„Nem szalon sablon nyelven beszél” – Jászai Mari és egy Ibsen-fordítás

2023. december 09. 06:00 - nemzetikonyvtar

Henrik Ibsen John Gabriel Borkman című színműve magyarországi bemutatójának 125. évfordulójára

01_20231201_113018_opti.jpgIbsen Henrik: John Gabriel Borkman. Színmű 4 felvonásban. Fordította Jászai Mari. Budapest, Fővárosi Színházak Műsora 10. Vass József Könyvkereskedése, 1898. – Törzsgyűjtemény

Jászai Mari 1850. február 24-én született, Ászáron, egy sokgyermekes ács gyermekeként.
Nagy szerepei közül talán az Elektra volt a legnagyobb, Szophoklész tragédiájában, Grillparzer Medeája, és Madách Évája mellett.

02_20231206_100140_opti.jpg Szophoklész: Elektra. Jászai Mari. Strelisky fotó – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti részleg. Jelzet: KB 696/3/1987

Erről a szerepéről nyilatkozott a legnagyobb elismeréssel: 

„Mit Sappho – levegő – limonádé – savó – semmi Elektrához képest! Ha véletlenül kalap van a fején, vegye le, mikor ezt a szót kiejti! Elektra! Nem játsztam eddig semmit. Most kezdem a színészetet Elektrával! Oh, édes, drága szerelmem, Elektra! Soha senkit és semmit nem szerettem úgy, mint most Elektrát! És ha bele nem halok – hát színésznővé tesz. Ez a szerep a véremmel táplálkozik. mióta tanulom, az én szívem dobog a mellében s enyém az övé!” 

Jászai Mari Hoffmann Frigyeshez. Budapest, 1890. szeptember 27. In: Jászai Mari levelei. Sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor, Budapest, Dr. Pintér Jenőné Vállalata, 1944, 229. – Törzsgyűjtemény

03_20231206_104339_opti.jpg Jászai Mari mint Elektra Szophoklész drámájában. Nagyvárad, 1897. Jászai Mari dedikálásával: „Szép forró Nap volt.” A pesti Nemzeti Színház társulatának szabadtéri előadása – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti részleg. Jelzet: KC 1955/930

Jászai Mari „Mindig más volt, mindig hasonlíthatatlanul új. Ezer arca volt. Nem a szerepet formálta, ő lett a szereppel egy!” – írta róla Dénes Tibor, író, színháztörténész, az Országos Széchényi Könyvtár 1949-ben létrejövő Színháztörténeti Osztályának első vezetője az 1950-ben megrendezett Jászai Mari kiállítás megnyitójakor.
Egy érdekességgel kezdem, mely valamiképp rávilágít Jászai Mari lelkületére is: Sok éven át furcsa kis aranyláncot viselt a nyakában. Zöld lapocskákból állt, amelyeken az ötvösmester Byron egyik versének közismert refrénját, az újgörög verssort rakta össze: Zoi mou, szász agapo! azaz ’Életem, szeretlek!’ 

„Szép görög lány, míg el-válnánk,
Add, add vissza szivemet.
Vagy ha elrablád nyugalmát,
Tartsd meg, el nem vetheted!
Halld meg, ez a búcsu-szó:
Ζωή μου, σς γαπ!

1810

George Gordon Byron: Ζωή μου, σᾶς ἀγαπῶ! Részlet. [Maid of Athens, ere we part, 1. versszak.] In: Lyrai áloék. Nyugoti költőkből fordította s újra összegyűjtötte Szász Károly, Pest, Ráth Mór, 1861, 160. – Törzsgyűjtemény

Byron Teresa Makrinak (született 1797-ben) írta ezt a verset, amikor a lány apja, Tasia Makri házában rövid ideig megszállt 1809-ben és 1810 februárjában.
Byron Manfrédjét ugyan bemutatták a Nemzetiben, a bemutató helyszíne a Magyar Királyi Operaházban volt, 1887. december 25-én, a nemzeti színházi nyugdíjintézet javára – Schumann zenéjével, Ábrányi Emil fordításában, de Jászai sem ebben, sem a későbbi előadásokban nem játszott. Ugyanezen nap egyébként sokadszorra Az ember tragédiáját játszották, melyben Évát, tegyük hozzá, a színpadon az első Évát Jászai Mari alakította.
Madách Imre művét Paulay Ede, a Nemzeti Színház akkori remek rendezője és igazgatója alkalmazta színpadra. A kísérőzenét Erkel Gyula írta. Bemutatója 1883. szeptember 21-én volt.

04_20231206_134440_opti.jpgJászai Mari Az ember tragédiájában. Athéni szín – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti részleg. Jelzet: KB 1167/1983

A mű eredeti szövegkönyve, a Paulay-féle rendezőpéldány Színháztörténeti és Zenememűtárunk színháztörténeti részlegének féltve őrzött kincse.
A mostani Madách-évforduló kapcsán idézhetjük az első Évát, ahogy a Nyugat című folyóiratnak nyilatkozott – vagyis nem nyilatkozott –1923-ban:

„Kérésünkre, hogy Az Ember Tragédiájában való szereplésnek történetét beszélje el a Nyugat Madách-számában, Jászai Maritól a következő levelet kaptuk:

Hm, – hiszen csak fűrészpor van benne, mondja a kis lány, mikor kíváncsiságból kikaparta a babája beleit. – Így van mivelünk színészekkel a közönség. Miért is akarnak rólunk többet tudni, mint amennyit a színpadon adunk magunkból? Higgyék el, hogy ott adjuk a lényünk legjavát. Sőt mondhatom, hogy minél jobb művész valaki - isten neki, hadd menjen hát művész-számba az a színész, – Szász Károly úr jóvoltából – minél valódibb művész az a művész, annál érdektelenebb az életben, mert az mindenét a hivatásának adja, és nappalra, vagy a társaság számára, nem marad semmije.
Hát még a színész múltja!
Nincs szánalmasabb, sőt ízléstelenebb, mint egy színésznek múltján kérődzni.
Nekünk csak a ma számít.
A voltra a zsidó semmit sem ad, mondjuk mi a Dunántúl.
Különben is, az csak nem várható tőlem, hogy dicsérjem a volt Évámat, de az sem, hogy gáncsoljam ugyebár?
Azt is mondhatnám, hogy némi kegyetlenségnek tartom, ha az ember múltját, úgy szólva: minduntalan számon kérik. - Én pl.: egész lelkemet mindig a jelenbe fektettem. Ma is csak a mának élek, a legjobb barátomat is meggyűlölöm arra a napra, amelyiken plajbásszal a kezében lép be hozzám - s vannak emberek, akik azt a plajbászt az én saját kezembe akarják adni!
Úgy is csak – fűrészpor van benne. – 
Osvát Ernő úrnak azonban igaz tisztelettel küldöm üdvözletemet. Nagyon szeretem a Nyugatot. 

Jászai Mari: Levél. Nyugat, 16. évf. 4. sz. (1923. február 16.), 275. – Elektronikus Periodika Archívum 

Jászai Mari vasszorgalmára, akaraterejére is jellemző, hogy Shakespeare-ért megtanult angolul, Schillerért németül, és Racine-ért franciául, hogy Phaedrát jobban játszhassa. Elektráért talán még görögül is tanult.
Valóban igaza volt Simor Jánosnak, az akkori győri püspöknek, a későbbi hercegprímás, esztergomi érseknek, ki miután meghallgatta az iskolai ünnepségen verset szavaló kis elemista diáklányt, odaszólt az Szent Orsolya-rendi zárda főnökasszonyának: „Das Kind hat Talent!” ’A gyereknek van tehetsége’ azaz ’tehetséges gyerek’. De mint tudjuk, nincsen lusta zseni. Hát Jászai sem volt rest egész életében készülni, tanulni.
A mélyből a magasba – a csúcs felé, melyet el is ért. Maga az élet, nyomorúságos, küzdelmes gyerekkora, ifjúsága is tanítómestere volt, hogy igaz tragika legyen.
Csak Shakespeare művei közül 17 szerepe volt.

Katona József Bánk bánjában Gertrudis, Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága című darabjában ő Zrínyi Ilona, Shakespeare Antonius és Kleopátra, Friedrich Schiller Stuárt Mária című drámájában a női címszereplő, Racine drámájában Phaedra, 1890-ben Grillparzer Medeája, de ő Sappho is és Az ember tragédiája Évája mellett talán legkedvesebb szerepe Szophoklész Elektrája.
Termete az átlagosnál valamivel magasabb, vörösesbarna haja volt s gyönyörű szemei. Könnyen ezek bűvkörébe került az, akire rápillantott… Bár számtalan csodálatos fénykép készült róla, szerepkép és civil felvétel, játékát mégis nehéz elképzelni, s legfőképp varázslatos hárfahangja, melyen mesterien játszott, felidézhetetlen.

Színpadi szerepei, nagy drámai alakításai mellett, melyekről sajnos ma már nem sok megy át a mai közönségnek, mondjuk ki bátran – semmi. Ez az előadóművészek sorsa, a pillanat, a ma művészete, ahogy szellemesen mondja a Nyugat folyóirat felkérésére írt idézett levelében: „Nincs szánalmasabb, sőt ízléstelenebb, mint egy színésznek múltján kérődzni.
Nekünk csak a ma számít.”
De van, ami mégis maradandó, valami ma is tapintható: a példamutatása, fejlődni akarása. És tegyük hozzá, nem utolsó sorban nagy művészeket inspiráló Múzsa is volt.
Németből lefordította a nagy, akkor kétségtelenül az egyik legmodernebbnek számító drámaíró, a norvég Henrik Ibsen egyik négyfelvonásos színművét, a John Gabriel Borkmant.
Az önérzetes művész, műfordító ezzel kapcsolatos, az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában – újabban Színháztörténeti és Zeneműtárban – őrzött eredeti levele szerint tehát:

Mélyen tisztelt igazgató úr!

Tudtam én, hogy nekem a Borkman fordítás mellé egy kis előszót kellett volna írnom; – de mászkáltam, – miután én csak ott érzem jól magamat, ahol szükség van rám – és elmaradt az a pár magyarázó sor, amire látom, szükség lett volna; mert íme, a fordítást nehézkesnek, idegenszerűnek találják, mint Várady Dr. úr mondja, és olyannak, amely javításra szorul. – Először tehát hadd mondjam meg két szóval, amit már a fordítás leadásakor szükségesnek láttam elmondani, és ez az, hogy Borkman német szövege kemény, nehézkes szöveg, nem sima, elegáns szalon stílus, nem az általunk ismert szép német nyelv. Ha ennek kitűntetésére nem is fektettem súlyt, természetes – ez mégis kiüti magát a fordításon, mely kemény, mint az eredeti, és nem sablon szalon nyelven beszél, mint nem beszélnek azon a Borkman alakjai.

Már most ha azt a darabot, vagyis fordítást, Váradi Dr. úr a saját stílusával írja át, ha szépen lesimítja, lekerekíti, valamennyi ember szépen, illedelmesen, egyformán, válogatott nyelven beszél benne – akkor kérem az nem az én fordításom lesz, és én nem is írhatom alája a nevemet, és nem is írom.

Én, méltóságos gróf úr, sem szellemi alamizsnát el nem fogadok senkitől, sem kenyér alamizsnát, azért kérem, minden keserűség nélkül kérem, – hiszem oly jó volt hozzám, annyit könnyített majdnem tűrhetetlen állapotomon azzal, hogy elbocsátott oda, ahol dolgozhattam, hogy igaz hálát érezek iránta – de tisztelettel, őszintén kérnem kell, hogy nevemet a fordítás alá ne méltóztassék irtani; azaz: méltóztassék Borkmant le nem fordítottnak tekinteni.
Magamat jóindulatába ajánlva vagyok tisztelő híve

Bpest jún. 10. [1898]

Jászai Mari 

Jászai Mari gróf Festetics Andorhoz. Növedéki napló: 1950 év, 9008 sz. – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti részleg, Levelestár 320.

09_20231204_135802_opti.jpg Jászai Mari gróf Festetics Andorhoz, 1898. június 10. Részlet. – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti részleg, Levelestár 320.

A levél címzettje gróf Festetics Andor színművész, 1896-tól 1900-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt. Egy rövid időre Jászai elszerződött a Vígszínházhoz, majd a Nemzeti Színház új igazgatója, Beöthy László vette vissza.
Végül Ibsennek ezt a színművét mégis Jászai Mari fordításában mutatták be a pesti Nemzeti Színházban 1898. december 9-én, s nyomtatásban is megjelent.

Jászai Ibsennel behatóbban Justh Zsigmond író hatására kezdett foglalkozni. Ennek egyik első eredménye a Reviczky Gyulához való gyengéd vonzalom gyümölcse.
Reviczky Gyula költő Ady nemzedékének Vajda János után a legjelentősebb előfutára fordította le a Nórát, vagyis a Babaházat. Sajnos már csak a költő halála után jelenhetett meg nyomtatásban, a Nemzeti Színházban pedig 1989. október 4-én mutatták be. A címszerepet P., azaz Pulszky Károlyné Márkus Emília játszotta.
Maga Jászai Mari erre így emlékezik vissza: 

„Mikor Paulay megismert és megszeretett, a színház legszebb tíz éve és ezzel életem legszebb korszaka kezdődött. Az én sikereim az övéi és a színházéi is voltak. Ezalatt játszottam Évát, Sapphót, Imogént, Elektrát, Magdát (az »Otthon«-ban), Medeát és Kleopátrát. Ez utóbbi után gyönyörű levelet írt Paulay: megköszönte a dicsőséget, amelyet a színiháznak szereztem vele. Bécsben, írta, a híres Woiterral csakkétszer adhatták ezt a darabot, úgy megbukott: és én kasszadarabot csináltam belőle.
Paulayval jó volt dolgozni. Igaz, hogy ő mondta, ha valamiújat javasoltam: Nem, nem szabad a fákat az égig növeszteni. De mégis hallgatott rám. Én hoztam neki »Nórá«-t Márkus Emma számára. Mert én csak a színházat láttam, soha barátot, vagy ellenséget. Mikor Justh Zsiga megismertette velem Ibsent, rohantam Paulayhoz a »Nóráival« és »Borkmann«-nal. Megkértem, hogy »Nórá«-t elküldhessem Reviczkynek Arcóba,hogy ő fordítsa le. Így is történt. Ez volt Reviczky utolsómunkája.

Jászai Mari emlékiratai. Sajtó alá rendezte Lehel István. Rajzokkal ellátta Haranghy Jenő, Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, é. n., 50.Magyar Elektronikus Könyvtár

Jászai egyik levelében az itteni borús időn búsongva Caprira vágyódik és az itáliai meseszép Garda-tótól kissé északra lévő klimatikus gyógyhelyre küldi Ibsen drámáját Reviczkynek, abba az Arcóba, melynek híres várát Goethe is megörökítette, nemcsak versben, hanem rajzban is. (Ez idő tájt Ibsen épp Amalfiban vagy Sorrentóban engedi fölmelegedni a messze északon átfagyott csontjait.)
Jászai zsongó leveleiben is szó esik a fordításról, s köszöni a hozzá írt gyönyörű verseket:

„1889. Budapest.

Édes Lelkem! Kedves Fülemülém!

Mennyi fény, mennyi meleg lakik abban a maga kis sötét szobácskájában! Igazi fülemüle, aki a sötétbe búvik énekelni. A két vers elragadó, édes Gyermek. Csókolom érte mindekét szemét.
Szeretném, ha nagyon jókedvű volna, míg oda leszek.

A viszontlátásig!

Mari.”

Jászai Mari levelei. Sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor, Budapest, Dr. Pintér Jenőné Vállalata, 1944, 239. – Törzsgyűjtemény

Jászai levélbeli megszólítása Revicky Gyula A halál előtt című kis versciklusának első darabjának utolsó sorára utal:

„Uj nap ragyog fel életemre, 
Egy drága, ritka nő szerelme. 
Szívem uj életvágyra lobban, 
Csókodtul, ölelő karodban. 

Úristen, hagyj sokáig élnem! 
Hirdessem édes dal-zenében, 
Hogy mennyi boldogság szakadt rám, 
Midőn már a halált ohajtám! 

Csupa sugár, fény; semmi árnyék 
Óh hátra van a hosszu nyár még. 
S szivében annyi még az ének 
Szegény fakó fülemilédnek! 

(1889. február 17.) 

Reviczky Gyula: Édes napok I. In: Reviczky Gyula összes verse. Kritikai kiadás. I. Versek. Sajtó alá rendezte és az előszót írta, a mutatókat összeállította Császtvay Tünde, Budapest, Argumentum Kiadó, Országos Széchényi Könyvtár, 2007, 485.

Jászai magáról a szóban forgó Ibsen-fordításról pedig 1889. március 12-én kelt levelében szól:

1889. március 12. Kedd. Budapest.

Ha keveset is, de írok hamar, hamar, Te édes, kedves!

Mert sietek, én most mindig sietek, de azért semmire sem megyek, természetesen, senki sem, aki siet. – Úgy érzem, hogy temérdek dolog vár rám valahol, – valamiféle – de sok, nagy, és a szívem oly lázasan siet, hogy nincs nyugtom tőle és ha kérdezem, hát mi dolgod, hová rohansz, mit keresel ilyen nagy erővel? – mit gondol, mi a felelet? szégyenkezve dobbanik egy nagyot, pirulva áll meg és bevallja, hogy hisz neki nincs egyéb baja, minthogy igen-igen vágyik egy ölelésre, egy forró csókra, egy édes szóra valakitől, aki már egyszer a szívére ölelte, aki százszor is megcsókolta, és aki olyan édesen elringatja aranyos leveleivel, de aki most nagyon messze sütkérezik a pompás kék ég alatt a szép Arcoban, míg mi itt a szürke ég alatt sóhajtozunk és fájdalom, csak az 5 x postabélyeget fogyasztjuk, semmi mást – hát oda vágyik – oda siet, rohan, de úgy, hogy minden este egy istenadta prizniccel kell lekötözni.
Milyen nyomorult idő, – napok óta esik, hanem azért én sokat járok, nincs nyugtom.
Köszönöm édes leveledet! Most jött. Pályázni, pályázni, gyermek, és nem megátalkodott vaknak lenni. Hát azt hiszi, hogy magánál különb ember, magáénál különb munkával fogja bezsebelni azt a tisztességet, ha maga helyet csinál neki? Erről most elég, »hanem hiszen, csak gyere haza, a többit majd akkor«, hanem, tudja meg, hogy nem engedem, hogy ezentúl áldozat legyen, – csak az enyém, az is elég lesz.
A darabot küldöm természetesen; a pályázat lejártát természetes, hogy nem tudom, de
Paulay mondta, hogy nagyon ráér.
Hatás? A. hangversenyen? Óriási, váratlan, kolosszális, szűnni nem akaró tetszészaj…No de most!! Borzasztó féltékeny vagyok. Tudja, hogy ez a verses levél nagyon bájos. Ezt szenvedések tüzében lángoló lélek írta, erős, gyöngéd, öntudatos, nőies, lángoló, de világító, nem pusztító, mint – mennyivel jobban megérdemelne az téged, mint én, aki el foglak égetni. – Ha megérem, mert egy idő óta komolyan köhécselek és szorgalmasan szaladgálok Jellenffihez.

Mari.”

Jászai Mari levelei. Sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor, Budapest, Dr. Pintér Jenőné Vállalata, 1944, 239–240. – Törzsgyűjtemény

13_ibsen_vas_ujs_1891_17_sz_opti.jpg Ibsen Henrik. (Pollak Zs.) Illusztráció Dr. Lázár Béla cikkéhez. In:Vasárnapi Újság, 38. évf. 17. sz. (1891. április 26.), 265.

Itt kell megjegyezni, hogy aztán a Zichy Géza meghívására és vendégeként hazánkba látogató szerző, Henrik Ibsen 1891. április 20-án, vasárnap, megérkezése estéjén, ezt a darabot, vagyis a Nórát nézte meg először, Márkus Emmával természetesen a főszerepben, másnap pedig, azaz 21-én érdekes módon az Operaházban, Szophoklész Elektráját Csiky Gergely fordításában és Jászai Mari címszereplésével. A harmadik napon pedig Blaha Lujza énekében gyönyörködött Csepreghy Ferenc Piros bugyellárisban, a Népszínházban.
Az Elektrát először 1890. december 30-án mutatták be a Nemzetiben.
„Borkman” népszerű még ma is… 1898 után is többször műsorra tűzték, több fordítása is készült, bár szerintünk Jászai Marié egyáltalán nem rossz, s valóban közelít az akkori, s még – egy-két korabeli kifejezéstől eltekintve – szinte a mai köznyelvhez is.
Hallgassuk csak:

Borkman. (Indulatosan.) Igen, de hát még én, a ki milliókat teremthettem volna! Mindazok a bányák, melyeket szolgálatomba hajtottam volna! Új bányák a végtelenségig! A vízesések! A kőbányák! A kereskedelmi utak és hajóösszeköttetések az egész világon keresztül. Mindent, mindent megalkottam volna, én egyedül! 
Foldal. Én tudom. Nem volt semmi, a mitől te visszariadtál volna. 
Borkman. (Összeszorítja kezeit.) És itt kell ülnöm, mint egy szárnyaszegett vadászsólyom és néznem, hogyan előznek meg a többiek – és szedik el előlem, darabról-darabra. 
Foldal. Látod, így vagyok én is. 
Borkman. (Rá sem ügyelve.) Látott már valaki ilyet. Majdnem célnál voltam. Csak nyolcnapi haladékom lett volna, mig mindent rendbe hozok. Minden depozitum be lett volna váltva megint. Minden értékpapír, melyet vakmerő kézzel fölhasználtam, megint a helyén lett volna, mint azelőtt. Csak egy hajszál hiányzott és az óriási részvénytársulatok létrejöttek volna. Egy léleknek sem kellett volna egy fillért is veszteni.
Fodal. Igen, édes Istenem, – oly közel a célhoz, mint te akkor voltál –
Borkman. (Lenyelt dühvel.) És akkor a nyakamba szakadt az árulás! Éppen a válság napjaiban! (Rápillant.) Tudod-e mit tartok én a leginfámisabb bűnnek, amit ember elkövethet?
Fodal. Nem; mond mit? 
Borkman. A gyilkosságot nem. A rablást, vagy éjjeli betörést sem. Még a hamis esküt sem. Mert mindezeket többnyire azok ellen követjük el, akiket gyűlölünk, vagy akik közömbösek ránk nézve, és akikhez semmi közünk. 
Foldal. Tehát a leginfámisabb, nos, John Gabriel? 
Borkman. (Nyomatékkal.) A leginfámisabb, mikor egy barát a barát bizalmával visszaél. 
Foldal. (Kissé kétkedve.) Igen, de hátha – 
Borkman. (Fölfortyanva.) Mit akartál mondani! Látom, rajtad. Csakhogy nem talál. Azok, a kik értékpapírjaikat a bankba letették, azok mindenüket visszakapták volna; minden fillért! Nem, barátom, – a leggyalázatosabb dolog, amit ember elkövethet az, mikor a barátja leveleivel visszaél, – mikor kitárja az egész világnak azt, amivel egyedül őt bízták meg. Négyszemközt, úgy, mintha üres, sötét, bezárt szobában súgták volna. Az az ember, aki ilyen eszközökhöz képes nyúlni, át meg át van mérgezve és rothadva a címeres gazemberek moráljától. És egy ilyen barátom volt nekem. És ő volt az, aki engem összezúzott.

Ibsen Henrik: John Gabriel Borkman. Színmű 4 felvonásban. Fordította Jászai Mari, Budapest, Fővárosi Színházak Műsora 10. Vass József Könyvkereskedése, 1898, 34–35. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Befejezésképp pedig szóljon ismét a költő, ki Jászai biztatására még korai halála előtt nem sokkal lefordította Ibsen Nóráját is!
Az egyik legmeghatóbb vallomás, melyet Jászaihoz írtak, a rezignált hangú Reviczky Gyula verse, kitől a legismertebb bölcs idézet: „a világ csak – hangulat”: 

„Mikor már alkonyodni kezd:
Kigyúló felhő jelzi ezt.
Az árnyon áttör egy sugár még,
Aztán kihal, kihül a tájék.

Kialvó éltem is kigyúl
Még egyszer vágyak lángitúl,
És lelkemen, mig a halállal
Küzdök, meleg sugár tör által.

Tőled jön mind e hő, e fény!
Enyém vagy, drága nő, enyém,
Mig a halál egyszerre orvúl
Édes, ki nem szakit karodbúl.

Te itt maradsz s elképzelem,
Más fog nyugodni kebleden;
De mert jó vagy s lelkem rokonja:
Virágot küldesz tán siromra.

Oh hogy csak most találkozánk,
Midőn a vágy ölő fulánk,
Midőn, mi mindennel fölérő,
Téged viszontszeretni: késő!

[1889. március 17. előtt] 

Reviczky Gyula: Rezedának. In: Reviczky Gyula összes verse. Kritikai kiadás. I. Versek. Sajtó alá rendezte és az előszót írta, a mutatókat összeállította Császtvay Tünde, Budapest, Argumentum Kiadó – Országos Széchényi Könyvtár, 2007, 486–487.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3118275955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása