Orbók Loránd tanár, színműíró, bábesztéta, a Vitéz László Színház alapítója 1884. március 6-án született Pozsonyban és 1924. június 20-án hunyt el Barcelonában. Halálának 100. évfordulója alkalmából kétrészes blogbejegyzésben mutatom be Orbók Loránd hazai és külföldi pályafutását korabeli dokumentumok alapján.
Orbók Loránd az 1914-es esztendő nyarán Franciaországba utazott és egyéves szabadságát kérvényezte.
„Dr Orbók Loránd felső kereskedelmi iskolai tanár tanulmányainak külföldön való kiegészítése céljából egy évi szabadságidőt kér. Tekintettel arra, hogy a kérelem teljesítése ellen közszolgálati szempontból észrevétel nincs, a tanács javasolja a törvényhatósági bizottság közgyűlésének, hogy a nevezett tanár részére szeptember 1-től számított egy évi szabadságidőt engedélyezzen oly kikötéssel, hogy a helyettesítési költségeket maga tartozik viselni.”
Fővárosi Közlöny, 25. évf. 49. sz. (1914. június 19.), 1812. – Törzsgyűjtemény
Az első világháború Franciaországban érte Orbók Lorándot és baráti társaságát. Erről az időszakról csak másodlagos információval rendelkezünk – Kuncz Aladár Fekete kolostor című munkájában ekként emlékezik a vészterhes időszakra:
„Orbók Loránd, Jeanette, egy orosz szobrász és barátnője kétségbeesett tanácskozásba merülve álltunk a Bon accueuil szalonjában. Pénze egyikünknek sem volt, pedig okvetlen Párizsba kellett utaznunk, s úgy hírlett, hogy talán már az esti expressz sem megy Morlaix-ból. De ha megy, az lesz minden bizonnyal az utolsó vonat Párizsba.
Morlaix-ig autóbuszon kellett menni. Az út ezen is jó háromnegyed órát tartott. (…)
Arról beszéltünk már, hogy gyalog megyünk egész Párizsig, amikor a nagyszalonban térdnadrágos, borotvált képű úr szólította meg németül, s arra kért, hogyha Párizsba megyünk, vigyük magunkkal. Hallja, hogy magyarok vagyunk. Ő német, franciául nem tud, s attól fél, hogy útközben még kellemetlensége lehet.
– Haben Sie Geld? – támadtunk rá mindnyájan.
– Das Schon! – mondta vigyorogva a porosz, s nadrágzsebéből marék aranyat vett elő. (…) Délután hat óra volt. (…)
A brest-párizsi expressz zsúfoltan futott be Morlaix-ba. Kétségbeesett küzdelemre volt szükségünk, hogy felfurakodhassunk rá. Így csak a folyosó egy sarkába préselve lehetett Párizsig a tizennégy órás utat megtennünk (…) A párizsi állomáson azonban már kiviláglott a helyzet komolysága. A Gare de Montparnasse-ra futottunk be, s amikor a vonatról leszálltunk, detektívek sorfalával találtuk magunkat szemben. Közöttük kellett minden utasnak elvonulni. A detektívek arca sötét volt, szemükből gyűlölet tűzött ránk.”
Kuncz Aladár: Fekete kolostor. Feljegyzések a francia internáltságból, Budapest, Ferenczy, 1995. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Orbók Loránd menyasszonyának, Jeanette-nek köszönhetően szerencsésebben járt, mint sok más honfitársa, sikerült elkerülnie a Fekete kolostor rémségeit. Egy dél-franciaországi római cirkusz romjai közé internálták, rongyos sátrak alá, ahol az idő viszontagságait védekezés nélkül kell elviselnie. Később az ott szerzett betegségek, melyeket a magántulajdonban levő hagyatékban fennmaradt orvosi papírok is bizonyítanak, hozzájárultak korai halálához. A minden kapcsolatát latba vető fáradhatatlan menyasszonyának sikerült kijárnia, hogy Orbók hatósági felügyelet mellett egy kis breton fürdőbe mehessen. Jeanette-nek azt is sikerült elintéznie, hogy svájci újságíró útlevéllel Spanyolországba szökjön Orbók Loránd. Barcelonára esett a választásuk, ami nem volt véletlen, hiszen Jeanette Detre itt tudott mihamarabb munkát vállalni. Orbók Loránd tervei között szerepelt a bábjátszás folytatása, ahogyan egy, a hagyatékában fennmaradt rövid feljegyzésében fogalmaz: „…vásári mutatványosként kezdem új életem.” Lánya, Sonia azonban erre vonatkozóan nem tud információval szolgálni, és Orbók Loránd hagyatékában sem találni erre vonatkozó adatot ezen a rövid feljegyzésen kívül.
Más utak és lehetőségek nyíltak meg számára. Megnősült és két gyermeke született, Sonia és Marcelino de Andres, aki később, mint a magyar–spanyol fordító dolgozott. Nyolc boldog és küzdelmes, de sikerekben gazdag esztendő várt Orbók Lorándra. Lánya, Sonia szóbeli közlése alapján tudjuk, hogy édesapja kezdetben cikkeket írt az Il Tempo, az El Día Gráfico és a Tribuna című lapokba, többnyire Erdélyről. Ezeket a cikkeket franciául írta, miközben spanyolul és katalánul tanult. Felesége is különböző napilapoknak publikált, fordított és Orbók szavaival „mindketten szolga munkát” végeztek, így próbálva megteremteni a biztos egzisztenciát. Ez idő tájt Spanyolországban is kritikus volt a gazdasági és politikai helyzet. A spanyol történetírás az 1898 és 1923 közötti időszakot a többszörös válság időszakaként jellemzi. A politikai függetlenségi mozgalmak megerősödtek, ami különösképpen Katalóniában éreztette hatását. Ebben a politikai és gazdasági helyzetben kellett Orbóknak és családjának érvényesülnie. Hamar beilleszkedett, ami abból is látszik, hogy otthonról hozott színműötleteket átírva gyors egymásutánban fejezett be darabokat. Írói álnevének a Lorenzo Azertis nevet választotta. A beszédes névben ott él az elhatározás, hogy azért is megmutatja a világnak, mire képes. Nem beszélte még tökéletesen a nyelvet, de munkamódszere a hagyatékban található feljegyzések alapján jól követhető. Magyarul írta meg a darabokat, utána franciára fordította és végül a végleges katalán, illetve spanyol fordítást két kiváló fordító végezte: Francisco de Viu katalánra, Carles Capdevila spanyol nyelvre fordította a darabokat. Orbók Loránd első barcelonai bemutatójára 1918. november 9-én került sor a barcelonai Romea színházban. A Stevenson l’ hoste milionari (Stevenson, a milliomos vendég) című színművét a közönségen kívül a szerzőt „vendégünknek” tituláló kritika is kedvezően fogadta. Orbók az El Tiempo vele készült interjújában a következőképpen fogalmaz:
„Amikor a darabomat ott láttam a Romea plakátján, valami olyat éreztem, mint amikor valaki a bányában töltött hosszú évek után friss levegőre jut.”
El Tiempo, 1918. november 15.
A Romea színházban való debütálás nem maradt visszhang nélkül, újabb lehetőségek nyíltak meg Orbók Loránd előtt – igaz, némely kritikus élcelődött a szerzőn:
„A Stevenson a milliomos vendég szerzője a nagy magyar író, Orbók Loránd, akit a háború hozott homokos partajinkra mint »szegény vendéget«, egy ládányi vígjátékkal.”
El Tiempo, 1918. december (?)
A Romea színházbeli debütálás azért is volt jelentős, mert ott jobbára csak katalán szerzők munkáit mutatták be. Az eddigi kutatások alapján még nem világos, hogy minek köszönhető a színházi kapcsolat. Elképzelhető, hogy felesége révén sikerült Orbóknak kapcsolatot találnia a katalán színházzal. Jeanette jó barátságot ápolt Gregorio Martinez Sierra spanyol író, rendező, színműíró feleségével, Maria Lejaragga-val, aki szintén ismert a spanyol kulturális életben. A két család jó barátságáról tanúskodik Orbók Loránd Gregorio Martinez Sierra-val folytatott levelezése is. Az 1918-as esztendőhöz köthető egy másik darab is, az El Rayo del Sol, amelynek bemutatójára csak Orbók Loránd halála után kerül sor. (Diez Perez – Szmolka Vida 2015: 54–55.)
1919. április 19-én újabb bemutatóra készül a Romea színház társulata. A Casanova háromfelvonásos szentimentális komédia hatalmas sikert aratott. A darab szövegkönyve nyomtatott formában is megjelent. Az Orbók-hagyatékban található feljegyzések alapján megállapítható, hogy több átdolgozott változata létezik a darabnak. Érdekesség, hogy a szerző pontos instrukciókat ad a színpadképre vonatkozóan, attól kezdve, hogy a színészek honnan érkezzenek, milyen bútorok legyenek a színpadon, illetve milyen színű legyen a függöny. Ez a színmű hagyatékban található példányában is látható.
Casanova. New York-i bemutató. Színpadkép
1920. január 24-én újabb darab, az El germa de mestre bemutatójára került sor. A darabok bemutatóját minden esetben megelőzte egyfajta tárgyalás, mert a színidirektorokat nagyon nehéz volt meggyőzni. Ebben mindig jelentős szerepe volt a fordítóknak, s ez ennek a darabnak az esetében sem volt ez másként. A darab fordítója, Carles Capdevila a Romea színház direktora, José Canals figyelmébe ajánlotta a darabot.
„(...) itt van ez a magyar komédia (...) A munka stílusában olyan, mint a Stevenson, egy kicsit erősebb stílusú a két figura (szerepcsere) talán még merésszebb. Kérem, olvassa el a darabot, biztos vagyok benne, hogy egyet fog velem érteni.”
Carles Capdevila a Romea színház direktorának, José Canals-nak. Orbók Loránd hagyatéka – Magántulajdon
Az 1920-as esztendőben újabb terjedelmes interjú jelent meg Orbók Loránddal. Ebben elmondta, hogy szerencsésnek érzi magát, tele van színműötletekkel, továbbá lelkesen vázolta újabb darabjának szüzséjét, amely egy középkori legendán alapul. A La risa negra bemutatójáról nincs tudomásom. A színpadi sikerek viszonylagos gazdasági biztonságot hoztak a család számára. Orbók tervei között régóta szerepelt egy színházi ügynökség megalapítása. 1920 nyarára datálható a Norte Sur feliratú pecséttel ellátott cégjelzéses szerződés, egy olyan formanyomtatvány, melyen a hivatalos szöveg hátterét egy hatalmas tölgyfa és pálma montírozott képe ékesíti. (A tölgyfa Erdély egyik őshonos fája, a nagyság és erő szimbóluma, a pálma pedig a bőséget szimbolizálja.) Az ügynökség a szerződések tanúsága szerint elsősorban magyar szerzők – Drégely Gábor, Földes Imre, Vajda Ernő, Emőd Tamás – színműveinek spanyolországi bemutatási lehetőségét kutatta. További kutatások tárgyát képezi, hogy ezen szerzők darabjainak bemutatása spanyol nyelvterületen mennyire valósult meg. Orbók barátjának, pártfogójának, Martinez Sierrá-nak írott levelében foglalta össze elképzeléseit, céljait a Norte Sur színházi ügynökséggel kapcsolatban.
„El kell árulnom Önnek néhány általánosságot az ügynökségemről. (...) Nem kevés azon spanyolországi szerzők száma, akikből hasznot húznak. Az én szándékom az, hogy merőben más alapokra helyezzem az üzletet. Öt munkát kell reklámoznom ahhoz, hogy akár eggyel is nyerjek. (...) Jelenleg Németország két legnagyobb ügynökségével is kapcsolatban vagyok, továbbá Ausztria két kiadójával, Magyarországon három kiadóval (ügynökséggel) és egy észak-amerikaival.”
Orbók Loránd levele Gregorio Martinez Sierranak, 1920. május 15. – Magántulajdon
Orbók Loránd elképzelése szerint magyar szerzők darabjainak keresne spanyol színházakat, illetve spanyol szerzők külföldi, akár tengerentúli bemutatóit szervezné az ügynökség. Orbók hatalmas munkát végzett felesége segítségével. Kutatások további tárgyát képezi a Norte Sur színházi ügynökség tevékenysége. A spanyolországi sikerek ellenére, Sonia Orbók elmondása alapján édesapja tervezte a hazatérést. Igen kevés esztendő állt Orbók Loránd rendelkezésére, hogy megmutassa tehetségét, és kilépve az ismeretlenség homályából elbűvölje a nagyérdemű közönséget.
„A spanyol irók nagyon szerették Orbók Lórántot, előkelő tisztségeket töltött be az irodalmi egyesületekben. Temetésén a legnevesebb spanyol írók is megjelentek. Martinez Sierra mondotta spanyol szerzők nevében a bucsuztató beszédet a ravatalnál, a nyitott sírnál pedig Juan Capdevilla.
Szeptemberben az összes nagy spanyol színházak egy estén emlékünnepélyt rendeznek, amikor az ő darabjait fogják játszani.”
Hogyan él és hogy hal meg egy magyar író idegenben? Szeptemberben egy este az összes nagy spanyol színházak Orbók Lóránt darabjait fogják játszani. In: Színházi Élet, 14. évf. 33. sz. (1924. augusztus 17.), 19. – Törzsgyűjtemény
Felhasznált irodalom:
- Diez Perez, Fernando – Szmolka, Vida Ignác: Révész Andor, egy híd a megosztott Európában, Budapest, Kráter – Balassa Intézet, 2015.
- El Tiempo, 1918. november 15.
- El Tiempo, 1918. december
- Fővárosi Közlöny, 25. évf. 49. sz. (1914. június 19.), 1812. https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/961330
- Kuncz Aladár: Fekete kolostor. Feljegyzések a francia internáltságból, Budapest, Ferenczy, 1995.
- Orbók Loránd hagyatéka
- Hogyan él és hogy hal meg egy magyar író idegenben? Szeptemberben egy este az összes nagy spanyol színházak Orbók Lóránt darabjait fogják játszani. In: Színházi Élet, 14. évf. 33. sz. (1924. augusztus 17.), 19.
Szánthó-Rojas Mónika (Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)
A blogbejegyzés első része itt olvasható.
