A Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja életművéről két munkatársunk is írt blogbejegyzést. Elsőként Szegedi-Szabó Béla írását olvashatták, alább pedig Csobán Endre Attila írása következik.
A Heves megyei Szajlán született 1943. február 15-én, földműves családban. Az Eger közelében levő község 18. századi pecsétjén búzakalász, csoroszlya és ekevas látható. Ezek a jelképek a település paraszti hagyományaira utalnak, a helyi lakosság igazán mély, létélményszerű, elválaszthatatlan kapcsolatára az anyafölddel. Az eke és a csoroszlya ugyanakkor a bibliai tradíció szerinti történelem első nagy bűnére, Káin gyilkosságára is utal. A csoroszlyából öldöklő fegyver is lehet, az áldott anyaföld pedig átok alá eshet, és a bűnös számkivetettként tengődhet rajta. Mint látni fogjuk, Oravecz Imre életművében, költészetében az anyaföld itt említett mindkét jelentése hangsúlyosan van jelen.
Oravecz Imre portréja 1977-ből. Csigó László felvétele. In. Oravecz Imre válogatott költeményei. Vál. Oravecz Imre, az utószót írta Alexa Károly, Budapest, Unikornis Kiadó, 2000. – Törzsgyűjtemény
Az általános iskolát Szajlán végezte el, az érettségit Szentgotthárdon tette le. 1967-ben magyar–német tanári szakon diplomázott a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, ám politikai-ideológiai okokból nem tudott elhelyezkedni Magyarországon egészen 1973-ig, amikor kivándorolt Amerikába. Ettől kezdve felváltva élt az Egyesült Államokban és Magyarországon. 1973–74-ben az Iowai Egyetemen tanult, ösztöndíjjal. 1974 és 1976 között tanársegéd volt a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Idegennyelvi Intézetében. 1975-ig csak egyetlen magyarországi folyóirat, az Alföld közölte verseit. 1976-ban az Illinois-i Egyetemen nyelvészetet tanult. 1982 és 1994 között az Élet és Irodalom rovatvezetője, szerkesztője, főmunkatársa. 1985–86-ban a Kaliforniai Egyetem Fulbright-vendégtanára volt. 1988-ban a Deutscher Akademischer Austauschdienst (DAAD) program ösztöndíjával Berlinben töltött egy évet. 1989-ben megkapta a József Attila-díjat, de ezt nyílt levélben visszautasította. 1990-ben, a rendszerváltás hajnalán a miniszterelnöki tanácsadó testület tagja volt tíz hónapig. 1991–92-ben az Új Magyarország című napilap főmunkatársa, rovatvezetője volt. 1993-ban a Pesti Hírlap főmunkatársa lett, majd 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanított német irodalmat és amerikai őstörténetet. 2006 decembere óta a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. Nyugdíjasként jelenleg is Szajlán él.
A tradícióvesztés feldolgozása. A megfelelő nap
Versei leginkább szabadversek, prózaversek. A próza egyhangúságából a leírások plasztikus megjelenítő ereje, illetve a sorok mögött gyakran ott lévő drámai feszültség emeli ki őket. Verseskötetei akár egymás folytatásaiként is olvashatók. Költészete hamar kiforrott, esztétikai és eszmei szempontból egyaránt egységes képet mutat. Kritikusai nem egyszer hibaként is felrótták neki ezt az egységes karaktert, költészetét monoton hanghordozásúnak minősítették, mint például A megfelelő nap című kötete megjelenésekor Bazsányi Sándor az Alföldben közzétett kritikájában:
„Oravecz Imre új verseskötetében a négy évvel korábbi Halászóember hagyományát követi, akár kettős értelemben is. Egyfelől – az ábrázolás szintjén – a felidézett szajlai múlt tradicionális rendjét áhítja, s ebből a vágyból új, másodlagos tradíció születik: a tradícióvesztés feldolgozásának tradíciója. Másfelől – az ábrázolt világgal egylényegű nyelvi kidolgozás szintjén – a már megtalált deiktikus-monoton hanghordozást folytatja, árnyalja, rétegezi, ha tetszik, kérdésessé teszi, újra és újra, új és új variációk formájában próbálgatja, mint aki már csak ezt tudja, ezt akarja, mert ezt elfogadta.”
Bazsányi Sándor: „Konyha” és „tűzhely”. Oravecz Imre: A megfelelő nap. In. Alföld, 2003/4, 101. Törzsgyűjtemény
Oravecz Imre 2006-ban. Szabó J. Judit fotója. In. Könyvhét, 10. évf. 21–22. sz. 2006. november. Borító – Törzsgyűjtemény
A kötet két fő gondolati, képi összetevője a természet közelsége és az elmúlás, a halál. Mint azt röviden, haiku-szerűen összefoglalva az Öreg gazda aratóéneke című versben is megtaláljuk. A kötet címadó versében is ez a két hangulati, gondolati összetevő jelenik meg, az összhang élményét adva:
„enyhült a hideg, megpuhult a levegő,
a Nap nem süt,
de világosabb van, mint tegnap,
mert feljebb húzódott a szürkeség,
és ismét belátni a völgyet,
közel és távol senki,
se a határban, se az úton,
se fatolvaj, se járókelő,
mintha kihalt volna a világ,
csak a madáretető körül van némi mozgás,
két széncinke veri kitartóan
a megkaparintott napraforgómagot,
[...]
jókedvűek a kutyák,
valahányszor kilépek az udvarra,
mindig játszani akarnak velem,
rutinszerűen végzem teendőimet,
jövök-megyek a térben,
könnyűnek és szabadnak érzem magam,
ilyen napon szeretnék meghalni.”
Oravecz Imre: A megfelelő nap. (Részlet). In: Uő: A megfelelő nap, Pécs, Jelenkor, 2002. – Digitális Irodalmi Akadémia
Mint láthatjuk, a térélmény, a térben való szabad mozgás élménye itt metafizikai jelentést is kap. Ez a szabadságélmény már a téridőből való kilépés mozzanatát, az időfölöttiség, örökkévalóság állapotát jelzi előre – úgy, mint a Késő délután című háromsoros versben a Nap leereszkedése, a fény és árnyék szimbolikája.
A Nap a Biblia szimbolikájában Isten sátra, égi lakhelye (l. pl. a Vulgata szerinti 18. zsoltár 6–7. versét: A napba helyheztette a sátorát: és ő, mint az ágyasházából kijövő vőlegény: Vígadott, mint az Óriás az út futására; az ő kijövetele a legfelsőbb égből: És az ő előjövése a másik végéig: és nincs, aki elrejtse magát az ő melegségétől.). Így tehát ebben a versben a Nap az élet forrását jelöli, a hegy pedig az élet forrásához, az Istenhez való közelség helye. A hegyen lefelé kúszó árnyék, amely nemsokára eléri szívedet, a közeledő halált jelzi. A kötet további verseiben (például Hatodik évtized, Jövőkép, Kívánságlista) hangsúlyosan van jelen a csüggedés, a leépülés, az elmúlás melankóliája, de azért nem hiányzik a címadó versben már megtapasztalt felszabadulás, feloldódás élménye sem, mint például a Túl című versben.
Halászóember
A költő legnagyobb terjedelmű verseskötete a Szajla-könyvként is emlegetett, három különböző kiadásban megjelent Halászóember. Ebben szülőfalujával kapcsolatos emlékeit, élményeit foglalta versbe. Külön-külön költeményben szerepelnek például a családtagok, rokonok és számos ismerős, Az öregek távozása című ciklusban, amely néhány vonással hatásosan megrajzolt karaktereket állít elénk:
„különben jó asszony volt,
apró, sovány, madárcsontú,
de dolgos, szívós, büszke, bátor,
maga tartotta el magát,
még a gyerekeitől sem fogadott el segítséget,
nem siránkozott, nem panaszkodott a szűkös körülményekre, az egyedüllétre,
vállalta a magányt, hősiesen, méltósággal viselte sorsát,
csak a rendszerrel nem tudott sehogy se kibékülni,
szenvedélyesen gyűlölte a kommunizmust,
és véleményét a legsötétebb időkben sem rejtette véka alá,
és mindig attól rettegtünk,
hogy egyszer érte jönnek és elviszik...”
Oravecz Imre: Siroki nagyanya. (Részlet). In: Uő Halászóember. Szajla, töredékek egy faluregényhez, 1987–1997, Pécs, Jelenkor, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia
A tradicionális falusi életmóddal és értékrenddel kapcsolatos pozitív állásfoglalását például Középkor című versében fogalmazta meg, úgyszólván tételes kinyilatkoztatásként.
A Tizennyolcadik század című vers szintén ezt az organikus falusi társadalomképet állítja elénk, amelyben még minden a helyén van, magától értetődő, a hétköznapokban mindennek megvan a maga haszna, még a látszólag negatív mozzanatoknak is:
„a kútból vizet húznak,
a félszerben kapát éleznek,
az ólban disznót etetnek,
az istállóban tehenet elletnek,
a boksában szenet égetnek,
a templomban követ sepernek,
a temetőben sírt egyengetnek...”
Oravecz Imre: Tizennyolcadik század. (Részlet). In: Uő Halászóember. Szajla, töredékek egy faluregényhez, 1987–1997, Pécs, Jelenkor, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia
Ezzel szöges ellentétben áll az a nagyívű, bibliai, apokaliptikus jelképeket is tartalmazó felsorolás, amely az Abban az esztendőben... című versben ennek a harmóniának a felbomlását, jobban mondva erőszakos megsemmisítését tárja elénk:
„abban az esztendőben megnémult a harang, és elő kellett venni a nagy kereplőt,
abban az esztendőben nem jártak a legények a lányok után, és a lányok se vártak a legényekre,
abban az esztendőben nemzésképtelenek lettek a férfiak, és kiszáradt az asszonyok öle,
[...]
abban az esztendőben varangyok, hüllők lepték el a falut, és senki se mert kimenni éjjel,
abban az esztendőben patás angyal járt házról házra, és szurokkal
megjelölt minden második kaput...
abban az esztendőben, mikor elvették a földeket, és megalakult a téesz.”
Oravecz Imre: Abban az esztendőben... (Részlet). In: Uő Halászóember. Szajla, töredékek egy faluregényhez, 1987–1997, Pécs, Jelenkor, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia
Az anyagi értékvesztésen túl a szellemi értékvesztés, tradícióvesztés csüggesztő hangulatát árasztja például a Mise című kis költemény.
Oravecz Imre: Halászóember. Szajla, töredékek egy faluregényhez, 1987–1997, Pécs, Jelenkor, 1998. Borító –Törzsgyűjtemény
A kötet végén azért néhány versben határozottan feltűnik a megérkezés, a feloldódás, az örök boldogság képvilága is. Például az Örök társak címűben:
„anyám áll a konyhaasztalnál,
fehér vászonkötényt visel,
sebesen jár a keze,
kissé megemelt combján petrezselyemgyökeret tisztít,
haja a régi divat szerint jobb halántékán hajtűvel hullámba fogva,
fiatal és szép,
[...]
mind itt vannak a kedvesek, a drágák,
kiket szerettem, kik szerettek, de már elmentek,
velük fekszem, velük kelek,
hűségesek, nem tágítanak mellőlem,
követnek mindenhová, Dolyinába, Dregolyba, Fokföldre,
[ Amerikába, a Vénuszra, a Jupiterre,
és velem lesznek a mennyben is.”
Oravecz Imre: Örök társak. (Részlet). In: Uő Halászóember. Szajla, töredékek egy faluregényhez, 1987–1997, Pécs, Jelenkor, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia
Korszaknyitó költőnek is nevezik. Lírájának legfőbb jellemzője a személyesség, amint azt talán az itt előhozott szövegek is szemléltetik. Az igazi költői sikert és népszerűséget az 1988-ban a Magvető Kiadónál megjelent 1972. szeptember című kötete hozta meg, amely az év egyik könyvsikere volt és hamar elfogyott. Ettől fogva számítják őt a kortárs klasszikusok közé. Nyitott kérdés, hogy költői pozíciója a magyar irodalomtörténet összefüggéseiben értelmezhető-e posztmodernként, illethető-e a posztmodern jelzővel. A róla szóló kismonográfia szerzője, Kulcsár-Szabó Zoltán szerint az Oravecz költői beszédpozícióira jellemző szilárd és gyakran tételesen is megfogalmazott értéktudat, valamint az a tény, hogy versei mindig megőrzik a „beszédszerűség” jellegét, azaz – gyakran pontos, fogalmi nyelven – mindig utalnak egy külső létezőre, a világra, nem csupán önreflexív jellegűek, inkább kizárja, mint megengedi, hogy költészetét a posztmodern lírához soroljuk. (Kulcsár-Szabó Zoltán: Oravecz Imre, Pozsony, Kalligram,1996, 183.)
Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)
