2023. november 13-án a nemzeti könyvtárban nyílt meg a Szent István Társulat és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiállítása Magyarország legrégebb óta működő kiadójának történetéről. Sorozatunkban a tárlat főbb történelmi, művelődés- és kultúrtörténeti szempontjai szerint mutatjuk be a társulat százhetvenöt éves működését.
Teológiai és hitbuzgalmi kiadványok, szentképek
A társulat életében kiemelkedő szerepük volt a teológiai kiadványoknak. Már a szervezet alapítása is a pesti egyetem hittudományi karához kötődik, amelynek igazgatói székébe 1846-ban került Fogarasy Mihály. Az évtizedek folyamán pedig számtalan teológus járult hozzá különböző módokon (például szerkesztőként, akadémiai tagként, tisztségviselőként) a társulati célok előmozdításához. Nem meglepő, hogy a hittudományi tudományos műveknek a társulat volt a legtekintélyesebb hazai kiadója. Gondozásában olyan szerzők kéziratai kerültek nyomtatásba, mint a „Magyarország apostolának” is nevezett Prohászka Ottokár (1858‒1927), a kiemelkedő piarista teológus Schütz Antal (1880‒1953), a magyar liturgikus mozgalom megindítója, a bencés Szunyogh Xavér Ferenc (1895‒1980), a Széchenyi-díjas egyházjogász Bánk József (1911‒2002) vagy a dogmatika, azaz a teológiai hittételekkel foglalkozó tudományág professzora, az egyetemi rektor Gál Ferenc (1915‒1998). Számos nemzetközi jelentőségű kiadvány is napvilágot látott a társulatnál, amelyek között megtalálhatók – többek között ‒ a 19. század egyik legnagyobb vallásos gondolkodója, az anglikán, majd katolikus John Henry Newman (1801‒1890), a II. Vatikáni Zsinat egyik vezető teológusa, a jezsuita Karl Rahner (1904‒1984) vagy Joseph Ratzinger, azaz XVI. Benedek pápa (1927‒2022) művei is.
„Az Élet [katolikus folyóirat] szerkesztőségében kezdte irodalmi pályafutását Sík Sándor. Irodalomtörténeti jelentősége, hogy elsőnek kísérelte meg a katolikus tartalmat a Nyugat-áttörés által hozott új formákba önteni. Átélte és magáévá tette Ady nyelvújítását, átvette a szecesszió formai nyereségeit, az impresszionista líra közvetlenségét és bensőséget és mindezt egységbe foglalva, egyéniségének újjongó és fiatalosan meg rendült pátoszával a hit szolgálatába állította.”
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet 2. átd. kiad., Budapest, Révai, 1935. 496. – Törzsgyűjtemény
„Az evangéliumban Jézus Krisztus úgy jelenik meg mint ember, aki nem tart magától idegennek semmit, ami igazán és nemesen emberi. Megfordul lakomákon és lakodalmakban, szívesen betér barátainak és tisztelőinek házába, szóba áll szegényekkel és előkelőkkel; értéssel és kedvteléssel nyugtatja tekintetét az élet és természet ezer tarka jelenségén, meglátja az utcán ugráló és sipoló gyerekeket, a vámnál ülő éhes tekintetű vámosokat, a kamaráját kisöprő, mécsesét igazító, garasát kereső, kis kenyerét gyúró özvegyet, a vőlegényre váró hajadonokat; hallja és érti a természet halk nyelvét: mit mond a mezőkön fű és liliom, füge és szőlő, mit csipog a veréb a héjazaton és mit vijjog a saskeselyű a levegőben; megfigyeli a kertészt és szőlőművest, a szántóvetőt és aratót; ember, aki jár-kel, elfárad és megéhezik, kérdez és vitatkozik, elszomorodik és fölujjong. […] benne és vele más világ nyílik meg előttünk. […] megilletődően idegen és mégis rokon, döbbentő és mégis vonzó, más világ és mégis mindenestül a mi világunk”
Schütz Antal: Dogmatika. A katolikus hitigazságok rendszere. 2. bőv. kiad., Budapest, Szent István Társulat, 1937. 105. – Törzsgyűjtemény
„A világtörténelem egyik legnagyobb ténye az, hogy Jézus Krisztus vallási szervezetet állított be az emberiség életébe, mely független minden állam etnográfiai helyzetétől, társadalmi hatásaitól és korlátaitól, ‒ vagyis Egyházat alapított. Igy az egyházi jog a világ legnagyobb organizációjának a hatályos joga. Vagyis van egy, az egész világra kiterjedő jogrendszer. Az egyházi jog tehát a mai jogok között az egyetlen univerzális jog, az egyetlen jogrendszer, amely a világ bármely pontján egyként érvényes.”
Bánk József: Egyház jog. Az egyházi alkotmányjog alapjai. Budapest, Szent István Társulat, 1958 [Pécs], Pécsi Szikra Ny. 5. – Törzsgyűjtemény
„Imádkozni és szeretni akkor tanulunk meg, amikor az imádság lehetetlenné válik és szívünk kővé dermed. Ha sohasem tudtad elengedni magad, akkor nem tudod hogyan kell imádkozni. Mert az imádság titka: éhség Isten és az Ő látása után, amely sokkal mélyebb rétegekbe nyúlik, mint az érzések vagy a nyelv birodalma. […] De néha jámbor emberek azon gyötrődnek elmélkedés közben, vajon »beleegyeztek-e« annak a léha és kicsit ostoba komédiának fantázia-képeibe, amely képzeletükben zajlik, hiszen semmit sem tudnak tenni megállítására. Szenvedésük legfőbb oka az, hogy a képek felvonulásának megakadályozására irányuló reménytelen erőlködésük ideges feszültséget eredményez, és ez még százszor rosszabbá tesz mindent. Olyan idegesek lettek, hogy ha volt is valaha humorérzékük, most teljesen elhagyta őket. Pedig a humor ilyenkor egyike a leghasznavehetőbb dolgoknak.”
A csend szava. Válogatás Thomas Merton műveiből. [Összeáll. és ford. Lukács László], Budapest, Szent István Társulat, [Budapest], Kossuth, 1983, 385. – Törzsgyűjtemény
„Minden bizonnyal nem kell külön mondanom, hogy ez a könyv semmiképpen sem tanítóhivatali aktus, hanem csupán »az Úr arca« (vö. Zsolt 27,8) személyes keresésének kifejeződése a részemről. Így mindenki szabadon ellentmondhat nekem. Mindössze a rokonszenvnek azon megelőlegezését kérem az olvasótól, amely nélkül nem létezik semmilyen megértés.”
Joseph Ratzinger: Názáreti Jézus. A Jordánban való megkeresztelkedéstől a színeváltozásig. 1. kötet, Budapest, Szent István Társulat, 2007, 18. – Törzsgyűjtemény
A lelkiségi, hitbuzgalmi, elmélkedési kötetek, a vallásos ismeretterjesztő művek közreadása terén ugyancsak kiemelkedő volt a társulat teljesítménye. Jeles hazai lelkiségi-hitbuzgalmi szerzőket mozgósított, illetőleg nevelt ki magának. Szemmel tartotta egyúttal a külföldi irodalmat, amelynek legjavát megjelentette magyarul. Így ‒ mások mellett ‒ az MTA-tag, költő, műfordító Tárkányi Béla (1821‒1886), az ugyancsak költő, műfordító, Kossuth-díjas piarista Sík Sándor (1889‒1963) imakönyvei, lelkiségi munkái vagy a lelkigyakorlatairól, beszédeiről ismert Belon Gellért (1911‒1987) írásai mellett a mindenkori nagyközönség haszonnal forgathatta a népszerű német lelkiségi szerző Alban Stolz (1808‒1883) vagy éppen amerikai trappista misztikus Thomas Merton (1915‒1968) köteteit is.
Lelki manna. Imádságos és énekeskönyv a ker. katholikus ifjuság számára. Szerkesztette Tárkányi B. József [egri főegyházmegyei áldozópap]. Ötvenegyedik kiadás. Budapest, Szent István Társulat, 1922. – Törzsgyűjtemény
Tárkányi Béla (1821–1886) egri kanonok a 19. századi katolikus irodalom egyik kimagasló jelentőségű alkotója volt. Működésének elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság egyaránt tagjává fogadta, a Szent István Társulatban pedig alelnökként dolgozott. Egy ideig vidéki plébánosként is szolgált, és egész életében élénk érdeklődéssel gyűjtötte a falusi közösségekben megőrződött archaikus egyházi népénekeket. Saját szavai szerint „[a] gyönyör, melyet már gyermekségemtől kezdve találtam a vallási népénekekben, mint amelyek jámbor szülőim házát templommá tették, ekkor azon kötelességérzetté fejlődött bennem, hogy a költészet ezen kincsei összegyűjtésével én is teljesítsem hazafiúi tartozásomat”.
A gyűjtött anyagot felhasználta egy gyorsan rendkívül népszerűvé váló összeállításában, amely Lelki manna. Imádságos és énekeskönyv címmel 1856-ban jelent meg első alkalommal. A terjedelmes imádságoskönyv tartalmazta a legnépszerűbb imákat, könyörgéseket, litániákat, a szentolvasót, valamint 113 egyházi éneket és a ministráns feleleteit. 1896-tól kezdve – közkívánatra – a társaság a legnépszerűbb énekeket kottával ellátott változatban adta közre, amelyet Bogisich Mihály prépost, budapesti esperes-plébános készített. A kiadvány rendkívüli népszerűségre tett szert, amiben gazdag tartalma mellett bizonyára a népénekek közkedveltsége és változatossága játszott szerepet. A siker mértékét jól példázza, hogy a Lelki manna 1931-ig 55 kiadást ért meg, hatása pedig egészen máig tart, hiszen számos énekét a napjainkban használatos katolikus énekeskönyvek is tartalmazzák.
Világi tudományok
A társulatban kezdettől fogva egyaránt számítottak az egyháziak és a világiak munkájára. Már az 1850-es és 1860-as években olyan világiak vállaltak szerepet a munkálatokban, mint a történész, archeológus Érdy János, az irodalomtörténész, egyetemi tanár, MTA-főtitkár Toldy Ferenc, az író és miniszter Eötvös József, a zeneszerző, zongoraművész Liszt Ferenc, az építész Ybl Miklós, de ott volt a tagok között a „haza bölcse”, Deák Ferenc, a festő Than Mór vagy a bankár Weisz Bernát is.
Fogarasy Mihály alapító püspök színes, vésett üvegpohara (F. M. monogrammal). Deák Ferenctől kapta ajándékba Balatonfüreden, amikor Deákot a társulat tagjává választották (a Szent István Társulat tulajdona). Fotó: Visky Ákos László
A világi tudományosság és művészetek képviselőinek tehát szintén teret adott a társulat. Így a teológia mellett figyelemmel kísérte többek között a filozófia, az egyháztörténelem, az egyetemes történelem, az irodalomtörténet, a művelődéstörténet, a néprajz művelőinek munkásságát, de a demográfia, a szociológia, a közgazdaságtan, a pedagógia, a jog- és államtudomány, illetve a természettudományok szintén fontosak voltak számára.
Cesare Cantù (Cantu Caesar) Világtörténelem című munkája kiadásának terve 1854-ben merült fel, amikor az egri érsek felajánlotta a társulatnak az olasz történész világtörténeti sorozatából az ókori és a középkori rész magyar fordítását. Az első kötet 1856-ban jelent meg (Cantu Caesar: Világtörténelem. Első kötet. I. és II. korszak. A VII. turini olasz kiadás után. Fordította Gyurits Antal. Pest, Szent István Társulat, 1856.), az utolsó kötet huszonöt évvel később, 1881-ben. A sorozat 15 kötetből állt, ami 22 önálló könyvet jelentett, egyenként 500‒600, összesen 13 000 oldalnyi terjedelemmel.
A 175 év történész és egyháztörténész szerzői között megtalálható például a piarista szerzetes Balanyi György (1886–1963), a vatikáni magyar kutatásokat elindító Fraknói Vilmos (1843–1924), a hittudományi kar dékánja, Galla Ferenc (1888–1977), az MTA-tag Karácsonyi János (1858–1929), a szintén MTA-tag, egyetemi tanár Márki Sándor (1853–1925), a ciszterci Meszlényi Antal (1894–1984), az egyetemi tanár Salacz Gábor (1902–1978).
Toldy Ferenc, Fraknói Vilmos és Tárkányi Béla egy 1873-as római fényképen. In: Ország-Világ, 27. évf., 13. sz. (1906. március 25.), 247.) – Törzsgyűjtemény
A vatikáni levéltár 1881-ben nyitotta meg kapuit a kutatók előtt. A magyar vonatkozású források rendszeres feltárása és közreadása céljából Fraknói Vilmos már a megnyitást követő hónapokban megkezdte a tárgyalásokat Rómában. Az 1884 és 1891 között megjelent Vatikáni Magyar Okirattár (Monumenta Vaticana Hungariae) kötetei a 19. század végi hazai katolicizmus kiemelkedő szellemi teljesítményei voltak, amelyeket a világi tudósok is elismerő figyelemmel kísértek. Fraknói eleinte főleg pap-történészek közreműködésével képzelte el a munkát. Kezdeményezése azonban 1894-re intézményesült, aminek köszönhetően a római magyar kutatók köre kiszélesedett.
1882 júniusában a Szent István Társulat budapesti üléstermében Fraknói elnökletével tartott tanácskozáson határozták meg a sorozat nevét, illetve választották meg a szerkesztőbizottságot. A társulatot bízták meg a pénzalap kezelésével. Fraknói eredeti tervei szerint a magyar vonatkozású forrásokat a magyar egyház költségén önálló sorozatban maga az Apostoli Szentszék adta volna ki. A kezdeményezést támogató tudós kalocsai érsek, Haynald Lajos ellenben úgy vélte, hogy a „Monumenta Vaticana igazgatásának és szerkesztésének székhelye Magyarhonban legyen, s a kiadványok közzététele magyar nyomda által eszközöltessék”. Számos egyházi személy és intézmény anyagi felajánlásával valóban megindult a sorozat. A budapesti megjelenésű művek címlapján azonban sem a megjelentetést intéző bizottság, sem a szervezeti kereteket nyújtó Szent István Társulat, illetve még a közreadó(k) nevét sem tüntették fel. A belső oldalakon kizárólag az Előszó és a Bevezetés szerzője, ezek végén szöveg közben a technikai kivitelezést (másoltatás, összeolvasás) végzők neve, valamint az utolsó lapokon az adakozók szerepelnek.
Az irodalom- és művészettörténészek között – mások mellett – az MTA-tag, nyelvész, irodalomtörténész Eckhardt Sándor (1890–1969), a költő, műfordító Sík Sándor (1889–1963), a néprajzkutató Bálint Sándor (1904‒1980) és a muzeológus, író Divald Kornél (1872–1931) művei jelentek meg a társulatnál. A filozófia területéről például a filozófiatörténész Kecskés Pál (1895–1976), a filozófiából és pszichológiából doktoráló egyetemi tanár Noszlopi László (1901–1990), az MTA Filozófiai Bizottságának elnöke, a Magyar Filozófiai Szemle főszerkesztője, Brandenstein Béla (1901–1989), a Széchenyi-díjas magyar–amerikai filozófus Molnár Tamás (1921–2010), a tanszékvezető és szerkesztő Nyíri Tamás (1920–1994) és Széchenyi-díjas Bolberitz Pál (1941–2020) nevét lehet megemlíteni.
Tárló a kiállításban. Fotó: Visky Ákos László
A társulat szerzői között megtalálható továbbá a szociológus, szociálpolitikus, szerkesztő és országgyűlési képviselő Mihelics Vid (1899–1968), az eszperantista, társadalomtudós, politikus Giesswein Sándor (1856–1923) vagy a közgazdász, egyetemi tanár, akadémikus Heller Farkas (1877–1955). A természettudományok oldaláról – köszönhetően elsősorban a Szent István Akadémiának ‒ számos tudós eredményei szintén a szélesebb nagyközönség elé kerültek, így például a gyermekgyógyász Heim Pál (1875–1929), a Nobel-díjas vegyész Hevesy György (1885–1966), illetve az ugyancsak Nobel-díjas biofizikus Békésy György (1899–1972) egyes kutatásai.
Az érdeklődők mind a Szent István Akadémia felolvasásain, mind a Szent István Társulat tudományos kiadványai között találhattak magas színvonalú természettudományos előadásokat és írásokat. Megalakulásakor, 1887-ben a Tudományos és Irodalmi Osztály (az akadémia elődje) négy szakosztályra bontva működött, a hittudomány és a filozófia mellett az elsőbe tartoztak a természettudományok is. Amikor 1915-ben a Tudományos és Irodalmi Osztályból létrejött a Szent István Tudományos Akadémia, a természettudományok a mennyiségtannal együtt alkották a negyedik osztályt. Ennek első elnöke Kövesligethy Radó csillagász, geofizikus lett, titkára Zemplén Győző fizikus, tiszteletbeli tagja pedig báró Eötvös Loránd fizikus és Entz Géza biológus, zoológus volt.
Az évtizedek alatt számos természettudományos előadást, felolvasást tartottak az akadémia ülésein, ezek közül érdemes kiemelni, hogy 1921-ben Gróh Gyula kémikus mutatta be a bő később kémiai Nobel-díjat elnyerő Hevesy Györggyel közösen végzett kísérleteik eredményét (Az ólom öndiffúziója megolvasztott és szilárd állapotban).
Két évvel később Békésy György értekezését olvasták fel (Folyadékok diffúziós állandójának mérete az interferenciális refraktorral), amelyet nyomtatásban is megjelentettek. Békésy ugyanebben az évben szerezte meg fizikából a doktorátusát, és szűk négy évtizeddel később az ő tudományos munkáját is Nobel-díjjal ismerték el.
Az 1930-as évek legvégén és az 1940-es években több középiskolai osztály számára írt fizikakönyvön volt olvasható Öveges József piarista szerzetes, fizikus neve. Munkássága elismeréseként az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat, a nagyközönség pedig tudományos igényű ismeretterjesztő előadásainak, televíziós és rádiós műsorainak köszönhetően ismerte meg. Az 1993-ban létrehozott interaktív tudományos kiállítás, a Csodák Palotája látványos kísérleteinek helyszíne az ő nevét viseli (Öveges Színpad).
Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor
(Lipták Dorottya sajtótörténeti Kutatócsoport)
A felhasznált (válogatott) irodalmat lásd a blogsorozat végén.
A további részek: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész
