„Oct. 7. Walburg éjszakája, vagy a sz. gellérdhegyi bűbájos tulipán. Tüneményes színjáték 4 felv. Írta Birchpfeiffer Karolina. Ford. Kiss János. Ez a fiatal leány oly szépen indult, annyi bátorságot, otthoniságot mutat a színpadon s annyi sejtését a jónak, abban is mi neki még nem sikerült, hogy a magyar színészet valósággal örvendhet e sarjadéknak. Ehhez járul még a kedvező külső, egyenes növés és alkalmas magasság. Hangján még valami kis éretlenség van, de az a korral múlni fog. Mi örvendünk szüléinek; hová ők el nem értek, ezen kis művészi csemete el fog érni, ha tanulmányai rossz irányt nem vesznek.”
Részlet Vörösmarty Mihály kritikájából. In: Athenaeum, 1838, II, 34. sz. (okt. 25.), 551. – Törzsgyűjtemény
A Pesti Magyar Színház előadásának színlapja – Színháztörténeti és Zeneműtár
Komlóssy Ida, aki Vörösmarty Mihály méltató szavait 16 évesen érdemelte ki, színészcsaládban született. Apja, Komlóssy Ferenc Dániel (1797–1860), a reformkori magyar színjátszás ismert és elismert színigazgatója társulataival sok más település mellett Balatonfüreden, Kassán, Miskolcon, Kolozsváron, Szegeden, Szabadkán játszott.
A vándorszínészet családias jellegű életforma volt, az élettársak, házaspárok együtt szerződtek, s velük vándoroltak a gyerekek is. Komlóssy Ferenc és Czégényi Erzsébet (1805–1855) lányai, Ida és Paulina (1820–?), korán színpadra léptek. Már 1827-ben gyerekszereplőként közölte nevüket a Komlóssy társulat Komáromban kiadott színházi zsebkönyve. A színtársulatokban a gyerek munkaerő volt, amint járni és beszélni tudott, fellépett, gyerekszerepeket játszott vagy gyerekelőadásokban (gyerekek által játszott produkciókban) szerepelt.
Déryné Széppataki Róza 1833 végén a Komlóssy családot a kassai színházi választmánynak így mutatta be:
„»De kit gondolhatna legalkalmasabb igazgatónak, ki várakozásunknak megfelelőleg elfogadná meghívásunkat?« »Már gondolkodtam felőle, miólta megérkeztem, csakhogy nem tudom, complette-e most a társulata és azt se tudom, hogy elfogadja-e a meghívást?« »Hiszen megpróbáljuk. Hát ki az?« »Én Komlósy Ferencet gondolnám legalkalmasabbnak Kassára. Ő családos, nője, két nevendék leánykája, kikből majd válni fognak jó színészek« […]”
Déryné Naplója, sajtó alá rend. Bayer József, Budapest, Singer–Wolfner, [s.a.], 457. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Nem lett minden gyerekszereplőből színész, de ha a kedve és akarata megvolt, tizenöt-tizenhat éves korára megtanult szöveget memorizálni, azt visszamondani, illetve létezni a színpadon: társulatszervezési szempontból már nem gyerekszereplőnek, hanem színésznek számított.
A Komlóssy társulat balatonfüredi selyemszínlapja, 1836 – Színháztörténeti és Zeneműtár
Komlóssy Ferenc 1838 őszén a Pesti Magyar Színház rendezője, családtagjai pedig a társulat tagjai lettek. A Komlóssy-hölgyek közül csak Idának volt sikere. Paulina opera-énekesnőként szeretett volna érvényesülni, erre azonban abban a pesti társulatban, ahol Schodelné Klein Rozália volt az operaprimadonna, nem sok esélye volt. Komlóssyné színpadra lépései egységesen kritikai rosszallást szültek.
„Nem szívesen tesszük bár, mert színésznéről, ki oly régen szolgál a magyar közönségnek, keserves rosszat mondani, de ki kell mondanunk, hogy ő nem a pesti színpadra való. Legalább nagy szerepben ne lépne fel. Az a siket, nehezen gördülő hang, a régi iskolának természetlen, éneklő modorja a szavalásban, mozdulatainak szegletessége nem tulajdonok, melyekkel a pesti színpadon megállni lehessen.”
Részlet Vörösmarty Mihály Eugène Scribe Örökké című vígjátékáról írt kritikájából. In: Athenaeum, 1838, II, 28. sz. (okt. 4./, 456. – Törzsgyűjtemény
A családtagok közül Komlóssyné és Paulina 1840 elején már Pécsett játszottak, a családfő és Ida pedig az év közepén hagyta el a pesti színpadot. Ennek oka volt az is, hogy Komlóssy Ferencet Szeged város tanácsa 1840 nyarán felkérte a szegedi társulat irányítására. Komlóssy Ida öt évet töltött apja társulatánál, s ez alatt az öt év alatt a Komlóssy társulatok csillaga és a vidéki színpadok (Szeged, Szabadka, Kolozsvár, Debrecen, Győr, Kassa, Miskolc) kedvelt színésznője lett. Repertoárján a korszak naivaszerepei és fiatal hősnői szerepeltek: Griseldis, a szénégető lánya (Friedrich Halm: Griseldis), Ophelia (William Shakespeare: Hamlet), Esmeralda (Victor Hugo–Charlotte Birch-Pfeiffer: A Notre-Dame-i toronyőr), Miller Lujza (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem). Játékstílusa érzelmes volt, a szélsőségesebb, viharos indulatok és állapotok kifejezésével nehezen boldogult, ez tűnik ki szabadkai és szegedi kritikusainak, egymásnak néha ellentmondani látszó véleményéből.
„[…] Griseldisben pedig nemcsak hölgyeink s a közönség érzékenyebb részének, hanem férfiaknak, éspedig olyanoknak is, kik talán 10-12 év óta nem sírtak, könnyek hullottak szemeikből.”
Z., szabadkai levelező írása. In: Honművész, 1841, I, 23. sz., (márc. 28.), 198. – Törzsgyűjtemény
„Griseldisben játéka kimért, pontos; de nagyon eltanult, s még nem bír szíveket rendítni. Érzeményei igazak, forrók, de nem oly roppantak, minők Griseldisnek annyi szerelemtől s kínoktól széttépett kebléből áradnak fel.”
S – – ch., szabadkai levelező írása. In: Uott. – Törzsgyűjtemény
„Komlóssy Idának (Ophelia) igen nagy iparkodását nem jutalmazá hasonló siker. Mi nem oly nyájas hangot kívántunk volna az őrültnél; nem oly szelíd, ártatlan gyermeket. Aztán tébolyodottnak oly nagyon is szép volt; inkább simultunk volna hozzá, mintsem borzadtunk tőle.
Muzsay J., szegedi levelező, írása. In: Honművész, 1841, I, 45. sz. (jún. 6.), 357. – Törzsgyűjtemény
Komlóssy Ida. Barabás Miklós rajza, Walzel Ágost Frigyes litográfiája, 1851 – Színháztörténeti és Zeneműtár SZT KD 324
Komlóssy Idát 1845-ben szerződtette a Nemzeti Színház. Komlóssy Ferenc társulatánál szerepkörében egyeduralkodó volt, a pesti színpadon Lendvay-Latkóczyné Hivatal Anikóval (1814–1891) kellett felvennie a versenyt, aki az 1830-as évek elejétől a naiva és fiatal hősnő szerepkörét és a közönség kegyeit egyaránt uralta.
Lendvayné Hivatal Anikó. Vidéky Károly acélmetszete, 1836 – Színháztörténeti és Zeneműtár
Az is kétségtelen, hogy Komlóssyt nem Lendvayné ellenében, hanem mellé, a szerepkör és társulat frissítése, fiatalítása érdekében szerződtették. Azonnal kritikai kereszttűzbe került. Különösen színpadi dikcióját, a hangsúlyozást és az intonációt kifogásolták. A vándorévek alatt a szavakat akár az értelmi hangsúly vagy a versritmus ellenében is elnyújtó, korai 19. századi színpadi beszédstílust tanulta meg, s ez feltűnő ellentétben állt a nyelv természetes zeneiségét, időmértékét kihasználó, az 1840-es évek végén normaként kezelt színpadi beszéddel.
„Szegény Komlóssy Ida! ő, miután a vidéken mindenütt nagy tetszéssel működött, a nemz. színház igazgatósága által intézetünk szerződött tagjává avattaték. Itt ő kezdetben nem igen nagy hatással játszott, mert bár tehetségét mindenki elismeré, de természetlen, éneklő, vidéki hamis modorával senki nem tudott megbarátkozni; később azonban több magános, s nyilvános bírálók figyelmeztetésére is, átlátva hibáját, lassankint hagyogatni kezdé a visszás hanghordozást, és végre e tekintetben annyira javult, hogy a szerepét mindig igen jól tudó, helyesen felfogó, fiatal színésznő érzelemdús, szabatos játékán, most már alig lehet csak nyomát is észrevenni az érintett hibának […]”
Vahot Imre: Egy pár őszinte szó Nemzeti Színházunk ügyében. In: Pesti Divatlap, 1846, I, 25. sz. (jún. 18.), 494. – Törzsgyűjtemény
Komlóssy Ida az 1850-es években a Nemzeti Színház elismert művészévé vált, annak ellenére, hogy szövegmondásának korai hibáit pályája végéig nem tudta tökéletesen korrigálni.
„Komlóssy Ida, bármennyire méltánylandó némely vígjátékban és színműben, a tragédiában a fájdalmat kínlódással fejezi ki és szavalatában valami kellemetlen éneklést érzésnek hisz; […]”
Gyulai Pál: Még egyszer Ristori. In: Uő.: Dramaturgiai dolgozatok, I, Budapest, Franklin, 1908, 183. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Ha az 1840-es években Lendvaynéval kellett megmérkőznie, akkor az 1850-es éveket Komlóssy Ida a Bulyovszky Gyuláné Szilágyi Lillával (1833–1909) vívott, a sajtó által is folyamatosan ébren tartott primadonnaháborúval töltötte.
Bulyovszkyné Szilágyi Lilla Vahot Imre Mária királynő című drámájának címszerepében. Barabás Miklós rajza, Rohn Alajos litográfiája, 1857 – Színháztörténeti és Zeneműtár SZT KD 3.120
Mindketten művelt, több nyelven beszélő és olvasó emberek voltak, szépirodalommal és drámafordítással is foglalkoztak. Az utóbbival természetesen – sok színészelődjükhöz hasonlóan – megfelelő, érdekes szerepet is kerestek maguknak. Bulyovszykné így talált rá Marguerite Gauthier-re (ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy) és A tücsökre (Charlotte Birch-Pfeiffer), Komlóssy Ida pedig (bár Hero szerepében nem lett igazán sikere) Franz Grillparzer A tenger és a szerelem hullámai című szomorújátékára és Eugène Scribe vígjátékára, A navarrai királyné regéire. Voltak azonos, felváltva játszott szerepeik is (Adrienne Lecouvreur – Eugène Scribe és Ernest Legouvé; Johanna – Friedrich Schiller: Az orléans-i szűz; Jane Eyre – Charlotte Brontë–Charlotte Birch-Pfeiffer: Lowoodi árva), ezekben nyújtott alakításiakat rendre összevetették, bár egyéniségük és részben szerepkörük mégsem egyezett.
„Pedig mily könnyű volna mindeniket képzettsége s szakmája szerint szerepeltetni! Műkedvelő s nem ítészi nyelven fejezve ki magam, én azt tenném, hogy Latkóczinéval nem játszatnék 18 éves leányokat; a nélkülözés s feláldozás fájdalmait mindig Komlósi Ida gerlehangján nyögdécseltetném el; az enyelgést, a kellemet, a mosolyt átadnám Bulyovszkynénak, […]”
Nemzeti Színház. In: Budapesti Hírlap, 2. évf., 640. sz., 1855. febr. 9., 3546. – Törzsgyűjtemény
A Pesti Napló (egyébként Komlóssy-párti) kritikusa így írta le alakításaikat egy azonos szerepben:
„Bulyovszkiné inkább az eszes, Komlóssi Ida inkább a kedélyes árnyalásokban s jellemzésekben szerencsések. Ha ezen különbséget vesszük bírálati zsinórmértékül, könnyű lesz ítéletet mondanunk, Eyre Jane szerepében hol Komlóssi Ida, hol Bulyovszkiné kielégítőbb. Midőn a lowoodi árva gondolaterős jellemmé van kifejlődve, midőn belátásának hódol érzelme, az elsőséget Bulyovszkinének kell adnunk; de midőn a túlzottan elkényezett s túlzottan elhanyagolt gyerek áll előttünk szenvedélyesen elkeseredve s későbbi részletekben, midőn a bajosan leküzdött indulatok rohama erőt vesz a hidegebb, elfogulatlanabb okoskodáson – akkor az elsőség mindenesetre Komlóssi Idát illeti.”
Pesti Napló, 5. évf., 60. (1203.) sz., 1854. márc. 12. – Törzsállomány
A Nemzeti Színház egyik Lowoodi árva-előadásának színlapja – Színháztörténeti és Zeneműtár, SZT NSZ K1854 1854.03.10
Komlóssy Ida 1861-ben férjhez ment Kövér Lajos (1825–1863) íróhoz. Férje halála után, 1863-ban visszavonult a színpadtól. Az 1870-es években legkedvesebb szerepeiben még fellépett vendégként egy-egy vidéken játszó színtársulattal.
Felhasznált irodalom:
- Bartha Katalin Ágnes: Nézői emlékezetek és a századi színpadi játék: új s újabb természetesség, Hungarológiai Közlemények, 2021/4, 87–102.
- Dörgő Tibor: Regény a színpadon: a Jane Eyre drámaváltozatának magyar nyelvű előadásai, Napút online, 2019. március 13.
- Kerényi Ferenc: A régi magyar színpadon, Budapest, Magvető, 1981. (Elvek és utak)
- Komlóssy Paulina Anna adatai. In: FamilySearch
- Pécsi nemzeti játékszíni zsebkönyv 1840dik évre, Keresztessy Ambrus, Pécs, Lyc. ny., 1840.
- Pifkó Péter–Zachar Anna: Magyar színészet az esztergomi színpadokon (1816–1849). In: Esztergom évlapjai, Baják István et al., Esztergom, Esztergomi Balassi Bálint Társaság, 1983, 287–327.
- Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház százéves története, Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1940. (Magyarország újabbkori történetének forrásai)
- Sándor János: A szegedi színjátszás krónikája: Theszpisz szekerén, 1800–1883, Szeged, Bába, 2007.
Rajnai Edit (Színháztörténeti és Zeneműtár)
