„Én azóta már, mint annyi más ember, keresztül-kasul repültem Európán, az aeroplán azonban mindmáig sem tudott kiábrándítani a léghajóból. Az útnak, amit léggömbön tesz meg az ember, valami különös, titokzatos költői bája van. Ez nem mozgás, csak szelíd és megfoghatatlanul könnyű lebegés, amilyenben talán a szárnyas angyaloknak telik örömük. Amint a ballon a vonuló felhők birodalmába érkezik, ünnepélyes csend veszi körül, az őstermészet csendje, amely fölemelőbb minden orgona- és harangmuzsikánál. Az ember ösztönszerűen azt várja, hogy a feszült csend hirtelen darabokra fog törni és mennydörgés kísérőzenéje mellett gyönyörű és félelmetes jelenések fognak kibukkanni az ég azúr méhéből. Ebben a gigantikus és harmonikus némaságban a léggömb mindig kisebb lesz, mindjobban eltörpül, végül a pitypang egy súlytalan pelyhe vitorlázik végig a mindenségen és néhány megszeppent parányi bogár kapaszkodik belé.
Álomszerűén romantikus kép, mikor a gömb lassan száll a gomolygó felhők közt. A nap felé tornyosuló havas csúcsokat horzsol, majd elhúz a hatalmas felhőhíd íve alatt, hogy aztán hirtelen boldog iszonyodással a partnélküli, kristályos légóceán fölött lebegjen. A léggömbön a természetet csodálja az ember, az aeroplánon a technikát.”

Herczeg Ferenc emlékezései. A gótikus ház, Budapest, Singer és Wolfner, [1939], 163‒164. – Törzsgyűjtemény

„Március 5-én indult el tizennyolcadik légi útjára a Turul. […] A Turult a magyar Aero-klub nagy tudományú ifjú kapitánya vezette, Tolnay Lajos dr., aki arról is nevezetes, hogy máig az ő nevéhez fűződik a magassági világrekord. Tudományos megfigyelések céljából egy ízben másodmagával (persze oxigén légző-tömlők segítségével) fölszállott tízezer méternyi magasságba.
A Turul utasai voltak: Král főhadnagy, az ismert légi sportember, továbbá Vojnich Oszkár dr., aki már előbb is járt a felhők birodalmában és végül egy sült laikus: e sorok írója.”

Hg. F. [Herczeg Ferenc]: Léghajón. In: Uj Idők, 9. évf. 13. sz. (1903. március 22), 291. – Törzsgyűjtemény

„A fölszállás a lipótvárosi gázgyár udvarán történt, […] reggeli nyolckor. Hatkor még úgy látszott, hogy a vihar miatt egyáltalában nem lehet megtölteni a gömböt. Később azonban engedett valamit a szél.”

Hg. F. [Herczeg Ferenc]: Léghajón. In: Uj Idők, 9. évf. 13. sz. (1903. március 22), 291. – Törzsgyűjtemény

„A gyors emelkedésből semmit se érzek. Inkább az az érzésem, mintha a kosár nyugodtan állana egy helyben és a talaj süllyedne alattunk rohamosan. Most villámgyorsan elsiklik alattunk a gázométer veszedelmes teteje… Most meg egy óriás gyári kémény vágtat felénk, gyönyörűen megcélozva a Turult. A következő pillanatban már alattunk siklik el a kormos nyílása. […]”

Hg. F. [Herczeg Ferenc]: Léghajón. In: Uj Idők, 9. évf. 13. sz. (1903. március 22.), 291. – Törzsgyűjtemény

„Némi titkos önérzettel konstatálom, hogy nem szédülök semmit. Öt perccel az indulás után már ki tudok könyökölni a kosár szélén. […]
Azt hiszem, egypár jóvérű falusi csikóval végighajtani a Kerepesi úton jóval veszedelmesebb vállalkozás, mint léghajóra ülni. Kellemetlenség tulajdonképpen csak erős vihar idején érheti a léghajóst – akkor se a levegőben, hanem a kikötés pillanatában.
A hajó mozgását nem érzi az ember, a rohamos emelkedést vagy gyors esést sem, mivel a körülötte levő levegő együtt mozog vele. Ha a légi utas tisztába akar jönni a hajója mozgásával, papírszeleteket dob ki a kosárból, vagy az árnyékot figyeli, amelyet a gömb a földre vet. […]
Itt-ott ránk kiáltott egy-egy emberi hang is. Rendesen azt kérdik, hogy »hová mennek a tekintetes urak?« Erre pedig nagyon nehéz lesz a válasz mindaddig, amíg ki nem találják a kormányozható léghajót.
Fél tízkor Alsódélegyháza fölött voltunk. Két ismerős úri családnak szomszédos pusztáit pillantottuk meg lenn a mélységben. Hamarosan elhatároztuk, hogy meglátogatjuk őket. Nagyobb utat már nem tehetünk a szélcsend miatt, megszerezzük magunknak tehát a szokatlan élvezetet, hogy léghajón megyünk vizitelni. Az erősen tűző nap ugyan megnehezítette a leszállást – a melegtől tágul a gáz és emelkedik a ballon –, miután azonban a kapitány néhányszor erélyesen meghúzta a szelepet, annyira mégis leszállottunk, hogy az elősietett béresek belecsimpaszkodhattak a hosszú kötelünkbe. Egy ideig ott kóvályogtunk az istállók fölött, a nagy fák között, majd kényelmesen, mintha csak bérkocsiból szállanánk ki, közvetlenül a ház mellett a földre léptünk. Még jóformán jónapot se kívánhattunk elősietett gazdáinknak, amikor a Turul mellett már ott állott a reggelihez terített asztal.”

Hg. F. [Herczeg Ferenc]: Léghajón. In: Uj Idők, 9. évf. 13. sz. (1903. március 22), 291, 293. – Törzsgyűjtemény

„Negyven perc múlva újra útra keltünk. Kevés homokot kellett csak kiszórnunk, hogy a jókora pusztai házat svédgyufás skatulyának lássuk. […]
Vagy két kilométernyire magunk előtt láttuk a Cséri-kastélyt, kedves véletlen, hogy annak az ura is jóbarátunk. Elhatároztuk, hogy lebegve odavontatjuk magunkat. Az osztrák Aero-klub ugyan nemrégiben kimondotta, hogy az ilyen vontatás, mint veszedelmes experimentum kerülendő – ha a vontató emberek eleresztik a kötelet, akkor tényleg baj eshetik –, de az osztrák klub alkalmasint nem ismeri a magyar parasztot, aki nem ereszti el egykönnyen azt, amit egyszer megfogott. Ledobtuk a kötelet és fölszólításunkra belekapaszkodott vagy harminc ember. Egy kis ellenszéllel kellett most már megküzdenie a Turulnak, mely 20–30 méternyire lebegett a szántóföldek fölött.
Kapitányunk a kosár szélén állva dirigálta a vontatók fantasztikus menetét, melyet egyre szaporítottak a szélrózsa minden irányából gyalog és kocsin elősiető kíváncsiak. Olykor erélyesen rendre is kellett utasítania az ifjabb generáció tagjait, akik nekibátorodva mindenféle tornamutatványokat kíséreltek meg a Turul lefüggő kötelein. Így vittek bennünket diadalmas kurjongatás közepett a kastély udvarára, ahol 3 óra 15 perckor elhagytuk a léghajót. A háziak, amikor hírét vették, hogy léghajó ereszkedett le a határban, a magyar vendégszeretet éles logikájával tüstént kiadták a parancsot, hogy ebédet készítsenek. Ebéd után még mindig szélcsend volt és mivel nem akartunk cél nélkül kóborolni az alkonyodó égen, nehéz szívvel kivégeztük a Turult, amely akkor még duzzadt az életerejét alkotó gáztól.”

Hg. F. [Herczeg Ferenc]: Léghajón. In: Uj Idők, 9. évf. 13. sz. (1903. március 22.), 293. – Törzsgyűjtemény

„A gázeresztés tényleg a ballon kivégzésének képét kelti föl az emberben. Az óriás sárga gömb behorpad, lekonyul, lefekszik. Egy ideig még vergődik, dübörög benne az erő, végül nagy kerek ponyvává lapul. Az emberek ügyesen lefejtik róla a kötélhálót, aztán a kapitány utasításai szerint szépen összehajtogatják a ballont s mindent becsomagolnak a kosárba, melynek tetejére viaszos ponyvát kötnek. Egy igás kocsi elszállítja a kosarat a pilisi állomásra, onnan mint gyorsárut Budapestre viszik. Érdekes megfigyelni, hogy milyen lángoló lelkesedéssel segédkezik a falusi nép a léghajósoknak. Nem hinném, hogy akadna a gazdaságban munka, melyet ennyi odaadással végeznének. Nekem egyébként ez alkalommal a földműveseink intelligenciája is imponált. Egyikük se látott még léghajót, de mindegyikük tudta, hogy mi legyen a furcsa alkotmány. Levegőhajónak nevezték. Amint közelről nézték, nagyjában megértették a szerkezetét is. Babonás félelemnek sehol semmi nyoma.”

Hg. F. [Herczeg Ferenc]: Léghajón. In: Uj Idők, 9. évf. 13. sz. (1903. március 22.), 293–294. – Törzsgyűjtemény