„Életünket és vérünket”

2023. június 21. 06:00 - nemzetikonyvtar

A Pragmatica Sanctio és utóélete

Pragmatica Sanctio. Ezt a latin kifejezést szokták „gyakorlati rendelkezés”-nek, „gyakorlati rendezés”-nek vagy akár „országos állami ügyeket intéző rendelkezés”-nek is fordítani. A rendkívül fontos államügyekről döntő uralkodói rendeleteket nevezték így egykor, bár a magyar történelemben ennek a kifejezésnek van egy másik jelentése is. Ezzel a névvel illették azt az 1723-as törvényt is, mely elfogadta a Habsburgok nőági örökösödését. Bár Mária Terézia 1740-ben valóban ennek köszönhetően lehetett királynő, de a Pragmatica Sanctio ennél mégis jóval többet jelentett. A nőági örökösödésről szóló döntés ugyanis csak egy része volt annak a törvénycsomagnak, mely a rákövetkező csaknem két évszázadban meghatározta Magyarország helyét és jogállását a Habsburg Birodalmon belül. Az említett jogszabályok 300 éve, 1723. június 19-én léptek életbe.

az_1722_23_as_torvenyek_opti.jpgAz 1722/23-ik évi törvények első és utolsó lapja. Az országos levéltár eredeti példányáról. In: Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. Magyarország története I. Lipót és I. József korában (1657–1711). Első könyv III. Károly király uralkodása 1711–1740. IX. fejezet. A pragmatica sanctio. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Pragmatica sanctio előzményei egy 1703-as családi szerződésig nyúlnak vissza, amikor I. Lipót magyar király két fia megegyezett egymással a családon belüli öröklés rendjéről. Ennek értelmében József főhercegé lett a császári és a magyar királyi trón, míg a testvére, Károly a spanyol koronát kapta. Mivel egyiküknek sem volt fia, így minden lehetséges esetre kiterjedően szabályozták a trónutódlás feltételeit. Eszerint, ha bármelyikük törvényes fiúutód nélkül hunyna el, akkor a testvére örököli annak birtokait. Ha pedig a férfiág végleg kihalna, akkor az uralkodót annak törvényes leánya követi a trónon. Ez a kitétel azonban nem vonatkozott a német-római császári címre, így azt később nem Mária Terézia, hanem a férje, majd annak halála után a fia viselte.
Mivel két fiatal, egészséges emberről volt szó, a szerződés a kezdetekben egy látszólag szükségtelen biztosítéknak tűnt, ám pár év elteltével ez hirtelen rendkívüli jelentőségre tett szert. 1711 áprilisában József, német-római császár és magyar király 33 évesen himlőben elhunyt, utána pedig csak két lány maradt, míg az utódjának, Károly főhercegnek egyáltalán nem voltak gyermekei.
A helyzet kritikus volt. A Habsburg-ház kihalását a birodalom felbomlása és a szomszédos hatalmak támadása, továbbá az éppen függetlenné váló Magyarország ismét török uralom alá kerülése követte volna.
Károly elsőként a birodalom legfelső vezetésével ismertette a testvérével kötött családi szerződést, melyet több helyen is módosított. Az 1713 áprilisában rendezett tanácskozáson jóváhagyták a nőági örökösödés elvét, de ez a kitétel már csak Károly utódaira vonatkozott. Abba is belegyeztek, hogy a birodalom csak egy kézben, megosztás nélkül legyen örökölhető, az Osztrák–Magyar Monarchia címerében szereplő jelmondat, az „indivisibiliter ac inseparabiliter” (magyarul: „Feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul”) is az ekkor elfogadott egyezményből származik.

a_monarchia_cimere_opti.jpgAz Osztrák–Magyar Monarchia középcímere az „indivisibiliter ac inseparabiliter” felirattal. A kép forrása: Wikipédia

Bár az 1710-es évek második felében Károlynak három gyermeke is született, egyetlen fia, Lipót János pár hónapos korában elhunyt, a negyedik pedig szintén lány lett. A szorongatott helyzetben lévő uralkodó így 1720–1722 során egymás után fogadtatta el az 1713-as határozatokat a birodalom különböző tartományaival. Ez különösebb konfliktus nélkül mindenhol meg is történt, az egyetlen kivételt Magyarország jelentette.
III. Károly először 1712 júliusában ült le a magyar főurakkal a szerződésről tárgyalni. Ők viszont az elfogadásért cserébe olyan feltételeket akartak szabni, ami több területen is megkötötte volna a leendő királynő kezét. Így például szigorítani akarták a nőági trónöröklés vagy a házasságkötés feltételeit, emellett pedig Magyarország különállásának elismerését és saját törvényei szerinti kormányzását is kérték. Mindez elfogadhatatlan volt az uralkodó számára, így a tárgyalások megszakadtak, a nőági örökösödés ügye pedig egy évtizedre lekerült a napirendről.
Az 1713-ban elfogadott anyag végül 1722 júniusában került a magyar országgyűlés plénuma elé. A követek azonban határozottan tiltakoztak a birodalom más részeivel való túlságosan szoros kapcsolat ellen, mert féltették az ország függetlenségét. A mérleg másik serpenyőjében viszont változatlanul ott volt a török veszély, amire a később elfogadott törvény szövegében többször is hivatkoztak, így végül megint kompromisszum született. Június 30-án az alsótábla elfogadta azt a három törvényjavaslatot, melyek később Pragmatica Sanctio néven váltak ismertté a magyar történelemben. A törvénycsomagban akceptálták a Habsburgok nőági örökösödését, a birodalom egy kézben való öröklését, időlegesen pedig lemondtak a királyválasztási joguk gyakorlásáról, amiért cserébe az uralkodó elfogadta Magyarország birodalmon belüli különállását és saját törvényei szerinti igazgatását. Az elfogadott jogszabályok az országgyűlés feloszlatása napján, 1723. június 19-én léptek hatályba 1723. évi I–III. törvénycikk néven. Az uralkodó ezt követően pedig diplomáciával, engedményekkel vagy egyszerűen csak pénzzel, de az egyes európai hatalmakkal is elismertette a szerződést.

pragmatica_sanctio_opti.jpgA kinyomatott 1723. évi törvények elő- és hátlapja. A kép forrása: Wikipédia

III. Károly 1740-ben bekövetkezett halála után Franciaország, Bajorország és Poroszország az érvényes egyezményt felrúgva támadást indított. A magyar nemesség azonban az 1741-es pozsonyi országgyűlésen „Életünket és vérünket” felkiáltással királynője mellé állt, és a nyolc évig tartó osztrák örökösödési háborúban sikerült is a Habsburg Birodalmat megvédeniük a feldarabolástól.

eletunket_es_verunket_opti.jpg1741. Pozsony. „Életünket és vérünket”. Ismeretlen festő. A kép forrása: Wikipédia

Az 1748-as aacheni békében végül a kontinens államai is elismerték Mária Terézia trónigényét, bár a birodalom legfejlettebb tartománya, Szilézia porosz kézre került.
A Pragmatica Sanctio ezután sem veszített a jelentőségéből, mert magyar részről egy állandó hivatkozási alap maradt a későbbi közjogi küzdelmekben. Az 1918-ig terjedő időszakban ugyanis nem egy kísérlet volt az ország különállásának felszámolására és alkotmányának eltörlésére, de az uralkodó és magyar alattvalói közötti konfliktusok végül mindig megegyezéssel végződtek. A megoldást pedig az ilyen esetekben a sokat hivatkozott Pragmatica Sanctiohoz való visszatérés, vagyis az ország különállásának újbóli elismerése jelentette, ahogy ez például 1791-ben vagy 1867-ben történt.

Vesztróczy Zsolt (Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)

Irodalomjegyzék:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr4618150328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása