A plakátművészet kettősségét a megrendelői célszerűség és a művészi kifejezésmód adja. A képes plakát a kor lenyomata, művészi és társadalmi értelemben is. Az alkalmazott kifejezésmódban tetten érhetők az éppen uralkodó stílusok, divatok. Igaz ez sorozatunk főszereplőire, az idegenforgalmi plakátokra is.
Az idegenforgalom – tömegek különféle úti cél felé indított utazását jelenti, ahol a résztvevők csak átmenetileg tartózkodnak egy adott helyen, és ott fogyasztóként különböző szolgáltatásokat is igénybe vesznek. Figyelemre méltó lehet a téma gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális vetülete is, ám sorozatunk plakátválogatása segítségével leginkább arról kíván keresztmetszetet mutatni, hogy itthon az adott korszakban hogyan látták és láttatták Magyarország szépségeit, és hogyan próbálták konkrét célpontok felkeresésére rávenni a hazai és a külföldi utazóközönséget.

A Balaton már a reformkor idején divatba jött, „kedves volt a magyarnak”, de turizmusa csak a 19. század végén, a déli parton kezdett látványosan fejlődni. A térség népszerűvé válásához hozzájárult a jobb megközelíthetőség is: az 1847-es indulást, majd a szabadságharc alatti kényszerszünetet követően 1852-től újra rendszeres gőzhajójárat indult a Balatonon, 1861-ben pedig Buda és Nagykanizsa között megépült a déli vasútvonal. A századfordulós években – július és augusztus hónapban – a Déli Vaspálya Társaság különvonatokat is indított a fővárosból a Balaton felé, illetve a társaság „a fürdőévad tartama alatt” kedvezményes kombinált vasúti és hajózási körutazási szelvényfüzetek kiadásával is segítette az utazókat. Az első világháború után a magánvállalat a Duna-Száva-Adria Vasút (DSA) nevet vette fel, és fejlesztéseivel, utazási kedvezményeivel továbbra is hatékonyan szólította meg a balatoni utazóközönséget.

Az 1920-as trianoni békediktátum utáni kétharmados területvesztés gyökeresen megváltoztatta a magyarországi idegenforgalom helyzetét. Az elcsatolt turisztikai területek helyett új potenciális belföldi pihenőhelyekre volt szükség, illetve felértékelődött a megmaradt idegenforgalmi célpontok – így a Balaton – jelentősége is. 1929-ben létrejött a Balatoni Intéző Bizottság, amelynek kiemelt feladata volt a Balaton-parti településrendezési problémák regionális léptékű kezelése. A bizottság kezdeményezte, hogy a három megye (Somogy, Veszprém és Zala) egységes szabályrendeletet alkosson a fürdőtelepek létesítésével kapcsolatban, és ez 1934-ben el is készült. A Balatoni Intéző Bizottság által kiadott plakátok a természetközeliséget, a víz végtelennek tűnő, megnyugtató kékségét, a Balaton pihenésre invitáló harmóniáját hirdették, a korszak elismert grafikusművészeinek tolmácsolásában.

 Az 1904-ben létrejött Balatoni Szövetség mellett – amely alakulásakor céljául tűzte ki a balatoni fürdőélet fejlesztését, a fürdők közös érdekének megóvását és általában a Balaton-parti gyarapodás előmozdítását – az egyes települések fürdőegyletei is segítették a térség fürdőkultúrájának fellendülését. Az 1920-as években a fizetett szabadság bevezetése, az utazási kedvezmények, illetve a szolgáltatások szélesedése gyarapította a nyaralók számát és színesítette társadalmi összetételüket. A hívogató reklámok, plakátok üzeneteiben is tetten érhető a változás: a hagyományos célközönség mellett többek között már a pihenni vágyó kisgyerekes családokat is igyekeztek megszólítani.

A balatoni nyaralások természetesen nem merültek ki vízparti sétákban és fürdőzésekben. Szükség volt a kényelmi szempontokat kielégítő szolgáltatásokra, épületekre, ahol a vendégek olvashattak, zongorázhattak, táncolhattak. Az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően az 1920-as, 30-as évekre Balatonfüred és Hévíz nemzetközi hírű fürdőhely lett, és gomba módra szaporodtak a gyógyhelyként, nyaralóhelyként belföldön számon tartott Balaton-parti települések is

A századfordulón elterjedt az a tévhit, hogy a tó vize gyógyító hatású, és ez még a két világháború között is tartotta magát. A balatoni fürdőhelyek kiadványai táblázatokkal és statisztikákkal támasztották alá ezt az elképzelést. A választható egészségkúrák (tejkúra, szőlőkúra, masszázskúra) mellé így a Balatonban való fürdést is melegen ajánlották. A korabeli felfogás szerint a napfény jótékony hatással van az anyagcserére és vérkeringésre, továbbá csökkenti a zsírok lerakódását.
A tó vize mellett egyre népszerűbbé és ismertebbé váltak a Balaton környéki hévíz- és termálvízforrások is, például a balatonfüredi, csopaki szénsavas víz vagy a hévízi és a tapolcai melegforrások.

Erbits Jenő: Balatonfüred (1920). Jelzet: PKG.1929/198 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A fürdőzés mellett további programlehetőségeket kínáltak a tematikus balatoni napok és hetek rendezvényei, ahol a térség adottságai, értékei is megmutatkozhattak.

Szabadtéri sportversenyeket, bemutatókat is előszeretettel szerveztek a Balaton környékére. A nemzetközi megmérettetések plakátjain az adott sportág mellett mindig ott csillog a Balaton vize is, így a sportesemény révén indirekt módon a külföldiek fókuszába került a csodás, pihenésre alkalmas táj is.

A külföldi és belföldi idegenforgalom tudatos propagálását, így a balatoni utazást az IBUSZ és a MÁV is segítette a különféle utazási kedvezmények bevezetésével, a vasúti kocsikat díszítő vonzó úti célokról készült fotók kihelyezésével, gyakorlati utazási tanácsokat tartalmazó prospektusok, plakátok kiadásával.

A Balatont népszerűsítő fenti törekvések fejlesztések, programok, kiadványok, a személyes élménybeszámolók, a művészek szemével láttatott szépségek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a tó és környéke a külföldi beutazásokat tekintve óriási jelentőségű úti céllá nőtte ki magát, és vált a mi – szívünkhöz nőtt – „Magyar tengerünkké”.

Molnár-C. Pál: Balaton (1932). Jelzet: PKG.1932/27 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Felhasznált irodalom:

• Jusztin Márta: „Utazgassunk hazánk földjén!” A belföldi turizmus problémái a két világháború között. In. Korall, 26. évf. (2006. nov.), 185–208.
• Lövei-Kalmár Katalin: A fürdőélet átalakulása Magyarországon a 20. században a társadalmi, politikai változások tükrében. In. Régiónk története II. VÖRÖS és FEHÉR. Társadalmi-politikai átmenetek Északkelet-Magyarországon a 19–20. század fordulójától, szerk.: Berecz Anita – Gál Máté – Péterffy Gergely, Eger, Líceum, 2020, 175–190.
• Wettstein Domonkos: Regionális törekvések a Balaton-parti üdülőterületek építéstörténetében a két világháború között. In. Építés – Építéstudomány, 45. évf. 1–2. sz., 139–171. (COnnecting REpositories)

E. Mester Magdolna (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A sorozat további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész