Martin 2022 – A Szlovák Nemzeti Könyvtár konferenciája

2022. május 31. 06:00 - nemzetikonyvtar

A Régi Nyomtatványok Tárának munkatársai hagyományosan részt vesznek a Turócszentmártonban megrendezett régikönyves konferencián. Idén ismét személyesen tudtak megjelenni a Szlovák Nemzeti Könyvtár által május 18–19-én szervezett szakmai fórumon, melyen többek között cseh, lengyel, román és szlovák szakemberekkel osztották meg eredményeiket. Intézményünket Andrási Erika és Túri Klaudia képviselte az eseményen, akik nemzeti könyvtárunk blogfelületén már korábban közöltek részleteket előadásuk témájából.
A The Story of The Art – The Story of The Book című konferencia ezúttal a régi könyvek esztétikai megjelenésével és a művészetekkel való kapcsolatával foglalkozott.

Az első nap előadásai javarészt könyvillusztrációk bemutatásáról szóltak, így Túri Klaudia előadása is, aki A szibillák a régi könyvek lapjain című előadásában adott számot a szibillák hagyományos ábrázolási eszköztáráról és annak változatairól. Klaudia a könyvtárunkban őrzött ősnyomtatványok és antikvák fa- és rézmetszetei segítségével mutatta be a keresztény kánonba beemelt jósnők kora újkorban betöltött helyét és funkcióját.
Andrási Erika előadásában felhívta a hallgatóság figyelmét a Régi Ritka digitális adatbázisra, melyben az Apponyi-metszetgyűjtemény több mint ezer darabja vált elérhetővé az érdeklődők számára. Témájának bemutatására Régi Nyomtatványok Tárában és a Térképtárban fellelhető 16. századi metszeteken keresztül mutatta be a dalmát rézmetsző, Martino Rota művészetét. A nemzeti könyvtár gazdagsága azoknak a nemes gyűjtőknek köszönhető, akik kifinomult műérzéke és a történeti források utáni szenvedélye révén ma módunkban áll különböző dokumentumtípusuk által mozaikszerűen összeilleszteni a mester művészetének egy korszakát.
A konferencián az illusztráció mint művészeti nyelv kifejtése mellett restaurátori szempontok is megjelentek a könyv külső esztétikumának értékelése tekintetében. Az ikonográfiai megközelítések után a nemesi és szerzetesrendi inventáriumok új megközelítéseit tárták a közönség elé. Két előadás új digitális adatbázis építéséről szólt, amelynek tapasztalatairól a következő évi konferencián kívánnak számot adni alkotói. Örömünkre szolgált a kollégákkal való találkozás: Papp Ingrid (MTA BTK ITI), Papp Júlia (MTA BTK MI) és Tüskés Anna (MTA BTK ITI) előadásához ezúton is gratulálunk és további eredményes kutatást kívánunk.
A kétnapos értekezés során alkalom nyílt a kapcsolatok felelevenítésére, valamint a Szlovák Nemzeti Könyvtár munkatársaival folytatott régi barátság ápolására. A kellemes hangulatban telt konferencia tudományos kivonatát is kezébe veheti az érdeklődő, a kétnyelvű tanulmánykötet várhatóan az év végén jelenik meg.

Andrási Erika, Túri Klaudia (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr6317840001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása