A székely szabadság napja

2022. március 10. 06:00 - nemzetikonyvtar

1851 és 1854 között Székelyföldön az osztrák abszolutista, elnyomó uralom ellen szervezett felkelés, szabadságmozgalom robbant ki. A székelyföldi fegyveres felkelésnek a nemzeti függetlenség, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc folytatása és győzelemre vitele volt a célkitűzése. A mozgalmat az osztrák kormányzat elfojtotta és kivégzésekkel torolta meg. 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten, valamint 1854. április 29-én a sepsiszentgyörgyi Őrkőnél az ellenállás szervezőit kivégezték. Az események és a kivégzett székely vértanúk emlékére a Székely Nemzeti Tanács 2012 januárjában döntött arról, hogy minden esztendő március 10-e legyen a székely szabadság napja, ami egyben a székelység összetartozásának szimbólumát is jelenti.

szekely_vertanuk003.jpg

Kép a marosvásárhelyi Postarétről. In: Kádár Gyula: Sepsiszentgyörgy korai története és népessége, Sepsiszentgyörgy, Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadó, 2013, 197. – Törzsgyűjtemény

Az emlékoszlop 21 láb magas, gúla-alakú porosz gránit s talpkövén egy dombormű. Átnyilazott fekvő oroszlánt ábrázol, mely, bár sebezve, első lábai közt szorosan tartja a nemzeti lobogót. Alatta keresztbe tett két kardon a magyar címer áll. A szobor felirata a következő:

Bágyi Török János 47,
Martonosi Gálfi Mihály 37,
Nagyváradi Horváth Károly 25
éves korukban
MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYOS SZABADSÁGÁÉRT
M.-Vásárhelytt, 1854. márcz. 10-én együtt kivégzett
SZÉKELY VÉRTANUK EMLÉKÉNEK
szentelte a kegyeletes nemzedék.

Szent hely ez, oh vándor!
egy nemzet tette e jelt itt
Leghűbb gyermekei végzetei sírja fölé.
Élni szabadságban, vagy azért meghalni merészen:
Ezt hitték; vallák s haltak érette híven.
Törvényes, szabad és független nemzeti állás
Intő szobra legyen, honfi, e drága jel itt!

1874.

A székely szabadság. In: Vasárnapi Ujság, 22. évf., 26. sz., 1875. június 27., 412–413. – Elektronikus Periodika Archívum

Az emlékművet 1875-ben a marosvásárhelyi kivégzés színterén, a Postaréten avatták fel. Emlékbeszédet Orbán Balázs mondott, a feliratot Jókai Mór írta.
Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc leverése és a megtorlás Erdély Magyarországgal való uniójának meghiúsulását is jelentette. Tekintet nélkül közjogi hagyományaira, Erdélyt mint tartományt közvetlenül az osztrák birodalomba tagolták. Az osztrák önkényuralom katonai közigazgatást vezetett be, és állandósultak a hatósági igazoltatások, ítéletek és kivégzések. Ez az időszak volt az ún. „kötélkorszak”. A rémuralmat a birodalmi közigazgatási centralizáció kiépülése, növekvő adóterhek és megszorítások (hadisarc) követték. A német nyelv hivatalossá tétele a közigazgatásban és oktatásban fokozta a birodalom iránti ellenszenvet.
A terrorintézkedések ellenére a forradalom emléke, Kossuth Lajos és az emigráció óriási honi népszerűségnek örvendett. Az erdélyi magyar közvélemény hónapokkal a forradalom bukása után is hitte és várta a felszabadulást, a függetlenség kivívását.
A Bach-rendszer hozadékaként Erdélyben nagyszámú, idegen katonai csapatok állomásoztak. A birodalmi politikai rendőrség és osztrák államrendőrség hálózata Erdélyben is aktív volt, ami nem kedvezett egy újabb ellenállási szervezkedésnek, forradalmi megmozdulásnak. Hírek, információk tekintetében az osztrák titkosszolgálat fölényben volt. A forradalmi eszme viszont soha nem látott népszerűségnek örvendett. Kossuth Lajos és az emigráció is hitte, hogy a feltámadó, újabb elnyomás ismét ellenállást fog szülni, és az újabb forradalmi lendületnek nem lehetnek akadályai. A forradalmi erők vezérei (nemcsak Habsburg birodalmi szinten), Kossuth Lajos, Giuseppe Mazzini, Nicolae Bălcescu egy közeli európai háborúra felfűzött győztes forradalmi hullám eljövetelében reménykedtek, amiben Franciaországnak is szerepet szántak volna. Ebben Franciahon, Louis Napóleon császárságra való törekvése miatt viszont már nem lehetett partner. A Habsburg Birodalom népeinek forradalmi összefogási szándékából született meg a magyarok, szlávok, románok lakta közös Dunai Egyesült Államok megteremtésének gondolata.
Az emigrációban az ellenállási elképzelések konkrét tervvé alakulásában feltehetően nagy szerep jutott a világosi fegyverletétel után tovább bujkáló forradalmi katonák maradékának, akik a legkésőbb menekültek Törökországba, és akik egy újabb forradalom kirobbantására a helyzetet szintén megfelelőnek találták. A terv végrehajtásában és kivitelezésében Makk József tüzérségi honvédezredes személye került előtérbe. Makk József fegyveres ellenállás, összeesküvés-szövés terén a komáromi vár kapitulációjának megakadályozásában (1949 őszén, már a világosi fegyverletétel után) próbálta ki szervezőtudományát, ami azonban sikertelenül végződött, és ő maga is lelepleződött. Elfogatása után több helyen raboskodott. Miután Székelyföldre került börtönbe, onnan megszökött és bujkálásra adta fejét. A Habsburgok elleni harcról viszont nem volt hajlandó letenni, továbbra is fanatikusan hitt a forradalom ügyében. Személye önmagától kínálkozott a vezető szerepre. Kossuth pedig fel is hatalmazta, megbízva a feladat elvégzésére.
Makk feladata volt, hogy Giuseppe Mazzini konspirációs rendszerének segítségével létrehozza a felkelés kereteit, fegyvereket szerezzen be, illetve újjászervezze a fegyveres erőket (a Mazzini-féle, úgynevezett évszaki rendszer: Magyarország területét tizenkét hónapra = kerületre tagolták, melyből Erdélyre három kerület jutott. Székelyföld egy hónapnyi területi egység lett. A hónapok hetekre = megyékre, székekre, illetve napokra vagyis községekre tagolódott. Székelyföld négy hetet: Udvarhely, Maros, Háromszék és Csík székekre tett ki). Kossuth utasítása szerint a mozgalom elindítását elsősorban Háromszék területén kellett lehetővé tenni. A más nemzetiségi csoportokkal való együttműködés is a terv része volt. Az ellenállási mozgalom egyik központja volt Bukarest is, a román fejedelemség fővárosa. Az ellenállásra felszólító kiáltvány románok és magyarok összefogására is buzdított.
A szervezkedés Székelyföldön indult el és mutatott fel komolyabb sikereket. Horváth Károly fiatal háromszéki földbirtokos háza volt az egyik főhadiszállás. Török János marosvásárhelyi református kollégiumi tanár, aki a 48-as forradalom kirobbanásakor századosi rangban vett részt a marosvásárhelyi ifjúság katonai kiképzésében, volt a székelyföldi hónap főnöke. A szervezésbe Török János sógora, Gállfi Mihály ügyvéd is bekapcsolódott. A siker megalapozásához azonban nem voltak meg a reális alapok, feltételek. Nem valósult meg a népi tömegbázis megteremtése és hiányzott a pénzügyi, gazdasági bázis is. Az összeesküvés tagjai javarészt közép- és kisnemesekből, városi kispolgári és értelmiségiekből tevődött össze. Ennek a rétegnek a női tagjai is jelentős szerepet töltöttek be a mozgalom eszméinek terjesztésében, futárszolgálatban, a katonák ellátásban, a különböző nézeteltérések elsimításában és békítésekben. Az ellenállás azonban nem foglalkozott, a kiáltvány szintjén sem, a parasztság és a nemzetiségek valódi problémáival, sérelmeivel, szövegében nem fogalmazódtak meg az ezekkel kapcsolatos megoldások, jövőre vonatkozó ígéretek.
A mozgalom alakulásába és kibontakozásába árulás szólt közbe. Török János egyik legközelebbi munkatársa az osztrák kémhálózat beszervezettjeként 1851 őszére már jelentős bizonyítékokat szolgáltatott ki a hatóságoknak. Az osztrák rendőrség az ügy fokozatos felgöngyölítésében Bíró Mihálytól kapta a pontos értesítéseket, a felkelés 1852 tavaszára való kitűzésének időpontját is. A szervezkedés további időszakában a résztvevőknek azonban sejtése sem volt kiszolgáltatott helyzetükről, megfigyelésük mértékéről.
A hatóságok első lépése 1851. december 31-én Makk József Bukarestben való letartóztatási kísérlete volt. Makk elfogatása nem járt sikerrel, az ezredesnek ismét sikerült kijátszani a hatóságokat és kisiklani kezei közül. 1852. január 24-én azonban már a székelyföldi mozgalmárok lefülelése volt soron. Török Jánost, Gállfi Mihályt és Horváth Károlyt letartóztatták. Kétévi fogva tartásuk alatt Makk József a lehetetlent is megkísérelve próbálkozott kiszabadításuk megszervezésével. Havasalföldről Erdélybe küldte Várady József volt honvéd főhadnagyot, hogy alakítson ki egy mindenre elszánt szabadcsapatot a székely lakosságból. A közvetlen cél a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi osztrák helyőrség megrohanása, és az ottani állami pénztárak lefoglalható pénze segítségével a csapatának nagyobb hadsereggé szélesítése volt. A terv nem sikerült a székelyföldi önkéntesség hiánya és a székelyföldi parasztok közül kikerülő árulás miatt. Váradyt és társait parasztok jelentették fel, akik elfogatásukban is tevékeny részt vállaltak.
1854. március 10-én került sor a marosvásárhelyi Postaréten a kötél általi halálra ítélt Török János, Gállfi Mihály és Horváth Károly kivégzésére, amit április 29-én Sepsiszentgyörgyön Várady József és Bartalis Ferenc, május 27-én pedig Bertalan László és Benedek Dániel kivégzése követett.
A Habsburg-ellenes mozgalom több elfogott résztvevőjét (mintegy hatvanat) hosszú évekre vagy életfogytiglani börtönre ítéltek. Többsége 1857-ben a januári császári amnesztiának köszönhetően szabadult fogságából.

Összegzés

A székelység szabadságharca sajnos ma is létező politikai küzdelem. 1990 óta a Románián belüli magyar nemzeti önrendelkezés és kulturális, területi autonómia mellett töretlenül síkra szálló székelység, erdélyi magyarság politikai szervezetein keresztül mind a román parlamentben és kormányban, mind pedig a nemzetközi, európai uniós intézményi szinten harcol célja megvalósításáért. Az autonómia az a célkitűzés, amely hosszútávú biztosítékát jelentené a közösségi, nemzeti fennmaradásnak, és amelynek megvalósulási reményéről a magyarság nem akar és nem tud lemondani. Történelme folyamán a székelységnek mindig kiváltságos társadalmi státusza, önálló jogállása volt. A székely szabadságjogok, azaz az önigazgatás jogrendszere a falvaktól a városokig és székekig magában foglalta a székelyföldi intézmények egész hálózatát és szabályozta azok működését. Mai fogalmaink szerint ez területi autonómia volt, ami által a székelyek megőrizhették önazonosságukat és megtarthatták ősi szállásterületüket. Ugyanakkor a területi önrendelkezés a múltban sem a teljes függetlenséget jelentette. A történelemben nem létezett önálló székely állam (Erdélyi fejedelemség igen), az autonómia mindig egy nagyobb állami keretben, a Magyar Királyságon belül működött.
A székely szabadság napjának megünneplése, a történelem ezen eseményére való emlékezés a nemzeti közösségi építkezést, a székely–magyar önazonosság megőrzését és fennmaradását szolgálja, ami (remélhetőleg) a székelységnek is erkölcsi támogatást, szellemi muníciót nyújt célja, az autonómia békés eszközökkel való kivívásában.

Felhasznált irodalom:

Varga Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr5317771990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása