Hunyadi János ábrázolása Thuróczy János Chronica Hungarorumában (Augsburg 1488) maradt ránk, a gubernátorrá választását leíró fejezet élén. A nyomtatvány e gyönyörűen festett díszpéldánya minden bizonnyal Mátyás részére készült a budai könyvfestő műhelyben.
Johannes Thuróczy: Chronica Hungarorum Inc. 1143. Augsburg 1488. – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Digitalis honlap
Hunyadi János (1395–1400 között – 1456. augusztus 11.) kormányzóvá választása az első olyan alkalom volt a magyar történelemben, amikor az országgyűlés kifejezetten kormányzói (gubernátori) méltósággal ruházott fel valakit. Ekkor ugyan volt törvényesen megkoronázott királya az országnak, a hatéves V. László, akit azonban gyámja, IV. Frigyes német király, a későbbi III. Frigyes német–római császár saját hatalmi érdekei miatt, a magyar koronával együtt fogva tartott, és nem engedett Magyarországra.
A kialakult különleges helyzet megértéséhez talán nem érdektelen röviden áttekinteni, hogy milyen közvetlen történelmi előzmények vezettek ehhez a szokatlan eseményhez, és hogyan fonódott ebbe bele Hunyadi életútja.
Az első Habsburg magyar király, Albert 1439-ben bekövetkezett halála után a Habsburg-párti magyar nemesek – már halála után megszületett – fiát, a későbbi V. Lászlót kívánták a trónra ültetni. A nagyobb erőt képviselő és a pápa által is támogatott németellenes párt ellenben a fenyegető török veszély miatt az ország kormányzását nem kívánta egy csecsemőre bízni, ezért nyomásukra a budai országgyűlés 1440. január 1-én III. Ulászló lengyel királyt választotta magyar királlyá, aki e néven első volt a hazai uralkodók között. Ő 1440. május 21-én vonult be Budára, törvényesen a Szent Koronával azonban soha nem tudták megkoronázni. Időközben ugyanis László anyja, Erzsébet régens királyné regényes úton, fia szárazdajkájának, Kottanner Jánosnénak a segítségével titokban elhozatta Visegrádról a koronát, majd a Habsburg-párti főurak támogatásával nem egészen háromhónapos fiát 1440. május 15-én Székesfehérvárott Szécsi Dénes esztergomi érsekkel királlyá koronáztatta.
A királyné a gyermekkirállyal Pozsonyba menekült, és elutasította a rendek azon kívánságát, hogy házasodjon össze Ulászlóval, fiát pedig a magyar koronával együtt Frigyes gondjaira bízta. A hozzá hű nemesek uralma csupán az ország nyugati és északi részére korlátozódott. Az ország nagyobb része a hamarosan – alkalmi koronával, és szintén az esztergomi érsek által Székesfehérváron – megkoronázott Ulászlót támogatta, a tényleges hatalmat egészen haláláig ő gyakorolta.
A Hunyadi család eredetéről kevés pontos adat áll rendelkezésre, annál több legenda keletkezett ezzel kapcsolatban. Annyi tudható, hogy János apja, Vajk a Havasalföldről került Magyarországra. Az első ismert bizonyos adat, hogy 1409-ben megkapta Zsigmond királytól az erdélyi Hunyad (Vajdahunyad) birtokát. Hunyadi János 1395 és 1400 között születhetett. Az ifjú Ozorai Pipo, Lazarevics István szerb despota, a Csákiak és Újlakiak szolgálatában kezdte meg pályáját. Ekkoriban szerezhette első tapasztalatait a törökök elleni hadviselésről. 1430 táján került Luxemburgi Zsigmond német-római császár és magyar király udvarába. 1431 decemberétől 1433 végéig pedig a milanói herceg szolgálatában módja nyílt a kortárs európai hadviselés megismerésére. A császár oldalán harcolt a huszita háborúkban, ahol újabb hadi tapasztalatokra tett szert.
Albert király halála után Ulászló megválasztásáért harcolt, döntő szerepet játszott a hatalmát véglegesen megszilárdító bátaszéki győzelmében. A király hálából 1441-ben Újlaki Miklóssal együtt kinevezte erdélyi vajdának, valamint temesi ispánnak és nándorfehérvári főkapitánynak, ezzel gyakorlatilag a déli határ védelmének irányítója lett. Pályája ettől kezdve meredeken ívelt felfelé. Szakítva elődei passzív védekezési módszerével, igyekezett támadólag fellépni a törökökkel szemben. Első jelentős sikerét 1442 tavaszán aratta, amikor súlyos vereséget mért egy Erdélyre tört török hadtest felett. A régóta nem tapasztalt keresztény győzelmek hatására fellángolt lelkesedést a lehető legszélesebb török ellenes európai összefogás megvalósítására igyekezett felhasználni. A leigázott balkáni népek és a pápa támogatását is élvező összefogás első eredménye az 1443 őszi–téli hadjárat volt. Az Ulászló vezette 30000 főből álló sereg komolyabb győzelmet ugyan nem aratott, sőt a Balkán hegységben a Zlatica-hágónál vereséget is szenvedett, de a kisebb sikerek során át ilyen mélyen török területre behatoló, és a visszavonulása során immár győzelmeket arató keresztény sereg megtörte az oszmánok legyőzhetetlenségének mítoszát.
Az újabb hadjárat élére maga a pápai legátus állt, és erőfeszítései eredményeképp Magyarország és a balkáni szövetségesei mellett Velencére és Burgundiára is kiterjedő nemzetközi koalíció jött létre, amely valóban felcsillantotta az oszmánok végleges kiűzésének reményét. Az ütőképesnek látszó szövetség láttán megrettent II. Murád szultán ígéretet tett Brankovics György szerb despotának az uralma alá hajtott szerbiai területek visszaszolgáltatására. A harcok beszüntetésében érdekeltté vált Brankovics pedig Hunyadi Jánost állította maga mellé oly módon, hogy az erdélyi vajdának ígérte magyarországi birtokainak jelentős részét, ha a királyt is meggyőzi. Fáradozása sikerrel is járt, az 1444. június 12-én Drinápolyban megkötött béke nyomán a szultán és Brankovics is végrehajtotta a megegyezést, azonban – talán a nemzetközi nyomás hatására is – Ulászló és Hunyadi ígéretét megszegve szeptemberben táborba szállt a török ellen.
A tárgyalások és a békekötés körüli hírek azonban elbizonytalanították a nyugat-európai szövetségeseket, ezért a velencei és burgundi hajók nem zárták le a tengerszorosokat, így a szultán jelentős erőket tudott átszállítani Ázsiából a Balkánra.
Ennek eredményeképp 1444 novemberében Várna mellett a keresztény sereg végzetes vereséget szenvedett a szultáni főerőktől, a király is itt lelte halálát.
Az országban belső zűrzavar lett úrrá. A nagy területeket uralmuk alatt tartó főurak tovább növelték hatalmukat. V. László gyámjaként Frigyes is beavatkozott a belpolitikai eseményekbe, sorra elfoglalta a nyugati határszél várait. Szlavóniában tovább terjeszkedtek a Cilleiek, a Felső-Magyarországon uralkodó cseh Jan Giskra meghódította a Szepességet is, és mindeközben annak is fennállt a lehetősége, hogy a török bosszúhadjáratot indít az ország ellen.
A hazatérő Hunyadi ugyanakkor a Brankovics Györgytől szerzett birtokok révén az ország egyik legnagyobb földesurává vált, és a tragikus kudarc ellenére megtartotta befolyását.
A polgárháborús helyzet és az interregnum azonban egy idő után senkinek nem kedvezett. Az 1445. áprilisi országgyűlésen minden jelentős hatalmi tényező a megegyezésre és a központi hatalom formális helyreállítására törekedett. Úgy döntöttek, amennyiben a király május 30-ig nem tér haza (holttestét ugyanis nem találták meg, így nem volt minden kétséget kizáróan bizonyítható halála), Lászlót a magyar rendek királyuknak ismerik el. Frigyes azonban nem engedte szabadon a még mindig gyermek királyt. Ezért a rendek a következő évben addig ismeretlen módon oldották meg a hatalom kérdését: kormányzóvá választották Hunyadit, aki nemcsak pártja, hanem a nemesség általános bizalmát is élvezte, és nem utolsó sorban óriási birtokai révén az ország leghatalmasabb embernek számított. Vereségei ellenére ezzel Hunyadi elért gyorsan emelkedő pályája csúcsára.
A kormányzóválasztást nagyszámú köznemes részvételével a rákosi országgyűlésen tartották meg. Az új kormányzó bizonyos megszorításokkal királyi hatalmat gyakorolt. 12 tagú, a két párt vezéreiből, főpapokból és bárókból álló tanácsot rendeltek mellé. A királyi jogkört a kormányzó és az országtanács együttesen helyettesítette, az országgyűlések törvényeit nem Hunyadi, hanem a rendek nevében tették közzé. Nem illette meg a királyok legfelső bíráskodási joga, hűtlenség miatt nem volt joga senkit elítélni, 32 jobbágyteleknél (azaz egy nagyobb falunál) nagyobb birtokot nem adományozhatott, és kikötötték, hogy adományait utólag a királynak meg kell erősítenie. A királyi jövedelmek kezelésében is megkötötték a kezét. E szigorítások ugyan nehezítették számára az ország rendjének helyreállítását, ő azonban nagy eréllyel vágott bele feladatába.
Heltai Gáspár krónikájának leírása Hunyadi kormányzóvá választását és annak közvetlen előzményeit némi kronológiai tévedéssel közli.
Heltai Gáspár: Chronica az magyaroknac dolgairol…, Kolozsvár, Heltai Gáspárné, 1575, 77. Részlet. – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ. REAL-R – Régi könyvek és kéziratok
Elsőként Frigyes királyt igyekezett az az elfoglalt területek visszaadására kényszeríteni, ismét megpróbált leszámolni Cilleivel, és visszaszorítani Giskra hatalmát, minden esetben lényegében sikertelenül. 1448 őszén újra a török ellen indult, hogy Kasztrióta György (Szkander bég) albán felkelőivel szövetségben mérjen csapást az oszmánokra. Brankovics György ekkor látta elérkezettnek az időt, hogy bosszút álljon korábbi megaláztatásáért. Tájékoztatta II. Murád szultánt a tervről, aki így felkészülve a (második) rigómezei csatában október 17. és 19. között súlyos vereséget mért a magyar seregre, amely csaknem valamennyi vezérével együtt odaveszett. Maga a kormányzó ugyan túlélte a csatát, de útban hazafelé a despota fogságába esett, és csak súlyos feltételek árán szabadult. Pozícióját azonban az újabb jelentős kudarcok sem ingatták meg, hatalmát ügyes politikával, Újlakival és Garaival kötött szövetségével még növelni is tudta. A hármas liga különbékére lépett Frigyessel, Hunyadi az ország nevében belegyezett, hogy V. László 18 éves koráig az ő gyámsága alatt maradjon, és ezzel kezében maradjanak László osztrák tartományai, ő pedig viszonzásul elismerte a király nagykorúságáig Hunyadi magyar kormányzóságát.
Ennek végül az ausztriai rendek felkelése vetett véget. 1452-ben – mialatt Frigyes Rómában járt, hogy német-római császárrá koronáztassa magát – a rendek fegyvert fogtak ellene, és László szabadon bocsátását követelték. A hazatérő uralkodót Bécsújhelyen ostrom alá fogták, aki végül 1452. szeptember 4-én átadta Lászlót unokabátyjának, Cillei Ulriknak. A koronát és az elfoglalt magyarországi területeket azonban megtartotta magának.
V. László kiszabadulása után tehát ismét volt olyan törvényes magyar király, akit minden hatalmi csoport törvényesnek ismert el. Hunyadinak a kormányzóságról 1452 végén le kellett mondania. Kárpótlásul megkapta az ország főkapitánya címet, Pozsony kivételével megtarthatta az addig kezén lévő várakat, hivatalosan is megbízták az összes királyi jövedelem kezelésével. Örökbirtokul kapta továbbá az erdélyi szászok besztercei kerületét és ehhez a Beszterce örökös grófja címet. Az örökletes főúri címek addig nem voltak szokásban Magyarországon, rendkívüli kiváltságnak számított ennek megszerzése családja számára. Azaz az ország irányításában továbbra is megkerülhetetlen személy maradt.
Tovább erősítette befolyását az a rémület, amely Konstantinápoly 1453-as eleste után nemcsak Magyarországot, hanem az egész európai közvéleményt elfogta. A vesztes csaták ellenére az ország megvédését csak Hunyaditól várhatták. Hamarosan be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. 1454 nyarán sikeresen szabadította fel a török ostrom alól a lerohant Szerbia fővárosát, Szendrőt.
Végül 1456. július 22-én került sor utolsó, talán legnevezetesebb, legközismertebb haditettére, a magyar végvárrendszer kulcsának, a török által ostromlott Nándorfehérvárnak a felszabadítására, amellyel mintegy 65 évre távol tartotta az Oszmán Birodalmat Magyarországtól. A győztes hadvezér augusztus 11-én a zimonyi táborban esett a járvány áldozatául.
E siker tette talán végképp legendássá nevét a későbbi századok során. Alakját Thuróczy János és Heltai Gáspár már idézett krónikája mellett többek között fia, Mátyás történetírójának, Antonio Bonfininak humanista történeti műve, Székely István magyar nyelvű világkrónikája népszerűsítette. Nagybáncsai Mátyás önálló históriás éneket szentelt tetteinek.
Nagybáncsai Mátyás: Hunyadi János históriája, [Debrecen], Komlós András, 1574. Címlap – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: OSZK Digitális Könyvtár
Személyét Arany János is megörökítette ismert Szibinyáni Jank című költeményében. Ha történetileg nem is teljesen pontosan, de a köztudatban neve máig visszhangzik a déli harangszóban.
Perger Péter (Régi Nyomtatványok Tára, Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatócsoport)
Felhasznált irodalom:
Engel Pál: A Hunyadiak kora. In. Engel Pál, Kristó Gyula, Kubinyi András, Magyarország története, 1301–1526, Bp., Osiris, 2001, 193–213.
