Aki részt vett a Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület idei konferenciáján, megtapasztalhatta, hogy az 1989-ben alapított egyesület munkájára a mai napig jellemző a már akkor meghatározott interdiszciplinaritás. Az idén augusztus 22-e és 24-e között, Békéscsabán megrendezett szimpóziumon is különböző tudományágak művelői osztották meg egymással tapasztalataikat és eredményeiket. Az előadók között történészek, szociológusok, irodalom- és sajtótörténészek, néprajzosok, levéltárosok, könyvtárosok képviseltették magukat, és ugyanez igaz az egyes szekciókat vezető elnökökre és a tudományos tanácskozás hallgatóságára is. A konferencián idén is több doktori hallgató mutatkozhatott be, ez alkalommal nem külön doktori szekciókban, hanem a tematikus blokkok keretében.
A Hajnal István Kör éves konferenciája minden alkalommal egy központi téma köré szerveződik, a problematikák, felvetett kérdések, megközelítésmódok és szempontok azonban rendkívül sokszínűek. Ez évben a szimpózium előadásai a Személyes források – megélt történelem központi témát járták körül, és a várakozásnak megfelelően sokféle forrást dolgoztak fel: levelezéseket, naplókat, visszaemlékezéseket vagy az oral history keretébe tartozó (életút)interjúkat. Az egodokumentumok íróinak társadalmi helyzete, műveltsége, a források típusa, keletkezési helye és ideje rendkívül különböző volt.
Az előadók egyetemekről, kutatóintézetekből, levéltárakból, könyvtárakból vagy múzeumokból érkeztek, és éppúgy képviseltették magukat a fővárosi, mint a vidéki intézmények, sőt, több külföldi tudományos központ is.
A konferencia programfüzete és a 2022. évi szimpózium tanulmánykötete
Érdemes néhány előadás főbb témáját is megemlíteni, természetesen a teljesség igénye nélkül. Mivel a nagyszámú jelentkező miatt a két plenáris előadást leszámítva több párhuzamos szekcióban zajlottak az előadások és viták, az érdeklődők a prezentációknak csak egy részét tudták meghallgatni. A Hajnal István Kör gyakorlatának megfelelően azonban várhatóan az itt elhangzott előadások írott változata is megjelenik majd egy tanulmánykötetben. A konferenciák anyagai két évvel később látnak napvilágot, így az idei tanácskozásra megjelent tanulmánykötet a 2022. évi, váci szimpózium előadásait adja közre Történelem és vizualitás címmel, Kunt Gergely és Tamás Ágnes gondos szerkesztésében. (A kötetben harminc tanulmány olvasható, köztük kettő a nemzeti könyvtár munkatársainak tollából. Papp Viktor Dzsentrik a műteremben. Családi portréfényképek a 19. századi Magyarországról címmel adta le előadásának írott változatát, Dede Franciska pedig Séták a nagyvilágban. Az Uj Idők illusztrált utazási sorozata című expozéját vetette papírra.)
A 2022. évi konferencia most megjelent tanulmánykötete
A békéscsabai konferencián a résztvevők hallhattak előadást például a 19. századi magyar és német levelezőkönyvekről, Erzsébet királyné udvartartásának levelezése alapján képet kaphattak tengeri utazásairól, de találhattak előadást Ady Endre női levelezőpartnereiről is. Volt expozé az 1960-as évekbeli fizetővendég-szolgálattal kapcsolatos panaszlevelekről, 20. század eleji visszaemlékezésekben kirajzolódó városképről, a Tanácsköztársaság idején vezetett naplókról, I. világháborús hadifogolytáborba látogató arisztokrata hölgyek írásairól, álomnaplókról és számos további forrásról és problematikáról.
Az előadás első diája
A nemzeti könyvtár munkatársa egy 19. század végi naplóval (naplókkal) foglalkozó előadással vett részt a tanácskozáson. A „… kedvenc sportom posztumusz dolgokat írni” Justh Zsigmond naplójegyzetei a levelei, a szépprózája és a publicisztikája tükrében című expozé elsősorban a nyilvánosság kérdését vizsgálta. A Párisi Naplóval (1888) és a Hazai Naplóval (1889) többen is foglalkoztak, elég a két szöveget először (1941) sajtó alá rendező, valamint jegyzetekkel és két bevezető esszével közreadó Halász Gáborra utalni, és az előadónak is jelent már meg hosszabb tanulmánya a témáról (a fiatalon elhunyt író életművével – hosszabb-rövidebb megszakításokkal – már két és fél évtizede foglalkozik).
Jelen előadása a két naplót elsősorban a nyilvánosság felől közelítve vizsgálta. Elsősorban azt tekintette át, hogy ki mindenki tudott a napló létezéséről már a keletkezése idején, kinek beszélt róla maga a szerző, kinek olvasott fel belőle részleteket és kinek küldte el egyes lapjait betekintésre, elolvasásra. A prezentáció kitért rá, hogy a jegyzeteket ismerő kortársak hogyan reagáltak a kezdeményezésre, valamint arra is, hogy Justh, aki ugyan úgy tervezte, hogy a jegyzetei a halála után jelennek majd meg, hogyan használta fel mégis már életében az élményeit, találkozásait, az egyes párbeszédeket megörökítő feljegyzéseit, illetve a naplókban rögzített különböző portrékat és lakásbemutatásokat.
Néhány kortárs napilapban szinte szó szerint megjelentetett néhány részletet Párisi Naplójából, hol csak monogrammal jelezve az adott személyeket, máskor azonban teljes névvel utalva a meglátogatott művészre. Máskor egyes eseményeket, mondatokat, szófordulatokat emelt át, egy-egy megörökített eseményt, hangulatot idézett fel és vett át novellájába (A két Ernesztina) vagy regényébe (A pénz legendája). Ismét máskor egyes személyek ismerhetők fel és azonosíthatók egyértelműen a naplóbejegyzések alapján posztumusz megjelent regényében, a Fuimusban. Az előadás végül kitért arra is, hogy a szerző olykor más hangnemben írt ugyanarról a személyről a későbbi kiadásra szánt naplóbejegyzésében, mint egy-egy akkoriban megjelentetett portréjában, tárcájában.
Az egyszerre általában három-négy előadást magukban foglaló szekciókat tartalmas viták, beszélgetések követték, amelyek nemegyszer a tanácskozások után is folytatódtak. A történészegyesület hagyományainak megfelelően minden évben más-más városban megrendezett konferenciát jövőre is megszervezik, az egodokumentumokról szóló előadások írott változata pedig az előző kötetekhez hasonlóan remélhetőleg két esztendő múlva megjelenik.
Dede Franciska (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)
