Régi és új kincsek a 100 éves Zeneműtárból. Első rész

2024. május 01. 06:00 - nemzetikonyvtar

Kiállítás a Zeneműtár felállításának centenáriumán

Száz évvel ezelőtt, május 1-jén alakult meg a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának Zenei Osztálya, a későbbi Zeneműtár. A centenáriumot köszöntő alkalmi kiállítás, melyet az AIBM Magyar Nemzeti Csoport és az OSZK április 17-én tartott szakmai napja keretében mutatott be e sorok írója, az 1802-es könyvtáralapításig visszanyúló gyökerű, folyamatosan gyarapodó zenei gyűjtemény gazdagsága előtt tisztelgett, amely mindenkori munkatársainak, vezetőinek is köszönhetően mára kb. 18.000 kottakéziratot, 170.000 nyomtatott kottát, igen jelentős színházzenei, hagyatéki és hangzó gyűjteményt, megannyi zeneelméleti, szöveges kéziratot és zenei vonatkozású fényképet foglal magában: összesen mintegy 900.000 dokumentumot a 16. és a 21. század közötti időszakból. A tárlat nyolc tematikus egységben igyekezett bemutatni a gyűjtemény történeti rétegzettségét, tudatos gyarapítását, ezek legfőbb irányait. A kétrészes írásban a kiállítás felépítését követve idézzük fel a Zeneműtár történetének meghatározó epizódjait, fontosabb gyűjteményrészeinek alakulását.

A zenei gyűjtemény 19. századi eredetű rétegét reprezentáló 1. tárlóban főként a Széchényi család tagjaihoz és az OSZK egykori igazgatójához, Mátray Gábor (1797–1975) zeneszerző-zenetörténészhez köthető relikviák kaptak helyet.
Széchényi Kálmán 2018-ban megjelent zenei családtörténetéből tudjuk, hogy a könyvtáralapító Széchényi Ferenctől ered a család legtöbb tehetséges muzsikust, zeneszerzőt és művészetpártolót adó ága. Széchényi Ferenc gróf maga is foglalkozott zeneszerzéssel, zenekarokat tartott fenn, például Kiscenken Franz Anton Hoffmeister (1754–1812), a későbbi zeneműkiadó volt az együttes karmestere. A könyvtár gyűjteményét – utódaihoz hasonlóan – zeneművekkel is gazdagította. Egykori gazdag kottatárából származik Benedetto Marcello (1686–1739) híres Estro poetico-armonico című, nyolckötetes művének gyűjteményünkben Mus. pr. 1 jelzet alatt katalogizált első kiadása. Az ötven olasz nyelvű zsoltárparafrázis megzenésítését tartalmazó reprezentatív kiadvány kötetei 1724 és 1726 között jelentek meg Velencében, Dávid életének jeleneteit ábrázoló metszetekkel. A gyűjtemény egyik érdekessége, hogy 11 héber imadallam is megtalálható benne.
Széchényi Ferenc legidősebb leánya, Széchényi Franciska grófnő kitűnő zongorista és az egyik első női zeneszerző volt. Művei közül az Emlény (La pensée) című énekduett Mátray Gábor fordításában és átiratában volt látható a kiállításban.

1_tarlo_kt_arckep_758_matray_gabor_opti.jpgBorsos József és Doctor Albert fényképe Mátray Gáborról. Jelzet: Arckép 758 Kézirattár

A fiatal korában Széchényi Lajos gróf családjánál nevelősködő Mátray (eredeti nevén Rothkrepf) Gábor 1846-tól mintegy három évtizeden keresztül töltötte be a könyvtárőri posztot. Kereszty Istvánnak egy 1902-ben, a Magyar Könyvszemlében megjelent cikke szerint, amely először adott számot az OSZK zenei gyűjteményéről, Mátraynak komoly szerepe volt abban, hogy az 1848. évi XVIII. tc. a megjelent zeneművek beküldését is kötelezővé tette. Neki köszönhető az is, hogy a Nyomtatványi Osztályon a zenei könyveket és a kottakiadványokat az ún. Musica theoretica et practica szakba sorolták az általa bevezetett müncheni szakrendszerben. Ez a szak a századforduló környékén mintegy 2000 tételt számlált, viszonylag gazdag zenei gyűjteménynek számított. Megvolt és ma is megvan benne Mátray nagy vállalkozásának, a Magyar népdalok egyetemes gyűjteményének 1852 és 1858 között megjelent három kötete, a rossz állapotú kolligátum helyett azonban Várhelyi Márton (1947–2018) zenei antikvárius nemrég megvásárolt, válogatott hagyatékából állítottuk ki az egyik kötet egy szépen restaurált példányát.
Kereszty említett cikke szerint minden műfajú 19. századi, illetve kortárs zene képviseltette magát a gyűjteményben. Nem hiányzott belőle a korabeli könnyűzene sem. A kiállításon szereplő, 1898-as kiadású Ujvári Károly-kupléhoz hasonló orfeumi slágerekből például egy egész sorozat található gyűjteményünkben. Kereszty a Kézirattár jelentős zenei gyűjteményéről is hírt adott, ebben kb. 250 levélről.

2_tarlo_bank_ban_opti.jpgA Bánk bán szerzői partitúrája. No. 8. Aria („Hazám, hazám…”), 2. kötet, fol. 8 verso. Jelzet: Ms. mus. 5/2 ‒ Színháztörténeti és Zeneműtár

A 2. tárló a Zeneműtár Erkel Ferenc vonatkozású dokumentumaiból adott ízelítőt, melyek jelentős része a 20. század elején, az Erkel-hagyatékkal került be a könyvtár Kézirattárába. Erkel-anyagunk jó példa az említett időbeli rétegzettségre.
Erkelnek nem sok műve jelent meg életében nyomtatásban, de a Hunyadi László kiállított zongoraátirata, a Bánk bán és a Sarolta zongorakivonatával együtt még a 19. század folyamán bekerült a könyvtárba.
Az 1904-ben megvásárolt és a következő évek során beérkezett Erkel-hagyaték többek között a zeneszerző nyolc operájának eredeti kéziratos partitúráját, vázlatanyagát és több kisebb művének autográf vagy másolt kéziratos forrását tartalmazza. A hagyatékkal érkezett a könyvtárba a Himnusz később Ms. mus. 1/a jelzet alatt katalogizált, becses pályázati példánya. Szintén a hagyatékból került be Hector Berlioz Rákóczi-induló-feldolgozásának autográf partitúrája, amelyből a francia zeneszerző 1846. február 15-én és 20-án vezényelte a művet a pesti Nemzeti Színházban. A nagy sikerre tekintettel adhatta a kéziratot Erkel Ferencnek, a színház első karmesterének.
A kiállításon látható volt az 1861. március 9-én bemutatott Bánk bán több kéz által írt szerzői partitúrája, Egressy Béni eredeti szövegével. Miután az operát néhány éven belül maga a zeneszerző revideálta, majd az 1930-as években mind szövegét, mind zenéjét tekintve jelentős átdolgozáson esett át, a Bánk bán eredeti formája csaknem feledésbe merült. Az ősváltozat rekonstruálását, 2008-as debreceni, 2010-es miskolci és budapesti előadását az autográf partitúra tette lehetővé, amely a mű keletkezéséről, s az Erkel-fiúk közreműködéséről is árulkodik. Az Erkel-hagyaték operaanyaga a 20. század végén kiegészült a többek között Erkel Ferenc által vezényelt, saját operái nemzeti színházi másolatait is tartalmazó ún. Operabánya-anyaggal. Így állt össze Szőnyiné Szerző Katalin zenetörténész osztályvezetősége idején (1994–2008) az Erkel-operák tudományos összkiadásának beindításához szükséges, alapvető forrásanyag, amelyet az MTA Zenetudományi Intézete munkatársainak bevonásával sikerült rendezni és digitalizálni.
További kiegészítést jelentett 2011-ben Erkel Gyula hagyatékának megvásárlása, amely Erkel Ferenc-vázlatoldalakat is tartalmaz. Ebből az anyagból származik például Erkel Ferenc Buzgó kebellel című férfikari művének autográf vázlata, amely tisztázta a kompozíció addig kérdéses szerzőségét.

3_tarlo_mihalovich_tolltarto_opti.jpgMihalovich Ödön tolltartója. Jelzet: Zenei analecta 1 Színháztörténeti és Zeneműtár

A Zeneműtár mint önálló különgyűjtemény létrejötte nagy mértékben összefügg az Erkel Ferenc-hagyaték bekerülésével. Egyrészt a hatalmas levél- és kottahagyaték rendkívüli mértékben megnövelte a Kézirattár zenei anyagát, emiatt 1905-ben ott is felállítottak egy külön Musica szakot. Másrészt világossá vált, hogy az anyag feldolgozásához és gondozásához komoly zenei képzettséggel rendelkező szakemberekre és speciális tárolási módra van szükség.
A 20. század elején aktuális kérdéssé vált egy önálló zenetörténeti gyűjtemény felállításának terve. A Múzeumon belül két zenei szakember, Kereszty István (1860–1944), a Hírlaptár vezetője és Isoz (D’Isoz) Kálmán (1878–1956) múzeumi főtitkár nézetei ütköztek. Isoz csakis a nemzeti könyvtár keretein belüli, hungarika jellegű gyűjteményt tudott elképzelni, azonban egy teljesen önálló, nem kizárólag hungarika jellegű, országos zenei könyvtár és gyűjtemény megalapításának terve is felmerült. Végül Isoz Kálmán kapott megbízást az önálló zenei osztály megszervezésére. Vezetésével 1924. május 1-jén jött létre hivatalosan a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának Zenei Osztálya, amely 1934 óta viseli a Zeneműtár nevet. A zenei anyag leválogatásában Kereszty és Lavotta Rezső későbbi osztályvezető is részt vett.
A kezdet nehézkes volt. 1926 és 1929 között Isoz gyakorlatilag egy személyben volt vezető és munkatárs, s csak 1930-ban lett két munkatársa Lajtha László és Bartha Dénes személyében, amikor néhány évig Zenetörténeti Osztály néven, az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kebelébe tartozó Múzeum szervezeti keretében működött a zenei gyűjtemény. Az 1924 utáni első években még rendszeres gyarapítási kerettel sem rendelkezett az osztály, igaz, Isoz szaktekintélye és leleménye folytán számos élő zeneszerző ajándékozott a gyűjteménynek autográf kéziratos kottát, saját kezű aláírással ellátott fényképet.
Az első tári növedéknapló tanúsága szerint a legelső, állományba vett dokumentumok között volt Mihalovich Ödön aláírt portréképe. Mellé került a tárlóban az az 1990-es években bekerült, ékkövekkel kirakott ezüst és arany tolltartó, amelyet a Zeneakadémia tanári testülete ajándékozott Mihalovichnak 1901-ben, húsz éves igazgatói működése alkalmából.
Szintén a tár fennállásának első éveiben (1928-ban) került be a gyűjteménybe Bartók Béla két jelentős műve, a szerző ajándékaként: a Zongoraszonáta 1926. december 3-i rádiós ősbemutatójának autográfja, valamint A magyar népdal című tanulmányának eredeti kézirata.

3_tarlo_bartok_sonata_opti.jpgBartók Béla: Sonata (1926). Autográf. A mű 1926. december 3-i rádiós ősbemutatójának eredeti kézirata. Jelzet: Ms. mus. 998 Színháztörténeti és Zeneműtár

A Bártfai Gyűjtemény – a jeles reformátor, Leonard Stöckel (1510–1560) tevékenységének köszönhetően virágzó kultúrájú, felvidéki Bártfa város Szent Egyed-templomának egykori kottatára – még 1915-ben, vásárlás útján került be a Nemzeti Múzeumba és annak könyvtárába (egyéb megvásárolt műtárgyakkal, könyvekkel), majd a zenei anyag az 1920-as évek közepén átkerült az akkor megalakult Zenei Osztályra. Gombosi Ottó rendezte és értékelte az idők során megcsonkult gyűjtemény anyagát, amely 20 nyomtatott és 33 kéziratos egységet, összesen több mint 70 kéziratos és nyomtatott szólamkönyvet, ill. tabulatúrát tartalmaz az 1540-es évek és az 1660-as évek közötti időszakból. Igen rossz állapotban került be, a zenei anyag restaurálását az 1950-es évek utolsó éveiben kezdték el, majd 1970-ben folytatták. Később Murányi Róbert készítette el a gyűjteményben fennmaradt mintegy 2600 mű tematikus katalógusát. Főként itáliai, német, kisebb részben németalföldi zeneszerzők művei találhatók meg az anyagban, másolatban, de vannak csak ebben a gyűjteményben fellehető kompozíciók is.

A kiállított Bártfa Ms. mus. 23, az 1551-ből származó egyik legrégebbi kéziratos kötet többek között Josquin des Prez, Heinrich Isaac, Heinrich Finck, Ludwig Senfl műveit tartalmazza. Emellett szerepelnek benne helyi és magyar vonatkozású művek is, például Zacharias Zarewutius (1605–1667), a templom neves orgonistájának lejegyzésében saját és mások művei. A legkorábbi kiadványok, olykor korabeli kéziratos kiegészítéssel, Wittenbergből, az 1540-es évekből származnak. Alig néhány évvel későbbiek a kiállításban szereplő nyomtatványok, melyek eredeti bőrkötését sikerült megmenteni és restaurálni.

Illyés Boglárka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Hivatkozott irodalom és források:

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr4018393827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása