A magyar térképtörténetben fontos eseménynek, mi több, mérföldkőnek tartjuk a Magyar Földrajzi Intézet megalapítását, számon tartjuk kartográfiai teljesítményekben gazdag, sok évtizedes működését. A vállalat megálmodója, első igazgatója és haláláig legfőbb munkása Kogutowicz Manó volt, aki 170 évvel ezelőtt született. Négyrészes sorozatunkban rá emlékezünk.
Kogutowicz Manó. In. Földrajzi Közlemények, 36. évf., 1908, 10. sz., 399. – Törzsgyűjtemény
Kogutowicz Manó Emanuel Kogutowicz néven a morvaországi Seelowiczban (Židlochovice) született 1851. december 21-én. Apja, Mathias Kogutowicz az akkor még az Osztrák Császársághoz tartozó, délkelet-lengyelországi Wojniczban született 1817-ben. Mathias az 1837 és 1849 közötti években katonaként tizenkét évet szolgált az osztrák hadseregben, majd rokkantként, őrmesteri rangban leszerelve, az államtól köztisztviselői állást kapott a Brünntől (Brno) délre lévő Seelowicz kisvárosban. 1850-ben itt vette feleségül Maria Kubescht és itt születtek gyermekei. Két fiát, Emanuelt és Karlt a korban biztos megélhetést jelentő katonai pálya felé irányította. Karl idővel jelentős karriert futott be, és hadtestparancsnoki beosztásból, altábornagyi rangban ment nyugdíjba 1913-ban. Bátyja, Emanuel élete azonban nem sokkal azt követően, hogy kiváló eredménnyel, hadnagyi rangot szerezve, elvégezte a bécsi katonai műszaki akadémiát (K. u. k. Technische Militärakademie) és 1873 őszén, Olmützben (Olomouc) elfoglalta állomáshelyét az 1. hadmérnökezred 4. zászlóaljánál, gyökeres, sőt tragikus fordulatot vett.
Az ígéretes katonai pálya elején álló fiatal hadnagy ugyanis 1874-ben súlyos kártyaadósságba keveredett, s hogy kilátástalan helyzetéből szabaduljon, egységétől megszökött. Egy hónap bujkálás után azonban, belátva helyzete reménytelenségét, október 6-án feladta magát a katonai hatóságoknak. Ügyét katonai bíróság vizsgálta ki, majd 1875. május 28-i végzésével, megfosztva tiszti rangjától, Kogutowiczot egy év hét hónap börtönre ítélte és adóssága törlesztésére kötelezte. A megtévedt ifjú Emanuelt a möllersdorfi katonai büntetőintézetben letöltött büntetését követően, 1877. október 16-án elbocsátották a katonai szolgálatból. Az ígéretes katonai pálya, már annak kezdetén, járhatatlanná vált a huszonhat éves fiatalember számára, aki ekkor munka és jövedelem nélkül gyakorlatilag az utcán találta magát. Életének ezt követő, 1878 és 1881 közötti éveiről jelenleg semmi biztosat nem tudunk. Újabb, már megbízható hír 1881 nyár végéről származik, amikor az ifjú Emanuelt Magyarországon, Sopronban találjuk, itt kezdett a neves Lähne magániskola tanáraként új életet.
De hogyan került a munka és jövedelem nélküli fiatal Emanuel a neves soproni gimnáziumba? Kisari Balla György, Kogutowicz élete legjobb ismerőjének rekonstrukciója szerint a katonai szolgálatból történt elbocsátását követően Kogutowicz valószínűleg Bécsbe ment, ahol feltehetően műszaki és rajzolói tudását hasznosítva egykori iskolájában, a katonai akadémián rajzolói feladatokat kapott, de talán alkalmi munkákat is vállalhatott, hogy jövedelemhez jusson. Életének új irányt adó, gyökeres változást hozó eseménye, amely végül is Sopronba vitte Emanuelt, egy fiatal lány, Rosa Kapeller megismerése hozta. A két fiatal egy bécsi pihenő- vagy szórakozóhelyen, talán a Práterben ismerte és szerette meg egymást 1881-ben. A vonzalom oly erős volt, hogy Kogutowicz pár hét után megkérte a jó nevű zongorakészítő mestertől, Karl Kapellertől leánya, a csupán 16 éves Rosa kezét. Az apa azonban, érthető módon, tagadó választ adott a biztos jövedelem nélküli fiatalembernek. A szerelmes fiatalok azonban, bizonyára Rosa javaslatára, a Kapeller család távoli soproni rokonához, a város ismert és megbecsült ügyvédjéhez, Montag Jakabhoz szöktek, aki a szerelmesek mellé állt, értesítette és megnyugtatta Rosa szüleit, egyúttal megélhetést biztosító tanári állást szerzett Emanuelnek a Lähne Intézetben.
Kogutowicz az intézet német tannyelvű osztályaiban francia nyelvet, számtant, mértant, szabadkézi rajzot, szépírást tanított – de csupán két évig. Életében ugyanis újabb váratlan fordulat történt.
A fiatal Kogutowicz Manó. Irmédi-Molnár László: Kogutowicz Manónak, a Magyar Földrajzi Intézet megalapítójának soproni évei és későbbi pályája. In. Soproni Szemle, 15. évf., 1961, 2. sz., 171. – Törzsgyűjtemény
Kartográfusi szaktudása révén ugyanis ebben a két évben két olyan térképnek, Vas és Sopron vármegyék iskolai falitérképeinek a készítésében vett részt, melyek megalkotásával nem csupán soproni, de országos hírnévre is szert tett. 1883 nyarán már Budapesten találjuk, ahol a Posner kiadóvállalat és nyomda újonnan felállított kartográfiai részlegének vezetőjeként kezdte el életének újabb, ezúttal már nyugodtabb időszakát. A biztos állás, a szakmai elismertség pedig lehetővé tette a két fiatal, Rosa és Emanuel házasságát is. Rosa apja, Karl Kapeller megenyhült és áldását adta az egymás mellett kitartó fiatalokra, akik az 1884. szeptember 16-án Sopronban tartott esküvő után, Budapestre költöztek.
Talán ebből a rövid ismertetőből is látható, Kogutowicz Manó életének ez az 1874 és 1884 közé eső tíz-tizenegy éves időszaka regényíró tollára kívánkozó, sőt, kalandfilmbe illő eseményekkel zsúfolt volt. Előbb a legsötétebb mélység felé látszottak taszítani a katonai pályára lépett, de megtévedt fiatalembert, majd a legváratlanabb módon, mondhatni a sors kegye által, a személyes boldogságot hozták el számára, nem sokkal később pedig a sikeres szakmai karrier kapuja is megnyílt előtte.
1884-ben és az azt követő években Kogutowicz élete már nyugodt, rendezett keretek között folyt. Sikert és elismerést hozó szakmai pálya, egyúttal társadalmi megbecsülés jellemezte életének ezt a most már halálig tartó időszakát, amely a tudományos és kulturális élet, miként a könyvkiadó szakma számos kiválóságának ismeretségét, sőt, barátságát is meghozta számára. Házassága harmonikus volt, az egymást szerető pár életét gyermekáldás is kísérte, három fiú, Károly (1886–1948), Imre (1888–1950) és Lajos (1890–1941) tette teljessé összetartozásuk örömét. A fővárosban többször költöztek az évek során, általában Kogutowicz munkahelyeihez közeli lakásokba. Első lakásuk a Damjanich utca 9. számú házban volt, majd a Báthory utcába (1901), végül 1902-ben a Váci körút 74. szám alatti házba költöztek
Kogutowicz pár év alatt megbecsült tagja lett a fővárosi tudományos, könyvkiadói és kulturális életének, de a Földrajzi Intézet 1890-ben történt megalapítása után ideje jó részét, alkotó energiáinak javát a szakmai feladatok megoldása kötötte le. Családi életének további részleteiről már keveset tudunk. Amit mégis, azt leginkább a kiváló történésszel, Márki Sándorral (1854–1926) folytatott levelezéséből tudjuk. Így ebből a levelezésből értesülünk arról, hogy 1901-ben a piarista gimnáziumba járó tizenöt éves Károly fia önképzőköri témájához (Mátyás király alakja költészetünkben) Kogutowicz Márki segítségét kérte és kapta meg. 1902 nyarán, a pályája csúcsán álló, sikeres üzletember és tudós kartográfus hosszabb tátrai pihenőre utazott családjával, ahol azonban végzetesnek bizonyuló betegséget szerzett. Súlyos vesegyulladással három hónapig ágyban fekvő beteg lett, s bár a betegségből felépült, korábbi alkotókedvét, energiáit már nem nyerte vissza és 1908. december 22-én, 57 éves korában meghalt.
A személyes életnek e rövid vázlata után, némileg részletesebben, szóljunk Kogutowicz szakmai, kartográfusi pályájának eseményeiről, és e pályának fontosabb, térképtörténetünkben maradandó értéket képviselő alkotásairól, a térképekről, atlaszokról és földgömbökről. Mint láttuk, e pálya Sopronban, két megyetérkép megrajzolásával indult. A Vas és Sopron megyék térképeinek elkészítésére a két megye tanítóegyesületei Jausz Györgyöt (1842–1888), a soproni felső leányiskola igazgatóját kérték fel, aki az 1870-es években a bécsi Hölzel cég által készített kartográfiai művek (atlasz és térkép) szerkesztésében is részt vett, ezért alkalmasnak tűnt az iskolai falitérképek megalkotására. Jausz azonban nem lévén kartográfus szakember, 1881-ben vagy talán 1882-ben, megismerve a frissen Sopronban került Kogutowiczot, mindkét térkép készítésébe bevonta a Lähne Intézet fiatal, a térképészeti szakmában a katonai műszaki akadémián kiváló képzést kapott tanárát, aki aztán Jausz tervei alapján meg is rajzolta a térképműveket.
Különösen az 1884-ben elkészült Sopron megye térképe keltett nagy feltűnést. Híre a fővárosba is eljutott és méltató ismertetők születtek a nagyméretű falitérképről.
Jausz György-Kogutowicz Manó: Sopron megye térképe, Budapest, Posner, 1885. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TF 637
1885-ben a Földrajzi Közlemények című folyóiratban, a későbbi neves statisztikus, Thirring Gusztáv (1861–1941) ekként méltatta a térképet és készítőit:
„Hazánk, de különösen Sopron megye e térkép által igen becses taneszközt nyert, melyért kétségtelenül nagy elismerés illeti meg nemcsak a mű szerzőit, hanem azon egyesületet is, melyben e mű kiadásának eszméje kiindult. … [a térkép] már méretei nagyságánál fogva is feltűnő; hossza 150, magassága 120 cm; mértéke 1:63,000, azaz oly nagy, minőben készült térképe Magyarország egy megyéjének sincs. ... Jausz és Kogutowicz egyik főérdeme abban rejlik, hogy igen helyesen s nagy tapintattal választja ki azon részleteket, melyek feltüntetése akár didaktikai, akár gyakorlati szempontból kivánatos; nincs túlterhelve jelentéktelen részletekkel, melyek a hatást csak zavarnák, de más részt felöleli mindazt, minek ily fali-térképen helye van. A mérték nagysága lehetővé tette a szerzőknek, hogy mindent a legnagyobb pontossággal tüntessenek föl; így a térkép tiszta képet nyújt nemcsak a helységek eloszlásáról s rangfokozatáról (a mi a színezés és az írás külömbözősége [sic!] által van kifejezve), hanem azoknak alakjáról, főbb utczáiról is. Névjegyzéke [=névrajza] hibátlan s kiterjeszkedik a helységek nem-magyar neveire is. A természeti viszonyok ábrázolása szintén igen sikerültnek mondható. … puszta rátekintés által is világos képet nyerünk a megye orografiai viszonyairól.”
Thirring G.: Sopron megye térképe. In. Földrajzi Közlemények, 13. évf., 1885, 210–212. – Törzsgyűjtemény
A kiváló térképről a kultuszminisztérium tanácsosa, Gönczy Pál (1817–1892) is értesült, aki maga is számos, a magyar iskolák számára külföldön előállított térképet tervezett az 1870-es években, és aki nem csupán a népoktatás egyik vezető szakértője, de a földrajzoktatás segédeszközei hazai készítésének egyik fő szorgalmazója is volt.
Gönczy Pál arcképe. [előzéklapon]. In. Kiss Áron: Gönczy Pál életrajza, Budapest, Méhner, 1888. – Törzsgyűjtemény
Megtekintve a két vármegye kéziratos térképeit, Gönczy azonnal meglátta Kogutowiczban azt a térképszerkesztéshez és -rajzoláshoz értő személyt, aki, kellő hazai nyomdatechnikai háttér megléte esetén, képes lesz egy nagy horderejű térképkészítői, a megyék kézi és fali térképei teljes sorozatának elkészítését magába foglaló programnak a megvalósítására.
A rendelkezésünkre álló források némileg eltérnek a tekintetben, hogyan is történt, hogy már az évben, azaz 1884-ben, Posner Károly Lajos (1822–1888) ismert könyvkiadó és nyomdatulajdonos, állami támogatással, budapesti litográfiai intézetében térképkészítésre is alkalmas részleget hozott létre, amelynek vezetésére Kogutowiczot alkalmazta.
Marastoni József: Posner Károly Lajos arcképe. Kőre rajz. 1866. Posner Károly Lajos fejezet [1]. In. Sarkady István (szerk.): Hajnal: arczképekkel és életrajzokkal díszített album, Bécs, Sommer Ny., 1867 – Törzsgyűjtemény
Thirring Gusztáv, a Kogutowicz halálakor írt nekrológban ekképpen emlékezett a Posner cég kartolitográfiai osztályának alapítására és Kogutowicz szerepére:
„[Kogutowicznak] sikerült a budapesti Posner-czéget rábírnia, hogy kőnyomdájával kapcsolatban egy kis térképészeti osztályt rendezzen be. Ennek Kogutowicz volt a lelke, vezetője, térképrajzolója és mindene; két-három kőmetsző véste a térképeket, melyeknek rajza Kogutowicz mesteri kezéből kerültek ki….”
Thirring Gustáv: ⴕ Kogutowicz Manó. In. Turisták Lapja, 21. évf., 1909. 1–3. sz., 2. – Törzsgyűjtemény
Danku György (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)
Az összeállítás további részei itt olvashatók: Második rész; Harmadik rész; Negyedik rész.
