A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Médiatudományi Intézete Médiatörténeti mozaikok 2024 címmel 2024. december 10-én megrendezte szokásos éves konferenciáját, amelyen munkatársaink is előadtak. Elsőként Vesztróczy Zsolt ismerteti előadását.
A dualista politikai rendszer ellentmondásos működése, annak irányítói állandó témát jelentettek a korabeli élclapok számára. Ezalól a nemzetiségi sajtó sem jelentett kivételt, bár az ő esetükben mindezeken kívül egy újabb nagy tárgykör is megjelent, a magyar államhoz fűződő viszony, ami ismét csak számtalan témával szolgált. Bizonyos esetekben pedig ez a tematika a politikai humort teljesen áthatva döntő tényezővé is válhatott, ahogy ez a dualista korszak legjelentősebb szlovák élclapjában, a Černokňažníkban is történt. Írásomban ennek közel négy évtizedes működését kívánom bemutatni.
A Černokňažnik fedőlapja, 17. évf. 2. sz. (1892), 1. – Törzsgyűjtemény
A szlovák élclapok (1848–1918)
Az első hazai élclap az 1848 júniusától Lauka Gusztáv szerkesztésében és Szerelmey Miklós karikatúraival megjelenő Charivari volt, ami az év szeptemberéig működött. A szabadságharc alatt a hírlapi humor a Jókai Mór szerkesztésében és kiadásában megjelenő Esti Lapokba szorult vissza, melynek volt egy külön rovata, a Charivari az ilyen jellegű írások számára. Az 1849 utáni önkényuralom és a cenzúra miatt ez a modell tovább létezett, és a több sajtótermékek (pl. a Hölgyfutár, a Dongó, a Budapesti Viszhang, a Nagy Tükör, a Vasárnapi Újság, az Üstökös stb.) is teret adott a humoros írásoknak. Az első hazai élclap a Jókai Mór szerkesztette Üstökös volt 1858-tól, amit a Bach-rendszer bukását követően újabbak követtek, bár az igazi fellendülést csak az önkényuralom megszűnése hozta meg.
A szlovák sajtó kisebb fáziskéséssel ugyan, de ezzel párhuzamosan haladt. Társadalmuk 1848–49-ben két részre szakadt, nagyobb részük magyar, míg kisebb részük császári oldalon harcolt. A korábbi lapjaik ekkorra a kaució hiánya miatt megszűntek, a harcok miatt pedig nem igazán volt lehetőség újabbak indítására. Az 1850-es évek önkényuralma miatt az első magyarországi szlovák élclap, a Černokňažnik csak 1861-ban jöhetett létre. Ez először Budán, majd 1863 nyarától Szakolcán jelent meg hetente kétszer Viliam Pauliny-Tóth szerkesztésével és rajzaival. Az előfizetők számának csökkenése miatt a lap 1864-ben megszűnt. Ezután a hírlapi humor műfaja a Pešťbudínske vedomosti irodalmi mellékletébe és a Viliam Pauliny-Tóth-féle Sokolba szorult vissza.
Az 1870-es évek során számos szlovák élclap is létrejött (pl.: Ježibaba [1871–1872], Rarášek [1870–1874], Rarach [1875], Veselé listy [1877], Černokňažník [1876–1910]), majd a korszak vége még két újabb alakult (Rarášek [1908–1914], Veselé noviny [1912–1914]), de hosszabb távon csak a Černokňažník volt képes megkapaszkodni. Mindez a szlovák polgári társadalom gyengeségét jelezte, mely kellő előfizető híján nem volt képes egyszerre több lapot fenntartani.
A Černokňažnik (1876–1910)
Bár több kísérlet is volt egy politikai élclap alapítására, ezek közül csak a Černokňažnik tudott hosszabb ideig fennmaradni. Ezt az első három évben egy konzorcium adta ki, majd 1879-től a Párt két vezető tisztségviselője, Pavel Mudroň és Matúš Dula. A folyóirat helyzete 1880-tól rendeződött, amikor Čajda lett a kiadó, a nyomdai feladatokat pedig egy komoly anyagi alapokkal rendelkező helyi könyvkiadó, a Knihtlačiarsko-účastinársky spolok vállalta fel. A szerkesztő az első három évben Andrej Černianský volt Štefan Pinka álnév alatt, de az előfizetők száma 750-ről 358-ra csökkent, így a lapot a megszűnés veszélye kezdte fenyegetni. A megoldást végül a szerkesztőcsere jelentette, Juraj Čajda pedig 1879-től három évtizeden át sikerrel irányította a Černokňažnikot. A karikatúrák legtöbbjét, bár azok névtelenül jelentek meg, három cseh grafikus, Karel Krejčík és Jaroslav Věsin, majd 1886-tól egy évtizeden át Mikoláš Aleš készítette. Bár a legtöbb írás névtelenül jelent meg, a nevesített szerzők között ott volt a szlovák irodalom első- és másodvonala egyaránt.
A szlovák élclapok, akárcsak a magyarok, nem voltak független sajtótermékek, hanem valamelyik politikai irányzathoz kötődtek. Ennek megfelelően a Černokňažník, a Rarášek, a Veselé listy és a Rarach a Szlovák Nemzeti Párthoz, a Ježibaba az Új szlovák iskolához, míg a Veselé noviny a Szlovák Katolikus Néppárthoz kapcsolódott. Az is gyakori volt, mind a magyar, mind a szlovák sajtóberkekben, hogy egy adott párt hírlapját és annak élclapját ugyanaz a személy irányította. Így például Ján Bobula a Ježibaba mellett a Slovenské noviny szerkesztője is volt, míg Andrej Černiansky a Rarášeké, a Raraché, majd a Veselé listyé és a Národné novinyé, Juraj Čajda pedig az új Černokňažniké és a Národný Hlásniké.
A Szlovák Nemzeti Párt a dualista korszak legjelentősebb politikai ereje volt, bár a kiegyezéstől a századfordulóig terjedő időszak lényegében egy permanens kudarctörténetet jelentett a számára. Az akkori magyar kormányok a nemzetiségi törvényben foglaltakat nem hajtották végre, a kiegyezés idején létező oktatási és kulturális intézményrendszerüket felszámolták, újabbak indítását pedig nem engedélyezték. A párt jelöltjei sorra buktak meg a választásokon, így a szervezet 1878 után bojkottot hirdetve politikai passzivitásba vonult. Ez a századfordulóig tartott, ami a gyakorlatban egy turócszentmártoni központot jelentett regionális pártszervezetek nélkül. Ezt a helyzetet jól jellemezték azok a főispáni jelentések, melyek 1890-ben készültek a Szapáry-kormány számára. Ezek szerint Pozsony, Liptó, Nyitra, Trencsén, Árva és Turóc megyékben tudtak ugyan a Párt létezéséről, de annak helyi szervezeteivel nem találkoztak, csak szlovák érzelmű emberekről volt tudomásuk. A hangadó egy döntően evangélikus értelmiségiekből álló csoport lett, mely a Národnie noviny és a Slovenské pohľady című lapok körül tömörült Svetozár Hurban-Vajanský vezetésével. Ez a liberalizmust elutasítva konzervatív, oroszbarát nézeteket vallott, az asszimilációnak pedig minden formája ellen tiltakozott. A passzivitás éveiben a Párt tevékenysége szinte kizárólag a szépirodalomra és a publicisztikára korlátozódott, ami jelentős mértékben megnövelte a különféle szlovák sajtótermékek jelentőségét. A magyar lapokkal ellentétben náluk, így a Černokňažnikban is nem a közjogi viták, hanem a nemzetiségi kérdés, ezen belül pedig a szlovák sérelmek domináltak. Élceik is leginkább a magyar állam intézményei és annak képviselői ellen irányultak, nem pedig valamelyik másik párt vagy a dualista rendszer ellen.
A magát „humoros szatirisztikus folyóirat”-ként definiáló Černokňažnik számára a legfőbb témát a szlovák nemzetiségi sérelmek jelentették, bár a dualista rendszer működése, a szegénység vagy az 1870-es években a keleti kérdés szintén többször szóba került. A lapban szereplő, hosszabb lélegzetű írások jó része emiatt tartalmilag sokkal közelebb áll egy valós érveket felsorakoztató publicisztikához, mint a klasszikus értelemben vett politikai humorhoz. A „politika a pohár mellett” című rovatban szereplő dialógus a hazai nemzetiségi kérdésről folyik, de nem élcek, hanem sokkal inkább a korabeli szlovák álláspontot ismertető káté formájában. De arra is volt példa, hogy a szerző csaknem teljes egészében hivatalos iratokat közölt humor gyanánt. Az is komoly eltérés a magyar élclapokhoz képest, hogy a címlapon nemcsak gúnyversek, hanem Svetozár Hurban-Vajanský hazafias témájú, lelkesítő költeményei szintén gyakran szerepeltek, sőt még Samo Tomášik Hej szlovákok című verse is, ami a magyar Szózathoz hasonló szerepet töltött be az akkori szlovák politikai kánonban.
Ehhez a tematikához számos karikatúra kapcsolódik, mint például az 1896-os millenniumi kiállítás szlovák pavilonját ábrázoló rajz. Ez a kiegyezés óta őket ért sérelmeket mutatja be, ahol a Matica slovenská és a három gimnázium bezárásán kívül olyan „tételek” szerepelnek, mint például a közművelődés korlátozása (pl.: egyesületi élet, színházi élet, könyvtárak stb.) vagy pedig a középiskolákból kizárt diákok ügye, akiket anyanyelvük művelése miatt bocsátottak el.
A millenniumi kiállítás szlovák pavilonja. In: Černokňažnik, 21. évf. 6. sz. (1896), 44. – Törzsgyűjtemény
De lehetne említeni a nemzetiségi törvényben deklarált állampolgári egyenjogúság és a gyakorlat közötti ellentmondást bemutató karikatúrát is. Eszerint az országot jelképező tehenet a különféle nemzetiségek etetik, de azt már magyarok és a hozzájuk idomuló zsidók fejik.
Nemzetiségi egyenjogúság Magyarországon. In: Černokňažnik, 19. évf. 1. sz. (1894), 5. – Törzsgyűjtemény
Ez főként a költségvetési viták során került szóba, amikor a nemzetiségi képviselők például hiába kértek a magyarokéhoz hasonló támogatást intézményeik számára.
A szlovák sajtóban, így a Černokňažnikban is az őket ért különféle nemzetiségi sérelmeket sokszor konkrét személyekhez kötötték, így számos, személyre szóló karikatúra és élc született. Leginkább Tisza Kálmán és Grünwald Béla került célkeresztbe, akit nemegyszer csak „oktondi, tótfaló Bélá”-ként emlegettek a velük szemben tanúsított türelmetlensége miatt.
A lapban bizonyos nemzetiségeket megszemélyesítő típusfigurák is szerepeltek, bár ezek alapvetően magyarok vagy az őket támogató zsidók voltak. Az előbbieket megjelenítő alak volt a bor mellett búslakodó Kuťaláncos Pista, kinek a ruházata és a külseje is tipikusan magyar (pl.: pörgekalap, sastoll, mente, fokos, pödört bajusz, stb.).
Kuťaláncos Pista. In: Černokňažnik, 1. évf. 8. sz. (1876), 70. – Törzsgyűjtemény
A zsidók esetében pedig a nevét Piócaffy-ra magyarosító Solojmo Blugettest lehetne említeni, akit a magyar nemzetállami célokkal való azonosulása miatt támadtak, akárcsak a többi izraelitát.
A Černokňažnik szlovák nézőpontból reflektált a dualista korszak eseményeire az 1870-es évek közepétől az első világháborúig tartó időszakban. Bár ezek a reflexiók gyakran túlzóak, sőt nem egyszer meglehetősen sértőek is, mégis hűen tükrözik a dualista rendszerről és a korabeli magyar politikai elitről alkotott akkori szlovák álláspontot.
Vesztróczy Zsolt (Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)
