Egy aranylakodalom emléke. Hatodik rész

2023. október 08. 06:00 - nemzetikonyvtar

Gratianus Dekrétumának mainzi ősnyomtatványa

Habsburg–Tescheni Frigyes királyi herceg és neje, Izabella 1928 októberében ünnepelték aranylakodalmukat. Ennek alkalmából több, igen értékes könyvet ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. Tették mindezt annak ellenére, hogy már csak egykor mesés vagyonuk töredékének voltak birtokában.
A Habsburg–Lotharingiai-ház tagjaiként az első világháborút követően javaik nagy részét elvesztették, többek között a bécsi Albertina palotában levő műgyűjteményüket is, melyet az osztrák államtól hiába igényeltek vissza. Egyetlen ország hagyta háborítatlanul birtokaikat: a Magyar Királyság. Életük hátralevő részét itt élték le, köztiszteletnek és népszerűségnek örvendve.
A nagyvonalú adomány nem csupán a köz iránti áldozatkészségükről tanúskodott, hanem egyben magyar kötődésük egyik megnyilvánulása is volt, melynek nyomán nemzeti könyvtárunk rendkívül értékes kiadványokkal gazdagodott. Sorozatunkban a hercegi pár által adományozott műveket mutatjuk be.

1_kep_opti_30.jpgHabsburg–Tescheni Frigyes királyi herceg és felesége, Izabella hercegasszony – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

A hatodik mű, melyet az 1929. évi könyvtárigazgatói jelentés a hercegi pár által adományozott könyvek sorában említ, Gratianus (1090?–1150?) Dekrétum címmel ismertté váló műve, melyet Schöffer Péter (1425–1503), Gutenberg jeles segéde adott ki 1472-ben, Mainzban.
A könyv nem csupán nyomdászattörténeti szempontból jelentős, hanem utólagos díszítése révén, mely Lublini Prokopiusz (Procopius de Lublin) nevéhez köthető, egyben kalligráfiai remekmű is.

2_kepf_opti.jpgGratianus Dekrétumának (Mainz, 1472) kezdő sorai: „Incipit discordantium canonum concordia (…)” Régi Nyomtatványok Tára, Inc. 46

A latin nyelvű könyv ősnyomtatványra jellemző módon, címlap nélkül jelent meg és címként gyakran a kezdő mondatrészt említik, amely „Az eltérő jogszabályok összhangja” (Concordia discordantium canonum).
Ez hűen tükrözi Gratianus mester szándékát, akinek életéről igen kevés adat ismert. Denari Odofréd (1200?–1265) feljegyzése szerint rubrikátorként (a kezdőbetűket vörös tintával jelölő írnokként) tevékenykedett a bolognai Szent Félix és Nábor kolostorban. Mivel ez a szóban forgó időszakban többször is a kamalduli rend kolostoraként említett, később sokan úgy vélték, hogy Gratianus a kamalduli rendhez tartozott, mások szerint viszont bencés szerzetes volt. Kétségtelen azonban, hogy egyházi műveltségű írástudó volt és művének tartalma azt sugallja, hogy joggyakorlati és tanári tapasztalattal is rendelkezett.
Műve megírásának elengedhetetlen feltétele volt egy könyvtár, amelyben rendelkezésére álltak mindazon művek kéziratos másolatai, melyeket idéz és feltételezhető, hogy ez a bolognai Szent Félix és Nábor kolostor könyvtára lehetett.
A később Dekrétum néven ismertté váló mű különböző jogforrásokból származó, közel négyezer egyházi rendelkezést tartalmaz és a pápai ügylevelek, zsinati végzések, valamint liturgikus szabálykönyvek (Ordo Romanus) mellett a Szentírásból is merít. Összeállítása valószínűsíthetően több évet vett igénybe és minden bizonnyal a második lateráni zsinat (1139) után készült el, mivel utal ennek rendelkezéseire.

3_kepf_opti.jpgRészlet Gratianus Dekrétumából (Mainz, 1472) – Régi Nyomtatványok Tára, Inc. 46

Bár egyházi határozatgyűjtemények korábban is készültek, ezek használata nehézkes volt, mivel nem rendezetten, hanem időrendbe soroltan tartalmazták a különböző egyházi rendelkezéseket.
Gratianus érdeme, hogy a több évszázad során felhalmozódott határozatok tömkelegét témakörök szerint rendszerezve foglalta egybe és jogértelmező magyarázatokkal látta el, különválasztva a kánonjogot (mely az egyházi és bizonyos világi ügyeket is szabályozó jogi tételek összessége) a skolasztikától. Mindezek mellett a különböző határozatok között felmerülő ellentmondásokat is megpróbálta feloldani.
Ennek nyomán a mű könnyen használhatóvá vált és nemcsak a katolikus egyház kötelékébe tartozók, hanem a középkori egyetemeken tanuló diákok is előszeretettel forgatták. Népszerűsége napjainkig tart, egyházjogi ismétlőkönyvként pár évvel ezelőtt újra kiadták Egyházi jog, kérdések és feleletekben címmel.
Annak ellenére, hogy a katolikus egyház soha nem nyilvánította hivatalossá, az egyházi jogtudomány egyik alapművének tekintett és az 1917-ig érvényben levő kánontörvénytár (Corpus iuris canonici) első részét alkotta.
A határozatgyűjtemény három részre tagolt. Az első rész bevezetője a jog fogalmairól és forrásairól szól, valamint a természetjog és az erkölcs szerepéről. Ezt követően az egyházi hivatalok és az egyház kötelékébe tartozó személyek jogai kerülnek tárgyalásra.
A második rész jogi eseteket tárgyal. Gratianus először a jogtételt közli, majd valós, vagy képzeletbeli jogi eseteket old meg a fentebb említett jogforrásokban foglaltak szerint (latin elnevezésük: canones), végül ezekhez saját eszmefuttatásait fűzi hozzá (latin elnevezésük: dictum). Jogi fejtegetései teológiai tartalommal telítettek, mivel e korai időszakban az egyházi jog még nem vált teljesen külön a teológiától és gyakran fordul elő az isteni jogra és Istenre, mint törvényhozóra történő hivatkozás.
A harmadik rész a szentségekről, a szentelményekről, meg a böjtről szól. Mivel ebben ún. dictumok nem fordulnak elő, máig vitatott, hogy Gratianus műve, vagy pedig a tanítványai által írt kiegészítés.

4_kepf_opti.jpgRészlet Gratianus Dekrétumából (Mainz, 1472) – Régi Nyomtatványok Tára, Inc. 46

A könyv oldalainak szedéstükre a korabeli, jogi tartalmú kódexek mintáját követi: a jogszövegek az oldal középmezejében jelennek meg, két hasábra osztva, míg az ehhez fűzött, jogértelmező magyarázatok a szélső szöveghasábokba tördeltek (ezek latin neve: glossa ordinaria).
Ez utóbbiakat nagyobbrészt Johannes Teutonicus (1180?–1252) írta, később pedig Bresciai Bertalan (1200?–1258) javította és bővítette őket, többek között VIII. Bonifác pápa döntvénytárára utaló hivatkozásokkal.
Mivel a nyomtatás során a nyomdászok apróbb módosításokat és javításokat hajtottak végre, a kiadványnak több változata került forgalomba. A hercegi pár által adományozott példány azon változatok sorába tartozik, melyben a kezdetet jelző Incipit szó rövidítés nélkül szerepel.
Az utolsó oldalon, a szöveg végén olvasható kolofon (a kiadás adatait tartalmazó zárószöveg) szerint a gernsheimi Schöffer Péter (Petrus Schoiffer) 1472 augusztus idusán (13-án) fejezte be Gratianus Dekrétumának nyomtatását.
A könyv illuminátora (aranyozó díszítője) a fametszetes kolofon utolsó sora alá jegyezte be nevét: „1476 ezt a könyvet lublini Prokopiusz testvér illuminálta” (1476 Iste lib[er] est illu[m]i[n]atus p[er] f[rat]rem p[ro]copiu[m] de lublin).

5_kepf_opt.jpgA Mainzban kiadott Dekrétum kolofonja és Schöffer Péter nyomdászjelvénye – Régi Nyomtatványok Tára, Inc. 46

A kolofon alatt Schöffer nyomdászjelvénye látható: két, faágra akasztott pajzs, melyeken khí és lambda betűk, Krisztus és Logosz (Isten igéje) szavak kezdőbetűi jelennek meg. A nyomdászat történetében ő volt az első, aki kiadványait kolofonnal és nyomdászjelvénnyel jelölte. Ez utóbbi először az 1457-ben, Fust Jánossal (1400?–1466) közösen kiadott zsoltároskönyv bécsi példányában bukkan fel, de mivel nem kizárt, hogy utólagos lenyomat, ezért az 1462-ben kiadott Bibliát tekintik az első olyan könyvnek, melyben nyomdászjelvény szerepel. E biblia hártya- és papírpéldánya egyaránt megtalálható volt magyar, kolostori könyvtárakban: az egyik a németújvári ferences kolostorban (korábban Batthyány Boldizsár könyvtárában), a másik pedig a kaplonyiban (később a gyöngyösi ferences kolostor könyvtárába került, ahol jelenleg is a régi könyvállomány legbecsesebb kincse).
Schöffer Péter (1425?–1503?), az európai nyomdászat történetének jelentős alakja, fiatalkorában Párizsban írnokként, később pedig Gutenberg segédeként tevékenykedett, majd annak egykori üzlettársával Fust Jánossal közösen folytatott nyomdászati vállalkozást.
Nevéhez több újítás fűződik a könyvnyomtatás terén: a kolofon és nyomdászjelvény használata mellett, elsőként valósította meg sajtóval a többszínnyomást, egy olyan eljárás révén, amelynek során a kezdőbetűket külön festékezték vörös és kék színű festékkel, majd ezt követően ékelték a szedésbe.
Szintén ő volt a gótikus-antikva néven számon tartott betűváltozat megalkotója, amely a gót rotunda kerekded betűinek alakját ötvözte a humanista kézírás formai jegyeivel a könnyebb olvashatóság érdekében.

6_kepf_opti.jpgIniciálé Gratianus Dekrétumának mainzi kiadásából – Régi Nyomtatványok Tára, Inc. 46

A könyv illuminálását jegyző Prokopiusz testvér a ferences rend obszerváns ágához tartozott, amely a rendi szabályzatot szigorúbban követte és amely Lengyelországban Kapisztrán Szent János prédikációinak hatása nyomán nyert teret. A mainzi ősnyomtatvány díszítését követő időszakban, 1483 és 1488 között a radomi kolostor elöljárójaként tevékenykedett.
Leveles-indás díszítményei szemet gyönyörködtetők és gyakorlott kézre vallanak. Az iniciálék (díszes kezdőbetűk) lendületesen ívelő indacsokrokkal díszítettek, igen változatos módon, arról tanúskodva, hogy Prokopiusz alkotókészsége teljében remekelt. A lapszélen le és felfutó indákba ágazó betűszárak kék, zöld és mályvaszínű tintával rajzoltak, a betűk belső mezejét pedig különféle mintázatú díszítmények borítják. A hatást fokozza, hogy a szövegközti betűk helyenként aranyokkerrel felülfestettek.
A könnyebb kezelhetőség érdekében a szöveghasábok felett kék és vörös, fejezetjelölő betűk szerepelnek. A rubrikátor, aki jelen esetben sem feltétlenül azonos személy a díszítést és aranyozást végző illuminátorral, a szöveget tagoló kezdőbetűket vörös és kék színnel emelte ki. Akárcsak a kódexek díszítése, az ősnyomtatványoké sem köthető legtöbbször egyetlen kézhez, hanem egy több fős műhely munkájának eredményeként valósultak meg.
Az ívrét alakú könyvet a 18. a század folyamán két kötetbe kötötték. Mindkettő gerincén ugyanaz a sugárkoszorúba foglalt SA névjel ismétlődik, mint a hercegi pár által ajándékozott könyvek egy részén.
Az előzéklapokat a kötés korára jellemző módon, kagylómintás márványozással díszítették.
Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött példányon kívül Gratianus művének mainzi kiadása három, magyar, egyházi gyűjteményben lelhető fel: a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtárban, a szombathelyi Egyházmegyei Könyvtárban és a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtárában.
Árverésen a közelmúltban nem bukkant fel, becsült értéke a mű ugyanazon évben megjelent, de szerényebb kivitelű kiadásának leütési ára alapján tízmillió forint feletti.
Gratianus Dekrétumának mainzi kiadásából mintegy száz példány maradt fenn. Lublini Prokopiusz közreműködése révén ezek közül az egyik legszebb ma az Országos Széchényi Könyvtár ősnyomtatvány-gyűjteményében található, a hercegi pár nagylelkű adományának köszönhetően.

NyA

A sorozat további részei: Első rész, Második rész, Harmadik rész, Negyedik rész; Ötödik rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr5018214173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása