A „rebellis” grófnő

2021. július 03. 08:00 - nemzetikonyvtar

215 éve született gróf széki Teleki Blanka, a magyar nőnevelés egyik úttörője, a nők művelődési egyenjogúságának híve

Önök egymást közt beszélve hibául számíták be Dorotheának, hogy magyarul nem tud. Ennek az oka egészen a viszonyokban van. Miért tanulta volna ezt a nyelvet? Hogy megértse, amit a parasztok egymás közt beszélnek. Erre semmi szüksége, mert velük nem érintkezik. Tanácstermeinkben csak a latin nyelvet hallja. Társaságban, közéletben, az udvarnál németül beszélnek. A külföldön francia a társalgás. Énekelni olaszul tanult. Ha olvasni akar, német, angol, francia könyvtár áll előtte. Mire használja a magyar nyelvet? Nincs semmi, amit megtudjon általa. Csokonai eroticumait nem adhatom a leányom kezébe. Amit eddig magyar költők írtak, az mind férfiaknak való. Leányokra nem számítottak.”

Jókai Mór: Eppur si muove. És mégis mozog a föld, Pest, Athenaeum, 1872–1873. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A fenti kritikát Jókai Mór fogalmazta meg 1872-ben, a század elejének társadalmi és kulturális viszonyait tükröző És mégis mozog a föld című regényében. A mű főszereplőjének, Jenőy Kálmánnak rosszulesik, hogy a szép Decséry Dorothea grófkisasszony nem tud magyarul. A kérdés a mű születésének az időpontjában is komoly problémát jelentett hazánkban. Az erősödő nőemancipációs törekvések, a polgári forradalom azonban utat engedett, ha időlegesen is, olyan nőnevelési kezdeményezéseknek, ahol már nemcsak a lányok oktatásának létjogosultsága kapott helyet, hanem azok magyar nyelvű nevelése is.

0_teleki_blanka_portreja_marastoni_jakab_muve_opti.jpg

Teleki Blanka portréja Marastoni Jakab műve. A kép forrása: Wikimedia Commons

Úttörő, – kései bírálói szerint rebellis – volt ebben az erdélyi arisztokrata gróf széki Teleki családban, Nagybánya közelében 1806-ban született Teleki Blanka. Büszke volt származására és magyarságára, egész életében a nemzeti kultúra fejlesztését tartotta szem előtt, különös tekintettel az anyanyelv ápolására és a nemzeti hagyomány megőrzésére. Édesapja Teleki Imre (1782–1848), édesanyja pedig korompai gróf Brunszvik Karolina (1782–1843), gróf Brunszvik Teréz húga volt. Brunszvik Teréz és Jozefin már a gyermekágyas időszak alatt meglátogatta az újszülöttet, ahol Teréz egy-két dolgot fel is jegyzett unokahúgáról, „szellemi gyermekéről.” Hiszen kevésbé közismert, hogy Brunszvik Teréz nevéhez nem csupán az első magyar kisdedóvó intézet megalapítása kötődik, hanem a grófnőt aktívan foglalkoztatta a hazai nőnevelés fejlesztése, egy felállítandó tanítóképző intézet tervezése is.

1_brunszvik_terez_portreja_rusz_karoly_muve_vasarnapi_ujsag_1869_16_evf_30_sz_opti.jpg

Brunszvik Teréz portréja Rusz Károly műve. In. Vasárnapi Ujság, 16. évf., 1869. 30. sz., 1. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A fiatal Teleki Blanka a korabeli arisztokrácia életét élte, nevelőnő foglalkozott vele, ahogyan két ifjabb testvérével, Emmával és Miksával is. Blanka rajongott a görög szabadságharcért, különös érzéke volt a matematikához és a képzőművészethez. Münchenben és Párizsban festészetet, Budán, Ferenczy Istvánnál pedig szobrászatot tanult. Mint minden felső osztályból származó lány, természetesen zenélt, több nyelveken beszélt, és szabad idejében lovagolni járt.
Ám édesapja nem elégedett meg gyermeke otthoni, majd kolozsvári neveltetésével, és sógornőjéhez fordult segítségért. Brunszvik Teréz így emlékezett erre az időszakra:

„csak annyi nevelést adhatott nekik, amennyi a nevelőnők hiányos képességétől tellett. Egyszer ünnepies hangú írást kaptam tőle: igen kért, látogassam meg, s vigyem el leányát, Blankát, tartsam magamnál, hogy megismerkedjék azzal, amit világnak nevezünk, sajátítsa el a társaság szokásait, és találjon oktatást tanítómestereknél.” 

Brunszvik Teréz arról, hogy vált unokahúga nevelőjévé. In. Sáfrán Györgyi (szerk.): Teleki Blanka és köre. Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára, Budapest, Szépirodalmi, 1963, 18. Törzsgyűjtemény

A legnagyobb hatással későbbi pályájára nagynénje, Brunszvik Teréz volt, aki mindenhova magával vitte unkahúgát; a pest-budai Brunszvik-házakba, a martonvásári kastélyba. De a fiatal lány követte nagynénjét a jótékonysági nőegyesületekbe, cselédiskolákat szervező megbeszélésekre. Gyakran hallotta a nagy példakép, Johann Heinrich Pestalozzi (1746–1827) nevét, aki Brunszvik Terézre nagyon motiválóan hatott, miután 1808-ban hat hetet töltött a svájci pedagógus yverdoni nevelőintézetében:

Yverdonban tanultam meg azt, amiért a lelkem szomjazott. Hatni kell a népre!... Mint a nép nevelője, a hazának akartam szentelni életemet. A tömegeké lesz erőm és időm, s a jövő nemzedéké szeretetem.”

Brunszvik Teréz hivatásáról. In. Sáfrán Györgyi (szerk.): Teleki Blanka és köre. Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára, Budapest, Szépirodalmi, 1963, 19. Törzsgyűjtemény

Blanka anyai nagyapja, Brunszvik Antal a jozefinista felvilágosodás lelkes híve volt, részt vett a kolostorokat feloszlató rendelet végrehajtásában. Miközben maga is foglalkozott nőnevelési kérdésekkel, még egy erre vonatkozó foglalkozó reformtervezetet is előterjesztett az 1790-i országgyűlésen. Később Teréz is meglátogatta unokahúgaival a pozsonyi országgyűlést, amelyről így számolt be:

„fél ötkor bementünk a követek termébe, ahol a legragyogóbb beszédet hallottuk. Mindkét honleányom ragyogott az elragadtatástól, és nem akartak sem aludni, sem enni. Kedden este egy órát beszéltünk minden magyarok legnagyobbikával (Széchenyi Istvánnal) – Micsoda elragadtatás! Mámoros voltam! Páratlan szép volt!”

Sáfrán Györgyi (szerk.): Teleki Blanka és köre. Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára, Budapest, Szépirodalmi, 1963, 21. Törzsgyűjtemény

A nőnevelési törekvések sorában mindenképpen előrelépésnek számított Fáy András 1841-ben megjelent, a Nőnevelés és nőnevelő intézetek hazánkban című műve, noha ő még:

„ellenezte a női egyenjogúság gondolatát és a lányok nevelését a nemzeti érzelmű polgári és háziasszonyi erények, képességük kibontakozása alá rendelte.”

PukánszkyBéla: A nőnevelés évezredei: fejezetek a lányok nevelésének történetéből, Budapest, Gondolat, 2006. 122.Törzsgyűjtemény

2_fay_andras_ernst_lajos_gyujtemenyebol_magyar_torteneti_eletrajzok_elso_kotet_viii_p123_mek_opti.jpg
Fáy András portréja Ernst Lajos gyűjteményéből. In. Zichy Antal: Gróf Széchenyi István életrajza, Budapest, Magyar Történeti Társulat, 1896–1897. (Magyar Történeti Életrajzok. Első kötet, VIII., 123.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Teleki Blanka életében történő komoly változások is (húga 1840-ben férjhez ment De Gerando Ágost francia íróhoz, 1843-ban meghalt édesanyjuk) arra sarkallták a fiatal nőt, hogy ha már nem teljesítette a kor kívánalmait, és nem ment korán férjhez, legalább valami maradandót alkosson, így nagynénjéhez hasonlóan Blanka is a nőnevelést választotta hivatásául. 1846-ban magyar tanítási nyelvű leánynevelő intézetet nyitott a magyar főúri körökből származó lányoknak Pesten, a mai Szabadság téren lévő Majthényi-házban. Az intézet megnyitásakor megfogalmazott nyilatkozatát közre akarta adni a Pesti Hírlapban, az Életképekben, a [Pesti] Divatlapban stb., azonban annak kinyomtatását „ismételt folyamodás ellenére sem engedélyezték” sehol sem. A grófnő írja ezt egyik levelében, hozzátéve:

„A nyomorultak attól félnek, hogy néhány év múlva egy tucat hazafiasan gondolkozó nővel több lesz Magyarországon!”

Teleki Blanka levele Wassné Gyulay Franciskához, 1846. aug. 15. In. Sáfrán Györgyi (szerk.): Teleki Blanka és köre. Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára, Budapest, Szépirodalmi, 1963, 31. Törzsgyűjtemény

Végül a császári cenzúra miatt csak a nem szakmai sajtóorgánumban, a Honderűben jelenhetett meg a nyilatkozat, amelyben a magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozta.

„Nálunk a nőnevelés eddig csaknem kizárólag külföldi egyénekre volt bízva, s ez okból minden szorgalom mellett, mely leányaink kiképzésére fordítattott, bennök, midőn kiléptek a cselekvőség terére, midőn a család általok alakult, oly hiány mutatkozott, mely teljes nemzeti létünkre homályt vont. Nőink nem neveltettek magyarokká, nem ápoltatott bennök azon szent tűz, melynek lángja a hon egyes polgárait egy nagy és hatalmas egésszé olvasztja. Idegenként álltak nőink a hazában.”

Teleki Blanka: Nyilatkozat. In. Honderü, 1846. jún. 16., I. félév, 24. sz., 461–462. – Törzsgyűjtemény

Az intézetnek, ahol kiváló tanárok okítottak, az első tíz hónapban mégis csupán egy hallgatója volt, Deák Ferenc keresztlánya, Puteáni Róza. Szerencsére azonban a 1847/1848-as tanévben már akkora túljelentkezés volt, hogy sokakat el kellett utasítani. Ez az iskola számít az első olyan magyarországi leányiskolának, ahol szakszerű oktatás folyt, és – ami ma már magától értetődő, de akkor korántsem volt általános – nem alkalmazott sem fizikai büntetést, sem megszégyenítést. Az intézet működéséről, irányvonaláról, belső életéről és Teleki Blanka puritán attitűdjéről is értékes dokumentum a 11 éves Puteáni Róza Tíz év múlva című dolgozata:

Tiz év múlva Pesten egy intézetet állitok, és én leányokat fogok magamhoz venni, s őket magyar és honszertő nőkké fogom nevelni. A tanuló szobák nagyon kevés bútorral [lesznek berendezve], csak székek és asztal lesz sok, az irószobák ismét külön lesznek. Különben semmi sem lesz cifra, hanem minden egyszerü. Sokszor nagy sétákat fogunk tenni, a nagyobb leányokkal nagyot, a kisebbekkel pedig kisebbet. S főképpen az lesz a célom, hogy a kisleányokból igazi magyarok váljanak, társaságom mindig okos emberekkel lesz. Az én öltözetem egyszerű lesz, és nem leszek soha felpiperkézve. Minekelőtte az intézetet elkezdeném, utazni megyek, beutazom hazámat, azután a külföldöt, és ha lehet, Amerikába is elmegyek. Azután a kis testvéremet 10-ik évéig tanitani fogom, és ha 21 éves leszek, Pesten intézetet állitok, miben nekem a Grófnő [Teleki Blanka] a legszebb s nemesebb példát mutatja, és én őt követni akarom, mivel szebb s nagyszerübb élet nincs itt, mint az övé. Azért, hogy kivánataim teljesedésbe mehessenek, az első éveket arra fogom fordidatni, hogy sokat és hasznosat tanuljak, hogy képes legyek azt másokkal is tudatni, azután utazni is akarok.”

Puteáni Rózsa: Tíz év múlva, In. Sáfrán Györgyi (szerk.): Teleki Blanka és köre. Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára, Budapest, Szépirodalmi, 1963, 23. Törzsgyűjtemény

3_vasvari_pal_portreja_barabas_miklos_muve_vasarnapi_ujsag_1899_30_sz_501_opti.jpg
Barabás Miklós: Vasvári Pál portréja. In. Vasárnapi Ujság,
46. évf. 30. sz., 1899. július 23., 501. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Az oktatók között volt Hanák János természetrajztanár, Leövey Klára nevelőnő, és a későbbi forradalmár, a történelemtanítással megbízott Vasvári Pál is. A magyar nyelv és történelem tanítására eredetileg a hazafias lelkületű Horvát István történészt, az Országos Széchényi Könyvtár korábbi helyettes igazgatóját, Szendrey Júlia későbbi apósát kérte fel Teleki Blanka, aki azonban betegsége miatt maga helyett legkiválóbb tanítványát, Vasvárit ajánlotta. Amikor a politikai események más posztokra szólították a férfit, tanítványai megrajzoltatták tanáruk képét Barabás Miklóssal, és olyan kiáltványt fogalmaztak meg, amely szintén rokon az intézet és annak vezetőjének lelkületével:

„Hazafiak!

Szabadság, testvériség, egyenlőség jelszavatok; a magyar mit mond, meg is tartja, azért legyenek a nők is egyenlőek. Vasvári, ki előbb tanítónk volt, most az egész hazáé, ezt mi örömmel nézzük, de kívánjuk:

  1. Hogy az egyetemen nők is tanulhassanak!
  2. Hogy ne legyenek olyan mondatok: mindenki bír szavazattal, kivévén a nőket.
  3. Hogy egész Magyarhonban, a legkisebb falukat sem véve ki, legyenek tanodák, és a szülők gyermekiket itt taníttassák.
  4. A falusi tanítók jobb díjat kapjanak, hogy képesek legyenek a tanítást jól vinni.

Ez mit kívánunk, és elvárjuk, hogy bele fognak egyezni honunk lelkes férfiai.”

Növendékek kiáltványa. In. Sáfrán Györgyi (szerk.): Teleki Blanka és köre. Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára, Budapest, Szépirodalmi, 1963, 24–25. Törzsgyűjtemény

4_teleki_blanka_onarckepe_dolgozo_no_csaladi_tukor_1974_30_evfolyam_1_p22_opti.jpg
Teleki Blanka önarcképe. In. Dolgozó nő – Családi Tükör, (Bukarest), 1974. 30. évf., 1. sz., 22. – Törzsgyűjtemény

A diákokra hatott Teleki Blanka magyarságtudata, aki 1848. március 15-én nyilvánosan felolvasta a Nemzeti dalt tanítványai előtt. Növendékei a 12 pont mintájára készítették el saját követeléseiket. Ő pedig megírta röpiratát a női emancipációról, amely vélhetően a nemek közti egyenjogúság követelésének első magyar okmánya, fókuszban az anyaság létfontosságú szerepével:

„Szabadítsuk fel a szellemet közöttünk – erre nem kell törvény, nem kegyelem – reformáljuk önmagunkat. [… ] Legyünk érdemesek arra, hogy társaiknak nevezzenek a forradalom fiai. Minden nő, kinek testvére, kedvese, férje van, tegyen úgy, mint Petőfiné, nyújtsa oda elszántsággal kedveltjének a kardot, s ébressze benne azon erős hitet, hogy nem gyámolatlan hölgyet hagy honn, hanem erőslelkű nőt, kit a vész órája készen talál. Hatalmas téren áll a nő, ha felfogja helyzete egész fontosságát. Kezében a jövő nemzedék.”

Teleki Blanka: Elébb reform, azután nőemancipatio. In. Életképek, 1848. 1. félév, 587. sz. 377. – Törzsgyűjtemény

A szabadságharc alatt, 1848 végén kénytelen volt az intézetet bezárni; Leövey Klárával előbb Debrecenbe, Nagyváradra, végül Szegedre menekült. Mindeközben kastélyában menekülteket bújtatott, magyar emigránsokkal levelezett, tiltott iratokat rejtegetett.
Miután a bécsi rendőrség megszerezte Teleki Blanka levelezését, 1851-ben Bécsben elfogták, és Pestre, az Újépületbe szállították. Tájékoztatták arról, hogy amennyiben kegyelmet kér, szabadon engedik. Teleki Blanka megtagadta az ajánlatot, és nem vallott ismerősei ellen sem. A vád szerint az ő nevelőintézetéből indult ki a forradalom, könyvei, fordításai rebellis eszméket hirdettek.


5_kufstein_es_videke_grof_teleki_blanka_rajza_vasarnapi_ujsag_kepes_folyoirat_1887_2_235_opti.jpg
Gróf Teleki Blanka: Kufstein és vidéke. Rajz. In. Képes Folyóirat. A Vasárnapi Ujság füzetekben, 1. évf. 1. sz., 2. kötet, 1887, Budapest, Franklin, 219. Törzsgyűjtemény

1853-ban a haditörvényszék tízévi  várfogságra ítélte. Teleki Blanka  Brünnben, Olmützben és végül Kufsteinben is raboskodott. Miután idő előtt, 1857. május 11-én amnesztiával szabadult a kufsteini börtönből, többé nem tért haza. Ausztriában, majd Franciaországban élt, a húgánál, de raboskodása alatt megromlott egészsége haláláig kísérte. 1862-ben, 56 évesen Párizsban érte a halál. Hamvai – végakarata ellenére – ma is a Montparnasse temetőben nyugszanak.

Szűts-Novák Rita (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Irodalom:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr316607452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása