Pécsi Sándor 100 éve született, de már közel 50 éve elhunyt

2022. március 18. 06:00 - nemzetikonyvtar

A különleges tehetségű, kétszeres Kossuth-díjas érdemes és kiváló művésznek alig több mint ötven esztendőt szabott ki a sors

A nemesi eredetű, Eperjes környéki Péchy család a nagy háború és a trianoni szerződés okán menekült át az új határon a Sajó mentére, Borsodba, ahol a későbbi színész szülei üveggyári munkások lettek. Sándor fiuk a sárospataki Református Kollégiumba járt, kevés híja volt, hogy lelkész legyen belőle. Utána még a pesti jogi karra is beiratkozott, ám végül, családja tiltása (és pofonjai) ellenére a Színművészeti Akadémiára jelentkezett, ahol két év után, 1944-ben szerzett diplomát. Előbb egy nyári vándorszínész-truppal járta a vidéket, utána behívót kapott, a visszavonulás és a vereség részese lett a második háború utolsó hónapjaiban. Németországban szökött meg, Csehországban bujkált. Hazatérve a Miskolci Nemzeti Színház (egy évad alatt 44 szerep) várta, majd 1946-ban a Várkonyi Zoltán alapította Művész Színház tagja lett. 1948-ban szerződött a Madách Színházhoz, melyhez haláláig hűséges maradt. Rengeteget játszott, filmezett, szerepelt rádió- és televíziós játékokban. Szerepeiben, az alakításainak tökéletességéért folyó küzdelemben hatalmas energiákat használt el. Életének, 25 esztendős színészi pályájának 1972 novemberében egy vérrög, szívtrombózis vetett véget.
Pécsi Sándor egyaránt képes volt a legnehezebb sorsú drámai hősök, a (negatív vagy pozitív) kisemberek vagy a vérbő komédiások bőrébe bújni és hiteles sokszínűséggel adni szerepeit, miközben született tehetségét már fiatalon a virtuozitásig fejlesztette (bár úgy fogalmazott, hogy valójában a hiúsága hajtotta). Már 1947-ben öntudatosan jegyezte naplójába:

„Valaki azt mondta, hogy Tolnay Klárira színházat lehet építeni. Nos, én ki merem mondani (s az idő, tudom igazolni fog), reám is lehet.”

Már fiatalon is koránál jóval idősebb szerepek találták meg, alkati adottságait (alacsony, köpcös, piknikus, kopaszodó figuráját) azonban feledtetni tudta alakításainak változatosságával. Legemlékezetesebb szerepeiben nem is Pécsi Sándor, hanem Ficsúr (a Liliomban), Mixi (a Mágnás Miskában), Kerekes Ferkó (a Csárdáskirálynőben), Báró, később Luka (az Éjjeli menedékhelyben), Marmeladov (a Bűn és bűnhődésben), Polonius (a Hamletben), Percsihin (a Kispolgárokban). Egyik legizgalmasabb szerepét G. B. Shaw Az ördög cimborája című darabjában kapta (Andersen lelkész). Az 1960-as években a Madách műsora kinyílt az amerikai drámákra, ekkor játszhatta Pécsi Sándor a Pillantás a hídról (Arthur Miller) című drámában Eddie Carbonét.

Utána következett A vágy villamosa (Tennessee Williams) Mitche, a Koldusopera (Bertolt Brecht) Peacockja, A nagy Romulus (Friedrich Dürrenmatt) címszerepe. És Azdak (Brecht: Kaukázusi krétakör), Szorin (Csehov: Sirály), Mendoza (Shaw: Tanner John házassága), Miller (Schiller: Ármány és szerelem). Pécsi Sándor készítette el a Rádióban Gogol művének első teljes változatát (Egy őrült naplója). Az 1972 őszén rá osztott Falstaffot (Shakespeare: IV. Henrik) már nem játszhatta el.

Első Kossuth-díját a Kis Katalin házassága (1951) című film párttitkárfigurájáért kapta, a másodikat az 1953-ban forgatott Erkel-film (rendezte Keleti Márton) címszerepéért, melyben a több mint nyolcvan évet élt zeneszerzőt minden életkorában hitelesen tudta ábrázolni (30 évesen). Ő volt a felejthetetlen Liliomfi film (rendezte Makk Károly) Szellemfije. Játszott a Talpalatnyi föld, a Szent Péter esernyője, a Pál utcai fiúk, a Rokonok, A Noszty fiú esete Tóth Marival, a Sellő a pecsétgyűrűn vagy a Fekete város című filmekben, sőt a francia-magyar-német koprodukcióban készült Germinalban is.
Mindig a legmagasabb színvonalra, a profi teljesítményre törekedett, a legkevésbé saját magának engedve meg a hibázást, a tévedést, a bukást. Attól rettegett. S persze, a partnereivel, munkatársaival is maximalista volt. Színészi idegrendszerét mint egy finom, értékes hangszert próbálta óvni, mégis minduntalan a kétségek emésztő verméből kellett magát kihúznia – másnak kevéssé hitte el, hogy tehetsége érdemesíti a sikerre, az elismerésre. Szenvedélyesen élt, szenvedélyesen dolgozott, szenvedélyes gyűjtő volt és naplóíró – hagyatéka azonban majdnem ebek harmincadjára került. Pécsi Sándor halála után felesége újraházasodott és előző férjének emlékeit eladogatta. A színész élete és pályája dokumentumait személyes elkötelezettségtől, rajongástól fűtve gyűjtötte Cserje Zsuzsa dramaturg, rendező, színész és kritikus, s azok 2018-as elhunytát követően hagyatékával kerültek gyűjteményünkbe.

Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr4917781548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása