Borsod vármegye színházat épít. Második rész

2023. augusztus 25. 06:00 - nemzetikonyvtar

200 éve, 1823. augusztus 24-én avatták fel az első miskolci színházat

A központi vármegye körül megmozdult Északkelet-Magyarország köznemessége, arisztokráciája, polgársága, így koncentrálva a színügyre fordítható anyagi forrásokat és szervezőképességet. A Pesten felépítendő állandó színház ügye nem haladt, ez ösztönzést és hivatkozási alapot adott a borsodi színházépíttetőknek. Így Borsod 1060, Gömör vármegye 1119 forintot, Heves 154 forint 10 krajcárt (az általa gyűjtött 1000 forint kamatait) vont vissza a pesti teátrumra 1808 óta küldött összegből és irányította át a borsodi gyűjtésre. Keresztesy Sándor 1923-ban 12.575 forint 11 krajcár összes befolyt adományról írt. Abaúj, Borsod, Gömör, Heves, Zemplén megye főurai, nemesei, polgárai pénzben és természetben egyaránt adakoztak: a diósgyőri vashámor vasat, mások téglát, követ, fuvart adtak, esetleg ruhákat a jövendő színház jelmeztárába, Szigethy Mihály miskolci nyomdász pedig adománykérő leveleket nyomtatott ingyen. Beregből a Schönborn-uradalom 60 darab 4 öles keményfát, Ungból Lónyay Gábor főispán 100 forintot juttatott, megyéjükből egyedüli adományozókként.
Szrogh Sámuel, Miskolczy György és Erőss József 1821-ben tették közzé hivatalos tudósításukat az általuk addig gyűjtött adományokról: ekkorra Borsod 3.546 forintot gyűjtött, rajta kívül Abaúj vármegye közönsége emelkedett ki az adakozók közül, 2.798 forinttal. Az abaúji nemesség jó ötletnek tartotta egy Miskolc központú, északkelet-magyarországi színházi körzet gondolatát, annál is inkább, mert Kassával ekkor még nem számolhatott. Az 1789-ben megnyílt kassai színházban hagyományosan német társulat játszott, a bérlő-igazgató az 1810-és évek második felében gróf Péchy József, az Abaúj, Sáros, illetve Heves megyékben honos pécsújfalusi Péchy család tagja volt. (Vállalkozóként a 19. század első felében a magyarországi gazdasági–kulturális–politikai elit más tagjai is – például Gyürky Pál nógrádi főjegyző, gróf Ráday Pál (1768–1827), gróf Brunszvik Ferenc, valamint báró Orczy Lőrinc – érdekeltek voltak a német nyelven zajló színházi életben.)
A miskolci színházépület ügye Abaújban tevékeny támogatóra is lelt: gróf Dessewffy József (Kazinczy Ferenc barátja), aki adománykérő leveleiben a színház nyelvművelő, művelődési és nemzetformáló feladatairól beszélt, azokról, melyeket a magyar színjátszás születése óta emlegettek pártolói.

Dessewffy József portréja, Johann Ender 1830-as években készült festményének fotómásolata. In: Vasárnapi Ujság, 1903/24. (jún. 14.), 385. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

„[…] mi kevés áldozat kívántatik arra, hogy egy állandó kis nemzeti theátrom gyökeret verjen a hazában, mely mintegy plánta oskolája légyen már feles számra gyűlt színjátszósaink társaságának, a melynek eddig magában a hazában mintegy számkivettetve lenni és mint valamely csordaseregnek, szüntelen bujdosni, kóborlani és vándorlani kelletett. Az egyes emberek járás-kelés által művelődnek ki ugyan, de bár mely társaság kiműveltetése állandó helyet és helyheztetést kíván. Ez a köz igazság egy nemzeti játszószínre nézve még igazabbnak látszik, mivel a nemzeti ízlés megfundálásának egyik kútfeje lévén a nemzeti játszószín, természetes dolog, hogy eleintén kivált, egy állandó társaság és annak állandó nézői és hallgatói egymást viszont mintegy oskolázván, jobban vetik meg a nemzeti ízlés fundamentomait, mint a vándorló társaságok és a mindig nagyobbára változó nézők és hallgatók. Kívánatos volna ugyan, hogy a fővárosban lenne a nemzeti theátrom, de ha nincs vagy az akadályok miatt eddig nem lehete: fog lehetni és bizonyosan lesz is, ha a magyar nemzet állhatatosan akarja; és én azt gondolom, hogy a kis város példája a szégyen segedelmével elébb utóbb a maga kebelébe fogja húzni a kis városban mintegy újraszületett, nevelt és nevelkedett magyar nemzeti színjátszó társaságot.”

Dessewffy József felhívása, Kassa, 1817. jan. 28. Idézi: Abafi Lajos: A miskolci színház történetéhez, I. In: Figyelő, 12(1882) 261. – Törzsgyűjtemény

A borsodi pártolók azt is tudták, hogy bár a miskolci közönség lelkesen látogatja az előadásokat (utoljára 1801-ben járt itt nagyobb társulat), mégis csekély ahhoz, hogy a színészek egész évi megélhetése biztosítva legyen. Gondoskodtak tehát nyári játszóhelyekről. A következő években a társulat fellépett Egerben, Rimaszombatban, Rozsnyón, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen, a vendégjátékokat a vármegyei direkció szervezte, felhasználva a megyék közti közigazgatási kapcsolatokat, míg a művészi irányítás két idősebb színész, Benke József és Murányi Zsigmond kezében volt. Rendszeres, hosszabb ideig tartó vendégjátékot Kassán adtak, eleinte csak nyáron, a német évad szünetében, majd 1818. november 2. és 1819. március vége között megpróbálkoztak a német társulat helyettesítésével – ekkor már jóval kevesebb sikerrel. A társaságról és helyzetéről – a Borsod megyei direkció kérésére – Dessewffy József küldött beszámolót Miskolcra.

„Midőn itt harmadévi nyárban legelőször jelene meg a’ magyar társaság, mind azért, mert nyárban nincs itt theátrom, mind azért, mert a’ társaság első beléptekor hathatósan meg akarta nyerni a’ publikom kedvellését; mind pedig azért, mert újság volt itten a’ magyar theátrom; mind, végtére, mert több elnémetesedett, finnyásabb ízlésű uraink és dámáink, kik inkább szoktak a’ német theátromhoz, nem valának már a’ városban, a’ magyar társaság sok kedvellőkre talála, a’ játékház majd mindig tele volt, a’ paradicsom [karzat] tömött, a’ lózsiknak [páholyoknak] nagy része elfoglalva, pénz is több volt akkor, és a’ farsangi mulatságoknak fogyatkozásában mind több időt, mind több pénzt lehetett fordítani a’ theátrom látogatására; most különbözők a’ környülállások, kevesebb a’ pénz és mégis a’ lózsik ára majd olyan, mint tavaly. Még a’ városban vannak elnémetesedett dámáink s uraink, a’ farsang szaporítá a’ mulatságokat, a’ német katonaság nem tud magyarul, a’ kitolt német társaság és annak barátjai fájlalják volt uralkodásokat. Most csak a’ paradicsom van mindig tele, és az tapsol leginkább, ámbár többnyire merő tótokból álljon. Ez a környülállás nem nevelheti a társaság jó ízlését, és szükséges, hogy vagy elbízza magát, vagy minden kedvét elveszejtse. Ritkán tudják jól rolléjokat [szerepüket], elfelejtkeznek, hogy több német és tót hallgatóik vannak, hogy következendőképpen nem kellene oly sebesen beszélniek, […] az orkhesztra is igen rossz állapotban van, gyakran tónus, majd mindig taktus nélkül, a’ súgót is igen gyakran hallani az elszavalló előtt. Azonban mégis némely darabok meglehetősen adatnak elő. Azt nem is említém, hogy az elment Kőszegi egy időtől fogva nagyon hányni és vetni kezdette magát, s így játszása a’ természetiségét elvesztette; egykor bosszúsan is lépett fel a theátromra, azután pedig megverekedett mátkájával, ’s mégis osztán elillantott vele. […] Nem lehet minden embertől annyi hazafiúi szeretetet kívánni, hogy ezen hibákat észre ne vegye, és ha észre veszi, azokat mindig engedelemmel lássa.”

Dessewffy József Szrogh Sámuelnek, [1819]. Idézi: Abafi Lajos: A miskolci színház történetéhez, II. In: Figyelő, 12(1882) 374–375. – Törzsgyűjtemény

A régi kassai színház. Jaschik Álmos egykorú metszetről készült tollrajza, 1930-as évek közepe. Jelzet: SZT KD 900 – Színháztörténeti és Zeneműtár

1820-ban a miskolci együttes, mely öt évig alig változott, bomladozni kezdett: Benke József, Murányi Zsigmond, Murányiné Lefèvre Terézia és Déryné elhagyta a társulatot. Bár Miskolc a következő években sem maradt színészek nélkül, Borsod megye a színházavatóra erős, jól szervezett együttest akart. 1823. augusztus 24-én Éder György színtársulatának előadásában, Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországban című vitézi játékával – bár ideiglenes színpadon az új épületben és a kolozsvári, Farkas utcai Színház díszleteivel – megnyílt a miskolci színház.

Éder György (1788–?), a miskolci színház első igazgatója. Bartus Ödön rajza, 1923. In: Emlékalbum a Miskolcon 1823-ban megnyílt első magyarországi kőszínház 100 éves jubileumára, szerk. Keresztesy Sándor, Miskolc, Klein–Ludvig–Szelény ny., 1923, 19. – Törzsgyűjtemény

Az épület, mely Borsod vármegye tulajdona volt, és húsz évig szolgálta a magyar társulatokat, 1843. július 19-én, a miskolci nagy tűzvészben leégett.

„[…] Miskoltz várossára nézve elfelejthetetlen nap virradván fel, az nap, amint vélik, némelly Besenyei lakosok Levandovszki nevezetű Óhittü házának udvarában szalma köteleket készítvén az aratásra menendők, a pipábul ki esett tűz az udvaron lévő Szalmát lángba borította, a honnan a tűz a házra és így tovább terjedvén, amint a hiteles Főszolga Bírói tudósítás melly 7-ik augustusban tartatott Köz Gyűlésben felolvastatott, világosan mutattya, meg égtek 815 házak, 514 Kamara, 549 istálló és fészer vagy szin, 67 pintze, öszvesen 1935 épület, ezek között a Minoriták temploma és kolostor, a Reformátusok és Evangélikusok Templomai, az Izraeliták Sinagogájok, a T. Vgye Háza (vármegyeháza) minden hozzá tartozó épületekkel, tömlötzökkel, a rab dolgoztató Intézet, a Város és Egri Káptalan házaik, a Magyar Játszó Szín, a 3. Rózsa Korona Vendég fogadók, mind 2. Egyesületi (:Cassinói:) Kisded Óvó intézeti házak; a szenvedett kárt egyedül a házak tetején lehetvén betsübe venni, 600 ezer pengő forintnál is többre tétetett.”

Kovássy Zoltán: Borsod megye képe egy 19. századi napló tükrében : [Szeghi Kiss László naplója]. A miskolci Herman Ottó Múzeum közleményei, 15. Miskolc, Herman Ottó Múzeum, 1976, 57. – Törzsgyűjtemény

Borsod vármegye 1846-ban elkezdte az új színházépület építtetését, ismét adományozásra szólítva fel a vármegyéket, majd 1847-ben úgy döntött, hogy a feladatot egy részvénytársaság vegye át és hajtsa végre. Az építtetésre alakult részvénytársaság végül nemcsak az elkészült színház tulajdonosa, hanem üzemeltetője is maradt, egészen 1913-ig, ekkor pedig már nem Borsod vármegyének, hanem Miskolc városának adta át az 1857-re elkészült épületet.

Felhasznált irodalom: