A fenntartható társadalmi berendezkedéshez eljutni az egyik, ha nem a legösszetettebb feladat az emberiség számára. Egy blogbejegyzésben csak néhány gondolatot tudunk kiragadni a szerzők közgazdaságtant, pénzrendszert érintő reformjavaslatai közül.
E rész elolvasása előtt érdemes megismerni a sorozat első két részét! Az első rész és a második rész itt olvasható.
Zsolnai László: Másként gazdálkodás 1989. – Törzsgyűjtemény
„Az alternatív gazdaságtan szembeszáll a hagyományos közgazdaságtannal, mert attól gyökeresen eltérő meta-ökonómiára épít, vagyis teljesen másként definiálja az ökonómia tárgyát, értékválasztását és módszertanát. […] Az alternatív gazdaságtan alapvető értékválasztása az ökológizáció és a humanizáció kettőse. Az ökológizáció azt jelenti, hogy a szervezetek beágyazódnak abba a természeti kontextusba, amelyben tevékenykednek, és hozzájárulnak az ökoszisztémáknak a megőrzéséhez, amelyekkel kapcsolatban állnak. A humanizáció értelme pedig az, hogy a szervezetek az embereket szolgálják, azaz segítik testi-lelki és szellemi fejlődésüket.”
Zsolnai László: Másként gazdálkodás 1989, 13. o. – Törzsgyűjtemény
Stiglitz, Joseph E.: A globalizáció és visszásságai, Budapest, Napvilág, 2003. – Törzsgyűjtemény
Joseph E. Stiglitz a szabad piac mellett az állam fokozott beleszólása, illetve a nemzetközi gazdasági szervezetek átláthatósága, demokratizálása mellett érvel:
„Saját munkámban – mind írásban, mind pedig az elnök gazdasági tanácsadójaként és a Világbank alelnökeként – síkra szálltam az állam szerepének kiegyensúlyozott megítéléséért, hogy felismerjék a piacok és az állam korlátait és diszfunkcióit, de úgy tekintsenek rájuk, mint együttműködő felekre, és közben vegyék figyelembe az együttműködés pontos természetének különbözőségét az egyes országokban attól függően, hogy politikai és gazdasági fejlődésüknek éppen milyen fokán tartanak. […]
A legalapvetőbb átalakulás az irányítás megváltoztatása, hogy a globalizáció úgy működjön, ahogyan kellene. Ez maga után vonná, hogy megváltozzanak a szavazati jogok az IMF-nél és a Világbanknál, és az összes nemzetközi gazdasági intézményben olyan változások menjenek végbe, amelyek biztosítanák, hogy ne csak a kereskedelmi miniszterek szavát hallják meg a WTO-ban, és ne csak a pénzügyminiszterekre figyeljenek az IMF-nél és a Világbanknál. […]
Készpénznek vettük az informált és szabad sajtó abbéli fontos szerepét, hogy megzabolázza a mi demokratikusan választott kormányunkat: bármely csínyt, bármely kisebb indiszkréciót, bármely részrehajlást részletekbe menő vizsgálat követ, és a nyilvános nyomás hatékonyan működik. Az átláthatóság még fontosabb az IMF-hez, a Világbankhoz és a WTO-hoz hasonló közintézményekben, mivel ezek vezetőit nem közvetlenül választják. Bár közintézmények, mégsem tartoznak közvetlen elszámolással a nyilvánosságnak.”
Stiglitz, Joseph E.: A globalizáció és visszásságai, Budapest, Napvilág, 2003, 228, 234–235. – Törzsgyűjtemény
Kiszely Károly: A gyilkos kamat. Környezetvédelmi alapismeretek – másképpen, Budapest, Harmadik Part Alapítvány, 1995. – Törzsgyűjtemény
Kiszely Károly teológus, környezetvédelmi aktivista szintén a demokratizálás segítségével javasolja az általa bajok forrásaként értelmezett kamatos pénzrendszer átalakítását:
„A megoldást a következő módon tudom elképzelni:
1) Pénzrendszerünk természetét, következményeit és megszüntetésének szükségességét meg kell ismertetni a közvéleménnyel. Valamennyi környezeti baj kapcsán nyomatékosan hangsúlyozni kell a pénzrendszeri összefüggéseket mint alapokot. Azaz, a közvélemény által nyomást kell gyakorolni a kamatos pénzrendszer megszüntetéséért. Ahogy a kommunista rend föladta önmagát, úgy a kamatos pénzrendszerrel is megtörténhet ugyanez, ha a közvélemény tudatában van pusztító hatásainak.”
Kiszely Károly: A gyilkos kamat. Környezetvédelmi alapismeretek – másképpen, Budapest, Harmadik Part Alapítvány, 1995, 71. – Törzsgyűjtemény
David C. Korten: Gyilkos vagy humánus gazdaság, Budapest, Kairosz, 2009. – Törzsgyűjtemény
Korten paradigmatikus javaslata szerint a gazdaság a természet egy alrendszere. Így ír:
„Tetemesen csökkentenünk kell az összes emberi igényt a Föld természeti rendszereivel szemben, a forrásokat igazságosan kell elosztanunk, be kell fektetnünk a természeti és társadalmi tőke megújításába, és korlátoznunk kell – sőt, meg kell fordítanunk – a népesség növekedését olyan eszközökkel, amelyek növelik az igazságosságot, erősítik a közösséget és biztosítják a hozzáférést a családtervezési szolgáltatásokhoz. […] Első látásra megalázó korlátozásnak tűnhet, de meg kell tanulnunk gazdaságunkat úgy szervezni, mint a Föld életfenntartó rendszereinek egyik alrendszerét. Ehhez új mutatókra van szükségünk, s problémáinkról másképp kell gondolkoznunk, azokat másképpen kell megoldanunk, s egymáshoz máshogy kell viszonyulnunk. […]
Az asztronauták az űrben, egy járműbe szorosan bezárva, világosan tudják: jóllétük attól függ, hogy van-e megfelelő készletük oxigénből, üzemanyagból, élelemből, vízből és más lényeges dolgokból. A folyamatok minimalizálása és mindennek az újrahasznosítása alapvetően fontos hosszú távú jóllétük szempontjából. Mivel semmit nem tudnak helyettesíteni, semmit sem dobhatnak el.”
David C. Korten: Gyilkos vagy humánus gazdaság, Budapest, Kairosz, 2009, 125–127. – Törzsgyűjtemény
Gesell, Silvio: A természetes gazdasági rend szabadföld és szabadpénz révén [Piliscsaba], Kétezeregy K., 2004. – Törzsgyűjtemény
Silvio Gesell szerint ellentmondás van az anyagi javak folyamatos értékvesztése, romlékonysága és a pénz elvont értékállósága között, és ezért a pénzt negatív kamattal kellene sújtani. Ez elég meghökkentő elsőre, bár elveit először 1916-ben írta le ekképpen:
„Nézzük meg alaposabban a szabadpénzt. Mit kezdhet vele a tulajdonosa vagy birtokosa? Ez január 1-én a piacon, a boltokban, a bérkifizetéseknél, minden állami pénztárnál és a bíróságok előtt 100 márkát ér, és december 31-én már csak 95 márkát, azaz ha a tulajdonos a címletet az év végén arra akarja használni, hogy 100 márkát fizessen ki váltóra, számlára, adónyugtára stb. akkor a cédulához még 5 márkát hozzá kell tennie!
Mi történt? Semmi más, mint az, ami az árukkal is történik. […] E mulandó pénz tulajdonosa tehát éppúgy őrizkedni fog attól, hogy megtartsa a pénzt, mint ahogy a tojáskereskedő őrizkedik a tojást tovább megtartani, mint azt feltétlenül szükséges. E duális rendszerek adják az egyik legjobb magyarázatot e régi társadalmak szokatlan gazdasági jólétére”
Gesell, Silvio: A természetes gazdasági rend szabadföld és szabadpénz révén [Piliscsaba], Kétezeregy K., 2004, 257–258. – Törzsgyűjtemény
Egyes szerzők szerint a nemzetállamoktól indokolatlanul von el hatalmas összegeket, és destabilizáló hatású, amikor pénzügyi szereplők milliós összegekkel végeznek többszörös pénzváltást, pusztán abból a célból, hogy az egyes valuták értékingadozásait kihasználva realizáljanak jövedelmet:
„A spekulatív célú, rövidtávú nemzetközi pénzmozgások megfékezésére szükséges lenne bevezetni az úgynevezett Tobin-féle adót. A nemzetközi pénzügyi tranzakciók megadóztatására irányuló javaslatot James Tobin Nobel-díjas amerikai közgazdász dolgozta ki még 1972-ben. A Tobin-féle adó a pénzpiacot annak megbénítása nélkül korlátozná, és megelőző szerepet játszhatna annak révén, hogy bizonyos spekulációs műveletek profitját korlátozná, ezáltal destabilizáló hatásukat megakadályozná. A javaslatokban általában csekély mértékű (0,1% és 0,5% közötti) adó szerepel. Egyes tanulmányok szerint a Tobin-féle adó, még 0,1%-nál alacsonyabb szinten való megállapítása esetén is évente több mint 100 milliárd dollár hozadékkal járna, és ezt közhasznú célokra lehetne fordítani.”
Fidrich Róbert: Globalizáció és környezet, Budapest, MTVSZ, 2002, 25. – Magyar Elektronikus Könyvtár
A csekély mértékű Tobin-adó a reálgazdaságban szükséges pénzmozgásokat nem akadályozná, pusztán a spekulatív pénzmozgások elé gördítene akadályt.
Lietaerék sok izgalmas elméleti és gyakorlati megoldásjavaslatot sorolnak fel, mi most egy úgynevezett fa-részvényről szóló bekezdést idézzünk fel ezek közül:
„A monetáris fenntarthatóság a fizetőeszköz-rendszerek sokféleségét igényli, hogy így a monetáris kapcsolatok és cserék több, változatosabb csatornája is kialakulhasson. […]
Figyeljük meg, hogy e »fa-alapú fizetőeszközt« szándékosan úgy tervezték, hogy ne tegyen eleget a klasszikus pénz mindhárom funkciójának. […] alkalmanként működhet csereeszközként – elszámolási egységként és törvényes fizetőeszközként azonban nem. […]
A természet alapú megtakarításokban megvan az a lehetőség, hogy csökkentsék a szegények és a gazdagok közötti szakadékot. […] mindazok, akik hajlandók dolgozni, egy inflációtól, banki, illetve monetáris összeomlástól hosszú távon védett valódi vagyont hozhatnak létre. A „farészvényhez” jutás legjobb módja a fatelepítési projektben, vagy más – az önkormányzat és a természetes megtakarítások vállalata által jóváhagyott projektben való korai részvétel volna. A társadalom legszegényebb rétegei így megbízhatóan tudnának vagyont felhalmozni. Az élő fákba való befektetés nemcsak inflációbiztos lenne és védene a monetáris válságoktól, hanem értéke is organikusan növekedne egészen a lejáratig.”
Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság. A hiányzó láncszem. A Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015, 154–155. – Törzsgyűjtemény
A Magyar Természetvédők Szövetségének éghajlatvédelmi javaslatában kombinálják a zöld pénzt egy kvótarendszerrel, amely a fosszilis erőforrásokhoz köti a működő tőke maximális mennyiségét, ezzel küszöbölnék ki, hogy a gazdaság túlterjeszkedjen a természeti határain:
„A szabályozás alapja, hogy csökkentjük a fosszilis energiaforrások felhasználásának lehetőségét. Ez környezeti szinten biztosítja, hogy miközben teljesülnek az üvegházhatású gáz kibocsátáscsökkentési célok, a környezeti terhelések teljes skálája csökkenjen. Másrészt a fosszilis energiaforrások fokozott elvonása kikényszeríti a jelenlegi termelési és fogyasztási szerkezet átalakítását egy lényegesen kisebb anyag- és energiafelhasználású, kevesebb hulladékot termelő szerkezet irányába. Miközben csökken a természeti erőforrások inputja és áramlása a rendszerben, szükségszerűen növekszik a gazdaságban és a társadalomban az információ áramlása. Az információ összefonódik a természeti erőforrások fenntartható használatának szükségével, és ez meghatározza az innováció irányát. Az erős innovációs nyomás hatására létrejön a fenntartható erőforrás-használat ismeretbázisa, az ismeretbázis pedig megteremti azt a technikai fordulatot, amely szükséges a környezeti válságból való kilábaláshoz.”
Gyulai Iván: Az éghajlatvédelem ösztönzőrendszere és az ökoszisztéma-szolgáltatások javítása, Magyar Természetvédők Szövetsége 2020, 14. Online kiadás
A gazdaságot legtöbben szinte „természettől adottan” megváltoztathatatlannak képzelik. A fenti szerzők nyomán láthatjuk, hogy ez egy nagyon is emberi találmány és nagyon is izgalmas, új utak körvonalazódnak benne…
Összeállította: Gondos Gábor
A sorozat első két része 2021. április 22-én, a Föld napján, illetve május 15-én, a nemzetközi klímaváltozási akciónapon jelent meg.
