A plakátművészet kettősségét a megrendelői célszerűség és a művészi kifejezésmód adja. A képes plakát a kor lenyomata, művészi és társadalmi értelemben is. Az alkalmazott kifejezésmódban tetten érhetők az éppen uralkodó stílusok, divatok. Igaz ez sorozatunk főszereplőire, az idegenforgalmi plakátokra is.
Az idegenforgalom – tömegek különféle úti cél felé indított utazását jelenti, ahol a résztvevők csak átmenetileg tartózkodnak egy adott helyen, és ott fogyasztóként különböző szolgáltatásokat is igénybe vesznek. Figyelemre méltó lehet a téma gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális vetülete is, ám sorozatunk plakátválogatása segítségével leginkább arról kíván keresztmetszetet mutatni, hogy itthon az adott korszakban hogyan látták és láttatták Magyarország szépségeit, és hogyan próbálták konkrét célpontok felkeresésére rávenni a hazai és a külföldi utazóközönséget.
…szeretlek, édes, büszke város,
imádom a porod, köved,
a partot a nagy, zöld Dunával,
a szürke Gellért bércit által,
mely büszkén nyomja fel tovább
horpadt, de gőgös homlokát…
Kosztolányi Dezső: Budapest. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár
A beutazó turizmus Magyarországon a 19. század második felében kezdett kibontakozni, és az útra kelők számára már ekkor kiemelkedő célpontnak számított a főváros. Az ország egész területét vizsgálva egyértelmű, hogy ekkortájt a legtöbb utazó Budapestet kereste fel, de a látogatók nagy része nem volt klasszikus értelemben vett turista. Előfordultak ügyintézési, üzleti célból érkezők, illetve olyanok is, akik a közlekedési eszközök ritka járatai miatt útjukat megszakítva, csatlakozásra várva, kénytelenek voltak egy-egy éjszakát a fővárosban eltölteni. Sok embert vonzottak Budapestre a különféle kiállítások és vásárok is. A korszak első két nagy „tömegrendezvényét”, az 1885-ös Országos Általános Kiállítást és az 1896-os millenniumi ünnepségeket főként mezőgazdasági és ipari kiállítások és vásárok követték. Ilyen volt például az 1899-ben rendezett Nemzetközi Acetylen Kiállítás is, amely a gázlámpákhoz szükséges anyag különféle felhasználási formáit mutatta be, kiegészülve az ország háziipari specialitásainak vásárával.
1906-tól Budapesten minden évben rendeztek árumintavásárt, amelyeken különféle iparcikkek és mezőgazdasági termékek mintadarabjait állították ki bemutatás vagy üzletkötés céljából. Ezek voltak a későbbi Budapesti Nemzetközi Vásárok (BNV) elődei.
Faragó Géza: Budapesti Árumintavásár (1922). Jelzet: PKG.1922/22 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Az első világháborút követő időszakban az idegenforgalom újjáéledését a romokban heverő nemzetgazdaságok mellett nehezítette az országok közötti bizalmatlanság és az új európai renddel bevezetett vízumkényszer is. Magyarországot ezek mellett még a trianoni békediktátum nyomán elszakított területek hiánya is sújtotta. A turisztikai célpontok legnagyobb részének elvesztésével felértékelődtek a megmaradt üdülőhelyek. Így, a húszas évek második felében a gazdasági konszolidációval – és az utazási kedv, a nyaralás egyre elterjedtebbé válásával – a főváros, Budapest turisztikai célú fejlesztése is előtérbe került.
A gazdasági válság valamelyest visszavetette a fejlődést, de a helyzet javulásával ismét az idegenforgalom fellendülésének évei következtek. Az a felismerés, hogy a Bécsbe érkező turistákat egy meghosszabbított utazással Budapestre lehetne csábítani, gyakorlati intézkedéseket eredményezett: 1931-ben Budapest és Bécs között jó minőségű autóutat adtak át, és ebben az évben nyílt meg a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal bécsi irodája is.
Farkas Endre: Budapest-Wien (1931). Jelzet: PKG.én/58 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Ekkor találták ki a gyorsan népszerűvé vált „Három nap Budapesten” kampányt, amely vízummentes utazást biztosított a külföldről érkezők számára.
Repcze János: 3 Tage in Budapest (1931). Jelzet: PKG.én/412 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Budapest Székesfőváros az utazási szándék felkeltése és a nagyközönség ízlésének finomítása érdekében idegenforgalmi plakátpályázatokat írt ki. A versenyfelhívásra 1928-ban még csak 104, 1934-ben pedig már 394 pályamű érkezett.
Leggyakrabban a Budát és Pestet elválasztó Duna, a Lánchíd, a Gellért-hegy, a Hősök tere, a Parlament épülete, a Mátyás-templom és a Halászbástya ihlette meg az alkotókat.
A főváros vezetése már az 1800-as évek végén felismerte, hogy milyen nagy lehetőségek rejlenek a terület vízkincsében, viszont a „Budapest fürdőváros” tudatos koncepciója már csak a két világháború közötti időszakban vált az idegenforgalmi propaganda fontos elemévé.
A strand intézménye az 1920-as évektől vált népszerűvé, és ez Budapest életében is megmutatkozott: az egyre növekvő számú szabadtéri strandfürdők átalakították Budapest fürdőéletét.
A főváros az 1930-as években olyan – rendkívüli látogatottságot eredményező – nemzetközi találkozóknak, rendezvényeknek volt házigazdája, mint az 1930/31-es Szent Imre emlékév, az 1933-as Nemzetközi Cserkésztalálkozó és az 1938-ban megrendezett Eucharisztikus Kongresszus.
A Szegedi Szabadtéri Játékok példájára Budapest színházi és idegenforgalmi szakemberei a margitszigeti víztorony lábánál reprezentatív szabadtéri színpadot álmodtak meg. A háromezer-ötszáz személyes nézőtérről eső esetén a közönség a víztorony köré épített száz méter hosszú fedett sétány alá húzódhatott. Az 1938-ban átadott intézmény megalapítását a kortársak nagy jelentőségű kulturális és idegenforgalmi eseményként értékelték.
Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalának jelentése szerint 1940-ben 214 ezer belföldi és 58 ezer külföldi érkezett a budapesti szállodákba és panziókba. A hivatal ebben az évben 442 ezer prospektust és 4900 plakátot küldött szét az érdeklődőknek.
Budapest (1940). Jelzet: PKG.én/64 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
A második világháború idején a testi és lelki bajokkal küzdő ország népében a gyógyulni vágyás érzését szólították meg a korábbi évekhez képest csekélyebb számban kiadott idegenforgalmi plakátok.
Az 1944–45 telén bekövetkezett háborús pusztítás Budapest régi arculatának egy részét végérvényesen megváltoztatta, de korabeli turisztikai életének hangulatát tovább őrzik az idegenforgalmi plakátok.
E. Mester Magdolna (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)
A sorozat további részei: 1. rész; 3. rész; 4. rész
Felhasznált irodalom:
- Jusztin Márta: „Utazgassunk hazánk földjén!” A belföldi turizmus problémái a két világháború között. In: Korall, 26. évf. (2006. nov.) 185–208.
- Lövei-Kalmár, Katalin A fürdőélet átalakulása Magyarországon a 20. században a társadalmi, politikai változások tükrében In: Vörös és fehér. Társadalmi-politikai átmenetek Északkelet-Magyarországon a 19–20. század fordulójától. Eger, Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kiadó, 2020, 177–192.
- Katona Anikó: Az úti cél: Budapest. Ifj. Richter Aladár és a harmincas évek idegenforgalmi plakátja. Art Magazin online.
- Csánky Dénes: Budapest Székesfőváros plakátpályázata. In: Magyar Iparművészet, 1935. 69–76.
- Magyar művészet 1919–1945. Szerk. Kontha Sándor, Budapest, Akadémiai, 1985. (A magyarországi művészet története 1.) Digitalizált változat: Internet Archive
- N. Kósa Judit: Cukorjegy és országimázs. 2000.12.15. In. Népszabadság Online Archívum
