A magyar térképtörténetben fontos eseménynek, mi több, mérföldkőnek tartjuk a Magyar Földrajzi Intézet megalapítását, számontartjuk kartográfiai teljesítményekben gazdag, sok évtizedes működését. A vállalat megálmodója, első igazgatója és haláláig legfőbb munkása Kogutowicz Manó volt, aki 170 évvel ezelőtt született. Sorozatunkban rá emlékezünk.
A Földrajzi Intézet az alapítók várakozását is felülmúlva, rendkívüli gyorsasággal, pár év alatt sikeres, országosan és nemzetközileg is elismert vállalkozás lett, amely nem csupán teljesítette a kultuszminisztériumnak tett vállalást, de a kor nyomdászattechnológiai színvonalán volt képes kiadványai készítésére. Már 1896-ban, a millenniumi kiállításon imponálóan széles választékkal mutatkozott be. 13-13 iskolai földrajzi és történelmi falitérkép, 81 földrajzi és 5 történelmi kézitérkép, kétfajta, 25,5 és 51 cm átmérőjű földgömb, sőt nagyméretű, 6, ill. 5 földrajzi és történelmi szemléltető kép alkotta az intézet kiállítási anyagát. Öt évvel később:
„A cég 1899-ben már büszkén hirdette, hogy 325.000 frt költséggel teljesen eleget tett ama kivánságnak, amelyet a közoktatásügyi miniszterium fejezett ki, amennyiben 34 térképből álló falitérkép gyűjteményt és nagy számú földrajzi kéziatlasz, történelmi atlaszt és földgömböket kiadott.”
Zsebatlasz naptárral és statisztikai adatokkal az 1912. évre, Budapest, Magyar Földrajzi Intézet Rt., 1912, [3]. – Törzsgyűjtemény
A szakmai sikereket megérdemelt elismerések, oklevelek, kiállítási érmek kísérték. Így az 1894-es országos tanszerkiállításon, az 1896-os millenniumi kiállításon, majd az 1900. évi párizsi világkiállításon kapott az intézet és vezetője megérdemelt elismerést aranyérmek, díszoklevelek formájában.
Mivel magyarázható az intézet gyors fejlődése, kiadványainak magas színvonala? A sikerek elsődleges okaiként Kogutowicz elhivatottságát, magas szakmai felkészültségét, művészi szintű rajztudását, és nem utolsósorban kiváló szervezőképességét kell említenünk. Emellett fontos szerepet játszott az állam, a kultuszminisztérium támogató és felügyelő figyelme is. A sikerek további kulcstényezőjeként említhetjük, hogy a korszak földrajz- és történelemtudományának számos vezető alakja vett részt az intézet térképeinek és atlaszainak tervezésében, így Lóczy Lajos (1849–1920), Cholnoky Jenő (1870–1950), Berecz Antal (1836–1908), Márki Sándor, Marczali Henrik (1836–1940), Pauler Gyula (1841–1903) és sokan mások. Az is gyümölcsözőnek bizonyult, hogy az állam, már a kezdetektől, felügyelte, az intézet munkáját, térképterveit szakbizottságokkal még megjelenésük előtt megvizsgáltatta, forgalmazási engedélyét csak ezt követően adta meg.
Az intézet földrajzi falitérképeinek nagyszerű sorozatából az 1891-ben elsőként elkészült Magyarország-térképet, pontosabban annak 2., 1893-as kiadását mutatjuk be.
Kogutowicz Manó: A Magyar Korona országainak iskolai fali-térképe. Politikai kiadás, Budapest, Hölzel és Társa Magyar Földrajzi Intézete, 1893. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TM 6.726
Ez a térkép, minden túlzás nélkül, kartográfiánk történetének egyik legszebb alkotása, olyan mű, amely kijelölte azon irányt, amelyen ma is halad iskolai térképészetünk. A Földrajzi Közleményekben egy magát megnevezni nem akaró szakembernek (gyaníthatóan a szerkesztőnek, Berecz Antalnak) az ismertetőjéből a készítés fontos didaktikai szempontjait is megtudhatjuk:
„A térkép megrajzolásánál az volt a czél, hogy a fizikai kép fővonásai még bizonyos távolságról is kidomborodjanak és ezt az utolsó padokban ülő tanuló is eléggé jól láthassa. Ez okból a főfolyókat egyszerű, de jó széles vonásokkal jelölték meg, kisebb patakokat egyszerűen elhagytak; a jelentékenyebb hegycsoportokat erősen kiemelték, ellenben a halmos vidékeket diszkrétebb szinekkel jelölték. […] A térképen a természeti alap ábrázolására a legnagyobb gond fordíttatott. Lóczy Lajos egyet. tanár e tekintetben azt gondosan átvizsgálta és szerzőnek és kiadóknak figyelemre méltó tanácsokat adott. Az új források gondos fölhasználása folytán nem egy hibát, a melynek a terrénrajz általánosítása alkalmával előbbi iskolai fali térképeinknél becsúsztak, sikerült elkerülni. [...] A terrén [=domborzat] az iskolai kartographia jelen álláspontja szerint legjobbnak elismert kombinált módszer szerint, azaz barna sraffozással [=csíkozással] és négyféle magasságot jelölő szinekkel van készítve… A sraffozással a hegygerinczeket, az egyes főcsúcsokat és hegycsomókat [=csoportokat], a lejtők kisebb vagy nagyobb meredekségét lehet szemlélhetővé tenni; a magasságot jelölő szinekkel pedig a karakterisztikus magassági fokokat lehet jelezni; a melyeknek az egyes helyeken a tenger színe fölötti fekvését illetőleg a tájékozódást megkönnyítik. [...] Az orsz. közoktatási tanácsnak javaslatára, a mely e térképet igen beható vizsgálatra méltatta, a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Berecz Antal igazgató elnöklete alatt, dr Cherven Floris és Rohn József tanárokból álló külön bizottságot is nevezett ki, ezen térkép iskolai szempontból való átvizsgálására. Ezen bizottság azt találta, hogy a térképen található nevek az iskolai czélokhoz mérten teljesen elégségesek, hogy a teljes vasúti hálózat rajza mellett az országutak megjelölése fölösleges, hogy a helynevek kiírásában a dr. Jekelfalussy szerkesztette félhivatalos helységnévtárnak kell irányadónak lennie. […] Szóval a térkép, mielőtt a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszterium approbálta [=jóváhagyta] alapos bírálatnak volt tárgya, mi a tanférfiakat bizalommal töltheti el.”
A magyar korona országainak iskolai fali térképe. In. Földrajzi Közlemények, 1891, 526–529. – Törzsgyűjtemény
Lóczy Lajos arcképe – Kézirattár, Arckép 845.
„Az új források felhasználása” kifejezéssel a monarchia közös hadseregének földrajzi térképészeti intézete által az 1880-as években, közforgalomban is elérhetővé tett, 1:75 000 léptékű topográfiai térképművére utalt az idézet szerzője. Ennek a forrásműnek a használata is hozzájárult, hogy a térképet az ország domborzati viszonyait a legújabb felmérések eredményeire támaszkodva készíthessék el. A figyelmes olvasó talán azt is észrevette, hogy az itt bemutatott 2., 1893-as kiadáson a domborzatot nem négy, hanem öt színfokozattal ábrázolták. Nos, ennek az az oka, hogy a térkép megjelenése utáni szakmai értékeléseket figyelembe véve, Kogutowicz javította, finomabbá tette a síkvidéki alacsony térszínek ábrázolását. Simonyi Jenő (1860–1944) földrajzi szakíró volt az, aki éles szemmel észrevette a térkép első kiadásának ezen hátrányát. A Budapesti Szemle című lapban közzé tett értékeléséből idézünk:
„Kogutowicz, a ki megyéről-megyére már úgy átdolgozta Magyarország térképi anyagát, az egész ország egységes térképeit is szükségképpen jól rajzolta meg. A rajz van olyan finom, a milyen a fali térképeknél szükséges, sokkal finomabb az olvashatóság kedvéért használt barna szín miatt nem is lehetne. […] Ez idő szerint hazánknak Kogutowiczéhoz hasonlítható jó fali térképe nincs. Van mégis valami a régi térképeken, a mit kár volt mellőzni. A 100 méteres magassági vonalat értem. Minthogy az Alföld legnagyobb része absolut 100 méternél nem sokkal alacsonyabb vagy magasabb, a 100 méteres magassági vonal ugyan szépen kiemeli az Alföld összes nagyobb domborulatait.”
Simonyi Jenő: Három szép új fali térkép. In. Budapesti Szemle, 1893, 126–131. – Törzsgyűjtemény
Kogutowicz megfogadta a tanácsot és miként a 2. kiadáson láthatjuk, az alacsony térszíneknél már két színfokozatot (0–100 és 100–200 m) alkalmazott, így a térkép tagoltabban és részletgazdagabb módon ábrázolja az alföldi területek domborzatát.
A történelmi falitérképek készítését a kulturális kormányzat talán a földrajzi térképekénél is nagyobb figyelemmel kísérte. Ezt a kiemelt figyelmet mutatja, hogy az egyes falitérképek által bemutatni kívánt történelmi korszakokat előzetesen a közoktatásügyi minisztérium által kijelölt külön szakbizottság határozta meg. Márki Sándor maga is részt vett azon a nevezetes értekezleten, amelynek feladata volt az intézet történelmi térképei számára a szakmai irányelveket és az ábrázolandó korszakokat meghatározni. A Földrajzi Társaság 1901. március 14-i ülésén felolvasott Történeti falitérképeink című írásában így idézte fel a bizottság munkáját:
„1891. január 30-án a ministeriumban dr Klamarik elnöklete alatt tartott értekezlet, melyen Ballagi [Mór], Berecz A[ntal], Cherven [Flóris], Kogutowicz és Lóczy tagtársainkkal együtt én is részt vettem, először tárgyalta a történelmi falitérképeknek hivatalosan dr. Klamarik által fölvetett ügyét [...] Az értekezlet kimondta, hogy Magyarország történetének feltűntetésére [=ábrázolására] egészen külön térképek szükségesek ugyan, első sorban azonban a közép- és újkori egyetemes térképek megalkotását sürgette. […] Meg kellett szabadítani iskoláinkat azoktól a kézzelfogható hibáktól, miktől a legjobb német térképek is hemzsegtek, valahányszor magyar viszonyok feltűntetéséről volt szó [...] mit keressen magyar fiúknak szánt térképeken a német helyesírás, mely pl. összes mássalhangzóinkat minduntalan fölcseréli, hangjelzései általában véve nem felelnek meg a mi kimondásainknak s az orosz-olasz stb. helynevek egy részét is németesen írják stb. […] Az értekezlet azt javasolta, hogy a középkorból első sorban a honfoglalás, keresztesháborúk s a renaissance vagyis Mátyás-korabeli, az új korból pedig az 1648, 1718. és 1810. évi Európa – összesen hat – történeti térképét kellene elkészíteni…”
Márki Sándor: Történeti falitérképeink. In. Földrajzi Közlemények, 30. évf., 1902, 184–186. – Törzsgyűjtemény
Így is történt, az intézet történelmi térképei az 1890. januári bizottsági határozatot követve készültek s jelentek meg. Itt kell külön megemlékeznünk Klamarik János (1832–1898) miniszteri tanácsos szerepéről az egész térképprogram sikerének megvalósításában. Klamarik a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban, de talán az egész országban is a középiskolai tanügy legfőbb szakértője, 1883-tól annak irányítója volt. Az ő értő, támogató és ellenőrző szerepe is nagyban hozzájárult az intézet iskolai térkép- és atlaszprogramja nagy sikeréhez.
Klamarik János arcképe. [Előzéklap]. In. Emlékkönyv Klamarik János negyven éves szolgálati jubileumára, Budapest, Eggenberger, 1894. – Törzsgyűjtemény
Az intézet történelmi falitérképei közül, miként a földrajziak esetében, ezúttal is az elsőként elkészült, Márki Sándor által tervezett Európa a magyarok honfoglalása és a frank birodalom szétbomlása idejében című 1893-ben megjelent térképet mutatjuk be.
Márki Sándor: Európa a magyarok honfoglalása és a frank birodalom szétbomlása idejében, Budapest, Hölzel és Társa MFI, 1893. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, T 2.092
Márki a térképhez írt magyarázójában a térkép tervezését meghatározó szempontokról is szólt:
„Az a bizottság, mely [...] az iskolák történeti térképei ügyében tanácskozott, helyeselte azt a felfogásomat, hogy az egyetemes történelemben is követni kell a magyar nemzeti történet szempontjait, mely az igazsággal úgy sem ellenkezhetnek. Helyeselte ehhez képest, hogy a nyugat-európai népekre vonatkozó történet-földrajzi tényeket saját nemzetünk szempontjából kell tárgyalnunk. Mert csak nem hamisítás, ha Európát arról az időről rajzoltatjuk meg, mikor annak viszonyairól legjobban megérthetjük saját külön történetünket […] Az a lap [=térkép], mely Nagy Károly alkotásait mutatja, a 800. évről szóló térkép teljesen érthetetlen volna a 900. évben. Ott a fitogtatott egység, mely csak pár esztendeig, addig adatott, míg a nagy császár élete [...] S magyar iskolákban a honfoglalás és annyi más európai állam megalakulását mégis jobbadán a Károly-féle [német] térképekről kellett [a tanulókkal] megértetni! […] Magyarország e korabeli térképe részletesebb, mint a külföldi iskolák számára készült kiadványokon s a szomszédos országok, melyek hazánkkal gyakrabban érintkeztek, szintén részletesebben vannak kidolgozva. […] Több név van e térképen, mint a mennyit be kell tanulnia az ifjúnak […] A nevek jelentékeny része máshonnan is ösmeretes már előtte s így itten inkább csak ismétlés és tájékoztatás végett szerepelnek. [...] Egy lapon tehát 621 név szerepel, a minek mintegy 60 %-át mindenesetre jegyzékben külön s bőven igazolom, mit miért vettem föl a térképre. A térkép részletesebb bemutatásától [tanítás során] nem kell sajnálni az időt; s nem szabad könnyedén elsuhanni a történeti tankönyvben említett egyetlen helynév mellett sem…”
Márki Sándor: Európa a magyarok honfoglalása s a frank birodalom szétbomlása idejében. Magyarázó szöveg a Hölzel és Társa Magyar Földrajzi Intézete által kiadott iskolai falitérképhez, Budapest, Hölzel és Társa, 1893, 3–8. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, ST 66
Az intézet térképeinek tudományos színvonalát jelzi, hogy, a német kartográfia vezető intézeteinek gyakorlatát követve, számos kiadott térképet, mint a Márki által tervezett térkép esetében is, magyarázók, névjegyzékek kísérték. Ez különösen az első években volt bevett gyakorlat. De a térképek magas színvonalához, s így sikeréhez hozzájárult az is, hogy Kogutowicz a térképnyomtatás terén is igyekezett az előállítás nyomdászati-technológiai fejlődését követni és új eljárásokat alkalmazni. Az intézet már 1892-ben, új telephelyre, a Rudolf rakpart 8. szám alá költözött és minisztériumi kölcsön segítségével, nyomdát hozott létre. Ettől kezdve már nem Bécsben nyomtatták az intézet kiadványait.
Rudolf (ma Széchényi) rakpart 8. 2021-ben. Fotó: A szerző.
Pár évvel később, a századfordulón már az alumínium nyomólemez alkalmazását is bevezették. Cholnoky Jenő (1870–1950) a korszak egyik vezető geográfusa 1902-ben hosszabb tanulmányt írt a térképkészítés soklépcsős folyamatáról. Ebben a Kogutowicz-intézetben folyó munkára is kitért:
„Mint minden technikai téren, így a térképek készítésének mesterségében is óriási haladást látunk az utóbbi évtizedek alatt. Nem csak, hogy a térképek mindinkább pontosabbak, szebbek és képiesebbek lesznek, hanem az előállításuk is mindinkább olcsó és gyors lesz. [...] a kőmetszés vagy általában a kőnyomás [...] fő vonásaiban ma is csak úgy megy, mint ahogy azt az első feltalálók megállapították. Csak az a fenyegető veszedelem, hogy az egyetlen igaz, jó lithografikus pala-bánya, a solenhofeni bánya, kimerűléshez közeledik, sarkalta a lithografusokat arra a törekvésre, hogy a rendkívül megdrágult követ más anyaggal helyettesítsék s ennek a törekvésnek fényes eredménye lett, mert az aluminium lemezekkel sikerűl a lithografikus köveket legnagyobbrészt helyettesíteni. Ez az újabb idők legnagyobb lépése a térképkészítés terén. [...] Kogutovicz [sic!] úr, a Magyar Földrajzi Intézet tulajdonosa volt szíves megengedni, hogy jól felszerelt intézetét és műhelyét megtekinthessem, sőt ő személyesen kalauzolt a görnyedező rajzolók, s zakatoló gépek között, a legnagyobb liberalitással fedezve fel üzletének minden csinját-binját. [...] Nyomtatás alkalmával úgy a kő mint az aluminium romlik és pedig két okból. Először is a gép a nyomó-lemezt kinyújtja, összelapítja, koptatja […] Az aluminium nagyobb rugalmasságánál fogva ennek jobban ellenáll. Másodszor a folytonos vizezés közben a víz behatol a kő pórusaiba, alája kerül a festékes részeknek s azokat lerombolja. Ez a vízbehatolás az aluminium-lapon ki van zárva, mert a víz csak az alaminium [sic!] vékony kis oxidált rétegébe hatol bele, az a réteg pedig a festékes helyek alatt hiányzik. S csakugyan, a kövek 4000-5000 nyomás után már nagyon elhasználódnak, míg az aluminium 12,000 nyomást is még könnyen áll. Különösen nagy előnye azonban az aluminium-lemezeknek [...] a nagy könnyűség és a lemezek olcsósága.”
Cholnoky Jenő: A térképek készítéséről. In. Földrajzi Közlemények, 30. évf., 1902. 15–25. – Törzsgyűjtemény
Danku György (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)
Folytatjuk…
Az összeállítás további részei itt olvashatók: Első rész; Második rész; Negyedik rész
