1909. május 5-én született és 1944. november 9-én hunyt el Radnóti Miklós költő, műfordító a holokauszt egyik magyar áldozata.

Radnóti Miklós arcképe – In: Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka, Budapest, Trezor, 1995 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, – s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.”

Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat, részlet – In: Uő.: Erőltetett menet. Válogatott versek – Magyar Elektronikus Könyvtár

A mindössze 35 évet élt költőnek, a Nyugat ún. harmadik nemzedéke egyik jelentős tagjának születési körülményei és halála egyaránt megrendítően tragikus volt: édesanyja és ikertestvére meghalt születésekor, s hogy életét két „halott árán” nyerte végigkísérte egész sorsát. 1937-ben így írt erről egyik költeményében:

Tavalyi blogbejegyzésünk itt folytatódik.

A Nemzeti Színház testéről és lelkéről. Dőlt falak, dúlt szívek (50 éve bontották le a Népszínház épületét a Blaha Lujza téren) című, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárával együttműködésben készült kamarakiállításunk 2015. május 23-ig tekinthető meg a Színháztörténeti Tár katalógusfolyosójának tárlóiban.

A második világháborúban, az ostrom alatt az „ideiglenes” színházépület meglehetősen sok kisebb, első tekintetre nem szerkezeti kárt szenvedett, így gyors romeltakarítás és helyreállítás után 1945 szeptemberében meg is kezdődött a játék a Blaha Lujza téren. Később, már 1948-ban azonban kiderült, hogy a nézőteret ért két repülőbomba-találat mégis megbontotta a tetőszerkezetet, s az alapos renoválás már alig halasztható. A hibajegyzék a következő tíz-tizenöt esztendőben csak gyarapodott.
Az 1957-ben, az előző ősz ütötte sebek okán is külső tatarozásra került sor – a közönség azt hihette, a meglazult és beázott homlokzatelemek kijavítása megoldja a Nemzeti Színház problémáját, ám ez csak látszateredmény volt. 

Vágóhídra hajtott marhacsorda a Blaha Lujza téren, Budapest, 1947. július. Háttérben a Nemzeti Színház épülete. A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918-2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. (Encyclopaedia Humana Hungarica, 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Nemzeti Színház művészi szempontból és a közönség szemében mégis épült és gazdagodott a Blaha Lujza téri ideiglenes otthonában.
Az új korszak első meghatározó direktora a színházat 1922 és 1932 között vezetett Hevesi Sándor (1873–1939) volt, majd 1935-ben a teljes XX. század legjelentősebb színházi szakembere-rendezője kapta feladatául a Nemzeti méltó irányítását, dr. Németh Antal (1903–1968), aki 1944 vérzivataros esztendejében mondott le. 1945-ben a színház vezetője az ő színész-rendező neveltje, Major Tamás lett, mellette Gellért Endre és Marton Endre voltak a főrendezők.
A színész- és háziszerző-gárda korról korra a legjobb volt a hazai színházak között, a közönség tisztelettel és szeretettel kötődött Nemzeti Színházához. A színészek és a színházi dolgozók pedig a legmélyebben a magukénak érezték hagyományaival és jövőjével együtt.
A Nemzeti Színház lelke mindvégig áthatotta a színházat és a közönséget. Gobbi Hilda (1913–1988) szinte emblematikus megszemélyesítőjévé vált ennek a léleknek.

Gobbi Hilda szobra a Nemzeti Színház parkjában. Szobrász Párkányi Raab Péter. 2002. – Digitális Képarchívum 

1960 áprilisában egy bizalmas feljegyzés született a Nemzeti Színház épülete tárgyában a Művelődésügyi Minisztérium Színházi Főigazgatósága számára.
A részletes elemzés az átépítésre-felújításra vonatkozó megoldási javaslatokkal és költségvetési tervezettel zárul. Az ügyirat mind tartalmában, mind áttekintő szemléletében példaértékű, s igazolása annak, hogy a folyton halogatott várostervezési, építészeti és színház-politikai problémák ekkorra szinte megoldhatatlanná terebélyesedtek, ahogy az lenni szokott.
A felújítás keretében az aláíratlan tisztázat szerzője javasolja például az áramhálózat átállítását 110-ről 220 voltosra, ezzel a színházépület bekötését a városi hálózatba, ugyanígy a teljes gépészet (víz-, csatorna- és fűtésrendszer) teljes korszerűsítését az építészeti és színpadtechnikai felújítás keretében, s következtetése így hangzik:

„Összegezve: Az épület minden szempontból igen rossz állapotban van. Sürgősen el kellene dönteni, hogy ezen tarthatatlan állapoton hogyan segítsünk. Két megoldás lehetséges: 1.) vagy új színházat építünk, 2.) vagy a jelenlegit teljesen átépítjük. Ha az ország jelenlegi gazdasági helyzetében megengedhető egy új Nemzeti Színház felépítése, úgy azt javasoljuk, mert az a gazdaságosabb. A jelenlegi épület ugyanis a Nemzeti Színház számára annyira szűk, hogy csak nagyobb átépítés mellett válnék számunkra használhatóvá.”

Feljegyzés a Nemzeti Színház épülete tárgyában. 1960. április 13. MNL OL XIX – I4FF-II. t. 46763-1960. 31. d. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár

1963. április 22-én a Nemzeti Színház (Malonyai Dezső gazdasági igazgató) jelenti a Művelődésügyi Minisztérium Műszaki Főosztályának, hogy az előző napon megroggyant a nézőtér első emeleti padozata. Kéri az életveszély elhárítását és statikai szakvélemény készíttetését. Ekkor már folytak a metró mélyépítési munkálatai a Rákóczi út Rókus Kórház és Blaha Lujza tér közé eső területe alatt. A földalatti vasút (ma M2) tervezése (moszkvai mintára) már háború befejezése után megkezdődött, majd az 1950-es években gazdasági okokból lelassult. A nyomvonalát kijelölték, az állomások-aluljárórendszerek (a mainál sűrűbb) helyrajzát is megtervezték. A fúrópajzsok azonban csak később indultak.
A közel kilencvenéves Népszínház egy darabig állta a soha nem tapasztalt rezgéseket, ám a már korábban megrendült, sérüléseket hordó téglafalak 1963-ban megadni látszottak magukat. Az akkori technológia nem adott lehetőséget a könnyű, gyors, olcsó stabilizálásra.
Egy, Darabos István által megfogalmazott, 1963. október 25-én kelt Tájékoztató jelentés (a Politikai Bizottság, illetve az Agit.-prop. Bizottság elé szánva) összefoglalta hazai színházépületeink műszaki állapotleírásait, s köztük a Nemzeti Színházra vonatkozóan a következőt jelezte:

„A Nemzeti Színház működése a rendkívül leromlott műszaki állapoton túl a földalatti vasút építkezése miatt vált kérdésessé. […] Elsősorban gondoskodnunk kell a Nemzeti Színház működésének lehetőségéről. Az Országos Tervhivatallal, az Építésügyi Minisztériummal és a Fővárosi Tanáccsal egyetértésben javasoljuk az új Nemzeti Színház felépítését a Dózsa György úton, a felvonulási tér közelébe. (Kb. 20 millió Ft.) Szükséges lenne, hogy a műszaki előkészítés 1964-ben, az építés kivitelezése 1966-ban megkezdődjék. Az új Nemzeti Színház felépítéséről szóló döntést javasoljuk nyilvánosságra hozni. (A Nemzeti Színház működtetése az 1964/65-ös színházi évad végéig a Blaha Lujza téren megoldható lenne, ezt követően az új színház felépítéséig a Nemzeti Színház az Izabella téri épületbe költözne.)”

Darabos István Tájékoztató jelentés a színházépületek műszaki állapotáról. 1963. október 25. MNL OL M-KS-288. f. 41/16. őe. 1963. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár 

Latabár Kálmán társadalmi munkában a Blaha Lujza téren, 1964. A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. (Encyclopaedia Humana Hungarica ; 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Ezt követően született a következő ügyirat: 1963. december 3. Javaslat a Politikai Bizottságnak új Nemzeti Színház felépítésére. Ebből idézünk:

„1.) A Nemzeti Színház 1875-ben épült. A második világháborúban súlyosan megsérült, s mind építészeti, mind műszaki állagában teljesen elavult. Az épület tartófalai az aránytalan süllyedés következtében elferdültek. Érvényes tűzrendészeti határozat a 220-as áramra való átállásnál – 1964–1965-ben – előírja a teljes elektromos berendezés kicserélését. A színpad alsógépezet csak korlátozottan használható, az erkélyszerkezetek, közönségszolgálati helyiségek felújításra szorulnak. 1961-ben ideiglenesen meg kellett szüntetni a működtetést a tetőszerkezet meghibásodása miatt. Akkor olyan döntés született, hogy a színház épületének korszerűsítése – amely kb. 80–100 millió forintot tett volna ki – nem célszerű és az életveszély megszüntetésére csak a szükségesebb javításokat kell elvégezni.
2.) A földalatti vasút építése szükségessé teszi a Nemzeti Színház épületének megerősítését. Ennek érdekében rövidesen megindulnának a megerősítési munkálatok. A földalatti építése, valamint az ezt követő rekonstrukció miatt 5-6 évig a színházépület nem üzemeltethető a megerősítés és az ezzel járókárok helyreállítása becslés szerint 40 millió forint költséggel jár. Az előbbiekben említett és elkerülhetetlen rekonstrukcióval együtt a jelenlegi épület felújításának becsült összege 12 millió, ugyanakkor az épület adottsága miatt csak a századforduló technikai színvonalát lehetne elérni.
3.) Fentiek alapján nem tartjuk célszerűnek az épület megerősítését. Javasoljuk az új Nemzeti Színház megépítését a XIV. ker. Dózsa György úton. Ez lenne az első új színházépület, amelyet a felszabadulás óta építettünk.”

1963. december 3. Javaslat a Politikai Bizottságnak új Nemzeti Színház felépítésére. MNL OL M-KS-288. f. 5./322. őe. 1963. 115-116. p. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár

A Nemzeti Színház bontása, 1965. In. A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918-2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. (Encyclopaedia Humana Hungarica, 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Ezek alapján született meg a döntés az építészeti pályázat kiírásáról. A nyertes pályázatot 1965-ben Hofer Miklós, Vajda Ferenc, Kádár István, Bakos Kálmán és dr. Lohr Ferenc, a Középület-tervező Vállalat munkatársai jegyezték.
A bontási határozat az Országos Tervhivatal 1964. március 6-i, igen alapos és részletekbe menően, elvi alapon érvelő előterjesztése nyomán született meg a Gazdasági Bizottság ülésén.
Az 1964. június 28-i Lear király után gördült le utoljára a Blaha Lujza téri színház függönye. A színpadon és a nézőtéren is döbbent szomorúság ült.
A társulat 1964. október 2-án kezdte új évadát a Nagymező utcában (korábban Rádius Mozi, ezt megelőzőleg a Petőfi Színház játszóhelye, ma Thália Színház). A kis színlap grafikus térképpel igazította útba a nézőket.

Színlap – Színháztörténeti Tár

1966-ban újabb ideiglenes Nemzeti Színházként nyitotta meg a kapuit az átépített-felújított Magyar Színház a Hevesi Sándor téren.
Annak idején a Pesti Magyar (Nemzeti) Színház „megszentelt köveiből” az 1913. évi bontást követően Jászai Mari (1850–1926) saját síremlékét faragtatta meg (hogy amely kövek között életét élte, azok vegyék körül őt halálában is).

Jászai Mari sírja a Kerepesi temetőben: 28-díszsor-18. Fotó: Varga László – Digitális Képarchívum 

A Népszínház–Nemzeti Színház köveiből és díszeiből sok helyütt láthatunk emlékeket, ereklyéket – a Bajor Gizi Színészmúzeum kertjétől Gobbi Hilda visegrádi nyaralójáig. A nemzeti könyvtár Színháztörténeti Tárának olvasótermében láthatják az egyik emeleti páholy oszlopának töredékét. Nemzeti Színházaink hűlt helyét pedig sorra emlékkövek, emléktáblák jelzik fővárosunk közterein. A Rákóczi út elején lévő forgalmas buszmegállóban, a Blaha Lujza téren… De még az új, Nemzeti Színháznak épült Duna-parti ház is a korábbi épültek emlékét őrzi egyes elemeiben. Gobbi Hilda 70. születésnapján, 1983-ban meghirdette az országos gyűjtést, téglajegyek bélyegek vásárlására az új Nemzeti felépítésére.

1985-ben az 1965-ös pályázati terv felújítására kapott megbízást Hofer Miklós, s megszületett az építési engedély is. A Városliget néhány fájának kivágásánál azonban nem jutott tovább az új Nemzeti építése.

1988-ban helyszínkijelölő pályázatot hirdetett a kormány. Ligeti Béla s mögötte Bán Ferenc pályázata az első két helyezett. 1990-ben aztán az új kormány feje bejelentette, hogy az ország gazdasági lehetőségei nem alkalmasak az új Nemzeti közeli megvalósítására.

1997-ben újabb helyszínkijelölési, majd építészeti tervpályázat jelenik meg. Az Erzsébet térre készült Bán Ferenc terv kapja a második díjat, elsőt nem osztanak ki. A sorozatosan sikertelen igazgatói kinevezések után 1999-ben Schwajda György lesz az új Nemzeti kormánybiztosa. 2000 májusában Vadász György terve a nyertes immár a Duna-parti helyszínre. Az építési engedélyt azonban a pályázaton nem indult Siklós Mária terve kapja meg.

A Nemzeti Színház – Digitális Képarchívum 

Az új Nemzeti Színház építése 2000 augusztusát követően indul meg, a költségek 22%-át közadakozásból, 78%-át a központi költségvetésből fedezik. Az épület és a park költségei mintegy 26 milliárd forintra rúgtak.
A vízfelületbe fektetve fellelhetjük a hajdani Blaha Lujza téri Nemzeti Színház főhomlokzatának sziluettjét.

A Blaha Lujza téri régi Nemzeti Színház főhomlokzatának sziluettje a hajóorr előtti vízfelületbe fektetve látható. – Digitális Képarchívum

A Népszínház–Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületét 1965. január 15-én kezdték bontani. A Honvédség által végrehajtott három robbantásra március 15-én, 30-án és április 23-án került sor.
A palánkon túl tömeg állt néma csöndben. A szirénaszó és a robbantás sem tántorította el a Házat gyászolókat.
A területet az 1965. április 30-án elkészült zárójelentést követően – célprémiumok és kitüntetések ígérete mellett – május elsején adták át a fővárosnak.
Évtizedeken át élt, s máig él a színházcsinálók és a közönség emlékezetében a Blaha Lujza téren állott „igazi” Nemzeti Színház hiánya okozta veszteség.
Mintha máig sem volna teste a Nemzeti Színháznak. Csak lelke van.

A Nemzeti Színház épülete lebontásának 50. évfordulójára emlékező összeállításunk első része itt olvasható.

Dr. Sirató Ildikó, Színháztörténeti Tár

140 évvel ezelőtt, 1875. október 15-én nyitotta meg kapuit a Népszínház épülete, mely 1908 után a Nemzeti Színháznak adott otthont egészen 50 évvel ezelőtt, 1965-ben történt lebontásáig. A reprezentatív épület fővárosi támogatással, magánkezdeményezésre készült el az akkoriban kiépülni kezdő budapesti Ring, azaz a Nagykörút és a Kerepesi út (ma Rákóczi út) központi kereszteződésében, a korabeli városszerkezet és térkép szerint a Kerepesi út és a Sertéskereskedő (ma Népszínház) utca találkozásánál. A neoreneszánsz palota a Ferdinand Fellner és Hermann Helmer vezette és Monarchia-szerte számos színházi épületet tervező híres bécsi építészcég első magyarországi műve volt. 

A Nemzeti Színház testéről és lelkéről. Dőlt falak, dúlt szívek (50 éve bontották le a Népszínház épületét a Blaha Lujza téren) című, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárával együttműködésben készült kamarakiállításunk 2015. május 23-ig tekinthető meg a Színháztörténeti Tár katalógusfolyosójának tárlóiban.

A Népszínház épülete a Kerepesi úton. Képeslap – Színháztörténeti Tár. Leltári szám: KA 5317/4. Digitális Képarchívum

Az intézmény fölállítását a leendő első direktor, Rákosi Jenő (1842–1929) indítványozta, majd az indítvány megvalósulását az 1872. március 15-én fölállott Népszínházi Bizottság (a Pesti Magyar Népszínházat Alapító Társulat) szervezte. A 2400 néző befogadására képes budapesti Népszínház az erősödő városi polgári közönség igényeit s ízlését tekintette irányadónak.
A Nemzeti Színház műsoráról a Népszínház vadonatúj deszkáira kerültek a népszínművek (Tóth Ede, Gaál József vagy Csepreghy Ferenc népszerű darabjai), s a Párizsból érkezett új színjátéktípus, a nagyvilági operett első sikerdarabjai (Offenbach, Suppé, Lecocq művei), no meg az előző évtized során a Budai Népszínházban sikert aratott látványosságok, a sosem látott hatáseszközöket működtető attrakciók.
A színház legmeghatározóbb művésze, népszerűségben megelőzve még az utána következett közönség-kedvenc primadonnákat, Pálmay Ilkát vagy Fedák Sárit is, az ott 1875-től 1902-ig szerepelt Blaha Lujza (1850–1926) volt, „a nemzet csalogánya”, a népszínműéneklés nagyasszonya, aki a Nemzeti Színház népszínműveivel együtt költözött át a Népszínházba. 1908 után azután ismét a Nemzeti társulatával játszott tovább szeretett színpadán. 1901-ben Blaháné lett a Nemzeti Színház első Örökös tagja (1871-ben kötött első szerződése kerek évfordulóján), majd a főváros 1920-ban, hetvenedik születésnapja alkalmából a Népszínház körül kialakult teret nevezte el róla.

Blaha Lujza mint Török bíróné Csepreghy Ferenc A piros bugyelláris című népszínművében. Fényképész: Kozmata Ferenc – Színháztörténeti Tár. Leltári szám: KB 4002/18. Digitális Képarchívum 

A Népszínház épülete az 1870-es évtized „terméke”, így a következő időszak színház- és színpadtechnikai újdonságait (villanyosítás, vasfüggöny, forgószínpad, hidraulikus vagy olajnyomású alsógépezet, fényvető- és vetítéstechnika stb.) még nem tartalmazta. Lényegében tehát már a századfordulóra (amikor a kiemelkedő újításokkal fölépült, s 1884-ben megnyílt Operaház, majd az első – Fellner–Helmer-féle – magánszínházak, az 1896-os Vígszínház, az 1897-es Magyar Színház stb. működni kezdtek) elavultnak volt tekinthető. Ám hatalmas kubusa és belső méretei okán nehezen lehetett alakítani, korszerűsíteni, bár sokszor megkísérelték az egyre gyakrabban egymást váltó bérlő-igazgatók.
1908-ban a Nemzeti Színház ideiglenes otthonaként bérelte ki az állam a főváros Népszínházát. Előző évben ugyanis az 1837 augusztusára fölépült Pest vármegyei színház, az 1840-ben országgyűlési törvénnyel Nemzetivé emelt Pesti Magyar Színház épülete, ami a középkori pesti városfal (ma Múzeum körút, Kiskörút) és a Kerepesi (ma Rákóczi) út találkozásánál állott, tűzveszélyessége miatt hatóságilag bezáratott. 

A Pesti Magyar Színház 1840 körül. Festő: Landerer Lajos Tervező: Zitterbarth Mátyás – Színháztörténeti Tár. KD902 Digitális Képarchívum 

Az ideiglenes Nemzeti Színház építészeti, akusztikai, színház- és színpadtechnikai szempontokból azonban egyáltalán nem volt ideális a XX. század eleji nemzeti színjátszás számára. A színpadról hangzó beszédet a zenés előadásokra tervezett nézőtér kongva, túlságosan visszhangosan fogadta, először tehát akusztikailag kellett csillapítani a tér zengését. Kárpitokkal, hangterelőkkel igyekeztek javítani a nézőtéri hangzásviszonyokon. Ezt követően, még 1908-ban hidraulikus színpadgépezetet építettek, a vasfüggönyt is víznyomás működtette, de a felsőgépezetet továbbra is kézhúzók alkották. A vízmozgatást is szolgáló üzemház, amit Ybl Miklós tervezett a Csokonai utcában állt s áll ma is. Ezt a vezetékek nyomvonalán egy járható földalatti folyosó kötötte össze a színház épületével. 1928-ban építették be a 12 méter átmérőjű forgószínpadot, majd 1935 nyarán nagyobb szabású átépítés, korszerűsítés történt. Ekkor a színpadvilágítást teljesen megújították, körhorizontot kapott az egyébként túlságosan szűk hátsószínpad. Világítási tornyokat emeltek az előszínpadra, díszletvetítő berendezést építettek be. A forgószínpadot áthelyezték és korszerűsítették.
Az 1937-es centenáriumi ünnepi évadra tehát, Németh Antal vezetésével kívül-belül megújulva állt készen a Nemzeti Színház. Mégis, épp az ünnepi megemlékezéssorozat adott alkalmat a koncepcionális kritikára is. Amint a jubileumi kötetben Kovách Aladár fogalmazott „a második évszázad küszöbén”:

„Nincs teste a Nemzeti Színháznak.
Nincsenek ’megszentelt kövei’, a hely, ahol állt és esténként fénye gyúlt, vak ugar a város közepén.
Ha az épületben keressük, nincs is Nemzeti Színház. Mégis itt van, száz esztendeje fú színpadáról tragédiák szirokkója és mosolyog a komédia. A Nemzeti Színház lélek. Úgy látszik, a hagyománynak nem kell kövekhez tapadnia, a hagyomány a vérrel hullámzik tovább nemzedékről nemzedékre.”

Kovách Aladár: A második évszázad küszöbén. In. A százéves Nemzeti Színház. Az 1937/38-as centenáris év emlékalbuma, Budapest, Pallas Ny., 1938. 279. o. – Törzsgyűjtemény 

A Nemzeti Színház „testét”, helyét a kezdetektől keresték, a nemzeti színházi eszme mindig összekapcsolódott a reprezentatív helyszínnel, a nemzeti színjátszás szellemét és karakterét kifejező épülettel.
Már Kultsár István első pesti nemzeti színház terve (1815), majd Széchenyi Istváné (1832) azt célozta, hogy az eszme és a test összekapcsolódjék. Ám az első, a magyar Nemzeti Színház céljára épült ház elkészültére mégis 2002. március 15-ig kellett várnunk. Mindaddig ideiglenes otthonban, kölcsönlakásokban működött Nemzeti Színházunk.
Az 1837-es színháznyitást követően nem sokkal, az 1840-es évek elején tervbe vették a Színház téren (ma Vörösmarty tér) állott hatalmas Német Színház kivásárlását, mely terv a színház 1847 februárjában tűzvészben történt megsemmisülését követően okafogyottá vált.

A pesti Német Színház égése 1847. február 2-ára virradóan. Rajzoló: Steinruher. Metsző: Fuchsthaller Alajos – Színháztörténeti Tár. KD 898. Digitális Képarchívum 

A nemzeti intézményeink mindegyikét szigorúan sújtott időszakban, a szabadságharc bukását követően csak 1859-ben jelentette be a Nemzeti Színház igazgatása igényét a korábban a várostól adományozni szándékozott, a Lánchíd pesti hídfője közelében fekvő Duna-parti telek iránt. Az egyezkedés azután 1865 és 1869 között folytatódott, míg 1868-ban Szumrák Pál Pest városi főmérnök benyújtott egy tervet is, amit azonban azzal vetettek már el, hogy tekintettel a színjátszás akkori helyzetére, a színházi szerkezet átalakulására, külön opera- és szószínházat kellene emelni.
Az újabb városi adományt (az előbb a Népszínháznak ígért) Hermina téri telket 1873-ban az Operaház fölépítésére dedikálták, ahol 1875 és 1884 között Ybl Miklós tervei alapján el is késült a pompás neoreneszánsz „Sugár úti palota”. De Nemzeti Színházunk továbbra sem volt.
Az első hivatalos elhelyezési és építészeti pályázatot 1912-ben írták ki, éppen a Pesti Magyar Színház épületének lebontását megelőzően. A nyertes pályázat (Tőry Emil és Pogány Móric, 1913) azonban a Nagy Háború, majd az utána következett megrázó politikai és gazdasági fordulatok miatt nem valósulhatott meg.
1934-ben e terv megújított változatával jelentkeztek, majd a már említett centenáris kötetben Halácsy Endre adott programot egy korszerű Nemzeti Színházhoz:

„Nemzeti Színházunk megalapításának százéves fordulója az új Nemzeti Színház megépítésének régen vajúdó kérdésére is ráirányítja az érdeklődést. Nemzeti Színházunk jövendő elhelyezésére, külső és belső kialakítására számos új terv merült már fel.
Nemcsak azt kell azonban eldönteni, hogy hol épüljön fel az új Nemzeti Színház, hanem azt is, hogyan?
E tervezésekben és a tervek elbírálásában vezető szempontul azt kell tekinteni, hogy az új Nemzeti Színház külső alakjával és belső berendezésével egyaránt méltón képviselje nemzeti kultúránkat. Művészetnek és műszaki tudásnak együttesen kell gondoskodnia arról, hogy a nemzet színháza magyar, de egyben a világ legkorszerűbb színháza is legyen.
Nem lapozhatunk itt végig a színházépítészet és színpadtechnika történetén, de a világon mostanában épült színházakat sorra véve, e nélkül is megfigyelhetjük, hogy milyen irányban fejlődik a nézőtér és a színpad. A koreszmék itt is éreztetik hatásukat – hiszen azért koreszmék. Ma, amikor az osztályokra tagolt társadalmak felbomlanak, hogy nagy nemzeti közösségeknek adják át helyüket és az osztálykiváltságok megszűnnek, a nézőtérről is eltűnnek a páholyok. A színpadon viszont a műszaki tudományok soha nem álmodott fejlődése biztosít egyre nagyobb lehetőségeket és egyre szélesebb teret a rendezőinek: a színpad kibővül, rugalmasabb lesz, sokkal nagyobb térhatásokat ad és egyre fontosabb lesz a nézőtér mellett.”

Halácsy Endre: A korszerű színháztechnika és az új Nemzeti Színház. In. A százéves Nemzeti Színház. Az 1937/38-as centenáris év emlékalbuma, Budapest, Pallas Ny., 1938. 270. o. – Törzsgyűjtemény 

Dr. Sirató Ildikó, Színháztörténeti Tár

A Nemzeti Színház épülete lebontásának 50. évfordulójára emlékező összeállításunk második részét holnapi blogunkban tesszük közzé.

A Nemzeti Színház testéről és lelkéről. Dőlt falak, dúlt szívek (50 éve bontották le a Népszínház épületét a Blaha Lujza téren) című, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárával együttműködésben készült kamarakiállításunk 2015. május 23-ig tekinthető meg a Színháztörténeti Tár katalógusfolyosójának tárlóiban.

Az ökológiai felvilágosodás a filozófia és az etika területén is izgalmas kérdéseket eredményezett. A német származású filozófus, Hans Jonas az összes korábbi etikát antropocentrikusnak minősítette, és egy új etika megalapozását kezdte meg:

„[…] hatalmunk növekedése következtében az emberi cselekvés jellege megváltozott, és mivel az etikának a cselekvéssel van dolga, a fentiekből annak az állításnak kell következnie, hogy az emberi cselekvés megváltozott természete változásokat követel meg az etika terén is. (…) Vegyük például, mint a ránk hagyományozott kép első nagyobb változását, a természet kritikus sebezhetőségét, amelyet az ember technikai beavatkozása idézett elő – ezt a sebezhetőséget sejteni sem lehetett addig, amíg meg nem mutatkozott a már okozott károkban. Ez a felfedezés, amelynek sokkja a környezetkutatás (ökológia) fogalmához és születő tudományához vezetett, megváltoztatja egész felfogásunkat önmagunkról mint a dolgok tágabb rendszeréhez tartozó kauzális tényezőről. A hatások révén ahhoz a felismeréshez vezet, hogy az emberi cselekvés természete de facto megváltozott, és hogy egészen új rendű és rangú tárggyal, nem kevesebbel, mint a bolygó egész bioszférájával egészült ki az, amiért felelősséggel tartozunk, mert hatalmunk van fölötte.”

Hans Jonas: Az emberi cselekvés megváltozott természete – In: Természet és szabadság: humánökológiai olvasókönyv, szerk. Lányi András Budapest: ELTE Szociológiai és Szociálpol. Int., Osiris, 2000 – Törzsgyűjtemény 

 Kolontári vörösiszap katasztrófa – A Torna-patak teljes élővilágát kipusztította az erős lúgos szennyeződés, valamint erre a sorsra jutott a Marcal Torna torkolata alatt fekvő része is. – Digitális Képarchívum

A technikai fejlődés egy bódító ígéretet erősít meg nap mint nap. Azt sugallja, hogy az emberi lelemény oly határtalan, hogy az egyre kifinomultabb gépeink, eszközeink, egyre kevesebb energiával fognak egyre hatékonyabban működni, tehát az ígéret szerint a természetet egyre kevesebb szennyezés éri majd, mi egyre függetlenebb individuumokként létezhetünk, a gazdaság határtalan növekedése folytán ez a jólét előbb-utóbb mindenkit felemel, és lassan készülhetünk más bolygókra is. Ez a szabadság azonban csak az emberiség egy kis részének valóság, miközben milliók nyomorognak, és ennek az anyagi szabadságnak nagy ökológiai ára is van a természetből kivont anyagok, majd oda hulladékként visszajuttatott, és egyre több helyet, több életet kiszorító, károsító tárgyak tömege miatt.

Jacques Ellul rámutat, hogy a technika miként változtatja meg gondolkodásunkat:

„Teljesen hiábavaló azt állítani, hogy a technika nem igazi környezet. Ez a környezet észrevétlenül kialakítja a neki megfelelő viselkedési módokat és ideológiai irányulásokat. Magától értetődik, hogy használjuk a gyors tömegközlekedést és élünk a gyógyszerekkel. Az ember nagyon gyorsan e környezetnek megfelelően kezd el gondolkodni. (…) A humán tudományok visszaszorultak a természettudományos és a műszaki képzés javára, mivel az a környezet, amelybe a diák belecsöppen, nem humán, hanem technikai jellegű.”

Majd összekapcsolja a (manipulációkkal gerjesztett) fogyasztást a technikai kapacitással:

„A technikai fejlődés az ember a priori hozzájárulásán nyugszik, aki minden technikai adományt szükségleteire adott válaszként fog fel, amely szükséglet valójában csak a technológiai kapacitás kihasználásáért létezik. (…) A felkínált választás mindig hamis, mivel a technikai rend szokásos érvelése pontosan annak megerősítéséből áll, hogy nem szükséges választani, hanem lehetséges minden felhalmozása, hogy ezáltal gazdagabbak, hatalmasabbak, szolidárisabbak legyünk, és szélesebb szellemiséggel rendelkezzünk stb”

Jacques Ellul: Az ember a technika rendszerében – In: A későújkor józansága: olvasókönyv a tudományos-technikai világfelszámolás tudatosítása köréből, vál. és szerk. Tillmann J. A., Budapest, Göncöl, 1994 – Törzsgyűjtemény 

Meszlényi Attila az élet sok területére vonatkozóan normatív üzeneteket megfogalmazó átfogó ökológiai illemkönyve szintén foglalkozik a technika és az ember kapcsolatával:

Meszlényi Attila: A világvége illemtana. Túlélőkönyv, Budapest, Ad Librum, 2008. Címlap – Törzsgyűjtemény

„Ne légy csak szakember! A szakemberi lét zsoldos-mentalitással jár. A szakember a hogyannal törődik, a miérttel nem. Készen kapja a feladatot, s csak arra ügyel, hogy a lehető legjobban végezze el. Mivel feladatát más szakemberektől kapja, akik ismét másoktól, a termelés, a munka rendszerében szinte senki nem akad, aki elgondolkodna az egész tevékenység értelmén. Könnyen előállhat a helyzet, amint elő is áll gyakran, hogy kiváló szakemberek tömege dolgozik irtóztató tökéllyel egy alapvetően kártékony feladaton.
A szakemberi lét ezért veszélyes és némiképp szégyenletes. Ha csak teheted, s ha csak időlegesen is, igyekezz szakemberből emberré válni!”

Meszlényi Attila: A világvége illemtana, túlélőkönyv, Budapest, Ad Librum, 2008 – Törzsgyűjtemény 

Ausztrál természetvédők egy csoportja egy erdő kitermelését megakadályozandó beásta magát a munkagépek elé, egyikük szónoklatot intézett a markolót vezető szakemberhez:

„Uram! Ön megfosztja köpenyétől a földet, és pusztulását okozza. El fog pusztulni, és ez olyan biztos, mint hogy a meztelen csecsemő is meghal, ha a tengerparton hagyják a tűző, déli napon. Lassú halál, de bizonyosan a mezítelenség okozza. Ha megfosztjuk köpenyétől a földet, és kitesszük a tűző nap szüretlen sugarainak, szép lassan kimerül, és a természet ereje és teljessége többé nem képes a teremtés csodájára. (…) Uram! Kérem, ne vigye véghez ezt az őrültséget, ne vegyen részt ebben az embertelenségben. Kérem, menjen el! Menjen haza becsületben! Mint egy hős, akinek bátorságáról szól majd mindenki. Ilyen döntést hozni nem szégyen, senki nem fogja megbélyegezni miatta. Tudom, hogy a szíve mélyén ezt ön is tudja. Cselekedjen most és távozzon hősként. Hallgasson a szívére! Látom, hogy tétovázik. Nincs helye tétovázásnak, amikor a szíve súgja, hogy mit kell tennie.(…) Ne engedje, hogy a szavak cserben hagyják az emberiséget, hogy elégtelennek bizonyuljanak egy ilyen órában, amikor a föld leggyengédebb érzéseit fejezhetnék ki...”

Graham Innes tanúságtétele. In: Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. Szerk.: Lányi András, Budapest, ELTE Szociológiai és Szociálpol. Int., Osiris, 2000. – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

Természet és szabadság. Humánökológiai olvasókönyv. Szerk.: Lányi András, Budapest, ELTE Szociológiai és Szociálpol. Int., Osiris, 2000. Címlap – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

A rendszerelmélet tanulságait fenntarthatósági kutatásaiban felhasználó Gyulai Iván megközelítése szerint a köröttünk érzékelhető szociális és környezeti problémák egy rendszerben léteznek, tehát az egyre nagyobb társadalmi különbségeknek, a harmadik világ nyomorának és a természetpusztításának azonos oka van és a rendszer egészének a megváltoztatásával lehetne ezeken javítani.

Gyulai Iván Kérdések és válaszok a fenntartható fejlődésről című kötete elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban is.

Kurt Vonnegut a Bajnokok reggelijében jól érzékelteti az embert a munka nyűge alól felszabadító technikai fejlődés és a társadalmi berendezkedés egyik ellentmondását:

„Ezek vidéki lányok voltak. A nemzet déli agrárvidékén nőttek föl, ahol a szüleiket mezőgazdasági gépekként használták. Most már azonban az ottani fehér farmerok nem használtak húsból készült gépeket, mert a fémből készült gépek olcsóbbak és megbízhatóbbak voltak, és egyszerűbb volt a tárolásuk. Így hát a fekete gépeknek el kellett menniük onnét. Ha nem akartak éhen halni. A városokba jöttek, mert mindenütt másutt ilyen táblák voltak a kerítéseken és a fákon: Tilos az átjárás. Még neked is!”

Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije Budapest, 2005 – Törzsgyűjtemény 

Kurt Vonnegut: Bajnokok reggelije, 4. kiadás, Budapest, Helikon, 2014. Címlap – Törzsgyűjtemény 

Amennyire tőlünk többnyire távol történik a természet termékké alakítása, ugyanúgy csak az utóbbi időkben kezdett néhány újságíró utánajárni, hogy a divat sugallatára sűrűn cserélt trendi ruhadarabok és technikai eszközök milyen körülmények között készülnek? Távol-keleti, közép-amerikai országokban rabszolgaságszintű kiszolgáltatottságot és nyomort találtak:

„Függetlenül attól, hogy hol helyezkednek el az exportzónák, a munkakörülmények mindenütt hasonlóak: hosszúak a munkanapok: – Sri Lankán 14 óra, Indonéziában 12 óra, Dél-Kínában 16 óra, a Fülöp szigeteken 12 óra. A dolgozók nagy része fiatal nő, és mindig koreai, tajvani vagy hongkongi vállalkozóknak dolgoznak. Ezek pedig egyesült államokbeli, brit, japán, német vagy kanadai székhelyű cégek megrendeléseit teljesítik. A vezetési stílus katonai jellegű, a felügyelők sokszor erőszakosak, a fizetések a létminimum alattiak (…) a lelakatolt mosdókat csak tizenöt perces szünetek idejére nyitják ki, és még ilyenkor is be kell és ki kell léptetniük magukat a munkásoknak, hogy a vezetés nyomon követhesse mennyi a nem produktív munkaidő. A Gap, a Guess, az Old Navy számára termelő varrodában dolgozó nők mesélték, hogy néha kénytelenek a varrógépek alatt, nejlonzacskóba vizelni. Egyes helyeken a szabályok tiltják a beszélgetést, a Ju Jung elektronikus termékeket gyártó gyárban már mosolyogni sem szabad.”

Klein, Naomi: No logo: márkák, multik, monstrumok / AMF, Tudatos Vásárlók Egyesülete, Budapest, 2004 – Törzsgyűjtemény 

Azt látjuk, hogy míg az egyik ember a technika (és persze a gazdasági berendezkedés) révén egyfajta, a divat által diktált szabadságban él, addig pl. az elektronikai eszközökhöz is nélkülözhetetlen konfliktusfém, a tantál bányászata miatt, sok más lény mellett a gorillák egyes élőhelyeit is felszámolják, vagy épp távol élő embertársaiknak kell embertelen körülmények között robotolniuk. S a fogyasztás végén termelődő szemét szintén a természetet és/vagy távol (?) élő embertársainkat sújtja. Szerencsére – nagyrészt a média (cenzúrát is feleslegessé tévő) elárasztó hatása miatt – annyi minden mással el tudjuk terelni a figyelmünket, hogy ezekről a problémákról nem kell tudomást vennünk, hihetjük azt, hogy ránk nem hatnak vissza. Hihetjük azt, hogy túl kicsik vagyunk, hogy kijavítsuk azokat a hibákat, amelyek elkövetéséhez valahogy mégis elég nagyok vagyunk. Felnövünk ehhez valaha?

Gondos Gábor

Száz éve született Szeleczky Zita (1915–1999) színésznő, akinek hagyatékát az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára őrzi.

Szeleczky Zita Klára Terézia közkedvelt színésznő, filmcsillag 1915. április 20-án született Budapesten. Alakításait régi magyar filmek sora őrizte meg, így rajongóinak száma még ma is nagy. Sokak számára viszont mára már feledésbe merült, hiszen ellentmondásos személyisége, máig részben tisztázatlan 44-es szerepvállalása és nyilatkozatai, valamint a második világháború utáni emigrációja miatt hosszú ideig hallgattak róla itthon. Ezért sokan elutasítják és elítélik. A hosszú emigráció következtében elszakadt a hazai magyar közönségtől, pedig kis túlzással szinte élete végéig voltak fellépései, színpadi művekben és önálló előadóesteken. Jelentős szerepet vállalt az emigráns magyar közéletben is.

Szeleczky Zita Jacobi Viktor Leányvásár című művének filmszerepében. Rend.: Podmaniczky Félix, 1941 – Színháztörténeti Tár

A régi református középnemesi származás, az értelmiségi család konzervatív légköre meghatározó volt egész életére. Ugyanakkor a gyökereket, a szigorú elvárásokat sokszor nem volt könnyű összeegyeztetni a sikeresen kezdődő, hamar magasba ívelő színésznői pályával, sőt a sztársággal. Határozott egyénisége, s a valósághoz kissé naivan viszonyuló, érvényesülni vágyó tehetsége miatt többször került konfliktusba, s ragadtatta el magát, állt a rossz oldalra, s részben ezért is kellett aztán 45-ben elhagynia az országot.

Ódry Árpád, a Színművészeti Akadémia igazgatója igazi tehetségnek tartotta. 1937-ben szerezte meg a diplomáját. Ekkor már a Nemzeti Színház színésznője, s még csak elsőéves, mikor egy filmszerepet is megkapott galánthai Balogh Béla Méltóságos kisasszony című filmjében. Későbbi filmszerepei hosszú sorának ez csak a kezdete.

Szeleczky Zita egy kevésbé ismert filmszerepe. Gisella Rey a Tentazione (Kísértés) című filmben. 1942. Rendező: Aldo Frosi, Hans Hinrich. Író: Alessandro De Stefani. Fotó. – Színháztörténeti Tár

Huszonnégy magyar film főszereplője. Ezek a filmek tették, és tegyük hozzá, teszik még ma is ismertté. Ezek közül minden bizonnyal a legismertebbek: Fekete gyémántok, Rózsafabot, Gül Baba, Sok hűhó Emmyért, Sziámi macska, Zenélő malom, Nászinduló, Az első, Gyávaság, Áll a bál, Egy éjszaka Erdélyben. Emlékezetes színpadi alakításai közül kiemelkedik egyik korai szerepe, Sata, Németh László Villámfénynél című darabjában, amelyben Tímár József volt a partnere. A drámát a Nemzeti Színház Kamaraszínháza mutatta be 1938. március 30-án.

 Németh László Villamfénynél. A Nemzeti Színház Kamaraszínháza. 1938. Szeleczky Zita és Tímár József. Jelenetkép – Színháztörténeti Tár

Ezért az alakításáért a következő évben megkapta az egyik legrangosabb színházi kitüntetést, a Farkas-Ratkó gyűrűt. A Németh Antal által igazgatott Nemzetiben számos más, magyar és külföldi darabban való szerepe mellett sikerrel mutatkozott be Shakespeare Júliájaként, Ibsen Solvejgjeként és Csongor és Tünde Ledérjeként.

 Ledér szerepében Vörösmarty Csongor és Tünde című drámájában. Szünetben az előadás egyik maszkjával. Nemzeti Színház, 1937 vagy 1938. – Színháztörténeti Tár

Ausztria, majd Olaszország után 1948-ban Argentínába megy, itt 1951-ben megalakítja az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat. Az ember tragédiáját, a Bánk bánt is színre viszi, a Gyöngykaláris című összeállításában pedig magyar népdalokat mutat be. Közben az emigráns német színházak előadásain is fellép, jó némettudásának köszönhetően. Előadóestjeivel 1949 és 1974 között bejárta Dél-Amerika, Kanada, Ausztrália és az Egyesült Államok magyarlakta városait. 1956-ban, a forradalom napjaiban drámai hangvételű kiáltvánnyal fordult a világ nőihez. 1962-ben az Egyesült Államokba költözött. Ekkorra tehető szorosabb kapcsolata Wass Alberttel.

Szeleczky Zita: Wass Albert versei. Kazettaborító. – Színháztörténeti Tár

A hazai konzervatív körökkel és a szinte az egész világon megtalálható magyar emigráció prominens személyiségeivel is folytatott levelezéséből, szerepeiből és szerepvállalásaiból ez a kissé nyughatatlan, örökké meg-megújulni kész, újra és újra lelkesedő, sosem csüggedő egyénisége tükröződik vissza. Ez a mindössze 30 évesen, tegyük hozzá, karrierje csúcsán lévő, hazáját elhagyni kénytelen fiatal, gyönyörű és tehetséges színésznő igyekezett mindvégig művészként érvényesülni, vagy legalábbis megélni a közönség szeretetében és elismerésében. A hosszú-hosszú évek, évtizedek során ez egyáltalán nem volt olyan könnyű: sok keserűséggel és megaláztatással és kompromisszummal is járt. Gondoljunk csak partnereire és házasságaira. Első férje, Haltenberger Gyula, tehetős mérnök volt. Válásuk után a volt férj a kor szokásainak megfelelően asszonytartást fizetett neki, s majdhogynem baráti viszonyban maradtak. A színész Novák Sándorral való viharos házasságának közös világturnéja azért a bánat mellett örömöt is szerzett, újra megmutathatta magát a világ magyarsága előtt. Az amerikai állampolgárságú Illés Pállal pedig, akinek nyomdája volt, a reklám nagy lehetősége kínálkozott föl.

Minden sikere, népszerűsége ellenére valahol tragikus is a sorsa, mint annyi más külföldre szakadt, a valós magyar helyzettől elszakadó, sokban realitását vesztett sorstársáé. Mondhatni, egész kis „irodát” tartott fent lemezei, kazettái, előadásai terjesztésére, jegyeladásra, sőt ezen kívül képalbumát is árusította, melyet kérésre dedikált is. Mindezt barátai, hódolói, rajongói közreműködésével valósította meg. Ebből néha több-kevesebb bevétele is származott, ugyanakkor azonban nemegyszer kínos leveleket kapott segítőitől, hogy nem megy az „üzlet”, az emberek nem vevők a művészetére, ők pedig már nem győzik a rábeszélést. Ez persze nem veszít előadásai értékéből, csak jól mutatja, mennyi keserűség és bánat, meg nem értés kísérte a múlhatatlan sikereket is.

Erős református hite is, melyet büszkén meg is vallott, erőt adott az élet viszontagságainak elviselésére, s valami örök optimizmust kölcsönzött neki. Ravasz Lászlóval is levelezett, s a hajdani tudós dunamelléki református püspök emlékére, születése 90. évfordulóján emlékműsort állított össze, mely jól illeszkedett a Wass Albert-estekhez, mely a Floridában élő íróval való való szoros baráti kapcsolatot is mutatta. Hazafias műsoraival is erősítette a lelket, a magyarságtudatot a kint lévő magyarokban, ezáltal is igyekezve megóvni őket az úgynevezett emigrációs pszichózistól. Pedig ő maga nem érezhette magát egészen idegenül az idegenben: kiváló nyelvérzéke volt, s kétségtelen muzikalitását is érvényre tudta juttatni: jól énekelt, zongorázott, s a lehetőségekhez képest egész jól feltalálta magát, ha kellett, egyedül is.

Főbb külföldi, amerikai előadásai lemezen, illetve magnókazettán is megjelentek. Ezek a következők voltak:

• A magyar költészet gyöngyszemei;
• Édesanyám lelkem;
• Nagy karácsonyi album;
• Kis testvéreim, magyar gyerekek;
• Magyar Rozika Amerikában;
• Nóta, nóta, magyar nóta;
• Zita Sings;
• Mécs László legszebb verseiből;
• Wass Albert legszebb verseiből.

Lemezborítók

Még az „ellenségei” is elismerő szavakkal illették, „pártsemleges és aktuálpolitika-mentes”, éppen ezért talán leghíresebb műsorát, a Magyar Rozikát.

 Magyar Rozika Amerikában. A műsor szórólapja. – Színháztörténeti Tár

1993-ban rehabilitálták, felmentették az 1947-ben ellene hozott vádak alól. 1998 őszén tért haza. Megkapta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. Érdi házában élt 1999. július 12-én bekövetkezett haláláig.

Kis Domokos Dániel – Színháztörténeti Tár

„Sunt qui equos amant, alii feras, alii aves…”

Az idézet gróf Apponyi Sándor kéziratos kötetében olvasható, melybe könyvbeszerzéseit jegyezte fel. Kilencven évvel ezelőtt, 1925. április 18-án hunyt el a magyar bibliofilek fejedelme.

gróf Esterházy Alexandra (1856–1930): gróf Apponyi Sándor arcképe, festmény, fotó: Karasz Lajos. Régi Nyomtatványok Tára, Apponyi-terem.

Apponyi Sándor a családi hagyományokat követve maga is diplomáciai pályára készült már fiatal korától, számos nemes jellemvonást örökölt, melyekért ma hálával emlékezhetünk rá. Ilyen volt a szép kiállítású könyvek szeretete, mely idővel a hazáról szóló bibliofil kiadványok iránti rajongássá szilárdult. Szenvedélyes könyvgyűjtésének első lépése volt egy ősnyomtatvány megvásárlása tizennégy évesen.

A tizennégy évesen vásárolt ősnyomtatvány címlapja, a vásárlást megörökítő Apponyi-bejegyzés fotójával az előzéklapról. In.: Oswaldus de Lasko: Sermones dominicales perutiles a quodam fratre hungaro ordinis minorum de observantia comportati Biga salutis, Hagenau, 1498. - Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: App. H. 35

Szisztematikus vásárlásainak eredményeképpen bekerült a gyűjteményébe szinte valamennyi, a magyar történelem eseményeit a külföld szemszögéből dokumentáló munka, főleg angol, francia, olasz, német, horvát, osztrák és magyar antikváriumokból és árverésekről. Ilyen Martin Fumée műve is, mely II. Lajos magyar király halálát egyedi nézőpontból mutatja be.

 A 16. századi francia történetíró, Martin Fumée  által feljegyzett legenda például magyar népmeseként került elő egy 19. századi gyűjtés során (korabeli angol, német és francia változata is ismert).

Farkas Gábor Farkas: Mohács Mítosza In. A nemzeti könyvtár blogja: 2011. augusztus. 29-i bejegyzés.

Számos nyomtatványt szerzett be a török elleni háborúkról, Zrínyi Miklós haditetteiről, a Habsburg-ellenes felkelésekről és a Rákóczi-szabadságharcról is. Gondosan választotta ki azokat a színes útleírásokat, életrajzi és szépirodalmi munkákat, melyekben az ország társadalmi és kulturális viszonyainak külföldi értékelése jelent meg. Sikerült összegyűjtenie idegen krónikások, tudósok véleményét a magyar gazdasági, vallási és földrajzi viszonyokról is.

Elmésen mutatja be a XVII. századi magyar várakat, városokat, öltözködési és fegyverkezési szokásokat a „trónörökös mértankönyve” mely egyúttal fontos geometriai ismereteket is tanított József főhercegnek.

Buda ábrázolása rézkarcon In.: Anton Ernst Burckhard von Birckenstein: Ertz-herzogliche Handgriffe dess Zirckels und Linials Bécs, 1686. – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: App. H. 1217.

De vásárolt több matematikai témájú könyvet is. Többek közt Georgius de Hungaria Arithmeticá-ját, melynek bibliográfiai leírásában megjegyezte: „Örülök, hogy ez a második ismert példány az országban marad.” A tudós gyűjtő ugyanis könyveinek jelentős részét maga azonosította, gondosan feljegyezve a bibliográfiai adatok mellett a magyar vonatkozású szövegrészeket is. Ezért könyvtára mellett katalógusa is különösen értékes forrásmű a nemzetközi történeti kutatás és a magyar művelődéstörténet számára. Nagyságát méltón fejezi ki rokonának, Apponyi Albertnek néhány sora:

„az ő nagyobbrészt félrevonultságban és csendben lefolyt élete, az összes kortársak sorában a leghasznosabbak egyike volt a közügyre, különösen pedig a nemzeti önismeretre és annak megfelelő önérzet kifejlődésére nézve.”

Gróf Apponyi Sándor emlékezete – Budapest, 1926 – Törzsgyűjtemény

Halála előtt világhírű Hungarica-gyűjteményét, melyet ő csak magyar vonatkozású történeti könyvtárként emlegetett, annak szerves kiegészítőjével és kísérőjével, a hasonlóan értékes metszetgyűjteménnyel, a bibliográfiai ritkaságokkal és segédkönyvtárával együtt nemzeti könyvtárunknak adományozta, hogy az a „hozzáértőknek tudományos kutatásra és gyönyörködtetésre szolgálhasson.” Nagylelkűségét a nemzetgyűlés az 1925. évi I. törvénycikkben hálálta meg. Hómann Bálint szerint ez a törvény lehetett az utolsó nyomtatvány, melyet olvashatott.

Nagy Györgyi

A blogbejegyzés címének forrása: Kézirattár. Jelzet: Oct. Gall. 19

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából készült összeállításunkban könyvtárunk egykori munkatársára, Honti János (Budapest, 1910. október 19. – Kópháza környéke, 1945. március) folkloristára, mesekutatóra, irodalomtörténészre emlékezünk.

Honti Rezső nyelvész és műfordító fia. A budapesti egyetemen germanisztikai, nyelvészeti és néprajzi tanulmányokat folytatott. 1930–32-ben önkéntes gyakornokként a Nemzeti Múzeum néprajzi tárában dolgozott. 1933-tól óraadó helyettes tanárként német és angol nyelvet tanított a Szent Imre Gimnáziumban és a Madách Imre Gimnáziumban. A klasszikus filológus Kerényi Károly tanítványaként a tudomány és művészet viszonyának új megfogalmazását kezdeményező Stemma-kör tagja volt, mely a II. világháború után felvette Honti nevét és 1948-ig Honti János Társaság néven működött. 1934-ben próbaszolgálatos díjtalan gyakornokként Fitz József, az OSZK akkori főigazgatója alkalmazta katalogizálási munkák végzésére a nemzeti könyvtárban. 1936 októberétől 1944. március 14-ig az OSZK-ban dolgozott. Számos értékes magyar és idegen nyelvű tanulmánya elemzi a népmesék, mondák magyar és európai kérdéseit. Alkotó tevékenysége a magyar és a nemzetközi folklorisztika máig elismert értéke.

Honti János Magyar néprajzi lexikon, főszerk.: Ortutay Gyula, Budapest, Akadémiai, 1977–1982. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

1928-ban mindössze tizennyolc évesen, a budai reáliskola érettségiző diákjaként jelent meg első tanulmánya. E korai művét, amely a magyar népmesék típusokba sorolásával, rendszerezésével foglalkozik, s amely az Antti Aarne és Stith Thompson szerkesztette világszerte használt mesekatalógust egészítette ki a magyar népmesekinccsel, a finnek híres Folklór Szövetsége, az FFC jelentette meg németül. Ugyancsak Finnországban jelent meg a népmese és a hősmonda összefüggéséről írt könyve (1931), amelynek középponti gondolatai az ősmese fogalma köré kapcsolódnak. „Mint a mitológiabeli kis Hermész, aki félnapos korában lantot készít, aztán teheneket hajt el, vív, szónokol és győz, úgy jelentkezett ő a világban, szinte azonnal féltucat ország tudós társasága tagjaként, mely társaságok még jó, hogy csak levelezésből ismerték, másképp ki tudja, meghívják-e tagjukul a cingár gimnazistát.” – írta Tavaszi angyal. Honti Jánosról című rá emlékező esszéjében barátja, Devecseri Gábor. 

Honti János: A mese világa, [Budapest], Pantheon, [1937]. Címlap – Törzsgyűjtemény 

1937-ben magyar állami ösztöndíjasként egy évet Párizsban főként kelta és izlandi témájú kutatásokat végzett, mely munkájában Fitz József is melegen támogatta. A következő évre sikerült egy rangos francia alap támogatását is megkapnia megkezdett munkája folytatásához. Számos idegen nyelvű publikációja született és meghívásokat kapott a tengeren túlról is. 

Tizenhat évi munkálkodása alatt legfőbb kutatási feladatának a népmese belső törvényszerűségei történeti fejlődésének, európai összefüggéseinek feltárását tekintette. Szerinte az európai mese kialakulásában döntő szerep jutott a kelta kultúrának. 1937-ben jelent meg fő műve, A mese világa, „bevezetés a mese filozófiájába”.

„… az ellentétekből fölépült és ellentétekkel szétszabdalt világunkban a mesevilág a nem létező ellentétek, a lerombolt határok világa: határok, ellentétek sehol sincsenek, az egyes jelenségek között mindenütt váratlan kapcsolatok jönnek létre. Minden mese határ-lerombolásokat mutat. […] A mese világában ott van a világ minden valósága, teljes szabadságban és függetlenségben, törvényektől, összefüggésektől, relációktól nem korlátozva. Ott vannak a világnak nem csak a szép, hanem a borzalmas jelenségei is: ott van a túlvilág is, a halál is. A mese nem úgy válogat ezekből a valóságokból, hogy letagadná akármelyiknek is a létezését. A mese számára is van kínszenvedés, van halál, – csak nem azzal a pozitív, parancsoló, kérlelhetetlen arculatával fordul az ember felé, mint az ókori és a primitív népek mítoszaiban. A halálon keresztül a mesében mindig a föltámadáshoz vezet az út: a mese hőse nem érhet rossz véget, nem lehet a túlvilági hatalmak zsákmánya; nem halhat meg teljesen és véglegesen. Ott van a mesékben még a halál is, úgy, ahogy ősi vallások ezt a szörnyű világvalóságot megformázták és emberileg megfoghatóvá tették, de – valahogy ki van véve a méregfoga. Ilyen átalakított, ilyen sajátosan megformázott módon is még sok minden elemet éltet a mese olyan korok világszemléletéből, amelyek visszahozhatatlanul elmúltak.”

Honti János: A mese világa, [Budapest], Pantheon, [1937]. – Törzsgyűjtemény 

1939-ben hazatért Franciaországból és december 2-án házasságot kötött Szlatinszky Piroskával. Munkáját viszonylagos nyugalomban végezhette az OSZK-ban mindaddig, amíg 1943. május 8-án behívták váci munkaszolgálatra. Két hónap után ugyan hazaengedték, de szeptember 8-án megint mennie kellett, ezúttal Budafokra. Életének megmentéséért, akárcsak Halász Gáborért, Fitz József főigazgató minden hivatalos lépést megtett. Szinyei Merse Jenő vallási és közoktatásügyi miniszternek 1943. április 8-án kelt levelében mindkettejük munkaszolgálat alóli felmentését kérte.

Fitz József levele dr. Szinyei Merse Jenő vallási és közoktatásügyi miniszternek. 1943. április 8. – OSZK Irattár. Iktatószám: 99/1943

Fitz József ezt a kérvényét 1944. február 22-én megismételte és még március 19., a német megszállás után is több ízben tett lépéseket Honti megmentése ügyében – sikertelenül. Mentés céljából zároltatta Honti lakását és könyvtárát.

Keleti mesék, vál. Honti János, a könyvdíszeket rajzolta Mészáros Tamás, [Budapest], Bibliotheca, [1943]. Címlap – Törzsgyűjtemény 

Utolsó írásait Honti részben kevéssel munkaszolgálatra való behívása előtt fejezte be, részben pedig a munkatáborból küldte haza: Az ismeretlen népmese [1948] című tanulmányát és az Orestes és Hamlet (1945) című esszéjét. A magyarsághoz való tartozásáról így írt haza a munkatáborból:

„Akármennyire tragikus, nevetnem kell mindenen, ami el akarja vitatni tőlem ezt az odatartozást. Érzem, hogy a kapcsolat erősebb s én erősebb vagyok, mint minden erő, amely ezzel szembehelyezkedik. S ha megint egyszer otthon leszek, Badacsonyba és Tihanyba nagyobb áhítattal fogok zarándokolni, mint annak idején Párizsba zarándokoltunk.”

Trencsényi-Waldapfel Imre: Honti János. In. Ethnographia, 1946. 1–4. szám, 120. o. – Törzsgyűjtemény 

Szeptemberben Hontit Budafokról Ökörmezőre, majd Kassára hurcolták, ahonnan társaival együtt Ausztriába akarták deportálni. Útközben, a Sopron megyei Kópházán érte a halál, éhezés és tífuszfertőzés következtében halt meg nem messze Halász Gábor, Szerb Antal és Sárközi György halálának helyszínétől.

Köszönjük Rácz Ágnes gyűjteményszervezési igazgató segítő közreműködését.

Szerk.: Mann Jolán

Honti Jánosról az Elektronikus Periodika Archívumban:

• Haraszthy Gyula: Könyvtáros pályák és sorsok: Honti János, Hevesi András, Sárkány Oszkár. In. Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve, 1979. (1981), 123–141. o.
• Waldapfel Eszter, V.: Honti János: 1910–1945. In. Magyar Könyvszemle, 4. f., 70. évf. 1–4. füz. (1946), 97–98. o. 

New Yorkban addig soha nem látott magyar ünnepség keretében leplezték le 1928. március 15-én a Riverside Drive és a 113-ik utca sarkán Kossuth egész alakos szobrát. Az emlékmű állításának kezdeményezője az Amerikai Magyar Népszava szerkesztője, Berkó D. Géza volt, aki azonban ezt a jeles eseményt már nem érhette meg. Az ötlet 1927-ben született, nem sokkal azelőtt, hogy Budapesten – a Kossuth téren – felavatták Horvay János monumentális alkotását. Horvay akkor már a Kossuth-emlékművek tekintetében specialistának számított. Az ország területén tizenkilenc Kossuth-szobor megformálása fűződött a nevéhez. Ezért nem volt meglepő, hogy őt kérték fel az emlékmű megalkotására. A sebtében alakult szoborbizottságnak viszonylag egyszerű dolga volt, kiválasztották Horvaynak egy már elkészült köztéri alkotását, amelyet mintául fogadtak el. A választás a ceglédi Kossuth-szoborra esett. A két szobor bár sok tekintetben hasonlít egymáshoz, azért mégis két külön alkotás, mert Horvay néhány szembetűnő változtatást végrehajtott a főalakon. New Yorkban, „illetve a ceglédi főtéren álló szobor különbözőségeit azóta minden ceglédi megtanulta: az előbbin félcipőt és pantallót, az utóbbin pedig csizmát és csizmanadrágot visel Kossuth Lajos. Szembetűnő a két főalak kétféle kéztartása is.” (Reznák E.) De folytathatnánk az eltérések felsorolását a lábtartással: míg előbbin a jobb, az utóbbin a bal lábát helyezi előre. A legfeltűnőbb azonban a fej: a ceglédi szobor az 1852-ben készült dagerrotípián látható Kossuth vonásait örökítette meg, míg a New York-i szoborfej erős hasonlóságot mutat a budapesti Kossuth téren felállított társával.

A Kossuth-szobor leleplezési ünnepére március elején Magyarországról 488 fős szervezett csoport indult New Yorkba két hajóval. „Az egyik hajó, amely a zarándoksereg nagyobb részét hozta, az Olympic nevű Cunard(!) [ekkor még White Star Line] hajó volt, amely 1928. március 7-én indult el a franciaországi Cherbourgból, azzal a várakozással, hogy a március 15-re tervezett leleplezésen mindenki ott lehet. A másik hajó az Adriáról indult. […] A zarándokseregben […] volt miniszterek, katholikus és protestáns egyháznagyok, magas rangú katonák, mágnások, egyszerű földmívesek, kereskedők, pénzemberek, politikusok, hivatalnokok, férfiak és nők, fiatalok és öregek egyaránt voltak, amely így valóban képviselte a nemzet minden rétegét.”(Vasváry Ö.) A zarándokok vezetője báró Perényi Zsigmond korábbi belügyminiszter, országgyűlési képviselő volt. A Kossuth-szobor leleplezésére érkezett majd fél ezres küldöttség számára több nagy fogadást rendeztek. New Yorkon kívül jártak Pittsburghben, Clevelandban, Buffaloban és megcsodálták a Niagara-vízesést is.

A Szabadság c. amerikai újság 1928. márc. 26. számának címlapja

A zarándokok elindulása nem volt teljesen zökkenőmentes. Már a White Star Line budapesti irodájában gondok adódtak. Korabeli lapokban olvashatjuk, hogy a társaság alkalmazottai nem voltak elég készségesek.

„... Budapesten már erre a világraszóló hajósvállalatra is ráragadt egy kis magyar bürokratizmus, irodaszerűség, amelyben nem az emberek, hanem az iratok, az ügydarabok a fontosak, s hogy az emberek minél jobban érezzék, hogy nem lehet ám olyan könnyen, egyszerűen még a saját pénzükért sem hozzájutni valamihez.” (Békési Hírlap, 1928. márc. 11.)

Az utasok hajójegyük mellett itt kapták kézhez azt a 32 oldalas kiadványt is, amelyet az angol hajótársaság erre az alkalomra nyomtatott.

A New York-i Kossuth-szobor leleplezésére utazó zarándokok névsora. Kny. C 5.532 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A kiadványban szerepelt az utazás programja a budapesti vonatindulástól Párizson át Cherbourgig, amelynek kikötőjében várakozott rájuk a Titanic szerencsésebb sorsú testvérhajója, az Olympic. A könyvecske tartalmazta még a zarándokúton részt vevők névsorát és néhány üres oldalt az úton szerzett benyomások, tapasztalatok bejegyzésére. Amint azt Faragó László, a Békési Hírlap részéről kiküldött tudósító is leírta: az Olympic hivatalos utasjegyzéke csak 461 nevet tartalmazott. Így történhetett meg az, hogy ebben – a Plakát- és Kisnyomtatványtárunkban őrzött – példányban az eredeti tulajdonosa hiába kereste a nevét.

A New York-i Kossuth-szobor leleplezésére utazó zarándokok névsora. Kny. C 5.532 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Mindez nem vette el az utas kedvét attól, hogy észrevételeit, tapasztalatait bejegyezze a kis könyvbe.

Az utasoknak okozott kellemetlenségek a hajóra szállást követően is folytatódtak. Faragó László a Kossuth-zarándokok útja Amerikában című – még az utazás évében kiadott – könyvének 60-ik oldalán nem véletlenül idézi a hajótársaság kiadványának 24. oldalán található szöveget: „az Olympic-on a hajószemélyzet veszi át a csomagokat s az utas előre kijelölt hajófülkéjébe viszi s egyúttal az utast is odakalauzolja” A névsorból kihagyott zarándok erre sommásan megjegyzi: „fejetlenség”. Szintén Faragótól tudjuk, hogy „megtörtént, hogy egyugyanazon ágyra 2-3 zarándok volt beosztva; hogy három hölgy közé negyedik útitársnak egy férfi jutott; hogy egy házaspárhoz harmadik kabintársként a beosztás szerint egy a családon kívül álló férfi zarándok jelentkezett.” (Faragó L. 60.)

A személyzetnek egy napon belül sikerült a káoszon úrrá lenni és a zarándokok ezt követően már felhőtlenül gyönyörködhettek az Atlanti-óceán látványában. A nevét hiába kereső zarándok ennek élményét osztja meg tömören velünk az üresen hagyott oldalakon. A mininapló alapján azt is megtudjuk, hogy Budapesttől Párizsig kik voltak az utastársai a vonatfülkében:

IV. W[aggon] 37 ülés
Balogh Károly földbirtokos, Orosháza
Kiss László főbíró Orosháza
Faragó László tanár, szerkesztő tkpt ig [takarékpénztári igazgató]
Moldoványi László(!) [helyesen: János] főbíró Békés

Különös véletlen, hogy békési emberekkel került egy kupéba, többek között Faragó Lászlóval is. A Békési Hírlapot nem csak Faragó, hanem Moldoványi János is szorgalmasan tudósította úti élményeikről.
Pár oldallal hátrább lapozva annak az elhatározásnak a kezdeményét is megtaláljuk, ahová fotózásainak tárgyát és helyét szándékozott gondosan feltüntetni. Kár, hogy végül csak első képének témáját jegyezte fel: Dr Kikakerné és Szászné a vonaton III. 6. du. Belfort menetközben.

Az Olympic – Budapest küldöttsége az Olympicon-on. Faragó László: Kossuth-zarándokok útja Amerikába, 1928 – Törzsgyűjtemény

Bár a naplóból kiderül, hogy írója a hajón is fotózott, de erről sajnos már nem készített feljegyzést. Nézzük, mit rejt a napló:

Csütörtök III. 8. Első nap délelőtt a hajón, bár a tenger egészen csendes, megállapítottam, hogy mozog és noha a gyomrom is mozog – bajom nincs – de mégis gazember volt az a Columbus Kristóf, mi az ördögnek fedezte fel Amerikát. Kellett ez nekünk – volt a szójárás.

Az ebéd gyenge – a mi még gyengébb gyomrunknak. D.u. Dr Kun Árpád – 60-as úr – zongorázott és énekelt. Jó a hangja, de hamiskás. Utána táncra perdültek – nem sokan. Egyen-ketten. Fotografálás a fedélzeten, hogyan sikerül, az más kérdés. Vacsora – semmi. II. éjjel az alvás jó, sokkal jobb, mint a szokatlan első éjjel, a mikor ½ 2 felé feküdtem le, de már 2-3-ig sétáltam a folyóson, most a kabin (N) E 115. 1 sz alsó ágy elég szűk lyuk – nincs benne szabad mozgás.

Péntek III. 9. Nagy hullámokra ébredtünk, nagyon mozog a tenger. Meglátogatom Kikakeréket [Dr. Kikaker Ernőné]. Nem írhatom, hogy mama és gyermeke jól vannak, mert bizony az utóbbi is hisz már abban, hogy mégis mozog – a tenger. Fekszik szegényke, de ezt tesszük mi is, erős legények, különben aligha írhatnám e sorokat.

Dr. Beyus Mihályné Bp. Kmetty u.

Nem tudom mi van csicsergő ger- gör- licénkkel, nó meg a mellette lovagi szolgálatokat teljesítő Andor Bélával, de ne szólj szám – nem fáj fejem, bizton támogatják egymást.

Szász Ernőné Szeged

Kicsi méltóságánkat is hiába keresem, nem nyitott ajtót s most másodszor nem merek próbálkozni – mert jobb – feküdni!
Ebéd semmi, fekvés, a tenger erősen hullámzik. Fekvés, vacsora – csirke, azt is másnapra teszem el. Este átnéztünk a zeneterembe, majd a II. osztályra, ott alig érezni a hullámokat, táncolnak, jó gramofon. 10-kor lefekvés.

Szombat 10. Alvás nem egészen jó, gyalázatos tengerre ébredek, óriási hullámok. Tea, csirke, fedélzet, fotografálás. A hölgyek „gyengédek”, hóvihar, lefekszem, írok. Ebéd húsleves, marhahús ugorkával – ez a legjobb. Lefekvés. Lézengés, fedélzet, hideg van, a zeneterembe megyek, ott meg meleg van, nem lehet kibírni. Meglátogatom Kikakeréket, fekszenek. A többiek… [szöveghiány]

Dr Andor Béla és Belyusné bírják, előbbi még „lumpolt is odaát” tegnap Szászné is csak mutatkozik, aztán el. Lefekszem, alma, datolya, drága Mucimra gondolok – csokoládé, lefekvés. Vacsora semmi. Délután írás, olvasás. A nagy síkoly, gondolatok haza édesemre a melyeket csak intimen ott lehet elmondani.

Az éjjeli alvás jó.

11 Vasárnap 4 órakor ébredünk, itt a vihar, de csodálatosan jól vagyok. Nyilván igaza van Dr Bertóthy békéscsabai polgármester emberének a ki azzal búcsúzott tőle, hogy feküdni, feküdni, ez a legjobb szer. Tényleg az orvosság a zsebemben van, nem venném be. Csak úgy játszanak a hullámok ezzel a kolosszum hajóval a mi egészen hihetetlen, meg is látszik a népen. A hangjukat is alig hallani, pedig máskor nagy zajjal jönnek-mennek. Reggeli semmi.
Különben egyszerre négyfelé mozog a hajó. Előre, hátra, jobbra, balra. Nagy muri a félős embernek! Megnézem Kikakerékat. Mellettük a kabinban 2 apró gyerek, 8 év körüli fiú, 6 éves lehet a lány. Szegénykék egész nap egyedül – de nem félnek! Mondom is: az én drága Anyucim, dehogy is hagyná el egy pillanatra édes csemetéinket!
Nincsen olyan anya, no meg feleség!
Délelőtt mise, nagyon megható. A II. osztályon vagyunk, egészen meglepően kellemes. Mellettem „sápit” a szegedi primadonna, a „fekete veszedelem”. De ez se tart soká, vissza lefeküdni, az itt a legjobb a világon – meg hazagondolni s akkor nincs semmi baj.
Várom az ebédet. Először ma. Egyedül eszem, a többiek betegek, különösen a kicsi asszony meg Kikakerné. Szegénykék!
Mária – és talán a mamája – csendes szemlélők. Kik lehetnek? Hallgatag, bájos leányka.

Faragó László: Kossuth-zarándokok útja Amerikába 1928 – Törzsgyűjtemény

Itt ér véget a rövid jegyzet. Amerikában szerzett úti élményeit, a szoboravatást és a fogadásokat már nem ide jegyezte fel, ha egyáltalán folytatta a naplóírást. És végül érdemes a névsorból kihagyott zarándok nevére is fényt deríteni. Faragó László könyvének elején gondosan felsorolja mind a 488 zarándok nevét, és rövid leírást is ad róluk. Mivel a „hajónaplót” vezető zarándokunk pontosan bejelölte azt a helyet, ahonnan a nevét kihagyták, így Faragó könyvéből kideríthető, hogy a kifelejtett utas nem más, mint Dr. Endrényi Tivadar budapesti ügyvéd, aki „saját elhatározásából és költségén, de egyúttal a rákosszentmihályi Athletikai és Football Club képviseletében is [utazott]. A Kossuth kultusz mindig is szent hagyomány volt a családjában. Atyai nagyatyja pedig Deák Ferencznek volt orvosa Kehidán. Különösebb célja volt Amerika jogéletének tanulmányozása.” (Faragó L. 15.)

A Komárommegyei Hírlap 1930. július 12. számának 4. oldalán Endrényi Tivadarról még azt is megtudhatjuk, hogy az első világháborúban hadnagyként szolgált a veszprémi 31-es gyalogezrednél. Kisnyomtatványtárunkban fellelhető gyászjelentése alapján az is kiderül, hogy 1885-ben született, tehát utazása idején 43 éves volt. Rövid szenvedés után 81 éves korában, 1966. február 10-én hunyt el.

Bár nem vagyunk a régi szép időket idéző White Star Line vállalat képviselői, de úgy gondoltuk, talán utólagosan jóvátehetjük a társaság mulasztását azzal, hogy utólag megkövetjük azt az utast, akit kifelejtettek az utaslistából. Kossuth szobra ma is ott áll New Yorkban, ahová 87 évvel ezelőtt helyezték, állítson hát ez az írás emléket itt Dr. Endrényi Tivadarnak.

Elbe István

Felhasznált irodalom:

• Faragó László: Kossuth-zarándokok útja Amerikába. Békés, 1928.
• Kósa Károly: Ötszáz Kolumbusz. Kossuth-zarándoklat Amerikába. 
• Reznák Erzsébet: Gondolatok és tények Horvay ceglédi Kossuth-szobrához. In: Ismerős művek elfeledett alkotója. Horvay János. Szerk. Kriston Vízi József, Millisits Máté. Dombóvár, 2011.
• Vasváry Ödön: A new yorki Kossuth szobor 25 éves jubileuma. 
• Korabeli magyarországi napilapok tudósításai

Az olvasóközönség számára harminc évvel ezelőtt, 1985. április 9-én délelőtt 9 órakor nyitotta meg kapuit az Országos Széchényi Könyvtár.

„A könyvtár előcsarnokában dr. Havasi Zoltán mb. főigazgató köszöntötte a beiratkozó pultnál az első olvasót, Keresztury Dezső akadémikust, az OSZK ny. főosztályvezetőjét. A megnyitás napján a posta alkalmi levelezőlapot bocsátott ki Széchényi Ferenc arcképével és a könyvtár épületének rajzával. Az árusítás helyén elsőnapos bélyegzés volt.” 

Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár működése 1984–1985-ben, részlet  – Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1984–1985. az Elektronikus Periodika Archívumban.

A Történeti Interjúk Tára legújabb összeállítása a harminc évvel ezelőtti költözésről és az egy héttel korábbi (április 2.) hivatalos ünnepélyes megnyitóról szól.

Az ünnepélyes megnyitó 11 órakor kezdődött. Felavatták a könyvtáralapító Széchényi Ferenc gróf mellszobrát, majd az OSZK énekkara elénekelte a Himnuszt. Ezt követően Sinkovits Imre színművész eredeti dokumentumokból összeállított szövegmontázst olvasott fel, amely felidézte a könyvtár múltját. Az általa elmondott szépirodalmi és egyéb részletek sorában szerepelt – többek között – Széchényi Ferenc gróf felterjesztése I. Ferenc császárhoz a Nemzeti Könyvtár alapításáról.

Az OSZK HIRADÓ XXVIII. évfolyamának 3–4. száma.

Dr. Keresztury Dezső, költő, író, irodalomtörténész, akadémikus, 1945–1947 között vallás és közoktatásügyi miniszter, iratkozott be először. Keresztury Dezső 1950-től az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, 1952-től a Színháztörténeti Tár vezetője, 1968-tól  nyugdíjba vonulásáig a Különgyűjtemények főosztályvezetője volt.

Országos Széchényi Könyvtár - Fotóséta 2011, Indafotó

280 évvel ezelőtt 1735. ápr. 8-án halt meg a törökországi Rodostóban II. Rákóczi Ferenc író, államférfi, a magyarországi szövetkezett rendek vezérlő fejedelme (1704–1711), a Habsburgok elleni szabadságharc (1705–1711) vezére.

I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fia 1676. márc. 27-én született Borsiban (Borša Szlovákiában). Megözvegyült anyjának Thököly Imrével kötött második házassága Zrínyi Ilonát is a Thököly vezette Habsburg-ellenes felkelés részesévé tette. Anyja oldalán tartózkodott a gyermek Rákóczi is a császáriak által 1685 és 1688 között körülzárt Munkács várában. Ennek feladása után elszakították anyjától és nővérétől, s a gyámjául kijelölt Kollonich Lipót bíboros döntése alapján a csehországi Neuhaus (Jindrichuv Hradec) jezsuita kollégiumába, majd pedig a prágai egyetemre került tanulni. Rákóczi 1692-ben Bécsben telepedett le, ahonnan egyéves itáliai utazásra indult. 1694-ben nagykorúsították, júniusban beiktatták Sáros megye örökös főispáni tisztébe. Ugyanebben az évben megnősült és feleségével, Sarolta Amália hessen-rheinfelsi hercegnővel Magyarországra költözött. Az 1697. évi hegyaljai felkelés parasztvezetőinek megkeresését még visszautasította, de a mozgalommal való leszámolás és a szomszédos birtokos Bercsényi Miklós Ung vármegyei főispán hatására titokban XIV. Lajos francia király segítségét kérte uralkodója ellen. Tervének elárulása a bécsújhelyi börtönbe juttatta 1701-ben, ahonnan fél év múlva segítséggel megszökött, és Lengyelországba (Varsó, Brezán) menekült. Innen tért vissza 1703. június közepén Magyarországra, és az őt felkereső tiszaháti felkelők kérésére élére állt a kibontakozó felkelésnek.

Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc portréja In. Száz szép kép – Magyar Elektronikus Könyvtár 

1703 és 1711 között vezette a magyar nemzet szabadságharcát a Habsburg-uralom ellen. 1704-ben Erdély fejedelmévé választották, 1705-ben a szécsényi országgyűlés „a szövetkezett rendek vezérlő fejedelmévé” emelte. 1707-ben Magyarország és Erdély uniójának létrehozásával az ónodi országgyűlés II. Rákóczi Ferenc indítványára kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. A nemesség és a nép benne látta a jövendő királyt, hatalmas államszervező munkát végzett; önálló nemzetközi diplomáciát épített ki. 1711 februárjában orosz katonai támogatás szerzése céljából Lengyelországba távozott, s ott érte a szatmári megállapodás híre, ami után emigrációba kényszerült. 1713-tól 1717-ig Franciaországban, előbb XIV. Lajos udvarában, később, a király halála után Grosbois-ban, a kamalduli szerzetesek rendházában élt. Távollétében, 1715-ben III. Károly fő- és jószágvesztésre ítélte.

A Portának a Habsburg Birodalommal szemben éleződő ellenségeskedése miatt kapott szultáni meghívásnak eleget téve 1717. szeptember közepén Törökországba hajózott. Előbb Jenikőben, majd a pozsareváci béke (1718. július 21.) után Rodostóban telepedett le. Ott töltötte élete utolsó éveit.

Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel. Ma nagypéntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyáinknak halálokot kell siratni. Az Isten mára halasztotta halálát urunknak azért, hogy megszentelje halálának áldozatját annak érdemével, aki ma megholt érettünk. Amicsoda életet élt, és amicsoda halála volt, hiszem, hogy megmondották nékie: ma velem lész a paradicsomban. Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnek ködje valóságoson reánk szállott. De ne azt a jó atyánkot sirassuk, mert őtet az Isten annyi szenvedési után a mennyei lakadalomban vitte, ahol a gyönyörűségnek és az örömnek pohárából itatja, hanem mi magunkot sirassuk, kik nagy árvaságra jutottunk.

Mikes Kelemen: Törökországi levelek. 112. levél, Rodostó, 8. aprilis 1735. (részlet) In. Mikes Kelemen művei. Törökországi levelek; Misszilis levelek: 1759–1761; Mulatságos napok, Budapest, Szépirodalmi, 1978. – Magyar Elektronikus Könyvtár

II. Rákóczi Ferenc pecsétnyomója, 18. század eleje. (Magyar Nemzeti Múzeum) In. Kétfejű sas. A Habsburg-uralom Magyarországon (1699–1790), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2000. (Encyclopaedia Humana Hungarica, 6.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Mikes Kelemen II. Rákóczi Ferenc holttestét a galatai Szent Benedek kápolnában nyugvó édesanyja sírjába temettette, szívét s kéziratait, végakaratához híven, Grosbois-ba küldte. Hamvait 1906-ban a kassai Szent Erzsébet-főszékesegyházban helyezték el.

Ők alusznak ottan, a számkivetettek.
Idegen hazának földe tesped rajtok.
Elhagyák honukat, a soká védettet,
Melyet pártos önzés megtörött, lehajtott.
Elhagyák a szép hont, őseik lakását,
Hogy ne látnák annak végső vonaglását.

Ott vártak sokáig, noha nem reméltek.
Nem volt kitől várni, csak a véletlentül.
Hazájok szerelmét, ezt az örök mécset,
Kebelök mélyében ápolgaták szentül;
Addig ápolák, hogy annak is vége lett;
Eltemeték egymást, idegen part felett.

Arany János: A rodostói temető (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

II. Rákóczi Ferenc Magyarország és Erdély fejedelmények nyugvóhelye. Képes levelezőlap, Kassa, 1908. – Országos Széchényi Könyvtár, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A porta megengedvén, hogy titkon a szegény urunk testét Constancinápolyban vihessük, egy nagy ládát csináltatván, a koporsót belézárattam, hajóra tétettem, és egynehánymagammal 4-dik megindultam. 6-dik Constancinápolyban érkezvén, a ládát, akiben a koporsó volt, a jezsuitákhoz küldöttem. A koporsót kivévén belőlle, felnyitották, hogy a testet meglássák. Sírt pedig azon a helyen ástak, ahová temették volt az urunk anyját, akinek is csak a koponyáját találták meg, és aztot a fia koporsójában bézárták, és együtt eltemették.

Mikes Kelemen: Törökországi levelek. 115. levél, Rodostó, 18. julii 1735. (részlet) In. Mikes Kelemen művei. Törökországi levelek; Misszilis levelek: 1759–1761; Mulatságos napok, Budapest, Szépirodalmi, 1978. – Magyar Elektronikus Könyvtár

----

Hej, Rákóczi! Hej, Bercsényi!
Dicső magyarok vitézi!
A sebeink csak nem szünnek,
Fájdalmaink nem enyhülnek.

Hej, Rákóczi! Hej, Bercsényi!
Dicső magyarok vitézi!
Ha ti még most is élnétek,
Ti is a hazát védnétek.

[Hej, Rákóczi! Hej, Bercsényi!…] In. Magyar népdalok. Szerkesztette és a bevezetőt írta Ortutay Gyula. Válogatta és jegyzetekkel ellátta Katona Imre, Budapest, Szépirodalmi, 1976. – Magyar Elektronikus Könyvtár

M. J.

Korábbi Rákóczi-posztjaink:

• Rövid időre hazatértek Rákóczi hamvai
• II. Rákóczi Ferenc nem ismerte a Rákóczi-indulót