2022. augusztus 25–27. között rendezték meg a Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciáját. Az idén 36. alkalommal sorra kerülő tudományos fórumnak a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola adott otthont. A Történelem és vizualitás című konferencia 29 szekciót töltött meg számos izgalmas és értékes előadás felvonultatásával. A gazdag programban a történészek mellett a társtudományok kutatói is képviseltették magukat. Így különböző szempontok szerint vált vizsgálhatóvá az egyes történeti korszakok képigénye, akár e korszakok vizualitásának bemutatása vagy forráskincsként értékelése által. A plenáris ülés előadói dr. Tamás Ágnes, dr. Fisli Éva és dr. Gábor György voltak.
Az előadások témafelvetéseinek sokrétűsége rámutatott, hogy milyen hatása is van a képeknek a befogadóra, hogy ezzel egyes korokban hogyan éltek, vagy épp hogyan éltek vissza és tették a propaganda eszközévé.
A társadalomtörténet-kutatás legmodernebb eszközeként mutatkozott be a vizualizálás módszere, azaz különböző adatcsoportok térképre vagy diagrammra helyezve történő értékelése. Érdekes volt a közösségi és a személyes térre irányuló szempontok tárgyalása és a különböző társadalmi rétegek önreprezentációját vizsgáló kutatások bemutatása is.
A háromnapos rendezvényen munkatársaink – Andrási Erika, Dede Franciska, Papp Viktor, Sárközy Réka és Vesztróczy Zsolt – eredményeit is hallhatta a közönség. A konferencia tanulmánykötete várhatóan 2024-ben jelenik meg. Sorozatunkban ennek előzetesként ezeket az előadásokat ismertetjük röviden.

A konferencia helyszíne: a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Az alábbiakban Andrási Erika ismerteti Kép a szakralitásban címmel megtartott előadásának témáját.

Előadásomban a képnek a szakralitásban megmutatkozó jelentőségét vizsgáltam. Az ősi kultúrákban maga az ábrázolás folyamata is mint szakrális, liturgikus aktus létezett, így a művészetek is eredendően a kultusz függvényében jelentkeztek. Sorba szedtem a szakrális – esetünkben tehát a keresztény – kép formáit lehetséges hordozóinak bemutatásával, valamint tartalom és funkció szerint értékeltem hatásukat.
A művészetek eredetileg a kultusz függvényében jelentkeztek és maga az ábrázolás folyamata is mint szakrális, liturgikus aktus létezett. Sorba szedtem a szakrális kép formáit lehetséges hordozóinak bemutatásával, valamint tartalom és funkció szerint értékeltem hatásukat.
Az előadás első harmadában a keresztény ikonográfia kialakulásának áttekintésére vállalkoztam. Különös tekintettel a történelembe belépő Isten Szent Arcának ábrázolására hívtam fel a hallgatóság figyelmét. Az ősegyháznak először éppúgy szabadulni kellett a zsidó képellenes parancstól, mint a pogány bálványimádástól, és csak ezután alakíthatta ki saját képprogramját. A kereszténység első századaiban óvatosan viszonyult a művészetekhez, hiszen felismerve a kép befogadóra gyakorolt erejét, hittételek hiányában bálvánnyá válhatott volna. Ugyanakkor a patrisztikus korban „a képmás” a dogmatika csiszolóköveként is működött az egyházi fogalmak meghatározását vagy a hit átadását segítendő.
Az előadás további ívét a szakrális művészet mint „Háromságos” közösség ábrázolása adta: a szakrális kép, a keresztény művész és a befogadó személy megrajzolása által.
A kegyképek kapcsán a róluk készült nyomtatványok közül két példát említettem, melyek gróf Széchényi Ferenc gyűjteményében maradtak fenn. Az egyik a máriapócsi ikon, amelyet időközben császári rendelettel Bécsbe szállítottak, de később a róla készült másolat is csodálatos módon könnyezett. A másik példám a győri vérrel könnyező Szűzanya kegyképről készült metszet volt, melynek hittel átélt látványa felér az eredeti meglátogatásával. A két 18. század eleji szentképet könyvtárunk Régi Nyomtatványok Tára őrzi.

A befogadó személyét illetően történelmünket és kultúránkat is meghatározó alakok életrajzára támaszkodtam, amikor példaként Assisi Szent Ferenc, Avilai Szent Teréz vagy Keresztes Szent János képek által megélt misztikus élményét idéztem. A Loyolai Szent Ignác életét metszetsorozatban közlő, 1655-ben megjelent kötetben az is megjelenítésre került, ahol már maga a megdicsőült rendalapító képének látása által gyógyítja meg a buzgón közbenjárásáért esdeklő beteget.

Szent Ignacz a’ Jesus kisded társasága fondálóinak élete száz képből álló, számozott rézmetszetsorozat, Nagyszombat, Akadémiai Nyomda, 1655. RMK I. 1605 (RMNY 2599) – Régi Nyomtatványok Tára

A metszethez tartozó szöveg is erről biztosít: „98. Sok külömb fele betegségben heverő emberek meg-gyogyultak, kik Szent Ignácz képét illendő böchülettel és bizodalommal illetik.”
A bemutatott vizuális emlékeket követően előadásomat a jelen felé irányítottam, amikor a II. Vatikáni Zsinat által megfogalmazott Sacrosanctum Conciliumot idézve zártam gondolataimat:

Andrási Erika (Régi Nyomtatványok Tára)