A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, melynek jegyében korszerűbb, a biztonsági elemei és képi megjelenése tekintetében is megújított 1000 forintos címletű bankjegyet bocsát ki. MNB 2017.08.23

Az ezer forintos grafikáján könyvtárunk egyik különleges kézzel írott művének részlete is látható. Amikor elolvastuk a hírt, megijedtünk az újítástól. Majd megnyugodtunk, mert valóban csak biztonságilag újul meg a bankjegy, s az ezres hátoldalán megmaradt a 15. századi corvina részlete.

Mutatjuk az új bankjegyet, vesd össze a pénztárcádban levő régivel!

Forrás: Magyar Nemzeti Bank

A bankjegy hátoldalán lévő részlet:

És a gyönyörű iniciálé:

Mi is ez a kézirat?

GEORGIUS TRAPEZUNTIUS: RHETORICA

Cod. Lat. 281. Buda, 1480-as évek. Pergamen

A görög származású humanista – Georgius Trapezuntius – latinra fordított művét ugyanaz a Budán működő mester és műhelye díszítette, mint a bécsi Ptolemaios-, a müncheni Aristeas- és a Wolfenbüttelben őrzött Tolhopff-corvinát. Az ismeretlen mester munkáin Franciscus de Castello Ithallico hatása érződik, aki az 1480-as évek elején Magyarországon tartózkodott, itt illuminálta Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost Breviáriumát. A Trapezuntius-corvinának eredetileg lila bársonykötése volt, a lapok élén színes festésű aranymetszés található.

2014-es corvinakiállításunkon látható volt a corvina, és egy videót is készítettünk róla:

Hamarosan újra megmutatjuk az érdeklődőknek!

50 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Áprily Lajos (családi nevén Jékely; † Budapest, 1967. augusztus 6.) költő, műfordító, szerkesztő, Jékely Zoltán költő (1913–1982) édesapja.

A Jékely család Erdélyből származott, maga Áprily Brassóban született.
Bár korosztálya szerint a Nyugat első nemzedékéhez tartoznék, kései jelentkezése és költészete impresszionista–parnasszista kiérleltsége miatt, Reményik Sándor és Tompa László mellett a Monarchia összeomlása után induló költőtriász tagja. Hagyományőrző szemlélete modern érzékenységgel ötvöződik. Témája sokszor a föloldhatatlan magány, a kegyetlen világtól való iszony, a riadt befelé fordulás, az elmúlás közelsége, de sorait rendre átszövi a természet szépsége és a kultúra megtartó erejébe vetett hit. Tudatosan megkomponált, ciklusokba rendezett életművet alkotott. Rendkívüli önfegyelemmel csak tökéletesre csiszolt változatot közölt. Míves, borongós soraival a divatokhoz nem igazodó, XX. századi humanizmus képviselője.

(Zsögödi) Nagy Imre rajza Áprily Lajosról – Nyugat-honlapunk egyik galériájában – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Már egyetemi hallgatóként, név nélkül és Jékely Lajos aláírással is közölt verset, Áprily Lajos néven először 1918-ban az Új Erdélyben publikált. Természeti képekben gazdag motívumai, verssorainak zeneisége, tiszta rímei kezdettől (Falusi elégia, 1921) jellemzik melankolikus hangulatokkal áthatott költészetét. De éppen legnépszerűbb versében, a Márciusban pl. föltűnik az életöröm is.

„A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.”

Áprily Lajos: Március. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

Áprily Lajos: Március (autográf verskézirat) – Nyugat-honlapunk egyik galériájában – Kézirattár: Analekta 215

Magyar–német szakosként Nagyenyeden, később Kolozsvárott tanított. Az erdélyi kulturális élet meghatározó alakja volt. A húszas években szerkesztőként is dolgozott (kolozsvári Ellenzék, Erdélyi Helikon). 1929 augusztusában áttelepült Budapestre.

„Azonkívül egyszer arra gondoltam, hogy mi lenne, hogyha valóban menni kellene, és egyetlen könyvet lehetne mindebből magammal vinni. Az emberek ízlése különböző. Én azonban, be kell, hogy valljam, ahogyan végignéztem a könyveket, megsimogattam Csokonait, egy régi Petőfi-kötetet, megsimogattam Reviczkyt, megsimogattam Vajda Jánost, azután az Ady-kötetek első kiadásait, s mégis másutt állott meg a szemem, ott állott meg, egy olyan könyvnél, amelyet én az emberi szépség formában való legnemesebb kifejezésének tekintek, és meg kell mondanom, hogy akkor is, ha mennem kellene egyetlen könyvvel – Szophoklész Antigonéjánál állott meg a szemem.”

Áprily Lajos: Álom egy könyvtárról. In. A kor falára. Áprily Lajos emlékezete. Vál., szerk., összeáll.: Pomogáts Béla, Budapest, Nap Kiadó, 2002. 220. o. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

–––

„A Nap nagymessze, drága Haimon,
most oldja bíbor csónakát,
a harmat-fényű Dirke-tájon
tengerfuvalmak szállnak át,
s a szőke por éjjel be fogja
temetni könnyű lábnyomom –
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.
Mit is keresnénk árva-ketten,
hol égig ér a gyűlölet?
Én gyűlöletre nem születtem
és itt szeretni nem lehet;
s az ősöm átka, haj, suhogva
végigsüvölt a sorsomon –
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.”

Áprily Lajos: Antigone. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

Áprily Lajos levele Babits Mihályhoz (gépirat, autográf aláírással) – Nyugat-honlapunk egyik galériájában –Kézirattár. Fond III./22) 

A transzszilván gondolat megszólaltatásával magyarok, románok, szászok békés együttélése mellett tett hitet (Tetőn). A környezetéből kiemelkedő, többre hivatott tehetség sorsát Az irisórai szarvas szimbólumában jelenítette meg. Budapestre költözése után A láthatatlan írás (1939) című kötetben vallott fájdalmas hazaszeretetéről.

„Az idill hirdetése! Ezzel fordul Áprily Lajos a ma felé. Ez a lázító, hangos, egyébként olyannyira csendes, formájában is nyugodt verseiben. Az idill: Erdély – ha a férfi, az apa érzelmei tolulnak a szívébe, az ismerős arcok mögött mindig Erdély tündérkertje jelenik meg, át- meg átfonva a pesti-visegrádi számkivetésben élő költő témáit. Az irtózó, menekülő költő Erdélyben és az erdélyi idillben a méltó élet képét látja, minden kor költőinek Árkádiáját. Fussunk végig versein – az egyetlen lényegesebb változás, hogy kezdeti verseinek oly szívesen használt klasszikus allúziói, képei helyébe egyre inkább Erdély nyomul, hogy a századvégi iskolás hasonlatkincs, minden parnasszien költő bőségszaruja teljesen eltűnjön Áprily saját Erdély-jelentéssora mögött. Erdély kiemelkedik, mind erőteljesebb, sarkalatosabb jelentést kap, s a költő, aki a táj egységét és benne a három nép egységét foglalta versbe, mindjobban Erdélyben látja az egyetlen lehetőséget, a költő hazáját, a humanitás eszményét. Az erdélyi élmény átüt mindenen, s az »ötven erdő« mögé lépő költő versei már kettős tükrök: Erdély látszik bennük és az egyre borulóbb férfilélek nyugodt tépődése.”

Thurzó Gábor: A láthatatlan írás. Áprily Lajos versei – Révai-kiadás. In. Nyugat, 1939. 9. szám – Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis

–––

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.

Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.

Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot

s tetőit, többet száznál és ezernél –
s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély...

Áprily Lajos: Tetőn. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

Áprily Lajos: Patroklos alszik. A halott Ady Emlékének (autográf verskézirat). – Nyugat-honlapunk egyik galériájában – Kézirattár. Fol. Hung. 1849 

Magyarországra való áttelepülése után Áprily a Lónyay utcai református gimnázium tanára, majd 1934-től a Baár–Madas Leánynevelő Intézet igazgatója lett. A harmincas években a Protestáns Szemlét szerkesztette. A Visegrád melletti Szentgyörgypusztán élt. Az ötvenes években csak műfordítóként lehetett jelen az irodalmi életben, de szerencsére rátalált az egyéniségéhez illő szerzőkre. 1951-ben megnyerte az Anyegin újrafordítási pályázatát. Legismertebb munkája Puskin Anyeginjének és Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versének tolmácsolása, de fordította Lermontov, Nyekraszov, Turgenyev műveit, s antológiává bővülő terjedelemben román költőket is.

„Mert a költők egyáltalán nem olyanok, mint Áprily. A költők ugyan igen sokfélék, az emberi species minden változata előfordul köztük, de véletlenül sem hasonlítanak Áprilyra. Hát annyira különös lett volna? Talán nem. De másutt, egészen másutt kell keresni a rokonait, nem az irodalomban. Olyan volt, mint egy erdész. Akinek – titokban – tele van polcolva a négy fala könyvvel. Halász-vadász. Aki nem szeret igazán állatot ölni. Wittenbergát járt, protestáns betűmetsző. Akinek semmi kedve hitvitázni.”

Nemes Nagy Ágnes: Az első költő. Áprilyról. Részlet. In. Szó és szótlanság, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1989. – Törzsgyűjtemény 

M. J.

50 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Füst Milán († Bp., 1967. július 26.) költő, író, drámaíró, esztéta, a magyar irodalom rendhagyó jelensége.

Műveit a valóságától elidegenült individuum életérzése ihlette. Mélyen szkeptikus intellektus volt, egyszersmind teljességre törekvő, végletes egyéniség. A gondolkodásból teremtett művészi helyzetet, szemben a tapasztalati valósággal. Kihívóan képzelete valóságát vállalta el írói közegének. A létezés abszurditásának a hiábavalóság biztos tudatában is nekifeszülő erkölcsi akarat pátoszát jelenítette meg művészetével. Noha az irodalom minden ágában jelentőset alkotott, a szélesebb közvéleménytől késve, részben már halála után kapta meg az elismerést.

Kis Pintér Imre szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon. I. kötet, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994, 633. o. – Törzsgyűjtemény 

Major Henrik karikatúrája Füst Milánról (A Tevan Kiadónál 1913-ban Békéscsabán megjelent kötet 2007-es, szintén a Tevan Alapítványnál megjelent, facsimile kiadásának részlete) 

S minden tudásban kerestem egyre új tudást
S a dicsőségben nagyobb dicsőségeket
S hol világos volt az ég, nagyobb világolást
S az asszonyölnél égetőbb és még nagyobb sötétet...

Úgy látom, öregember én már nem leszek.
S most folytassam a régit addig is? – Ó jaj, – kiáltanám egy ablakból talán,
De gúnytól félek s elbúvok magamba,
Négy izzó fal mered reám csupán, –
Az Úristennek vörhenyes haragja, –
Majd bólogatva, lassan elmegyek.
S mint ki régen hordja már szivében a halált, –
Kárvallott számadó, megbántott, régi szolga
S ki birót ment el keresni, de nem talált.

Füst Milán: Önarckép – Elektronikus Periodika Archívum

 Füst Milán: A holdhoz (autográf verskézirat) – Kézirattár: Fond III./2060 

„Objektív lírára” törekedett, talányos szimbolikájú, mitikussá növesztett versvilágot alkotott. Változtatnod nem lehet (1914) című verseskönyve archaikusan stilizált, szecessziósan bizarr szellemvilágával, hosszú soraival látványos szakítást jelzett minden hagyományos poétikával.

Füst nem kíméletes az olvasóval szemben. Már verssorainak alakja sem kedves a közönségnek, mely többnyire nem kedveli a vágott sorokat, azaz a verset, de ha már verset olvas, a rövid verssort előnyben részesíti, tán mert ez kevésbé veszi igénybe. Általában nem talál Füst verseiben versmértéket és rímet, mely, egyebek között, kedveskedés is az olvasónak, vígasztaló jutalom, amiért rászánta magát, hogy izgalmas történetek helyett verset olvasson el. Ezenfelül egy egész világ ez, ahová kénytelen belépni, akár a nagy regények világába, jól körülnézni s élni egy ideig e világ életét, mely pedig elég mozgalmas. Füst költészetében van valami sajátos epikai tartalom. Bár ritkán beszél el valamit, mégis majd minden verse tele van látszólag szeszélyes, valójában és ha az egész kötetet elolvastuk, rendkívül következetes történésekkel. Különös népség, halászok, kovácsok, pékek, mészárosok, kalmárok, vargák, részegesek, ringyók, középkori várurak, szőlőművesek, pásztorok, kutyafejű, fehérleples lelkek, magános lovasok űzik játékaikat, elmélkednek, garázdálkodnak, veszekszenek és dolgoznak.

Vas István: Füst Milán olvasásakor. Füst Milán válogatott versei – Nyugat-kiadás. In. Nyugat, 1934. 23–24. szám – Elektronikus Periodika Archívum 

Drámahősei szintúgy lelkük „fantomjaival” küzdenek, objektív szégyenük semmisíti meg őket, az autentikus élet lehetetlensége; az, hogy érzelmi és erkölcsi igényeik összeférhetetlenek. Boldogtalanok (1914) című drámáját naturalista technikával írta.

Füst Milán: Boldogtalanok, Dráma négy felvonásban, a Nemzeti Múzeum Könyvtárának dedikált példány; autográf (címlap); [Budapest] Világirodalom Könyvkiadó Vállalat kiadás, 1925. – Kézirattár 

A »Boldogtalanok« több mint egy évtizede íródott s a színpadi formanyelv ellenére semmi kvalitatív különbség nincs közte és a vele egyidőben született versek között. Egyazon szenvedély örvénylik a sorok mögött, mondanivalójában tiszta líra s formájában talán még a versek formájánál is határozottabb és ökonomikusabb. Vannak, akik ezt a munkát visszaesésnek, színtelen naturalizmusnak minősítik Füst övr-jében. Valójában semmi köze a naturalizmushoz. Kísérteties erők démonikus küzdelme ez, áttörhetetlen keretek között. Nem színpadi figurák rutinos mozgatása, hanem 7-8 tragikus karakter térbe született együttese. Színpadi mű ez a szó teljes értelmében, nem irodalmi ürügyek alatt a hallgatóság elé dialogizált elbeszélés, a szavak csak részletelemek, itt az alakok cselekszik életüket. Igaz, hogy az egész darabban sehol egy vigasztaló mécsvilág, mindenki átokkal megvert – de levonhat-e ez valamit a mű lírai értékéből? Bizonyára semmit.

Kassák Lajos: Füst Milán. In. Nyugat, 1927. 16. szám – Elektronikus Periodika Archívum 

 Füst Milán: Feleségem története, (címlap); Budapest, Hungária Könyvkiadó, [é. n.] – Törzsgyűjtemény 

Szépprózája, szemben más műfajaival, oldottabb, improvizatív, realisztikus. Legnagyobb vállalkozása, A feleségem története egyike a modern irodalom valóságunkkal egyenértékűen sokrétű, sokértelmű mítoszainak. Szokványos féltékenységi történetből teremt fausti művet: üdvösségkeresést és pokoljárást. Létrehozta benne életműve legsajátabb esztétikai minőségét: a fenségest a nevetségessel elegyítő groteszk öniróniát.

Füst Milán alkotói oldala a Nyugat 100 című tartalomszolgáltatásunkban 

Füst Milán a Digitális Irodalmi Akadémiában 

Füst Milán Advent című kisregényének hangoskönyve a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

M. J.

295 évvel ezelőtt született Fellner Jakab (Nikolsburg, 1722 – Tata, 1780) építész, a klasszicizáló késő barokk építészet legkiválóbb hazai mestere

• Tata-Tóváros. Gróf Esterházy kastély. Jelzet: T 354  
• Üdvözlet Tatáról. Tatai részletek. A fölső sor 3. képén a kálvária és a Szent Kereszt plébániatemplom. Jelzet: T 204
• Üdvözlet Cseklészről; Gróf Eszterházy kastély. Jelzet: CS 113 

• Mór. Gróf Lamberg kastély. Jelzet: M 2.178
• Eger. Az érseki palota. Jelzet: E 270
• Eger. Líceum. E 117
• Veszprém. Várrészlet a püspöki palotával. Jelzet: V 881
• Pápa. Római katolikus plébániatemplom. Jelzet: P 211

Fellner Jakab nem azonos a szokásosan Fellner és Helmer (németül: Büro vagy Atelier Fellner & Helmer) néven említett 1873-tól működő bécsi építésziroda idősebb, abban vezető szerepet játszó tagjával, Ferdinand Fellnerrel (1847–1916). Ferdinand Fellner társa Hermann Helmer (1868–1919) építész volt. A színházépületek tervezésére szakosodott építésziroda számos épülete áll ma is Magyarországon (Vígszínház, Budapesti Operettszínház, Szegedi Nemzeti Színház, a kecskeméti Katona József Színház, illetve a történelmi Magyarország területén.

Szerk.: M. J.

Szent Krisztina legendájának két magyar változata a Krisztina-legenda nevű kódex 1–46. lapjain és az Érdy-kódex 428–429. lapjain maradt fenn. A 23 levél terjedelmű Krisztina-legenda a 3. században vértanúságot szenvedett szent legendáját tartalmazó magyar nyelvű kódex. Eredetileg valószínűleg az 1522-ben másolt, domonkos Horvát-kódexhez volt kötve, datálását és rendi hovatartozását erre a feltételezésre szokták alapozni. 1836-ban Jankovich Miklós gyűjteményéből vásárolta meg könyvtárunk.

A Krisztina-legenda első sorai. OSZK MNy 15 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Krisztina-legenda első sorai az Érdy-kódexben. OSZK MNy 9 – ELTE. Sermones Compilati 

Budapest; Krisztina tér a templommal. Képeslap. Jelzet: Bp 82 – Plakát és Kisnyomtatványtár 

50 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Kassák Lajos, aki íróként, költőként, képzőművészként, lapszerkesztőként, tipográfusként és irodalomszervezőként egyaránt egyedülálló jelentőségű személyiség a magyar irodalomban.  
Munkássága szorosan összefonódott a magyar avantgárd mozgalom történetével. A magyar avantgárd valamennyi jelentősebb folyóiratát ő indította és szerkesztette, és a mozgalom szinte összes jelentős alkotójára hatott: műhelyei indítottak el számos fiatal tehetséget, nemegyszer világhírűvé lett alkotókat is. Nevéhez fűződik az aktivizmus programjának meghirdetése, amely az avantgárd magyar változata volt.

Tihanyi Lajos: Kassák Lajos, 1918 (festmény) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Munkanélküli gyári munkásként 1909-ben gyalog bebarangolta Európát. Egészen Párizsig eljutott, s az ott tapasztalt pezsgő kulturális élet, a modern művészeti világ forrongása magával ragadta. Már korábban is írogatott, hol Petőfi, hol a nyugatosok modorában, de hazatérve már tudatosan írónak készült. Tudását autodidaktaként gyarapította, s szellemi fölemelkedését kemény jellemének és hatalmas munkabírásának is köszönhette. Vándoréveire is visszaemlékezve közölte 1929-ben, majd 1935-ben a Nyugatban azt az írását, amelynek végleges címe Csavargók, alkotók lett.

„Jó néhány évvel ezelőtt olvastam a lapokban, hogy Stuttgartban megtartották a csavargók világkongresszusát. A híradások szerint éppen olyan rendszer alapján dolgozott ez a furcsa gyülekezet, mint a diplomaták vagy tudósok kongresszusai. Egy évek óta fennálló egyesület elnökkel, tisztikarral és propagandaújsággal készítette elő a tanácskozást, melynek előadói voltak, s programjával az egész világ csavargóinak helyzetmegjavítását célozta. Hová jutott a világ?!
A csavargók törvényesíteni akarják törvényenkívüliségüket. Azok az individuumok, akik a saját életük leélését csakis a társadalom keretein kívül tudják elképzelni, segítséget kérnek, sőt követelnek a társadalomtól különvalóságuk kellő kihangsúlyozásához, dologtalanságuk táplálásához, életnívójuk általános megjavításához. Mi ez? A csavargók öntudatosodása? Ezek az önkéntes száműzetésben élők felismerték szörnyű »osztályhelyzetüket«, s mint társadalmi lények követelik társadalmi jogaikat? Ha így lenne, ez is eléggé furcsának tűnhetne a dolgozó, a társadalom szociális törvényeit magukra kötelezőnek tartó vagy éppen ezeknek a törvényeknek kiszélesítését és precízebbé tételét követelő emberek előtt. De nem is így van.”

Csavargók, alkotók – Magyar Elektronikus Könyvtár 

1915-ben A Tett címmel megindította a magyar avantgárd első folyóiratát. Innentől számítjuk a magyar avantgárd mozgalmainak kezdetét. A lapot a 16. szám után „a hadviselés érdekeit veszélyeztető tartalma miatt” betiltották. Kassák alig másfél hónap múlva újabb avantgárd folyóiratot indított MA címmel, melynek működését a Tanácsköztársaság idején mint „a burzsoá dekadencia termékét” szintén betiltották. A lap története Kassák bécsi emigrációja idején tovább folytatódik, amikor a nemzetközi avantgárd jelentős fórumává vált, teret nyitva a képzőművészetnek is. A húszas években Kassák számos képverset és kollázst, és saját elnevezésével élve, ún. képarhitektúrákat alkotott.

Kassák Lajos: Képarchitektúra V. 1922–1923 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A MA által meghirdetett aktivizmus nem jelentett művészeti programot: sem esztétikai, sem módszertani, sem tematikai tekintetben nem tartalmazott semmiféle megkötöttséget. Elsősorban a művész elkötelezettségét jelentette a társadalmi igazságosság, a tömegek felemelése, egy majdani jobb élet reménye mellett. Ily módon Kassáknak és követőinek társadalmi-politikai alapállása mindig baloldali, a háború idején pedig élesen pacifista volt. Kassák maga ugyanakkor semmilyen párthoz vagy politikai csoportosuláshoz köthető eszmének nem volt kritikátlan híve. Mivel az aktivizmus címkéje és társadalmi ideológiája állandó maradt, esztétikai tartalma viszont folyvást változott, a MA az avantgárd folyóiratok között szinte egyedülállóan tíz évfolyamon át fenn tudott maradni.
Kassák az Egy ember élete című monumentális önéletrajzát 1924-ben kezdte közölni a Nyugat. A ló meghal, a madarak kirepülnek című legismertebb poémája, lírai eposza (1922) pedig újfajta versnyelvet valósított meg, mely a véletlenszerűséget (dadaizmus) a merész asszociációkkal (szürrealizmus) vegyíti.

„Bécsben 3 napig az utcán aludtunk
aztán véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból
mi is az hogy civilizáció
az ember bekeni magát valami zománccal és irtózni
kezd a tetvektől
mi is az hogy családi kapocs
az ember holmi selyemszalaggal meghosszabbitja a köldök-
zsinórját
mi is az hogy istentisztelet
az ember félni kezd hogy ne kelljen félnie
mi talpunkra szögeztük az országutakat s a nap jött
velünk az ürben arany mértföldlábakon
higyjétek el az elefánt nem nagyobb mint a bolha
a vörös nem vörösebb mint a fehér
s ha mégis mi azért mentünk”

Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek. Részlet. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Kassák 1926-ban hazatérve az emigrációból Illyés Gyulával és Déry Tiborral közösen megindította a Dokumentum című folyóiratot, amely azonban a közönség érdeklődése hiányában hamar megszűnt. Még az emigrációban jelent meg Az új művészet él című aktivista-konstruktivista írása, melyet egy évvel később a kolozsvári Korunk külön kötetben is kiadott. 1928-tól 1938-ig pedig Munka címmel szerkesztett lapot, amely a munkásművelődés ügyét tűzte zászlajára.

Kassák Lajos dedikált portréja (Pécsi József felvétele) Budapest, 1928 – Színháztörténeti Tár: KC XVI 33

Kassák kései, klasszicizálódott lírája is nagy erejű. Munkássága utolsó évtizedeiben ismét konstruktív képépítési elveket alkalmazott festészetében. Életműve reneszánszát élte az 1960-as években, az avantgárd iránti érdeklődés általános felélénkülésének idején. Egymást követték külföldi kiállításai. Halála után örökségét elsősorban emigráns körök, főként a párizsi Magyar Műhely vitte tovább.

„De ekkor jött – K a s s á k L a j o s
(a peremekre szorult európa-ritmus)
és
átszáguldta a késést!
Az ő lábnyomaiból ihattuk
az európa mámort!
S az avant-garde-dal rohanó idők
hősei így lehettünk:
Kemény, Vasarely, Schöffer
és annyian még
az élvonalba robbanó utódok! ...
Én így látom:
ez volt Kassák Lajos!
Magyarok! Hej!
Jelen-vonalon túl és innen
– ne feledjétek soha el!”

Tamkó Sirató Károly: Kassák Lajos. Részlet. In. Tamkó Sirató Károly összegyűjtött versei, [Budapest], Alfa, 1993– Törzsgyűjtemény 

M. J.

2017. július 18-án emlékezünk Jane Austen (1775–1817) angol írónő halálának 200. évfordulójára.

Portréváltozatok Jane Austenről. Forrás: William Austen-Leigh – Richard Arthur Austen-Leigh: Jane Austen: A Family Record. Deirdre Le Faye által javított, bővített kiadás. London, The British Library, 1989. Képmellékletek: XV–XXIV. o. – Törzsgyűjtemény

A bal fölső sarokban Jane Austen egyetlen hiteles, életében készült és ránkmaradt, ceruzával előrajzolt, vízfestékkel a fejnél részben már kifestett portrévázlata, amelyet nővére, Cassandra Elizabeth Austen készített 1810 körül. Középen az előbbi alapján „továbbgondolt” 1869 körüli arckép Mr. Andrews of Maidenheadtől. Legalul unokaöccse, James-Edward Austen-Leigh 1870-es Memoir of Jane Austen című visszaemlékezésében megjelent, Lizars-féle idealizált, stilizált portré, amely 2017-ben a bicentenárium tiszteletére készített új angol tízfontosra is fölkerült.

Egy kivételes nő

Jane Austen a 18-19. századforduló vidéki Angliájában, egy középosztálybeli, szerény sorban élő nyolcgyermekes lelkészcsalád második leányaként, művelt, érzelem- és irodalomgazdag környezetben nőtt fel. Oxfordban iskolázott apja csak néhány évig járatta iskolába, majd – egyéb magántanítványai mellett – maga vette kézbe tanítását. Jane nemcsak a kor leánynevelési elveinek és illemtankönyveinek megfelelő „hölgyeknek való” (ladylike) ismereteket sajátította el (úgy, mint kézimunkázás, zene, rajz és festészet, társasági etikett, francia nyelv), hanem történelmet és olasz nyelvet is tanult, s a gazdag családi könyvtárnak köszönhetően igen olvasott volt. Jól ismerte az angol irodalom számos klasszikus és kortárs szerzőjének műveit, kritikával szemlélte a népszerű szentimentális regényirodalom kliséit, s ellenükben alakította ki regénykoncepcióját és (ön)reflektív, józan ésszel megáldott (anti)hősnőit, akik a való élet illúzióvesztései árán fejlődnek és érik el a boldogságot.

Nővére, Cassandra festménye Jane-ről, 1804-ből. Forrás: William Austen-Leigh – Richard Arthur Austen-Leigh: Jane Austen: A Family Record. Deirdre Le Faye által javított, bővített kiadás. London, The British Library, 1989. Képmellékletek  – Törzsgyűjtemény

Feminizmus és irodalom

Összegyűjtött levelezéséből és a családtagok visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Jane az írást nemcsak afféle úri passzióként fogta fel, a maga és családja gyönyörűségére gyakorolva azt, hanem önkifejezési formaként és megélhetési forrásként, szakmaként, hiszen meg is kívánta jelentetni műveit. A 19. századi angol írónők műveinek feminista szempontú elemzését adó Séllei Nóra Lánnyá válik, s írni kezd című tanulmánykötetében hívja fel a figyelmet arra a történelmi fordulatra, amit az jelentett, hogy az Austen-korabeli középosztálybeli nő írni kezdett. 1792-ben jelent meg Mary Wollstonecraft korai feminista filozófiai műve (A Vindication of the Rights of Woman), amely a férfiakéval azonos alapjogokat követelt a nőknek (pl. egyenlő tanuláshoz való jogot, szellemi képességeik terén és erkölcsi kérdésekben azonos mércét). Ezen jogok közé tartozik az alkotáshoz és szabad önkifejezéshez való jog (és később a választójog) is: akár az itáliai reneszánszban, ez a szellemi légkör megtermékenyítően hatott a női művészetre – a 18. század végére az öntudatra ébredő nők százai adták ki írásaikat Angliában, akár névtelenül is, mint Austen.

Az Értelem és érzelem első kiadása címoldalán a „By a Lady” („egy hölgy által írt”) bejegyzés szerepel – Wikipedia

Bár részt vett társasági eseményeken, a helyi közösség és népes családja életében (testvérként, nagynéniként, keresztanyaként), szoros barátságai és udvarlói is voltak, ideje legnagyobb részét azonban az írásnak szenteli. Már 11-12 éves korából maradtak fent kisebb írásai, tizenhét éves koráig számos zsengéje születik, s hamarosan megalkotja néhány később megjelent regénye (pl. A klastrom titka; Értelem és érzelem; Büszkeség és balítélet) első változatát is, amelyeket többször átírt. Az első kiadót apja kereste fel az Első benyomások kéziratával, de az olvasatlanul elutasította a mű kiadását. 1811-ben Jane saját költségén adatja ki az Értelem és érzelem című regényét, a következő évben ugyanennek a kiadónak adja el a Büszkeség és balítélet kiadási jogait, s innentől már évente jelennek meg regényei (pl. A mansfieldi kastély; az Emma és kijön az Értelem és érzelem második kiadása).

Csak 41 éves, amikor meghal mellékvese elégtelenségben. Végrendeletében nővérére, Cassandrára hagyta mindenét. A Meggyőző érvek és A klastrom titka már posztumusz jelent meg. A családtagoknak köszönhetően kerültek összegyűjtésre levelei, s tőlük születtek az első Jane Austen életét és munkásságát méltató életrajzi jegyzetek, memoárok is, amelyekből egy különösen gazdag személyiség és életmű rajzolódik ki előttünk.

A Meggyőző érvek első változatának kézirata. Készült egy évvel Austen halála előtt, 1816. július 18-án. Forrás: William Austen-Leigh – Richard Arthur Austen-Leigh: Jane Austen: A Family Record. Deirdre Le Faye által javított, bővített kiadás. London, The British Library, 1989. Képmellékletek – Törzsgyűjtemény

A bejegyzésben szereplő életrajzi adatok forrásai:

• Jane Austen levelei. Válogatta, fordította és az előszót írta: Vallasek Júlia. Kolozsvár: Koinónia Kiadó, 2014. 220-225. o.
• Séllei Nóra: Lánnyá válik, s írni kezd. 19. századi angol írónők. 3. kiad. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó, 2002. 33–79. o.
• William Austen-Leigh – Richard Arthur Austen-Leigh: Jane Austen: A Family Record. Deirdre Le Faye által javított, bővített kiadás. London: The British Library, 1989. XV–XXIV. o. 

Jane Austen magyarul olvasható korai művei Törzsgyűjteményünkben

• Jane Austen: Lady Susan. Fordította: Greskovits Endre. Budapest: Ulpius-ház Könyvkiadó, 2014.
• Jane Austen: Szerelem és barátság és más korai művek. Fordította és a jegyzeteket készítette: Barcza Gerda. Szeged: Lazi Könyvkiadó, 2013. A benne szereplő művek: Szerelem és barátság; A Lesley-kastély; Anglia története; A három nővér. 
• Jane Austen: Catharine és más korai művek / Jane Austen ; [ford. és a jegyzeteket kész. Barcza Gerda]. Megjelenés: Szeged : Lazi, cop. 2006.

Ajánlott internetes oldalak Jane Austenről

Jane Austen hivatalos honlapja
Jane Austen halálának 200. évfordulójára készült oldal
Jane Austen elektronikusan olvasható művei
A British Library összeállítása Jane Austen kéziratairól 

Béres Judit (szerk.)

Edesszai Szent Elek (Alexius) 5. századi aszkéta, koldus és hitvalló volt, akinek legendája több szempontból különleges irodalmunk és a magyar nyelv írott emlékeinek történetében. A középkor szellemiségét kiválóan tükröző, feltehetőleg szír és görög forrásokra visszavezethető történet a 10. században terjedt el Európa-szerte. Magyarországi kultusza Szent Adalbert nevéhez köthető, aki római tartózkodása alatt ismerte meg Szent Elek történetét. Népszerűségét elsősorban a középkori eszmények, az aszkézis és a világi örömökről való lemondás dicsőítésének köszönheti, ám későbbi feldolgozásai arra engednek következtetni, hogy Szent Elek életének tanulságai nem évülnek el a középkor elmúltával.

Példája valószínűleg hatással volt Szent Imre herceg szüzességi fogadalomtételére is. Elek a magyar középkorban kedvelt keresztnév volt, III. Béla királyunknak a bizánci udvarban Alexios volt a neve. Idehaza egyik udvari papjának is e nevet adta, mely több változatban családneveink között is megtalálható: Elek, Elekes, Elekös, Alexy. Magyar helyneveink is őrzik Szent Elek emlékét: Elek (Békés megye), Szentelek (Ausztria), Biharszentelek (Románia), Elecske (Szlovákia).

 Edesszai Szent Elek (Alexius) attribútumával, a lépcsővel. In. Hartmann Schedel: Weltchronik [Nürnberg, Anton Koberger, 1493] Einmalige limitierte Weltalfl., [Ludwigsburg], Ed. Libri Illustri, [Leipzig], Ed. Leipzig, cop. 1990. – Régi Nyomtatványok Tára 

Az Elek-legendának a Legenda aurea szövegéből készült fordítását hat nyelvemlékkódexünk tartalmazza: az Érdy-, a Kazinczy-, a Lobkowicz-, a Nádor-, a Peer- és a Tihanyi.

Szent Elek legendájának első sorai a Tihanyi kódexben. OSZK MNy 75 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A hat nyelvemlékkódexben szereplő legendák szövegei között szorosabb összefüggés csak a Kazinczy- (1526 és 1541 között) és a Tihanyi kódex (1530 és 1532 között) verziója között mutatható ki, de a lélektani ábrázolás s a nyelvi formába öntés szempontjából egyaránt a Kazinczy-kódexé valamennyi közül a legsikerültebb változat.

A Tihanyi kódex érdekes módon tömörítve, azaz példaként adja elő s dolgozza át Szent Elek életét – az isteni szeretet kereséséről szóló prédikáció záró részébe beleszőve. Elbeszélésmódja a Kazinczy-kódex szövegéhez képest lényegesen szárazabb.

Szent Elek legendájának első sorai a Nádor-kódexben ELTE Egyetemi Könyvtár, Cod. Hung. 1) – ELTE Egyetemi Könyvtár, Jelzet Cod. Hung. 1. 

Szent Elek legendájának első sorai az Érdy-kódexben. OSZK Mny 9 – ELTE. Sermones Compilati

Szent Elek legendájának egy oldala a Peer-kódexben. (15v) OSZK MNy 12 (16. század első negyede) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

További online tartalmak Szent Elek legendájáról:

• Knapp Éva: A nagyszebeni jezsuita iskolai színjátszás első szöveges emléke: Szent Alexius (1709). In. Demeter Júlia (szerk.): A magyar színház születése I. A régi magyar színház, Miskolc, Miskolci Egyetemi Kiadó, 2000, 221–230. 
• Keresztény Júlia: Szent Elek legendája. In. Antik Tanulmányok LX (2016) 173–186. 

Új tematikus honlapot indítottunk útjára, mely a Rákóczi-induló történetéről nyújt áttekintést a Rákóczi-nótától az 1848–49-es szabadságharc leverését követően az induló tíz éves betiltásán keresztül az 1860-as években sorra megjelenő feldolgozásokig. Összeállításunk ízelítőt ad az angol nyelven is elérhető honlapunk tartalmából.

A nemzet három dala. Szózat – Hymnusz – Rákoczy Induló. Zongorára átírta Tarnay Géza. Budapest: Rózsavölgyi és Társa, é.n. – Zeneműtár (Z 67.439)

A Rákóczi-induló a Hymnus (Kölcsey Ferenc, Erkel Ferenc; 1823, 1844) és a Szózat (Vörösmarty Mihály, Egressy Béni; 1836, 1843) megszületése előtti évtizedekben a magyar nemzet legfontosabb zenei szimbólumának számító, ám népszerűségét és tekintélyét máig töretlenül megőrző zeneművünk. Nem meglepő tehát, hogy az induló az 1867-es kiegyezést követően egyenrangú harmadikként került be a Rózsavölgyi Kiadó A nemzet három dala című nyomtatványába, s hogy a 20. század népzenegyűjtői is számos ünnepi alkalom rituális zárószámaként rögzítették a Rákóczi-indulót, amely a II. világháború idején a Budapest I. rádióadó szünetjelének forrásaként is szolgált, és hosszú évtizedeken keresztül a Kossuth rádió napi műsorfolyamának megszokott nyitószáma volt. 

A ma Rákóczi-indulóként ismert dallam az ún. Rákóczi-nótából származik. Utóbbi története legalább a 17. század közepéig nyúlik vissza: a Vietórisz-kéziratban, a Kájoni kódexben és Náray György Lyra Coelestis című gyűjteményében (1695) egyaránt felbukkannak a később „Hej, Rákóczi, Bercsényi” szöveggel ismertté vált „nóta” változatai.

Hej Rákóczi, Bercsényi… „National form” Zemplényi manuscript (about 1780). In. Bence Szabolcsi: A concise history of Hungarian music, [Budapest], Corvina, [1974]. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A dallam használatban maradt egészen a 19. század kezdetéig, amikor egy közreadott sajátos variánsa a ma ismert Rákóczi-induló modelljévé vált. A Rákóczi-nóta fenti változata nyomán írt induló szerzője nem azonosítható teljes bizonyossággal, de a legvalószínűbb feltevés szerint Nikolaus Scholl, a 32. számú császári és királyi gyalogezred Esterházy-szolgálatban álló karmestere alakíthatta ki a dallam ma ismert formáját a neves prímás, Bihari János előadásától ihletve. Ez a tudás azonban hamarosan feledésbe merült, s a ’40-es évek kiadványaiban már csupán mint Rákóczy-induló tűnik fel a mű a komponista nevének említése nélkül.

A reformkor idején született mű több nagyszerű zeneszerző – Erkel Ferenc (1840), Liszt Ferenc (1847, 1851, 1853, 1871) és Hector Berlioz (1846) – feldolgozása által tartósan népszerűvé vált. Erkel Ferenc, aki az 1830-as években Magyarország egyik legkiválóbb zongoraművészeként vált ismertté, különösen sokat tett a Rákóczi-dallamok népszerűsítéséért. A Rákóczi-induló, feldolgozásában 1840 januárjában Emlékül Liszt Ferenczre címmel nyomtatásban is megjelent. Erkel feldolgozása az induló –január 4-én a pesti Nemzeti Színházban Liszt Ferenc előadásában felhangzó – kirobbanó sikerű előadásának állít emléket.

Az induló Liszt Ferenc 1839. decemberi pesti hangversenyén megszólalt változatát a zeneszerző a bécsi cenzúra közbelépése miatt nem tudta megjelentetni. Erkel Emlékül Liszt Ferenczre című feldolgozása a betiltott Liszt-eredeti „pótlására” vállalkozott. A mai érdeklődő számára azonban már az annak idején kiadatlanul maradt forma is hozzáférhető, ugyanis az minden valószínűség szerint az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában őrzött Rakozy Marsch feliratú szerzői kéziratban fennmaradt változattal azonos.

Liszt Ferenc: Rakozy Marsch. Szerzői kézirat, 1840. – Zeneműtár (Ms. mus. 22)

1847-ben végül megjelent Liszt Rákóczi-indulója, majd négy évvel később, 1851-ben egy újabb változata is a lipcsei Kistner kiadónál: ez a Marche de Rakoczy igazi „népszerű kiadás”, amely a zongorázó nagyközönség igényeit és technikai lehetőségeit igyekezett szem előtt tartani. Az alig két évvel később, 1853-ban a berlini Schlesinger kiadónál adott ki újabb feldolgozás a Magyar rapszódiák sorozat 15. darabjaként vált népszerűvé.

Az eddigi, kivétel nélkül zongorára szánt feldolgozások nyomán Liszt a ’60-as évek közepén zenekarra is átdolgozta az indulót. E minden szempontból teljesen új változat bemutatóját maga a zeneszerző vezényelte Pesten 1865. augusztus 17-én. A nagy siker ellenére a zeneszerző csak évekkel később, 1871-ben jelentette meg a zenekari változatot a lipcsei Schuberth kiadónál, akkor azonban mindjárt számos változatban. A kétzongorás átirat itt bemutatott példányát maga a zeneszerző látta el Festetics Leó gróf feleségének, Kubinyi Krisztinának szóló ajánlással. A Liszt készítette zenekari feldolgozás kimondva-kimondatlanul is Berlioz híres Rákóczi-indulójával kívánt versenyre kelni. Liszt a maga változatának viszonylag hosszan halogatott publikálásával éppen az általa oly sokra tartott francia mesterrel való nyílt rivalizálást igyekezett tapintatosan elkerülni.

Hector Berlioz 1846 elején két zenekari hangversenyt is adott Pesten, ahol művein kívül a helyi közönségnek tett gesztusként a Rákóczi-indulót is előadta saját feldolgozásában, amely a mű máig legismertebb változata lett.

Berlioz Rákóczi-indulójának eredeti kézirata végül is Pesten maradt: a zeneszerző minden bizonnyal további előadások reményében adta azt a Nemzeti Színház zenekarát vezető Erkel Ferencnek. A kéziratos partitúra így végül is Erkel hagyatékából került az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményébe 1904-ben.

Hector Berlioz: Rakoczy Marche Hongroise. Szerzői kézirat, 1846. – Zeneműtár (Ms. mus. 29)

Az 1848–49-es szabadságharc leverése utáni tiltást követően, a politikai légkör enyhülésével az 1860-as években sorra jelentek meg a Rákóczi-induló további feldolgozásai is. Reményi Ede, a világosi fegyverletétel után emigrációba kényszerült hegedűs 1860 januárjában amnesztiával visszatért Magyarországra, és első pesti hangversenyén saját feldolgozásában a Rákóczi-indulót is műsorra tűzte, amely néhány hónappal később nyomtatásban is megjelent. Sipos Antal, aki két éven át Liszt tanítványa volt Weimarban, 1865-ben jelentette meg a maga változatát. Erkel feldolgozását pedig, amelyet 1840-ben még Emlékül Liszt Ferenczre címmel terjesztettek, immár önálló kompozícióként nyomta újra többször is a Rózsavölgyi kiadó.

Mikusi Balázs szövege alapján

A lovagkirály Szent László (1077–1095) trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította a nemzetpolitikai államtitkárság. Az emlékév ünnepi eseményei hangsúlyozzák Szent László életművének a közép-európai nemzeteket a keresztény egység jegyében összekapcsoló szerepét. A Lengyelországban született, Erdély védőszentjeként tisztelt, a zágrábi püspökséget megalapító és Nyitrán elhunyt László király az első olyan Árpád-házi uralkodó volt, aki összekapcsolta a térség népeit, ezért ezek összetartásának, együttműködésének szimbólumaként is tekinthetünk rá.
Szent László ugyanakkor egyike a legnépszerűbb magyar szentjeinknek, a gyengék védelmezője, akinek számos legenda is őrzi emlékét.

Bálint Sándor is idézi a hagyományt, mely szerint László halála után már egy évszázaddal azt tartották hazánkban, hogy a kegyes királyt három álló évig megtépett ruhában gyászolta nemzete. Ez idő alatt nem táncoltak, nem muzsikáltak az országban.

László az unokaöccsével, Kálmánnal való viszálykodás közben hunyt el Nyitrán 1095-ben. Először az általa 1091-ben felszentelt somogyvári Szent Egyed bencés monostorban temették el, majd testét 1116-ban – a monostor elkészülte után – átvitték Váradra, az általa alapított székesegyházba. A források szerint váradi sírjánál csodás gyógyulások történtek, így hamar zarándokhellyé vált a király nyughelye. Az emlékezet szerint a III. Celesztin pápa által a csodák kivizsgálására küldött két bíboros is szemtanúja volt a gyógyulásoknak, majd 1192. június 27-én déltájban egy égi jel tűnt fel a váradi székesegyház fölött. Fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. Ez a magyarázata annak, hogy – a szokástól eltérően, amely szerint a szentek ünnepe haláluk napja – Szent László napját június 27-én, a csillagjelenés napján ünnepeljük.

Szent László király az épülő váradi székesegyház előtt – In. Képes Krónika, 1358 után; Cod. Lat. 404., 99. o. (Kézirattár)

Árpád-házi Szent László 1040 körül született Lengyelországban. Nagyapját, a pogány Vazult (Vászolyt) István király (1000–1038) vakíttatta meg. Apja, a későbbi I. Béla király (1060–1063) családjával együtt elmenekült az országból István haragja elől, s később mégis László lett az, aki folytatta István király életművét. A trónviszályoktól és külső támadásoktól is zaklatott országban nyugalmat és rendet teremtett szigorú törvényeivel. 1191-ben pedig elfoglalta Horvátországot. Szent László uralkodása idején avatták az első magyarországi szenteket (1083): Gellért püspököt, Szent István királyt, Szent Imre herceget, valamint András és Benedek remetéket.

Szent László ereklyetartó hermája, 15. század első negyede, győri székesegyház, fotó: Szelényi Károly – In. Lázár István: Képes magyar történelem. Corvina, Budapest, 1993, 39. oldal, 28. kép. Magyar Elektronikus Könyvtár

1775-ben Zichy Ferenc győri püspök a nyakszirtcsontból egy darabot a nagyváradi székesegyháznak adományozott, és azt ott szintén díszes hermában őrzik azóta.

Szent László alakját számos legenda őrzi. Ezek egyike a kun vitézzel való harcának ábrázolása. A jelenet azt örökíti meg, amikor még Salamon király (1063–1074) uralkodása idején az úzok (fekete kunok) betörtek az országba (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott László herceg. Az egyik menekülő kun vezért, aki magával vitt egy magyar lányt, üldözőbe vette, legyőzte, és a lányt kiszabadította, bár korábban már súlyos sebet kapott a csatában. Lászlónak ezt a hőstettét számos magyar templom falán megfestették a következő századokban.

Szent László harca a kunnal – Thuróczi János: Chronica Hungarorum 1488, Inc. 1143 (Kézirattár)

Thuróczi János 1487-ig foglalta össze Magyarország történetét. A művet 1488-ban Brünnben, majd Augsburgban nyomtatták ki. Az augsburgi kiadást a kiadó Mátyásnak ajánlotta, s a pergamenre nyomtatott díszpéldány ajánlása aranyfesték felhasználásával készült. Ma ez az első ismert aranyfestékkel készült nyomtatvány. Ugyanezt a festéket használták a Szent László legenda egyik jelenetét ábrázoló kép és a címertábla illuminálásához.

–––

–s–