Téltemető. Fotó: A szerző
Egy szép szombat délelőtt családommal a Vadaskertben sétáltunk. Ki ne ismerné ezt a bájos részét a Budai-hegyeknek. A 11-es busz végállomásától mintegy tíz percre van, talán a legismertebb hely, az Árpád-kilátó tőszomszédságában, nevezetesen a híres Macis játszótérnél. A közelben, ha egyenesen tovább megyünk, a Vitorlázórepülő-térhez jutunk. Tőlünk balra a Nyéki-hegy, jobbkézre a Kecske-hegy és társai, jóval távolabb a Hármashatár-hegy emelkedik ki. A környéken régi, mohos, immár talán hangulatosnak is mondható katonai bunkerekkel. Szép erdei sétautakkal, útjelző táblákkal, padokkal kedvesen kialakított környék, nemcsak a kimondottan kirándulni, túrázni szeretőknek, hanem a családoknak, magányos természetjáróknak, vagy a lelkes, fiatal cserkészeknek egyaránt paradicsomi táj.
A négy-ötéves gyerekekkel a cseres-tölgyes elegyes ligeteket jártuk, a kisebb ösvényeken bóklásztunk, mondhatni egy lépésre a parkolótól, a játszótértől, a kis fahíd közelében.
Erdőrészlet. Fotó: A szerző
Az amúgy még eléggé kietlen, szürkésbarna, kifakult, még tavaly lehullott levéltakaróval borított talajon, a még teljességgel lombtalan fák sok szerelmes szívvel és névvel telekarcolt, megkérgesedett, szürkés törzsei között egyszerre egy színfolt tűnik fel. Majd egyre több sárga csoport, el-elszórva, néhol egy-egy eltévedtnek tűnő magányos, avagy csak néhány pontból álló sárga valami.
2022. február 19-e, Zsuzsanna nap volt.
Eszünkbe jut a költő egy-egy sora:
„A hó alól már dobban boldogan
A föld nagy szíve s csöndesen fogan
A csíra, melyből új élet terem
S bimbók bomolnak majd szűz réteken.”
Juhász Gyula: Tavaszvárás. [„A déli szélben lehunyom szemem”, 1924.] Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár
Téltemető. Fotó: A szerző
S hogy mi is ez, arra ráfelel a következő kis dalocska is:
„Sárga virág
nyújtja magát,
fényre kinő.
Télike ő,
téltemető!
[…]
Győz a havon,
küzd konokon.
Még alig él,
s már fut a tél!”
Pataki Edit: Téltemető. 2, 4. versszak. A vers forrása: Óperencia. Magyar gyermekirodalmi és természettudományi gyűjtemény
Fusson is csak… bár amúgy jól tudjuk:
„Késhet a Tavasz, ha már itt a Tél?”
Shelley: Óda a Nyugati Szélhez. Részlet. Ford.: Tóth Árpád. In: Óda a nyugati szélhez. Antológia, Szentendre, Interpopulart, 1995. (Populart füzetek, 56.) – Magyar Elektronikus Könyvtár
Téltemető. Fotó: A szerző
Ezt a legkorábban – februárban és március első felében – nyíló, kicsiny virágot legszebben és legjobban talán Pénzes Antal (1895–1984), a neves magyar botanikus és ökológus írta le, s ráadásul épp a budapestieknek:
„Még hó borítja a táj egyes részeit, a fák, bokrok rügyei mozdulatlanul pihennek: száraz, fakó lombleveleken lépkedünk, amikor egy kedves kis sárga virágcsillagot pillantunk meg: a téltemetőt (Eranthis hiemalis). Később a többi is szemünkbe tűnik: egyesével vagy kettes-hármas csoportokban bújnak elő az erdő lombtakarója alól, hirdetve a tavasz ébredését. A hóvirág még csak bújik a bimbójával, mikor már javában virágzik az Eranthis.
Mint általában a koratavaszi virágoknak, ennek is 1-2 cm-es gumója van (a szikla alatti rész megvastagodásával keletkezik), ez még a múlt tavasszal töltődött tele tartalékanyaggal, melyből az első meleg napsugárra kihajtanak sárga virágai.
A gyors, korai virágzással könnyen magához csalogatja a kutató méheket, a feléledt legyeket. A botanikusok egy része a tulajdonképpeni szirmoknak a tölcséralakú mézfejtőket tekinti, amelyek a szétálló porzók körül állanak. Mig süt a nap, nyitva áll a kis sárga kelyhe a látogatóinak, de amint besötétül, elborul az ég, köd, eső, hó fenyegeti a kényes virágport, összeborulnak a virágtakaró levelek, nyolc napig tart ez a naponként megismétlődő nyílás-csukódás és ezalatt kb. duplájára nőnek a kezdetben 11 mm hosszú sárga viráglevelek, Kerner szerint.
A beporzás után fejlődik ki a barna tüszőtermés, amelyben azonban a magvak éretlenek maradnak és csak a kihullás után fejlődik ki bennük a csíra, az embrió. A 2,5 mm átmérőjű élelt magvaknak nincs semmi különösebb feltűnő elterjesztő szervük, valószínűleg azonban a maggyűjtő hangyák cipelik őket széjjel. A kikelő csiranövényke bár rendszertanilag a kétszikűekhez (boglárka-félék) tartozik, sziklevél összenövése következtében egysziklevelű.
A virágzás vége felé fejlődnek ki a levelek, amelyek a felettük boruló fák, bokrok sűrű lombsátorának kialakulása előtt elvégzik táplálékgyűjtő feladatukat és mire beborul felettük az erdő sötétzöld függönye, elsárgulva olvadnak össze az erdő humuszával.
Koratavaszi virágzásáért, amikor a legigénytelenebb virágot is jobban megbecsüljük, főként külföldön szívesen ültetik kertekbe. Természetes elterjedési köre: Dél-Európa (Dél-Franciaországtól Szerbiáig). Közép-Európában és Észak-Amerikában helyenként elvadult, ezért találjuk főként régi parkok, várromok körül.
Nálunk több helyen előfordul. Borbás, Budapest flórájáról írt, 1879-ben megjelent művében említi, hogy a Városligetben történetesen jelentkezett. 1908-ban Lyka Károly újra megtalálja a Jánoshegyen, Kerékgyártó Árpád 1908-ban Hármaskúthegyen és 1910-ben Jánoshegy budakeszi lejtőjén, Filarszky Nándor 1913-ban Zugligetben Fácánnál és Nagyhárshegy északkeleti lejtőjén. Azóta pesti botanikusok február-márciusi sétái idevezetnek, hogy megfigyeljék ennek az érdekes növénynek terjedését.
Rejtélyes megjelenését valamelyik lelkes virágbarátnak köszönhetjük, ő vethette el első ízben magjait, amit megerősít az a tény is, hogy hasonlóan a mi flóránkban idegen Helleborus foetidus-t is megtalálhattuk Fácán-menti lelőhelyén, Hármaskúthegyen is együtt volt még vele néhány éve (sajnos, azonban azóta már begyüjtötték).
Előfordul még a Bükk-hegység Hámori-völgyében, a Komárom megyei Herkályi erdőben és az Aszófői völgyben Fonyód [! Füred] mellett.
A nemzetsége nyolc fajból áll, amelyek legnagyobb része Közép- és Kelet-Ázsiában él.”
Pénzes Antal – Csizy Ferenc: Budapest élővilága, Budapest, Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat, 1956, 40–42. – Törzsgyűjtemény
Téltemető. Fotó: Kis Domokos Dániel
Korai virágzása miatt, régtől kedvelt, Magyarországon már a XVII. századtól ismert dísznövény. Védett, 1982 óta. Természetvédelmi értéke 5.000 Ft.
„A kertekből kivadulva ma már a magyar flóra teljes értékű tagjának tekinthetjük.”
Magyarország védett növényei. Szerkesztette Farkas Sándor, Budapest, Mezőgazda, 1999, 105. – Természetvédelem honlap
Eranthis hiemalis Salisbury. Winterblume. Nyomat. In: Flora von Deutschland, herausgegeben von D. F. L. von Schlechtendal, L. E. [i.e. C. E.] Langethal und Ernst Schenk. 5. Aufl., A nyomat a 200. és 201. oldal között. – Real Jardín Botánico Biblioteca Digital
Ennek a nyomatnak az érdekessége még, hogy megvan az eredeti metszete is, ahogy a fent említett kötet hivatkozik is rá, és 1842-ben, Jénában jelent meg:
A téltemető (Eranthis hiemalis) legrégebbi ábrázolása minden bizonnyal Gherardo Cibo (1512–1600) festő és botanikus csodálatos vízfestménye az 1564–1684 közötti évekből. A Pietro Andrea Matthioli (1501–1577) botanikai művéhez, a Discorsihoz készült képeket tartalmazó kéziratban található ez a darab is, mely a British Library egyik féltve őrzött kincse.
„Elleborina” (Eranthis hiemalis). Festette: Gherardo Cibo. In: ‘P. A. Matthiolo. Erbario. Tom. I.’ – British Library, MS 22332
Végezetül akár egy közelgő nap köszöntője is lehetne az alábbi néhány, témánkhoz is kapcsolódó verssor:
„Ha még ifjú volnék s nem nyomna mindenféle gond és fojtó aggodalom,
ezen a tavaszon
a nőknek azt mondanám
(s magamban titkon még most is ezt mondom talán):
legyetek szépek! nézzétek, a téltemető-virág
pici sárga szirmaiba temeti a tél irtózatát”
Somlyó György: Ezen a tavaszon. Részlet. In: Uő: Arión éneke Összegyűjtött versek I. 1937–1976, Budapest, Szépirodalmi, 1978. – Digitális Irodalmi Akadémia
Téltemető. Fotó: Kis Domokos Dániel
Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)
