Dr. Németh Antal és Az ember tragédiája

2023. május 19. 06:00 - nemzetikonyvtar

120 évvel ezelőtt, 1903. május 19-én született Németh Antal rendező, a Nemzeti Színház 1935 és 1944 közötti igazgatója, dráma- és színházelméleti szakíró, színháztörténész, fordító, szerkesztő, tanár.

nemeth_antal_opti.jpgNémeth Antal

Németh Antal igazi „director doctus” volt a magyar színházi életben – ahogy az irodalomban a költő Babits kapott hasonló jelzőt: poeta doctus. A tudós rendező korának sorskérdéseit is színre állította, akár klasszikusok megfogalmazásait kortársivá formálva, s művészi esztétikáját is a hagyományokhoz és a legfrissebb újításokhoz való, egyensúlyt mutató viszony határozta meg. A színházi működésben elengedhetetlen közösséget, az alkotó-előadó embert tekintette a legfontosabbnak – és a közönséget. Igyekezett minden fórumot és felületet fölhasználni az értékek terjesztéséhez. A Nemzeti Színház társulatát és a színigazgatót a kritikák, támadások részint épp emiatt, szociális és művészi érzékenysége s egyidejű tudatossága okán érték. A vezetői felelősséget is mindig vállalta, miközben a rendezői felelősséget és a meghatározó művészi hatást mindvégig elsődlegesnek tekintette.

1024px-blaha_lujza_ter_es_a_nemzeti_szinhaz_a_nepszinhaz_utca_felol_nezve_fortepan_96738_opti.jpgA Blaha Lujza tér és a Nemzeti Színház a Népszínház utca felől nézve. A kép forrása: Fortepan / UVATERV

Most, Az ember tragédiája színpadi bemutatója 140. évfordulója közeledtén a Németh Antalt, a rendezőt és dr. Németh Antalt, a tudóst Madách művéhez kötő szálakat idézzük föl.
Nyolc színházi bemutatót, továbbá rádiós hangjátékot, majd később hangfelvételt készített Németh Antal Madách emberiségkölteményéből, s még legalább 5-6 meg nem valósult terve kapcsolódott annak külföldi előadásaihoz, táncjátékváltozatához, filmes földolgozásához.

Számos tanulmányt írt, előadást tartott a Tragédiáról, s 1933-ban megjelentette Az ember tragédiája a színpadon című színháztörténeti kötetét.
Ez, a Tragédia ősbemutatójának 50. évfordulójára kiadott kötet Németh Antal életművében, pályáján a kötődés kiépülésének fázisát dokumentálja. Végigtekintve az addigi bemutatókon, megérlelődött a fiatal színháztörténész-rendezőben, hogy az új időkben újszerűen kellene megközelíteni a madáchi művet. A színjáték komplexitását, alapvető vizuális jellegét kihasználva kell a szövegmunkát (újra) elvégezni. Mind az ideig az első, 1883-as előadás rendezőjének, Paulay Edének a húzásait tekintették irányadónak a Tragédia színpadi szövegének kialakításakor. 1932-33-ban azonban már folytak a külföldi bemutatók előkészületei, készültek (új) fordítások, korszerű dramaturgiai megoldások.
1933-ban Münchenben szólaltak meg Madách sorai, s tervben volt egy római és egy szabadtéri veronai bemutató is, melyek azonban nem jöttek létre. 1934-ben a Budai Színkör közönsége is láthatta Németh Antal müncheni verziójának magyar előadását. 1937-ben Hamburgban, majd pedig ugyanazon év októberében a Nemzeti Színházban állította színpadra Németh Antal a Tragédiát. Az 1937-es produkció az utána következett két hazai bemutatóval együtt mutatja, hogy irodalmi szempontból éppúgy, mint színháziból, milyen mélyen foglalkoztatta Németh Antalt a mű.

nagyajtay_terez1937_n_opti.jpgAz ember tragédiája. Jelmezterv: Nagyajtay Teréz, 1937.

1937-ben a játékhagyományoknak megfelelően nagyszabású, tömegjelenetekkel, operai igényű jelenetekkel, zenével, koreográfiával mutatta be az augusztusban éppen 100 éves Nemzeti Színház Az ember tragédiáját. S ezzel a hagyományokat ugyan technikailag megújítva, de a korábban megszokott értelmezést megtartva mutatta be első Tragédiáját Németh Antal. Ezt követte 1939-ben a kamaraszínpadi (és utaztatható!) változat – mintegy az ellentéteként az akciódús nagyszínpadi előadásnak. A kis térben oltárképeket/ikonosztázt idéző díszletfal és szobrok előtt jelentek meg a színészek, egy-egy színben adott esetben több alakban is (s nemcsak a szerzői utasítást követve a párizsi színben, ahol Éva két egymást váltó, ellentétes karakterű nőalakban jelenik meg).


A rituális elemeket sem nélkülöző előadás bizonyára meglepte a nézőket, hiszen mind fizikai értelemben, mind szellemi tartalmát illetően eltért minden korábbi Tragédia-előadástól. 1942-ben zárta le Tragédia-sorozatát Németh Antal a Nemzeti Színházban, ismét a kamaraszínpadon. Ekkor egy ún. „középváltozat” rendezőpéldánya volt az előadások vezérkönyve.
Közben, 1940-ben sor került a Tragédia frankfurti bemutatójára is, sőt, 1935-ben első ízben hangzottak föl Madách drámai jambusban írt verssorai a Magyar Rádióban – melynek ez időben Németh Antal dramaturgja-rendezője volt. 1937–38-ban – kissé éltérő szereposztásban – rögzítették hanglemezekre a művet, szintén Németh Antal rendezésében. 1944-ben készült el a rendező Madách-filmje Madách. Egy ember tragédiája címmel.
Németh Antal nemcsak színpadi előadásaival, de irodalom- és színháztudományos írásaival és külföldi kapcsolatainak mozgatásával is népszerűsítette Madách Imre emberiségkölteményét, segítve annak, esetleg új fordításokban, a 20. század második harmadában korszerű befogadását. Ennek (is) folyományaként 1938–39-ben, s az első esztendő elmaradt sikere miatt 1940-ben is Németh Antalt jelölték német és svéd kollégái irodalmi Nobel-díjra. Ezt még ma is csak kevesen tudhatják.
Németh Antal 1944-es rendező-színházvezető kurzusának hallgatói, s máig a színházrendezők hosszú sora „örökölte” a direktor elköteleződését és művészi ambícióját – számos alkotó többször, négyszer-ötször is nekiveselkedik a nem színpadra szánt nehéz szövegnek és a nem igazán színszerű karakterek megformálásának, s keres új és újabb értelmezést a madáchi műnek.

„Amióta a dráma kivált a színház különös művészetének túlfejlett sejtrendszeréből és önálló irodalmi műfajorganizmussá fejlődött, meg nem szűnő erővel él e két különvaló világ vágyódása egymás után. Még azok a drámai művek is magukban hordják e csodálatos nosztalgiát, amelyek a színpad titokzatos törvényeinek figyelembevétele nélkül születtek könyvéletre. Szinte azt mondhatnók, hogy »tudatuk alatt« tudják: a dráma igazi élete a színpadon kezdődik.
És nem egyoldalú ez a vágy. Bármilyen messze távolodott is a színház a vallástól, amelytől fogantatott, bonyolult lénye jobbik részében időről-időre nagy sóvárgás támad az igazi, tiszta költészet, a legmagasabbrendű irodalom után. A színház összes tényezői között csak a magas célkitűzésű, szabad szárnyalású drámaköltészeten ragyog még a vallásos életérzésnek égi csilláma. Ez babonázza meg egyes időszakokban a színház tisztahomlokú embereit és ösztönzi őket arra, hogy ez egymástól messzeszakadt két művészetet ismét egymás megtalálásához segítsék. Ez a sokak által reménytelennek tartott szerelem lobbant fel újult lobogással a XIX. századi Európában, amikor az irodalom kultusza színházi jelszó lett és egymást érték a kísérletek színszerűtlen drámai alkotások színpadi meghódítására és – megtartására. […]
Érdekes vizsgálni az alkotáslélektan eszközeivel egy dráma-irodalmi mű megszületését. Érdekes és tanulságos a kész művet a dramaturgia finom műszereivel szétszedni, megvilágítani, elemezni és egy szintetikus szemléletben újra összerakni, hogy értő szemmel lássa mindenki a művet magát. De talán legérdekesebb a drámai műnek azt az egészen bonyolult és sokértelmű életét figyelni, mely akkor kezdődik, amikor először kerül színre. A színmű, a dráma, estéről-estére megújuló, változó alakban születik újra és hal meg a színpadon. Milyen hangsúlyt kap az állandó és befejezett irodalmi mű egy-egy generáció színpadi életre keltésében? – ez nem a műre jellemző, hanem a korra, amelynek színésze a színpadon ágál és amelynek publikuma a nézőtéren tapsol. Az állandó és a változó viszonyát kell vizsgálni, ha egy-egy dráma színpadi pályafutását figyeljük. A változatlan írói mű theátrális megjelenítésének szüntelen metamorfózisa a színháztörténelem legizgalmasabb fejezetét jelenti. A Németországban egyetemi katedrákra emelt színháztudomány munkaprogramjának első pontjai közé tartozott a nemzeti drámairodalom nagy értékeinek ilyen színpadi életrajzait kidolgozni.
Magyarországon e téren alig történt valami. Ez a könyv az első, szerény kísérlet arra nézve, hogy egy nagy magyar dráma-irodalmi mű színpadi életrajzához szükséges adat-anyagot legalább részben összehordja és egyelőre csupán kronológiailag rendezze. […] Remélem, hogy az alapoknak e lerakása után rövidesen teljessé épülhet majd Az ember tragédiája részletes színpadtörténeti életrajza. […]
Ez a munka nemcsak a múlt regisztrálása szeretne lenni, hanem a tanulságok tudatosításával buzdítás is a jövőre nézve. Az örök Tragédia ötvenéves kistávlatú színpadi múltja remélhetőleg csupán nyitánya a változatos, sokszínű, többértékű jövőnek.”

Németh Antal: Bevezetés. In: Uő: Az ember tragédiája a színpadon, Budapest, Budapest Székesfőváros, 1933. Részletek

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Németh Antal fontosabb művei és a róla szóló újabb szakirodalom:

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr7118127200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása