Természetvédelem és nem csak egy csipetnyi humor

2025. január 07. 06:00 - nemzetikonyvtar

Gerald Durrell születésének 100. évfordulója

Gerald Durrellt bemutatni feltehetőleg senkinek sem kell. Nevének említésére rögtön felsejlik előttünk a nagypapás, gömbölyded, szakállas figura képe: Durrell a világhír csúcsán, kezében, egyik vállán (esetleg mindkettőn) egy-két bájos, nehezen beazonosítható állatfaj egyedével, amelyek szemmel láthatólag ugyanolyan otthon érzik magukat nála, mint veszélyeztetett természetes élőhelyükön. A világszerte elismert zoológus és író gyermekkora óta végtelenül elkötelezett volt az élővilág megismerése és védelme iránt. Ahogy barátja, David Hughes írja visszaemlékezésében:

„atyai ösztöne a veszélyeztetett fajták felé fordult”

David Hughes: Gerry és egyéb állatfajták. Gerald Durrell arcképe, Budapest, Európa, 1999, 217. – Törzsgyűjtemény

Gerald Malcolm Durrell 1925. január 7-én született az indiai Dzsamsedpurban, több generáció óta Indiában élő brit családban. Édesapja, Lawrence Samuel Durrell útépítő mérnök volt, aki tekintélyes vagyonra tett szert különböző vasútépítési projektekben.

A gyarmati India korabeli térképen, Gerald Durrell szülővárosának kiemelésével. In: Dél-Ázsia: (Brit-India), Budapest, Magyar Földrajzi Intézet, [1912–1914]. Jelzet: T 19.006. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A lelkiismeretes és szerető családapát mindössze 43 évesen vitte el az agyvérzés, amelyet talán megsokasodó üzleti gondjai okoztak. A kis Gerald édesapjáról őrzött egyetlen emléke – rá nagyon jellemző módon – egy állatokról szóló esti meséhez kapcsolódik. Nem kevésbé árulkodó a kisfiú első, tisztán kiejtett szava: a „zoo” szócska akkori lakóhelyük hőn áhított kis állatkertjére utalt, amelynek meglátogatása, a gyermek kérésére, szinte állandó programpont volt indiai dadájával töltött napi rutinjában.
Gerald édesanyja, Louisa Florence Durrell (leánykori nevén Dixie) férje halála után magára maradt négy gyermekével, akik közül „Gerry” volt a maga három évével a legifjabb. Indiában nehezen boldogulhattak volna a családfő támogatása nélkül, így először Angliába, majd 1935-ben Korfura költöztek.

Korfura költözés Gerald Durrell visszaemlékezésében. A költözés ötletgazdája Gerald bátyja, Lawrence („Larry”) volt. Szántó Piroska illusztrációival. In: Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták, Budapest, Európa, 1966, [16–17.] – Törzsgyűjtemény

Az érzékeny, minden idegszálával a természet megismerésére fókuszáló kisfiú számára óriási áldást jelentett, hogy a formális oktatás kötöttségei nélkül, a görög szigetvilág ekkor még érintetlen paradicsomában, terepmunkával fedezhette fel a természet kincseit. Édesanyja nevelési elvei messze álltak a kor konvencionális felfogásától. Louisa Durrell minden szempontból támogatta a gyermek önálló kibontakozását – de azért többnyire házitanítói felügyelettel.
Tudós mentorai közül kiemelkedett a sziget polihisztora, Theodore Stephanides, aki megerősítette Gerry szeretetteljes, minden tudományos gőgöt nélkülöző érdeklődését a természeti jelenségek, azon belül akár a legapróbb életformák iránt. Később David Hughes-zal való baráti beszélgetésében Gerald Durrell így fogalmazta meg a Korfun töltött évek alatt kialakult természetszemléletét:

„Mind egyetlen egészet alkotunk, mind részei vagyunk egy kirakós rejtvénynek. Mi, emberek azt választottuk, hogy kivonjuk magunkat a kirakós rejtvényből, hogy istent játszhassunk; egyelőre még pöffeszkedünk és páváskodunk a mi kis színpadunkon, de máris rohanunk a bajba, amit a kis agyunkkal fel sem foghatunk. Csak a fél szemedet nyisd ki: láthatod, hogy amit bármelyik intelligens természetvédő prédikált éveken […] át, most megtörténik – mikor pedig mindenki azt mondta, hogy ez csak vaklárma.
Nem vonhatod ki magadat csak úgy, hipp-hopp természetből. Éppolyan fontos megóvni egy struccot, mint egy londoni sajtótudósítót, sőt némely alkalmakkor valószínűleg fontosabb.”

David Hughes: Gerry és egyéb állatfajták. Gerald Durrell arcképe, Budapest, Európa, 1999, 164. – Törzsgyűjtemény

Gerald bátyja, a későbbi elismert író, Lawrence Durrell pedig egy másik kincs, a nyelv felfedezésében támogatta öccsét: kezébe adta az angol és a világirodalom klasszikusait. Mesteri elbeszélő stílusa és humora is hatalmas inspirációval szolgált fiatalabb testvérének.
A természettudós az 1940-es évek közepén, állatkerti gondozóként végzett munkája során nyert további ihletet életprogramjának kialakításához. A Londontól északnyugatra elhelyezkedő Whipsnade község állatparkjában Durrell egyik feladata egy vadon már kihalt, csak fogságban tenyésztett faj egyik egyedének, egy Dávid-szarvasbébinek az etetése volt. Ekkor született meg benne az a felismerés, hogy az állatkerteknek a veszélyeztetett állatfajok kutatását és aktív védelmét kell előtérbe helyeznie, míg a pénzszerzés, az emberek szórakoztatása és a tudományos ismeretterjesztés ehhez képest másodlagos szerepet kell kapjon.

„... én nem egyszerű, mindennapi állatkertet akartam, a szokásos állatállománnyal. Az én állatkertem mögött az az elképzelés rejlett, hogy segítek az állatvilág megóvásában. Szerte a világban a civilizáció terjedése számos állatfajt pusztított ki vagy csökkentett le előző létszáma töredékére.
A nagyobb fajok közül soknak kereskedelmi vagy idegenforgalmi értéke van, így inkább törődnek velük. De mindenfelé szétszórva a Földön egy csomó izgalmas apró emlős, madár vagy hüllő él, és megóvásukra vajmi kevés gondot fordít bárki is, mert tápláléknak nem alkalmasak, és ruházatot sem lehet készíteni belőlük, és a turistákat sem érdeklik, mert azok oroszlánt és orrszarvút követelnek. E lények nagy része szigetlakó, ezért hazájuk kicsi. A legkisebb beavatkozásra örökre eltűnhetnek: patkányok vagy mondjuk disznók véletlen betelepítése egy éven belül kipusztíthatja őket. Gondoljunk csak a dodó – a Mauritius szigetek kihalt galambfajának – szomorú sorsára, és megértjük, miről van szó.”

Gerald Durrell: Állatkert a kastély körül, Budapest, Európa, 2023, 10–11. – Törzsgyűjtemény

De álmának beteljesítésére, vagyis saját állatkertjére még sokat kellett várni. Első, apai örökségéből finanszírozott 1948-as kameruni állatgyűjtő körútja még csak köztes állomás volt. Az itt begyűjtött és különböző állatkerteknek eladott állatsereglet gondozása sok hasznos tapasztalattal szolgált. A nyugat-afrikai út ezenkívül első könyvének élményanyagát is képezte. Még súlyos anyagi gondjai nyomása alatt is nehezen szánta rá magát az írásra, azonban első felesége, Jacquie és bátyja, Lawrence bíztatására mégis belevágott úti beszámolójába, The overloaded ark (Noé bárkáján) címen. A mű a szerző meglepetésére sikerkönyv lett, és így megszületett az élete végéig alkalmazott minta: a megélhetést és az állatokért végzett munkát könnyed humorral megírt egzotikus kalandjai finanszírozták, amelyekkel egyben az élővilág védelmének fontosságára is rá akarta irányítani a figyelmet.

„Ne felejtsd el, hogy az állatoknak és a növényeknek nincs képviselőjük, akinek írhatnának, nem léphetnek sztrájkba, senki sem emel értük szót, kivéve minket, az emberi lényeket, akik megosztjuk velük közös világunkat.”

Gerald Durrell: Fogjál nekem kolobuszt! Budapest, Európa, 2024. [239]. – Törzsgyűjtemény

Az első expedíciót így hamarosan három másik követte, amelyek során Nyugat-Afrikán kívül Dél-Amerika több országába is eljutott. Mind a brit olvasóközönség, mind a nemzetközi publikum hálás és kitartó lelkesedéssel fogadta az ezekről megjelenő élménybeszámolóit. De a kirobbanó sikert a korfui gyermekkor amatőr természetbúvár kalandjairól írt műve hozta el, amely Családom és egyéb állatfajták címmel jelent meg.

A Családom és egyéb állatfajták legfrissebb hazai kiadásának borítója. In: Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták, Budapest, Európa, 2023. – Törzsgyűjtemény

A fergetegesen humoros mű azonnal bestsellerré vált, varázsát az idilli helyszín költői leírása és a vicces kedvű, nyárspolgárinak sehogy sem nevezhető Durrell-család bemutatása adta, amelyben egy tizenéves gyermek ártatlanságát ötvözte a gyakorló ifjú etológus éleslátásával.
Az eredeti nyelven 1956-ban publikált könyv tíz évvel később, 1966-ban jelent meg először Magyarországon, Sárközi Györgyné fordításában. Ugyanebben az évben jutott el hazánkba az első gyűjtőexpedíció alapján született műve (Noé bárkáján).

Gerald Durrell: Noé bárkáján, Budapest, Táncsics Kiadó, 1966. – Törzsgyűjtemény

A Családom és egyéb állatfajták kifogyhatatlan inspirációként szolgált a filmes szakmának: a klasszikus tízrészes BBC sorozattal kezdve (1987), a nagysikerű, Sheree Folkson által rendezett brit vígjátékon át (2005) a pár éve Angliában The Durrells, vagyis Durrellék címen sugárzott televíziós dráma-vígjátéksorozatig (2016–2019) számos megfilmesítésen ment át.
Az állatkert-alapítási szándékot végül, sok bürokratikus bonyodalom és néhány sikertelen próbálkozás után, 1959-ben koronázta siker. A Nagy-Britanniához tartozó, a La Manche csatorna kontinenshez közelebb eső részén található Jersey szigetén, egy kastély parkjában talált otthonra Durrell sok viszontagságot megélt állatgyűjteménye. A nehezen beinduló és gyakran a csőd szélén álló vállalkozás támogatására a zoológus 1963-ban indította el Vadvédelmi Alapítványát, mely ma már alapítója nevét viseli.

Gerald Durrell: Állatkert a kastély körül, Budapest, Európa, 2023. – Törzsgyűjtemény

„…itt van ez a herkulesi termetű szakállas hős. De Gerry serdülőkorában fantasztikusan törékeny volt, és testileg félénk. Finom csontú, karcsú; apámhoz hasonlított, aki magas is volt. […] Fizikailag ideges volt, ijedős, félszeg – és mindezt sikerült erőteljes, cölöpverő figurává átformálnia, anélkül hogy elvesztette volna az érzékeny oldalát, ami csodálatos.”

Lawrence Durrell szavai öccséről. In: David Hughes: Gerry és egyéb állatfajták. Gerald Durrell arcképe, Budapest, Európa, 1999, 67. – Törzsgyűjtemény

Gerald Durrell az Askania-Nova vadrezervátumban (1985, Ukrajna). Fotó: Byron Patchett. Wikimedia commons under Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0). A kép forrása: Wikipedia

Az általa alapított állatkert munkája során mintegy 100 veszélyeztetett fajt sikerült visszatelepíteni eredeti élőhelyére és a létesítmény munkatársai közel 500 biodiverzitásvédő projekt eredményességét garantálták szaktudásukkal. Az egész világról érkeznek tudósok, állatvédők és állatgondozók, hogy az állatkertben működő Természetvédelmi Akadémián gyarapítsák szakmai ismereteiket.
Az idős természetvédő 1995. január 30-án, kevéssel hetvenedik születésnapja után hunyt el májdaganat-komplikációiban. Halála óta állatvédő munkásságát második felesége és özvegye, Lee Durrell viszi tovább.
Az emberek körében Gerald Durrell töretlen népszerűségét jelzi, hogy könyveit újra és újra kiadják, kicsik és nagyok örömére egyaránt. Az állatokat, növényeket sajnos nem tudjuk megkérdezni, hogyan vélekednek munkásságáról – de talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, ha beszélni tudnának, bizonyára Gerald Durrellt választanák örökös tiszteletbeli nagykövetükké.

Felhasznált források