2023.  november 15-én Budapest Főváros Levéltárának levéltári napján Vesztróczy Zsolt, a Gyűjteményszervezési Főosztály munkatársa a Fővárosok – fő városok. Az uralkodói székhelyek és fővárosok szerepének változásai a Kárpát-medencében a középkortól a modern korig című konferencián tartott előadást a Jókai Mór műveiben megjelenő reformkori Pozsony képéről. A konferencia meghívója és programja itt tekinthető meg. Folytatjuk munkatársunk előadásának ismertetését.

Jókai szerint az országgyűlés nagy hatással volt az ott lévőkre, hiszen az üléseken elhangzottak „a konferenciák és klubok útján leszivárogtak a közéletbe”, hatására pedig „nagy eszmék, messze terjedő reformok merülnek fel a nyilvánosság terén, a kávéházakban falják a hírlapokat, estélyeken, lakomákon egyebekről is beszélnek, mint vadászatról és divatkelmékről”. Bár ezt Jókai az 1825–27-es országgyűlésről írta, a reformeszmék ilyen irányú terjedése sokkal inkább az 1830–40-es évekre volt jellemző. Másrészt az idézet alapján úgy tűnik, mintha a város a reformok lelkes támogatója lett volna, ami erős írói túlzásnak tekinthető. Pozsony, több szabad királyi várossal együtt, ugyanis a tárnokmester felügyelete alá tartozott, márpedig ezt a tisztséget 1827 és 1841 között olyan keményvonalas konzervatívok töltötték be, mint Pálffy Fidél (1827–1836) vagy Eötvös Ignác (1836–1841). Másrészt egy városházi botrány miatt 1836 és 1840 között Pozsonyt egy királyi biztos irányította Zichy Károly személyében, ami tovább rontotta a reformerek helyzetét. A korabeli titkosrendőri jelentések tanúsága szerint pedig a város által delegált követek a konzervatív táborhoz tartoztak az országgyűléseken. A Pozsonyt négy diétán (1825–27, 1830, 1832–36, 1839–40) és a reformokat előkészítő Magyar Országos Bizottságban is képviselő Gyurikovits György tanácsosról például olyan jellemzés készült, hogy „mindig jó szellemben szavazott, és minden alkalommal olyan jó szellemben beszélt, hogy igaz ragaszkodása őfelsége legszentségesebb személyéhez és az uralkodó házhoz bizonyítást nyert”. De a többiek is olyan értékeléseket kaptak, hogy „jó szellemben nyilatkozott”, „a megbízhatóak pártjához tartozott” vagy „magánemberként mindig jó szellemben beszélt”. Mindezek után az íróval ellentétben ki lehet jelenteni, a diétán történtek sokkal inkább az országgyűlésre érkezőkre, mintsem a város német lakóira voltak hatással.
Az ülésen elhangzottak rendkívüli befolyást gyakoroltak karzat közönségére. Ez jórészt a joghallgatóként jelen lévő országgyűlési ifjakból állt, akik 1832–36-ban tettek szert országos hírnévre. Törzshelyük a Sétatéren lévő Hollinger kávéház volt, amiről az író is megemlékezett az énekelt „országgyűlési jurátus nóták” kapcsán.
A jurátus fogalmát Jókai úgy határozta meg, hogy „a 48 előtti korszakban a rendi alkotmány országgyűléseire minden megye két követet küldött. E követek mellé aztán a megye költségén jogvégzett fiatalok, királyi táblai felesküdt jegyzők voltak alkalmazva, hogy ott magukat a közjog gyakorlati terén kiképezzék. Ezek alkották az úgynevezett »országgyűlési fiatalságot«.”
Máskor viszont nem volt ilyen tárgyszerű, és emocionális megközelítésben már úgy írta le ezt a fogalmat, hogy:

A karzat közönsége nemcsak hallgatta, hanem politikai meggyőződésének megfelelően véleményezte is a beszédeket, ami tapsot, pisszegést vagy füttyöt egyaránt jelenthetett, ami a politikai véleménynyilvánítás egyfajta formája volt a városban. Ezt Jókai az Egy magyar nábob című regényében úgy írta le, hogy:

Ám emellett a jurátusok kardcsörtetése is megjelenik a véleménynyilvánítás egyik formájaként. Egyébként az író ekkor, 1853-ban, az önkényuralom idején még rendkívül visszafogottan csak közönségnek vagy jurátusoknak nevezte a karzaton megjelenteket, nem pedig „országgyűlési ifjúság”-nak, mint a Mire megvénülünk című 1865-ben megjelent regényében.
Az országgyűlések és a reformeszmék komoly változást okoztak az ő köreikben is. Az író szerint ettől kezdve:

Az idézet persze még csak a kezdeteket mutatja, ám az országgyűlési ifjúság idővel komolyan politikai tényezővé vált, aminek csúcspontját 1848 márciusa jelentette, amikor a fiatalok nagyon komoly nyomást gyakoroltak a konzervatív követekre a reformok elfogadása érdekében, amit azok és a szlovákok egyaránt a karzat terrorjaként emlegettek.
A jurátusok megítélése a pozsonyiak szempontjából már nem volt ennyire pozitív, hiszen a korabeli sajtó és rendőri jelentések szerint többször is verekedésbe keveredtek a mészároslegényekkel az utcán vagy a helyi polgárok által rendezett bálokon. Ennek fényében teljesen érthető a Mire megvénülünk című regénye pékmesterének, Braun Mártonnak a reakciója, amikor Áronffy Dezső közli vele, hogy a bátyját üldözik. Erre ugyanis azt kérdezi, hogy vajon a mészároslegények kergetik, mert ha igen, akkor dorongokkal mennek a segítségére. De a Szomorú napok szlovák nemzetiségű hősének, Bodza Tamásnak, a pozsonyi evangélikus líceum egykori diákjának sem voltak róluk pozitív emlékei. A diéta megnyitását követően ugyanis „új hang töltötte be az utcákat, miket fényes jövevények széltiben, hosszában elfoglaltak; midőn jókedvű jurátusok estenként tízével összefogózva a falhoz húzódni kényszeríték” a gyengébb fizikumú, szegényesen öltözött szlovák diákot. Az utóbbi sem kizárólag az írói fantázai terméke, hiszen az 1830–40-es években a szlovák nemzeti mozgalom olyan vezetőinek voltak látványos konfliktusai a jurátusokkal, mint Ľudevít Štúr vagy Jozef Miloslav Hurban.
A fiataloknak komoly szerepük volt az Országgyűlési Tudósítások megjelentetésében is, ami a cenzúra megkerülésével, kézzel írott formában készült az 1832–36-os országgyűlés ideje alatt Kossuth Lajos szerkesztésében.

Az Országgyűlési Tudósítások egyik száma. A kép forrása: Wikipedia

Ahogy ez a Mire megvénülünk című regényében vagy a Sajtó és cenzúra Magyarországon című írásában is szerepel:

Valahol az író alteregójának is tekinthető Áronffy Dezső azt írta erről naplójában, hogy:

A diéta befejeztével Pozsony egyfajta tetszhalott állapotba került, a zajos „metropolisz” pedig egy csöndes, „vidéki város”-sá változott vissza. Az író szerint ilyenkor:

Ez a világ 1848 tavaszáig létezett. Április 11-én kihirdették az új törvényeket, majd az uralkodó, V. Ferdinánd feloszlatta az országgyűlést, amivel egy új korszak kezdődött a város életében. Ezt a változást Jókai rendkívül találóan úgy írta le, hogy „midőn a pozsonyi országgyűlés kapuja bezáródott, az egész óvilág záródott be mögötte”.
Három nappal később az addig ott működő Batthyány-kormány végleg Pestre költözött, és a következő, immár népképviseleti országgyűlés az 1848. évi IV. törvénycikk 1. paragrafusának értelmében már ott is nyílt meg, amivel a régi-új magyar főváros, Pest-Buda teljesen visszaszerezte egykori vezető szerepét.

Vesztróczy Zsolt (Gyűjteményszervezési Főosztály)

Az összeállítás első része itt olvasható.