„Egy makacs ember”. Harmadik rész

2022. augusztus 17. 06:00 - nemzetikonyvtar

India függetlenségének 75. évfordulójára

Márai Sándor egyik írása címében „makacs embernek” nevezte Móhandász Karamcsand Gándhit, de emlegették prófétaként, szent emberként, vezérként, vagy Rabindranath Tagore (ejtsd Rabindranáth Thákur) megtisztelő elnevezésével, Mahátmaként (Nagy Lélek). India függetlenségének kivívásában Gándhi elévülhetetlen érdemeket szerzett. Alakját a korabeli újságok híradásai és Gándhi magyar látogatóinak visszaemlékezései alapján idézzük meg.

Magyarok Gándhinál

Baktay Ervin kiemelkedően sokat tett Gándhi magyarországi bemutatásáért. Sógora, Umrao Singh Sher-Gil révén először levélben vette fel vele a kapcsolatot. 1924. február 8-án írt neki Gándhi börtönből való kiszabadulása alkalmából. Ezt a levelét Gándhi közzétette lapjában, a Young Indiában, és március 24-én válaszolt neki, amit Baktay büszkén osztott meg a nyilvánossággal. Rabindranath Tagore neki írt levelével, és Muhammad Ikbál Petőfiről írt versével együtt közölte a becses dokumentumokat a Magyar Bibliofil Szemlében. A nagy érdeklődésre való tekintettel a hírt a napilapok is átvették. Elsőként a Magyarság 1924. július 10-én Mahatma Ghandhi levele magyar fordítójához címmel jelentette meg cikkét, amelyben Gándhi válasza mellett, Baktay Gándhihoz írt levelének fordítását is közreadták. A Pesti Hírlapban Gandhi levele az elnyomott magyarokról címmel jelent meg a cikk. Baktay ezt követően a Geniusban írt hosszabb tanulmányt Gándhi világjelentősége címmel. 1926-ban, Indiába való elindulása előtt néhány nappal jelent meg frissen Gándhi írásait és beszédeit tartalmazó válogatáskötete a saját fordításában, melyet természetesen az utazásra is magával vitt.

gandhi_mahatma_valogatott_irasai_es_beszedei_fedolap_opti.jpgGandhi Mahátmá válogatott írásai és beszédei, ford. és a bevezető tanulmányt írta Baktay Ervin, Budapest, Athenaeum (Gondolat és írás), [1926]. Fedőlap – Törzsgyűjtemény

Azt már a hajón tapasztalta, hogy Gándhiról még az angolok is tisztelettel beszéltek. Első indiai élményei közé tartozott, hogy mind Bombay-ban mind Elephanta-szigetén találkozott olyan indusokkal, akik a Young Indiát, Gándhi lapját olvasták. Baktay egyik legnagyobb élménye Indiában Gándhival való találkozása volt, amiről két írásában is beszámolt a Pesti Hírlapban, természetesen fényképekkel együtt. Gándhi mesterére, Hollósy Simonra emlékeztette őt:

„A tökéletes póztalanság, végtelen egyszerűség, nyíltság és melegszívű emberség megközelítő benyomását eddig csak egy nagy emberrel szemben éreztem: Hollósy Simon volt ez, a lánglelkű művész-apostol és igaz Ember.”

Baktay Ervin: Látogatás Mahátma Gándhinál. In: Pesti Hírlap, 1928. július, 28., 48. – Törzsgyűjtemény

Személyes találkozásuk során hamarosan a politikára terelődött a beszélgetés, Gándhi azon kérdésére, hogy Baktaynak német-e az anyanyelve, hosszasan el kellett magyaráznia, hogy mi a különbség Ausztria és Magyarország között, amit az indusok gyakran egy országnak véltek és szó került a trianoni döntésből adódó megpróbáltatásokról is. Bár nem tervezte, hogy hosszabb időt töltsön Szabarmatiban, de Gándhi ragaszkodott hozzá, hogy pár napig vendégül lássa a telepén. Így Baktaynak sikerült közvetlen közelről megismernie az ásram életét és az ott folyó munkát, amiről második cikkében írt nagyon lelkesen. Gándhi gyakorlati politikája, az eszméi és a cselekedetei közötti teljes összhang sokkal nagyobb hatást gyakorolt Baktayra, mint később Tagore-ral való találkozása. Csak távozása után tudatosodott benne, hogy ő volt az első magyar, aki Gándhit az ásramjában, saját környezetében kereste fel.
Hatalmas élményt jelentett számára személyes találkozója a Mahátmával, amelyről hazaérkezését követően több helyen, könyveiben, cikkeiben számolt be. A Rádióélet számára adott interjújában érdekességként említett meg, hogy Gándhi telepén egy magyar asszony is él, teljesen indus szokások szerint. A miskolci származású Vértessy Aladárnét Gándhi egyik legbelsőbb tanítványának nevezte. (India a budapesti Horthy Miklós úton. In: Rádióélet, 1930. augusztus 8., 12–13.) Ehhez képest a Magyarságban több, részben eltérő adatot közöltek a hölgyről.

„Egy erdélyi magyar szépség, mint Ghandi leglelkesebb híve. Ghandi, az indiai szabadharc vezérének tenger fanatikus híve között is az egyik leglelkesebb  egy volt erdélyi magyar földbirtokosnő. Vértessy Aladárné még néhány év előtt Erdély ünnepelt szépsége volt. Szovátán, a Mária oláh királyné jelenlétében rendezett táncversenyen első díjat nyert szépségével. Három év előtt Indiában utazgatott, s akkor megismerkedve Ghandival, az indiai vezérnek egyik leglelkesebb híve lett. Mint Temesvárról írják, hazajőve, eladta erdélyi kastélyát, földbirtokát, nagy erdejét, minden ékszerét, műkincsét, a bankokban lévő pénzét is magához vette, azután újból kiment Indiába s ott belépett egy őserdő mélyén fekvő, Ghandi által alapított női kolostorba. Minden pénzét a kolostornak ajándékozta. Fejét kopaszra beretváltatta, szőrcsuhában, mezítláb jár, kemény munkát végez, sőt koldul a környék nyomorúságos lakóitól. A régi életéből csupán anyja arcképét őrizte meg. Egyedüli boldogsága, hogy Ghandival évente kétszer-háromszor levelet válthat.”

Egy erdélyi magyar szépség, mint Ghandi leglelkesebb híve. In: Magyarság, 1930. március 18., 11.Törzsgyűjtemény

Az aktuális indiai politikai helyzetről szerzett személyes benyomásait Baktay a Magyarország olvasóival is megosztotta.

„Gandhi önkormányzatot akar, az angol domíniumokkal egyenrangú elbánást. A terhek csökkentését. Ezt erőszak nélkül szeretné elérni… India felszabadulását sürgeti azonban a nacionalista párt is, amelynek tagjai elszakadtak Gandhitól és akik az erőszak hívei. Ezek vér árán is készek felszabadítani az országot. Mindkettőnek ellenségei a muzulmánok, akik állandóan azt hangoztatják, hogy ők így is megelégedettek. […] Az a benyomásom, hogy Gandhi mögött még mindig nincs egységes szervezettség. Ha a vezetők egységesek is, maga a tömeg nem. Jártam a nép között, tapasztalataim szerint még csak nem is érdeklődnek a politika iránt. Egyes csoportok tüntetnek, de ezeket az angol, indus–angol rendőrség lefegyverezi. Nem is fegyverekkel, hanem botokkal.”

Kristóf Károly: Gandhinál, az indiai forradalom fő fészkében. In: Magyarország, 1930. március 21., 5.Törzsgyűjtemény

Egy tüntetésbe ő is belekeveredett Kalkuttában, de nem volt számára kellemetlen élmény.

„Az utóbbi években a politikai mozgalmak és tüntető felvonulások is egyre gyakoribbak lettek Kalkuttában. Egyízben, amidőn autón igyekeztem a bennszülött városrész legforgalmasabb útvonalán keresztül, egy ilyen tüntető felvonulással találkoztam. A tüntetők Gandhi-sapkát viseltek és zárt sorokban vonultak föl, harsány „Gándhidzsi ki dzsaj!” (Éljen Gandhi!), „Szvarádzs, ki dzsaj!” (Éljen az önkormányzat!) kiáltásokkal, vagy a nemzeti himnuszt, a Bandá Mátaram-ot énekelve. Az egész forgalom megállt és autómnak a villamosok és egyéb járművek sorával együtt vesztegelnie kellett. Szikh sofőröm nem nagyon látszott rokonszenvezni a mozgalommal, mert zamatos pandzsábi káromkodásokat dörmögött a szakállába – de meglehet, hogy ezzel nekem, az angolnak tartott „szaháb”-nak akart hízelegni. A tüntetők mindegyike kis papírzászlót vitt a kezében s engem, amint az autóban ültem, nyilván ők is angolnak néztek. Igen sikerült és bátor hazafias cselekedetnek tartották, amikor az egyik tüntető bedobta kocsimba kis papírzászlaját. Gúnyosan nevettek reám, a magányos „ellensége”-re, de egyszerre lelkes mosollyal, integetéssel és „Szaháb, ki dzsaj!” kiáltással honoráltak, amint jókedvűen meglengettem a zászlót. A tömeg mindenütt nagy gyermekekből áll – bár a gyerekes had olykor vásott és veszedelmes is tud lenni…”

Baktay Ervin: India: India multja és jelene, vallásai, népélete, városai, tájai és műalkotásai, Budapest, Singer és Wolfner, [1931]. II. köt. 95. – Törzsgyűjtemény

Baktay szerint Gándhiban inkább a szent életű remete tulajdonságai domináltak, nem volt egy tipikus, körmönfont politikus alkat.

„Egyesíti magában a vallási, a társadalmi és politikai újítót és harcost, de munkássága és törekvése elsősorban, kifejezetten vallásos jellegű. Indiában, ahol a vallás minden másnál mélyebb gyökereket vert az embermilliók szívében, nem is lehet eredményes, általános hatású mozgalmat elképzelni, ha nem a vallásos szemléletből indul ki. Gándhi a hinduizmusnak minden salaktól megtisztított, ősi igazságait hirdeti, de ugyanakkor az Evangéliumra is hivatkozik, hangsúlyozva, hogy a két tan közt nincs lényegbevágó ellentét, hiszen csak egy Igazság van a világon. India népét magasabb színvonalra emelni, emberi méltóságát és lelkiismereti függetlenségét felszabadítani az idegen járom alól, s a hindu vallást megtisztítani minden helytelen, tisztátalan elemtől: ez Gándhi nagy célja. Élete ezt az eszmét szolgálja, a Mahátma valóban vezeklő, szent életű remete, aki minden önös előnyről, minden testi örömről lemondott, hogy szellemének egész erejét a nagy feladatnak szentelje.”

Baktay Ervin: India: India multja és jelene, vallásai, népélete, városai, tájai és műalkotásai, Budapest, Singer és Wolfner, [1931] I. köt., 114. – Törzsgyűjtemény

Gándhi böjtjei is ezt a benyomást erősítették róla. A gyakorlatias, nyugati világban kevesen tudták helyesen értékelni ezt a szokását, és Baktay úgy érezte, hogy meg kell védenie őt.

„Böjtjében is legtöbben érthetetlen, túlzó fanatizmus jelét látják; sokan pedig egyenesen komikusnak találják a hinduk vézna kis vezérének ezt a »rögeszméjét«, mint ahogy annakidején, a legutóbbi nagy mozgalom megindításakor is csak Gandhi mezítelenségét vették tudomásul, vicceket faragva az »úszónadrágos« Mahátmáról.”

Baktay Ervin: Gandhi böjtjei. In: Pesti Hírlap, 1933. aug. 6., 8. – Törzsgyűjtemény

Gándhi a lélek erejét többre tartotta, mint a fizikai erőt, és böjtje is az önmagán tökéletesen uralkodó ember példáját mutatta meg. Baktay szerint:

„Gandhi mindenesetre példát ad arra, hogy aki másokat vezetni akar, annak előbb meg kell tanulnia, hogy önmagán a legmesszebbmenő értelemben uralkodni tudjon. És ha mást nem is, ennyit bizony sok nyugati vezérférfiúnak érdemes lenne megtanulnia a Mahátmától”

Baktay Ervin: Gandhi böjtjei. In: Pesti Hírlap, 1933. aug. 6., 8. – Törzsgyűjtemény

Gándhi politikai tisztánlátásáról szóló ellenséges mendemondákat is igyekezett cáfolni.

„Gandhi egyáltalán nem naiv és nem fantaszta, mint ahogy az »úszónadrágos« felfogás hívei vélik.”

Baktay Ervin: Gandhi és a börtön. In: Pesti Hírlap, 1932. január 24., 8. – Törzsgyűjtemény

A Századunkban közölt tanulmányában kritizálta a sajtóban megjelenő, Indiáról és Gándhi mozgalmáról szóló hírek egyoldalú, vagy tájékozatlanságból fakadó beállítottságát is. Sokan – köztük Nagy Emil országgyűlési képviselő – hangoztatták azt a brit álláspontot, hogy India nem érett meg a teljes önkormányzatra. Velük szemben Baktay is úgy gondolta, hogy Indiának joga van megszabadulni az idegen gyámkodástól.

„Gándhi egy évtizeden át hirdette, hogy nem áll szándékában Indiát teljesen függetleníteni a brit birodalomtól. Nem követelt többet, mint amennyit minden önérzetes népnek jogában áll követelnie: azt kívánta, hogy India népeinek beleszólásuk legyen sorsuk intézésébe, s a birodalom keretén belül oly fokú önkormányzatot nyerjen, amely lehetővé teszi egészséges tovább fejlődését. Ezt Anglia meg is ígérte. De Anglia igen jól tudja, hogy ha az alkotmányos önkormányzat létrejön, akkor India nem maradhat többé gúzsbakötött gazdasági kizsákmányoltja az idegen érdeknek.”

Baktay Ervin: Gándhi és az indiai brit uralom. In: Századunk, 1932. 31.Törzsgyűjtemény

gandhi_kiserleteim_az_igazsaggal_varia_opti.jpgGándhi fényképe és aláírása. In: Kelet és Nyugat, 1937. január, 21. – Törzsgyűjtemény

1937-ben a rövid életű, mindössze két számot megért Kelet és Nyugat című lapban Baktay elkezdte fordítani Gándhi önéletrajzát is (Kísérleteim az igazsággal – Gándhi önéletrajza. In: Kelet és Nyugat, 1937. január, 20–26.), amelyet egy hosszabb bevezetővel látott el (Mit jelenthet Gándhi műve a Nyugatnak? In: Kelet és Nyugat, 1937. január, 16–19. ) de amikor a folyóirat megszűnt, a fordítást sem folytatta.
1941-ben megjelent India szabadságot akar című művében érvelt a legrészletesebben India önkormányzatisága mellett. Ezt a könyvét 1945 után indexre tették.
1928 júniusában Balázs Ferenc unitárius lelkész világkörüli útja során jutott el Indiába, melynek során meglátogatta a Mahátmát is. Feleségének írt leveleiben május 31-i keltezéssel számolt be Gándhival való találkozásáról.

„…Hadd írjak először néhány szót Gandhiról. Aprócska ember, pár foggal, beesett ajkakkal, csúnya orral – ezt te is tudod – az ellentét kedvéért, többnyire úgy jellemzik, hogy »a legcsúnyább kis teremtmény, aki valaha világra jött«. Aztán a szemek – távolba révedő tekintet, nem figyel semmire – felesleges is volna, hiszen a szem nem lát –, hanem mély, meditatív, absztrakt gondolkodást takar. Az ilyen tekintet sugarában az ember szükségét érzi az önelemzésnek, az élet komolyan vételének, semmi sem indít arra, hogy odaszaladj hozzá és megöleld. Nyugodtan beszél, nem retorikus. Nagysága? Az a távolba révedő tekintet. Nem érdekli, ami itt és most történik. Soha nem vidám, ezzel átadná magát egy nevetésre késztető, apró pillanatnak, jelentéktelen cseppnek a világ folyásában. De azt is mondhatná valaki, őt nem ragadja magával a civilizáció kisszerűsége – egyszerű és igénytelen ember. Mára hosszú beszélgetést ígért nekem. Most valóra vált, itt ülök mellette a nagy ebédlőben (magam is ágyékkötőben), de úgy látszik, nem szeret evés közben beszélni (ÉN SEM!). Így aztán hallgatunk.
Követői (azok, akikkel beszéltem), korlátoltak, mint minden ember. Az a fonókerék! Érdeklődtem, mi a véleményük a szövetkezeteken megvalósuló gazdasági fellendülésről. Azt a kormánynak kell elvégezni. Hihetelenül ostoba dolog így félredobni az önbizalmat. Egy fiatalember úgy csevegett az Igazságról és Boldogságról, mintha konyítana is hozzá valamit.”

„Csillaghoz kötöttük szekerünk”. Balázs Ferenc levelei Christine Frederiksenhez, gond. és az előszót írta Vallasek Júlia; [ford. Vallasek Júlia és Vallasek Márta], Kolozsvár, Kriterion, 2002., 121–122. – Törzsgyűjtemény

Majd ezt a következtetést vonta le:

„Egyre inkább meggyőződöm afelől, hogy KEVESET tanulhatunk a keleti világtól. Szellemiségük gyökértelen. Megpróbálják rövidíteni az Istenhez vezető utat.”

„Csillaghoz kötöttük szekerünk”. Balázs Ferenc levelei Christine Frederiksenhez, gond. és az előszót írta Vallasek Júlia; [ford. Vallasek Júlia és Vallasek Márta], Kolozsvár, Kriterion, 2002., 122. – Törzsgyűjtemény

Könyvében (Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot: 1923–1928. [útirajz] [bev., jegyz. Mikó Imre], Bukarest, Kriterion, 1975.) és az Erdélyi Helikonban írt cikkében szintén hosszabban írt Gándhiról. A három nap alatt, amíg Szabarmatiban a vendége volt, mindössze néhány kérdést tehetett fel neki, de legalább megfigyelhette mindennapi életét.

„Kétszer is elbeszélgethettem vele a lakásán. Ő kis íróasztala előtt ült s a charkát, a fonókereket pergette. Szép, finom fonál került ki a keze alól. Abból szőtte ő az új, független Indiát. Szőtte, s szövi, mint a legszebb álmot. A csúnya kis emberkének volt bátorsága azt ígérni, hogy egy év leforgása alatt szabaddá teszi Indiát. S a charkát most is pörgeti, az álmot most is szövi. Pedig az első nagy kísérletnek elmúlt tizenegy esztendeje!”

Balázs Ferenc: Gandhi. In: Erdélyi Helikon, 1932., 236–237. – Törzsgyűjtemény

Gándhi önéletrajzának címéhez – Kísérleteim az igazsággal – elgondolkodtató és meglehetősen kritikus megjegyzéseket fűzött:

„Az pedig nagy veszedelemmel jár, ha valaki az igazsággal kísérletezik. Nem az igazságnak történhetik baja, hanem a kísérletezőnek. Mert ha igazságokat – hisszük, – hogy föl is fedeztünk, de a teljes igazságot egészen valószínű, hogy még meg nem találtuk. S ha most valaki az életét, s még jobban nekibátorodva, egy egész nemzet életét azon igazság paragrafusai szerint rendezi el, amit elfogadott, még pedig úgy, hogy jogosultságát semminek el nem ismeri, ami abba bele nem illeszthető, megtörténhetik, hogy életéből eltávolít, kioperál olyan vonásokat, amelyek őt ugyan bántják, mert megtalált igazságával ellenkeznek, amelyeknek azonban fontos szerepük lehet, s amelyek nélkül teljes lelki összhangot elérni sohasem tudhat.”

Balázs Ferenc: Gandhi. In: Erdélyi Helikon, 1932., 238. – Törzsgyűjtemény

Merevnek és egyszerűségében kegyetlenül szűk felfogásúnak véli az elveket, amelyekhez Gándhi ragaszkodott. Gépies, hideg, lélektelen életnek tartja a magukat megrendszabályozó emberek életét. Csak Gándhi kitartását és akaraterejét ismeri el. Viszont azt, hogy Tagore-t többre tartja, ebben az írásában is hangsúlyozza:

„… az igazi próféta nem ő, hanem a sokkal kevésbé méltányolt bengali: Rabindranath Tagore, aki életét nem vesztegette puszta politikai bonyodalmak kiegyenlítésére, hanem az isteni élet napfényével növelte India s a világ egészségét.”

Balázs Ferenc: Gandhi. In: Erdélyi Helikon, 1932., 242. – Törzsgyűjtemény

Germanus Gyula 1929–1931 között élt Indiában, Sántinikétanban Tagore egyetemén tanított, ahol gyakran megfordult Gándhi is. Hazaérkezését követően több cikkében, tanulmányában tárgyalta Gándhi mozgalmát, az angol áruk elleni bojkottját, a böjtölését, és a mozgalomban meglévő megosztottságot, ellentéteket. Ez utóbbira a Budapesti Szemlében írt cikkében egy kirívó példát is megemlített.

„Jellemző arra, hogy miként értelmezik az indiai nacionalizmust az északnyugati határvidéken, egyik arab mohamedán tanítványom válasza, akitől megkérdeztem, hogy miért hord Gandhi-sapkét, és mi köze neki az indiai nemzeti mozgalmakhoz. »Én arab vagyok, Közép-Arábia fennsíkja a hazám, ha az angolok kivonulnak Indiából, az afgán mohamedánok elfoglalják az országot, mi arabok ismét átjövünk és lemészároljuk a hindu bálványimádókat. Ezért vagyok az indiai szvarádzs híve.«”

Germanus Gyula: India világossága – Mahatma Gandhi. In: Budapesti Szemle, 1934. 680. sz., 51. –  Törzsgyűjtemény

A Magyar Külügyi Társaságban tartott előadásában Germanus is rámutatott arra a visszásságra, hogy az angol tőke a nyerstermények javát potom pénzért szerzi be Indiából, majd a gyáripari termékeikkel elárasztják az indiai piacokat. Továbbá beszélt a politikai reformokat sürgető mérsékeltebb hindukról és a radikális változásokat, India teljes függetlenségét, elszakadását követelőkről.

„India jövője egyelőre beláthatatlan, s csak annyi bizonyos, hogy a teljes és tökéletes elszakadás az egész világra nézve oly súlyos gazdasági megrázkódtatással járna, ami a mainál is sokkalta jobban összekuszálná a művelt világ kaotikus állapotait.”

Germanus Gyula a mai Indiáról. In: Budapesti Hírlap, 1932. június 3., 7. – Törzsgyűjtemény

Gándhinak az indiai szövőipar fellendítésére tett erőfeszítéseiről 1934-ben a Textil Ipar számára írt cikket.

„Az angol áruk elleni bojkott elősegítette a háziszőttes kifejlődését és úgyszólván hónapok alatt ezer és ezer asszonykéz forgatta a rokkát. Ez a primitív szerszám vált az indiai szabadságmozgalmak szimbólumává. Még az indiai zászlóra is rákerült a képe. A gyapotkelme termelés ismét politikai jelszó lett, mint annak idején Angliában, a 19. század közepén.”

Germanus Gyula: Az indiai szövőipar. Gandhi szabadságharcának gyújtópontjában a textilkérdés izzik… In: Textil Ipar, 1934., 5. – Törzsgyűjtemény

Gándhi mozgalmát egy Vámbéry Árminról szóló cikkében felforgatónak bélyegezte és bolsevik propagandát sejtett mögötte.

„Amit Anglia elmulasztott megtenni Vámbéry intelmére – a középázsiai khánságok pacifikálását és az oszmán török néppel való földrajzi és politikai összekapcsolását Anglia égisze alatt –, az ma súlyosan megbosszulja magát az orosz bolsevizmus indiai propagandájában és Gandhi felforgató, bomlasztó tendenciájú mozgalmában.”

Germanus Gyula: Vámbéry Ármin (1832–1932). In: Nyugat, 1932/24. sz., 608. – Törzsgyűjtemény

1948-ban Germanus Ivándy Ernőnek nyilatkozva beszélt Gándhi böjtjeiről is, amelyek révén híressé vált Európában. „Ezek azonban nem mindig a politikai eseményekkel álltak összefüggésben. Gandhi több ízben böjtölt saját lelki fejlődése érdekében. Valósággal középkori felfogású ember volt, akiben végtelen becsületesség párosult önzetlenséggel, önsanyargatási hajlandósággal, bizonyos naivitással, néha túlzott érzelgősséggel, máskor ravaszsággal.” – nyilatkozta róla. (Ivándy Ernő: A Mahatma igen hiú volt és feltűnően öltözködött… Az ismeretlen Gandhiról beszél Germanus professzor. In: Szabad Szó, 1948. február 8., 6.)
Germanus Gyuláékkal szinte egyidőben érkeztek Indiába Tagore-hoz Brunner Erzsébet és Sass-Brunner Erzsébet festőművésznők. Brunner Erzsébet Lukács Istvánnak mesélte el az Ujság című lapban, hogyan ismerkedett meg és készített portrét Mahátma Gándhiról (Két magyar festőművésznő csodálatos története. Lukács István riportja. In: Ujság, 1938. október 2., 14.). Nagy sikerű simlai kiállításuk után támadt az az ötlete, hogy szeretné lefesteni az akkor éppen börtönben ülő Gándhit. Ezért levelet írt a kormányzónak, hogy engedélyezze neki, hogy meglátogathassa őt a börtönben. S bár az engedélyt nem kapta meg, de a hír eljutott a Mahátmához, aki megígérte, hogy szívesen találkozna vele, ha majd kiengedik a börtönből. Kiszabadulása után nem sokkal beváltotta ígéretét és meghívta őt és édesanyját.

„A találkozás rendkívül szívélyes volt – mondja Brunner Erzsébet –, arról azonban hallani sem akart Gandhi, hogy lefessem. Azt mondta, hogy ő még sosem ült modellt, különben is, mért akarok lefesteni olyan csúnya embert, mint ő. Kapacitáltam, de ellenállt. »Nincs időm ilyesmire.« Én azt mondtam, csak félórára lenne szükségem. Ő nem hitte el, hogy félóra alatt meg lehet csinálni egy portrét. Aztán azt magyaráztam, hogy nem kell neki mereven ülni, csináljon, amit akar, én csupán a közelében szeretnék lenni, hogy figyelhessem. Nagy nehezen beleegyezett abba, hogy félórán át a közelében lehessek. »Elmúlt a félóra.« Gandhinak minden hétfőn »csendes«, napja van, hétfőnként nem fogad senkit, egyetlen szót sem szól, olyankor ír vagy olvas. Brunner Erzsébetet egy hétfői csendes napon egy órára kérte magához. Amikor a fiatal művésznő megérkezett Gandhi házába, látta, hogy a Mahatma előtt az íróasztalon az órája fekszik. Gyorsan lerakta állványát, sebesen dolgozni kezdett. Gandhi az íróasztalnál ült. Egyszerre az órára tekintett, majd egy papírszeletre ráírta: »elmúlt a félóra«. Brunner Erzsébet visszaírt: »kérek még tíz percet, mert az első tíz perc alatt nem tudtam festeni, az állvánnyal, palettával voltam elfoglalva.«
Gandhi bólintott, rendben van, még tíz percig festhet. Tíz perc múlva el is készült a portré, amelyet Brunner Erzsébet némán átnyújtott Gandhinak. Gandhi tűnődve nézte a képet, aztán teljes megelégedése jeléül aláírásával látta el.”

Két magyar festőművésznő csodálatos története. Lukács István riportja. In: Ujság, 1938. október 2., 14. Törzsgyűjtemény

Később, amikor 1941-ben Brunner Erzsébet és édesanyja hazalátogattak Sümegre, kiállításon mutatták be Indiában készült festményeiket, köztük portréikat Tagore-ról és Gándhiról. Ekkor mesélte el Brunner Erzsébet, hogy Mahátma Gándhi az idáig egyedül neki ült modellt. (Kalamár Kálmán: Látogatás Rabindranath Tagore arcképfestőjének sümegi művészotthonában. In: Zalai Magyar Élet, 1941. szeptember 24., 2.)
A londoni kerekasztal-konferencián vagy közvetlenül azt követően találkozott Gándhival Apponyi Henrik, Fenyő Miksa és Seidner Imre is.
Apponyi Henrik nem indiai útja során, hanem 1931 őszén, a második londoni kerekasztal-konferencián találkozott Gándhival, akinek a bikanéri fejedelem mutatta be.

„E találkozás révén módomban állt utóbb Gandhi lakásán egy óra hosszat elbeszélgetni India nemzeti vezérével. Szokásos lenge öltözékében fogadott és a földön ülve diskuráltunk. Nagy hévvel és meggyőződéssel magyarázta tanait, különösen azt, hogy mily módon reméli elérni India függetlenségét és biztosítani jövendő fejlődését. Reám nagy idealista és utópista, de feltétlenül őszinte benyomását tette, aki mélyen meg van győződve ügye igazságáról. Bármennyire érdekeltek is fejtegetései, szerény magamat nem tudott teljesen meggyőzni. Gandhi, amikor hallotta, hogy ismét Indiába készülök, igen szívélyesen meghívott, hogy jöjjek el indiai telepére, Sabarmatiba, ahol meg szeretné mutatni az ott létesített népnevelő intézményeit. Az angol nemzeti kormány bámulatos győzelmét természetesen nem nézte jó szemmel, mert hiszen most már nem támaszkodhatik a Labour Party-ra, illetve ennek bal szárnyára, hanem az egész angol nemzet közvéleményével kell számolnia.”

Apponyi Henrik: Úti- és vadásznaplóm Indiából és a Himalayából. Budapest, Vajna Gy., 1931., 389–390. – Törzsgyűjtemény

Apponyi ekkor adta át annak a térképnek egy másolatát Gandhinak, amelynek eredetijét Lord Irwin alkirálynak küldte el Delhibe, s amely útikönyvének belső borítóin is szerepel. Könyve előszavában írta:

„Gandhi mosolyogva jegyezte meg, hogy milyen jól sikerült az ő képmása is a térképen, amikor Lord Irwinnel kezet fog a delhii alkirályi lak előtt híres 1930. márc. 3.-i megegyezésük alkalmából.”

Apponyi Henrik: Úti- és vadásznaplóm Indiából és a Himalayából. Budapest, Vajna Gy., 1931., 14. – Törzsgyűjtemény

apponyi_henrik_indiai_expediciojanak_terkepe_opti.jpgApponyi Henrik indiai indiai expedíciójának térképe, amelyen Lord Irwin és a Mahátma kezet fognak. In: Apponyi Henrik: Úti- és vadásznaplóm Indiából és a Himalayából, Budapest, Vajna Gy., 1931. – Törzsgyűjtemény

Hungaricus Viator, vagyis Fenyő Miksa Párizsban találkozott Gándhival egy francia asszony lakásában, aki csak tizenkét embert hívott meg, de egyikük sem volt újságíró. Fenyőnek is sikerült néhány percig beszélnie Gándhival, aki többek között a következőket mondta neki:

„Udvariasan, előzékenyen bántak velem az angolok, igazán nem panaszkodom, s ha komoly eredményt nem értünk el, nem kell kétségbeesnünk, kitűzött célját India el fogja érni, erőink egyike a türelem, újra és újra kezdjük munkánk. Indiának csak teljes szabadságot szabad elfogadnia.” 

Hungaricus Viator: Szemtől szembe a 240 milliós hindu mezítlábas urával, Mahatma Gandhival. In: Prágai Magyar Hírlap, 1931. december 25., 23. Törzsgyűjtemény

Gándhi Párizsból Svájcba ment tovább, ott találkozott vele Seidner Imre is. A Mahátma a lausanne-i Marterey templomban tartott előadására hívta meg egy hindu ismerőse. Első benyomásait a Gándhiról olvasott cikkek hamis állításaival vetette össze.

„Gandhi külsőleg is és belsőleg is csak kevéssé hasonlít azokra az illusztrációkra és karikatúrákra, amelyekbe minduntalan beleütközünk, ha akár a magazinokat, akár a napilapok mellékleteit lapozzuk. Még nehezebb hű képet alkotni magunknak azokból a felületes riportokból, amelyek a Mahatma lábszárait, a kecskéjét vagy azt a szokását írják le hátborzongató részletességgel, hogy a hindu nép megváltója sóval issza a teáját és nem cukorral…
Ezekből a hülye riportokból igazán egy gasztrocentrikus, egzotikus hindut láthatunk, aki kiteszi maga elé az óráját és kedélyesen teázva szaporodásra inti honfitársnőit. Borzasztó felszínesen kell nézni Gandhit, hogy azt higgyük, hogy az igénytelen, magaszőtte lepleiben járókelő és minden ember iránt tiszteletet adózó Gandhi életmódja teátrális hatáskeresésre, vagy felelőtlen időtöltésre volna beállítva.”

Seidner Imre: Színek Gandhi európai tartózkodásának utolsó napjairól. In: Keleti Újság, 1931. december 25., 29. Törzsgyűjtemény

Az előadás végén személyesen is találkozhatott Seidner Gándhival, de ebből a beszélgetésből leginkább azt emelte ki, hogy Gándhi nem ismeri Erdélyt, de üdvözletét küldte az erdélyieknek.
Egy évvel később a genfi leszerelési konferencia indiai delegációjának vezetőjével, a londoni kerekasztal-tárgyalások  egyik résztvevőjével, Aga Khánnal is sikerült interjút készítenie Seidnernek, aki Gándhiról is nyilatkozott. Gándhi bebörtönzésével kapcsolatban napvilágot láttak olyan hírek, hogy büntetését Aga Khán palotájának börtönében töltötte.

„Régi barátja vagyok Gandhinak. Harmincöt éve… Bár nem értek mindenben egyet a hindu páriák kedvencével. Nem foghatom fel, miért kínozza úgy magát az életmódjával? Hova jutna a társadalmunk, ha mindnyájan olyan kevés ruhadarabban járkálnánk és kecsketejen élnénk? A boldogságot nem a túlzott lemondásból merítjük, hanem kimondom: a »tudás fájáról« szakítjuk le. Vállaljuk csak az életet és ne nézzük le a civilizáció kínálta kényelmet sem, mert a civilizáció is csak a tudományok kibontakozásának terméke. Majd elindult ebédelni a szálloda külön szalonja felé, amelynek ajtaja mögött turbános szolgák aranytálakban hordják fel a muzulmán népek »szabadsághősének« mindennapi kenyerét.”

Seidner Imre: Aga Khán, a hindu nábob, a leszerelési értekezlet haláltusájáról. In: Brassói Lapok, 1932. május 15., 3–4. – Törzsgyűjtemény

Schöpflin Aladár ugyan nem járt Indiában, de a londoni kerekasztal-konferenciáról olvasott hírek alapján teljesen megérezte, megértette Gándhi személyiségét.

„Amit Gandhiról tudok, azt csak nyomtatott betűkből tudom. És mégis némely szava úgy hat rám, hogy megdöbbenek tőle, mintha valami rejtett mélységet kavarna fel bennem. Érzem ennek az embernek a roppant szuggeszcióját.
Lehetetlen nem látni, hogy ez a csúnya kis ember hiszi, amit mond és tesz, abszolút hittel hiszi. De még ennél is több: levonja hitének minden konzekvenciáját. Élete minden jelensége azonos marad a hitével. Ez, kérem, óriási dolog ebben a mi európai kultúránkban, amelynek az a legnagyobb hibája, hogy az ember nem vonja le benne annak konzekvenciáit, amit hitének vall. […] Irtózatos hatalmat jelent ez a hit egy olyan világban, amelynek nincs hite. Ez a hit olyan erős, hogy át tudott áradni egy többszázmilliós nép fiaiba. és egy nemzetet mozgató erővé tudott válni. Ez a hit olyan erős, hogy vele az egy szál úszónadrág győzni tudott a diplomaták aranyos frakkja, a katonák egyenruhája, a hadihajók vaspáncélja felett.”

Schöpflin Aladár: Csoda történt. In: Prágai Magyar Hírlap, 1931. szeptember 20., 4. – Törzsgyűjtemény

Fülöp Miller René több cikkében foglalkozott Gándhi mozgalmával, majd németül írt egy könyvet Lenin und Gandhi címmel. 1934-ben a Literaturában megjelent interjúban mondta el, hogyan született meg könyvének ötlete, bár az nem derült ki, hogy pontosan mikor és hol találkozott Gándhival.

„Hosszas beszélgetéseket folytattam vele, amelyeknek azonban végső értelme rám nézve mégsem a politikum volt, hanem inkább annak a sokezeréves misztikumnak kézzelfogható és legmaibb jelentkezése, amely Indiából árasztotta el emberemlékezet óta a világot és a legkülönbözőbb formákban settenkedett be mindenkor az európai ember lelkiségébe is. – A kiütköző politikai realitásnak egy aktív személyben kijegecesedett tudata, elkeveredve a tömeglélek mélyén háborgó szüntelen csodavárással – az emberi ideológiák kialakulásának ez a mindenkor újra meg újra visszatérő furcsa kommuniója – vezetett aztán Oroszországba: Lenin megismerésére. A sors furcsa játéka, hogy úgy Lenin, mint Gandhi egyazon évben születtek, mind a kettő a »thaumaturgos« kikristályosodott típusa, mind a kettő a tömegek extatikus hitével operál. Így valósággal önmagától kínálkozott, hogy Lenin és Gandhi könyvemben felvázoljam ezt a világhistóriai párhuzamot, amely az emberek százmillióinak végzetére volt döntő hatással.”

Írók arcképcsarnoka. Hajsza egy életen át, a csoda nyomában. Kávéházi beszélgetés Fülöp-Miller Renével. In: Literatura, 1934. december 10., 355. Törzsgyűjtemény

Bendiner Heddy, Fülöp Miller René felesége a Brassói Lapoknak nyilatkozva mesélte el, hogyan kerültek kapcsolatba a Mahátmával. Bécsben, ahol éltek, néhány hindu diák és diáklány révén hallottak Gándhi munkájáról és mozgalmáról.

„Ők gyűjtötték össze az adatokat Gandhi életrajzához, amit az uram írt. Bécsi házam valóságos otthona lett a fiatal hindu kolóniának. Ők aztán meghívtak Indiába és ott megismertem Gandhit. Leírhatatlan hatást gyakorol mindenkire, aki a közelébe kerül. Titkára és talán jövendőbeli utódja Nehru is csodálatos ember, de már inkább ember. Megismertem asszonyokat, akik angol egyetemen tanultak.”

Bendiner Hédy útja az operaszínpadtól a hindu vallásfilozófiáig. In: Brassói Lapok, 1939. július 10., 5. Törzsgyűjtemény

Bendiner Heddy 1937-ben járt Indiában. Előbb Tagore-t kereste fel, majd meghívást kapott Gándhihoz is. Erről a Színházi Élet hasábjain számolt be, ahol egy Tagore-ral készült fényképét és Tagore neki írt levelét is közzé tették.

„Röviddel azután meghívást kaptam Gandhihoz is. A mahatma titkára a whardai állomáson várt rám és indiai nemzeti zászlóval díszített autón vitt Sagaon faluba, ahol az indus apostol lakik. Bekerített telken néhány vályogkunyhó Gandhi főhadiszállása. Az egyik kunyhóban ő maga lakik. A földre kuporodva diktál egy leánynak, aki szintén a földön ül és jegyez. Élénken érdeklődött indiai utam részletei felől. Jelenleg az indiai parasztság helyzetének megjavítására készít elő nagyszabású akciót. Rekonstruálni akarja az egykori híres indus háziipart és arra tanítja a népet, hogyan lehet házilag papírt készíteni, lisztet őrölni, cukrot főzni, szövetet előállítani.”

Magyar operaénekesnő látogatása Rabindranath Tagorenál. In: Színházi Élet, 1937/47., 19. Törzsgyűjtemény

Erről az utazásról további részleteket az Újság hasábjain tudhattak meg az olvasók. Wharda-ban tanúja volt annak az ünnepi szertartásnak, amikor egy gazdag hindu megnyitotta magántemplomát az érinthetetlenek előtt, amit Gándhi képeivel díszítettek fel, hiszen ő már évek óta küzdött a páriák jogfosztottsága ellen. Itt is leírta, hogy meghívást kapott a Mahátmától, aki Indiai benyomásain kívül arról is érdeklődött tőle, hogy mi van a Bécsben tanuló hindu diákokkal. Gándhi külsejéből Bendiner Heddyt is elsősorban sötét, élettel teli, átszellemült szemei ragadták meg. Beszélgetésük során szóba került a hindu parasztság helyzete.

„Minden nemzeti gondolkodású hindu maga szőtte ruhát viseljen” – adta ki a jelszót a Mahátma. De elmondta véleményét a házasságról, a vallási toleranciáról. Gándhitól távozva találkozott a telepen élő angol Miss Slade-el, egy magasrangú angol tengerésztiszt leányával, aki elmesélte neki, hogyan került Gándhi közelébe.

Bendiner Heddy: Látogatás Mahatma Gandhinál. In: Ujság, 1938. január 1., 15. – Törzsgyűjtemény

Az Indiában élő Fábri Károly Lajos, akinek Charles Fabri néven jelentek meg régészeti, művészettörténeti, művészetkritikai vonatkozású cikkei, 1939-ben beszélgetett Gándhival a buddhizmusról, amely Bethlenfalvy Géza hivatkozása szerint a Harijan 1939. augusztus 19-i számában jelent meg.
India 1947. augusztus 15-én éjfélkor nyerte el függetlenségét, ahogy a Kis Újság újságírója fogalmazott, egy világtörténelmi „főbérlet” ért véget, de a cikk alcímében jelzett mámoros boldogság érzése sem Indiában sem Pakisztánban nem tartott sokáig. (Holly Jenő: Egy világtörténelmi „főbérlet” utolsó percei – Pakisztán és India mámoros ünnepségei. In: Kis Újság, 1947. augusztus 30., 4.)
India függetlenségének drámai történetét dokumentumok alapján két francia újságíró is feldolgozta (Larry Collins, Dominique Lapierre: Szabadság éjfélkor. India függetlenné válásának drámai története, [ford. Soproni András], [Budapest], Corvina, (Opus magnum), 2001.). Dzsaváharlál Néhru lett a független India első miniszterelnöke. Gándhinak 1948. január 30-án egy fanatikus hindu oltotta ki az életét.

Felhasznált irodalom:

Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

A sorozat további részei: Első rész, Második rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr8617906807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása