Nagysomkúton (Szatmár vármegye, ma Máramaros megye, Románia) született 1938. július 2-án, református papcsaládban. Középiskoláit Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban végezte. 1955 és 1959 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója volt, az államvizsgát azonban nem tette le. 1958–59-ben a marosvásárhelyi Igaz Szó szépirodalmi folyóirat, 1960-tól a bukaresti Előre című napilap belső munkatársa volt. A hatvanas évek közepétől költői tehetségéből élt: verseiből, műfordításaiból tartotta fenn magát. 1972-től betegnyugdíjasként Kolozsváron lakott. Két rosszul sikerült házassága után egy új, rendezettebb élettársi kapcsolat sem tudta egyre súlyosbodó betegségében megvigasztalni. 1976-ban jelent meg 699 verssorból álló Öregek könyve című kötete, Plugor Sándor sepsiszentgyörgyi grafikusművész húsz rajzával illusztrálva. Ugyanezen év november 2-án két üveg pálinkával a tarisznyájában kilépett az életből ott, ahol a kolozsvári Kányafői út a Hója-erdőbe érkezik. A boncolási jegyzőkönyv szerint csontrendszere végzetesen legyengült állapotban volt. Valószínűleg az elviselhetetlenné erősödő fájdalom késztette öngyilkosságra.
Szilágyi Domokos arcképe. In. Uő.: Kényszerleszállás. Összegyűjtött versek, Bukarest, Kriterion, 1979. – Törzsgyűjtemény
Kivételes költői tehetsége, hivatástudata már kolozsvári diákévei alatt megmutatkozott (Siratóének 1456-ból [1956]; Csodaszarvas [1957]). Első pályaszakaszának verseit a korszellem hatása alatt álló más költőkéhez hasonló értékpozíció jellemzi, ám mindez a személyesség és a tehetség erejének, az eredetiséggel telített kontextusnak köszönhetően átlagon felüli színvonalon fejeződik ki. Költői elhivatottságának hitele, elemi ereje túl is áradt azokon az ideológiai korlátokon, amelyeket az egy évtizede fennálló bolsevik rendszer írt elő az írástudó, tollforgató értelmiségieknek. Egyénisége, szabadságigénye egy függetlenebb ars poetica irányába mutatott, amelynek nem fő irányelve a bolsevik ideológia szolgálatában álló haszonelvűség.
Igazi poeta doctusként, a kötött versformák avatott művelőjeként mutatkozott be már diákéveiben, éppen ezért gyakori jelenség a költészetében az, hogy a könnyed, játékos versformák igen súlyos üzenetet közvetítenek. Erre saját maga is reflektált 1959-ben írt Nyár című kis költeményében:
„Hajadon füzek, búzabóbiták –
csupa illat és virág a világ,
csupa mosoly és csupa kedv, csupa
libegés: lányokon selyemruha –
emitt a pipacsok:
piros kis pamacsok,
amott, az ég alatt
pisze szellő szalad,
a felhő szétszakad,
s látszik egy kék falat
égbolt – alatta sirül el a nyár,
s pacsirtaszóval frissen kiabál:
– Én játszom ugyan,
de ti
vegyetek komolyan.”
„az élet olyan, amilyen,
viszont sohase semmilyen,
egyszer-egyszer csudajó,
máskor meg, mint a hajó,
fölborul a hullám hátán,
vigyorogja ezt a sátán.”
Szilágyi Domokos: Setälä finn nyelvész emlékére. In. Uő.: A költő életei. Szerk. Kántor Lajos, Bukarest, Kriterion, 1986, 171. – Törzsgyűjtemény
1969-ben megjelent, hat nagy költeményből álló versciklusa, a Búcsú a trópusoktól hasonló ellentmondások, antinómiák jegyében fogant. Az elvesztett bizonyosság helyébe beférkőzik a minden egzisztenciális értékviszonylatot átszövő kétség, sem egyéni, sem nembeli értelemben nincs az ember számára beteljesedés. Mégis, minden jel szerint a világban van célra törekvés: egy „nem létező” cél felé törekszik az ember, személyes és történelmi távlatban egyaránt. Mi oldhatja fel ezt az ellentmondást? Ennyi év távlatából talán már így is fogalmazhatunk: a költő családi hátteréből, legkorábban elsajátított műveltségelemeiből következően magától értetődően nem más, mint a keresztény eszmerendszer központi fogalma, a megváltás és annak gondolatköre. A hat költemény között nincs egy sem, amely ne tartalmazna a transzcendenciára utaló értékfogalmakat és jelentésrétegeket: a megváltás, az Ige, az áldozat és a kárhozat teológiai összefüggésrendszere szövi át ezt a kötetet. A legösszetettebb értékszerkezet a Haláltánc-szvitben figyelhető meg. A szkeptikus erkölcsfilozófiai, történelemfilozófiai jelentésréteg a megváltás motívumával kerül szembe a kollázsszerű versépítményben. A költemény szerkezeti középpontja az Ómagyar Mária-siralom kereszt formában szedett két sora: „ó én édës urodum, ëggyën ëgy fiodum”. Erre a keresztalakzatra épül az egymásnak ellentmondó értékjelentésű szövegrészekből, idézetekből kialakított „verskatedrális”: a Példák könyve (1510) Jézusról szóló bizonyságtétele a megváltásról tanúskodik ismét, a buchenwaldi háborús bűnösről szóló sajtóhírek, vagy éppen a Werbőczy Hármaskönyvéből vett, zsidó vádlottak számára készült tisztító eskü mondatai a rettegés, a szkepszis, a végső kiábrándulás hangulatát erősítik újra meg újra. (Tripartitum Pars III. Titulus 36. § 2.)
Szilágyi Domokos Nagy Máriával, Kolozsvár felett 1975-ben. In. Uő.: A költő életei. Szerk. Kántor Lajos, Bukarest, Kriterion, 1986. – Törzsgyűjtemény
Gyötrődő költő, szenvedő értelmiségi volt, és ezt az életérzést nem csupán versei tükrözték, hanem egész életvitele is. Szilágyi István, a kolozsvári Utunk irodalmi hetilap főszerkesztő-helyettese, aki gyakran előleggel is kisegítette pénzzavaraiból a hetvenes években szabadúszó költőt, Kóborló évek című írásában (1985) megörökített egy epizódot 1962-ből, amikor feleségével, Hervay Gizellával együtt felkeresték őt Zilahon. Éppen a konyhaasztal mellett ült, és egy novellát körmölt:
„Maga mit csinál, kérdezte Domokos. Írok. Erre fintor. Mit? Novellát. Erre is fintor. Ez mind az? – Igen, mondom, de van még belőle a szekrény tetején is. Sőt, magyarázom: az Utunk valami pályázatot hirdetett, gondoltam, beküldöm. Újabb fintor, de most már afféle jótanulókat büntető: „ezeknek”? Hervay fölbátorodva a Domokos fintorain, meg tán a nagyobb diák jogán menten okítani kezdett: Vigyázni kell fiú. Az ember ne adja el magát – valahogy így. (...) Közben anyám, ha már máshonnan való vendégek jöttek, csirkét vágott, s ha jól emlékszem, valami gyümölcslevest tálalt a paprikás előtt. Domokos azt mondta, nem kér, erre Gizi se kért. Istenem, nem szeretik. Nem baj, majd esznek másodikat. Domi, hogy azt se. Gizi se. Pedig ő éhes lehetett, szárazakat nyelt a csirkepaprikás párájától, de tartotta magát. Hát akkor mit hozzunk? Talán egy kis sajtot, kolbászt, szalonnát, paprikát? Egy darabka kenyeret. Igen, kenyeret. Az ott volt az asztalon. Csak úgy magára? És sót. A só is ott volt az asztalon. Domokos csipegetett a karéjból, morzsolgatta, ütögette a sóba, eszegette. Gizi is, Gizi is, Gizi is. Akkor éppen ebből nem akart kimaradni: a csirkepaprikás-nem-evésből.”
Szilágyi István: Kóborló évek (Huszonéves „nagyöregek”). In. Uő.: Kötetben meg nem jelent írások, Budapest, Digitális Irodalmi Akadémia, 2014/2018. – Digitális Irodalmi Akadémia. Újabb kiadás: Szilágyi István: Kóborló évek. In. Uő.: Katlanváros, Budapest, MMA Kiadó, 2019, 162–163, 165–166.) – Törzsgyűjtemény
Szilágyi Domokos – Vermesy Péter: Pimpimpáré. Vers és muzsika gyermekeknek (Szilágyi Domokos gyermekversei Vermesy Péter dallamaival), Bukarest, Kriterion, 1976. – Törzsgyűjtemény
Szintén játékos rímekbe szedve fogalmazta meg ezt az életérzést 1973-ban az Igaz Szóban közölt egyik versében, amelynek mottóját az egykor hozzá hasonlóképpen kínok közt vergődő Szabédi Lászlótól vette:
„Boldog vagyok kicsit,
mert kínjaim kicsik
Szabédi
Se ébren, se alva,
se élve, se halva,
se szomjan, se étlen,
se munkán, se tétlen,
se így, se amúgy –
rokkantan vagy épen,
nem megy semmiképpen –
szólj hozzám, hazudj,
mondj igazat, mindegy –
olyan lettem, mint egy
csecsemő, olyan
magatehetetlen és gyámoltalan;
se ébren, se alva,
se élve, se halva,
se szomjan, se étlen,
se munkán, se tétlen –
túl a megváltáson:
élő feszület.
Senki meg ne lásson,
Anya, nélküled.”
Szilágyi Domokos: Se ébren, se alva. In. Igaz Szó, 21. évf., 1973/6, 965. – Törzsgyűjtemény
Lászlóffy Aladár e szavakkal búcsúztatta költőtársát az Igaz Szó hasábjain, 1976 decemberében:
„A tehetség Krőzusa volt, ki valaha önmagát is előállította ahhoz, ami várta: humánumhoz, pentatóniához, gyermekdalhoz, ódához, idegösszeroppanáshoz. Idegösszeroppanáshoz, mely termő, hasonlóképpen a melegért elégő fához, a felnőttkorért meghaló gyermekkorhoz, a gyümölcsért lehulló virághoz. (...) A legnagyobb teremtők önpusztítók. Mert önpusztított-e valami mást, avagy azok közül való volt, akik a teljes világra vigyáznak, óvón és figyelmeztetőn? (...) Ha itt volt, csak munkát hozott, ha nincs itt, csak munkát jelent, a helytállás folytonosságát, mint az őszi, nyári, téli, tavaszi szél a szülőföld felett: fújva, fájva, fényleni, folytatódni.”
Lászlóffy Aladár: Fújvafájvafénylenifolytatódni. In. Igaz Szó, 24. évf., 1976/12, 495–496. – Törzsgyűjtemény
Szilágyi Domokos kötetei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
- Élnem adjatok. Vers, próza, esszé, 1956–1976, Bukarest, Kriterion, 1990.
- Kényszerleszállás. Összegyűjtött versek, [bev. Kántor Lajos], Bukarest, Kriterion, 1979.
Műfordítás:
Barrie, James Matthew: Peter Pan a Kensington Parkban; Peter Pan és Wendy, Bukarest, Creangă Kiadó, 1976.
Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)
