Batthyány Lajosné Zichy Antónia (1816. július 14.– 1888. szeptember 29.) személyéről mindenekelőtt férje mártíromsága, hozzá való, semmilyen áldozattól és fenyegetéstől vissza nem riadó, hűséges kitartása, mélységes, élethosszig tartó mély gyásza ismert. Esetleg a Zichy-lányok: Antónia és Karolina sugárzó szépsége, a reformkorban betöltött társadalmi szerepük, amelyeket Petőfi is megénekelt.

Családi életük, belső kapcsolatrendszerük szintén nem titok az utókor előtt. Sokan és sokat írtak már róluk. Most néhány olyan dologra kívánom felhívni a figyelmet, amelyekről van tudomásunk ugyan, de nem eléggé közismertek a tények, jóllehet nem tanulság nélkül valók és példaadók.

Batthyány Lajosné Zichy Antónia – Kézirattár, Arcképgyűjtemény

Antónia és Karolina történetének a szabadságharc bukásával nem volt vége. Tartásuk, engesztelhetetlenségük, gyászuk az egész országot megindította, mindez azonban – önmagában – a megtörtént gaztettre, részükről tragédiára adott –, komoly, belső tartást és önfegyelmet mutató, magasztos, de érthető emberi válasz. Zichy Antónia későbbi élettörténete, közéleti szereplése azonban olyan erényeket is felmutat , amelyek nem eléggé ismertek, és méltók a megemlékezésre. Mert a gyász nem akadályozta meg abban (sőt, talán inkább sarkallta), hogy sok mindent végbevigyen. Ez erős lélekre vall és példamutató.

1849 után hazánkban sok asszony maradt özvegyen. Ez a sors jutott osztályrészéül az első felelős magyar kormányfő feleségének is. Harminchárom évesen, három kisgyerekkel maradt egyedül 1849. október 6-án. Férje kivégzését követő hónapokban gyermekeivel együtt külföldre távozott. Vele ment gyermekei nevelőjeként a vagyontalan és jövedelem nélküli Horváth Mihály. Batthyány vagyonát elkobozták, de a Zichy-vagyon biztosította megélhetésüket. Antónia elsősorban gyermekei nevelésével foglalkozott.

Barabás Miklós: Gróf Batthyány Lajos – In: A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője 3. Főszerkesztő: Kovács Tibor. Helikon, Budapest, 1996, 50. o.– Magyar Elektronikus Könyvtár 

Emlékezései szerint utolsó találkozásuk alkalmával férje azt ajánlotta, hogy menjen Pozsonyba atyjához, Zichy Károlyhoz. Ő azt felelte, hogy sógornőjéhez, Amáliához (gróf Karol Westerholt feleségéhez) készül Bajorországba. Először tehát itt éltek, majd Párizsban, végül 1852-ben Zürich mellett, Rorschachban telepedett le a család. Antónia nem érezte jól magát, így írt ekkor Vörösmarty Mihálynak: „Kik bár a külföldön élünk, de szívvel-lélekkel mindig édes hazánkban, bús emlékeinken merengünk.” Az emigráció munkájában nem vett részt, mégis – mint a hamis vádak alapján kivégzett első felelős magyar miniszterelnök özvegye – szimbólummá vált az európai magyar emigráció számára. Az emigráció éveiben – látványos politikai aktivitás nélkül – külföldre menekült neves politikusok kis csoportja alakult ki körülötte. Ez magyarázza az osztrák politikai rendőrség folyamatos érdeklődését még Svájcban is, ami csak egy évtizeddel Antónia hazatérte után szűnt meg. Az emigrációban Batthyányné segélyezte a birtokaitól megfosztott, jövedelem nélküli Teleki Lászlót. A segélyeket a gyermekei mellett nevelősködő Horváth Mihály útján juttatta el. 1852. márc. 21-én Vukovics Sebő levélben közölte, hogy 32 fontról szóló váltó összege Batthyány grófnő adománya a menekülteknek.

Batthyányné az emigrációban férje kabinetjének egy másik miniszterével Mészáros Lázárral volt segélyező kapcsolatban. Mészáros Törökországon át Angliába, majd az Egyesült Államokba távozott. Még Jersey szigetén tartózkodott, amikor 1852. május 8-án, majd 29-én köszönte meg „az áldott grófnő” jótékonyságát. Az Államokba hajózva Mészáros Batthyányné támogatásával New Jersey államban 23,5 acre földet vásárolt, mint beszámolt arról 1853 december végén Vukovics Sebőnek is. A balszerencse azonban üldözte Mészárost. A háza leégett, a szélsőséges időjárás tönkretette gazdaságát. Batthyányné újabb 100 talléros segélyéről 1856 februárjában már a New York melletti Long Islandról tájékoztatta Vukovicsot.

A Batthyany Lajos 1848-as kormánya – Zichy Antal: Gróf Széchenyi István életrajza, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1896-1897. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Amikor Zichy Antónia 1853-ban nagyapjától tekintélyes vagyont, egymillió forintot örökölt, a császári hatóságok megpróbálták rávenni, hogy az örökség átvétele miatt hazatérjen. Ezt inkább elutasította. Nem bírt azonban sokáig külföldön élni. Hosszabb távollét után 1855-ben kapott engedélyt arra, hogy családjával hazatérjen.

Az emigráció 1856 januárjában arról értesült, hogy az özvegy készül haza, s decemberben pedig már arról, hogy a telet Pesten tölti. Antónia 1856 elején költözött haza, Dákán vásárolt egy kisebb kastélyt, férje akaratához ragaszkodva annak hatalmas elkobzott vagyonából nem kért vissza semmit az osztrák államtól. A mindig gyászruhát viselő, de soha sem panaszkodó özvegy hamarosan a passzív ellenállás élő jelképének számított. Leányait magyar családok sarjaihoz adta feleségül, esküvőjük szinte az osztrák uralom elleni tiltakozásnak számított. Tüntetésszámba ment, ha megjelent egy-egy társasági eseményen. „Batthyányné ellenséges indulatot táplál és terjeszt a felséges uralkodóház ellen, izgatásainak már meg is van a szemmel látható hatása” – fogalmazott egy titkosrendőri jelentés.

Gróf Batthyány Lajosné kastélya Dákán; Vasárnapi Ujság, 1861. márczius 17. – Digitális Képarchívum 

Batthyányné hazatelepüléséről a nyilvánosság csak a Vasárnapi Újság 1861. március 17-i számából értesült, amikor a cikkből megtudta, hogy az özvegy a Veszprém megyei Dákán megvette gróf Festetich Leo kastélyát, s ott él visszavonultan. A közlés érdekessége, hogy a lap első oldalán a kényszerből hazatért Teleki Lászlót köszöntik a közelgő országgyűlés alkalmából. Mind a Batthyánynéról, mind a Telekiről szóló cikk megemlíti, hogy Teleki egyik első útja az özvegy meglátogatására vezetett. Ez pedig azért érdekes, mert e látogatásnak az adott igazi politikai súlyt, hogy Teleki, aki ezen vizitálása alkalmából részesült az első nyilvános ünneplésben, Dákáról keltezte Nógrád, majd Zemplén megyéknek szóló leveleit.

Ismeretes, hogy az országgyűlést 1861 augusztusában feloszlatta az uralkodó, s megkezdődött az ún. Schmerling-féle provizórium. Az 1861-es év minden kezdeményezését azonban nem lehetett felszámolni. Ekkor szerveződött a Magyar Gazdasszonyok Egylete (1861. március 15-én alakult „Nemzet Gazdasszonyai” néven), melyet Antónia – aki élete végéig sokat jótékonykodott – Damjanich János özvegyével együtt alapított. Tulajdonképpen honleányképző intézet volt, gazdag és szegény lányokat is oktattak itt. Az intézmény a provizórium idején is fennmaradt, majd 1862-ben hatósági jóváhagyást nyert. Ekkor az első közgyűlés elnöknek Damjanichnét választotta, s egyben pártfogónak kérte fel gróf Zichy Pál Ferencnét. A Vasárnapi Újság 1864 szeptemberében Damjanichné arcképét közölve lelkes írásban számolt be az egylet munkájáról, amelynek feladatát így fogalmazta meg: anyagi és erkölcsi eszközökkel és szép példákkal honleányi, női és háziasszonyi tekintetben hatni, buzdítani és gyámolítani mindazon körökben, mely a férfiúi működés és az intézkedés határán kívül esik. A célkitűzésből világos, hogy a Magyar Gazdasszonyok Egylete hazafias feladatokat is magára vállalt a praktikus feladatok (szegény és árva leányok segélyezése és nevelése, kiállítások szervezése) mellett.

Gróf Batthyány Lajosné, Zichy Antónia grófnő; Vasárnapi Ujság 1888. 36. évf. 40. sz. október 7.) – Digitális Képarchívum 

1862-ben kapták meg a működési engedélyt. Az első közgyűlésen Damjanich Jánosnét, a másik köztiszteletben álló özvegyet választották elnöknek, Batthyányné a választmány tagja lett. Folyamatosan részt vett a szervezet munkájában. 1877–1886 között alelnök volt, illetve az egylet által létrehozott árvaház tanügyi bizottsága elnöki tisztét töltötte be. Az egyesület egy árvalányházat akart a főváros területén felállítani, az e célra befolyt gyűjtésekből már 1866 nyarán meg tudta nyitni árvaházát és elemi iskoláját a Három dob (ma Damjanich) utcában. Az 1870-es években az épületet 68 leány befogadására bővítették ki. Az árvák mellett fizető növendékeket is felvettek, a bővített épületben így már elemi és polgári iskola is működhetett.

Egy-két évtized után az épület szűknek bizonyult. A század végén tervbe vett új, modern, 150 férőhelyes intézet létesítését vették tervbe. Budapest akkori területén ehhez nem volt meg az anyagi erejük, így elfogadták özvegy Beniczky Gáborné gróf Batthyány Ilona ajánlatát, mely szerint az intézetet a fővárostól ugyan kissé messzebb fekvő Cinkotán, olcsó telken építsék fel, az ő parkja és kastélya mellett. Ennek utóda a mai Szerb Antal Gimnázium, melynek falán Zichy Antónia halálának évében emléktáblát helyeztek el.

Az emléktábla napjainkban a Szerb Antal Gimnázium falán

Batthyányné jótékonykodásának ismerjük egyedi eseteit is. 1863-ban a Magyar Írók Segélyegylete megjelentette a Részvét Könyve című kötetet. Ez a kortársak írásait tartalmazza, egyébként azonban sem előszót, sem bármiféle információt a kiadványról nem közölt. A kötet belső címlapja előtt található Batthyányné fényképe, ez jelzi kétségtelen támogatását. 1863-ban és 1866-ban az országos ínség idején Batthyányné részt vett a rászorulók segélyezésére rendezett bazárokon és más rendezvényeken.

Zichy Antónia a kiegyezés után sem változtatott nézetein. Amikor 1867. június 8-án, a koronázás estéjén fényárban úszott a főváros, csak egyetlen palota ablaksora volt sötét: az övé. A kiegyezés utáni világ már nem az ő világa volt, melyet nem fogadott el, hiszen Ferenc Józsefből, aki férjét kivégeztette, szeretett magyar király lett, és mindenki támogatta a a Magyarországnak immár megfelelő fejlődési keretet adó Monarchiát. Antónia nemkívánatos lett, és ezzel tisztában volt. Visszavonult a nyilvánosság elől, de nem tett semmilyen erkölcsi engedményt a hatalomnak.

A Batthány-gyászünnepély: gyászmenete a Kerepesi úti temetőben (Székely Bertalan rajza után); Vasárnapi Ujság 1870. 17. évf. 29. sz. julius 17. – Digitális Képarchívum 

Engesztelhetetlensége – alighanem fájdalmas – túlzásra is ragadtatta. Fiát, Elemért megakadályozta abban, hogy feleségül vegye Erzsébet királyné unokahúgát, Marie Louise Wallerseet. Azt írta neki, hogy „a gyilkos családba nem nősülünk” s ha elveszi a grófnőt, házasságuk napján öngyilkosságot fog elkövetni. A tervezett házasság meghiúsult. Ha igaz szerelem volt, kár érte, ez esetben nem lehet nem Rómeóra és Júliára gondolni.

Egy barátnőjének írt soraival búcsúzott a közügyektől:

„Akkor az egész ország szenvedett, és az én hangom szimpátiát gerjesztett, és minden ember sietett vigasztalni, most az ország örvend, meg vannak elégedve az emberek, az én szomorú hangomat nem szívesen hallják, mert mintegy szemrehányás hangzik”.

A Batthyány Mauzóleum napjainkban a Kerepesi temetőben

Utolsó ismert nyilvános szereplése 1870 júniusában férje ünnepélyes újratemetése volt, ahol lányaival, azok férjeivel és Elemér fiával vett részt. Ferenc József iránti tiszteletből a temetést nem Magyarország, még csak nem is a kormány, hanem Pest város önkormányzata rendezte. A Vasárnapi Újság július 5–19. között három számban foglalkozott az országos politikai rendezvénnyel. A lap június 19-én Batthyányné életútjának fontosabb eseményeit tekintette át, címlapján közölve gyászruhás arcképét.

Gróf Batthyány Lajos özvegyének arcképe a Vasárnapi Ujság címlapján 1870. június 19-én – Elektronikus Periodika Archívum

Az 1870-es években folytatott tevékenységét, nyilvánosságot kerülő jótékonykodását Friedreich Endre szépen foglalja össze a Gróf Batthyány Lajosné című munkájában. Antónia 1888. szeptember 29-én hunyt el a dákai kastélyban. Kívánsága szerint férje búcsúlevelét, melyet egy fekete bársonytokban hordott, és soha nem adott ki a kezéből, a szívére tették, úgy temették el férje mellé. A levél másolatát az asszony halála után azonban nyilvánosságra hozták. Zichy Antónia a gyászruhát férje halála után lélekben sohasem vetette le. Emlékezéseiben gyermekeihez intézett előszavában így írt:

„Ezen gyászos nap (ti. 1849. október 6.) szívemben egy mély sebet ejtett, mely azóta sohasem hegedett be, és ha családom és barátaim körében jól is éreztem magamat, víg is voltam, nem múlt el egy nap sem, amelyben nem emlékeztem volna azon óráról, mely engem özveggyé és titeket árvákká tett.”

Szerk.: Z. M.

Legújabb nagykiállításunkon Zichy Mihály illusztrációival díszített abumok mellett láthatók a Kézirattárból származó fényképek, a Zichy-levelezés vonatkozó darabjai, és a könyvtár zeneműtárának állományában lévő, Zichy nevével fémjelzett dokumentum, a Hubay Jenő 18 dalát tartalmazó kotta is.

Hessky Orsolya művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa nyitotta meg 2016. június 15-én a tárlatot. A beszédét sokan hallgatták, most még többen olvashatják is:

Tisztelt hallgatóság, kedves vendégek!

A Zichy Mihály illusztrációs tevékenységét bemutató kiállítás bár nem nagy, jelentősége egyáltalán nem mérhető a kerületével, ugyanis több nagyon fontos kérdést is érint, amelyekről a kiállítás megtekintése előtt érdemes beszélni néhány szót, hogy e műveket – akár könyvi, akár rajzi mivoltukban¬ – jobban értékelje s értse az ember. A XIX. századi irodalmi illusztrációk jelentőségének megértése, a díszalbumok képzőművészeti értékének, ezen belül Zichy Mihály munkásságából e fejezet ismerete jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy magukat az egyes illusztrációkat is jobban lássuk és végső soron a kép és szöveg kapcsolatának XIX. századi alakulásában jobban elhelyezhessük őket.

A grafika, s benne a rajz története a XIX. század kezdete óta a festészettel párhuzamosan fejlődő, külön történet, amely mindvégig és jelentősen befolyásolta a festészeti motívumok alakulását – noha az ember éppen fordítva gondolná. Már a XVIII. század végén jelentős grafikai irányzatok indultak, éppen az illusztrációknak köszönhetően, amelyek a könyvkiadás, könyvolvasás egyidejű forradalmával párhuzamosan, illetve ennek is köszönhetően igen gyorsan elterjedtek. Az illusztrációs tevékenység ugyanis a nagy egyházi és arisztokrata megrendelők elvesztésével nagyon sok művésznek biztosított megélhetést; a XIX. század elején felfoghatatlanul sok könyvet nyomtattak, újonnan feltalált sokszorosítási technikák sokkal érzékenyebb ábrázolást tettek lehetővé. Először inkább a hivatalos rajzolók, sőt karikaturisták készítették a rajzokat/illusztrációkat, később, nagyjából az 1820-as évektől azonban a festők is egyre inkább vállaltak illusztrációs munkákat. A könyvkiadás újabb és újabb klasszikusokat vett elő vagy fedezett fel: nemzeti eposzokat, a Bibliát, Dantét, Shakespeare-t, s a világirodalom további nagy alkotásait. Ezzel párhuzamosan ezek a témák az olajképekre is átszivárogtak, sőt, falkép-ciklusokra, egyes uralkodók újonnan épített palotáikba a legnevesebb művészeket irodalmi témák falra festésével bízták meg. E nyilvánvaló funkcióváltásnak köszönhetően a század közepére már jelentősen megnövekedett az illusztrációk presztizse.

A könyvkiadás tehát töretlenül virágzott, a filléres kiadványoktól a legdrágább kötetig már szinte minden illusztrációval jelent meg. Valóságos tömegtermelésről beszélhetünk, amelynek követelményei végső soron a XIX. század második felének egész illusztrációs tevékenységét meghatározták. Éppen ezeknek a tendenciáknak volt egyik kísérő jelensége a díszkiadások felbukkanása, amely a század utolsó évtizedeiben már Magyarországon is a könyvkiadás egyik fontos szeletét jelentette. Nagyon kevés olyan tanulmányt ismerek, amely a díszkiadványok bármely szempontú tárgyalásával foglalkozna. Az egyik éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy a tipikusan a historizmus iparművészeti termékének tekinthető díszkiadások a könyvművészeti kutatásokban szinte alig jelennek meg, egyes tanulmányok, különösen a XX. század elején és a két világháború között egyenesen „átugorják” ezeket a köteteket, mint olyan ízléstelen és csupán piaci megfontolásokon alapuló nyomdatermékeket, amelyek nem képezhetik a tényleges könyvművészeti kutatás témáját. Arra hivatkoznak, hogy a tömegtermelés a képek folyamatos minőségi romlását hozta magával. Ez éppen igaz lehet, ám a könyv szellemi értékének devalválódása már kevésbé egyértelműen érhető tetten, hiszen a klasszikus szövegek változatlanul jelentek meg. Az olcsó kiadványokban a papír, a kötés, a sokszorosítás módja és minősége romolhatott, amely ellen a kiadók megpróbáltak fellépni: exkluzív, kiállításában – borító, papír, illusztrációk – is különös értéket képviselő kiadványokat dobtak piacra, abban a reményben, hogy ezek képesek a könyv mint szellemi termék értékét helyreállítani. Ugyanakkor viszont az igényes kiállítású kötetek anyagi haszna sem volt elenyésző, és sokkal inkább egyes vásárlói rétegek reprezentációs céljainak kielégítését szolgálták; éppen ez a kettősség teszi különösen érdekessé a díszkiadások kérdését. Németországban az 1870-es évek közepétől jelentek meg az első kifejezetten ilyen szándékú és kiállítású művek, és konjunktúrájuk nagyjából két évtizeden keresztül tartott. Összehasonlításképpen: Franciaországban Gustave Doré egyes munkáit jelentették meg ebben a formában, Angliában a preraffaeliták tevékenysége egészen más típusú exkluzivitást képviselt már a hatvanas évektől, Magyarországon pedig éppen Ráth Mór, Zichy illusztrációi első kiadójának tevékenységével jellemezhető ennek a törekvésnek a megjelenése. Ráth Mór már a hatvanas évek végén jelentetett meg díszkiadásnak nevezhető köteteket Vörösmarty, Arany és Eötvös József műveivel.

A díszkiadású kötetbe az irodalom bármely műfaja belekerülhetett: a kezdetek mindenképpen a világirodalom klasszikusaihoz köthetők, 1867-ben például Németországban a század eleji klasszikus írók és költők szerzői jogai nagy tömegben jártak le, s ekkor ezek a művek elárasztották a piacot. De díszkiadvány mindenféle műfajban született. Az ismeretterjesztő témák közül főként a földrajzi és etnográfiai irodalom, valamint az utazási beszámolók voltak különösen album-képesek, mivel számos látványos, érdekes illusztrációt vonultathattak fel, amelyre a műveltségére adó olvasóközönség kíváncsi volt. A díszkiadás rendszerint nagyméretű, sok – esetenként több száz – illusztrációval díszített könyv vagy konvolutum, minden részletre kiterjedő, igényes kivitelezéssel: az illusztrációk többféle technika felhasználásával jelentek meg, papírja, a borító anyaga drága, berakással, aranyozással díszített. A korban ezeket az igazán sok pénzbe kerülő, ritkaságszámba menő, bibliofil köteteket szinte státuszszimbólumnak tekintették, amelyek egyetlen nagypolgári szalonból sem hiányozhattak.

Az illusztráció korabeli megítélése – éppen rendkívüli elterjedtsége okán – teljesen mentes volt azoktól a negatív tartalmaktól, amelyet ma esetleg a szó hallatán érzünk. A század folyamán a technikák fejlődésével, a rajzi stílus változásai mellett az illusztrálás módszere is alakult. Míg a század elején inkább egyfajta tömörítés, absztrahálás volt jellemző, amely az olvasót/szemlélőt továbbgondolásra késztette, a század második felében a valósághűségre való törekvéssel párhuzamosan a cselekményhez kapcsolódó illusztrációs megközelítés egyre erősebben jelentkezett, a rajzolók egyre inkább kiindulásnak használták a szövegeket. Azaz a kép és a szöveg viszonya részben szorosabb, inkább úgy mondanám: konkrétabb lett, másrészt ez az olvasótól lényegesen kevesebb szellemi munkát várt el. Ezt támogatta az illusztrációk ciklusokban való megjelenése is. Csak példaképpen: Míg Delacroix Goethe Faustjához összesen 17 illusztrációt készített, addig Liezen-Mayer Sándor ötvenet (a vignetták nélkül), Zichy Mihály pedig töredékben maradt Faust-sorozatából 25 készült el úgy, hogy Margit még meg sem jelent a rajzokon. A felrótt devalválódás tehát például inkább a szöveg és kép kapcsolatának szintjén érhető tetten.

Zichy Mihály munkássága már nagyjából ismert a magyar közönség számára, ezért csak címszavakban említem azokat a mozzanatokat, amelyek e kiállítás szempontjából a legfontosabbak: a cár udvari festője volt, munkája azonban szinte teljes egészében rajzolásból állt. Ő volt az a művész, aki mindig is festő akart lenni, de tehetsége sokkal inkább a rajzolás irányába vitte, hiszen páratlan rajztudása hamar megnyilvánult, s emellé a cári udvarban szintén páratlan rutin társult. Az 1880-as évekre tudomásul vette, hogy alkata inkább a rajzolásra teszi alkalmassá, s ettől kezdve fordult teljes energiájával az illusztrációk felé. Noha Oroszországban élt és dolgozott, mégis magyar kiadványok rajzolója lesz, elsősorban azért, mert ráébredt, hogy hazája művészeti életével leginkább így tarthatja fenn a kapcsolatot, ráadásul az illusztráció műfaja kiválóan alkalmas arra, hogy biztosítsa számára hazája közönségének nyilvánosságát. Mint Révész Emese írja az Arany-balladákról szóló kimerítő tanulmányában, Zichy meggyőződése az volt, hogy a könyvillusztráció nemcsak az irodalom terjesztését és szeretetét szolgálja, hanem a képek univerzális jellegénél fogva az elszigetelt magyar irodalom külföldi megismertetését is elősegíti. A művész így tulajdonképpen küldetést vállalt magára.

Zichy már az 1870-es évek második felétől részt vett hazai kiadványok illusztrálásában, például Petőfi verseinek díszkiadásaiban, 1880 körül Zichy Géza A leányvári boszorkány című művéhez, emellett több olyan kötetben is részt vett, amelyben szinte a korabeli teljes magyar festőgárda szerepelt. 1883-tól dolgozott Madách Imre Az ember tragédiája című művének illusztrációin, amelynek díszkiadása 20 rajzával végül 1880-ban jelent meg. Lermontov Mary hercegnője és a grúz nemzeti eposz, Sota Rusztaveli A tigrisbőrös lovag című munkái következtek – ezek nem hazai kiadásban. 1887 őszétől merült fel Arany János balladáinak illusztrálása, amelynek eseménytörténete Révész Emese említett tanulmányából részletesen megismerhető. Arany János 24 balladája 1894 és 1898 között 18 füzetben látott napvilágot, a mind a 24-et tartalmazó díszmű 1899-ben jelent meg. A kiállítás lehetőséget nyújt arra, hogy összehasonlítsuk az Ember tragédiájának színenkénti egy-egy, csúcspontra kihegyezett rajzait a balladák mintegy permanens megjelenítésével. Zichy az egyes költeményekhez fűzött képek nagy száma mellett a szöveget is maga írta le, ezzel is a kép és szöveg legteljesebb dekoratív, vizuális egységének megalkotására törekedett. A kézírásos szöveg és a rajzok egymással párhuzamosan futnak, egyenrangú, egymást harmonikusan kiegészítő elemek, amelyek a költő és a rajzoló/illusztrátor egybevágó interpretációjának tanúi.

A kiállítás ismertetése a kurátorok szép feladata lesz, ezért búcsúzóul már csak annyit szeretnék mondani, hogy a XIX. századi rajzművészettel és grafikával foglalkozó művészettörténészként külön öröm számomra, hogy a könyvművészet kapcsán egy tisztán grafikai tárlat született itt meg, s köszönöm, hogy a megnyitó erejéig részt vehettem benne.

Köszönöm a figyelmet.

Hessky Orsolya

A szeptember 15-ig nyitva tartó Zichy-kiállítás keddtől szombatig egész nyáron is látható! 

Pontosan tíz éve, hogy 2006. július 4-én Budapesten elhunyt a vajdasági Újvidéken született festő, költő, zenész, dalszövegíró, performer, avantgarde mágus, Bada Tibor, művésznevén Bada Dada.

Bada Dada önarcképe „Nem fogok a Nemzetibe bekerülni”. Bada Dada: A jó és a gonosz küzdelme az unalom ellen. In. mindennapi.hu portál, 2011. augusztus 22. 

A vajdasági magyar művészeti élet különleges figurájának számított, Ördög és Megváltó egyben, talán az utolsó dadaista alkotó, aki utánozhatatlannak bizonyult. Gyakran hozta zavarba, botránkoztatta meg obszcenitásával, fanyar humorával és mély kitárulkozásával a közönséget. Kezdetben a jugoszláv képregények mintájára készített képverseket, majd dr Máriással együtt tagja lett a Jugoszláviai tudósok nevű zenekarnak, amely később Tudósok néven működött. Bada Dada kultikusnak számító, dadaista dalai: Apa kocsit hajt;  Szabó Rozáliát agyonbaszta a villám; Ne aggyad az agyad! [hangfelvétel], 1993. Tudósok együttes, Bada Dada, dr. Máriás, Budapest, 1G Records, 2009.  Az alkotások pontosan fémjelzik a zenében, a költészetben és a színházban egyaránt otthonosan mozgó művész szarkasztikus intellektusát.

A dadaista művész megnyilvánulásai, poétikai attitűdje rokonságot mutat Domonkos István, jelenleg Svédországban élő vajdasági költőével, aki úgyszintén, mint énekes-költő is, nagyot alkotott.

Bada Dada ismer engem In. BDK blog bázis, 2007. január 16. 

Bada Dada a művészetet tekintette valóságnak, erőteljes és öntörvényű személyisége, miként Sziveri Jánosé, alkalmatlannak bizonyult bármilyen kopromisszumra. Performanszaiban egyedülálló módon volt képes a provokációra. Szövegei, képei, produkcióinak megvilágosító ereje „kimozdítja” a befogadót mindennapi automatizmusaiból. Bada Dada gesztusai kényelmetlen helyzetbe hozzák az önfeledt konformistát. Sajátos esztétikáján túl ez a másik releváns hatása: megkérdőjelezni a bonyolultságot, azt a nyelvet keresi, amely közvetlenül képes megszólítani a befogadót. Bada Dada – kívülről szemlélve – a legszabadabb művész, éppúgy, akár Marcel Duchamp. Marcel Duchamp életpályája talán a legjobb példa arra, hogy a művész totális szabadságot igényel maga körül.

„Duchamp maga a szabad alkotás joga, az újítás joga, ennek a szabadságnak a kivívásának a szükségessége és a nyitottság szimbóluma volt már a 30-as években is...” – írja Petőcz András Dimenzionista művészet című könyvében. Bada Dada élt is ezzel a jogával.

Valós életében veszedelmes kísértetek látogatták. Pengeéles, szarkasztikus humorát végül saját maga ellen fordította, s ezt az a tény is mutatja, hogy öngyilkossággal vetett véget életének. Utolsó éveiben a Bada Csony, a Hevi Metál Metil Haver, a Mosoly Trió és egyéb formációk frontembereként adott koncerteket.

Ki nevet a végén? címmel 2016-ban az A38 hajón kiállítás nyílt Bada Dada halálának 10. évfordulója alkalmából, ahol a látogatók találkozhattak a művész és élettársa festményeivel.

„Fergeteges tempóban elkaszál tíz szám: panelpunk és nowave mjúzik, Bada Dada recitál és kántál. A feszes és a kibicsakló, a tiszta és a hamisba hajló organikus keveréke. A jugoszláv Tudósok, akik se nem délszlávok, se nem tudósok, hideghengerműként üzemeltek. Amióta »döglött katonák felől fúj a szél«, a noviszádi vekkerstekkerek megkomolyodtak és megkeményedtek. Mojá generácijá!” – írta Triceps a Badáék 1993-as Tilos az Á-beli koncertjéről kiállításmegnyitójában. A tűrhetetlen idióta és megváltó zseni – meséli Triceps Badáról – nem tudott, nem akart semmiről lemondani: inkább mindenről lemondott. Rólunk is.

Bada Dada: A Röfi család című legendás festménye. Bárdos Deák Ágnes: „Szép utóéletet kívánok” – Bada Dada kiállítás. In. Magyar Narancs, 2014. február 13.

A Szombathy Bálint által írt és szerkesztett Totál érzelemhalál című könyv Előszava így mesél Bada Dadáról:

„Bada Tibor művész volt, és művészként kívánt (meg) élni. Csupán ennyit óhajtott. Az öntörvényű művész klasszikus sorsa jutott neki, mert nem is keresett mást, ennél többet. Nem vágyott semmi extrára. Felismerte élet adta, kánonon kívüli szerepét, és azt hitelesen játszotta el. Túlságosan is hitelesen, az önmegsemmisítés nullpontjáig, követve ösztöneit, zajos érzelmi világának, és egzaltált pszichéjének lökő erőit. Zabolátlan természetének és számottevő kreativitásnak nyomán a rajzok, festmények, versek, kollázsok és egyéb hibrid műfaji-technikai lelemények százai maradtak utána.”

Egyéni kiállítások

• Gallery by Night, Budapest, performance (1992)
• Élőholt szoba, Veszprémi Egyetem Aula (1992)
• Dolce for niente, Stúdió 1900 Galéria, Budapest (1994)
• Vad a Bada Dada, Stúdió 1900 Galéria, Budapest (1996)
• Totális tavasz, Stúdió 1900 Galéria, Budapest (1999)
• Bada Dada emlékkiállítás, Home Galéria, Budapest (2008)

Lemezei

Jugoszláviai tudósok:

• Az igaz tudósok (Szerzői MC, Újvidék, 1989)
• Atom-atom az a harcom! (Black Hole Sound MC, Újvidék,1991)

Tudósok:

• Ne aggyad az agyad! (Bahia CD, Budapest, 1993)
• Repülő tudomány (Bahia CD, Budapest, 1995)

Filmjei

• Pánik ping-pong, rajzanimáció (3:30), Budapest, 1993. Írta, rajzolta, rendezte: Bada Dada. Zene: drMáriás – Bada Dada
• Help, rajzanimáció-sorozat (10 x 0:30) Varga Stúdió, Budapest, 1994-96. Rendezte: Lehotay Zoltán. Rajzolta: Bada Dada
• Frontline, rajzanimáció (6:30) Varga Stúdió, Budapest, 1997. Írta, rajzolta, rendezte: Bada Dada.

Szegedi-Szabó Béla

Bud Spencerre emlékezünk.

1955 telén, barátságos vízilabda mérkőzésen 7:3-ra győzte le Magyarország Olaszországot. A 2005-ben készült Századunk című történelmi dokumentumsorozatban Gyarmati Dezső olimpiai bajnok mesélt a meccsről és az egy gólt szerző Bud Spencerről, aki akkor még Carlo Pedersoliként az olasz vízilabdacsapat válogatott játékosa volt.

„Persze, találkoztunk később is, igen, találkoztunk még Nápolyban, egyszer kint voltunk a válogatottal – emlékezik Gyarmati Dezső. Egy versenyautót szerzett valahonnan, és elmentünk kettesben autózni ... ő vezetett. Benne volt az „olasz életben” nyilván, és lépni is tudott előre, nagy figura lett. De akkor is kedves volt, barátságos. Nem volt egy nagyszerű játékos, de hát válogatott volt, erős volt, bekket játszott, és gólt is lőtt ezen a meccsen.”

A Századunk című dokumentumsorozatot Hanák Gábor és Bokor Péter készítette, a Gyarmati Dezsővel készült interjú az OSZK Történeti Interjúk Tárában kutatható.

Baldóczy Csaba ma ünnepli 60. születésnapját.

Válogatásunkkal köszöntjük a jeles napon!

Standfotós felvételeivel többek között a Cserepek, a Kettévált mennyezet, Malom a pokolban, Csak semmi pánik, Vadon, Kék Duna keringő, Az utolsó nyár című filmeknél találkozhattunk.

Gyorsblogunkban további kiíváló standfotós felvétleket mutatunk.

OSZK Fényképtár

Az utóbbi két évszázadban rengeteg muzsikust foglalkoztatott a „programzene” problémája: vajon mit és hogyan ábrázolhat a zene, ki lehet-e hangjegyekkel fejezni zenén kívüli eseményeket, műalkotásokat? Liszt Ferenc igennel felelt a kérdésre, és híres szimfonikus költeményeiben a Victor Hugo-verstől (Amit a hegyen hallani) a Shakespeare-drámáig (Hamlet), a Zichy Mihály-tollrajztól (A bölcsőtől a sírig) egészen a történelmi tárgyú Wilhelm Kaulbach-freskóig (Hunok csatája) mindenféle műalkotás zenei ábrázolására kísérletet tett. A szkeptikusok szerint azonban a zene végső soron mindig zene marad, még ha egyes vonásait külsődlegesen kapcsolatba lehet is hozni a zeneszerző számára állítólag ihletet adó műalkotással vagy eseménnyel.

Szilaveczky Árpád Nemzetközi Football-Match-Indulója mindenesetre igazi kuriózum, ugyanis egy focimeccs eseményeinek programzenei ábrázolását nyújtja. Zeneileg nem túl meggyőzően – hiszen a darab közhelyszerű indulótöredékeket sorakoztat egymás mellé, az egyes részletek közé átvezetésként többnyire egyszerű hangismételgetést iktatva. E kezdetlegesség fényében valószínűnek tűnik, a „komponista” azzal a Szilaveczky Árpád tanítóval lehet azonos, aki 1893-ban végzett az Esztergomi Érseki Tanítóképzőben, majd rövid szolnoki működés után Budapesten oktatott, s 1934-ben a X. kerület Templom tér 2. szám alatt működő polgári fiú-és lányiskola igazgatójaként ment nyugdíjba.

A kevéssé inspirált zenei megvalósításért azonban kárpótol a zongoradarabnak a kottába nyomtatott megjegyzésekből részletesen kiolvasható cselekvénye:

Harangozás a matchre
A nézők gyülekezése
Az autók robogása
A közönség tippel
Lármás vita
Jönnek!
A küzdő ifjak kivonulása
A síp
A játék kezdete
Hands!
Hands után a hangulat
A játék folytatása
Tach
Tach után
Élénk tempó
Korner
Aggodalmak a büntető rugás előtt
Rugás
Fellélekzés
Goal előtt
Goal
Goal után a lelkesedés
A tömeg megmozdul
A játék vége
A győzők hymnusa
Hazafelé
Befejezés

Lapozható galériában olvasható a teljes kotta:

Az utolsó előtti „tétel” ráadásul meglepetéssel szolgál, a hazafelé tartó nézők ugyanis rövid dalban összegzik a meccs tanulságait. A szintén Szilaveczkytől való szöveg ugyan éppoly szerény inspirációról tanúskodik, mint a zene, első soraiban mégis fontos támpontot nyújt a darab megírására ihlető focimeccsel kapcsolatban:

Itt volt lám az osztrák sógor
Mert kikapni rajt’ volt a sor
Nos kapott
Gólt hatot
Elpáholtuk őt.

A magánkiadásban megjelent kottán sajnos nem szerepel dátum, a szövegből kiolvasható végeredmény azonban valamelyest eligazít. Szilaveczky életében a magyar válogatott ugyanis három alkalommal rúgott hat gólt a vendég osztrák csapatnak: 1915. november 7-én (6:2), 1917. június 3-án (6:2) és 1935. május 12-én (6:3). További támpont, hogy a kotta utolsó oldalán (magánkiadásoknál megszokott módon) a szerző postacíme is szerepel, a korabeli lakcímjegyzékek tanúsága szerint azonban Szilaveczky 1935-re már elköltözött a kiadványon jelzett Baross utcai lakásból. A Nemzetközi Football-Match-Induló megírására tehát bizonyára a két 6:2 arányú diadal egyike ihlethette a szerzőt.

Aki kedvet kapott, hogy a teljes darabot elzongorázza magának, innen töltheti le a teljes kotta PDF verzióját. 

Mikusi Balázs

A 19. század végén Munkácsy Mihály mellett Zichy Mihály volt a második legismertebb művész a magyar képzőművészetben, grafikai alkotásainak azonban csak egy kisebb hányada ismert Magyarországon. Szarka Anita és Szűts-Novák Rita a kurátorai annak a kiállításnak, melyen Zichy Mihály illusztrációikkal díszített albumok mellett láthatók lesznek a Kézirattárból származó fényképek, a Zichy-levelezés vonatkozó darabjai és a könyvtár zeneműtárának állományában lévő, Zichy nevével fémjelzett dokumentum, a Hubay Jenő 18 dalát tartalmazó kotta is.

A kiállítás 2016. június 15-én, 15 órakor nyílik, már zajlanak a munkátok Szűts-Novák Ritával a kiállítás helysznén az Ereklyetérben beszélgettünk:

Zichy már gyerekkorában is jól rajzolt, miért ment mégis jogi pályára?

Szűts-Novák Rita: Édesapja, Zichy Sándor elszegényedett földbirtokos volt, aki nagyon szeretett mulatni, kártyázni, vadászni, a birtokkal és családdal egyáltalán nem foglalkozott, és nagyon fiatalon, 1844-ben meg is halt. Az édesanya ragaszkodott, hogy a két fiúnak, Mihálynak és bátyjának, Antalnak tisztességes, kenyérkereső hivatása is legyen.

 #oszk_most Épül a Zichy-kiállítás! ...

Akkoriban az, hogy valaki festő szeretne lenni, pláne Zichy családjában, mennyire volt különös?

Szűts-Novák Rita: A családban a művészet szeretetének voltak előzményei. Az apai nagyapának, Zichy Mihálynak komoly könyvtára volt, ahol a gyermek sok időt töltött .Szintén sok időt töltött a rokon Perczel családnál, ahol nyári látogatásaikor is művészileg inspirálódott.

Valóban csak egy rajztanári állás miatt hagyta el Zichy Magyarországot, és ment tovább a bécsi festőiskolából Szentpétervárra?

Szűts-Novák Rita: Az állásra eredetileg bécsi mesterét, Waldmüllert hívták meg, ő ajánlotta maga helyett Zichyt. A feladat a cár öccsének leánya, Katalin rajztanítása volt. Mielőtt Szentpétervárra értek, számos európai országban megfordultak (Gleichenberg, Berlin, Firenze, Nizza). A rossz nyelvek szerint Zichynek első ízben azért kellett elhagynia az udvart, mert túl szoros kapcsolatba került Katalinnal, de valószínűbb, hogy a magyar szabadságharccal és az orosz beavatkozással kapcsolatos politikai nézetei miatt küldték el.

Szűts-Novák Rita. Fotó: Dobóczi Zsolt.

Zichy többször a cári udvar szolgálatába szegődött, majd szakított vele. Gondolom, anyagi megfontolások miatt döntött a cár szolgálata mellett – felesége és 4 gyereke volt. Ez azonban nagy belső feszültséget eredményezhetett nála – főleg, hogy az első udvari korszak idejére esik a magyar szabadságharc leverése. Mit tudunk erről, az ezzel kapcsolatos drámájáról?

Szűts-Novák Rita: A legelején kapott fizetést, ha keveset is. Az igazi nyomor nem feltétlenül anyagi eredetű volt. A feladat minősége volt, amit lelkileg nagyon nehezen viselt. Nem tartotta tehetségéhez méltónak, hogy például olyan feladatokat kap, mint úri hölgyek házi kedvenceinek portré festése.

Az igazi áttörést az hozta meg számára, hogy 1856-ban megfestette II. Sándor cár koronázási ceremóniáját, az erről készült albumot láthatják kiállításunkon. Két évvel később az Orosz Művészeti Akadémia tagjává választották, és 1859-ben elnyerte az „Őfelségének, az Imperátornak udvari festője” címet. Valójában minden életszakaszából maradtak fenn jelentős munkái, de a jelenlegi kiállításon mi kizárólag az élete második felében készült illusztrációival foglalkozunk.

Nem érte több tragédia az életben, mint bárki mást akkoriban. A témaválasztásban sokkal inkább a művész szenzitív személyisége érhető tetten.

Ki volt Zichy felesége? 

Szűts-Novák Rita: Feleségét Alexandra Erschoffnak hívták, négy évvel volt fiatalabb a férjénél, és egyszerű muzsik családból származott, anyja házvezetőnő, apja raktáros volt a kereskedelmi kikötőben. Akkor ismerkedtek meg, amikor Zichy először hagyta ott a cári udvart, és nagyon rossz körülmények között élt, végül megbetegedett. A lány a férfi szállásadójának rokona volt, megsajnálta és gondját viselte, anélkül hogy tudta volna, nem azonos rangúak a nemesi származású művésszel, akit magához hasonló kétkezi munkásnak tartott. A kezdetektől szolgálta a férfit, egyetlen feladata a háztartás vezetése és a négy gyerek nevelése volt. Nem akarta és nem is tudta megérteni férje művészetét, nem volt Zichy számára szellemi partner.

Hogyan viselte Zichy felesége a legutóbbi blogban is taglalt Zichy-tanítvánnyal, Mary Etlingerrel való "mester és tanítvány" kapcsolatot?

Szűts-Novák Rita: Egyrészt a 19. század közepén valamelyest elfogadott volt a férj hűtlensége, másrészt ők nagyon sokat éltek külön Zichy utazásai miatt, tehát a feleség a legtöbb ilyen afférról valószínűleg nem is tudott. Alexandra a gyerekekkel többet tartózkodott Magyarországon, mint a férje. Ennek a legfőbb oka nagyon érdekes. A házasságukOroszországban érvénytelennek számított, mivel Zichy nem volt ortodox vallású, így gyermekeik is törvénytelennek számítottak, ami miatt a feleséget Pétervárról Szibériába is toloncolhatták volna a kor előírásai szerint. Ettől tartva döntött Zichy úgy, hogy családját hazaküldi édesanyjához Magyarországra hosszabb időre, amivel felesége is teljesen egyetértett.

Szűts-Novák Rita. Fotó: Dobóczi Zsolt

Harmincéves oroszországi alkotói lét után hazajött Zichy. Majd visszament. 

Szűts-Novák Rita: Többször hagyta el az udvart, de mindig visszatalált, ahogy egyre feljebb lépett a ranglétrán, és már nem csak anyagi, hanem szakmai megbecsülést is kapott. Zichy gyerekként egyszer hallotta Kossuthot felszólalni, és onnantól kezdve világ életében magyar érzelmű maradt, ha kellett, verbálisan konfrontálódott az oroszokkal a haza védelmében. Művészetében is óriási szerepet játszott a hazafiság, a kiállításunkon is számos példát találunk erre: Ilyen az Aradi-album is.

Miért nem készített Zichy Mihály az ezredévi kiállításra képeket, mint Munkácsy?

Szűts-Novák Rita: A millenniumra Zichy festészete Magyarországon elavultnak számított (addigra főként könyvillusztrálással foglalkozott már), a cári udvarban nem volt lehetősége követni a divatos képzőművészeti irányokat, büszkesége nem engedte, hogy például a nála 17 évvel fiatalabb Munkácsy mellett képpel nevezzen a kiállításra.

Külön kiemeli a szakirodalom, hogy Zichy nem festett soha giccses virágot. Igaz ez? Kerülnek még elő művei, nyomatai, illusztrációi?

Szűts-Novák Rita: A mai napig kerülhetnek elő munkái, hiszen Zichy az egyik legtermékenyebb magyar képzőművész volt. Mivel életének nagy részét Oroszországban, illetve európai utazásokkal töltötte, így természetesen sok, egyelőre azonosítatlan kincs bújhat meg világszerte múzeumokban, magánembereknél, pincékben, bolhapiacokon. Zichynek legfőbb morális célja elgondolkodtató művek alkotása volt, de művészetének korai időszakát Bécsben a biedermeier stílusban alkotó Ferdinand Georg Waldmüller mellett töltötte, ezért a stílust utánozva előfordulhatott, hogy festett virágot is. Nem szabad elfeledkezni a megrendelésre készített műveiről sem, hiszen ott általában nem a művész szabja meg az alkotása témáját.

Az irodalmi művek illusztrációihoz a kiadók vagy a szerzők keresték meg Zichyt? Hogy ment ez a gyakorlatban?

Szűts-Novák Rita: Erre nem volt igazán koncepció, illetve a szokások eltérőek voltak. A könyvtárban olvasható levelek alapján azonban kimondható, hogy az egyes művek kiadásának részleteiről szinte mindig a szerzővel vagy szerkesztővel állapodott meg. Nagyon érdekesek a Jókaival és Zichy Gézával folytatott levelek, és Nagy Miklóssal a Vasárnapi újság szerkesztőjével is baráti viszonyról tanúskodnak a dokumentumok.

Jókai Mór A magyar nép című fejezethez két képre Wágner Sándort és Liezen-Mayer Sándort kérte fel először, akik nem válaszoltak rögtön, és ahogy Zichy fogalmazott, ő pedig nem is várta meg azt, ahogy illik, „jó pajtásilag”, hanem a „tilos vonzó ereje” miatt gyorsan elkészítette a két illusztrációt.

Szűts-Novák Rita. Fotó: Dobóczi Zsolt

Zichy első könyvillusztrációja mikor és mennyi idő alatt készült el? 

Szűts-Novák Rita: Zichy Gézával Nizzából folytatott levelezést 1880 első felében ekkora datálható A leányvári boszorkányhoz készült illusztrációk elkészítése. A munkával körülbelül 3 hónap alatt elkészült Zichy. Az eredeti terve, a később a Balladáknál látott kompozíció volt, miszerint a képek a szövegbe ékelődtek volna, de a kiadás költségeinek visszaszorítása miatt felhagyott ezzel az ötlettel, és a műben külön oldalakon szerepelnek a rajzok.

Zichy Mihály levelezését is őrzi az Országos Széchényi Könyvtár. Ezekből a személyes írásokból is válogat a kiállítás. Lesz megdöbbentő, felfedezésszámba menő levél?

Szűts-Novák Rita: Az egyik kedvencem az 1871. október 21-én kelt Munkácsynak írt levél, amiben beszámol arról, hogy a londoni internacionálé kiállításon látta a magyar művészetet reprezentálni, és a meghívott magyar festőkkel kapcsolatos fenntartásait a következő módon fejezte ki: „Keleti. Than. Országh. Ezen művek az érdemök szerint a lépcsőkön és előszobában voltak felfüggesztve. Kár, hogy a művészeket is e művek mellé nem függesztették.”

Látható lesz Hubay 18 dala is a kiáílításon. 

Szűts-Novák Rita: Miután a Petőfi-költemények díszkiadásában megjelent Zichy négy illusztrációja, felkereste őt Hubay Jenő, a fiatal hegedűművész, és felkérte, hogy Petőfi megzenésített verseinek kiadásához készítsen rajzokat. Az ezeket a kottákat tartalmazó dokumentum az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában található, és kiállításunkon is szerepet kap.

Készülünk a Zichy-tárlatra! #exhibition #kiállítás #zichy

Nem hagyhatjuk ki Zichy Mihály erotikus rajzait sem. 

Szűts-Novák Rita: Erotikus tusrajzait utolsó pétervári éveiben készítette a cári udvar megrendelésére, úgymond belső használatra. 1896-ban jelent meg a Breviarium Eroticum 58 rézkarcból álló albuma, ami alapját képezte az 1911-es Lipcsében kiadott, és részleteiben kiállításunkon bemutatott Liebe-sorozatnak, ami a könyvtár ún. rezerv törzsanyagának részét képzi.

A Liebe szereplőit nagy valószínűséggel a cári udvar tagjai inspirálták, a legenda szerint Zichy különleges engedéllyel egy kulcslyukon tekinthetett be az ott élők intim életébe. Babits Mihály Erato című kötetében szintén viszontláthatjuk a képek egy részét.

Kiállításunkon Zichy Mihály illusztrációival díszített abumok mellett láthatóak lesznek a Kézirattárból származó fényképek, a Zichy-levelezés vonatkozó darabjai, és a könyvtár zeneműtárának állományában lévő, Zichy nevével fémjelzett dokumentum, a Hubay Jenő 18 dalát tartalmazó kotta is.

Megnyitó: 2016. június 15-én, 15 órakor az 5. emeleti Ereklyetérben. 

Tóth Péter

A poszt címének forrása: Ady Endre: Zichy Mihály halálára, Budapesti Napló. 1906. március 2.

1896-ban ünnepelte Magyarország a honfoglalás ezeréves évfordulóját. Az esemény megünneplése az egész történelmi Magyarország területére kiterjedt. Az ünnepségek csúcspontja a Városligetben megrendezett Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás volt. 

Ezt az eseményt kívánja megörökíteni a július 16-ig látható Ezredéves álmok című tárlatunk.

Nyolcrészes sorozatban mutattuk be kiállításunk legérdekesebb dokumentumait.

Blogsorozatunk végén olyan újságszemelvényeket válogattunk össze, melyek nem feltétlenül szerepelnek a millenniummal foglalkozó szakirodalmakban, azonban jól visszaadják az 1896-os kiállítás hangulatát.

Az 1896. év készülődését az élclapok is megörökítették

„Budapest nagybeteg most, mert mindenütt lázas a munka.”

Kakas Márton, 1896. május 3. 4. o. – Törzsgyűjtemény 

„Négyszáz új elemi iskolát akarnak a milléniumra egyszerre megnyitni. Hiszen ez valóságos gőzoktatásügy!”

Kakas Márton, 1896. március 15. 3. o. – Törzsgyűjtemény 

Magyarország történeti emlékei az 1896. évi ezredéves országos kiállításon, szerk. Czobor Béla, Szalay Imre, Budapest, Bécs, Gerlach, 1896. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Készülődés a kiállításra

„Most már naponként érkeznek a szállítmányok a kiállításra. A múlt héten megjöttek több vasúti kocsival az ősi Batthyány-család műkincsei, ékszerek, fegyverek, ezüst és aranyneműek, díszruhák, bútorok, a hadi zsákmányok közt három török sátor, stb. Az Andrássy grófok ősrégi krasznahorkai várából is sok ládát szállítottak Budapestre, telve szakértők által kiválogatott régiségekkel, műritkaságokkal.”

Vasárnapi Ujság, 1896. március 22. 189. o. – Elektronikus Periodika Adatbázis 

–––

„A kiállítás reklámozása érdekében körülbelül 200,000 plakát, egy millió kiállítási kép és óriási mennyiségű prospektus bocsáttatott ki a világ minden irányába.”

Magyarország, 1896. május 2. 17. o. – Törzsgyűjtemény 

A Történelmi Főcsoport hivatalos katalógusa, Budapest, Kosmos, 1896. – Törzsgyűjtemény 

„Az ezredéves kiállítás katalógusát ma küldötte szét a kiállítás igazgatósága; a katalógus már ma a megnyitás napján kaphatók lesznek, még pedig nemcsak egészben a főkatalógus, hanem mind a húsz csoportnak külön-külön csoportkatalógusa is. Ezeknek a csoport katalógusoknak a kiadása azért volt kívánatos, hogy a szegényebb sorsú érdeklődők nagyon olcsó áron juthassanak a saját szakmájuk, a saját csoportjuk katalógusához, s ne legyen szükséges ezért a főkatalógust egészben megvásárolniok, a főkatalógus különben sem állván egyébből, mint közös tokba zárva az összes csoportkatalógusokból. A katalógusok mindegyikébe szakírók írták meg az illető szakismertetést, történeti fejlődését és mai állását. A katalógusok szerkesztésének óriási munkáján Ráth Károly, a kereskedelmi múzeum igazgatója, Mudrony Soma, az orsz. iparegyesület igazgatója és Micseh Endre keresk. miniszteri segédtitkár kiállítási előadó osztoztak.”

Magyarország, 1896. május 3. 7. o. – Törzsgyűjtemény 

Az 1896-iki Ezredéves Országos Kiállítás általános katalógusa IX. Gépipar, szerk. Mudrony Soma, Ráth Károly, Micseh Endre, Budapest, 1896. – Törzsgyűjtemény 

Háttérmunka

„Az ezredéves kiállítás tartamára, az idegenek kalauzolására tolmácsirodát szerveznek. Az irodában az összes nemzetiségek és minden nagyobb nemzet képviselve lesz. Csupa művelt embereket alkalmaznak, akik nemcsak a kiállítás területén, hanem a főváros összes látnivalóihoz is elkalauzolják az idegeneket.”

Ország-Világ, 1896. március 29. 207. o. – Törzsgyűjtemény 

–––

„A fővárosban a legutóbbi napokban egy új és nagy szép divat kapott lábra. A hölgyek karkötőiről, az óralánczokról, nyakékekről, pénzestárczákról, nyakkendőkről eltűntek a régi szokásos formájú apróságok: a Szent-György tallér, a négylevelű lóhere, a szerencsedisznó és turbános szerecsen, s a helyöket a millennium ünnepét jelképező, igazán ízléses, művészi kivitelű millenniumi emlék-érem foglalta el.”

Millenniumi Ujság, 1896. július 20. 7. o. – Törzsgyűjtemény 

Goró Lajos: Az ezredévi kiállítás korzójáról. Fénykép a Vasárnapi Újság 1896. október 18-án megjelent ([693]. o.) számában, a Digitális Képarchívumban 

„A kiállítás főfelügyelőségénél a kiállítás területén talált tárgyak egész kis múzeuma őriztetik. Hogy mi mindent nem vesztettek és találtak meg a kiállítás területén, arról igen érdekes tájékoztatásul szolgálhat a következő jegyzék. Az itt felsorolt tárgyak igazolt tulajdonosaik által átvehetők a kiállítási kapitányságnál. [Néhány példa a 38 tételes listából:] egy látcsőtok, egy katonai ezüst érdemkereszt, egy lábas, egy boros üveg, egy elkobzott csomag, egy szalmakalap, egy tavaszi gyermekkabát, egy kulcs, egy ékszerkő, két kiállítási bérletjegy.”

Magyarország, 1896. június 4. 8. o. – Törzsgyűjtemény 

Az ideérkező vendégek elszállásolásának lehetséges módjai

„Időleges lakást ajánlok a kiállítást látogató egyeseknek, valamint egész családoknak. Egy vagy két szoba, külön bejárattal, a villamos városi vasút mentén, pontos kiszolgálás, tisztaság, kényelem, és kívántra fürdő biztosíttatik.” /Apróhirdetés/

Magyarország, 1896. május 5. 15. o. – Törzsgyűjtemény 

Kiállítási barakk. Fénykép a Vasárnapi Újság 1896. augusztus 16-án megjelent (548 o.) számában, a Digitális Képarchívumban 

„Hogy az ezredéves kiállítást a szegényebb sorsú polgárok is meglátogathassák, arra nézve igen hasznos és czélszerű intézménynek bizonyultak a Gizella-úton felállított barakkok és a népkonyha, hol a felrándulók igen olcsó lakásban és ellátásban részesülhetnek.”

Vasárnapi Ujság, 1896. augusztus 16. 549. o. – Elektronikus Periodika Adatbázis 

Búcsú a kiállítástól

„Vége felé közeledik már a kiállítás, az ezeréves ünnep legszebb alkotása. Még csak rövid két hónap, s elcsendesedik a most olyan zajos, olyan népes Városliget. [...] De most még pezseg az élet ott künn. A szeptemberi szép napokban talán a legtöbb látogatója lesz ennek a meseszerű tündérkertnek, amelyiknek neve: ezredéves kiállítás.”

Magyar Lányok, 1896. szeptember 13. 607. o. – Törzsgyűjtemény 

Heyer Artúr: Az ezredéves kiállítás madártávlati képe, 1896. In. Kettős kötődés : az Osztrák-Magyar Monarchia, 1867-1918, szerk. Szakács Margit, Székely Júlia, Budapest, Enciklopédia Humana Egyes., cop. 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A teljes sorozat:

1. „egész Budapest illuminálva volt” 
2. Kiállítások itt-ott 
3. Miért éppen 1896-ban volt Millennium?
4. „egész Budapest illuminálva volt” (2)
5. A Tündérváros
6. Séta a kiállításon
7. Milleniumi szórakozások
8. A kiállítás korzójáról

Simon Bernadett 

Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása (2016. április 20. – július 16.) az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás 120. évfordulója alkalmából.

Helyszín: VII. emelet, Katalógustér

A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében kedd–szombat 9 és 20 óra között látogatható. Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják. A látogatás tervezésekor kérjük, vegyék figyelembe, hogy a pénztár 19 órakor bezár.

„Zichy, mint Gustave Doré, rendkívüli zseni ... egy tehetségével mindig kitörőben lévő kráter.” – írta Zichy Mihályról Théophile Gautier (1811–1872) nagy francia költő és kritikus. Zichy Mihály az 1880-as évektől Munkácsy Mihály mellett a második legismertebb művésznek számított a magyar képzőművészetben, grafikai alkotásainak száma ezrekre megy, ezeknek azonban csak egy kisebb hányada ismert Magyarországon.

Kiállításunkon Zichy Mihály illusztrációival díszített abumok mellett láthatóak lesznek a Kézirattárból származó fényképek, a Zichy-levelezés vonatkozó darabjai, és a könyvtár zeneműtárának állományában lévő, Zichy nevével fémjelzett dokumentum, a Hubay Jenő 18 dalát tartalmazó kotta is.

Megnyitó: 2016. június 15-én, 15 órakor az 5. emeleti Ereklyetérben. 

Szarka Anita és Szűts-Novák Rita kurátoraink a kiállításon is látható Zichy-művekből válogattak különleges illusztrációkat posztunkhoz, s a képeket röviden ajánlják is.

1. Madách Imre Az ember tragédiája c. drámai költeménye 1893-as 3. díszkiadásának borítója

Szarka Anita: Mintha minden a korra jellemző díszítőelemet egyszerre alkalmaztak volna ennél a borítónál, ami igen hatásos figyelemfelhívás lehetett.
Szűts-Novák Rita: Zichy lelkisége Madách lelkiségével csaknem azonos, ezért is volt neki könnyen megoldható feladat Az ember tragédiájának illusztrálása. Az a tény, hogy az első kiadást a következő években megannyi egyre díszesebb kiadás követte, az olvasók telhetetlenségének műve, hiszen az 1880-as évek végétől minden magára adó tehetősebb ember a polcán szerette volna tudni a Tragédiát.

2. Zichy Mihály arcképe a Vasárnapi újság 1872. 2. számában

Szarka Anita: Rusz Károly portréján Zichy tekintete igen szuggesztív, élő.
Szűts-Novák Rita: „Zichy Mihály kitűnő festész hazánkfia, kinek arczképével s egy kisebb rajza másolatával kedveskedünk olvasóinknak” – ekképp kezdődik A Vasárnapi újság 1872. január 14-i száma. Azért zárójelben megjegyezném, hogy az újság szerkesztője ekkoriban (1867–1905) Nagy Miklós volt, akivel Zichy jó munkakapcsolatot, csaknem barátságot ápolt, így nem vitás, hogy a Zichyről szóló dicsérő cikk nem pusztán az elismert szaktekintélynek, hanem a főszerkesztő cimborájának is szólt.

3. Az uralkodó pár portréja II. Sándor cár 1856-os koronázási albumában

Szarka Anita: A koronázási albumot több művész egyedi grafikája díszíti, ez a kép azért különleges számomra,  amellett hogy rendkívül látványos, mert Zichy közösen készítette Monighettivel, aki a portrék körüli díszítésért felel.
Szűts-Novák Rita: Apja halála után, kiélezett politikai helyzetben II. Sándor cárnak, ha lehet, még fontosabb volt, hogy mind a külpolitikában, mind a belpolitikában, szó szerint fényes kép rajzolódjon róla. Ehhez kellett Zichy, illetve még számos orosz, francia és német festő, akiknek amellett, hogy megörökÍtették a koronázási ünnepély rangos résztvevőit, a lelkes jobbágyokat, parasztokat is papírra kellett vetniük, hirdetve az udvar rendkívüli nagyvonalúságát.

4. Zichy Mihály tanítványa, Mary által készített portréja

Szarka Anita: A mester és tanítvány kapcsolata igen bensőséges volt, ez áthatja a portrét is.
Szűts-Novák Rita: A Zichy-tanítvány, Mary Etlinger (az orosz cári család orvosának nevelt leánya) sokáig Zichyvel tartott világot átívelő szakmai útjain. Nem tisztünk a tanár-tanítvány viszonyt megkérdőjelezni, de számos adat azt támasztja alá, hogy a művész komolyan kötődött a portréját rajzoló gyönyörű, fiatal lányhoz.

5. Zichy Mihály csókábrázolása Lermontov orosz költő Démonjához

Szarka Anita: Egyszerűen szép. Zichy démonjait az angyaloktól jóformán csak az arckifejezésük különbözteti meg, egy vonzó fiatal férfi elcsábít egy ártatlan leányt, a szárnyak pedig... a ráadás.
Szűts-Novák Rita: Anitával sokat gondolkoztunk rajta, ki lehetett a Zichy romantikus képein visszatérő női arc tulajdonosa. A rejtély megoldódni látszik, aki kíváncsi, vegyen részt a június 15-i kiállítás megnyitóján vagy a Muzéj (június 25.) egyik tárlatvezetésén 19 vagy 22 órakor.

6. Zichy Mihály illusztrációja az 1890-ben kiadott Aradi vértanúk albumához

Szarka Anita: A mű címoldalát választottuk, amely tökéletesen mutatja Zichy érzéseit, hazaszeretetét az 1848-1849-es forradalom leverésével kapcsolatban.
Szűts-Novák Rita: A csalódott magyarságnak a forradalom leverése után pár évtizeddel joggal szüksége volt a történelme megfelelő minőségű díszalbumban kiadott dokumentálására. A könyvben a vitathatatlanul legszebb kompozíciók, Zichy Mihály művei, a Múlt és Jelen címet viselő képek.

7. Rusztaveli A tigrisbőrös lovag 1888-ban Szentpéterváron megjelent eposzának borítója

Szarka Anita: Gyönyörű dombornyomású díszmű, a grúz betűk mintha maguk is a díszítés részei lennének.
Szűts Novák Rita: Érdekesnek tartom, hogy Zichy Mihályt „nemzeti festőjükként” tisztelik a grúzok, mivel ő illusztrálta Sota Rusztaveli középkori művét, a grúz nemzeti eposznak tekintett, A tigrisbőrös lovag című verses elbeszélést. Tbilisziben a mai napig köztéri szobra van és utca is viseli Zichy nevét.

8. Arany János Vörös Rébék című művének illusztrációja

Szarka Anita: Arany János balladája és Zichy karakterei szerves egészet alkotnak, a kötetben végig. Az ember kedvet kap, hogy újra elolvassa, rácsodálkozzon a sorokat kísérő „beszélő” arcokra.
Szűts-Novák Rita: Arany balladáit addig is hátborzongatóan zseniálisnak tartottam, amíg nem ismertem Zichy hozzá készült rajzait. Mára azt gondolom, hogy ezek a versek Zichy rajzaival nyerték el tényleges jelentésüket, és így válhat teljesen természetessé az is, hogy a Vörös Rébék kerítő boszorkánya az egyik pillanatban a szemünk előtt változik varjúvá a ballada olvasása közben.

9. Zichy Mihály a Tragédia XV. színéhez készített, Az Úr: „Küzdj’ és bízva bízzál!” című illusztrációja

Szarka Anita: Monumentális, jól mutatja az ember esendőségét, a figurák karakteresek, itt is együtt él az írott és rajzolt mű.
Szűts-Novák Rita: Zichy egyik vitathatatlan erőssége az emberi és állati anatómia kidolgozásában rejlik, anélkül hogy a néző szemszögéből az emberi test esztétikájának befogadása a kép általában megrázó, elgondolkodtató témájának megértése rovására menne.

#kurátorok Szarka Anita és Szűts-Novák Rita. #selfie #library #exhibition #picoftheday Június 15-től új kiállításunkon Zichy Mihály orosz cári udvari festőként folytatott munkásságának példái, a művész által illusztrált díszalbumok mellett láthatóak lesznek a Kézirattárból származó fényképek, a Zichy-levelezés vonatkozó darabjai, és a könyvtár zeneműtárának állományában lévő, nevével fémjelzett dokumentum, a Hubay 18 dalát tartalmazó kotta is.

A kiállítás 2016. szeptember 15-ig a könyvtár nyári zárvatartásának ideje alatt is látogatható.

1896-ban ünnepelte Magyarország a honfoglalás ezeréves évfordulóját. Az esemény megünneplése az egész történelmi Magyarország területére kiterjedt. Az ünnepségek csúcspontja a Városligetben megrendezett Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás volt. 

Ezt az eseményt kívánja megörökíteni a július 16-ig látható Ezredéves álmok című tárlatunk.

Nyolcrészes sorozatban mutatjuk be a kiállításunk legérdekesebb dokumentumait: 7. rész.

A látványosságok és a szórakozási lehetőségek nem szorítkoztak csupán a kiállítás helyszínére, hiszen az akkori Növény- és Állatkert (a volt Vidámpark), valamint a Lágymányos területén a középkori és török kori Buda elevenedett meg.

Az Ős-Budavára mulatókomplexumot két módon lehetett megközelíteni: a kiállítás területéről egy hídon – mintegy átsétálva egy másik világba – és kívülről az V. Főkapun át. A jelmezes felvonulások, mulatságok, az egzotikumnak számító látványosságok, mint például a fakírok, óriások és törpék és a nagy befogadóképességű vendéglátó egységek mind hozzátartoztak a keleti hangulatot idéző helyhez.

Az Ős-Budavára egyik épülete – SZT Album 148-Mulatók – Színháztörténeti Tár

„Az állatkertben hatalmas épületcsoport emelkedik, bástyákkal, ódon-szerű épületekkel, minaretekkel, mecsetekkel. Ez Ős-Budavára, melybe a kiállítás területéről is [be] lehet jutni, egy nagy hídon keresztül. Ős-Budavára mulatóhely lesz, az épületekben zene-csarnokok, kávéházak, czukrászat, zene-előadások. Az építő vállalkozók e hó 24-én mutatták be a meghívottaknak a nagy és érdekes telepet, mely a török időkbeli Budavárát igyekszik feltüntetni. Különösen tetszett Ujváry Ignácz körképe, a mely a vár bástyáit, a régi Krisztinavárost és Pest városát ábrázolja.”

Vasárnapi Ujság, 1896. március 29. 205. o. – Elektronikus Periodika Adatbázis

A programokról az „Ős-Budavára” című napilap tájékoztatta az érdeklődőket. A Szekula Hugó által alapított „Ős-Budavára” több mint egy évtizeddel élte túl a millenniumi kiállítást.

Ős-Budavára. Napilap, 1896. május 10. Címlap – Törzsgyűjtemény 

A szórakoztatónegyed kiváló ismerkedési hely is volt, amelyről az alábbi apróhirdetés tanúskodik:

„Ős-Budavárában kedden velem szemközt vacsorált fekete ruhás, fehér mellényes, zöld kalapdíszű bűbájos barna hölgytől közeledésre engedélyt kér az átellenes asztalnál harmadmagával ült e lap kiadóhivatalába.”

Magyarország, 1896. május 28. 15. o. – Törzsgyűjtemény

Ős-Budavári hangulat, 1896. – SZT Album 148-Mulatók – Színháztörténeti Tár

Kissé távolabb, a Lágymányoson szintén alakult egy hasonló koncepciójú mulatónegyed, Konstantinápoly Budapesten néven. A vízi környezetben berendezett, a Kelet misztériumát tükröző bazárt, dzsámit és vendéglátóhelyeket tartalmazó „várost” Somossy Károly, a Nagymező utcai Orfeum akkori tulajdonosa hozta létre. A hajóval megközelíthető komplexumban állandó programnak számítottak a tűzijátékok, a „tengeri ütközetek” és a különféle zenei és keleti táncokat bemutató előadások. A helyszín azonban távol esett a városközponttól, így emiatt s a nyári szúnyoginvázió következményeként még a kiállítás bezárása előtt csődbe ment.

A Konstantinápoly Budapesten komplexumot hirdető képeslap – SZT Album 148-Mulatók – Színháztörténeti Tár

„A mulatóhelyet, melyet tudvalevőleg egy részvénytársaság építtetett a szépfekvésű Lágymányoson, Pünkösd vasárnapján átadják a közönségnek, mely bizonyára nagy számmal fogja megtekinteni a főváros ez új látványosságát és szórakozóhelyét. Mint értesülünk, egész Pünkösd vasárnapon ingyen lehet a mulatóhelyet megtekinteni.”

Millenniumi Ujság, 1896. május 20. 11. o. – Törzsgyűjtemény 

A mulatónegyedek mellett történelmi eseményeket megörökítő körképeket és festményeket is bemutattak a nagyközönségnek. Feszty Árpád A magyarok bejövetele című munkája 1894-re készült el, s a mai Szépművészeti Múzeum helyén álló épületben, a Rotundában helyezték el. A Feszty-körkép néven ismert alkotás ma az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban található. Ezen felül még számos körképet mutattak be (Krisztus a keresztfán és Jeruzsálem, Budavár 1849-es bevételének körképe, A hódoló díszfelvonulás, Koscziuskó győzelme Raczlawiczánál, Pokol). Nagy látogatottságnak örvendett az Andrássy út 129. számú épületben kiállított Ecce homo című festmény, Munkácsy Mihály alkotása is.

Feszty Árpád: A magyarok bejövetele című körképének épülete – SZT Album 133-Városliget – Színháztörténeti Tár

„Feszty Árpád óriási körképét ezekben a napokban előreláthatólag sokan megnézik, miért is a tolongás elkerülése végett ajánljuk a t. közönségnek, hogy a körkép megnézésére a reggeli, délelőtti és a déli órákat használja fel. A körkép nézőtere különben reggeli 6 órától esti 10 óráig nyitva van a közönségnek […] a nézőtéren a víznek kellemes csobogása mellett egész tátrai hangulat uralkodik, s az időnkint szétporlasztott fenyőerdőillat teljessé teszi az illúziót.”

Magyarország, 1896. június 7. 10. o. – Törzsgyűjtemény 

A Sugár úton a Régi Műcsarnokban (ma: Andrássy úton a Magyar Képzőművészeti Egyetem épülete) a viaszfigurákat bemutató Plasticon érdekes látványosságnak számított.

„Ma délelőtt a főváros egy új látnivalóval gazdagodott, még pedig érdekes és nagyvárosias látnivalóval. Amiben Páris, Berlin, London régen gyönyörködött, s amije Budapestnek mindeddig nem volt: híven az életből, képekből, színdarabokból mintázott viaszfigurák nagyszabású kiállítását nyitották meg Plasticon névvel az Andrássy úton, a régi képzőművészeti csarnokban. Az emelet tele van külföldi és magyar híres emberek és asszonyok alakjaival, bájos jelenetekkel és történelmi képekkel, amelyek közül különösen szép a világítás effektusaival is kiemelt Szixtini Madonna és Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című képek. [...] A földszintet csoda-tükrök, tündérkertek s más egyéb látnivalók foglalják el.”

Budapesti Hírlap, 1896. május 17. 10. o. – Törzsgyűjtemény 

Simon Bernadett 

Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása (2016. április 20. – július 16.) az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás 120. évfordulója alkalmából.

Helyszín: VII. emelet, Katalógustér

A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében kedd–szombat 9 és 20 óra között látogatható. Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják. A látogatás tervezésekor kérjük, vegyék figyelembe, hogy a pénztár 19 órakor bezár.