Közművelődés és nyelvoktatás

2024. január 11. 06:00 - nemzetikonyvtar

Egyesületi nyelvtanfolyamok a dualizmus kori Zólyom megyében

A Sic Itur ad Astra Műhely az ELTE BTK Történeti Intézetének Szekfű Gyula Könyvtárában Oktatás és társadalom címmel 2023. november 29–30-án rendezte meg tanácskozását, melyen munkatársunk, Vesztróczy Zsolt is részt vett a Közművelődés és nyelvoktatás. Egyesületi nyelvtanfolyamok a dualizmus kori Zólyom megyében című előadásával.

Az Oktatás és társadalom című konferencia programja

A kiegyezést követően egyre erősebb igény jelentkezett a magyar államnyelv terjesztésére, ami az 1870–80-as évek fordulójától új lendületet kapott. Először a magyar nyelv lett kötelező tárgy a népiskolákban, bár ez a nemzetiségi régiókban még sokáig írott malaszt maradt. 1880-ban Vas megye nyelvtanfolyamot indított az ottani, magyarul nem tudó tanítók számára, míg a nagyszebeni polgári iskola vezetője, Láng Mihály 1885-től nyelvi kurzusokat szervezett civilek, alapvetően helyi iparosok és kereskedők számára, bár részéről ez a társadalmi integrációról, nem pedig a magyarosításról szólt. Az 1880-as években alakuló közművelődési egyesületek szintén zászlajukra tűzték a magyar nyelv terjesztését, és ennek érdekében ők is nyelvtanfolyamokat szerveztek. Előadásomban ezen szervezetek egyikének, a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesületnek (a továbbiakban FMKE vagy Egyesület) nyelvtanfolyamait szeretném bemutatni egy szlovák többségű megye, Zólyom megye példáján keresztül.

Az Egyesület megalakulása és működése

Az FMKE megalakításának ötletét Libertiny Gusztáv, Nyitra megyei tanfelügyelő vetette fel 1881. január 9-én, a Nyitra és Vidéke című lapban megjelent írásában. Ebben a szerző bemutatta a népoktatás nemzeti szempontból szerinte „sanyarú” állapotát, amit a magyar társadalom „nemzetisége és nyelve” iránti közönyével indokolt. A kiutat egy hazafias alapon szerveződő egyesületben látta, mely feladatának tekintené a magyar nyelv és szellem terjesztését a térségben. Működési területként Pozsony, Nyitra, Árva, Trencsén, Liptó, Zólyom, Hont és Bars megyéket, a szervezet központjául Pozsonyt, míg a helyi vagy a fiókválasztmányok centrumaként az egyes törvényhatóságok székhelyét jelölte meg. A szerző szerint:

„programmjának alphája és omegája legyen: óvodák, gyermekkertek alakítása a felvidéki idegen ajkú községekben; a magyar nyelv tanításában buzgolkodó néptanítók anyagi és erkölcsi támogatása; végre magyar ifjúsági és népkönyvtárak alapítása”.

Nyitra és Vidéke, 1. évf. 1. sz. (1881), 2–3. – Törzsgyűjtemény

libertiny_gusztav_opti.jpgLibertiny Gusztáv, az ötletgazda. In: Magyarország vármegyéi és városai. Nyitra vármegye. XIV. kötet, szerk.: Borovszky Samu – Sziklay János, Budapest, Légrády Testvérek, 1898, 229. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az Egyesület alakuló ülésére 1883. november 28-án került sor Nyitrán, a megyeháza nagytermében. A szervezetnek ekkor hétszáz tagja volt, elnökké Odescalchi Gyula herceget választották, míg védnökké Habsburg József főherceget. Ekkor fogadták el a végleges alapszabályokat is, melyeket az eredeti tervezethez képest több helyen is módosítottak. A szervezet központja Lehoczky Lajos, Turóc megyei alispán indítványára Pozsony helyett Nyitrára került. Az Egyesület neve sem az eredetileg tervezett Felvidéki Magyar Nemzeti Egyesület, hanem a Bangha Sándor, Nyitra megyei főügyész által javasolt Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület lett.

nyitrai_megyehaza_opti.jpgA Nyitra megyei vármegyeháza, az Egyesület megalakulásának színhelye – Hungaricana. Közgyűjteményi portál. Képcsarnok

A belügyminiszter 1884. január 27-én kelt 4926. számú rendeletével engedélyezte az egylet működését, mely tényleges tevékenységét már 2084 taggal kezdhette meg.
Az alapszabály értelmében bármely magán- vagy jogi személy az Egyesület tagja lehetett. A tagság az évente tartott rendes közgyűléseken döntött a szervezetet érintő ügyekről, az operatív irányítást pedig az igazgató választmány végezte. Az Egyesületnek voltak helyi szervezetei is, az úgynevezett vidéki választmányok, melyek megyei vagy városi szinten működtek. A szervezet lapja a Libertiny Gusztáv által szerkesztett Felvidéki Nemzetőr (1882–1883) lett, mely később Felső-Magyarországi Nemzetőr (1883–1890), majd ismét Felvidéki Nemzetőr (1891) néven működött tovább.
1884-től kezdve egymás után alakultak meg a régióban a helyi választmányok, első körben Selmecbányán, Trencsénben, Liptóban, Nyitrában, Barsban, Turócban, Nógrádban és Hontban, míg más megyékben és városokban (pl.: Árva, Abauj-Torna, Gömör-Kishont, Sáros, Szepes, Ung, Zemplén, Kassa, Szakolca, Léva, Budapest) erre az elkövetkező években került csak sor.
Az Egyesület részéről óvodákat alapítottak, iskolákat támogattak, ingyenes magyar nyelvtanfolyamokat szerveztek, pénzjutalomban részesítették a magyar nyelv terjesztésében legeredményesebb óvónőket és tanítókat, könyv- vagy pénzjutalmat adtak a magyar nyelv elsajátításában legjobban teljesítő nemzetiségi diákoknak, ifjúsági köröket szerveztek, magyar irodalmi esteket tartottak, népkönyvtárakat létesítettek és működtettek, magyar nyelvű szépirodalmi és helytörténeti munkákat adtak ki, saját helytörténeti gyűjteményeket hoztak létre vagy a helyi múzeumokat támogatták. Bár ez a tevékenység alapvetően a szlovák nemzetiséget célozta, az irodalmi és ismeretterjesztő programok törzsközönségét vagy az egyesületi kiadványok olvasótáborát sokkal inkább az ottani magyar népesség jelentette, így a klasszikus értelemben vett közművelődés és a „kulturális” magyarosítás egyszerre volt jelen az Egyesület tevékenységében.
A választmányok központja mindig az adott megyeszékhelyen volt, mely infrastruktúrája és az ott dolgozó FMKE tagok révén komoly hátteret biztosított az Egyesület működéséhez, a megyei közélet magas rangú politikai és közigazgatási potentátjainak részvétele pedig komoly „reklám”-ot jelentett a tagtoborzás során. Az alapszabályban foglalt célkitűzések megvalósításához ugyanis a választmányoknak állandó bevételi forrásokkal kellett rendelkezniük. Ezt lehetőség szerint a működési területükről kellett előteremteni, bár szükség esetén a központ is tudott anyagi támogatást nyújtani. Az Egyesület legfontosabb bevételi forrásait a tagdíjak, az óvodai bevételek, a különféle adományok, jótékonysági rendezvények bevételei, a különböző, FMKE felirattal ellátott termékek eladása utáni százalék, a takarékbetétek, értékpapírok és az Egyesület javára tett alapítványok kamatai, illetve bizonyos ügyekben a megyék, valamint a vallás- és közoktatásügyi minisztérium támogatása jelentették.
Az Egyesületnek összesen 10878 tagja volt létezésének három és fél évtizede során. Ennek 79,58 százaléka magán-, 20,42 százaléka jogi személy volt. Több város (pl. Privigye, Szakolca, Körmöcbánya, Debrecen, Nyíregyháza, Szarvas, Kondoros, Cegléd, Marosvásárhely), megye (pl. Nyitra, Liptó, Szepes, Hont, Heves, Somogy, Tolna, Arad) és számos pénzintézet is belépett az Egyesületbe (pl. Nyitrai Hitelbank, Nagytapolcsányi Takarékpénztár, Nyitrai Kereskedelmi és Hitelintézet, Selmecbányai Takarékpénztár, Trencséni Takarékpénztár, Szarvasi Takarékpénztár). A törzskönyvek alapján a tagság sorai közt legmagasabb arányban az állami és megyei hivatalnokok képviseltették magukat, akik annak 19,24 százalékát tették ki. Rajtuk kívül még jelentős csoportot alkottak a kiskereskedők és iparosok (10,15%), a tanítók és tanárok (9,28%), a földbirtokosok és nemesek (7,76 %), a döntően ügyvédekből álló értelmiségiek (5,86%), valamint a különféle státuszú egyházi személyek (5,23%). A tagság 30,85 százaléka nem jelölte meg a foglalkozását, de ők a törzskönyvek tanúsága szerint döntően a tagok női hozzátartozói voltak.

A Zólyom megyei választmány megalakulása

1884 márciusában Besztercebányán is megkezdődött a szervező munka, és már ekkor számos megyei potentát belépett a FMKE helyi szervezetébe. A Zólyom megyei választmány megalakítására eredetileg Grünwald Bélát, volt alispánt és országgyűlési képviselőt kérték föl, de ő betegsége miatt időközben visszalépett. A helyi szervezet megalakulására április 21-én került sor harminc fő részvételével. Ennek vezetője Csipkay Károly, zólyomi alispán, jegyzője Tilles Béla, Besztercebánya város főjegyzője, míg pénztárnoka Jeszenszky Sándor, királyi közjegyző lett. A szervezet központja a megyeszékhely, Besztercebánya lett, ahol negyedévente tartották a választmányi üléseket. Az alakuló ülésen Csipkay felkérte a választmányi tagokat, hogy igyekezzenek minél több embert beszervezni, a tagság létszáma pedig alig egy hónap alatt 166 főre nőtt, így a második legnagyobb szervezet lett a nyitrai után. A Zólyom megyei választmány idővel egy saját hetilapot is indított Felvidék címmel, ami Ferenczy Ödön szerkesztésében 1895 és 1905 között jelent meg mintegy négy oldalon.

A Zólyom megyei választmány vezetősége, más helyi szervezetekhez hasonlóan az adott törvényhatóság politikai, társadalmi és gazdasági elitjéből került ki. 38 tagja közül 21 a közigazgatásban, illetve a megyei vagy országos politikai életben, 5 közoktatási, 5 egyházi, 6 pedig értelmiségi pályán dolgozott, egy pedig földbirtokos volt. Emellett több testület és magas rangú tisztviselő is belépett a szervezetbe, mint például Zólyom vármegye, Besztercebánya, Breznóbánya és Zólyom szabad királyi városok, a Besztercebányai Hitelegylet, a Besztercebányai Takarékpénztár, a Zólyomvárosi Takarékpénztár, a besztercebányai Izraelita Hitközség, Radvánszky Béla főispán, Ipolyi Arnold és Bende Imre megyéspüspökök, Hulényi István kanonok, Berlicza Ferenc címzetes püspök. A megye és az egyesület vezetősége az évek során pedig szép lassan összemosódott, így teljesen helyénvaló volt az az 1898-as jelentés, miszerint a választmány „munkásságát Zólyomvármegye tekintetes törvényhatósága áldozatkész lelkesedéssel támogatja”. A taglétszám 400-700 fő között mozgott, ami viszont az ottani magyarok közönyét jelezte az Egyesülettel szemben.

zolyom_megye_etnikai_aranyai_es_az_egyesuleti_tagok_szama_opti.jpgZólyom megye etnikai arányai és az egyesületi tagok száma. Táblázat

A nyelvtanfolyamok

Az induláskor elfogadott alapszabályokban már ott szerepelt az a kitétel, hogy a „Felvidéken a hazafias szellemet ápolni és fejleszteni, a magyar nyelvnek mint az állam nyelvének ismeretét terjeszteni” kell.
A magyar nyelvtanfolyamok akkoriban többfelé is indultak, de ennek különböző okai voltak. Az 1880 februárjában alakult Körmöczbányai Magyar Egyesület például felvette programjába a magyar nyelv terjesztését, így tevékenységéhez az ingyenes nyelvtanfolyamok szintén hozzátartoztak. De a nagyszebeni polgári iskolai igazgatója, Láng Mihály által szervezett tanfolyamokon már nem a magyarosítás, hanem a társadalmi integráció elősegítése és „az idegenajkú polgárok életének megkönnyítése” volt a cél. A szerző szerint a magyar nyelv „napról-napra nagyobb és nagyobb területet hódít, hogy a mindennapi életben hazánkban nélküle megélni nehéz.” Láng Mihály egyébként a magyarosítás kérdését is szóvá tette, mert álláspontja szerint nem az az ország érdeke, hogy „minden áron és feltétlenül magyarosítsunk, hanem, hogy a vezetésünkre bízott ifjú nemzedék úgy szóban, mint írásban a magyar nyelvet teljesen elsajátítsa, mert ez az állam hivatalos nyelve lévén, a gyermekek, ha meg nem tanulják, egész életükön kárát vallják”. A tanfolyam elsősorban az iparos-, kereskedő- és hivatalnokréteg, valamint a családtagjaik számára indult.
Az FMKE tanfolyamok szervezése 1885 őszén kezdődött. Ennek első lépését az igazgatóválasztmány 1885. szeptember 18-i ülése jelentette, amikor azt döntést hozták, hogy:

„az egyesület területén létező nagyobb városokban és községekben az iskolákból némi magyar nyelvismerttel kikerült ugy a magyar nyelvet elsajátítani óhajtó felnőttek részére ismétlő tanfolyamot rendszeresít és ezen oktatás keretébe általános ismeretet terjesztő egyéb tárgyak is felveendők”.

Állami Kerületi Levéltár Besztercebánya. Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület. Zólyomi választmány (Štatný okresný archív Banská Bystrica. Hornouhorský všeobecnovzdelávací spolok. Zvo­lenský výber)

A kurzusok vezetésére a magyar nyelv oktatásában járatos szakembereket kívántak felkérni, fáradozásukat pedig az Egyesület honorálni kívánta.
Zólyom megyei választmány október 19-i ülésén döntött a tanfolyamok indításáról. A vezetőség három olyan helyszínt jelölt ki, Besztercebánya, Breznóbánya és Zólyom városát, ahol nyelvtanfolyam sikeres lehet, bár később még Kisgaramon, Bikáson és Zólyombreznón is indultak kurzusok. A választmány felkérte a megyei tanfelügyelőt, valamint a római katolikus és evangélikus egyházakat, hogy ajánljanak ezek vezetésére alkalmas személyeket. Tőlük 57 lehetséges nevet kaptak, de a jelöltek legtöbbje nem vállalta a megbízást, volt, aki éppen a szlovák nyelvismeret hiánya miatt. A nyelvtanfolyamokat a legtöbbször helyi tanítók vezették, de Zólyombreznón egy evangélikus lelkész, Kisgaramon pedig egy mérnök tanított.

A Zólyom megyei kurzusok 1886-ban indultak. A tanfolyamok oktatói különféle tankönyveket használtak. Bár az Egyesület részéről a Groó Vilmos-féle könyvet szorgalmazták, de ebből nem volt elég. Emiatt használták a Gönczy-féle ABC-s könyvet, a Láng Mihály-féle „Ábécé- és olvasókönyv”-et, a Gáspár János-féle „Magyar olvasókönyvet” vagy a szlovákul íródott „Krátka mluvnicá”-t is.

a_groo_fele_tankonyv_opti.jpgA Zólyomi választmány által preferált Groó Vilmos-féle tankönyv fedőlapja – Magyar Elektronikus Könyvtár

Egységes tantervet sem készítettek. Olvasás, írás, beszédgyakorlat és elemi számtan volt mindenhol, de ezen túl már viszonylag jelentős eltérések mutatkoztak. Breznóbányán az olvasottak alapján beszédgyakorlatokat folytattak. Besztercebányán például csak a férfiak számára volt számtanoktatás. Zólyomban egy kezdő és egy haladó csoport indult, az utóbbinál pedig az olvasottakat is megvitatták. Zólyombreznón szlovák nyelvű tankönyvet használtak a teljesen kezdők miatt, később pedig magyar történelmi elbeszéléseket olvastak. Bikáson volt még egészség- és alkotmánytan, valamint házi ismeretek oktatása is, pihenésképen pedig énekeltek. Mivel a tanfolyamot a vasgyár tulajdonosának kérésére indították, így annak anyagát is részben ehhez igazították. A beszédgyakorlatok során ugyanis a vasgyárakban használatos gőzkazánok kezeléséről folyt a társalgás, később pedig méhészkedésről, amihez gyakorlati képzést is nyújtottak.
A kurzusok lebonyolításához a vármegyei és helyi önkormányzatok komoly logisztikai segítséget nyújtottak. Besztercebánya Breznóbánya és Zólyom polgármestere helyiséget, fűtést és világítást biztosított a költségek átvállalásával, a tanfolyamokat pedig a helyi iskolákban tarthatták. Breznóbányán a katolikus és az evangélikus lelkész a szószékről szólított fel a tanfolyam látogatására. A városi rendőrkapitány pedig ezt kidoboltatta, majd személyesen is felszólította az embereket a részvételre, sőt még a tanfolyam ideje alatt az utcán szerveződő esetleges csődületnek is véget vetett.
De egyes ipari üzemek tulajdonosai is támogatták a nyelvtanfolyamokat. A Bikáson például Allender Bódog, az ottani vasgyár igazgatójának kérésére indult ilyen kurzus, a direktor pedig azt is közölte az embereivel, hogy „a fiatalabb generációból csakis oly munkást óhajt alkalmaztatni, a kiről a tanító azon bizonyítványt fogja szolgáltatni, hogy a magyar nyelv elsajátítására kedvet mutatott, és tehetségéhez mérte jó eredményt ért el. Eszerint lesz a munkabére is emelve vagy csökkentve”, egy tanfolyamról rossz magaviselete miatt eltanácsolt tanoncnak pedig napi 10 krajcárral csökkentette a fizetését, bár a jelentésekből pedig nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy ez mennyire szólt a magyarosításnak és mennyire a modern technika használata miatt megkövetelt nyelvtudásnak. De Wagner Vilmos, a zólyombreznói vasgyár tulajdonosa is támogatta munkásai részvételét a nyelvtanfolyamon.
A tanfolyam résztvevői 92 százalékban iparosok vagy ipari munkások, míg a többiek a háztartási cselédek közül kerültek ki. A beiratkozottak fele kimaradt, a kurzus elvégzéséről pedig alig az egyharmaduk kapott bizonyítványt.
A tanfolyamok érdeklődés hiányában pár év alatt szép lassan elhaltak. Az Egyesület vezetősége 1889-ben maga is elismerte, hogy „a felnőtteknek különösen a magyar nyelvben való oktatása érdekében minden lehetőt elkövettünk; ámde az ily czélú tanfolyamokat illetőleg igyekezetünk nem jár kellő eredménnyel”. A kudarc okát a felnőtt korban való nyelvtanulás nehézségeivel, a kevés gyakorlattal és a kellő szabad idő hiányával magyarázták. Egy 1890-es közleményükben azonban a felnőttoktatás fontosságát továbbra is hangsúlyozzák, így csak tanfolyamok szüneteltetéséről beszéltek, hogy az egykori résztvevők változatlanul „a FMKE szellemi ápoltjai maradjanak”
A Zólyom megyei választmány is ugyanezen a véleményen volt. 1889-ben, az Egyesület vezetésének küldött éves jelentésében szintén arról számolt be, hogy:

 „az e czímen tett kiadások egyelőre nem állnak arányban a tanfolyamokat látogatók számával ’s e jelentékeny összeg más biztosabb sikerrel járó czélokra fordítatnak, a választmány elhatározta egyelőre a tanfolyamok beszüntetését”.

Állami Kerületi Levéltár Besztercebánya. Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület. Zólyomi választmány (Štatný okresný archív Banská Bystrica. Hornouhorský všeobecnovzdelávací spolok. Zvo­lenský výber)

Breznóbányán azonban továbbra is folytatódtak a kurzusok, mert ott a résztvevők „legnagyobb részt iparosok”, akik ígéretet tettek a folytatásra. De az oktató 1890 márciusában már szintén a tanfolyam kudarcáról számolt be. Bár huszonegy jelentkező volt, de „csak beiratkoztak és utána a folytatólagos tanításra nem jártak” ígéretük ellenére sem.
A kudarc okát a Zólyom megyei választmány a megfelelő olvasókönyv hiányában és a döntően szlovák többségű környezetben látta, mivel „a tanórákról kikerült és friss anyag birtokában lévő tanonc belevegyülvén akár a családban akár a gyárban az amalgizáló tót elembe; szerzett nyelvösmeretén jelentékeny károkat szenved”. Ez a megállapítás nem volt ismeretlen a dualista Magyarországon, Kossuth Lajos, Grünwald Béla, Mocsáry Lajos vagy Jászi Oszkár ugyanerre a következtetésre jutottak.
A nyelvtanfolyamok a világháború előtti években újra indultak, de ez már nem érintette Zólyom megyét. 1910-ben elhunyt Repcsik János volt tanfelügyelő, aki vagyonát az egyesületre hagyta. A végrendelete szerint ezt arra szánta, hogy abból:

„a nyitra, bars és hontmegyei nyelvhatárokon a magyar faj erősbíttessék s nagyobb térfoglalása előmozdíttassék, a magyar nemzeti öntudat, továbbá a magyar nemzet és nyelv iránt való szeretete fölébresztessék ….. az iskolán kívül álló külön magyar nyelvi tanfolyamok létesítése által, melyek a magyar-tót nyelvhatáron kiválasztandó községekben mint magyarosítási központokon működnének.”

Repcsik János tanfelügyelő végrendelete. In: A Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület évkönyve, 1909– 1910, 75. –  Törzsgyűjtemény

A magyar nyelv terjesztésével a dualista korszakban többféle módon is próbálkoztak, de mindig hiába, hiszen Jászi Oszkár szavaival élve az „iskola a maga négy órájával teljesen tehetetlen az élet husz órájával szemben”. A magyar nyelvtudás szlovák részről csak ott alakult ki, ahol ezt az élet is megkövetelte, így a városokban, a nyelvhatárokon vagy pedig bizonyos foglalkozások esetében (állami szféra, kereskedők, iparosok stb.). A szlovák nyelvhatáron belüli kistelepüléseken és falvakban ellenben viszont minden hasonló célkitűzés lényegében csak felesleges erőfeszítés és kidobott pénz volt.

Vesztróczy Zsolt (Gyűjteményszervezési Főosztály)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr7318299855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása