A plakátművészet kettősségét a megrendelői célszerűség és a művészi kifejezésmód adja. A képes plakát a kor lenyomata, művészi és társadalmi értelemben is. Az alkalmazott kifejezésmódban tetten érhetők az éppen uralkodó stílusok, divatok. Igaz ez sorozatunk főszereplőire, az idegenforgalmi plakátokra is.
Az idegenforgalom – tömegek különféle úti cél felé indított utazását jelenti, ahol a résztvevők csak átmenetileg tartózkodnak egy adott helyen, és ott fogyasztóként különböző szolgáltatásokat is igénybe vesznek. Figyelemre méltó lehet a téma gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális vetülete is, ám sorozatunk plakátválogatása segítségével leginkább arról kíván keresztmetszetet mutatni, hogy itthon az adott korszakban hogyan látták és láttatták Magyarország szépségeit, és hogyan próbálták konkrét célpontok felkeresésére rávenni a hazai és a külföldi utazóközönséget.
„Készülj. Egyszer itt az idő
s belépsz a csempehideg térbe,
ahol a szobrok árnyai fogadnak:
madárcsapok, hattyúedények
Készülj az alámerülésre
[… ]
Csak a kutak hűvös lélegzete
S a gyanták, sók és olajok
porcelánreggelében
opáltégelyek, áttetsző üvegcsék.
Felszív a meg nem szűnő csobogás:
a test kiürült, a lélek üres még…”
Görgey Gábor: Fürdő. In. Kortárs, 9. évf., 1. sz. 1965, 54. – Törzsgyűjtemény
A fürdőkultúra kezdetei az ókorba nyúlnak vissza, az ókori görögök már a víz gyógyító hatásairól is tudtak. A Kárpát-medence gazdag gyógy- és termálvízkészletét a rómaiak nyomán a középkorban is ismerték és használták. A fürdőket hirdető plakátok egy-egy szobor, antik oszlop vagy történelmi szereplő ábrázolásával szívesen utalnak a régi időkre, hangsúlyozva a források évszázadok óta kipróbált hatásosságát.
1891-ben megalakult a Magyar Szent Korona Országainak Balneológiai Egyesülete, amely a gyógyászati vonatkozások mellett a gyógyfürdők széles körű megismertetésével is foglalkozott. Az egyesület szervezte meg az 1894-ben Budapesten tartott Nemzetközi Higiéniai Kongresszust is.
A vasút fejlődésével a főúri rétegek mellett már a polgárság számára is lehetővé vált a távolabbi célpontok elérése. A Magyar Királyi Államvasutak plakátsorozatot adott ki, amelyeken a kedvelt célpontok szépségének ábrázolásával és a plakát alsó részén szereplő kis térképek segítségével a vasúti összeköttetés bemutatásával hívogatott utazásra, üdülésre.
A korszakban a gyógyvizek közelébe épített nagyobb magyar fürdőhelyek a szállodai elhelyezés kényelmének hirdetése mellett az egyes betegségek gyógyítására különféle kúrákat és szolgáltatásokat is kínáltak a látogatóknak.
A századfordulóra még a kisebb fürdőhelyeken is jellemzővé vált, hogy a fürdőzés örömei mellett szórakoztató rendezvényekre invitálták a látogatókat. A naponta műsort adó állandó zenekar mellett a hétvégeken gyakran rendeztek például táncestélyeket.
Az első világháborút követő időszakban az idegenforgalom újjáéledését nehezítette az összeomlott nemzetgazdaságok helyzete, az országok közötti bizalmatlanság és az új európai renddel bevezetett vízumkényszer is. Magyarországot ezek mellett még a trianoni békediktátum nyomán elszakított területek hiánya is sújtotta. A turisztikai célpontok legnagyobb részének elvesztésével felértékelődtek a megmaradt üdülőhelyek, és szükség volt újabb nyaralóhelyek kialakítására is.
1922-ben a népjóléti minisztérium terveket készíttetett a fürdők helyzetének javítása érdekében. Ennek nyomán a karbantartásra ingyenes műszaki és egészségügyi szolgálatot biztosítottak, és intézményi törzskönyvekben vezették a nyaralótelepek és gyógyfürdők változásait. A tapasztalatok alapján elkészült az 1929. évi XVI. törvény, amely szabályozta a fürdők adatainak nyilvántartását és infrastrukturális hátterük fejlesztését.
A strand intézménye az 1920-as évektől vált népszerűvé. Az egyre növekvő számú szabadtéri strandfürdők átalakították az ország fürdőéletét.
A strandok látogatói számára szükség volt a kényelmi szempontokat kielégítő szolgáltatásokra, épületekre. Az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően az 1920-as 30-as évekre a víz, a jó levegő és a napozás mellett a strandolást hirdető plakátok már vendéglő, cukrászda és sportolási lehetőség igénybevételét is ajánlották.
A főváros vezetése már az 1800-as évek végén felismerte, hogy milyen nagy lehetőségek rejlenek a terület vízkincsében, viszont a „Budapest fürdőváros” tudatos koncepciója már csak később, a két világháború közötti időszakban vált az idegenforgalmi propaganda fontos elemévé.
A fürdők népszerűsítése fontos része volt az idegenforgalmi propagandának. 1932-ben a fővárosi gyógyfürdőkbe hívogató plakátok készítésére írt ki pályázatot a Szent Gellért Fürdő és Szálló. A beérkezett 107 pályamű a fürdőkultúra mellett sok esetben a főváros szépségeit is bemutatta.
1937-ben Budapesten rendezték a Nemzetközi Fürdőügyi Kongresszust, amelyen létrehozták a budapesti székhelyű Nemzetközi Fürdőügyi Szövetséget. Ez a döntés – amelyet a termálvízkincsünk gazdagságával és a magyar fürdőorvosok felkészültségével indokoltak – a diplomácia és az idegenforgalom hatalmas sikerének számított.
A gyógyfürdők kedvező idegenforgalmi mutatói még 1938-ban is a csúcson voltak, de a háború fenyegető árnyéka miatt egyre csökkent a külföldi vendégek száma. A budapesti fürdők egészen a légitámadásokig fogadták a pihenni vágyókat.
Felhasznált irodalom:
- Jusztin Márta: „Utazgassunk hazánk földjén!” A belföldi turizmus problémái a két világháború között. In: Korall, 26. évf. (2006. nov.) 185-208.
- Lövei-Kalmár Katalin: A fürdőélet átalakulása Magyarországon a 20. században a társadalmi, politikai változások tükrében. In. Régiónk története II. VÖRÖS és FEHÉR. Társadalmi-politikai átmenetek Északkelet-Magyarországon a 19–20. század fordulójától, szerk.: Berecz Anita – Gál Máté – Péterffy Gergely, Eger, Líceum, 2020, 175–190.
- Magyar fürdőalmanach. Szerk. Kiss Veronika, Nagy Zoltán, Budapest, Magyar Fürdőszövetség, 2003.
E. Mester Magdolna (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)
A sorozat további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész
