Szent Lőrinc a legendája szerint II. (Szent) Sixtus pápa diakónusa (szerpapja) volt. A vértanú pápa elfogatásakor őrá bízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza föl a szegények között. A pápa egyben azt is megjósolta, hogy három nap múlva ő is mártíromságra jut. Lőrinc Sixtus végakarata szerint cselekedett. Amikor őt is letartóztatták, és az egyház értékeit rajta követelték, a szegényeket vezette a bíró elé, mondván: Íme, az egyház vagyona! Kegyetlen halált szenvedett (258. aug. 10.), rostélyon sütötték meg. Helyzetéhez mérten meghökkentő humorérzékről tett tanúságot. Amikor már sült a roston egy ideje, így szólt hóhérához: „Az egyik oldalam már megsült, fordíts a másik oldalamra!” A pápája szomszédságában ünnepelt Lőrinc a IV. század óta az egyik legnépszerűbb szentje a kereszténységnek. Fiatalemberként ábrázolják, diakónusi dalmatikában. Attribútuma a boronára emlékeztető rostély. Mártíriuma a pecsenyévé pirító augusztusi forróság jelképe. A fentiek okán a tűzoltók, a tűzzel foglalatoskodók (cukrászok, pékek) hívták segítségül, s elsősorban égési sebek gyógyulásáért fordultak hozzá. Ünnepe a földműves nép körében határnapnak számított, amit országszerte ismert szólás is jelez: „belepisilt Lőrinc a dinnyébe”, azaz a Lőrinc-nap után szedett dinnye már ízetlen. Hasonló szentenciák: Lőrinc-nap után a fa már nem fejlődik tovább. Lőrinc-naptól nem tanácsos már a folyókban fürödni. (E mondások inkább a másik, kevésbé ismert szeptember 5-i Lőrinc napra illenek, a tapasztalat is ezt igazolja.) Egy érdekesség: az angol néphagyomány az augusztusi meteorhullást „Szent Lőrinc könnyeinek” hívta.

Jankovics Marcell: Tüzes rostélyon (részlet). In: Uő: Jelkép-kalendárium, [Debrecen], Csokonai, 1997. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Óangol egyházi naptárak az augusztusi tömeges csillaghullást „Szent Lőrinc tüzes könnyei”-nek nevezik. E bizonyára népies eredetű elnevezésben egyfelől évezredes megfigyelés tapasztalati tanulsága, másrészt pedig a nép fantáziájának hitregeképző ereje nyilvánul. A tapasztalati tanulság az, hogy az úgynevezett „hulló csillagok” száma az év bizonyos szakaiban jóval meghaladja az átlagot, amely egy-egy helyre nézve a mai, élesebb eszközökkel és éberebb figyelemmel dolgozó észlelés eredménye szerint, óránként nem igen emelkedik ötnél többre.
[...]
Lőrinc különben is egyike a népszerűbb szenteknek. A mi népies kalendáriumunk is számon tartja a napját. De tudtommal a csillaghullást nálunk nem kötik nevéhez. Ehelyett a napja körül érő sárgadinnyével van dolga, amelyről nálunk azt tartják némely helyütt, hogy Lőrinc napja után már nem jó, mert ez a szent nem a legilledelmesebben bánik e gyümölccsel. Ez a szókimondás azonban csak nagyon forró nyáron válik be, amikor a dinnye a rendes időnél korábban érik. A dinnyén kívül még a kígyóknak a veszedelme és a köleskásának a patrónusa Szent Lőrinc. S ebben az utóbbiban már rejtőzhetik valamelyes vonatkozás a hulló csillagok augusztusi raját szóró és az aranysárga kölesszemeket szaporító szentnek oly legendai szerepére, amely még nincs eléggé felderítve.

Katona Lajos: Szent Lőrinc tüzes könnyei. In: Uő: Folklór-kalendárium, Budapest, Gondolat, 1982. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Lőrinc (Laurentius) annyi, mint ‚akinek babérja van’ (lauream tenens), azaz babérból való koszorúja, mert egykor ilyen ágakkal koszorúzták meg a győztest. Ez a fa ugyanis a győzelem jelképe: örökzöld a lombja, kellemes az illata és nagy az ereje. Szent Lőrinc neve tehát a babérból származik, mert vértanúságában győzelmet aratott. Ezért mondta Decius összezavarodva: „Azt gondolom, legyőzött bennünket.” Örökzöld volt szíve ártatlanságában és tisztaságában. Ezért mondta: „Az én éjszakámban nincs sötét.” Örök emlékezet által illatozott, erre vonatkozik: „Osztogatott, a szegényeknek adott: az ő igazsága megmarad örökkön örökké” (Zsolt 111,9). Szent Maximus erre mondta: „Hogy is ne maradna meg örökkön örökké az ilyen igazság, melyet szent fáradozással bevégzett és dicsőséges vértanúsággal szentelt meg?” Hathatós volt nagy erejű prédikálásában, ezzel térítette meg Lucillust, Hippolytust és Romanust. Ennek a fának abban van az ereje, hogy megtöri a követ, meggyógyítja a süketséget és állja a villámot. Így töri meg Lőrinc a kemény szívet, úgy adja vissza a lelki hallást, és így oltalmaz meg a gonoszok ítéletének villámától.

Jacobus de Voragine: Legenda Aurea, [Budapest], Helikon, 1990. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Lőrincet a középkorban részben legendája nyomán, részben nevének értelmezéséből támadt megfontolások alapján védőszentül tisztelték a szegények, a könyvtárosok (mert az Egyház könyveinek is ő volt a gondviselője), a tűzoltók és a tűzzel dolgozó pékek, cukrászok. Oltalmul hívták égési sebekről, lázról, zsábáról és szemfájásról. Ünnepe a parasztságnál, gazdasági és időjárási emlékeztető nap.
E kiterjedt képzetkörnek a mi néphagyományunkban már csak töredékei élnek. Templomtitulusaink, ikonográfiai maradványaink azonban Lőrinc hajdani hazai tiszteletének virágzásáról és nyilvánvalóan európai kultuszösszefüggésekről tanúskodnak.
Lőrinc napját Szent László törvénye a kötelező ünnepek közé sorozza, középkori misekönyveink számontartják. Feltűnő azonban, hogy egyik, XIV. századból származó pozsonyi misekönyvünk e napon Ezekiel prófétáról emlékezik meg, pedig a városnak ebben az időben már Lőrinc-temploma is volt.

Bálint Sándor: Augusztus 10. In. Uő: Ünnepi kalendárium II. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából (július 1. - november 30.), Budapest, Szent István Társulat, 1977. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Akkoron nagy halát ada az Istennek
 szent Lörincz martir, édes mesterének,
Hogy be veszi ötet fénlö dicsöségben,
Az örök élétnek szép nyugodalmaban. 

Dicsiret, dicsösség az atya Istennek
Légyen nagy tiztesség az fiu Istennek,
Es az vigaztalo szent lélek Istennek,
A szent háromságnak, egy bizony Istennek. 

De Sancto Lavrentio X avgvsti. Részlet. In: Katolikus egyházi énekek (Régi magyar költők tára XVII. század). Jegyzetek: Holl Béla, Budapest, Argumentum – Akadémiai Kiadó, 1992. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár