Karacs Teréz és a színház

2023. április 18. 06:00 - nemzetikonyvtar

215 éve született Karacs Teréz pedagógus, író, a nőnevelés egyik úttörője

Torsch Leó: Karacs Teréz, Pest, 1830 körül – Színháztörténeti és Zeneműtár. Grafikai gyűjtemény KD 294

Kiemelkedő pedagógusi tevékenységének alapját a szülői házban szerezte. Apja, Karacs Ferenc térképész, rézmetsző volt, aki nemcsak vállalta, hogy tehetségét a szerényebb megélhetés ellenére is itthon kamatoztatja, hanem az anyagi nehézségek ellenére is feleségével, Takács Évával, akivel egyenrangú lelki és szellemi társként éltek együtt, otthonát a művelődés, kultúra és társasélet egyik központjává tette.
Kilenc gyermekük közül öt érte meg a felnőttkort, közülük a negyedik volt Teréz, aki két, kicsi korban meghalt testvére után harmadikként kapta ezt a nevet. A később pedagógusként, nevelőként és íróként is jelentős Karacs Teréz életében többféle formában is jelen volt a színház.

„Karacsék szerény anyagi igényeivel a legnagyobb szellemi igényesség párosult. A pest-budai magyar színészeknek szinte minden előadásán ott voltak.”

Pásztor Emil: Egy nagy magyar pedagógus: Karacs Teréz, Miskolc, Felsőmagyarország, 1996, 16. – Törzsgyűjtemény

Később Teréz az ezzel járó költségeit saját keresetéből fedezte: fehérneműket, köntösöket és selyem hajdíszeket szabott-varrt. (Meggyőződése volt, hogy a lányok jobban teszik, ha a mindössze időtöltésként funkcionáló hímzés helyett inkább a pénzkereseti lehetőséget biztosító varrást tanulják meg és művelik. A szabadságharc kitörése után a vezetésével a miskolci asszonyok és tanítványai nemcsak szükséges eszközöket szereztek a tábori kórházhoz, hanem pénzt is gyűjtöttek, és az abból vásárolt vászonból fehérneműket varrtak a honvédek számára.)
A család színházzal való kapcsolata azonban nem merült ki a színházlátogatással. 1822-ben Karacs Ferenc arra kérte feleségét, olvassa el és bírálja meg Sebestyén Gábor színdarabjait, mert Prepeliczay Soma, a Tudományos Gyűjtemény segédszerkesztője bosszankodott rajtuk. Takács Éva kritikáját leközölte a lap, amiből aztán hosszas vita kerekedett.
Teréz kislánykorában Déryné gyakran felkereste „igen érdemes polgárházukat” és megemlékezik róluk a naplójában – később Karacs Teréz is mesél róla visszaemlékezéseiben.

Pollák Zsigmond: Déryné Széppataki Róza, 1877. – Színháztörténeti és Zeneműtár. Grafikai gyűjtemény KD 728

Katona József Karacsék házában írta a Bánk bán első változatát.

„Ezen derék ifjú 1811-ben majd 1813-ban szülőimnél lakott, egy udvari szobában, mely igyekező ismerős tanú ifjaknak ingyen hajlékul szolgált. Katona Józsefen kívül Jakab István 1815 végén és 1816 elején lakott nálunk néhány hóig. Nagy buzgalmú színműíró volt. Ő írta a megjutalmazott Falusi lakodalmat is; mint zeneszerző több opera fordítója. (…) Én halála előtt néhány hóval láttam utoljára (t.i. Katona Józsefet), talán 1829-ben. Már nagy leány voltam, jól emlékezem alakjára, még öltözetére is, mivel feltűnt előttem, hogy egy vidéki város hivatalnoka egészen a legújabb szabású és színű öltözéket viselé: az ezen időben divatos sötét-barna kvekkert, sárga ércgombokkal. Nem szép, de igen nyájas kifejezésű arca volt. Nálunk volt többekkel ebéden, a mindig jobban fejlődő irodalom, a színészet volt a beszélgetés fő tárgya. Az őt az írói működésre sürgetőknek így felelt: – Engem a fiúi kötelesség ezen kenyeret nem hozó pályáról száműzött.”

Karacs Teréz: A régi magyar színészetről. In: Teleki Blanka és köre. Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára, [vál., sajtó alá rend., bev. és jegyz. ell. Sáfrán Györgyi], Budapest, Szépirodalmi, 1963., 217–256, 222–223, 224–225. – Törzsgyűjtemény

Katona József. In: Magyar Thália. Játékszíni almanach, szerk. Vahot Imre, 1. évf. 1853. – Törzsgyűjtemény

1828. február 2-án Fáy András és Vitkovics Mihály ötlete alapján a család és a barátok egy ünnepéllyel köszöntötték a Karacs házaspárt, ekkor Kovács Pál két vígjátékát is előadták, amelyekben Kovács Pál főszereplése mellett a Karacs és a Papp család fiataljai léptek fel.
1833-ban jelent meg a Koszorúban Játékszini kivonat című írása, amelyből a korabeli színházat és színműveket kedvelő, művelt, de laikus befogadó igényeit és élményeit ismerhetjük meg.

„A’ Játékszínnek mindég heves kedvellője voltam, a’ szomorút szerettem, mert létünk hasonmása; az élet, és indulatok zajjával vívnak mindenikben ’s mindeniknek sír a’ vége. A’ vígat, mert édes feszített figyelem közt vezet az oltárig két egymást boldogítót öszvekötni; kár hogy itt legördül a’ lepel és irigyen rejti el – tudják e, akarják e a’ boldogitásra nyert édes just használni, ’s nem bitangolva van e itt is , mint sokszor nagyobb társán az életen, ez egyszer nyíló, egyszer használható egyszer boldogítható földi életen. Szeretem az énekest is, jó ezen néha a’ földön felyül emelkedve repülni, tisztán mint a’ chemicus salakjától az aranyat, választja ezt szívünkbe kétfelé az égit, és földit; ’s ha csak pillantatokig is álmodni hágy szebb valót. Itt a’ vitézit is szeretem; mert nem foly benne vér, ’s újra vitézkedésére számolhatok az elesett hősnek, újra örülhetek ezereket boldogító hódításainak, újra sírhatok milliók életéért áldozott hős halálán, ’s nem olly végetlen merengéssel, e’ másolatján azon originálnak, kik csak egy élettel bírtak, ’s ezt is polgártársaiknak áldozták. Illy pontokból tekintvén a’ játékszínt egy itt eljátzottnak kivonatját nem tartom érdeketlennek sorokba foglalni, bár sokad magammal voltam ennek nézője. De nem édesen esik e? a’ mindent vissza varázsló emlékbe gyermekkorunkat még egyszer lejátzami , ifjúságunkat még egyszer ált álmodni, – ennek alakzatit tettekké érlelő nyár gyümölcsét még egyszer ízlelni , pompát keveset; de nyugalmat sokat hozó őszén még egyszer pihenni.”

Karacs Teréz: Játékszíni kivonat. In: Koszorú. Szépliteratúrai ajándék a Tudományos Gyűjteményhez, 1833., 13. évf. 113–128., 113. – Törzsgyűjtemény

1836-ban az Akadémia színügyekkel foglalkozó bizottsága elfogadta Karacs Teréz Szerelem elvet győz című eredeti vígjátékát, Szigligeti Ede és Nagy Ignác két-két alkotása mellett, a Schöpflin Aladár által szerkesztett Színművészeti Lexikon szerint pedig I. Lajos szerelme című darabját játszották Miskolcon az 1850-es években.

mta_magyartudomanyosakademiaevkonyvei_003_1834-1836_opti.jpg A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, 3. kötet, 1837. Első osztály – Törzsgyűjtemény

Természetesen részt vesz a pesti állandó magyar színház 1837-es megnyitó előadásán.
Az 1838-as árvíz apja és két fiútestvére halálát okozta. 1840 és 1845 között Máramarosszigeten nevelőnő volt, 1845-ben meghalt az édesanyja, Takács Éva. Ebben az évben jelent meg az Életképekben a Néhány szó a nőnevelésről című cikksorozata, amelyben nemcsak azt fejti ki, hogy a hazai társadalom fejlődésének és így az egész emberiség jövőjének feltétele a megfelelő oktatás és különösen az addig ilyen téren elhanyagolt nők képzése; hogy a műveltség megszerzésében a nők és férfiak különböző módszereket, de egyenlő bánásmódot, jogokat és lehetőségeket érdemelnek – máskülönben nem tudják ellátni a társadalom által elvárt szerepeiket – és ezért nemcsak az egyéni boldogság, hanem a társadalom szempontjából hasznos lét alapfeltétele a műveltség; hanem konkrét javaslatokkal is szolgál mindennek kivitelezésére.

„Ezen egyszerű ok tehát mutatja , hogy a’ nőnevelést egészen másként kell rendezni mint a’ férfiét; de azért egy hajszállal sem kell kevesbbé emberré alakítni, mint a’ férfit.”

Karacs Teréz: Néhány szó a nőnevelésről. In: Életképek, 1845. nov. 15., 20. sz., 613–618., 613. – Törzsgyűjtemény

Elveinek képviseletére és pedagógiai programjának megvalósítására 1846-ban nyílik lehetősége, amikor az ő vezetésével megnyílik Miskolcon az akkor már 62 éve tervezett leánynevelő intézet. A miskolci intézet működtetése azonban Karacs Teréz számára komoly nehézségekkel és anyagi áldozatokkal járt. Mivel a református egyház nem tett eleget kéréseinek és nem biztosította a kellő anyagi hátteret, Teréz végül lemondott az intézet vezetéséről. Ezután több helyre is hívták, ő pedig Kolozsvár mellett döntött. Ott élt 1859-től 1863-ig, ahol szintén iskolát vezetett. 1862-ben a szülők kérésére magánintézetet nyitott, de ezt csak egy évig tudta fenntartani. A következő években Teleki Miksa lányait nevelte. 1865 és 1877 között Pesten és Budán tanított családoknál. Innentől élete végéig többször költözött, Kiskunhalason és Békésen élt, rokonai, barátai szívesen látták és gondozták otthonaikban.
1888-ban jelent meg A régi magyar színészetről című kötete, amely az állandó pesti magyar színház megalapítása előtti időkről szól, bepillantást ad a Karacs család életébe és az akkori színészeti-színházi viszonyokba is.

Karacs Teréz 1885-ben vonult vissza, miután fél oldalára lebénult. 1887-ben Budapesten az új Városháza dísztermében köszöntötték a nyolcvanéves pedagógust és gyűlést tartottak a tiszteletére. 1892. október 9-én halt meg a békési református lelkészlakban.
A magyar színház és színművészet ügye Karacs Teréz számára a családi kapcsolatok, a társasági élet alapvető velejárója volt, és beilleszkedett a nők (és ezáltal a magyar társadalom) felemelkedéséért vívott küzdelmeibe, mivel a színházban a kortársakhoz hasonlóan a magyar nyelv elterjesztésének és a nemzet „csinosodásának” egyik eszközét látta. Az 1834-ben írt és 1838-ban megjelent Játékszín terv és az 1881-ben Kiskunhalason írt és 1888-ban megjelent A régi magyar színészetről mintegy keretbe foglalja Karacs Teréz pedagógia életművét.
A Játékszín terv az alkotó szerint „színjáték alakban írt regény vagy korrajz a hajdani magyar színészetről, a magyar színészek sorsáról” (Karacs Teréz saját kezű bejegyzése a Színháztörténeti és Zeneműtár példányában). A művet „honom mélyen tisztelt leányainak mély tisztelettel” ajánlja a szerző, vagyis ez egy olyan színmű, amelyet Karacs Teréz mint a magyar színészet ügyét figyelemmel kísérő nő írt társainak, a magyar nőknek.

Karacs Teréz: Játékszín terv. Színjáték öt fölvonásban, Pest, Beimel, 1838. – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: SZT MM 18.461.

Ugyanakkor ez a színmű beilleszthető abba a sorba, amely Széchenyi István A magyar játékszínrűl című művével kezdődik, és folytatódik az Akadémia (Magyar Tudós Társaság) Miképen lehetne a’ magyar játékszint Budapesten állandóan megalapítani? című pályázatára beérkezett munkákkal.
Széchenyi 1832-ben megjelent hivatkozott írásában azt állítja, hogy az állandó magyar színjátszás megalapítása akkor sikerülhet, ha először egy anyagilag és szellemileg is biztos alapokon álló színházat nyitnak meg az előbbi feltételekből adódóan az arra legalkalmasabb helyen, ami Széchenyi szerint „Buda-pest”, és a megalapításhoz szükséges anyagiak előteremtésére és kezelésére is konkrét javaslatot tesz a műben.

Széchenyi István: Magyar játékszínrűl, Pest, Landerer Ny., 1832 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Ezek után írta ki az Akadémia a fent említett pályázatot, amelyre összesen 19 pályaművet küldtek be, amelyből tizennyolcat bíráltak el, köztük Fáy András munkáját.

A Karacs család közeli barátja volt Fáy András. Teréz otthonról hozott szemléletét, önállóságát, kiforrott személyiségét és elveit mutatja, hogy a nagy tekintéllyel rendelkező férfival nemcsak vitába bocsátkozott, hanem érveit egy irodalmi alkotás létrehozásával jelenítette meg. A Színháztörténeti és Zeneműtár szövegkönyvei között található példány Karacs Teréztől származó bejegyzései szerint:

„Ezen színmű megírásához egy 1833-ban a Budán alakuló színház ügyeire befolyással bíró urral, Fáyval való vitám adott eszmét. 1815-ben a Rondellában működő magyar színészek feloszlását az is okozá, hogy a működők egyes előkelő pártolók szeszélyétől fügtek.”

Karacs Teréz: Játékszín terv. Színjáték öt fölvonásban, Pest, Beimel, 1838. Borító – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: SZT MM 18.461.

Karacs Teréz: Játékszín terv. Színjáték öt fölvonásban, Pest, Beimel, 1838. Címlap – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: SZT MM 18.461.

A vita Fáy András azon állításán tört ki, miszerint a színésznők dolga lenne gazdag és befolyásos pártfogókat szerezni a színház számára, hiszen ha az előkelők a színésznők miatt látogatnák a színházat, őket követné a köznép is. Karacs Teréz írja:

„Anyám megjegyzé, hogy így nem a színügy, csupán az egyes szép színésznők lennének támogatva.”

Karacs Teréz: A régi magyar színészetről. In: Teleki Blanka és köre. Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára, vál., sajtó alá rend., bev. és jegyz. ell.: Sáfrán Györgyi, Budapest, Szépirodalmi, 1963, 217–256, 248. – Törzsgyűjtemény

A Játékszín terv ugyanakkor nemcsak a magyar állandó színház megalapításának és fenntartásának problémakörére reflektál, hanem egyúttal a kortárs színműirodalomra is:

„Kisfaludy Károly egész lelkesült erejével azon működött, hogy a magyar színészet magyar terményekkel is el legyen látva, (nyilatkozatait ismétlem); attól várt jó eredményt, ha a színpadról a magyar társasélet tükröztetik vissza, ha a magyar történelmi események, jellemek villanyozzák fel a sok német ízetlen bohózatok által már-már elkorcsosulni, elsatnyulni kezdő magyar ízlést.”

A Játékszín terv egy tágabb család története, amelynek központjában egy erényes és szorgalmas színészházaspár áll, körülöttük valamennyi jellegzetes réteg megjelenik, a szolgálóktól kezdve a polgárokon át a főnemesekig, és olyan fontos társadalmi kérdéseket is érint, mint a zsidóemancipáció vagy az ősiség. A régi magyar színészetről leginkább egy anekdotagyűjteményhez hasonlít, csak a benne szereplők valódi nevükkel, hitelesen jelennek meg a lapokon.

„Többször szólítattam fel egyik másik barátnőm, különösen kedves Arany Jánosném által, hogy azt, mit előttük a múlt idők eseményeiről olykor elbeszéltem, írjam le, s közöljem valamelyik lapban: hadd tekintse más is meg ezen egyszerűen, de híven vázolt képeket, és hasonlíthassa össze a múlt idők eseményeit a jelenével.”

Karacs Teréz: A régi magyar színészetről. In: Teleki Blanka és köre. Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára, vál., sajtó alá rend., bev. és jegyz. ell.: Sáfrán Györgyi, Budapest, Szépirodalmi, 1963, 217–256., 217 – Törzsgyűjtemény

A Játékszín terv és A régi magyar színészetről csak műfajában és keletkezési idejében tér el egymástól: mindkettő az állandó magyar színház megalapítása előtti időkről szól, a szereplők, a helyzetek és a problémák, konfliktusok mintái ugyanazok. (Például az, hogy a főhősnőt, Klárát kifütyülték előző este a színházban, az illetőt pedig a rajongó közönség megtámadta és megverte, a negyvenhét évvel később írt visszaemlékezésben nevesítve szerepel: a színésznő Déryné volt.) A két szöveg azonban még egy jelentős dologban megegyezik: mindkettőt Karacs Teréz jelleme és tiszta, világos céljai hatják át, így mindkettő arról tanúskodik, hogy jellegzetes és határozott világnézete, elvei, céljai, cselekvőkészsége és emberi tartása is változatlan maradt.

Szakirodalom:

Színművészeti lexikon. A színjátszás és drámairodalom enciklopédiája, szerk.: Erődi Jenő és Kürthy Emil... anyagának felhasználásával ... Schöpflin Aladár, [Budapest], Színészegyesület, [1929]–1931., 2. kötet, 368.
Pásztor Emil: Egy nagy magyar pedagógus: Karacs Teréz, Miskolc, Felsőmagyarország, 1996, 60., 68.
Karacs Teréz: A régi magyar színészetről. In: Teleki Blanka és köre. Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára, [vál., sajtó alá rend., bev. és jegyz. ell. Sáfrán Györgyi], Budapest, Szépirodalmi, 1963, 217–256, 232–233.
Déryné naplója, Első teljes kiadás, az eredeti kézirat alapján sajtó alá rendezte Bayer József, Budapest, Singer és Wolfner, [s. a.]
Karacs Teréz. In: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, Budapest, Hornyánszky, 1891–1914.