150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 7. rész

A restaurálás, kiegészítés és köttetés munkájával alakította a gyűjteményt a Todoreszkuval csaknem egyidős Akantisz Viktor. Jogot és filozófiát tanult a pesti egyetemen, majd íróként és grafikusként tartotta fenn magát. Különös egyéniség, autodidakta és ezermester, író, bibliográfus, grafikus, festő, könyvrestaurátor és könyvkötő volt. Magát elsősorban művésznek érezte, akinek nem jutott osztályrészül a kellő érvényesülés. Jóformán egész Nyugat-Európát bejárta s a nyugati világnyelveket többé-kevésbé elsajátította.

Akantisz Viktor önarcképe

Írói minőségben első műve, Pompadour marquise életrajza 1889-ben Fréron A. V. álnéven jelent meg. Ezt követte A klasszikus ókor legszebb hősmondái Schivab, Stoll és mások nyomán című kompilációja, majd A sakkjáték kézikönyve Rozsnyai Károllyal közösen. Rozsnyai Gyors nyelvmestereinek sorozatában német, francia, angol, olasz, orosz, spanyol, japán, lengyel, cseh, török és portugál nyelvtanokat írt, a bűnügyi regénytár számára Conan Doyle műveit fordította. Később Az olaj festészet, majd A vízfestés alapvonalai című műveket publikálta. Ezeket nagy szünet után követte 1922-ben a Todoreszku-gyűjtemény leltár-szerű katalógusa.

Közben grafikusként is alkotott: többek közt saját műveit, Petőfi A helység kalapácsa című költeményét és Vargha Damján imakönyveit illusztrálta. 1900-ban kötött ismeretséget Todoreszku Gyulával s ettől fogva kapcsolódott be a Todoreszku-könyvtár fejlesztésébe. 1910-ben megszakadt írói tevékenysége, ekkortól lett Todoreszku állandó alkalmazásában álló restaurátor és könyvkötő, ami bőkezűen biztosította megélhetését.

Todoreszku halála után az özvegy az adománylevél 5. pontjában gondoskodott Akantisz sorsáról:

,,ez ne csak holt komplexum maradjon, hanem tovább fejleszthető s emellett folyton kellően gondozható és fenntartható legyen, − ezért kérem, hogy boldogult férjem, volt munkatársát, Akantisz Viktor Urat a Magyar Nemzeti Múzeum személyzete létszámában az általam adományozott, létesíteni kívánt könyvtárnál megfelelő alkalmazásban rendszeresíteni méltóztassék.”

A Széchényi Könyvtár elsősorban az adományozott gyűjtemény gondozására alkalmazta Akantiszt 1920. augusztus 10-én. Minthogy a tisztviselői státusba beilleszthető nem volt, egy sajátos, csak az ő személyére szóló címet adtak neki: ,,könyvművészeti előadó” lett. A Todoreszku-gyűjtemény első, ideiglenes felállítását ő végezte. Később a könyvtár könyvkötői és restaurátori munkára osztotta be. A nehéz természetű Akantisz és a kötészetet vezető Kiss Erzsébet közt nem volt harmonikus a viszony, ezért előbbi 1922. február 9-én felmentését kérte (eredménytelenül), mert „a kötések elbírálását az osztályok maguknak tartják fenn”, valamint mert „a felszerelés ügyét Sáfár laboráns önhatalmúlag intézi”.

Festett pergamenkötések. Akantisz Viktor munkái. 

Akantisz alapos − de főleg a régi és ritka anyagra irányuló, restaurátori munkáját igazolja egy 1921. január 12-éről keltezett jelentés, mely szerint: „a november hóban megkezdett javítási munkák tovább folytatódtak és pedig elsősorban a tervbe vett ősnyomtatványok bekötési tábláinak helyreállításával. Ezekből elkészült összesen 109 darab rongált kötés, kisebb-nagyobb defektussal, miknek a minéműsége a Naplóban pontosan feltüntetve is van. Különös súlyt helyeztem arra, hogy ne csupán a hiányok, szakadások stb. pótoltassanak, hanem lehetőleg visszaadattam festéssel a bőrkötések színét s kenőccsel azoknak eredeti fényét is. A könyvek belső szöveg és előzéklapjai − a beragasztások − és apróbb javításokon kívül teljesen érintetlenül maradtak; s e megjegyzésem különösen vonatkozik az előzéklapokra, számolva azzal az eshetőséggel, hogy mint eddig, úgy ezután is bizonyára akadnak kutatók s szakemberek, kik ezeket a lapokat, ha leragasztattak volna, újra fölfejtenék: bibliographiai adatok, nyelvemlékek vagy más irodalmi ritkaságok után való kutatás céljából.”

Akantisz Todoreszku özvegyéhez való viszonya sem volt teljesen harmonikus. A gyűjteménynek a végleges helyen való felállítását már nem ő végezte. A nyugdíjhoz szükséges szolgálati ideje letelte után, 1929-ben nyugalomba vonult.

Varga Bernadett

Kamaratárlatunk Dr. Todoreszku Gyuláról 2016. december 16-ig látható a Kézirattár folyosóján. 

A 2016. szeptember 16-án nyílt Todoreszku-kiállítás válogatást nyújt a könyvtár ritkán látható kincseiből, egyúttal bemutatja annak történetét, miközben a gyűjtemény sorsával kapcsolatos dokumentumokból, valamint a könyvtárral együtt adományozott berendezési tárgyakból válogat. http://www.oszk.hu/rendezvenyek/150-eve-szuletett-todoreszku-gyula-kiallitasmegnyito http://nemzetikonyvtar.blog.hu/tags/TODORESZKU

225 évvel ezelőtt született a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István (1791–1860) politikai író, államférfi.

Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; – én azt szeretem hinni: lesz!

Széchenyi István: Hitel (részlet) Végszó. In. Hitel 1828-1829, [szerk. Spira György; a vál., a szöveggondozás, a jegyzetek és az utószó Gergely András, Spira György, Sashegyi Oszkár munkája], Budapest, Szépirodalmi, 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Barabás Miklós: Gróf Széchenyi István, 1836. In. Száz szép kép (18.), szerkesztő Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Honfinak lenni nehéz, de nem lehetetlen”
Sz. I.

Így keverül ma a jaj s nevetés
„hív s hő” kebelekben:
magyarnak lenni nehéz,
de nem lehetetlen.

Illyés Gyula: Széchenyi szellemének. In. Illyés Gyula összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1993. – Digitális Irodalmi Akadémia 

Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele. 1854 (Akvarell) In. Száz szép kép (17.), szerkesztő Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Hány könyvet írt! És valamennyinél
többet ér
ez a híd. Hogy él!

Egy mondandón, mit nem papirlapokra
bízott, ki észbe fogta
és létre hozta,
egy derék eszmén járok át naponta.

Napi örömöm ez a jó
anyagba burkolt közölnivaló.

Illyés Gyula: Széchenyi hídja (részlet) In. Illyés Gyula összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1993. – Digitális Irodalmi Akadémia 

Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele. 1864 (Olaj, vászon, Magyar Nemzeti Múzeum) In. Száz szép kép (17.), szerkesztő Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Szegény, lankadt lelkek, hova, hova csúszunk?
Csak lefelé csúszunk, föl már sohse kúszunk
uj idők árjával tehetetlen úszunk,
régi partjainktól aggódva bucsúzunk.

Régi nagy ujítónk, más ujító voltál
harcod áldozat volt és eszményed oltár,
eveződ viz ellen, ajakadon zsoltár
tártál uj csatornát, hogy folyjon a holt ár.

Babits Mihály: Széchenyi (részlet). Babits Mihály összegyűjtött versei – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Than Mór: Széchenyi és Deák kora. 1875–76 (A Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőháza). In. Száz szép kép (59.), szerkesztő Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Széchenyi István művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban: 

• Lovakrul, Pest, Petrózai Trattner, Károlyi, 1828. 
• Magyar játékszinrül, Pest, Landerer Ny., 1832. 
• Selyemrül, Pest, Trattner és Károlyi Ny, 1840. 
• A' Kelet népe, Pozsony, Wigand Ny., 1841. 
• A' magyar Academia körül, Pest, Trattner, Károlyi, 1842. 
• Üdvlelde. Gróf Dessewffy Aurél hátrahagyott némi irománytöredékeivel, Pest, Trattner-Károlyi, 1843. 
• Adó és két garas, Buda Egyetemi Ny., 1844. 
• Balatoni gőzhajózás, [Pest], [Trattner és Károlyi], [1846]. 
• Eszmetöredékek, különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg, [Pest], [Trattner], [1846]. 
• Töredékek gróf Széchenyi István fennmaradt kézirataiból, közli Török János, Pest, Heckenast, 1858–1866. 
• Töredék gróf Széchényi István kiadatlan irataiból. Közrebocsátja Török János, [Pest], Werfer Károly betűivel, 1860. 
• Magyarország sarkalatos törvényei, s államjogi fejlődése 1848-ig, Széchenyi István hagyományaiból [kiad. Török János], Pest, Eggenberger, 1864. 
• Önismeret. Döblingi kézirataiból, Budapest, Athenaeum, 1875. 
• Gróf Széchenyi István munkáiból [I. kötet – Hitel. Világ. Stadium. Úti rajzok; II. kötet – A Kelet népe. Politikai programtöredékek. Széchenyi beszédeiből. Egy pillantás a névtelen »Visszapillantás«-ra. zéchenyi-aphorismák. A Széchenyi-irodalom], bevezetéssel ellátta Beöthy Zsolt, Budapest, Franklin-Társulat, 1900. 
• Eszmék és gondolatok gróf Széchenyi István műveiből, összeáll.: Komlóssy Ferenc, Budapest, Buschmann Ny., 1907. 
• Garat, sajtó alá rendezte és a mű történetét megírta Viszota Gyula, Budapest, MTA, 1912. 
• A Magyar Akadémia körül, Bp., Magvető, (Gondolkodó magyarok), 1981. 
• Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához, Bp., Magvető, 1985. 
• A' Kelet népe, [Budapest], Közgazdasági és Jogi Kvk., (A társadalomtudományok magyar klasszikusai), [1985]. 
• Hitel 1828-1829,/ [szerk. Spira György; a vál., a szöveggondozás, a jegyzetek és az utószó Gergely András, Spira György, Sashegyi Oszkár munkája], Budapest, Szépirodalmi, 1991. 
• Stádium 1831, Széchenyi István válogatott művei, [szerk. Spira György] ; [a vál., a szöveggondozás, a jegyzetek és az utószó Gergely András, Spira György, Sashegyi Oszkár munkája], Budapest, Szépirodalmi, (Magyar remekírók), 1991. 
• Buda-pesti por és sár, Budapest, Balassi, 1995. 
• Morgenländische Fahrt (1818–1819), Budapest, Terebess Kiadó, (Terebess Ázsia E-Tár) 
• Széchenyi István keleti utazása, 1818–1819, Budapest, Terebess Kiadó (Terebess Ázsia E-Tár) 
• Világ. Jegyzetek és szöveggondozás: Velkey Ferenc – Fülöp Tamás, Budapest, Neumann Kht., 2002–2003. 

 Széchenyi Istvánra vonatkozó irodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

• Stancsics Mihál Széchenyi István gróf két garasára nyilatkozat, Lipcse, Tauchnitz, 1844. 
• Boross Mihály: A dicsőült gróf Széchenyi István életrajza, Pest, Heckenast Gusztáv, 1860. 
• Mészáros Károly A legnagyobb magyar sárvári és felsővidéki gróf Széchenyi István életleírása XII énekben, Debrecen, Telegdi K. Lajos, 1860. 
• Lónyai Menyhért: Gróf Széchenyi István és hátrahagyott iratai, Budapest, Ráth Mór, 1875. 
• Grünwald Béla: Az új Magyarország. Gróf Széchenyi István, Budapest, Franklin, 1890. 
• Zichy Antal: Gróf Széchenyi István életrajza, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1896–1897. 
• Endrődi Sándor: Századunk magyar irodalma képekben. Széchenyi föllépésétől a kiegyezésig, Budapest, Athenaeum Irod. és Nyomdai R. T., 1900. 
• Kosutány Ignác: Emlékbeszéd, melyet gr. Széchenyi István halálának 50 éves évfordulója alkalmából ... elmondott, Kolozsvár : Ajtai Ny., 1910. 
• Rakovszky Iván: Széchenyi tölgyfái, Budapest, [Budapesti Hírlap Ny.], 1931. 
• László Dezső: Akarom: tisztán lássatok. Széchenyi István és a magyar jelen, Cluj-Kolozsvár, Erdélyi Fiatalok kiadása, 1933. 
• Imre Sándor: Széchenyi születésének 150 éves évfordulójára, Budapest, [Bethlen Gábor Ny.], 1941. 
• Németh László: Széchenyi. In. Történeti drámák 2., Budapest, Szépirodalmi, 1963. 
• Németh László: Széchenyi. In. Szerettem az igazságot. Drámák, 1931–1955, Bp., Magvető, Szépirodalmi, 1974. 
• Lackó Mihály: Széchenyi és Kossuth vitája, [Budapest], Gondolat, (Magyar história), 1977. 
• Surányi Miklós: Egyedül vagyunk. Széchenyi István életregénye, [Budapest], Szépirodalmi Kvk., 1982. 
• Falk Miksa: Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála. Emlékezések, Budapest, Európa, (Mérleg), 1984. 
• Széchenyi pesti tervei, Budapest, Szépirodalmi, (Magyar levelestár), 1985. 
• A "Felelet" és más vitairatok Széchenyi István A' Kelet népe című könyvére. [Felelet gróf Széchenyi Istvánnak Kossuth Lajostól; Kelet Népe és Pesti Hírlap; Kelet' népe nyugoton Fáy Andrástól; "A' Kelet népe" felnyitotta szemeit, egy nyugotfinak], Budapest, Közgazdasági és Jogi Kvk., (A társadalomtudományok magyar klasszikusai), [1986]. 
• Egyed Ákos [et al.]: Széchenyi és Erdély. Tanulmányok, Kolozsvár, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, 2002. 
• Széchenyi, Kossuth, Batthyány, Deák. Studien zu den ungarischen Reformpolitikern des 19. Jahrhunderts und ihren Beziehungen zu Österreich / hrsg. von István Fazekas, Stefan Malfe`r, Péter Tusor, Wien, Inst. für Ungarische Geschichtsforschung in Wien, Collegium Hungaricum, Ungarische Archivdelegation beim Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Budapest, Balassi Inst., 2011. (Publikationen der Ungarischen Geschichtsforschung in Wien, 3.) 
• Lányi András: A kettészakított üstökös. Széchenyi, Arany, Jókai, Görgey. Négy történelmi esszé, [Budapest], Liget Műhely Alapítvány, 2012. 
• Jólét és erény. Tanulmányok Széchenyi István Hitel című művéről, szerk.: Hites Sándor, Budapest, Reciti, (Hagyományfrissítés 2.), 2014. 

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 6. rész

Todoreszku igyekezett a régi magyar nyomtatványok túlnyomó részének szegényes nyomdai kiállítását pompás külső kötéssel ellensúlyozni. A gyűjtői hivatásról szóló nyilatkozatban ezt a területet is említi: „a kötésekben pedig igyekszünk a régi szép kötések motívumainak, a Corvinák-nak felhasználásával ujakat kreálni.” (Könyvtári séták III: Todoreszku Gyula dr. gyűjteménye: Második séta. In. Könyvtári Szemle, 2(1914), 178.) A gyűjtő azonban nem volt könnyű helyzetben, hiszen a korabeli magyar könyvkötőipar nem feltétlenül tudta kiszolgálni a könyvbarátok tudományos és esztétikai igényeit. Erről a szomorú helyzetről írt 1914-ben Jaschik Álmos, polihisztor művésztanár.

„Ha könyvbarátaink balsejtelmes aggodalommal szemlélik könyvkötőkhöz küldött könyveik sorsát és valósággal fellélegeznek, ha azok különösebb technikai és művészi sérelem nélkül kerülnek ismét vissza a műhelyekből, úgy azt elsősorban azért teszik, mert kísérletek és tapasztalatok érlelték meg bennük ezt az ösztönszerű bizalmatlanságot.”

Jaschik Álmos: Magyar könyvkötő művészet. In. Könyvtári Szemle, 2(1914), 134–135.)

Jaschik ugyanebben a tanulmányában Todoreszku Gyula magánkönyvtárának néhány újabban kötött példányával illusztrálja.

„hogy a modern könyvkötés műipari részének szoros esztétikai kapcsolatban kell lépnie a letűnt idők gazdára váró örökségével. A mi e kötéseket muzeális értéküekké teszi, az első sorban a kötés technikájának klasszikus stílszerüsége és a felhasznált, különlegesen előkelő, bekötési anyagnak […] nemessége. Fokozza ezt az értéket a diszitő szerszámok korhü megválasztása, a kézi aranyozásban szokatlan precizitás és az átgondolt, logikus szerkezetű kompozíció.”

Jaschik Álmos: Magyar könyvkötő művészet. In. Könyvtári Szemle, 2(1914), 138.

Todoreszku könyveinek jó részét ezüstveret, bársony, zománcdíszítés, bőr vagy festett hártya burkolta, dús aranyozással, hogy értékükhöz illő kötésben sorakozzanak szekrényeiben. Magyar iparművészeket foglalkoztatott, hogy könyveit művészi kivitelűen beköttesse, köztük Jaschik Álmost, Galamb Józsefet és az ötvös Richard Zutt-tot. Megbízásai hozzájárultak a hajdan jelentős magyar könyvkötészet újbóli felvirágoztatásához. Ezzel párhuzamosan Európa nevezetesebb könyvkötő-iparművészeit is felkereste.

 Művészi kötések

Az új kötések két csoportra oszlanak: vagy régi kötések utánzatai, vagy új, a szecesszió idején fellendült bőrdíszművesség hatása alatt készült bőrmozaik-kötések és festett hártyakötések, az utóbbiak részben Akantisz Viktor művei. Az első csoportba tartoznak a vert ezüst kötések, mint Sylvester János Új Testamentum fordításáé vagy a Thuróczy-krónika kötése, melyet még zománcos címerek is ékesítenek; a bársonykötések, olykor ezüstveretekkel vagy archaizáló bőr és bőrmozaik kötések. Akantisz hártyakötései részben archaizálók, nagyobb részükben azonban magyaros motívumú modern kötések.

Todoreszku könyvgyűjteménye tehát a könyvkötés szempontjából is páratlan magángyűjtemény.

Varga Bernadett

Kamaratárlatunk Dr. Todoreszku Gyuláról 2016. december 16-ig látható a Kézirattár folyosóján. 

275 éve született Benyovszky Móric (Verbó, 1741. szeptember 20. – Madagaszkár, 1786. május 26.) a magyar történelem egyik legkalandosabb életű egyénisége, az egyik leghíresebb magyar világutazó, hajós és katona, az indiai-óceáni szigetvilág első európai uralkodója.

Ki is volt ez a rendkívül érdekes egyéniség, akinek még életében megadatott, hogy grófi kinevezéssel Mária Terézia királynő elismerte dicső tetteit? Aki négy földrészen hagyott nyomot az utókornak? Akiről a magyar irodalom kiválósága, Jókai Mór a keresztnevét kapta, majd négy nagyszerű kötetben tette közzé magyarul az életművét? Akit Madagaszkár királyaként jegyez az utókor?

Gróf Benyovszky Móricnak a XVIII. században készült arcképe. In. Jókai Mór: Gróf Benyovszky Móric életrajza, saját emlékiratai és útleírásai (Életrajz 1. köt.; Életrajz 2. köt.; Saját emlékiratok és útleírás 3. köt.; Saját emlékiratok és útleírás 4. köt.), Budapest, Ráth Mór, 1888–1891. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Az elmúlt évszázadokban születési éve és tevékenységei vonatkozásában is adódtak bizonytalanságok, azonban a tudományos kutatás számos, legendák szülte pontatlanságot igyekszik helyreigazítani. Benyovszky mindössze 45 évet élt. Európa-szerte ismert, tisztelt, helyenként vitatott, ám sokak által csodált életművét a XVIII. századi történelem említésre méltó részének tekintik. Magukénak tartják a szlovákok, nemzeti hősként tekintenek rá a lengyelek. A francia uralkodóház jegyzett vállalkozójának számított, Oroszországban egykori kiáltványát és sakkmegoldásait is megőrizték. A mai szóhasználattal „világfinak” nevezett Benyovszky Móric – magyar volt. Ezt a tudományos kutatások és saját feljegyzései alapján is kétséget kizáróan mondhatjuk.

Benyovszky Móric verbói szülőháza. Metszet. In. Jókai Mór: Gróf Benyovszky Móric életrajza, saját emlékiratai és útleírásai (Életrajz 1. köt.; Életrajz 2. köt.; Saját emlékiratok és útleírás 3. köt.; Saját emlékiratok és útleírás 4. köt.), Budapest, Ráth Mór, 1888–1891. – Magyar Elektronikus Könyvtár  

A XVIII. század történelme egyik nagyon érdekes személyiségének fordulatokban gazdag élete, különösen madagaszkári tevékenysége sokakat megihletett. A népek szabadságáért és hazája boldogulásáért is új módon tevékenykedő Benyovszky Móric még életében megkaphatta korának nagy elismerését: Mária Teréziától a grófi címet. Az út – a verbói szülőháztól a madagaszkári halálos lövésig – nemcsak tettekben, hanem fizikai értelemben is igen tiszteletre méltó. Benyovszky egyszerre példamutató katona, kiváló hajós, felfedező földrajzi leíró, sanyarú sorban tartott fogoly, sikeresen lázadó felkelő, aki ugyanúgy élvezte XV. Lajos francia király bizalmát, mint az amerikai Benjamin Franklin rokonszenvét. Lengyelországtól Kamcsatkán át Japán, Formoza (ma Tajvan), számos csendes-óceáni település, az amerikai földrész és az Indiai-óceán nagy szigete, Madagaszkár ténykedéseinek legismertebb helyszínei. Korának egyik legmerészebb és legeredetibb alakja a Csendes-óceán északi részén tett utazásaival hét évvel megelőzte az angol James Cookot és a franciákat. Korát jóval megelőző tervei a tengeri szállításokra, a külkereskedelemre, a belső víziút-rendszer kiépítésére, mind említésre méltó értékeit erősítik.

Benyovszky kísérete midőn 1771. július 31-én Ulckamhy királyt az Ufilpatchart-öbölben Japánban meglátogatja.In. Jókai Mór: Gróf Benyovszky Móric életrajza, saját emlékiratai és útleírásai (Saját emlékiratok és útleírás 4. köt.), Budapest, Ráth Mór, 1888–1891. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Madagaszkár szigetén megismertette az ottaniakkal a civilizált világ előnyeit, meggyógyította a betegeket, ételt osztott az éhezőknek és megbékélésre bírta az afrikai sziget egymással forrongó törzseit, ami abban az időben a gyarmattartóktól legkevésbé elvárható viselkedésnek számított. Nem csoda, hogy egy idő után kormányzójukká, közkeletű megfogalmazásban „királyukká” választották. Maga mindig büszkén szólt magyarságáról, a haza és a szabadság szeretete számára az élete értelmét jelentette.

A Benyovszky életét és kalandjait taglaló kötet első angol kiadásának címlapja 1790-ből. Memoirs and travels of Mauritius Augustus count de Benyovszky…, London, G. G. J. and J. Robinson, Pater Noster Row, 1790. – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: App. H. 2497 

A budapesti Benyovszky Társaság az Országos Széchényi Könyvtárral közös kiadásban 2004-ben megjelentette Benyovszky naplóját. Az 1772 és 1776 közötti madagaszkári ténykedéseit tartalmazó kötet francia nyelven íródott úti jelentés, melyet Benyovszky megbízójának, a francia királynak írt. A Protocolle du Régiment Volontaire de Benyowszky Crée en 1772 – Benyovszky Móric Madagaszkári Jegyzőkönyve 1772–1776 a téma fontos forrása, és az utóbbi években nyilvánosságra került dokumentumok egyik legjelentősebbike. Az eredeti példány a British Library-ben található, a másolat rendkívüli kiadási engedéllyel, a Társaság közbenjárásával és kérésére, az Országos Széchényi Könyvtár közvetítésével került haza, és a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg. A Dr. Voigt Vilmos professzor értő elemzéseivel és példamutató szakértői vezetésével 2004-ben kiadott mű az eredetivel megegyezően francia nyelven, magyar nyelvű fordítással jelent meg. A kiadvány szerepelt a Frankfurti Könyvvásár kiállításán, majd elnyerte az év legszebb könyve kitüntetést, aminek következményeként a nemzetközi könyvgyűjtők felvásárolták a ritkaságot. Ma már csak az interneten tűnik fel árverési célból, elvétve, egy-egy példány.

Madagaszkár. Részlet Jean Baptiste Bourguignon d’Anville 1749-es Afrika térképéből. Metszet. – OSZK Térképtár TR 2681. 

Az eredeti kiadást a Benyovszky Társaság az Országos Széchényi Könyvtárral közösen később angol nyelvű változatban is kiadta, amely a korábbinál sokkal szélesebb körben tette lehetővé a forrásmunkához való hozzáférést. Így juthatott el a kötet az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a New York-i és a clevelandi kulturális közösségek fogadták.

Kevéssé ismertek Benyovszky Móric életének amerikai vonatkozásai. 1784-ben Amerikán keresztül indult végzetes madagaszkári vállalkozására. Erre az amerikai útjára elvitte magával feleségét és két kislányát is, akik csak évek múlva tértek vissza Európába. Benyovszky korábban is járt Amerikában, abból a célból, hogy George Washington hadseregének légiót szervezzen a kontinensen. Ferenc nevű öccse is utánament, és részt vett az amerikai függetlenségi háborúban. Benyovszky személyes kapcsolatban állt Franklin Benjáminnal, levelezésük fellelhető, többek között a Washingtoni Kongresszusi Levéltárban. Benyovszky leszármazottai ma is élnek Amerikában és aktívan részt vállalnak legendás ősük emlékének ápolásában.

Benyovszky Móricról a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

• Jókai Mór: Gróf Benyovszky Móricz életrajza, saját emlékiratai és útleírásai (Életrajz 1. köt.; Életrajz 2. köt.; Saját emlékiratok és útleírás 3. köt.; Saját emlékiratok és útleírás 4. köt.), Budapest, Ráth Mór, 1888–1891. 
• Radó Vilmos: Gróf Benyovszky Móric élete és kalandjai, [Budapest], Athenaeum, [1933]. 
• Krizsán László: Benyovszky Ázsiában, Budapest, Terebess, 2003. 

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 5. rész

„Most csinálja Todoreszku a bankókat!” Sokszor hangzott el a múlt század elején ez a tréfálkozó megjegyzés Todoreszku Gyula lakásának hajnalig világos ablakai alatt, miközben ő épp évszázados könyveket hozott rendbe, hiszen nemcsak művekben gazdag, de szép és ép könyvtárat akart. Ha szükség volt rá, legelőször is szétszedte lapokra, és megmosta a hosszú hányódásban elrongyolódott könyvet. A szokásos klórral való tisztítás egyszerűbb és gyorsabb lett volna, de ő megtanulta, hogy ez a kezelési mód előbb-utóbb a papír szétmállásához vezet. Kitartott tehát a hosszadalmasabb, vízzel történő megoldás mellett. Utána következett az enyvezés, a fellazult papírrostok vegyszerrel való tömítése a rugalmasság visszanyerésére.

A csonka példányokat külföldről beszerzett s az eredetihez hasonló papíron ép példányokról való másolatokkal egészíttette ki. Akantisz Viktor írja a Todoreszku-katalógus előszavában, hogy Todoreszku ,,a csonka levelekből olyan megtévesztésig pompás egész lapokat kapott, miket még szakemberek sem tudtak az eredeti ép levelektől elkülönböztetni. Sőt később maga is csupán a naplójában feljegyzett custosok vagy oldalszámok alapján ismerte föl javítottaknak.”

A Praxis pietatis..., Várad, Szenczi Kertész, 1643. kiadásának facsimile címlapja

Todoreszku a Könyvtári Szemlének adott „nyilatkozatában” úgy értelmezte a magyar gyűjtő hivatását, hogy

„az amatőr dolgainak szépnek is kell lenniük. A példánynak magának, nemcsak a kötésnek. Ám éppen a magyar és magyarországi nyomtatványok közt nehéz szép példányt találni, és ha csak szépet akarnánk gyűjteni, csak kevésre tehetnénk szert. Tűz, víz, háboru és szétolvasás pusztította a könyveinket és ha szépet akarunk: széppé kell tenni őket. Kitisztítani, kiegészíteni, felöltöztetni. A tisztítást ma már nem lehet ellenezni, mert a modern eljárás nemcsak hogy nem árt, hanem konzervál is. Ezt nem az esztétika finomkodni akarása parancsolja a gyűjtőre, hanem kulturérdek. Egy helyrehozott, gonddal kicsinosított, gondosan, stílusosan bekötött ritka nyomtatvány, ha netalán hozzá nem értő kezébe kerül is, valószínűbb, hogy fennmarad, ha szépen be van kötve, mintha szétzüllött lapjaival indul kallódásnak. A szép könyvet a tudatlan sem hajítja ki a szemétre. A tisztítás munkájánál természetesen kímélni kell a bejegyzéseket, melyek sokszor értékesek lehetnek. A modern eljárás mellett azt hagyhatom a könyv lapjain, ami nekem tetszik s csak a piszkot távolítom el a nagytakarításnál.”

A „protéziseket”, természetesen, nem maga készítette. Elsőrangú külföldi restaurátorokkal dolgoztatott, és nem bánta, ha akár egy évig is kellett várakoznia a munka elkészültére. A másolatok néha még ma is elbizonytalanítanak az eredetiség kérdésében. Ma már nem tartjuk követendő példának ezt a módszert, bár ennek a szövegpótlási eljárásnak néha volt haszna is: a másolás kapcsán néha előkerültek egyes ismeretlen nyomtatványvariánsok, ahogy ez Heltai Gáspár 1562-ben Kolozsvárott nyomott Új Testamentum fordításának esetében is történt.

Varga Bernadett

Kamaratárlatunk Dr. Todoreszku Gyuláról 2016. december 16-ig látható a Kézirattár folyosóján. 

Rákóczi Ferenc imádságoskönyve 1705 #18century #bookstagram #book #treasure #treasures #bookporn #library #instadaily #ipadmini #follow4follow #beautiful #prayer #history

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 4. rész

Todoreszku eleinte minden magyar könyvet össze akart gyűjteni, de végül belátta, hogy erre kevés egy emberélet. Gyűjtésének irányát Szabó Károly Régi Magyar Könyvtár című, 1879-ben megjelent munkája segítségével jelölte ki. Az akkor úttörő kézikönyv 1711-ig sorolta fel mindazokat a műveket, amelyek magyar nyelven íródtak, vagy legalább magyar szöveg is található bennük. Feltüntette, hogy milyen gyűjtemény őriz belőlük példányt, és azt is, hogy csak régi adatokból tudunk létezéséről. Az összeállítást csakhamar két másik kötet követte: a második a Magyarországon megjelent idegen nyelvű műveket, a harmadik a külföldön megjelent, idegen nyelvű, de magyar szerzőtől származó darabokat vette számba. Todoreszku a régi magyar könyvtár ritka, vagy példányból ismeretlen műveinek felkutatására tette fel az életét, illetve azokéra, amelyeket Szabó Károly sem ismert. Nem gyűjtötte viszont rendszeresen a magyar szerzőktől külföldön megjelent műveket, talán azért, mert mikor ez 1898-ban megjelent, már az első két rész gyűjtésére specializálta magát.

Calendarium, Venetiis, 1480.

Kezdetben könnyen gyűltek a könyvek, a gyűjtemény első katalógusában − ami 1883-ból való − már nagy értékek sorakoznak. Komoly lökést adott a munkának 1905-ben, hogy Todoreszku megvette Ágoston József híres gyűjteményéből azt a 270 darabot, amely különösen érdekelte. Saját bevallása szerint ettől kezdve dolgozott „teljes gőzzel” a gyűjtemény fejlesztésén.

Később a gyűjtés egyre több és több utánjárást igényelt, hiszen Szabó Károly bibliográfiája olyan gyűjtőhullámot generált, melynek következtében megindult a könyvpiacon a kereslet a régi magyar könyvek iránt. Hamarosan már csak elenyésző számú régi magyar könyv bukkant fel a piacon annál is inkább, mert a régi magyar könyv eleve is igen ritka volt. Ha valami mégis eladásra került, csillagászati árakat fizettek érte. (A közkönyvtárak ez irányú gyűjtőmunkája is fellendült. Ekkor emelte ki a Széchényi Könyvtár is régi magyar könyvanyagát az egyes szakokból.) Todoreszkunak fel nem derített forrásokat kellett tehát becserkésznie. Egyrészt kis felvidéki és erdélyi falvak templomaiban és parókiáin kutatott régi magyar könyvek után, másrészt ahhoz a módszerhez folyamodott, amelyet Fraknói Vilmos kezdett meg sikerrel: régi könyvtáblákból áztatott ki egyes íveket. Ugyanakkor állandóan összeköttetésben állt müncheni (Hiersemann, Rosenthal), londoni (Quaritch), firenzei (Olschki) és más külföldi antikvárius cégekkel, de idehaza is járták az országot megbízottai. Szerteágazó üzlethálózatot épített ki, amelynek kézben tartása nem lehetett könnyű. A módszer velejárója az is, hogy ugyanabból a műből több helyről is szállítottak példányt. Hasznát vette ezeknek cserealapként vagy hiányos, töredékes darabok teljessé tétele érdekében. Az időközben híressé vált gyűjteményről 1914-ben beszámolt a Könyvtári Szemle. Ekkor az 1711 előtti magyarországi nyomtatványok száma már 1042 volt. Ebből 565 magyar nyelvű, melyek közül 54 bibliográfiailag ismeretlen.

Vy és o Kalendarium ... 1631..., Kassa, 1630.

Todoreszku 1919-ben bekövetkezett halálakor a könyvtár 635 magyar nyelvű, 535 Magyarországon nyomtatott idegen nyelvű és 81 magyar szerzőtől külföldön megjelent 1711 előtti művet tartalmazott. A két első kategóriában felülmúlva Ráth Györgynek az Akadémiára hagyott könyvtárát. Az első csoportból 138, a másodikból 71, a harmadikból pedig 13 olyan művet tartalmazott, amelyet Szabó Károly bibliográfiája nem említ, ráadásul ismert nyomtatványok érdekes variánsai is találhatók benne. A legrégibb unikum Debrecenben jelent meg 1563 táján: töredék Melius Juhász Péternek A lélek könyve című munkájából. Mindent összevetve mindmáig Todoreszku Gyula tekinthető a régi magyar könyv legnagyobb magángyűjtőjének.

Fogarasi Ferenc: Kis keresztyén..., Gyulafehérvár, 1654.

Nagyon gazdag, mintegy ezer kötetre rúg a 18. századi magyar nyomtatványok gyűjteménye is. Ennek egyes darabjai olykor ritkábbak, mint a Régi Magyar Könyvtár példányai, éspedig azért, mert senki sem gyűjtötte céltudatosan. Ez is tartalmaz egyetlen példányokat, mint Manuel Olsavszky Elementa puerilis institutionis in lingua latina című, a ruszin iskolák számára, részben cirill betűs és ruszin szövegű, könyvészeti és hazai művelődéstörténeti szempontból egyaránt jelentős művét. Volt még a könyvtárban 44 ősnyomtatvány, 26 régi magyar, túlnyomórészt felvidéki kézirat, több 16−19. századi ritka külföldi nyomtatvány és gazdag segédkönyvtár. Utóbbi arról árulkodik, hogy Todoreszku igen alapos tájékozottsággal bírt a hazai és külföldi szakirodalomban. Külön nagy érték a 83 cirill betűs román, szerb és ruszin nyomtatvány a 15−19. századból, az élen egy 1494-ben nyomott cetinjei Oktoihhal.

A gazdag gyűjteményhez méltó elhelyezés is járt. Todoreszku művészi ízléssel rendezte be könyvtárát Népszínház utcai lakásukban, amihez nevezetes európai köz- és magángyűjteményekből − például a francia Chantilly-ben lévő, Aumale herceg által ajándékozott Musée Condé könyvtárból − merített ihletet. Terveinek teljes megvalósításában azonban meggátolta halála.

Varga Bernadett

Kamaratárlatunk Dr. Todoreszku Gyuláról 2016. december 16-ig látható a Kézirattár folyosóján. 

A szeptember 16-án nyíló Todoreszku-kiállítás válogatást nyújt a − kiváló korabeli iparművészek által készített kötései miatt is figyelmet érdemlő − könyvtár ritkán látható kincseiből, egyúttal bemutatja annak történetét, miközben a gyűjtemény sorsával kapcsolatos dokumentumokból, valamint a könyvtárral együtt adományozott berendezési tárgyakból válogat. #exhibition #todoreszku #bookillustration #book #bookstagram #art #bookart

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 3. rész

A szerény körülmények közt élő tisztviselő családból származó Horváth Aranka mint színiakadémiai növendék, egész fiatalon, felolvasónőként került Todoreszku anyja mellé. Valószínűleg az anya halála után házasodhattak össze, mert Gyula 1915 nyarán még anyjának küldött levelet Balatonfüredre, hogy nem találja a harisnyáit, „vajon hová tehette a Margit?”.

Dr. Todoreszku Gyuláné Horváth Aranka

„Nincs e gyűjteménynek egyetlenegy könyve, kötése, könyvtári berendezése, amelynek a gyűjteménybe való kerülésében neki férjével együtt úgyszólván egyenlő része ne volna.” – írja Todoreszku özvegyéről Melich János, a könyvtár akkori főigazgatója. Horváth Aranka valóban nem törődött azzal, hogy hatalmas vagyont ad ki ezzel a kezéből, minden habozás nélkül fölajánlotta a nemzetnek a páratlan gazdagságú könyvtárat, csupán azt kötve ki, hogy tovább is gyarapíthassa a maga költségére. Ezért viseli a nagylelkű adomány mindkettejük nevét: Todoreszku−Horváth Könyvtár.

Amikor Aranka fiatalon, alig harmincéves korában özvegyen és egy hatalmas vagyonnal teljesen egyedül maradt, a könyvtár lett életének tartalma. Ennek gyarapításában már házasságuk alatt is megértően támogatta, tevékenyen segítette Todoreszkut. A ragyogó szépségű és páratlan kedvességű fiatal nő vidám és tevékeny természetű volt, férje halála után a Széchényi Könyvtár szinte második otthonává vált. Rendszeresen bejárt, ellenőrizte a könyvek felállítását, gondoskodott karbantartásukról, köttetésükről, személyesen tárgyalt a könyvkereskedőkkel és könyvművészekkel, de mindenekelőtt kifogyhatatlan kedvességgel kalauzolta mind a tudós kutatókat, mind az egyszerű kíváncsiakat, akik fölkeresték a Todoreszku−Horváth-gyűjteményt. Természetesen megjelent azon a megemlékezésen is, amelyet Todoreszku halálának 10. évfordulóján tartottak a könyvtár tisztviselői, ahol a főigazgató, Hóman Bálint helyezte el a Magyar Nemzeti Múzeum koszorúját a sírnál.

Todoreszku Gyula és Horváth Aranka 1916-ban

1924-ben, mielőtt másodszor is férjhez ment Schöffer Aladár bankigazgatóhoz, végrendeletet készített, melyben a Todoreszku-vagyonból származó két bérházát a könyvtárra hagyta, ahogy az ollósági birtok felét is, de ez csak elmélet maradt, mert a birtok Krassó-Szörény megyében, már román területen feküdt. A könyvtárra hagyta azonban ékszereit is, melyek értékét 1939-ben több mint 50.000 pengőre becsültek. Második házassága szintén gyermektelen maradt, férjét hivatása erősen lekötötte, s így idejének nagy részét továbbra is a könyvtárnak szentelte. Buzgalma 1938-ban bekövetkezett korai haláláig sem lankadt.

Csak halála után derült ki, hogy a könyvtárt milyen vagyonhoz juttatta. A hagyaték kezelésére bizottság alakult. Ebből a vagyonból vásárolták meg 1939-ben háromezer angol fontért a könyvtár egyik legnagyobb kincsét, a Kálmáncsehi breviáriumot, Mátyás király budai könyvfestő műhelyének legpompásabb darabját.

Varga Bernadett

Kamaratárlatunk Dr. Todoreszku Gyuláról 2016. december 16-ig látható a Kézirattár folyosóján. 

#oszk_most #Todoreszku Varga Bernadett ...

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 2. rész

Bár Todoreszkut általában a nyilvánosságtól való visszahúzódás jellemezte, mégsem mondható, hogy tudományos munkássága teljes elszigeteltségben zajlott volna. Amikor 1911-ben egy budapesti antikváriustól megvásárolta a következő művet: Diodori Siculi scriptoris graeci libri duo … (Viennae Pannoniae, 1516.), s ennek marhabőrből készült kötéstáblájából nyolc 16. századi nyomtatvány töredékeit áztatta ki. Ezek közül egy addig példányból ismeretlen régi magyar mű pontos könyvészeti leírásával ő maga állt a nyilvánosság elé a Magyar Könyvszemlében.

Todoreszku közleménye. In. Magyar Könyvszemle 1911. 4. sz. (Magyar Könyvesház rovat), 353. o. − Elektronikus Periodika Archívum

Szintén ennek a „leletnek” része az ún. Todoreszku-töredék, vagyis egy román nyelvű énekeskönyv négy lapból álló B íve, amely magyar református és unitárius egyházi énekek román nyelvű, de latin betűs fordítását tartalmazza. 1911 márciusában és áprilisában ezt tárgyalták nagy érdeklődéssel a magyar és román hírlapok. Todoreszkunál a filológusi pontosság bibliográfusi tájékozottsággal párosult. Segédkönyvtárában ott volt kora friss szakirodalma: Sztripszky Adalékokja, Dézsi Lajos publikációi, az Akadémiai Értesítő, az Erdélyi Múzeum, az Irodalomtörténeti Közlemények, a Magyar Könyvszemle, a Tudományos Gyűjtemények és egyéb szakfolyóiratok. Kapcsolatban állt Sztripszky Hiadorral, Szabó Károly művének folytatójával, aki már 1912-ben leírja, hogy Todoreszku gyűjteményének darabjai „a közel jövőben szintén közkinccsé fognak válni.”.

Todoreszku 1913-ban (ugyancsak a Magyar Könyvszemlében) közölte Johann Heinrich Alsted Rudimenta Lingvae Latinae című műve addig ismeretlen 1647-es kiadásának leírását is a birtokában lévő töredék alapján.

A gyűjtő zárkózottsága ellenére végigkalauzolta könyvtárán a Könyvtári Szemle munkatársát, aki 1914-ben két „könyvtári séta” keretében mutatta be a gyűjteményt az olvasóknak. Todoreszku itt nyilatkozott a gyűjtő hivatásáról, hogy példájával buzdítsa a többi bibliofilt szerzeményeik igényes köntösbe öltöztetésére.

Könyvgyűjtő tevékenységét Todoreszku az első világháború alatt egyre nehezebben tudta folytatni, ezért hozzálátott a régi magyarországi nyomtatványok papírvízjegyeinek nyilvántartásba vételéhez, s ezekből mintegy ezer darabot le is másoltatott.

Vízjelek

Tervbe vette a 16. századi magyar nyomdászat történetének megírását is, de ebben megakadályozta korai halála. E művéhez élete utolsó percéig legkedvesebb munkatársával, nejével gyűjtötte az anyagot.

A könyvdíszítés kutatása közben Todoreszku arra a meggyőződésre jutott, hogy Hess András budai nyomdájában készült Galeotto De Homine című műve is. „Valahányszor a megboldogult e tudományos eredményeit […] előadta meleg hangján, szelíd tekintetén mindig megéreztem a büszkeséget, mely az előadást áthatotta.” − emlékszik Melich János.

Varga Bernadett

Kamaratárlatunk Dr. Todoreszku Gyuláról 2016. december 16-ig látható a Kézirattár folyosóján. 

Országos Széchényi Könyvtár - Gyorsképek a Todoreszku-kiállítás megnyitójáról. A...

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója. 1. rész

Todoreszku Gyula a könyvgyűjtéshez szükséges anyagi forrásokat édesapjának, a román származású Todorescu Pálnak köszönheti, aki 13 éves korában került Magyarországra. A nagy vagyont szerzett kereskedőnek és magyar feleségének három gyermeke közül csak az 1866. augusztus 16-án született Gyula érte meg a felnőttkort, akit féltve őriztek.

Dr. Todoreszku Gyula

Már nagynénjének írt korai leveleiből is szelíd, visszahúzódó fiú képe bontakozik ki. Jellemző, hogy amikor a négy elemi elvégzése után Schnepfenthalba került „német szóra”, folyamatosan hazavágyott. „Minden egyes cédulácskát elteszek, ami otthonról jön” – írta. Az édesapa nem véletlenül választotta épp azt az intézményt a türingiai kisvárosban, amelynek célja a gyakorlati életre való nevelés volt. Fia azonban − aki minden gyakorlatiasságtól távol állt − nemcsak nem érezte ott jól magát, de szerinte „Schwindel” volt az egész, „hidd el, nem tanulnak itt a fiúk semmit!”

Valami fontosat azért mégis tanult: ekkor történt első találkozása a gyűjtés szenvedélyével. Összebarátkozott ugyanis egy Amerikából jött magyar fiúval, aki bélyegeket gyűjtött. 1879. november 30-án kelt levelében felsorolta nagynénjének, hogy mit szeretne Szent Miklóstól kapni. Ezek közül „csak a bélyegeket ki ne hadd, mert azokat nagyon szeretném kapni”. December végén köszönetként írta: „a bélyegeknek pedig úgy örültem, hogy majd kiugrottam a bőrömbül”. Egy hónap múlva újra ritka magyar bélyegeket és postai levelezőlapokat kért, azzal, hogy „máig több mint 300 bélyegem van, egynéhány levelező lappal”. A régi könyvekkel is ekkor jegyezte el magát: Schnepfenthalba menet egy antikváriumban olyan elragadtatással szemlélt egy bőrkötéses, német nyelvű bibliát, hogy édesapja megvette neki. Kár, hogy nincsenek pontosabb adataink erről az első régi könyvéről.

Az érettségi vizsgát Budapesten tette le, majd beiratkozott a jogi egyetemre, ahol 1892-ben avatták doktorrá. Ekkoriban már szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket, zsebpénze jórészt erre ment el. Joghallgató korában huzamosabb időt töltött Párizsban, s azután is csaknem minden évben hosszabb utazást tett: járt Londonban, Lisszabonban, Bordeaux-ban, San Marinóban, Velencében, Genovában, de eljutott Afrikába is. A német mellé elsajátította a francia és az angol nyelvet − e három nyelv ismerete nélkül nehezen tudott volna tájékozódni a bibliofília szakirodalmában. Amikor viszont már szakmai körökben is egyre jobban felfigyeltek sikeres gyűjtőmunkájára, s igyekeztek bevonni a közéletbe, ő minden ilyen próbálkozásnak ellenállt.

1910-ben elvesztette atyját, majd 1915-ben édesanyját is − ekörül vette nőül a színinövendék Horváth Arankát, édesanyja felolvasónőjét. Harmonikusan éltek, felesége támogatta és segítette gyűjteménye gyarapításában és gondozásában. A háborút, majd az azt követő összeomlást azonban nehezen tudta elviselni. Depressziója kiteljesedett, amikor úgy érezte, mindennek vége − birtokai Erdélyben voltak −, vége a gyűjteményének is, hiszen a kommunista uralom meg fogja fosztani kincseitől. Apatikussá vált, amit elméje elborulása követett. Így élt még három hónapig, majd 1919. november 27-én elhunyt. Mintegy három évtizedes gyűjtőmunkája befejezetlen maradt, és végrendeletet sem hagyott.

A könyvtár pecsétje

Felesége még férje életében közölte a Széchényi Könyvtár igazgatóságával, hogy Todoreszku gyűjteményét a nemzetnek szánta, így biztosítva a páratlan értékű könyvtár megőrzésének és további fejlesztésének lehetőségét. Ezzel Széchényi Ferenc és Apponyi Sándor után Todoreszku Gyula az Országos Széchényi Könyvtár harmadik legnagyobb adományozója lett, amiért a Nemzeti Múzeum főigazgatóságának felterjesztésére a minisztertanács a könyvtár tiszteletbeli igazgatójává nevezte ki s a miniszteri tanácsosi címet adományozta neki. A kinevezés azonban már csak Todoreszku halála után jelent meg hivatalosan a Budapesti Közlönyben. A Kerepesi temetőben, szülei és két, kisgyermek korában elhunyt testvére mellé temették. Sírkövén ma is olvasható: „Tetteiben neve él s messzi korokra ragyog”.

Varga Bernadett

2016. szeptember 16-án 11 órakor nyílt kamaratárlatunk Dr. Todoreszku Gyuláról 

Országos Széchényi Könyvtár - Gyorsképek a Todoreszku-kiállítás megnyitójáról. A...

Minden reggel a korai órákban egy adott napra szóló OSZK-s emléket olvashatnak Facebook-oldalunk követői. A #napom hashtag-gel jelzett rovatunkban a mai napon egy 92 évvel ezelőtti eseményre emlékeztünk.

#napom 1924. szeptember 15. Gróf Apponyi Sándor e napon kelt, halálesetre szóló ajándékozási szerződéssel az Országos Széchényi Könyvtárnak adományozta XV–XVIII. századi magyar szerzők által írt, illetve magyar vonatkozásokat tartalmazó nyomtatványokat, térképeket és metszeteket magában foglaló, felbecsülhetetlen értékű, világhírű hungaricagyűjteményét a hozzá tartozó bibliográfiai segédkönyvtárral és könyvészeti ritkaságokból álló kisebb külön gyűjteményével együtt, hogy az az OSZK-ban örök időkre „Bibliotheca Hungarica Apponyiana – Gróf Apponyi Sándor Magyar Könyvtára” címen, minden más gyűjteménytől elkülönítve álljon a tudományos kutatás rendelkezésére.

Apponyi Sándor kora ifjúságától lelkesen gyűjtötte a magyar vonatkozású, idegen nyelvű könyveket a könyvnyomtatás kezdetétől egészen a 18. század végéig. Mivel magas állású diplomata családból származott, évtizedeket töltött Európa legjelentősebb városaiban, főképp Londonban és Párizsban. Hosszú élete során tudós szorgalommal gyűjtött, több mint 3000 kötetes hungaricakönyvtára külföldi szerzőktől származó, 1800 előtt megjelent, magyar vonatkozású műveket tartalmaz, köztük számos ritkaságot, a könyveken kívül röplapjellegű kiadványokat is. 

gróf Esterházy Alexandra (1856–1930): gróf Apponyi Sándor arcképe, festmény, fotó: Karasz Lajos. Régi Nyomtatványok Tára, Apponyi-terem.

Nagy Györgyi, a Régi Nyomtatványok Tára munkatársa három dokumentumot választott ki a híres Apponyi-gyűjteményből.

• József főherceg számára készült mértankönyvet
• A kávécserje termesztésétől a „fekete ital” főzéséről készült 17. századi naplót
• Buda 1686-os visszafoglalásának ostromairól szóló nyomtatványt

A József főherceg számára készült mértankönyv geometriai ábrái alatt egy-egy XVII. századi magyar vár vagy város látképét örökítette meg a készítő. Az így összegyűlt ábrázolássorozatnak köszönhetően a könyv egyedülálló a kor magyar vonatkozású metszetekkel díszített kiadványai között. Az egyes illusztrációk előterében megfigyelhető jelenetek pedig a korszak jellemző történéseit, a korabeli viseletet, fegyverzetet ábrázolják. Például Kapronca (ma Koprivnica, Horvátország) ábrázolásán az előtérben a kuruc fegyvertánc megjelenítése látható.

Anton Ernst Burckhard von Birckenstein: Ertz-herzogliche Handgriffe dess Zirckels und Linials Bécs, 1686. – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: App. H. 1217.

Luigi Fernando Marsiglii olasz tudós, katona, hadmérnök, diplomata, térképész Buda visszafoglalása után az elsők közt szerette volna Mátyás király híres Corvináit megtalálni. Ám sajnos csalódnia kellett. Az „Ázsiai italról” szóló gyakorlati ismereteit hazánkban, török fogságban szerezte, mikor a kávétörők között kellett szolgálatot végeznie. Munkájában részletes leírást ad a kávé állomásairól. A kávécserje termesztésétől a kávészemek pörkölésén át egészen a „fekete ital” főzéséig, melyek mind komoly felkészültséget és figyelmet igénylő tevékenységek. Az olvasó lelkére köti, hogy a kávé forrása után legalább négy miatyánknyi időt várjon. Csak azután kortyoljon belőle és élvezze annak frissítő, szívverést gyorsító, de ugyanakkor minden haragot csillapító hatását.

Luigi Fernando Marsigli: Bevanda asiatica… Bécs, 1685. – Régi Nyomtatványok Tára Jelzet: App. H. 2224

Apponyi Sándor gróf igyekezett a lehető legtöbb, legteljesebb külföldön megjelent magyar vonatkozású művet megvásárolni. Ránk maradt gyűjteményében számos mű foglalkozik Buda 1686-os visszafoglalásával. Az Amszterdamban megjelent nyomtatvány, a több hónapos ostromot napokra lebontva mutatja be. A belőle származó, itt bemutatott metszet pedig ehhez szolgál illusztrációként.

Dagverhaal van de vermaarde belegering der sterke stad Buda, Amsterdam, 1686. – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: App. H. 1248  

A gyűjtemény a lengyeli Apponyi kastélyból a húszas évek közepén került az akkoriban még a Nemzeti Múzeum épületében működő könyvtárba, majd 1985-ben a Budai Vár F épületébe költözött a nevezetes Bibliotheca Apponyiana. Az Apponyi-terem berendezését már jóval előbb le kellett volna bontani, hogy a bútorzat felújítása után újra beépíthető legyen a várban. Ennek ellenére az áttelepítés kitűnően sikerült: az ősnyomtatványok és az Apponyi-könyvtár hungarikái méltó környezetben nyertek elhelyezést.

A lengyeli Apponyi-kastély könyvtárszobája a 19. század második felében és a könyvtár Apponyi-terme 2011-ben.

A Hungarica-gyűjteményről Apponyi már jóval korábban elhatározta, hogy azt az ország számára fogja felajánlani. Mint neves elődei – Eszterházy Károly, Batthyány Ignác, majd a két Széchényi és a két Teleki gróf – ő is tudatában volt annak, hogy a nagy vagyon és a származás nemessége nemcsak előjogokat jelent, hanem morális példaadásra, a közösség kulturális felemelkedését elősegítő, áldozatos mecénási tevékenységre is kötelez.

Soltész Zoltánné: Apponyi Sándor Hungarica-gyűjteménye és katalógusa. In.  Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1994. március – Elektronikus Periodika Archívum 

Nagy Györgyi