„»Csakazértis!…« Ez a Sarah Bernhardt jelszava. Ezt a mondást látjuk a boulevard Pereire-i palota majd minden termében ragyogni, ezt vésette magas gót székeinek támlájára, ez levélpapirosának jeligéje. Ennek a mondásnak Sarah maga a kifejezője.
»Quand même… (csakazértis) uralkodom a színművészet felett, dacára, hogy gyenge, finom idegű asszony vagyok, elismernek, dacára, hogy olyan csodálatos, olyan művészien ritka vagyok, hogy másom nincs a föld kerekségén, meghajolnak szeszélyeim előtt, pedig ebben is az első vagyok, fiatal vagyok, örökké fiatal maradok, pedig fiam már házas, örökké nyílnak a rózsák s az ibolyák nékem, mert ajkaimról örök tavasz árad…«
Quand même!
Királyné mondta, királynői mondás.” 

Justh Zsigmond: Sarah Bernhardtnál. In Magyar Salon, 6. évf. 10. kötet (1888. november), 178. – Törzsgyűjtemény

„A színház világában nemcsak színművész, hanem színigazgató, néha rendező, jelmez- és díszlettervező is, ha szükséges. Otthon tollal, vésővel és ecsettel is művészien alkot. Beszélnek természetesen ellenkező előjelű tulajdonságairól is. (Pénzéhes, ellenségeivel kíméletlen, szeszélyes, önfejű, különc, magánélete viharos.)”

Konrádyné Gálos Magda: Justh Zsigmond és Sarah Bernhardt barátsága. In: Békési Élet, 24. évf. 1. sz. (1989), 90. – Törzsgyűjtemény

„Egyszerre „medieval, másrészt modern tragikai művésznő […]
Inkább vizionárius lesz, mint hamis, ha igaz nem lehet.
Hanem mindig Sarah Bernhardt. És művészetének két alapeleme: a primitivizmus s a modern finomultság a legmagasabb fokon, megengedik neki, hogy mind a két irányt egyenlő sikerrel művelje”

Justh Zsigmond: Sarah Bernhardt egyénisége. In: Nemzet, 7. évf. 316. sz. (1888. november 15.), [5.], Tárca, Melléklet (reggeli kiadás) – Törzsgyűjtemény

medieval: itt: középkorias (fr.)

„Különben is annyi a váratlan egyéniségében, hogy sohasem tudni, hogyan fog a következő pillanatban nyilatkozni, és hogy miért úgy és nem másképp. Meglepi igen gyakran legrégibb barátait s környezetét is.
Megfoghatatlan, csodálatos, páratlan. Olyan, mint egy távoli országokból ideszakadt ritka virág, melynek színpompája, illata messzi zónák légköréről, napsugaráról beszél.”

Justh Zsigmond: Sarah Bernhardtnál. In: Magyar Salon, 6. évf. 10. kötet (1888. november), 180. – Törzsgyűjtemény

„Az asztalfőnél egy gótikus trónszékben Sarah – l’incomparable. Fehérselyem praeraphaelistikus selyem négligé, arannyal hímezve. Fején egy aranysál.
Sokkal szebb, érdekesebb és fiatalabb, mint a színpadon. Gyönyörű hosszú szempillák, bársonylágyságú tekintet. Mindene fáradt, souple és stilizált. Un rêve! […]
Kiérve az utcára bámulva látom, hogy az emberek még mind »kétkézláb« járnak – – s a napsugarak csakolyan sárgák, mint azelőtt voltak.” 

Justh Zsigmond: Párisi Napló. (Péntek 13.). In: Justh Zsigmond naplója, s.a.r., bev., jegyz. Halász Gábor, [Budapest], Athenaeum, [1941], 45.– Törzsgyűjtemény

l’incomparable: összehasonlíthatatlan, páratlan (fr.)
négligé: reggeli vagy házi ruha, pongyola (fr.)
souple: itt: lágy (fr.)
un rêve: egy álom (fr.)

„A kandalló egyik oldalán az óriási vaskalicka (ma üres), amelyben oroszlányai és gépardjai voltak, másik oldalon egy nagy jegesmedvebőrökkel leborított kerevet, amelyre keleti selyemszövetekből és hímzésekből sátor borul. […]
Az atelier falait vérvörös posztó fedi, amely azonban alig látszik a ráakasztott tárgyaktól. Tőrök, képek, szövetek, szőnyegek, a zongorán kissé túl egy hangyász bőre, koponyák, japán álarcok, ritka legyezők, régi pergamenek, a sátor túlsó oldalán egy diadaljelvényektől megrakott panoplie, legtetején Brazília zászlójával.”

Justh Zsigmond: Párisi Napló. (Szombat január 14.). In Justh Zsigmond naplója, s.a.r., bev., jegyz. Halász Gábor, [Budapest], Athenaeum, [1941], 47. – Törzsgyűjtemény

atelier: műterem (fr.)
panoplie: táblára helyezett fegyvergyűjtemény (fr.)

„Hogy pedig egy zseniális asszonyt megérthessünk, otthonában kell felkeresnünk, ahol eszmevilága mintegy jelképek által magyarázva tárul elénk a falakra aggatott, bútorokon, szőnyegeken szerte heverő tárgyak által.
Sarah Bernhardt-nak ilyen jellemző a dolgozószobája, mely egy kis szalonból nyíló tágas terem és három évvel ezelőtt feledhetetlen benyomást tett rám Párizsban.
A kis szalon ízléses ülőhelyeken, szőnyegeken és remek festményeken kívül alig foglal magában egyebet. A dolgozóterembe vezető tágas bejárót hímzett függönyök és széles japáni gyöngy-store árnyékolja, melynek áttetsző, mozgó szálai a belépő után titokzatos csörgéssel zárulnak. Két széles lépcső vezet lefelé, perzsaszőnyeggel takarva, kétoldalt bronzsárkányok őrködnek. Sarah ott áll a felső lépcsőn; mauve szín, bőven aláhulló plüsspongyola és fehér prémes, sötét bársonyfelöltő van rajta; finom arcát dús szőke fürtök keretelik.” 

[N. n.]: Sarah Bernhardt otthona. In: Salon és Sport, 2. évf. 44. sz. (1892. október 30.), 2.– Törzsgyűjtemény

store: itt: függöny (fr.)
mauve: mályvaszín (fr.)

„Most a japáni gyöngyfüggöny csilingelve szétválik… s megjelenik a díva maga, magasra emelve egyik kezével a lecsüggő üveghálót. […]
Reggel kilenc óra – a díva munkanapja elkezdődött. E perctől másnap reggeli négyig folyton el van foglalva, nincs egy szabad perce, lázasan éli életének minden pillanatát.” 

Justh Zsigmond: Sarah Bernhardtnál. In: Magyar Salon, 6. évf. 10. kötet (1888. november), 179. – Törzsgyűjtemény

„Ennek a szobának története is van. 1888-ban Sarah Bernhardt-nak, ki nagyon szereti a bizarr hímzéseket, mutattam pár bolgár szerb katrincát és pokrócot. Kikértem az »Istennő« tanácsát, hogy miféle bútorokat csináltassak e félokcidentális, és félorientális szövetekhez. »Igen természetesen, hogy bizánciakat, miután ez a stílus és motívum a nyugoti és keleti civilizáció érintkezési pontján fakadt s mind a két kultúrából vett fel motívumokat.«”

Justh Zsigmond: Az én szenttornyai otthonomról. Nyílt levél a szerkesztőhöz. In: Orosházi Közlöny, 14. évf. ünnepi szám (1892. június 8.), 2. – Törzsgyűjtemény

„Sarah az atelier egyik sarkában leül egy padra, s onnan összekuporodva nézi a chef d’œuvre-öket. Néha-néha nagyokat kiált, szinte állati hangon, ha A[ntokolszkij] fordít egyet a bemutatott szobron – néha voix d’or-ja is felhangzik, s mint a fuvolahang betölti az atelier nagy íveit – majd elhallgat ő is. Mind sötétebb, sötétebb lesz, minden elhomályosul, csak a szobrok fehér árnyai törik meg az esthajnal tompa szürke tónusát. Itt-ott még be-betör egy piros napsugár – – most a Mephisto egyik lábszárát hinti be bíborpiros fénnyel.
Minél sötétebb lesz, annál fantasztikusabbá válik az óriási atelier.
Az összegörnyedt, beteg, bűnös, kétségbeesett Mephisto mereven mereszti reánk üres szemeit, míg a másik oldalról a magas, méltóságteljes Krisztus hosszú, lecsüggő fehér leplében, összekötött kezeivel mifelénk tart, reánk néz, s mintha még összébb húzta volna szemöldökeit.” 

Justh Zsigmond: Párisi Napló. (Szombat február 11.). In: Justh Zsigmond naplója, s.a.r., bev., jegyz. Halász Gábor, [Budapest], Athenaeum, [1941], 104‒105.– Törzsgyűjtemény 

atelier: műterem (fr.)
chef-d’œuvre: remekmű (fr.)
voix d’or: aranyhang (fr.)

„Uralkodók fogadására sem szokott összegyűlni nagyobb közönség. Színészek, hírlapírók és a népszínházi drága zsöll[y]eszékekről leszorult mindkét nembeli publikum rajzott föl-alá a peronon.
Evva Lajos, a Népszínház direktora, titkos örömmel dörzsölte kezeit:
– Nagy érdeklődés! ... Lesz reklám! ... Tele ház! ... Zsúfolt kassza, … vivát Sarah! …
Nálánál csak egy ember volt izgatottabb, a Párizs látott fiatal Justh Zsigmond, aki termetes virágbokréta alatt görnyedezett és kialkudta jó eleve, hogy az ő lovagi karja lehessen támasztéka a dívának kiszálláskor…
Nem konkurált vele senki, tehát ura maradt a helyzetnek és Sarah után második hőse a napnak. […]
Végre Justh Zsigmond kezében megmozdult a bokréta s a lejáró ajtajában megjelent egy óriási, zöldtollas, oldalt fölcsapott francia kalap és egy zöld peluche-utazóköpeny. A kalap alól barátságosan mosolygott ki az érdekes, ezúttal piros és elég telt arc, a merész hajlású orral, melyet a fővárosi hirdetési oszlopról ismer már boldog-boldogtalan, a Népszínház hirdetőinek jóvoltából. A művésznő termetét irigyen elrejtette az utazóköpeny, mely az ismeretes soványságot látszólag elég teli idomokra gömbölyítette ki. Evva Lajos üdvözölte, Justh Zsigmond karját ajánlotta neki az izmos bokrétával együtt, s ő elfogadta mind a kettőt és fürge léptekkel haladt a tolongó tömeg között a várótermen át kocsijáig. […]
Sarah Bernhardt ide csak csekély málhával jött. Mindössze kilencvenkét ládát, útitáskát, dobozt, kosarat szedegettek ki a vonathoz csatolt két teherkocsiból s nyomban társzekerekre rakták.”

Keve: Sarah Bernhardt Budapesten (A megérkezés). In: Pesti Hirlap, 10. évf. 317. sz. (1888. november 16.), 5‒6. – Törzsgyűjtemény

peluche: plüss (fr.)

„Lehettek nála tán nagyobb, tán másféle eszközökkel ható tragikák, de a szívet úgy összefacsarni, egyes jelenetekkel oly intenzív hatást előidézni, mint Sarah Bernhardt, még soha senki sem tudott. […]
Sarah Bernhardt játéka nem világos, nem éles vonalú, mint a klasszikus talaj művészi termékei, sőt ellenkezőleg, inkább homályosnak, ködösnek mondható. Az érzés minden szálát megrezegtető, szfinx-szerű művészet beleillik a gót dekoráció fantasztikus íveibe, a végtelenség felé törő ezer oszlopába, ködös bizonytalanságába; míg egy görög templom egyenes, határozott vonalú, arányos homlokzata, oszlopcsarnoka a lehető legrosszabb háttér volna reá nézve.
Lady Macbethben, Ophéliában bámuljuk; Phaedrát nem fogadhatjuk el tőle.
Hanem azért mégis a legérdekesebb, ha modern asszony. Küzdő, szenvedő, tragikusan elvesző, ideges, érzékeny asszony.
A modernizmusra viszi minden. […]
Ideges, mint egy telivér, mint egy »parisienne«, mint kora, de mindig a második hatványon.
Senki sem adta oly erővel vissza korát a színészek közül, mint ő.
És éppen idegessége teszi őt végtelenül modernné, ez teszi mesterré az árnyalatok visszaadásában s finom árnyalatai viszik a naturalizmusra: a részlet művészetére.
Aztán színérzéke, páratlanul álló színérzéke is ebből fakad. Egy színésznőnél, kinek nemcsak belső tulajdonaival, hanem alakjával is hatnia kell, igen nagy szerepet játszik a külső s így a plasztika, a jelmez (az öltözködés tudománya).
Sarah Bernhardt a modernizmus egész fényes s beteg színpompáját felvitte a színpadra. Jelmezeit nemcsak a divatkirálynők utánozták, hanem a leghíresebb festők bámulják és tanulmányozzák.
A beteg színeket, a halványított félszíneket még festő nem kezelte úgy, mint e tragika. Kifejezi ebben is korát: a XIX. század oly finomult s oly betegesen érzékies utolsó éveit. […]
Ha Párizs a világ legelőbbre haladott, legművésziesebb, legelaggottabb, legfinomultabb, legidegesebb városa, akkor Sarah Bernhardt mindenesetre a par excellence párizsi művésznő: mert a legjellemzetesebb, a legelőbbre haladott technikájú, a legösszetettebb egyéniségű s a legidegesebb minden színésznő között. […]
Aztán minden ízében művész temperamentum, minden művésznő között a legművésziebb. S ebben áll tökéletessége. Minden műfajt egyenlő erővel hoz mozgásba, hogy készet, egészet adjon, s minden hatalmában van. Az emberi érzések egész skáláján játszik. […]
Azt hiszem, voltak már nála nagyobb színésznők is; voltak, kik egyes szerepeikben nagyobb hatást tudtak előidézni, mint ő; voltak, kik a klasszikus művészet hervadhatatlan babéraival övezték fejüket, s voltak, kiknek márványszobrai ott fognak fehérleni örökzöld mirtuszok s babérkoszorúk között örökre. De azért az élethez közelebb s amellett művésziebb színésznő nem volt Sarah Bernhardt-nál soha, mert alakításaiban nemegyszer nemcsak egy egyén életét, küzdelmeit, szenvedéseit látjuk magunk előtt, de alakja néha embernagyságnál nagyobbra emelkedik, s ilyenkor egy egész korszak asszonyát állítja elénk, minden hibájával, erényével együtt.
Ő nemcsak játszik, de életet fest, s korszakot magyaráz.” 

Justh Zsigmond: Sarah Bernhardt egyénisége. In: Nemzet, 7. évf. 316. sz. (1888. november 15.), [6‒7.], Tárca, Melléklet (reggeli kiadás) – Törzsgyűjtemény

parisienne: francia nő (fr.); Justh a kifejezést az elegáns, kifinomult francia asszony értelemben használja
par excellence: igazi (fr.)