Széchényi Ferenc-emlékérmesek 2023-ban. Második rész

2023. december 22. 06:57 - nemzetikonyvtar

Szabó József

Nemzeti könyvtárunk alapításáról minden év november 25-én ünnepi műsorral, valamint munkatársaink kitüntetésével és elismerések odaítélésével emlékezünk meg. A Széchényi Ferenc-emlékérem 1989 óta az aktív munkatársainknak adható legmagasabb intézményi elismerésünk, amely a könyvtárban életpályajelleggel eltöltött hosszú szolgálati időért és a kimagasló munkateljesítményért ítélhető oda. Idén először vehették át ketten is a plakettet és az oklevelet – Drótos László, a Magyar Elektronikus Könyvtár és a hazai professzionális webarchiválási tevékenység egyik atyja, valamint Szabó József, aki negyvenegy éve a Gazdasági és Üzemeltetési Főosztály munkatársa.

Az alábbiakban Jakab Tímea osztályvezető laudációját közöljük Szabó Józsefről.

„Nagy örömmel tölt el, hogy az idei évben olyan részleg munkatársa is megkaphatja a Széchényi-díjat, aki nem a szakmai területen tevékenykedik. Ez inspiráló lehet azok számára is, akik munkája a támogató területek, melyek ugyanúgy szerves részét képezik intézményünk életének, működésének.
Szabó Józsi 41 évvel ezelőtt, 1982. október 1-jén kezdte meg a munkát gépkocsivezetőként a Széchényi-könyvtár üzemeltetési osztályán, akkor még a Nemzeti Múzeum épületében. Az azóta eltelt időben, azt hiszem, bátran mondhatjuk, hogy az összes felettese (10 főigazgató) és kollégái maradéktalanul elismerték a munkáját.
Több mint négy évtizede ő az a stabil pont, „az intézményesült gépkocsivezető”, aki az összes szakmai ágazatot kiszolgálva átfogó ismerettel rendelkezik az OSZK teljes működését illetően. Már a Várba történő költözés előtt is, az akkor még több telephelyen működő nemzeti könyvtárban, szinte az első pillanattól kezdve nem pusztán gépkocsivezetői feladatokat látott el. Segített, rakodott, gyakorlati tanácsot adott, ebédet szállított, koordinált és összekapcsolt. Biztos vagyok benne, hogy a mai napon is pontosan fel tudja sorolni, milyen részlegek, hol helyezkedtek el, ki hol és hogyan dolgozott. Legyen az a Pollack Mihály téren lévő Zeneműtár vagy kötelespéldány-osztály, a Régi Fóti úti aprónyomtatvány-, fölöspéldány- vagy a Hold utcai műhely.
Ma sincs olyan osztály az OSZK-ban, melynek munkáját így vagy úgy ne segítené. Különösképpen a gyarapítási osztály szerzeményezési feladataiba kapcsolódott be. Már a kezdetektől heti rendszerességgel, könyvesboltokból, antikváriumokból szállítja az új gyarapodást. Biztosítja a hazai és külföldi partnerkönyvtárakkal a kapcsolatot, legyen szó akár belföldi kötelespéldány-szállításokról vagy az erdélyi gyűjtő körutakról. Az olvasószolgálati és a raktározási rendszerben heti szinten biztosítja a szállítást az OSZK különböző telephelyei között. A napi szintű postai küldemények szállítása mellett számos precizitást igénylő pénzügyi, gazdasági és műszaki eszközbeszerzési feladatot lát el. Az elmúlt évtizedekben a könyvtár szállítmányozási kampánymunkáiban is részt vett, akár tervezett és ütemezett költöztetésekről, akár káresemények miatti menekítésről volt szó.Az elmúlt tíz évben a Mikes-programban is bizonyította hatékonyságát, rugalmasságát és megbízhatóságát.
Bejárta az országot, hagyatékokat hozott, kötelespéldányokat és fölöspéldányokat gyűjtött össze vagy osztott szét. Szegeden és Kecskeméten régi barátként üdvözlik.
Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy immár 27 éve közvetlen munkatársa és barátja lehetek. Ideérkezésem után kaptam az akkori kolléganőmtől, Angyaltól egy becenevet, és Józsi a mai napig így szólít. Bevallom, nagyon szeretem, mert közvetlen, bensőséges, és megmutatja, hogy közöttünk több van, mint egyszerű munkatársi kapcsolat. Már félszavakból is megértjük egymást. Mindig lenyűgözött az az óriási lexikális tudás, amit birtokol. Nem sok olyan terület van, amiben ne tudna azonnali, pontos választ adni. Legyen az komolyzene, irodalom, festészet, tudomány, bármi. Kevesen tudják, de rendszeresen jár kvízekre, műveltségi vetélkedőkre megmérettetni tudását. És sikeres, abban is!
A JÓZSI. Bátran mondhatom, hogy aki dolgozott vele, tudhatja, hogy megbízható, barátságos, empatikus, szóval Józsis.
Az OSZK iránti lojalitása megfellebbezhetetlen, csakúgy, mint a kollégák iránta való szeretete.
Tiszta szívből gratulálok, jó egészséget és még sok évet kívánok velünk, köztünk!
Én számodra mindig Cinci maradok!

Jakab Tímea osztályvezető (Működésfenntartási Osztály)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr6618284687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása