„»A szocializmus azért omlott össze, mert nem tette lehetővé, hogy az árak a gazdasági igazságot tükrözzék. A kapitalizmus azért omolhat össze, mert nem teszi lehetővé, hogy az árak az ökológiai igazságot tükrözzék.« Øystein Dahle, az Exxon Norvégiáért és az észak-tengeri régióért felelős korábbi alelnöke”

[...]

„Még azok a közgazdászok is, akik elvileg törődnek a fenntarthatósággal, ritkán vannak tisztában azzal, hogy pénzrendszerünk szisztematikusan ösztönöz olyan fenntarthatatlan viselkedési mintákat, amelyek végül az emberiség túlélését is veszélybe sodorhatják ezen a bolygón. […] A pénzügyi rendszer átalakítása nélkül küzdeni a fenntarthatóságért egy kudarcra ítélt, naiv elképzelés.”

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem. A Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015, 37, 11. – Törzsgyűjtemény

„Az ezüstre vonatkozó szabad pénzverési jog eltörlése átlátszóvá tette a tallért, úgy, hogy az ezüstön keresztül megpillantottuk a magvát. Addig azt hittük, hogy a tallér csak ezüst, most láttuk először benne a pénzt. Letagadtuk, hogy a tallérnak lelke van, míg a lelkét mindenki szeme láttára halálában ki nem lehelte. A szabad pénzverési jog megszűntéig a birodalomhoz tartozók csak ezüstöt láttak; most először tárult fel előttük az ezüstnek a törvénnyel való egyesülésében egy sajátos termék – a pénz – léte.”

Gesell, Silvio: A természetes gazdasági rend szabadföld és szabadpénz révén, [Piliscsaba], Kétezeregy K., 2004, 135. – Törzsgyűjtemény

„A társadalom pénzellátásának irányítása rendkívül nagy gazdasági és politikai hatalmat jelent, ezért aggályos, hogy olyan magánvállalatok kezében van, amelyek nem rendelkeznek demokratikus legitimitással. A kereskedelmi bankok értelemszerűen a versenyszférához tartoznak, és működésük elsődleges célja a profitszerzés. Ebből pedig az következik, hogy jelenleg a bankok profitérdeke és nem a közérdek határozza meg, hogy a társadalomban ki, mire és milyen feltételekkel kap pénzt, azaz hitelt. Így a pénz jelentős része magas haszonnal járó, ám a természetet és a közösséget megkárosító gazdasági tevékenységek finanszírozását szolgálja.”

Joób Márk: Pénzrendszerváltást! Miért nem fenntartható a pénzrendszer, és hogyan lehetne azzá tenni?, Budapest, Magyar Természetvédők Szövetsége, 2020, 13. – Törzsgyűjtemény (A teljes mű elérhető a kiadó oldalán.)

„Pénzrendszerünket illetően egy háromrétegű, kollektív »vakfolttól« szenvedünk. Az első vakfolt az egyetlen központi fizetőeszköz hegemóniájának gondolatához kapcsolódik. Széles körben elterjedt hit, hogy a társadalmak részére – egyfajta monopóliumként – mindig csak egy egységes, központilag kibocsátott, kamattal terhelt fizetőeszközt írtak elő, és kell is előírni. Valójában számos érdekes társadalom, mint például a dinasztikus Egyiptom vagy Európa a középkor közepén (a 10. századtól a 13. századig) több, egymás mellett működő fizetőeszköz használatát ösztönözte. Ez utóbbi megközelítés nagyobb gazdasági stabilitást és igazságosabb jólétet eredményezett, továbbá egy olyan gazdaságot, amelyben az emberek természetükből adódóan hosszabb távon gondolkodtak, mint napjainkban.
Kollektív »vakfoltunk« második rétege a kapitalizmus és a kommunizmus közötti 20. századi ideológiai hadviselés eredménye. Jóllehet a két rendszer közötti parányi különbségeket ad nauseam tanulmányozták, ami közös bennük, az alaposabb vizsgálat nélkül maradt: különösen az a tény, hogy mindkét rendszer egy egyedüli, banki adósság útján létrehozott nemzeti pénz monopóliumát írja elő. Az egyetlen lényeges különbség a kettő között, hogy míg a szovjet rendszer alatt a bankok állami tulajdonban voltak, addig a kapitalista rendszerben ez csak időszakosan fordult elő – általában miután a „túl nagy, hogy bedőljön” bankok komoly gondokkal küzdenek.
A 18. századtól kezdve a monetáris monopólium végrehajtóként működő központi bankok létrehozásával, a rendszer status quoja intézményesítetté vált. Ez az intézményi keret adja a »vakfolt« utolsó rétegét.”

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem. A Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015, 13. – Törzsgyűjtemény

„Valaki elad egy tehenet és pénzt kap érte. Egyetlen pillantást vet a pénzre, aztán eltűnik a zsebében. De figyeljük meg azt az embert, aki a tehenet megveszi. Megelégedhet azzal, hogy egy pillantást vet a tehénre? Nem vizsgálja, tapogatja meg minden oldalról? Nem fedez fel nap mint nap újabb tulajdonságokat a tehénen, amelyek aztán ujjongásra késztetik, vagy halálra szomorítják?”

Gesell, Silvio: A természetes gazdasági rend szabadföld és szabadpénz révén, [Piliscsaba], Kétezeregy K., 2004, 227. – Törzsgyűjtemény

„A világ bonyolult. A társadalomban minden csoport a valóságnak arra a részére koncentrál, amelyik a legnagyobb hatással van rá. A munkásokat a munka és a bérek, a bankárokat a kamatok és a kölcsönök visszafizetése érdekli. A hitelezőknek akkor előnyös a magas kamatláb, ha vissza is kapják a pénzüket. A munkások viszont úgy tekintenek a magas kamatokra, mint a gazdasági visszaesés kiváltó okaira. Számukra ez munkanélküliséget jelent. Nem csoda hát, hogy a magas kamatokban látják a veszélyt. A bankár számára, aki hosszú távra adta kölcsön a pénzét az igazi veszélyt az infláció képviseli. Az infláció az ő szemszögéből azt jelenti, hogy a neki visszafizetett dollárok értéke kisebb lesz, mint az általa kölcsönadott dollároké.”

Stiglitz, Joseph E.: A globalizáció és visszásságai, Budapest, Napvilág, 2003, 225. – Törzsgyűjtemény

„Creutz, vizsgálatában tíz jövedelemcsoportra osztotta az akkor még nyugat-német társadalmat, és azt találta, hogy az első nyolc jövedelemcsoport több hitelkamatot fizet, mint betéti kamatot kap, ha egyáltalán van megtakarítása. A kilencedik csoport semleges, annyi a kamatterhe, mint a betéti kamata. Ezzel szemben a leggazdagabbak csoportjában már bőségesen meghaladja a kamatterheket a betétek után fizetett kamat. Vagyis az első nyolc csoportban lévők által megfizetett kamatteher a tizedik, legtehetősebb csoportba rétegződik át kamat jövedelemként. A vizsgálat évében 116 milliárd márka vagyon átrétegződést mutatott ki a kalkuláció. Vagyis csak a nagyon gazdagok azok, akik kamatjövedelmeikkel ellensúlyozni tudják az általános kamatterheket és az inflációt, míg a terhek a kevéssé tehetősökre, és leginkább a szegényekre jutnak. Ez okozza a társadalom polarizációját, az egyenlőtlenségek növekedését. Még ha nő is a GDP, az egyre nagyobb tortából keveseknek egyre nagyobb, és sokaknak egyre kisebb szeletek jutnak. A kamatnak a társadalmi újraelosztásban játszott negatív szerepe önmagában is elég lenne a pénz kamatos természetének átgondolására.”

Gyulai Iván: Pénz és fenntartható fejlődés, Budapest, Magyar Természetvédők Szövetsége, 2016, 13. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Csakhogy, egy kicsivel mindig többet kell termelnie, mint amennyit a „sztatikus” rendszerben élő elődje termelt – hogy ki tudja fizetni a kamatokat (és azok kamatait) is. […] A piacon azonban nincs végtelen igény búzára, marhára, szerszámra, sóra. Az adósságot és a kamatot ennek ellenére fizetni kell. Új árukat kell tehát kitalálni, hogy új bevételekre tehessünk szert. Ám lehet, hogy az új áru „magától” nem is olyan kelendő. Föl kell tehát kelteni iránta az igényeket, sőt újabb és újabb mesterséges igényeket kell gyártani. Erre szolgál a divat, a reklám, a reklámipar és reklámtudomány. S már itt is vagyunk az őserdők letarolásánál, műtrágyánál, vegyszerezésnél, zacskós víznél, a tengerek haldoklásánál… […] A kamat ugyanis még meg nem termelt, el nem adott értéket jelent, kényszerít ki pénzügyi eszközökkel. A kamatot utol kell érni, ezért kell egyre több vegyszert, bóvlit, fegyvert, újabb és újabb igényeket kitalálni, fölkelteni és kielégíteni, ezért kell háborúkat szítani, de legalábbis jó ideig tombolni hagyni.”

Kiszely Károly: A gyilkos kamat: környezetvédelmi alapismeretek – másképpen, Budapest, Harmadik Part Alapítvány, 1995, 68. – Törzsgyűjtemény