Legtöbbünk már óvodában megismerkedett Weöres Sándorral, amikor a Bóbita vagy A galagonya sorait gajdolta önfeledten az udvaron. Már talán ekkor a gyereklélek is érezhette azt, amit Hamvas Béla fogalmazott meg egy kései kritikájában:
„meg kellett volna neki [Weöresnek] magyarázni, hogy amikor ilyet ír: »őszi éjjel izzik a galagonya« olyan nagyot írt, hogy a föld szíve beleremegett.”
Hamvas Béla: Meduza. In: Diárium, 1944. 2. sz., 22. – Törzsgyűjtemény
Mert bár Weörest az olvasásszociológia a gyermekversekkel azonosítja, a pályatársak és az irodalomkritika már nagyon hamar felismerte a költőben rejlő sokszínű és -arcú, érett géniuszt. De ez a géniusz, ami már a tizenöt éves csöngei fiúban is nemcsak ébredezett, hanem már erős hangon szólt (hisz ne feledjük, egyik legkorábbi kiadott versét, az Öregeket, Kodály Zoltán meg is zenésítette), kortalan, és épp ezért tud minden korosztályhoz egyaránt szólni – nem véletlenül találkozhatunk a szakirodalomban lépten-nyomon az „ősköltő” titulussal. Már gyermekkorban is megsejtheti az ember, hogy ezekben a „varázsversekben” rejlik valami játékon túli. Valami mélyebb és komolyabb, valami, ami a ritmuson és rímeken keresztül, de mégis azokon túlhaladva rezonál az emberrel. És ez az érzetkeltés bizonyosan nem véletlen, hanem nagyon is tudatos költői intenció (bár idáig talán nem jutnak már el fejben a palánták). Weöres ugyanis ezt a mély rezonálást kereste önmagában, a világban és verseiben is. Már 1939-ben, A vers születése című doktori disszertációjában említést tesz az őt mozgató művészi igényről:
„(...) a művész-tevékenységnek nincs általános érvényű határa, tehát szabad alkotás. Korlátai azonosak az emberi lehetőség korlátaival. […] Minden művészi remek a művészetre fogékony egyénben sajátos és rendkívüli rezonanciát fakaszt.”
Weöres Sándor: A vers születése, Pécs, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939, 3. – Törzsgyűjtemény
Beláthatjuk, ez nemcsak játék, hanem igazi credo, amelyhez a költő élete végéig hű maradt: a szabad alkotás elhatározása, mely számos merész kísérletezéshez és formabontó megoldáshoz vezetett a költőnél. Mi itt elsősorban nem a Gyümölcskosár darabjairól akarunk szólni, nem is az ötvenes évek csendjében kevés művész-megnyugvást jelentő gyermekversköteteiről – Bóbita (1955), Tarka forgó (1958), Gyemekjátékok (1965), Zimzizim (1969), Ha a világ rigó lenne (1974). Azokról a versekről szándékozunk beszélni, melyeket Bori Imre képzelettréningnek, dallamtanulmánynak nevezett. A költő egész pályájára jellemző ez a verstípus, melynek többsége később gyermekverssé avanzsált, de amelyek alapvetően nem azok. Maga a költő nyilatkozik így egy interjúban:
„Azt hiszem csak látszat, hogy a versben gyermeki vagyok. Valójában a lélek ősrétegeivel igyekszem kapcsolatban állni, talán ez tetszhet annak, minthogy kezdeti. A primer gyakran gyermekinek látszik, holott nem az. Úgy gondolom, a verseim önmagukért beszélnek.”
Nádor Tamás beszélgetése Weöres Sándorral. In: Uő: Múzsák és mesterek. Párbeszéd művészekkel, Budapest, ILK, 1984. – Törzsgyűjtemény. A beszélgetést idézi: Weiner Sennyey Tibor: Weöres Sándor kozmikus költészete és titkos világai. Esszék, Szeged, Areión Kulturális Egyesület, 2022. 118. – Törzsgyűjtemény
Weöres Sándor és Hamvas Béla terrakotta karikatúrája 1945–46-ból. Antalffy Mária szobrászművész munkája. In: Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 100. – Törzsgyűjtemény
Ebbe a típusba tartozik számos vers az Elysium (1946) című kötetből is. A kötet megjelenése előtti években lépett kapcsolatba a költő Hamvas Bélával: Hamvas a Medúzáról írt kritikájával kérte fel tanítványául Weörest, így kezdődött meg barátságuk, mely a levelezésük nagy részének elkallódása miatt a magyar irodalom egyik nagy enigmája. Annyi azonban kétségtelen, hogy Hamvas létszemlélete, filozófiája és esztétikai irányelvei nagy hatással voltak Weöresre, akit már a kezdetektől foglalkoztatott a keleti filozófia, a spiritualitás. Ez az életszemlélet leginkább az 1945-ben kiadott A teljesség felé című, Hamvasnak ajánlott meditatív munkájában érhető tetten, és majd az Elysiumban forr ki igazán.
Weöres Sándor A teljesség felé című műve ajánlásának tervezete. Kézirat
A kötet maga tehát két szempontból is érdekes számunkra: gondolatiság és verstechnikai szempontból. A gondolatiság elsősorban orpheuszi szent elragadtatás, Hamvas szavaival:
„Ez az az állapot, amikor a tárgyak világának valótlansága rejtélyes módon egyszerre elkezd lelepleződni, és a költő lassan elkezdi az igazi realitást látni és átélni tudni.”
Hamvas Béla: Meduza. In: Diárium, 1944. 2. sz., 22. – Törzsgyűjtemény
Másrészről valami olyan személyiségen túli és kozmikus, melyben a konkrétumok és jelzőfények megszűnnek és elhalványodnak. Csorba Győző idézi kritikájában Weöres egy levelét, amelyben a költő a következőket írja:
„A személyi líra versbe foglal gondolatokat és érzéseket. az exisztenciális lírában vers-gondolatok és versérzelmek vannak. A gondolatok elvesztik konkrétságukat, s egy kozmikus vagy szerafikus logika tartja össze őket: gravitáció, mint a naprendszereket. Az érzelmek többé nem vígak és szomorúak, hanem fény-árny-skálájuk van... Az individuális költőnél a vers a személyiségből fakad; az exisztenciális költőnél a vers a személyiség alatti alapból fakad, de a személyiségen át öltözik szavakba, a személyiség színezi; a motiválás a személyi élmények törmelékéből alakul s válik az abszolút világ szimbolikus kifejezőjévé.”
Csorba Győző: Weöres Sándor új könyvei. In: Sorsunk, 6. évf. 1. sz. 1946, 45–48. – Törzsgyűjtemény
Ligeti Erika szoborterve, az ötvenes évek elejéről, mely sajnos gipszformában maradt. In: Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 155. – Törzsgyűjtemény
Verstechnikai szempontból vissza kell térjünk a már korábban tárgyalt szélsőséges kísérletezéshez, illetve a poesie pure-höz. A kötet számos versét olvasva első látásra visszahökkenhetünk: találunk itt olyan verseket, mint például a Táncdal és a Hangcsoportok, melyek teljességükben értelmetlen szavakból állnak. Az olvasó bizony vakarhatja a fejét, ha a mélyére akar ásni ezek jelentéstartalmának! De nem is biztos, hogy érdemes ilyesmire gondolni, hiszen ezek a versek tisztán zenei kísérletek, ritmusgyakorlatok, melyek élvezetéhez sokkal fontosabb a ritmus ringását elkapni, és mint a táncban, a lépések visszatérő rezzenéseit és játékát észrevenni. Így születik a jelentés látszólag értelmetlen halandzsa versekből.
„A költészet tartalmilag fogalmi, formailag auditív művészet. (Kuriózumképpen megemlíthetjük, hogy a versekben néha jelentéstelen hangcsoportok is kerülnek, hangutánzás vagy hangulatkeltés céljából, pl. Goethe »Zigeunerlied«-jében: »Willewau-wau-wau! Wille wo-wo-wo! Wito-hu!« Ilyenkor a vers átmenetileg nem »a fogalom művészete«, hanem teljesen auditív, mint a zene.)”
Weöres Sándor: A vers születése, Pécs, Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939, 6. – Törzsgyűjtemény
„Dehát hogy ír az ember értelmetlen verset? Milyen céllal, mit akar mondani?”, kérdezhetnénk. Akár azt is gondolhatnánk: „Ilyet én is tudok…” De hogy mennyi munka lehet egy ilyen vagy hasonló vers megírásában, nehéz felmérni. Szerencsénkre fennmaradt egy aforizma és a költő egy levele, amelyek bepillantást engednek Weöres műhelymunkájába. A sorsangyalok című vers születéséről és értelmezéséről van szó. Kardos László a kötetről írt kritikájában meséli el az aforizmát, mikor is Weöres Illyés Gyula, Kassák Lajos, Keresztury Dezső és Kardos társaságában olvasta fel költeményét, és értelmezte azt a baráti kör kérésére.
A költő útlevélfényképe 1947-ből. A kép forrása: Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 133. – Törzsgyűjtemény
„Megkérdeztük Weörest, volna-e kedve, s tudna-e felvilágosító magyarázatokat fűzni furcsa verséhez. Készséggel vállalkozott. Sorról sorra szálazta alkotását s egy rutinos filológ nyugalmával és biztonságával, amellett valami elbájolóan oktató, szelíd derűvel tárta föl A sorsangyalok rejtelmeit. A szó szoros értelmében egyenként fejtette meg a sorokat. Elhülve hallgattuk. Állítom, hogy senki ott közülünk soha rá nem jött volna a versnek arra az értelmére, amelyet a költő imputált művének. A mutatvány lehangoló is volt, föl is izgatott. Weöres jóhiszeműségében egy pillanatig sem kételkedhettünk. Oly átjártan, oly végleges meggyőződöttséggel, olyan sugárzó hittel mutogatta a szavak titkait, hogy – a csalódáson túli valósággal megrendített. De el kellett gondolkodnom azon, nem jutott-e zsákutcába az a művészet, amely nemcsak tömegekhez, hanem íme kiválasztottakhoz se szól, költészet-e a szónak akár ősi, akár legmodernebb értelmében az az alkotás, amelynek egyetlenegy értője maga a költő.”
Kardos László: Weöres Sándor új versei. In: Magyarok, 2. évf., 12. sz., 1946. 7. 799. – Törzsgyűjtemény
Fülep Lajos olvasta ezt a kritikát, és levélben kérte a poeta angelicust, írja le neki is a bravúros elemzést, ha emlékszik. Weöres készséggel válaszolt, újfent strófáról strófára, sorról sorra elemezve A sorsangyalok látszólag áthatolhatatlannak tűnő szimbolizmusát válaszlevelében, amelyről Kenyeres Zoltán méltán állítja, hogy:
„… alighanem a magyar irodalom legkülönösebb és legérdekesebb költői önelemzése.”
Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor, Budapest, Kossuth, 2013, 102. – Törzsgyűjtemény
Basch Edit 1947-es festménye a költőről. In: Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 134. – Törzsgyűjtemény
„Megírom »A sorsangyalok« keletkezését; eléggé bonyolult história: Előzménye: szoktam néha úgy írni verset, hogy a vers keletkezésében való részvételemet minimálisra redukálom, s a vers létrejöttét úgyszólván a poézis hatalmaira bízom. Ez a következő metódussal szokott történni: Rögtönzök néhány sornyi értelmetlen szöveget (...) Mikor ez az értelmetlen szöveg elkészült: elkezdem a felsorakozott értelmetlen szavakat ízlelgetni, hogy melyiknek milyen fogalmak felelhetnek meg leginkább. Pl. »hobu«-nak megfelelhet: sötét, homályos, nyugodt, nyugodni, nyugvás, gúzs, szűk, fal, kuckó, odu, pince, barlang, guggolni, zsugorodni, száradni.”
F. Csanak Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945–1950, Budapest, 2001, 182. – Törzsgyűjtemény
Láthatjuk, hogy Weöres az úgynevezett „automatikus írás” gyakorlatával él, mely kedvelt munkafolyamata volt az avantgarde-nak. Két alfajtája van: objektív, amikor a művész kiiktatja az alkotói tudatot, és így spontán művet hoz létre; a szubjektív pedig a szabad asszociáció mentén működik. Láthatjuk, hogy A sorsangyalok a kettő keveréke. Weöres tehát először „kikapcsolta” nyelvi regisztereit, majd hangulati asszociáció révén „lefordította” a hangsort.
„Persze nemcsak egyféle »megfejtése« van az ilyen szövegnek, hanem legalább százféle, és mind más-más. [...] Így csinálhatnék további »fordításokat« is, egyre lazábban alkalmazkodva a megadott értelmezési lehetőséghez. […]
Ezekután rátérhetek »A sorsangyalok« keletkezésére. így szóltam magamhoz: »Sok-mindent kaptál már sorsod angyalaitól: köszönd meg nekik egy himnusszal. S hogy e himnuszban mi legyen, azt bízd őrájuk.«
Elindulásul leírtam négy értelmetlen sort:
- naur glainre iki
- vobe gollu vá
- tian plitei keumu tié
- hom vonnom mí
Mindegyik szónak 10-20-féle értelmet adtam, aztán »lefordítottam« egymásután tizenkétszer; de a sorokat közben cserélgettem, hogy a szerkezet változatosabb legyen; s olykor csak 3 sort vettem, olykor pedig egy sort kétszer is. Ha az egyik strófában 1-2-3-4 volt a sorok sorrendje, a következőben mondjuk 2-4-1-3, vagy 1-2-1-4-3, vagy 1-3-2, stb.”
F. Csanak Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945–1950, Budapest, 2001, 185, 186. – Törzsgyűjtemény
Ezután kezdte el a költő kötött formába dolgozni a verset, dallamos ritmust választani, folytonosan váltakozó rímképlettel:
„… hogy a vers hangulata ide-oda forogjon, mint egy lebegő kristály.”
F. Csanak Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945–1950, Budapest, 2001, 185, 188. – Törzsgyűjtemény
Érthetjük, nem érthetjük a verset magát: kétségtelen, hogy a költő zsenije páratlant alkotott, és kitágította a versalkotás, versértelmezés határait. Talán Weöres összegzi legjobban levelének végén:
„Hogy a vers tartalma, a sors-hatalmakról való tanítás hogyan bujt bele az értelmetlen sorokba, s hogyan vált az egész vers gerincévé: ezt nem tudom. Ez a művészet csodája, hogy az ember sokkal nagyobbat szarik, mint amekkora a seggén kifér. A művészet nyilván nem e világból való; az elemzés csak addig a kapuig tudja nyomon elkísérni, ahol az ismeretlen kezdődik.”
F. Csanak Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945–1950, Budapest, 2001, 185, 188. – Törzsgyűjtemény
Bibliográfia:
- Bata Imre: Weöres Sándor közelében, Budapest, Magvető, 1979.
- Bartal Mária: Orfikus Impulzusok Weöres Sándor költészetében. In: Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2009, 388–397.
- Bori Imre: Eszmék és látomások, Újvidék, Forum, 1965.
- Csorba Győző: Weöres Sándor új könyvei. In: Sorsunk, 6. évf. 1. sz. 1946, 45–48.
- F. Csanak Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945–1950, Budapest, 2001.
- Hamvas Béla: In: Diárium, 1944. 2. sz. 21–23.
- Kardos László: Weöres Sándor új versei. In: Magyarok, 2. évf., 12. sz., 1946. 799–800.
- Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 133.
- Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor, Budapest, Kossuth, 2013.
- Zimáné Lengyel Vera (összeáll.): Weöres Sándor, Budapest, FSZEK, 1979.
- Schein Gábor: Weöres Sándor. Élet-kép sorozat, Budapest, Elektra Kiadóház, 2001.
- Tóth Judit: Hamvas Béla és Weöres Sándor – Mester és tanítvány? In: Szepo. com
- Vajda Endre: Weöres Sándor új könyvei. In: Válasz, 6. évf. 1946, 278–279.
- Várkonyi Nándor: Weöres Sándor pécsi évei. In: Magyar Műhely, 2. évf., 7–8. sz., 1964. március, 1–24.
- Weiner Sennyey Tibor: Weöres Sándor kozmikus költészete és titkos világai. Esszék, Szeged, Areión Kulturális Egyesület, 2022.
- Weöres Sándor: A vers születése, Pécs, Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939.
Derhán Kamilla (Kézirattár)
