Az aradi vértanúk emléknapja – Gróf Batthyány Lajos kivégzésének napja – nemzeti gyásznap

Az Aradi vértanúk albumát Arad város közönsége és az Aradi Kölcsey-Egyesület megbízásából a Franklin Nyomda (később a Lampel R. – Wodianer F. és Fiai) jelentette meg 1890-ben. A reprezentatív album Arad kultuszáról tanúskodik: a kor jelentős szerzőinek (Palágyi Lajos, Marczali Henrik, Irányi Dániel) szövegeit neves képzőművészek (Magyar-Mannheimer Gusztáv, Benczúr Gyula, Jendrássik Jenő, Baranszky Emil László) több mint száz kisebb képe és rajza illusztrálja.

Aradi vértanúk albuma. Szerk. Varga Ottó, Budapest, Arad sz. kir. város, 1890. Címlap. – Törzsgyűjtemény. Kossuth Lajos könyvtára. Jelzet: 2642

A dokumentum a tizenhárom aradi vértanú arcképes leírása mellett a vonatkozó esemény egyéb szereplőit mutatja be, valamint a szóban forgó helyeket, a szabadságharc hadi felszerelését, a vértanúk különböző múzeumokban tárolt ereklyéit, és az aradi vértanúk emlékszobrát, amely mellé irodalmi emlékként hozták létre az albumot.

Az emlékalbum facsmileként közli a felkért híres kortársak leveleit, többek között Klapka György válaszlevelét és Kossuth Lajos üdvözletét, amely sok ponton megegyezik az aradi vértanúk emlékműve felavatására szánt ünnepi beszédével, amelyet 1890. október 20-án Turinban rögzítettek fonográfhengerekre.

 Az aradi vértanúk emlékszobrának avatási ünnepségén az agg és emigrációban élő Kossuth nem vehetett részt, de hagyatékában fönnmaradt az a pálmalevél, melyet Arad polgármestere, Salatz Gyula küldött neki a koszorúk egyikéről.

Pálmalevél az aradi vértanúk emlékszobra avatási ünnepségének (1890. okt. 6.) egyik koszorújáról, melyet Arad polgármestere, Salatz Gyula küldött az emigrációban élő Kossuth Lajosnak. Kossuth-gyűjtemény

Az emlékalbum Kossuth könyvtárában fennmaradt példányának 65. oldalán Kossuth kézírásos széljegyzete olvasható, melyben a könyv egyik állítását cáfolja egy Damjanich János tábornok által levezényelt hadmozdulattal kapcsolatban. A könyv állítása szerint Damjanich „Bem helyzetéről értesülve, – mert Erdély visszafoglalásának nagy fontosságát belátta, – határozott utasítása és saját érdeke ellenére, Bemnek jelentékeny segélyosztagot küldött és saját hadtestét gyöngítette, egyedül a maga felelősségére.” Kossuth széljegyzete szerint „ez tévedés, én rendeltem. Damjanich teljes készséggel engedelmeskedett rendeletemnek.”

Kossuth széljegyzete a Damjanich Jánosról szóló megemlékezésben. In. Aradi vértanúk albuma. Szerk. Varga Ottó, Budapest, Arad sz. kir. város, 1890. 65. o. – Törzsgyűjtemény. Kossuth Lajos könyvtára. Jelzet: 2642

A hat kiadást megért album Zichy Mihály, Munkácsy Mihály, Benczúr Gyula képeit is közli, melyek közül a vitathatatlanul legszebb kompozíciók Zichy Mihály művei, a Múlt és a Jelen címet viselő képek.

Szerk.: Mann Jolán

Az Aradi vértanúk albuma megtekinthető az október 28-ig nyitva tartó Zichy megrajzolt hősei című kiállításunkon. 

Tavalyi blogbejegyzésünk Az aradi vértanúk emléknapján: A magyar Golgota

Ez év januárjában emlékeztünk Blaha Lujzára halálának 90. évfordulóján. Most, a pályatárs-kortárs Jászai Mari elhunytának napján, ismét az előző századforduló körüli évtizedekre esik pillantásunk. Jászai és Blaha Lujza egyazon esztendőben született és halt meg – mintha szimbolikus volna az életüket keretező két évszám: 1850 és 1926.

Jászai Mari a magyar színjátszás legnagyobbnak tartott tragikája volt, az önerejére építő nő példája sokak számára.

Kripl (Krippel) Mária Anna, a Komáromhoz közeli Ászáron élt szegény iparoscsalád gyermek leánya pesztonka (ma úgy mondanánk, babysitter) volt és Bécsben cseléd. Pesten sörmérő csaposként dolgozott, majd cirkuszosokhoz csatlakozott. Aztán a königgrätzi csatában – amikor 1866 nyarán az osztrákok döntő vereséget szenvedtek a poroszoktól – markotányosnő volt, kitéve a katonák erőszakoskodásának. Hazatérve a háborúból, a tizenhat éves Mari Székesfehérvárra szökött, Hubay Gusztáv ott állomásozó színtársulatához. Előbb kis szerepeket kapott, de hamarosan már Budán, majd Kolozsváron lépett föl.

Hivatalosan mindössze két évig tartott házassága Kassai Vidor komikus színészhez kötötte, akinek mesterségbeli segítségére ekkor, barátságára később is számíthatott. Utóbb nem ment újra férjhez, bár kapcsolatai nyilvánosan ismertek voltak, különösen a Feszty Árpáddal, vagy a költő Reviczky Gyulával folytatott viszonyai. Naplója tanúsága szerint (ami Dérynéével ellentétben valóban a szerző aktuális bejegyzéseiből szerkesztve került kiadásra először a halála utáni évben) elsősorban Petőfi alakja és szelleme, Shakespeare, valamint a legnagyobb magyar, Széchenyi István gondolatai voltak hatással rá minden idők nagy férfiúi közül. Nagyasszony volt. Erős, önálló, de magányos és meg nem alkuvó.

Jászai 1872-ben szerződött a Nemzeti Színházhoz, s mindvégig tag maradt, igaz, a színház művészi válságkorszakában egy évadra – provokáció gyanánt – a Vígszínházba ment át (1900-ban). Amikor visszatért a Nemzetibe, örökös tagsággal tüntették ki, hogy mindenképpen ott tartsák. Első szerepe a Kerepesi úti színpadon 1872-ben, 22 évesen a Bánk bán Gertrudisa volt.

Jászai Mari Gertrudis szerepében Katona Bánk bánjából. Nemzeti Színház, 1890-es évek. Erdélyi felvétele. A szerepet Jászai 1872. ápr. 3-i nemzeti színházi debütálásától játszotta

S már fiatalon eljátszotta azokat a nagy világirodalmi szerepeket, melyekért és melyekkel az érett színésznőknek is meg kell küzdeniük. Elektrát játszotta, Antigonét és Shakespeare-szerepeket. Gonerilt a Lear királyban, Capuletnét a Rómeó és Júliában, Hyppolitát a Szentivánéji álomban és Portiát, A velencei kalmár hősnőjét. Királynőket játszott, ő volt Margit, Lady Macbeth, Kleopátra, Katalin és Constantia. Jászai Mari volt az első Mirígy és az első Éva.

Jászai Mari az első Éva Madách Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóján. Nemzeti Színház, 1883. szept. 21. Éva a párizsi színben. Strelisky felvétele

Kora híres és népszerű szerzőjéhez, Ibsenhez személyes szálak fűzték. Szinte még kamasz csodálója, Szomory Dezső neki írta a Nagyasszonyt. Pályája végén már inkább szavalati esteket tartott.

És írt. Pontosan elemző, mélyen látó és érző íróként. Nemcsak naplót, de könyveket, cikkeket, tanulmányokat. És olvasott. S mert beszélt németül, angolul, franciául, olaszul, görögül is, hát fordított. Például Ibsentől a John Gabriel Borkmannt. Minden érdekelte, a színház, az esztétika, a technika új csodái, a lélektan, a politika.

Jászai elkötelezettje volt a nemzeti színjátszásnak, s miután színháza egyik ideiglenességből a másikba zuhant a századfordulón és utána, majd 1908-ban a régi házat is el kellett hagyniuk, a bontás alatt álló első Nemzeti Színház köveiből megépíttette sírját a Kerepesi temetőben (ma Fiumei úti Nemzeti Sírkert). A halotti emlék 1913-tól várta a színésznőt, aki végül 1926. október 5-én lelt benne nyugalmat.

Jászai Mari nem szép volt, de sugárzó. Ösztönös tehetség volt, de kezdettől önképzéssel fejlesztette tudását és képességeit, kiemelkedő lélektani realizmussal hitelesítette szerepeit, az antik hősnőket és Shakespeare történeti vagy fiktív figuráit épp úgy, mint a kortárs nőalakokat. Ugyanakkor nem formált sosem hétköznapi vagy értéktelen, érdektelen nőket – sem a színpadon, sem a civil életben. Ő volt a legtökéletesebb tragika.

Sirató Ildikó

Sok könyvtáros és könyvtárrajongó szíve kezd el hevesebben verni, ha előkerül egy régi papírosra írt vagy nyomtatott katalóguscédula. Ez a forma megszűnőben van. Elvétve még katalógusszekrények is vannak könyvtárakban, láttunk már olyat, hogy zoknit tárolnak bennük papírcédula helyett.
Mert az idő halad, gyorsan szaladsz, manapság már telefonon is nézhetjük a könyvtári katalógusokat, el is jutottunk az elektronikusan rögzített katalógusrekord-nosztalgia korába. Az ELTE Egyetemi Könyvtár 20 éve vezette be elektronikus katalógusát, 5 évvel ezelőtt azonban lecserélte egy másikra. Hová lettek a régi rekordok? Természetesen áttöltötték az új adatbázisba, de mégis az akkori eszköz, amin tárolták a könyvek adatait, nincs meg. Pár képernyőkép lappang azért még valahol.
Itt az első online rekordra való emlékezés, ami azért is különleges, mert az Egyetemi Könyvtár legrégebbi nyomtatványának „ecédulája” a nosztalgia tárgya.

Farkas Gábor Farkas írása.

Még idén áprilisban gondoltam arra, hogy megkeresem az első régi könyves rekordomat. Természetesen a rekordot elsöpörte már a digitális nagytakarítás, de egy képernyőkép még őrzi az 1996-os állapotot (amit, úgy tűnik, 2004-ben javítottam valamelyest). Egy feszes rendrakás a merevlemezemen, és elő is került ez a kép.

rekord: A dokumentum formai és tartalmi adatait géppel olvasható formában, mezőkbe és almezőkbe rendezve tartalmazó tétel. Katalógus vagy bibliográfia számára készülő, a dokumentum formai és tartalmi adatait szabvány által előírt sorrendben és formában tartalmazó, besorolási adatokkal kiegészített tétel. 

1996 áprilisában még nem létezett számunkra a mai internet az ELTE Egyetemi Könyvtárában. Nem volt e-mailem (ezt valamikor 1996 őszén kaptam a zseniális pine programmal), telnet és gopher jelentette a kapcsolatot egy OS/2 warpon futó gépen (a merevlemeze elérte az egy gigát, de ez nem biztos) és talán volt Yahoo, de olyan lassan töltődött be, hogy előtte feltettük a kávét a rezsóra (we like our Internet slow, okay?).

Látszik, hogy a bibliográfiai fájlt 1996. április 26-án hoztam létre, ez érdekes, mert ez egy pénteki nap volt. A kutatónapomon, ami mindig erre a napra esett, lejártam Szegedre tanítani: a könyv művelődéstörténete volt a téma a régikönyv szakosoknak. Ám az is lehet, hogy akkor már vége volt ennek a korszaknak, és éppen ez volt az első „szabad” péntekem 1991 óta, s talán azért vágtam bele a rekord létrehozásába, mintegy új életet kezdve.

Volt előzménye a történetnek. 1995 őszén a kézirattárból a tájékoztatóba kerültem, ahol egy fiatal sráccal – szintén Szegeden végzett – Barabás László Barnával azon tanakodtunk, hogyan lehetne egy régi könyves adatbázist létrehozni. Pár héttel később egy konferenciát rendezett az Országos Széchényi Könyvtárban a XVI-XVIII. századi könyvek számítógépes feldolgozásának problémáiról a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Társadalomtudományi szekciója. Az alábbi vicces mondattal kezdődött az előadásunk: „Nemcsak a könyveknek, hanem az őket őrző könyvtárosoknak is megvan a sorsuk.” Az előadásunk egy adatbázis lehetőségéről szólt, amely az Egyetemi Könyvtár legrégebbi állományát szándékozott informatikai módszerekkel feldolgozni.

Az Egyetemi Könyvtár integrált rendszere, a Horizon egy Sybase adatbázisban tárolja az adatokat, amelyeket OS/2 vagy Windows98 vagy Windows NT operációs rendszer alatt működő kliensekkel lehet elérni. A bibliográfiai adatokat USMARC formátumban kell rögzíteni. Ez lehetővé teszi mind a modern, mind a régi nyomtatványok adatainak rögzítését és visszakereshetőségét. Az olvasók részére egy egyszerű, Windows 3.1 alatt futó OPAC szolgál keresőfelületül. A program kezeli a bibliográfiai rekordok közötti kapcsolatokat, valamint a bibliográfiához csatolt egyéb fájlokat. Így teremtődik meg az a lehetőség, hogy képfájlokat kössünk a bibliográfiához. A csatolt képek az adott gépen a rendelkezésre álló (ez minden számítógépen változó) programmal automatikusan meg tudja jeleníteni.
A modern könyvekhez képest a régi nyomtatványok feldolgozása – speciális tulajdonságaik miatt – elkülönítve történt, más lelőhely azonosítóval, hiszen a kötetek fizikailag is külön tároljuk. Az előkészítő szakaszban számos kérdés vetődött fel, többek között a nevek egységesítésének problémái, a régi nyomtatványok tárgyszavazása, speciális jegyeinek (kötésére, tulajdonosaira, használatára vonatkozó adatok) feltárása és megjelenítése. Megoldást kellett találni az adatelemek visszakeresésére.
Az alaprekord mezőihez továbbiakat kellett illeszteni. 1997 májusától kezdődött el a rendszer feltöltése, jelenleg 300 régikönyv található már a RARE elnevezésű lelőhelyünkön. 

Virtuális Régi Könyvtár és az Egyetemi Könyvtár régi könyvei. Networkshop Gödöllő, 2000. április 18 - 20. – Networkshop

Az Egyetemi Könyvtár – ezt talán nem tudja mindenki – jó pár évtizeddel idősebb a Pázmány Péter esztergomi érsek által alapított nagyszombati intézménynél. Dümmert Dezső már az 1960-as évek elején felfigyelt arra, hogy több 15–16. századi nyomtatvány címlapján különös szövegek szerepelnek: a különböző jezsuita rezidenciák és kollégiumok tulajdoni bejegyzései. Világossá vált számára, hogy a nagyszombati, znióváraljai és vágsellyei jezsuita könyvtárak darabjaira épült fel az 1635-ben alapított egyetem könyvtára. A kutatások alapján 1561-re teszik a Ferenciek terén álló könyvtárpalota gyűjteményének a megalapítását, tehát jóval hét évtizeddel megelőzően már létezett a bibliotéka, amelynek egyes darabjait még ma is őrzi a könyvtár.

A rekord is ezt a történeti réteget kívánta megjeleníteni: a 651-es mezőkben szerepel időrendi sorrendben a tulajdoni bejegyzések feloldása és értelmezése. Ráadásul két ősnyomtatvány összekeveredése révén sikerült rendet tenni abban a kérdésben, hogy melyik könyv a legrégebbi ismert darabja az Egyetemi Könyvtárnak, magyarul melyiket őrzi a legrégebb óta. Sokat változott azóta a régi nyomtatványok feltárása – hála Istennek – egyes mezők nem rendeltetésszerű használata ma már sikeretelen amicus-vizsgát vonna maga után, de talán jól tükrözi a 20 évvel ezelőtti kísérletező világunkat.

A rekord mai szövegének részlete és képernyőképe a katalógusban:

FMT     BK
LDR          cam  2200157 c 4500
001     000415098
005     20150326112723.0
008     071128s1487    it     fr     000 0 lat d
0248    |a HCR_5194
0248    |a GW_6841
0248    |a CIH_995
040     |a ELTE
0410    |a lat
090     |a LIV_a
1001    |a Cicero, Marcus Tullius |d Kr. e. 106-Kr. e. 43
24510   |a Epistolae ad familiares |c Marcus Tullius Cicero
260     |a Venezia |b Andreas de Paltaszichis |c 1487 |g 18. Jun. 1487
300     |a 206 fol. |c 32 cm
562     |a A nyomtatványból 2 folio hiányzik
563     |a Félbőr kötés a XIX. századból
584     |a Margináliák
7001    |a Ubertino da Crescentino |d ca 1405-1500 |4 comm.

Farkas Gábor Farkas

A poszt címének forrása: Tandori Dezső: Egy talált tárgy megtisztítása

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 8., utolsó rész.

Horváth Aranka 1919. december 4-én, tehát már egy héttel Todoreszku halála után hivatalosan is bejelentette a Nemzeti Múzeumnak a „Dr. Todoreszku Gyula és neje Horváth Aranka Régi Magyar Könyvtára” elnevezésű gyűjtemény örök letétként való adományozását.

„Boldogult férjem, néhai Dr. Todoreszku Gyula már életében többízben kinyilatkoztatta azt a szándékát, hogy „hungarica” könyvgyűjteménye, melyet közel 40 év fáradságos munkájával összegyűjtött: halála után az Országos Széchényi könyvtárban foglaljon helyet.”

Maga az adománylevél viszont csak 1920. január 6-án kelt, mert a bonyolult jogi feltételek teljesítéséhez idő kellett. Az adományozó legfontosabb kikötései a következők voltak:

„Az adományozott gyűjtemény a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárában »Dr. Todoreszku Gyula és neje szül. Horváth Aranka könyvtár« elnevezés alatt egy külön − éspedig a Széchényi-terem mellett levő − teremben, együttesen helyeztessék el oly módon, hogy az általam adományozott gyűjtemény egyes kötetei, avagy adományom más része más gyűjteményben el nem helyezhető, át nem ruházható, be nem olvasztható, − viszont ezen gyűjtemény elhelyezésére szánt, illetve lekötött terembe más gyűjteményből eredő vagy másnemű bármily könyv elhelyezhető ne legyen s ezen könyvgyűjteményből a könyvtáron kívüli használatra semmi ki nem adható. [...] Az örökletéteményként kezelendő és általam adományozott gyűjtemény fejlesztésére és gyarapítására bizonyos − később meghatározandó és a hagyatéki eljárás eredményétől függő − jelentékeny összeggel is hozzájárulni kívánok s emellett a könyvgyűjteményen kívül átadni óhajtom [...] a könyvtár elhelyezésére szánt könyvszekrényeket, tartályokat és bútorfélét, s általában azt az általam meghatározandó miliőt, melyben néhai férjem ezen könyvtár létrehozásában dolgozott − élt és munkálkodott.”

A pénzbeli támogatás összegét Horváth Aranka 1921. február 7-én kelt levelében évi 10 000 koronában jelölte meg. Infláció lévén, ez az összeg állandóan emelkedett, így 1922-ben már 138.629 koronát fordított a gyűjtemény gyarapítására és a berendezésre.

A könyvtár átvételéhez 1920. január 3-án fogtak hozzá, de csak március 1-jén fejezték be. A pontos lajstromozást és gondos csomagolást személyesen Melich János vezette Todoreszkuék Népszínház u. 36. szám alatti, az egész első emeletet elfoglaló lakásában. A 46 ládába csomagolt gyűjtemény átszállítása a Múzeum épületébe 1920. március 22-én történt, május 14-én pedig megérkeztek a könyvszekrények és az egyéb bútorok is. A hivatalos átadásra november 17-én került sor, amikor Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter, Pekár Gyula államtitkár és Czakó Elemér miniszteri tanácsos kíséretében a kormány nevében átvette özv. Todoreszku Gyuláné Horváth Arankától a rendkívül értékes könyvtárat.

A Todoreszku−Horváth Könyvtár először értékéhez méltatlan helyen szorongott a Nemzeti Múzeum épületében a földszint (nyugati szárny) két szobájában. Véglegesnek szánt elhelyezésére csak 1927-ben került sor, amikor a Széchényi-teremmel szomszédos 100 m2 területű, ún. kiállítási teremben kapott helyet. Emiatt kiürítették a zenei anyagot és a háborús-forradalmi gyűjteményt. A belső átalakítás költségeit az adományozó vállalta magára. A mennyezet fehér stukkódíszétől kezdve az amerikai tölgyfaszekrényekig minden megújult a teremben, amelyben a könyvtár legszebb darabjait kiállításszerűen helyezték el.

A Todoreszku-terem a Nemzeti Múzeumban

A nagy értékű anyag feldolgozása sem váratott sokáig magára: 1922-ben Akantisz Viktor publikálta a könyvtár leltárszerű katalógusát, majd Pukánszkyné Kádár Jolán − aki hivatalból irányította a gyűjtemény szakszerű felállítását is − mutatta be 1929−1930-ban (négy közleményben) a gyűjtemény unikumait a Magyar Könyvszemlében.

A Todoreszku−Horváth-Könyvtár nagyobb változáson esett át, amikor 1928 júniusában 20 kéziratát és 10 ősnyomtatványát 40 RMK-másodpéldányra cserélték az OSZK állományából. A második világháború idején a gyűjtemény felügyeletét Bartoniek Emma látta el, ahogy a Kézirattár, az RMK-, és az Apponyi-gyűjteményét is. Mivel nem menekítették külföldre, szerencse, hogy az 1945-ös akna-, illetve bombatalálat, amely a Todoreszku-termet érte, nem okozott kárt benne. 1945 májusa után az anyag a Régi Magyar Gyűjtemények Tára gondozásába került, melyet Varjas Béla vezetett.

1947-ben Tolnai Gábor bejelentette a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának, hogy „az Országos Széchényi Könyvtár Széchényi-terme a háborús károsodás következtében annyira megrongálódott, hogy az abban elhelyezett Régi Magyar Könyvtár anyaga most, a ládákból való kicsomagolás után hely nélkül maradt. Minthogy ezen igen értékes anyag elhelyezésére más lehetőség nem volt, ideiglenesen a Todoreszku-teremben, a Todoreszku-gyűjtemény anyagába osztottuk be. […] A régi Magyar Könyvtár anyagának a Todoreszku gyűjteménybe való beosztása azonban csak látszólag bontja meg a Todoreszku-gyűjtemény egységét, tulajdonképpen az továbbra is megbontatlan, önálló egységet képez.”

Tudományos olvasóterem a Todoreszku-teremből 1953.

Az 1950-es években a könyvtár új szervezeti felépítést kapott, ezzel megszűnt a Todoreszku-gyűjtemény önállósága, a Todoreszku-teremből tudományos olvasóterem lett, a könyvtár pedig a Régi Nyomtatványok Tára raktárába került. Innen 1977-ben adták át a Todoreszku gyűjtemény nem RMK-anyagát a törzsgyűjteményi raktárnak, ahol ezt ma is elkülönítve őrzik. A Régi Nyomtatványok Tárában maradtak az ősnyomtatványok, az 1711 előtt megjelent régi magyar nyomtatványok (RMK), a ritka kalendáriumok, a cirillika-gyűjtemény, valamint a vízjelek gyűjteménye, melyet Fazakas József, a Régi Nyomtatványok Tára egykori munkatársa tovább gyarapított.

Tudományos olvasóterem 1983-ban

Legutóbb a vízjelek és a román nyelvű nyomtatványok kapcsán irányult újra a gyűjteményre a kutatás fokozottabb figyelme, de a többi állományrészt is folyamatosan használják a kutatók, jelezve, hogy a nagylelkű adomány máig kimagasló értéke nemzeti könyvtárunknak. Létrehozóinak és adományozóinak adósai vagyunk.

Varga Bernadett

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 7. rész

A restaurálás, kiegészítés és köttetés munkájával alakította a gyűjteményt a Todoreszkuval csaknem egyidős Akantisz Viktor. Jogot és filozófiát tanult a pesti egyetemen, majd íróként és grafikusként tartotta fenn magát. Különös egyéniség, autodidakta és ezermester, író, bibliográfus, grafikus, festő, könyvrestaurátor és könyvkötő volt. Magát elsősorban művésznek érezte, akinek nem jutott osztályrészül a kellő érvényesülés. Jóformán egész Nyugat-Európát bejárta s a nyugati világnyelveket többé-kevésbé elsajátította.

Akantisz Viktor önarcképe

Írói minőségben első műve, Pompadour marquise életrajza 1889-ben Fréron A. V. álnéven jelent meg. Ezt követte A klasszikus ókor legszebb hősmondái Schivab, Stoll és mások nyomán című kompilációja, majd A sakkjáték kézikönyve Rozsnyai Károllyal közösen. Rozsnyai Gyors nyelvmestereinek sorozatában német, francia, angol, olasz, orosz, spanyol, japán, lengyel, cseh, török és portugál nyelvtanokat írt, a bűnügyi regénytár számára Conan Doyle műveit fordította. Később Az olaj festészet, majd A vízfestés alapvonalai című műveket publikálta. Ezeket nagy szünet után követte 1922-ben a Todoreszku-gyűjtemény leltár-szerű katalógusa.

Közben grafikusként is alkotott: többek közt saját műveit, Petőfi A helység kalapácsa című költeményét és Vargha Damján imakönyveit illusztrálta. 1900-ban kötött ismeretséget Todoreszku Gyulával s ettől fogva kapcsolódott be a Todoreszku-könyvtár fejlesztésébe. 1910-ben megszakadt írói tevékenysége, ekkortól lett Todoreszku állandó alkalmazásában álló restaurátor és könyvkötő, ami bőkezűen biztosította megélhetését.

Todoreszku halála után az özvegy az adománylevél 5. pontjában gondoskodott Akantisz sorsáról:

,,ez ne csak holt komplexum maradjon, hanem tovább fejleszthető s emellett folyton kellően gondozható és fenntartható legyen, − ezért kérem, hogy boldogult férjem, volt munkatársát, Akantisz Viktor Urat a Magyar Nemzeti Múzeum személyzete létszámában az általam adományozott, létesíteni kívánt könyvtárnál megfelelő alkalmazásban rendszeresíteni méltóztassék.”

A Széchényi Könyvtár elsősorban az adományozott gyűjtemény gondozására alkalmazta Akantiszt 1920. augusztus 10-én. Minthogy a tisztviselői státusba beilleszthető nem volt, egy sajátos, csak az ő személyére szóló címet adtak neki: ,,könyvművészeti előadó” lett. A Todoreszku-gyűjtemény első, ideiglenes felállítását ő végezte. Később a könyvtár könyvkötői és restaurátori munkára osztotta be. A nehéz természetű Akantisz és a kötészetet vezető Kiss Erzsébet közt nem volt harmonikus a viszony, ezért előbbi 1922. február 9-én felmentését kérte (eredménytelenül), mert „a kötések elbírálását az osztályok maguknak tartják fenn”, valamint mert „a felszerelés ügyét Sáfár laboráns önhatalmúlag intézi”.

Festett pergamenkötések. Akantisz Viktor munkái. 

Akantisz alapos − de főleg a régi és ritka anyagra irányuló, restaurátori munkáját igazolja egy 1921. január 12-éről keltezett jelentés, mely szerint: „a november hóban megkezdett javítási munkák tovább folytatódtak és pedig elsősorban a tervbe vett ősnyomtatványok bekötési tábláinak helyreállításával. Ezekből elkészült összesen 109 darab rongált kötés, kisebb-nagyobb defektussal, miknek a minéműsége a Naplóban pontosan feltüntetve is van. Különös súlyt helyeztem arra, hogy ne csupán a hiányok, szakadások stb. pótoltassanak, hanem lehetőleg visszaadattam festéssel a bőrkötések színét s kenőccsel azoknak eredeti fényét is. A könyvek belső szöveg és előzéklapjai − a beragasztások − és apróbb javításokon kívül teljesen érintetlenül maradtak; s e megjegyzésem különösen vonatkozik az előzéklapokra, számolva azzal az eshetőséggel, hogy mint eddig, úgy ezután is bizonyára akadnak kutatók s szakemberek, kik ezeket a lapokat, ha leragasztattak volna, újra fölfejtenék: bibliographiai adatok, nyelvemlékek vagy más irodalmi ritkaságok után való kutatás céljából.”

Akantisz Todoreszku özvegyéhez való viszonya sem volt teljesen harmonikus. A gyűjteménynek a végleges helyen való felállítását már nem ő végezte. A nyugdíjhoz szükséges szolgálati ideje letelte után, 1929-ben nyugalomba vonult.

Varga Bernadett

Kamaratárlatunk Dr. Todoreszku Gyuláról 2016. december 16-ig látható a Kézirattár folyosóján. 

A 2016. szeptember 16-án nyílt Todoreszku-kiállítás válogatást nyújt a könyvtár ritkán látható kincseiből, egyúttal bemutatja annak történetét, miközben a gyűjtemény sorsával kapcsolatos dokumentumokból, valamint a könyvtárral együtt adományozott berendezési tárgyakból válogat. http://www.oszk.hu/rendezvenyek/150-eve-szuletett-todoreszku-gyula-kiallitasmegnyito http://nemzetikonyvtar.blog.hu/tags/TODORESZKU

225 évvel ezelőtt született a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István (1791–1860) politikai író, államférfi.

Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; – én azt szeretem hinni: lesz!

Széchenyi István: Hitel (részlet) Végszó. In. Hitel 1828-1829, [szerk. Spira György; a vál., a szöveggondozás, a jegyzetek és az utószó Gergely András, Spira György, Sashegyi Oszkár munkája], Budapest, Szépirodalmi, 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Barabás Miklós: Gróf Széchenyi István, 1836. In. Száz szép kép (18.), szerkesztő Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Honfinak lenni nehéz, de nem lehetetlen”
Sz. I.

Így keverül ma a jaj s nevetés
„hív s hő” kebelekben:
magyarnak lenni nehéz,
de nem lehetetlen.

Illyés Gyula: Széchenyi szellemének. In. Illyés Gyula összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1993. – Digitális Irodalmi Akadémia 

Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele. 1854 (Akvarell) In. Száz szép kép (17.), szerkesztő Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Hány könyvet írt! És valamennyinél
többet ér
ez a híd. Hogy él!

Egy mondandón, mit nem papirlapokra
bízott, ki észbe fogta
és létre hozta,
egy derék eszmén járok át naponta.

Napi örömöm ez a jó
anyagba burkolt közölnivaló.

Illyés Gyula: Széchenyi hídja (részlet) In. Illyés Gyula összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1993. – Digitális Irodalmi Akadémia 

Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele. 1864 (Olaj, vászon, Magyar Nemzeti Múzeum) In. Száz szép kép (17.), szerkesztő Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Szegény, lankadt lelkek, hova, hova csúszunk?
Csak lefelé csúszunk, föl már sohse kúszunk
uj idők árjával tehetetlen úszunk,
régi partjainktól aggódva bucsúzunk.

Régi nagy ujítónk, más ujító voltál
harcod áldozat volt és eszményed oltár,
eveződ viz ellen, ajakadon zsoltár
tártál uj csatornát, hogy folyjon a holt ár.

Babits Mihály: Széchenyi (részlet). Babits Mihály összegyűjtött versei – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Than Mór: Széchenyi és Deák kora. 1875–76 (A Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőháza). In. Száz szép kép (59.), szerkesztő Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Széchenyi István művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban: 

• Lovakrul, Pest, Petrózai Trattner, Károlyi, 1828. 
• Magyar játékszinrül, Pest, Landerer Ny., 1832. 
• Selyemrül, Pest, Trattner és Károlyi Ny, 1840. 
• A' Kelet népe, Pozsony, Wigand Ny., 1841. 
• A' magyar Academia körül, Pest, Trattner, Károlyi, 1842. 
• Üdvlelde. Gróf Dessewffy Aurél hátrahagyott némi irománytöredékeivel, Pest, Trattner-Károlyi, 1843. 
• Adó és két garas, Buda Egyetemi Ny., 1844. 
• Balatoni gőzhajózás, [Pest], [Trattner és Károlyi], [1846]. 
• Eszmetöredékek, különösen a Tisza-völgy rendezését illetőleg, [Pest], [Trattner], [1846]. 
• Töredékek gróf Széchenyi István fennmaradt kézirataiból, közli Török János, Pest, Heckenast, 1858–1866. 
• Töredék gróf Széchényi István kiadatlan irataiból. Közrebocsátja Török János, [Pest], Werfer Károly betűivel, 1860. 
• Magyarország sarkalatos törvényei, s államjogi fejlődése 1848-ig, Széchenyi István hagyományaiból [kiad. Török János], Pest, Eggenberger, 1864. 
• Önismeret. Döblingi kézirataiból, Budapest, Athenaeum, 1875. 
• Gróf Széchenyi István munkáiból [I. kötet – Hitel. Világ. Stadium. Úti rajzok; II. kötet – A Kelet népe. Politikai programtöredékek. Széchenyi beszédeiből. Egy pillantás a névtelen »Visszapillantás«-ra. zéchenyi-aphorismák. A Széchenyi-irodalom], bevezetéssel ellátta Beöthy Zsolt, Budapest, Franklin-Társulat, 1900. 
• Eszmék és gondolatok gróf Széchenyi István műveiből, összeáll.: Komlóssy Ferenc, Budapest, Buschmann Ny., 1907. 
• Garat, sajtó alá rendezte és a mű történetét megírta Viszota Gyula, Budapest, MTA, 1912. 
• A Magyar Akadémia körül, Bp., Magvető, (Gondolkodó magyarok), 1981. 
• Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához, Bp., Magvető, 1985. 
• A' Kelet népe, [Budapest], Közgazdasági és Jogi Kvk., (A társadalomtudományok magyar klasszikusai), [1985]. 
• Hitel 1828-1829,/ [szerk. Spira György; a vál., a szöveggondozás, a jegyzetek és az utószó Gergely András, Spira György, Sashegyi Oszkár munkája], Budapest, Szépirodalmi, 1991. 
• Stádium 1831, Széchenyi István válogatott művei, [szerk. Spira György] ; [a vál., a szöveggondozás, a jegyzetek és az utószó Gergely András, Spira György, Sashegyi Oszkár munkája], Budapest, Szépirodalmi, (Magyar remekírók), 1991. 
• Buda-pesti por és sár, Budapest, Balassi, 1995. 
• Morgenländische Fahrt (1818–1819), Budapest, Terebess Kiadó, (Terebess Ázsia E-Tár) 
• Széchenyi István keleti utazása, 1818–1819, Budapest, Terebess Kiadó (Terebess Ázsia E-Tár) 
• Világ. Jegyzetek és szöveggondozás: Velkey Ferenc – Fülöp Tamás, Budapest, Neumann Kht., 2002–2003. 

 Széchenyi Istvánra vonatkozó irodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

• Stancsics Mihál Széchenyi István gróf két garasára nyilatkozat, Lipcse, Tauchnitz, 1844. 
• Boross Mihály: A dicsőült gróf Széchenyi István életrajza, Pest, Heckenast Gusztáv, 1860. 
• Mészáros Károly A legnagyobb magyar sárvári és felsővidéki gróf Széchenyi István életleírása XII énekben, Debrecen, Telegdi K. Lajos, 1860. 
• Lónyai Menyhért: Gróf Széchenyi István és hátrahagyott iratai, Budapest, Ráth Mór, 1875. 
• Grünwald Béla: Az új Magyarország. Gróf Széchenyi István, Budapest, Franklin, 1890. 
• Zichy Antal: Gróf Széchenyi István életrajza, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1896–1897. 
• Endrődi Sándor: Századunk magyar irodalma képekben. Széchenyi föllépésétől a kiegyezésig, Budapest, Athenaeum Irod. és Nyomdai R. T., 1900. 
• Kosutány Ignác: Emlékbeszéd, melyet gr. Széchenyi István halálának 50 éves évfordulója alkalmából ... elmondott, Kolozsvár : Ajtai Ny., 1910. 
• Rakovszky Iván: Széchenyi tölgyfái, Budapest, [Budapesti Hírlap Ny.], 1931. 
• László Dezső: Akarom: tisztán lássatok. Széchenyi István és a magyar jelen, Cluj-Kolozsvár, Erdélyi Fiatalok kiadása, 1933. 
• Imre Sándor: Széchenyi születésének 150 éves évfordulójára, Budapest, [Bethlen Gábor Ny.], 1941. 
• Németh László: Széchenyi. In. Történeti drámák 2., Budapest, Szépirodalmi, 1963. 
• Németh László: Széchenyi. In. Szerettem az igazságot. Drámák, 1931–1955, Bp., Magvető, Szépirodalmi, 1974. 
• Lackó Mihály: Széchenyi és Kossuth vitája, [Budapest], Gondolat, (Magyar história), 1977. 
• Surányi Miklós: Egyedül vagyunk. Széchenyi István életregénye, [Budapest], Szépirodalmi Kvk., 1982. 
• Falk Miksa: Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála. Emlékezések, Budapest, Európa, (Mérleg), 1984. 
• Széchenyi pesti tervei, Budapest, Szépirodalmi, (Magyar levelestár), 1985. 
• A "Felelet" és más vitairatok Széchenyi István A' Kelet népe című könyvére. [Felelet gróf Széchenyi Istvánnak Kossuth Lajostól; Kelet Népe és Pesti Hírlap; Kelet' népe nyugoton Fáy Andrástól; "A' Kelet népe" felnyitotta szemeit, egy nyugotfinak], Budapest, Közgazdasági és Jogi Kvk., (A társadalomtudományok magyar klasszikusai), [1986]. 
• Egyed Ákos [et al.]: Széchenyi és Erdély. Tanulmányok, Kolozsvár, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, 2002. 
• Széchenyi, Kossuth, Batthyány, Deák. Studien zu den ungarischen Reformpolitikern des 19. Jahrhunderts und ihren Beziehungen zu Österreich / hrsg. von István Fazekas, Stefan Malfe`r, Péter Tusor, Wien, Inst. für Ungarische Geschichtsforschung in Wien, Collegium Hungaricum, Ungarische Archivdelegation beim Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Budapest, Balassi Inst., 2011. (Publikationen der Ungarischen Geschichtsforschung in Wien, 3.) 
• Lányi András: A kettészakított üstökös. Széchenyi, Arany, Jókai, Görgey. Négy történelmi esszé, [Budapest], Liget Műhely Alapítvány, 2012. 
• Jólét és erény. Tanulmányok Széchenyi István Hitel című művéről, szerk.: Hites Sándor, Budapest, Reciti, (Hagyományfrissítés 2.), 2014. 

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 6. rész

Todoreszku igyekezett a régi magyar nyomtatványok túlnyomó részének szegényes nyomdai kiállítását pompás külső kötéssel ellensúlyozni. A gyűjtői hivatásról szóló nyilatkozatban ezt a területet is említi: „a kötésekben pedig igyekszünk a régi szép kötések motívumainak, a Corvinák-nak felhasználásával ujakat kreálni.” (Könyvtári séták III: Todoreszku Gyula dr. gyűjteménye: Második séta. In. Könyvtári Szemle, 2(1914), 178.) A gyűjtő azonban nem volt könnyű helyzetben, hiszen a korabeli magyar könyvkötőipar nem feltétlenül tudta kiszolgálni a könyvbarátok tudományos és esztétikai igényeit. Erről a szomorú helyzetről írt 1914-ben Jaschik Álmos, polihisztor művésztanár.

„Ha könyvbarátaink balsejtelmes aggodalommal szemlélik könyvkötőkhöz küldött könyveik sorsát és valósággal fellélegeznek, ha azok különösebb technikai és művészi sérelem nélkül kerülnek ismét vissza a műhelyekből, úgy azt elsősorban azért teszik, mert kísérletek és tapasztalatok érlelték meg bennük ezt az ösztönszerű bizalmatlanságot.”

Jaschik Álmos: Magyar könyvkötő művészet. In. Könyvtári Szemle, 2(1914), 134–135.)

Jaschik ugyanebben a tanulmányában Todoreszku Gyula magánkönyvtárának néhány újabban kötött példányával illusztrálja.

„hogy a modern könyvkötés műipari részének szoros esztétikai kapcsolatban kell lépnie a letűnt idők gazdára váró örökségével. A mi e kötéseket muzeális értéküekké teszi, az első sorban a kötés technikájának klasszikus stílszerüsége és a felhasznált, különlegesen előkelő, bekötési anyagnak […] nemessége. Fokozza ezt az értéket a diszitő szerszámok korhü megválasztása, a kézi aranyozásban szokatlan precizitás és az átgondolt, logikus szerkezetű kompozíció.”

Jaschik Álmos: Magyar könyvkötő művészet. In. Könyvtári Szemle, 2(1914), 138.

Todoreszku könyveinek jó részét ezüstveret, bársony, zománcdíszítés, bőr vagy festett hártya burkolta, dús aranyozással, hogy értékükhöz illő kötésben sorakozzanak szekrényeiben. Magyar iparművészeket foglalkoztatott, hogy könyveit művészi kivitelűen beköttesse, köztük Jaschik Álmost, Galamb Józsefet és az ötvös Richard Zutt-tot. Megbízásai hozzájárultak a hajdan jelentős magyar könyvkötészet újbóli felvirágoztatásához. Ezzel párhuzamosan Európa nevezetesebb könyvkötő-iparművészeit is felkereste.

 Művészi kötések

Az új kötések két csoportra oszlanak: vagy régi kötések utánzatai, vagy új, a szecesszió idején fellendült bőrdíszművesség hatása alatt készült bőrmozaik-kötések és festett hártyakötések, az utóbbiak részben Akantisz Viktor művei. Az első csoportba tartoznak a vert ezüst kötések, mint Sylvester János Új Testamentum fordításáé vagy a Thuróczy-krónika kötése, melyet még zománcos címerek is ékesítenek; a bársonykötések, olykor ezüstveretekkel vagy archaizáló bőr és bőrmozaik kötések. Akantisz hártyakötései részben archaizálók, nagyobb részükben azonban magyaros motívumú modern kötések.

Todoreszku könyvgyűjteménye tehát a könyvkötés szempontjából is páratlan magángyűjtemény.

Varga Bernadett

Kamaratárlatunk Dr. Todoreszku Gyuláról 2016. december 16-ig látható a Kézirattár folyosóján. 

275 éve született Benyovszky Móric (Verbó, 1741. szeptember 20. – Madagaszkár, 1786. május 26.) a magyar történelem egyik legkalandosabb életű egyénisége, az egyik leghíresebb magyar világutazó, hajós és katona, az indiai-óceáni szigetvilág első európai uralkodója.

Ki is volt ez a rendkívül érdekes egyéniség, akinek még életében megadatott, hogy grófi kinevezéssel Mária Terézia királynő elismerte dicső tetteit? Aki négy földrészen hagyott nyomot az utókornak? Akiről a magyar irodalom kiválósága, Jókai Mór a keresztnevét kapta, majd négy nagyszerű kötetben tette közzé magyarul az életművét? Akit Madagaszkár királyaként jegyez az utókor?

Gróf Benyovszky Móricnak a XVIII. században készült arcképe. In. Jókai Mór: Gróf Benyovszky Móric életrajza, saját emlékiratai és útleírásai (Életrajz 1. köt.; Életrajz 2. köt.; Saját emlékiratok és útleírás 3. köt.; Saját emlékiratok és útleírás 4. köt.), Budapest, Ráth Mór, 1888–1891. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Az elmúlt évszázadokban születési éve és tevékenységei vonatkozásában is adódtak bizonytalanságok, azonban a tudományos kutatás számos, legendák szülte pontatlanságot igyekszik helyreigazítani. Benyovszky mindössze 45 évet élt. Európa-szerte ismert, tisztelt, helyenként vitatott, ám sokak által csodált életművét a XVIII. századi történelem említésre méltó részének tekintik. Magukénak tartják a szlovákok, nemzeti hősként tekintenek rá a lengyelek. A francia uralkodóház jegyzett vállalkozójának számított, Oroszországban egykori kiáltványát és sakkmegoldásait is megőrizték. A mai szóhasználattal „világfinak” nevezett Benyovszky Móric – magyar volt. Ezt a tudományos kutatások és saját feljegyzései alapján is kétséget kizáróan mondhatjuk.

Benyovszky Móric verbói szülőháza. Metszet. In. Jókai Mór: Gróf Benyovszky Móric életrajza, saját emlékiratai és útleírásai (Életrajz 1. köt.; Életrajz 2. köt.; Saját emlékiratok és útleírás 3. köt.; Saját emlékiratok és útleírás 4. köt.), Budapest, Ráth Mór, 1888–1891. – Magyar Elektronikus Könyvtár  

A XVIII. század történelme egyik nagyon érdekes személyiségének fordulatokban gazdag élete, különösen madagaszkári tevékenysége sokakat megihletett. A népek szabadságáért és hazája boldogulásáért is új módon tevékenykedő Benyovszky Móric még életében megkaphatta korának nagy elismerését: Mária Teréziától a grófi címet. Az út – a verbói szülőháztól a madagaszkári halálos lövésig – nemcsak tettekben, hanem fizikai értelemben is igen tiszteletre méltó. Benyovszky egyszerre példamutató katona, kiváló hajós, felfedező földrajzi leíró, sanyarú sorban tartott fogoly, sikeresen lázadó felkelő, aki ugyanúgy élvezte XV. Lajos francia király bizalmát, mint az amerikai Benjamin Franklin rokonszenvét. Lengyelországtól Kamcsatkán át Japán, Formoza (ma Tajvan), számos csendes-óceáni település, az amerikai földrész és az Indiai-óceán nagy szigete, Madagaszkár ténykedéseinek legismertebb helyszínei. Korának egyik legmerészebb és legeredetibb alakja a Csendes-óceán északi részén tett utazásaival hét évvel megelőzte az angol James Cookot és a franciákat. Korát jóval megelőző tervei a tengeri szállításokra, a külkereskedelemre, a belső víziút-rendszer kiépítésére, mind említésre méltó értékeit erősítik.

Benyovszky kísérete midőn 1771. július 31-én Ulckamhy királyt az Ufilpatchart-öbölben Japánban meglátogatja.In. Jókai Mór: Gróf Benyovszky Móric életrajza, saját emlékiratai és útleírásai (Saját emlékiratok és útleírás 4. köt.), Budapest, Ráth Mór, 1888–1891. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Madagaszkár szigetén megismertette az ottaniakkal a civilizált világ előnyeit, meggyógyította a betegeket, ételt osztott az éhezőknek és megbékélésre bírta az afrikai sziget egymással forrongó törzseit, ami abban az időben a gyarmattartóktól legkevésbé elvárható viselkedésnek számított. Nem csoda, hogy egy idő után kormányzójukká, közkeletű megfogalmazásban „királyukká” választották. Maga mindig büszkén szólt magyarságáról, a haza és a szabadság szeretete számára az élete értelmét jelentette.

A Benyovszky életét és kalandjait taglaló kötet első angol kiadásának címlapja 1790-ből. Memoirs and travels of Mauritius Augustus count de Benyovszky…, London, G. G. J. and J. Robinson, Pater Noster Row, 1790. – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: App. H. 2497 

A budapesti Benyovszky Társaság az Országos Széchényi Könyvtárral közös kiadásban 2004-ben megjelentette Benyovszky naplóját. Az 1772 és 1776 közötti madagaszkári ténykedéseit tartalmazó kötet francia nyelven íródott úti jelentés, melyet Benyovszky megbízójának, a francia királynak írt. A Protocolle du Régiment Volontaire de Benyowszky Crée en 1772 – Benyovszky Móric Madagaszkári Jegyzőkönyve 1772–1776 a téma fontos forrása, és az utóbbi években nyilvánosságra került dokumentumok egyik legjelentősebbike. Az eredeti példány a British Library-ben található, a másolat rendkívüli kiadási engedéllyel, a Társaság közbenjárásával és kérésére, az Országos Széchényi Könyvtár közvetítésével került haza, és a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg. A Dr. Voigt Vilmos professzor értő elemzéseivel és példamutató szakértői vezetésével 2004-ben kiadott mű az eredetivel megegyezően francia nyelven, magyar nyelvű fordítással jelent meg. A kiadvány szerepelt a Frankfurti Könyvvásár kiállításán, majd elnyerte az év legszebb könyve kitüntetést, aminek következményeként a nemzetközi könyvgyűjtők felvásárolták a ritkaságot. Ma már csak az interneten tűnik fel árverési célból, elvétve, egy-egy példány.

Madagaszkár. Részlet Jean Baptiste Bourguignon d’Anville 1749-es Afrika térképéből. Metszet. – OSZK Térképtár TR 2681. 

Az eredeti kiadást a Benyovszky Társaság az Országos Széchényi Könyvtárral közösen később angol nyelvű változatban is kiadta, amely a korábbinál sokkal szélesebb körben tette lehetővé a forrásmunkához való hozzáférést. Így juthatott el a kötet az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a New York-i és a clevelandi kulturális közösségek fogadták.

Kevéssé ismertek Benyovszky Móric életének amerikai vonatkozásai. 1784-ben Amerikán keresztül indult végzetes madagaszkári vállalkozására. Erre az amerikai útjára elvitte magával feleségét és két kislányát is, akik csak évek múlva tértek vissza Európába. Benyovszky korábban is járt Amerikában, abból a célból, hogy George Washington hadseregének légiót szervezzen a kontinensen. Ferenc nevű öccse is utánament, és részt vett az amerikai függetlenségi háborúban. Benyovszky személyes kapcsolatban állt Franklin Benjáminnal, levelezésük fellelhető, többek között a Washingtoni Kongresszusi Levéltárban. Benyovszky leszármazottai ma is élnek Amerikában és aktívan részt vállalnak legendás ősük emlékének ápolásában.

Benyovszky Móricról a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

• Jókai Mór: Gróf Benyovszky Móricz életrajza, saját emlékiratai és útleírásai (Életrajz 1. köt.; Életrajz 2. köt.; Saját emlékiratok és útleírás 3. köt.; Saját emlékiratok és útleírás 4. köt.), Budapest, Ráth Mór, 1888–1891. 
• Radó Vilmos: Gróf Benyovszky Móric élete és kalandjai, [Budapest], Athenaeum, [1933]. 
• Krizsán László: Benyovszky Ázsiában, Budapest, Terebess, 2003. 

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 5. rész

„Most csinálja Todoreszku a bankókat!” Sokszor hangzott el a múlt század elején ez a tréfálkozó megjegyzés Todoreszku Gyula lakásának hajnalig világos ablakai alatt, miközben ő épp évszázados könyveket hozott rendbe, hiszen nemcsak művekben gazdag, de szép és ép könyvtárat akart. Ha szükség volt rá, legelőször is szétszedte lapokra, és megmosta a hosszú hányódásban elrongyolódott könyvet. A szokásos klórral való tisztítás egyszerűbb és gyorsabb lett volna, de ő megtanulta, hogy ez a kezelési mód előbb-utóbb a papír szétmállásához vezet. Kitartott tehát a hosszadalmasabb, vízzel történő megoldás mellett. Utána következett az enyvezés, a fellazult papírrostok vegyszerrel való tömítése a rugalmasság visszanyerésére.

A csonka példányokat külföldről beszerzett s az eredetihez hasonló papíron ép példányokról való másolatokkal egészíttette ki. Akantisz Viktor írja a Todoreszku-katalógus előszavában, hogy Todoreszku ,,a csonka levelekből olyan megtévesztésig pompás egész lapokat kapott, miket még szakemberek sem tudtak az eredeti ép levelektől elkülönböztetni. Sőt később maga is csupán a naplójában feljegyzett custosok vagy oldalszámok alapján ismerte föl javítottaknak.”

A Praxis pietatis..., Várad, Szenczi Kertész, 1643. kiadásának facsimile címlapja

Todoreszku a Könyvtári Szemlének adott „nyilatkozatában” úgy értelmezte a magyar gyűjtő hivatását, hogy

„az amatőr dolgainak szépnek is kell lenniük. A példánynak magának, nemcsak a kötésnek. Ám éppen a magyar és magyarországi nyomtatványok közt nehéz szép példányt találni, és ha csak szépet akarnánk gyűjteni, csak kevésre tehetnénk szert. Tűz, víz, háboru és szétolvasás pusztította a könyveinket és ha szépet akarunk: széppé kell tenni őket. Kitisztítani, kiegészíteni, felöltöztetni. A tisztítást ma már nem lehet ellenezni, mert a modern eljárás nemcsak hogy nem árt, hanem konzervál is. Ezt nem az esztétika finomkodni akarása parancsolja a gyűjtőre, hanem kulturérdek. Egy helyrehozott, gonddal kicsinosított, gondosan, stílusosan bekötött ritka nyomtatvány, ha netalán hozzá nem értő kezébe kerül is, valószínűbb, hogy fennmarad, ha szépen be van kötve, mintha szétzüllött lapjaival indul kallódásnak. A szép könyvet a tudatlan sem hajítja ki a szemétre. A tisztítás munkájánál természetesen kímélni kell a bejegyzéseket, melyek sokszor értékesek lehetnek. A modern eljárás mellett azt hagyhatom a könyv lapjain, ami nekem tetszik s csak a piszkot távolítom el a nagytakarításnál.”

A „protéziseket”, természetesen, nem maga készítette. Elsőrangú külföldi restaurátorokkal dolgoztatott, és nem bánta, ha akár egy évig is kellett várakoznia a munka elkészültére. A másolatok néha még ma is elbizonytalanítanak az eredetiség kérdésében. Ma már nem tartjuk követendő példának ezt a módszert, bár ennek a szövegpótlási eljárásnak néha volt haszna is: a másolás kapcsán néha előkerültek egyes ismeretlen nyomtatványvariánsok, ahogy ez Heltai Gáspár 1562-ben Kolozsvárott nyomott Új Testamentum fordításának esetében is történt.

Varga Bernadett

Kamaratárlatunk Dr. Todoreszku Gyuláról 2016. december 16-ig látható a Kézirattár folyosóján. 

Rákóczi Ferenc imádságoskönyve 1705 #18century #bookstagram #book #treasure #treasures #bookporn #library #instadaily #ipadmini #follow4follow #beautiful #prayer #history

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 4. rész

Todoreszku eleinte minden magyar könyvet össze akart gyűjteni, de végül belátta, hogy erre kevés egy emberélet. Gyűjtésének irányát Szabó Károly Régi Magyar Könyvtár című, 1879-ben megjelent munkája segítségével jelölte ki. Az akkor úttörő kézikönyv 1711-ig sorolta fel mindazokat a műveket, amelyek magyar nyelven íródtak, vagy legalább magyar szöveg is található bennük. Feltüntette, hogy milyen gyűjtemény őriz belőlük példányt, és azt is, hogy csak régi adatokból tudunk létezéséről. Az összeállítást csakhamar két másik kötet követte: a második a Magyarországon megjelent idegen nyelvű műveket, a harmadik a külföldön megjelent, idegen nyelvű, de magyar szerzőtől származó darabokat vette számba. Todoreszku a régi magyar könyvtár ritka, vagy példányból ismeretlen műveinek felkutatására tette fel az életét, illetve azokéra, amelyeket Szabó Károly sem ismert. Nem gyűjtötte viszont rendszeresen a magyar szerzőktől külföldön megjelent műveket, talán azért, mert mikor ez 1898-ban megjelent, már az első két rész gyűjtésére specializálta magát.

Calendarium, Venetiis, 1480.

Kezdetben könnyen gyűltek a könyvek, a gyűjtemény első katalógusában − ami 1883-ból való − már nagy értékek sorakoznak. Komoly lökést adott a munkának 1905-ben, hogy Todoreszku megvette Ágoston József híres gyűjteményéből azt a 270 darabot, amely különösen érdekelte. Saját bevallása szerint ettől kezdve dolgozott „teljes gőzzel” a gyűjtemény fejlesztésén.

Később a gyűjtés egyre több és több utánjárást igényelt, hiszen Szabó Károly bibliográfiája olyan gyűjtőhullámot generált, melynek következtében megindult a könyvpiacon a kereslet a régi magyar könyvek iránt. Hamarosan már csak elenyésző számú régi magyar könyv bukkant fel a piacon annál is inkább, mert a régi magyar könyv eleve is igen ritka volt. Ha valami mégis eladásra került, csillagászati árakat fizettek érte. (A közkönyvtárak ez irányú gyűjtőmunkája is fellendült. Ekkor emelte ki a Széchényi Könyvtár is régi magyar könyvanyagát az egyes szakokból.) Todoreszkunak fel nem derített forrásokat kellett tehát becserkésznie. Egyrészt kis felvidéki és erdélyi falvak templomaiban és parókiáin kutatott régi magyar könyvek után, másrészt ahhoz a módszerhez folyamodott, amelyet Fraknói Vilmos kezdett meg sikerrel: régi könyvtáblákból áztatott ki egyes íveket. Ugyanakkor állandóan összeköttetésben állt müncheni (Hiersemann, Rosenthal), londoni (Quaritch), firenzei (Olschki) és más külföldi antikvárius cégekkel, de idehaza is járták az országot megbízottai. Szerteágazó üzlethálózatot épített ki, amelynek kézben tartása nem lehetett könnyű. A módszer velejárója az is, hogy ugyanabból a műből több helyről is szállítottak példányt. Hasznát vette ezeknek cserealapként vagy hiányos, töredékes darabok teljessé tétele érdekében. Az időközben híressé vált gyűjteményről 1914-ben beszámolt a Könyvtári Szemle. Ekkor az 1711 előtti magyarországi nyomtatványok száma már 1042 volt. Ebből 565 magyar nyelvű, melyek közül 54 bibliográfiailag ismeretlen.

Vy és o Kalendarium ... 1631..., Kassa, 1630.

Todoreszku 1919-ben bekövetkezett halálakor a könyvtár 635 magyar nyelvű, 535 Magyarországon nyomtatott idegen nyelvű és 81 magyar szerzőtől külföldön megjelent 1711 előtti művet tartalmazott. A két első kategóriában felülmúlva Ráth Györgynek az Akadémiára hagyott könyvtárát. Az első csoportból 138, a másodikból 71, a harmadikból pedig 13 olyan művet tartalmazott, amelyet Szabó Károly bibliográfiája nem említ, ráadásul ismert nyomtatványok érdekes variánsai is találhatók benne. A legrégibb unikum Debrecenben jelent meg 1563 táján: töredék Melius Juhász Péternek A lélek könyve című munkájából. Mindent összevetve mindmáig Todoreszku Gyula tekinthető a régi magyar könyv legnagyobb magángyűjtőjének.

Fogarasi Ferenc: Kis keresztyén..., Gyulafehérvár, 1654.

Nagyon gazdag, mintegy ezer kötetre rúg a 18. századi magyar nyomtatványok gyűjteménye is. Ennek egyes darabjai olykor ritkábbak, mint a Régi Magyar Könyvtár példányai, éspedig azért, mert senki sem gyűjtötte céltudatosan. Ez is tartalmaz egyetlen példányokat, mint Manuel Olsavszky Elementa puerilis institutionis in lingua latina című, a ruszin iskolák számára, részben cirill betűs és ruszin szövegű, könyvészeti és hazai művelődéstörténeti szempontból egyaránt jelentős művét. Volt még a könyvtárban 44 ősnyomtatvány, 26 régi magyar, túlnyomórészt felvidéki kézirat, több 16−19. századi ritka külföldi nyomtatvány és gazdag segédkönyvtár. Utóbbi arról árulkodik, hogy Todoreszku igen alapos tájékozottsággal bírt a hazai és külföldi szakirodalomban. Külön nagy érték a 83 cirill betűs román, szerb és ruszin nyomtatvány a 15−19. századból, az élen egy 1494-ben nyomott cetinjei Oktoihhal.

A gazdag gyűjteményhez méltó elhelyezés is járt. Todoreszku művészi ízléssel rendezte be könyvtárát Népszínház utcai lakásukban, amihez nevezetes európai köz- és magángyűjteményekből − például a francia Chantilly-ben lévő, Aumale herceg által ajándékozott Musée Condé könyvtárból − merített ihletet. Terveinek teljes megvalósításában azonban meggátolta halála.

Varga Bernadett

Kamaratárlatunk Dr. Todoreszku Gyuláról 2016. december 16-ig látható a Kézirattár folyosóján. 

A szeptember 16-án nyíló Todoreszku-kiállítás válogatást nyújt a − kiváló korabeli iparművészek által készített kötései miatt is figyelmet érdemlő − könyvtár ritkán látható kincseiből, egyúttal bemutatja annak történetét, miközben a gyűjtemény sorsával kapcsolatos dokumentumokból, valamint a könyvtárral együtt adományozott berendezési tárgyakból válogat. #exhibition #todoreszku #bookillustration #book #bookstagram #art #bookart