„Egy makacs ember”. Első rész

2022. augusztus 15. 06:00 - nemzetikonyvtar

India függetlenségének 75. évfordulójára

Márai Sándor egyik írása címében „makacs embernek” nevezte Móhandász Karamcsand Gándhit, de emlegették prófétaként, szent emberként, vezérként, vagy Rabindranath Tagore (ejtsd Rabindranáth Thákur) megtisztelő elnevezésével, a Mahátmaként (Nagy Lélek). India függetlenségének kivívásában Gándhi elévülhetetlen érdemeket szerzett. Alakját a korabeli újságok híradásai és Gándhi magyar látogatóinak visszaemlékezései alapján idézzük meg.

Gándhi visszatérése Indiába

Baktay Ervin India szabadságot akar című művében mutatott rá arra a tényre, hogy maguk az angolok is hozzájárultak ahhoz, hogy az indiaiakban felébredjen országuk függetlenségének gondolata:

„a brit uralom legfőbb érdeme akaratlan, önkénytelen volt: India egységesítésével megteremtette az előfeltételeit egy odáig teljesen ismeretlen eszme, a nemzeti gondolat megszületéséhez.”

Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942], 129. Törzsgyűjtemény

baktay_india_szabadsagot_akar_cimlap_opti.jpgBaktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942]. Címlap – Törzsgyűjtemény

A nemzeti gondolat csírái Bengálban, konkrétan Kalkuttában (ma Kolkata) jelentek meg, nem véletlenül, hiszen itt volt a brit-indiai kormány fővárosa. Az indiai öntudatra ébredés vallási keretek között bontakozott ki, olyan, a hinduizmus modernizálását célul tűző szervezetek kialakulásával, mint pl. a Brahmó Szamádzs, az Árja Szamádzs, a Rámakrisna Misszió és olyan neves újító szellemű, reformeszméket valló személyiségek színrelépésével és vezetésével, mint Rámmóhan Ráj (Rammohan Roy), Dvárkánáth Thákur (Dwarkanath Tagore), Dájánanda Szaraszvatí (Dayananda Saraswati), vagy Vivékánanda szvámi (Swami Vivekananda). Ezek a mozgalmak, bár vallási alapon szerveződtek, hamarosan politikai színezetet kaptak, a kulturális ellenállás formáját öltötték a gyarmati uralommal szemben és elősegítették a hindu egység és összetartozás gondolatának kibontakozását. S ami még nagyon fontos volt, hogy pozícióikat a kommunikáció modern formáival erősítették, a nyomtatott szó erejével, nyomdák létrehozásával, újságok alapításával, hogy ezáltal megfelelő tájékoztatást nyújtsanak a politikai és közéleti eseményekről és formálják is a közvéleményt, ellensúlyozva az angol újságok hatását. A politikai érdeklődés India-szerte fokozódott, egyelőre főként a hindu értelmiség körében, akik területi alapon szerveződő ligákban tömörültek. Amikor a britek látták, hogy a hindu nacionalizmus egyre nagyobb teret ölt, a muszlim kisebbséget állították szembe a hindu többséggel, megpróbálták egymás ellen kijátszani őket.
Fontos lépés volt 1885-ben az indiai nacionalizmus politikai szervezetének, az Indiai Nemzeti Kongresszusnak a létrehozása a nemzeti ligák képviselőinek részvételével. Alapításában tevékeny részt vállalt Szuréndranáth Banerdzsi (Surendranath Banerjee), Dadabhai Naorodzsi (Dadabhai Naoroji). A Kongresszus hamarosan egyfajta nemzeti parlamentté fejlődött, bár jogai nem voltak a kormánnyal szemben. Azonban 1906-ban, Kalkuttában tartott gyűlésükön, már határozottan állást foglaltak India önkormányzatisága mellett. Ekkor fogalmazódtak meg a később nagy szerephez jutó elvek és jelszavak, mint a szvarádzs (önkormányzat), a szvadésí (önellátás, a hazai ipar), és az általános bojkott. A szvarádzs irányzat élén Bál Gangádhar Tilak (Bal Gangadhar Tilak), a radikális nacionalizmus képviselője állt. Két helyi, maráthi nyelvű újság szerkesztőjeként az újságírást használta a gyarmati uralom elleni fegyverként. Közvetlenül nem vett részt erőszakos támadásokban, de többször megvádoltak terrorista cselekedetekkel. A nemzeti mozgalom történetében fordulópontot jelentett Móhandász Karamcsand Gándhi hazatérése Dél-Afrikából 1915-ben, fellépésével az indiai nemzeti mozgalom új szakaszába lépett.
Az első világháborúban Gándhi felszólítására az indiaiak az angol kormányt támogatták, mert erkölcsi elvei szerint nem támadhatták hátba a másutt lefoglalt brit erőket. Az angolok pedig 1917-ben ünnepélyes kormányhatározattal tettek ígéretet a helyi önkormányzatok támogatására, amely előkészítette volna India felelős önkormányzatának bevezetését a birodalmon belül, azaz olyan domínium státuszt ígértek, amely Ausztráliával, Dél-Afrikával és Kanadával egyenlő rangra emelte volna Indiát is. A világháború befejezése után a britek azonban már jóval szerényebb engedményekkel akarták beváltani ígéretüket, amit természetesen a Nemzeti Kongresszus elutasított. Hogy a nemzeti ellenállást csírájában is elfojtsák, érvényben hagyták a kivételes háborús rendelkezéseket tartalmazó Rowlatt-féle törvényt, amellyel bárkit ok nélkül őrizetbe vehettek, letartóztathattak. Erre válaszként indította el Gándhi erőszaknélküli ellenállását, a polgári engedelmesség megtagadását, amelyet szatjágrahának, az igazsághoz való ragaszkodásnak nevezett. Ennek értelmében megtagadták a kormányzattal való együttműködést, az adók megfizetését, bojkottálták a brit árukat, a brit-indiai törvényszékeket, az állami iskolákat. Szabarmatiban pedig megalapította a Szatjágraha-Ásramnak nevezett telepét, az állami börtön közvetlen közelében, hiszen, ahogy megjegyezte:

„az erőszaknélküli ellenállás híveinek készen kell lenniük a bebörtönzésre, s ezért igen kényelmes dolog, ha a börtön kézügyben van.”

Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942], 147. – Törzsgyűjtemény

Gándhi politikájáról, mozgalmáról a magyar napilapok és folyóiratok bő terjedelemben számoltak be, gyakran állítva párhuzamba alakját és eszmerendszerét a Magyarországon is jól ismert Nobel-díjas költő, Rabindranath Tagore felfogásával, így a magyar olvasóközönség naprakészen követhette az indiai eseményeket. Részletesen tudósítottak az általa vezetett bojkottról, rokkájáról, szövőszékéről, sómenetéről, bebörtönzéseiről, a londoni kerekasztal-konferenciákról, valamint böjtjeiről és annak hatásosságáról.

gandhi_and_tagore_1920_opti.jpgGándhi és Tagore 1920-ban. A kép forrása: Mohandas K. Gandhi. In: Wikipédia (angol nyelvű kiadás)

1920-ban a Nemzeti Újság címlapján közölte a hírt, hogy forradalom készül Indiában (Jávor: Forradalmi mozgalom Indiában. Vérfürdő után megalázás. In: Nemzeti Újság, 1920. október 6., 1.). Egész Angliában megütközést keltett Gandhi felhívása, hogy az indiaiak mondjanak le minden brit címről és kitüntetésről, tagadják meg a katonai szolgálatot és utasítsák el az angolok által felkínált állásokat. Az angol sajtó szerint az írektől kaptak vérszemet az indusok:

„Gandhi programja a legvörösebb republikánus sinn-fein program. Azonban az egész nemzeti mozgalmat nem lenne nehéz katonasággal elnyomni, mint ahogy ez Írországban már gyakran megtörtént, ha a ravasz Gandhi nem eszelt volna ki egy olyan módszert, amelyet – ha keresztülvisz – semmiféle brit presszióval nem lehet megorvosolni. India ugyanis ki akarja mondani a bojkottot az idegen árukra! Ez most a legújabb réme az angoloknak. Megszűnik az indiai export és a tűrhetetlen drágaság Angliában kétszereződni fog.”

Jávor: Forradalmi mozgalom Indiában. Vérfürdő után megalázás. In: Nemzeti Újság, 1920. október 6., 1. – Törzsgyűjtemény

Egy évvel később Gándhi, a „prófétaként tisztelt vezér” a brit trónörökös indiai látogatásának bojkottjára is felszólította az indusokat. (Az indiai hazafiak az angol trónörökös ellen. In: Kis Újság, 1921. augusztus 7., 2.) A walesi herceg Bombay-ba (ma Mumbai) való megérkezésekor kitört zavargásoknak több halottja és sebesültje is volt.

„Bombayban nem láttak még akkora tömeget, amekkora összegyűlt, hogy meghallgassa Gandhi, Lajpatrai, Mohamed Ali és a többi népvezér beszédeit. Tüntetésül mindenki hazai szövetből készült sapkát, úgynevezett Gandhi-sapkát viselt.”

Indiában igen súlyos a helyzet. In: Az Est, 1921. november 4., 4. – Törzsgyűjtemény

1919-ben az a hír járta be a sajtót, hogy Tagore lemondott lovagi címéről, melyet nyílt levél formájában közölt India alkirályával. Lépését az 1919. április 13-i amritszári vagy Dzsallianvala Bágh-i mészárlással indokolta, tehát nem közvetlenül Gándhi felhívására tette. („Sir” Rabindranath Tagore lemond az angol nemességről. In: Világ, 1919. december 3., 5.). Bár Gándhi és Tagore politikai felfogása sok tekintetben eltért egymástól, amelyet több lap is elemzett, de határozottan jó viszonyt ápoltak egymással, kölcsönösen tisztelték egymást. A Világ egyik legkorábbi, 1921-ben megjelent írásában kifejtette, hogy mindketten meghatározó egyéniségei voltak Indiának, de másképp képzelték el jövőjét, más eszközökkel kívánták megvalósítani függetlenségét. A névtelenségbe burkolódzó cikkíró mély ellentétnek írta le a köztük lévő különbséget. Gándhi szervezőképességének, szuggesztív erejének tulajdonította az indiai nacionalista mozgalom kiterjedését, hatásának megsokszorozódását. A non-cooperation (együtt-nem-működés) jelszava éles ellentétben állt azzal a felfogással, amit Tagore képviselt, vagyis a nyugati és a keleti kultúrák egymásra hatásának és együttműködésének elképzelésével. A cikk szerint Tagore hatása már szinte nagyobb Európában, mint hazájában.

Egész különös az, hogy akkor, amikor Tagore az indiai kultúra nagy képviselője gyanánt, szinte példátlan diadalútban járta be Európát és Amerikát: hazaérkezve elszigetelt emberré lett, vagy egy reménytelen kisebbség vezérévé.”

Gandhi. In: Világ, 1921. december 7., 5. – Törzsgyűjtemény

Ez utóbbi megállapítás erős túlzásnak tekinthető, hiszen Tagore hatalmas tiszteletnek örvendett Indiában, és Gándhival való barátságának bizonyítéka, hogy a Mahátma (Nagy Lélek) nevet is ő adta neki.
Tagore és Gándhi világnézetének és gondolkodásának összehasonlításával Fülöp Miller Renée is foglalkozott a Jövő című lapban megjelent publicisztikájában: 

„Mialatt Tagore, aki megismerkedett a Nyugat nagy szellemi értékeivel, a Nyugat és Kelet kultúrája között a megértés hídját akarja verni, Gandhi a nyugati kultúra előtörésében az ősi indus kultúrának (amely a legszentebb emberi értékek őrzője) veszélyeztetését látja. Az angol elnyomás alól való indiai fölszabadulás szükségessége kérdésében azonban Gandhi és Tagore is egy véleményen voltak.”

Fülöp René: A gyarmatok ébredése. In: Jövő, 1921. december 30., 4–5. – Törzsgyűjtemény

mohandas_k_gandhi_1924_opti.jpg

Gándhi böjtje, 1924. A kép forrása: Mohandas K. Gandhi. In: Wikipédia (angol nyelvű kiadás)

A függetlenségért folytatott harc eszközeinek tekintetében nemcsak Gándhi és Tagore között volt különbség. 1924-ben Kepes Ferenc egy újabb politikai ellentétre világított rá a cikkében, amely Gándhi és Csittarandzsan Dász (Chittaranjan Das) doktor között feszült, mert míg az előbbi a fegyvertelen ellenállást, az utóbbi, Kepes Ferenc megfogalmazása szerint a nyílt terrort hirdette. Kepes kétségbe vonta Gándhi programjának megvalósíthatóságát is, mert szerinte a nemzeti és világszabadság eszménye erkölcsi elvekre alapozva bukásra van ítélve. (Kepes Ferenc: Gandhi és Dáz. In: Világ, 1924. június 28., 6.)
Ugyanezt a témát boncolgatta a Világ londoni tudósítója is, de már Dász halálát követően. (Anglia legnagyobb ellenfele, aki ötven éves koráig volt híres, gazdag ügyvéd: és azután apostol lett. In: Világ, 1925. június 25., 9.) A cikk Gándhi munkatársáról, Csittarandzsan Dászról szól, akit a kongresszus alvezérének neveznek a cikkben. Dász szintén Angliában végzett, akárcsak Gándhi és hosszú ideig praktizált ügyvédként, sokat foglalkozott az indiai nemzeti mozgalom vezérei ellen indított perekkel, majd egy idő után forma szerint is csatlakozott a mozgalomhoz. Sokáig kitartott Gándhi oldalán, börtönévei alatt ő vette át a nemzeti mozgalom vezetését és egyetértett az együtt-nem-működés elvével, de tovább ment, aktív eszközökkel kívánta helyreállítani India teljes önkormányzatát, de halála megakadályozta ebben.

baktay_india_szabadsagot_akar_gandhi_haza_opti.jpgGándhi háza a nemzeti mozgalom központjában, Szbarmatiban. In: Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942]. – Törzsgyűjtemény

Gándhit szelídebb módszerei ellenére is veszélyesebb ellenfélnek ítélte meg a brit kormányzat, mint az erőszak politikáját képviselőket, mert tudták róla, hogy mindenképpen keresztül akarja vinni India függetlenségének kivívását. Az Indián belüli vallási és társadalmi ellentéteket Gándhi időszakos böjtjeivel kívánta lecsillapítani. Módszereiről a magyar írók is véleményt nyilvánítottak a lapok hasábjain. Kosztolányi Dezső a Bácsmegyei Naplóban írta a következőket:

„Ez a huszonegy böjtnap nem arra szolgált, hogy Anglia azalatt visszaadja India függetlenségét. Arra sem, hogy az indiai tömegek újra ellenállásra kapjanak. Ma már más módon folyik a harc. Az indusok belátták sokévi tapasztalatuk nyomán, hogy a keleti szenvedés hite nem töri meg a nyugati hatalmakat. Ellenben a Gandhi erkölcsi, politikai nagysága így is óriási erőt jelent. Nem hiába állította róla Rabindranáth Tagore, hogy az ő lelke az emberiség egyik legtisztább kincse.
Az angol orvosok ellenben azt állítják, hogy a próféta föltétlenül lelki beteg. Aki ilyen áldozatot vesz magára, az őrült, magyarán kötni való bolond. Nem tudjuk, hogy igazuk van-e ezeknek a tudós orvosoknak. Azt azonban tudjuk, hogy az ő böjtje alatt az indusok, mohamedánok megértették egymást, és azt kívánjuk, vajha Európát is ilyen őrültek, ilyen kötni való bolondok vezetnék.
Csak egy ilyen politikust nekünk, aki egy célért huszonegy napig tud böjtölni! Nem vízen, csak savanyú káposztán. Feltét nélkül. Feltétlenül!” 

Kosztolányi Dezső: Tere-fere. Mahatma Gandhi böjtje. In: Bácsmegyei Napló, 1925. január 11., 15. – Törzsgyűjtemény

Márai Sándor is enyhe szkepticizmussal írt Gandhi böjtjeiről, szerinte ezeknek inkább egészségügyi, mintsem politikai okai voltak. Legutóbbi böjtölését az indiai gyarmati politika engedékenysége sem indokolta.

„Ha mégis koplal, azt meggyőződésből teszi: igaz, a gyanakvó európai olvasóban ez a távol-keleti heroizmus minden lelkes elismerés mellett kételyeket ébreszt. Mi megszoktuk itt, a durva és materialista Európában, hogy csak akkor koplalunk három hétig, ha már nagyon muszáj. […] Mi, durva, materialista európaiak beérjük tavasszal egyszerű keserűsóval, erkölcsi példázat és tartalom nélkül. Ezért néz le minket a spirituális Kelet.
Ami nekünk hashajtó, az nekik világnézet és erkölcsi célzat is. Óriási különbség.”

(m.s.): A mahatma kúrája. In: Ujság, 1933. május 30., 10. – Törzsgyűjtemény

Hat évvel később Gandhi világpolitikai erővé nőtt aktuális böjtje kapcsán ragadott tollat Márai. Mikor naponta milliók halnak éhen, miért pont az ő böjtjére szisszent fel a világ? Valószínűleg ebben is közrejátszott a sajtó, a nyilvánosság ereje, hiszen az újságolvasók szinte naponta kaptak híreket tetteiről, szinte személyes ismerősükké lett.

„De valamit mégis tud Gandhi, amit nem tud más. Gondoljuk el, milyen erővel, milyen hangsúllyal kell böjtölni ahhoz, hogy egy világbirodalom kormánya, minden esetben, engedjen egy úszónadrágos szent akaratának! Gondoljuk el, milyen erővel kell ülni fogatlanul, vigyorogva kopaszon és pápaszemesen, a gyékényen, hogy minden hadihajó és repülőgép megtorpanjon egy ember akarata előtt. Gandhi világhíre a kabaréban kezdte pályafutását, de könnyen lehet, hogy egészen máshol végzi. Ő az a groteszk és mégis nagyszerű példa, mely meggyőzi a világot arról, hogy az akarat feltétlen érv. Mi occidentális emberek tudunk vitatkozni, érvelni és harcolni. Gandhi tud hallgatni és győzni. Nem ártana annyi meddő napnyugati vita után, odakuporodni melléje a gyékényre, s megtanulni titkát. Mert nem elég dacosan, nem elég makacson hallgatni. Eredménnyel hallgatni. Ezt csak ő tudja, a fogatlan.”

Márai Sándor: Tegnap és ma. Egy makacs ember. In: Pesti Hírlap, 1939. március 8., 5. – Törzsgyűjtemény

1930-ban Gándhi sómenetével került a címlapokra, az angol sómonopóliumot akarta letörni azzal, hogy a tengerből párolt le sót követőivel. 1930. március 14-én indult el hetvenkilenc önkéntessel Ahmadábádból. Az Est első oldalán adta hírül:

Gandhi ma végrendelkezett és elindult. Egy angol ezred állt elébe a zarándokúton.

Az Est, 1930. március 15., 1. – Törzsgyűjtemény

Számított arra, hogy tettéért le fogják tartóztatni, ezért azt üzente híveinek, hogy ebben az esetben kövessék az Indiai Kongresszus utasításait.

A Magyarország szintén címoldalán írta a következőket:

India egyetlen óriási börtön! – mondja Gandhi. Megindult szabadságharcára a fanatikus vezér. Forgalmi rendőrség csinál egyelőre utat kísérőinek

Magyarország, 1930. március 13., 1. Törzsgyűjtemény

Az eseményeket a helyszínről kísérték figyelemmel az újságírók. Útközben is tudósítottak a menetről, a Daily Expressnek Gándhi egy bivalyistállóban mondta el programját. Reálisan elemezte a helyzetet, és úgy nyilatkozott, hogy a sómenettel még nem fogják elérni India függetlenségét, de úgy gondolta, hogy azzal olyan válságot fognak előidézni, amely elkerülhetetlenné teszi egy konferencia összehívását (Gandhi, a heroikus zarándok egy bivalyistállóban mondotta el programját. In. Pesti Napló, 1930. március 15., 15.).
Erre a hírre Karinthy Frigyes is tollat ragadott és a Pesti Napló hasábjain üzent Gándhinak, hangot adva kétségeinek, hogy a Mahátmá megtalálta volna az egyedül üdvözítő utat, amely szerinte már számtalanul bizonyult zsákutcának. Talán szívesen csatlakozott volna nyolcvanadikként a menethez, már csak a kerek szám kedvéért is, de mégsem tette.

„Mennék én, kedves Gandhi, ha mindabban amit tőled és rólad hallottam, volna egyetlen új vonás, amit az embermegváltó gondolat ki nem próbált még, – egyetlen új kísérlet, amely kecsegtet a reménnyel, hogy így talán sikerül, ami nem sikerült eddig: boldoggá és világossá tenni önmagunkban nemcsak az örömökre éhes állatot, de az igazságra és megismerésre szomjas embert is. […]
Nem megyek Indiába, Gandhi doktor, legfőképpen azért nem megyek, mert nem hagytad beoltatni a himlősöket, azzal a megokolással, hogy a himlőoltás természetellenes.
Mi a himlőt találjuk természetellenesnek, Gandhi doktor, – ezen nem segít semmi, csak a csoda, amit mindketten másképpen értelmezünk.
Nem megyek Indiába, mert úgy látom, mi még mindig jobban értünk téged, mint te bennünket.”

Karinthy Frigyes: Nem megyek el Indiába. Levél Mahatma Gandhihoz. In: Pesti Napló, 1930. március 15., 43. – Törzsgyűjtemény

A menet április 5-én érte el a tengerpartot Dandinál, ahol Gándhi megbeszélte híveivel, miként viselkedjenek a rendőrökkel akkor, ha kordont vonnának köréjük (Gandhi elérte a tengerpartot. In: Az Est, 1930. április 6., 3.).

gandhi_at_dandi_5_april_1930_opti.jpgA sómenet, 1930. április 5. A kép forrása: Mohandas K. Gandhi. In: Wikipédia (angol nyelvű kiadás) 

Márai Sándor két cikket is szentelt Gándhi sómenetének. Először az Újság hasábjain számolt be a menet megérkezéséről. Az akció közvetett célja India angol uralom alól való felszabadítása volt, s várható következménye Márai szerint:

„magyarra fordítva annyit jelent, hogy India nélkül Anglia megszűnt létezni, mint világbirodalom s egy nem nagyon jelentékeny piacától és éléstárától egyformán elvágott szigetállam formájában kénytelen tovább vegetálni a nap alatt.”

Márai Sándor: Napló és feljegyzés. In: Újság, 1930. április 6., 5. – Törzsgyűjtemény

Az esemény élénk sajtónyilvánosságot kapott, hiszen a modern tájékoztatás eszközeivel felszerelt újságírók, riporterek helyszíni tudósítást adtak a történésekről.

„…mozioperatőr és külföldi újságíró nélkül ma már a misztikus országban sem lehet történelmet csinálni, valószínűleg akad mikrofon is a közelben, mely továbbítja a tenger és a tömeg moraját s a világtörténelmi aktus jegyezgetés, rendetlenség, tülekedés, telefonálás, autótábor és rendőrök sorfala jegyében zajlik le majd.”

Márai Sándor: Napló és feljegyzés. In: Újság, 1930. április 6., 5. – Törzsgyűjtemény

Világpolitikai távlatokban Gándhi sólepárlása, tette nemcsak India sorsára lenne hatással, hanem az egész világ erőviszonyait, befolyási övezeteit is megváltoztatná, ahogyan Márai fogalmaz: „a sárga-vörös ázsiai és a fehér kapitalista európa-amerikai frontra.” Majd néhány mondatban felvázolta az angol gyarmatosítás sikerének titkát is, amiről szinte minden Indiában megforduló utazó csodálattal vegyes elismeréssel nyilatkozott, hogy miképpen lehetséges 240 millió indiait 70 ezer angol katonának sakkban tartani. Íme a titok:

„a 240 milliónak közel egyharmada, hetven millió lélek mohammedán [!], akik minden hindu mozgalommal szemben ellenségesen állanak, ötven millió a legalacsonyabb kasztbeli, a páriák, kik nem szívesen látnák egy olyan vallásos rezsim diadalát Indiában, amely visszataszítja őket állati kasztsorsukba, s végül a nagyszámú bennszülött arisztokrácia, az angolokkal kitűnő egyetértésben trafikáló maharadzsák és udvaraik, a magasabb kasztbeli vagyonosabb polgárság és a modern nevelésű értelmiség tiltakozással várják Gandhi zászlóbontását.”

Márai Sándor: Napló és feljegyzés. In: Újság, 1930. április 6., 5. – Törzsgyűjtemény

A só minősége persze nem volt megfelelő, de nem is ez volt a lényeg. (Drága és emberi élvezetre alkalmatlan a Gandhiék által termelt só. In: Reggeli Hírlap, 1930. április 8., 1–2.) Az viszont komolyan ártott a mozgalom hírnevének, hogy a szent sót egyesek hamisították.
Erről Márai Sándor a Prágai Magyar Hírlapban írt. A Gándhi által lepárolt sóhoz, mint az indiai szabadságharc becses ereklyéjéhez nemcsak a hívők, hanem mások, főként a sznobok is hozzá akartak jutni. A „szimbolikus fűszert” a szerencsések apró vászonzacskóban, mint egy szent ereklyét, hordták a nyakukban.

„Csak kicsit sok volt a só mindenfelé, Gandhi lepárolt egy pár kilót, önkéntesen is lepároltak egy pár kilót, – de a hétvégére kiderült, hogy szerte széles Indiában annyi Gandhi-márkájú só van forgalomban, amennyit a próféta esztendők alatt sem tudna lepárolni. Táviratok jelentik, hogy a sóval csaltak. Élelmes csirkefogók vásároltak mázsaszámra közönséges, angol birodalmi sót, apró zacskókba töltötték s ügynökeik elárasztották vele az országot. Az angol birodalmi só csak abban különbözik a próféta sójától, hogy nem szent.”

Márai Sándor: A só-csalók. In: Prágai Magyar Hírlap, 1930. április 16., 4. Törzsgyűjtemény

gandhi_et_mme_sarojini_na_du_opti.jpgA sómenet, 1930. március–április. Gándhi Szaródzsini Nájduval. A kép forrása: Mohandas K. Gandhi. In: Wikipédia (angol nyelvű kiadás)

Április 9-én már arról számolt be a Nemzeti Újság, hogy bekövetkezett, amiről Gándhi tartott, megkezdődtek a letartóztatások, először hívei körében (Gandhi híveinek vezetőit letartóztatták. In: Nemzeti Újság, 1930. április 9., 7.). De Gándhi ki akarta kényszeríteni a hatóságoktól, hogy őt is letartóztassák (Gandhi az állami sóraktár megtámadásával akarja kikényszeríteni letartóztatását. In: Pesti Hírlap, 1930. április 29., 4.), amelyre 1930. május 7-én került sor. (Gandhit letartóztatták, nyílt forradalom Indiában. In: Brassói Lapok, 1930. május 7., 3.)

baktay_india_szabadsagot_akar_tuntetok_opti.jpgA gándhista tüntetők sebesültjeit elsősegélyben részesítik (1931). In: Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942]. – Törzsgyűjtemény

1930 decemberében pedig arról írtak a Brassói Lapokban, hogy Gándhi még a börtönben is dolgozott, miközben hívei Bombay-ban tüntettek azért, mert a londoni kerekasztal-konferencián India sorsáról, róluk döntöttek – de nélkülük. (Gandhi a börtönből is dolgozik. Ujabb uccai harcok Indiában. In: Brassói Lapok, 1930. december 10., 4.). A második kerekasztal-konferenciára viszont már meghívták Gándhit is.

Felhasznált irodalom:

  • Anglia legnagyobb ellenfele, aki ötven éves koráig volt híres, gazdag ügyvéd: és azután apostol lett. In: Világ, 1925. június 25., 9.
  • Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942].
  • Drága és emberi élvezetre alkalmatlan a Gandhiék által termelt só. In: Reggeli Hírlap, 1930. április 8., 1–2.
  • Forradalom Indiában. In: Előre, 1919. augusztus 6., 2.
  • Fülöp René: A gyarmatok ébredése. In: Jövő, 1921. december 30., 4–5.
  • In: Világ, 1921. december 7., 5.
  • Gandhi a börtönből is dolgozik. Ujabb uccai harcok Indiában. In: Brassói Lapok, 1930. december 10., 4.
  • Gandhi, a heroikus zarándok egy bivalyistállóban mondotta el programját. In: Pesti Napló, 1930. március 15., 15.
  • Gandhi az állami sóraktár megtámadásával akarja kikényszeríteni letartóztatását. In: Pesti Hírlap, 1930. április 29., 4.
  • Gandhi éhségsztrájkja legyőzi a rajkoti maharadzsát. In: Új Magyarság, 1939. március 7., 9. 
  • Gandhi elérte a tengerpartot. In: Az Est, 1930. április 6., 3.
  • Gandhi híveinek vezetőit letartóztatták. In: Nemzeti Újság, 1930. április 9., 7.
  • Gandhi ma végrendelkezett és elindult. Egy angol ezred állt elébe a zarándokúton. In: Az Est,1930. március 15., 1.
  • Gandhit letartóztatták, nyílt forradalom Indiában. In: Brassói Lapok, 1930. május 7., 3.
  • India egyetlen óriási börtön! – mondja Gandhi. Megindult szabadságharcára a fanatikus vezér. Forgalmi rendőrség csinál egyelőre utat kísérőinek. In: Magyarország, 1930. március 13., 1.
  • Indiában igen súlyos a helyzet. In: Az Est, 1921. november 4., 4.
  • Az indiai hazafiak az angol trónörökös ellen. In: Kis Újság, 1921. augusztus 7., 2.
  • Jávor: Forradalmi mozgalom Indiában. Vérfürdő után megalázás. In: Nemzeti Újság, 1920. október 6., 1.
  • Karinthy Frigyes: Nem megyek el Indiába. Levél Mahatma Gandhihoz. In: Pesti Napló, 1930. március 15., 43.
  • Kepes Ferenc: Gandhi és Dáz. In: Világ, 1924. június 28., 6.
  • Kosztolányi Dezső: Tere-fere. Mahatma Gandhi böjtje. In: Bácsmegyei Napló, 1925. január 11., 15.
  • Márai Sándor: Napló és feljegyzés. In: Újság, 1930. április 6., 5.
  • Márai Sándor: A só-csalók. In: Prágai Magyar Hírlap, 1930. április 16., 4.
  • Márai Sándor: Tegnap és ma. Egy makacs ember. In. Pesti Hírlap, 1939. március 8., 5.
  • (m.s.): A mahatma kúrája. In: Ujság, 1933. május 30., 10.
  • „Sir” Rabindranath Tagore lemond az angol nemességről. In: Világ, 1919. december 3., 5.

Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

A sorozat további részei: Második rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr7417905437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása