A Magyarország képe az európai fikciós irodalomban című tárlat segítségével időrendi sorrendben követhetjük nyomon a mitikus magyar őstörténet, a középkor, a török háborúk és a Habsburg-ellenes felkelések történéseit, alakjainak ábrázolását a 18. század végi és 19. századi történelem eseményeinek irodalmi feldolgozásain át a 20. századi Magyarország megjelenítéséig.

Tüskés Gábor

A fikciós irodalomnak milyen lehetősége van a közvélemény formálására?

T. G.: A fikciós irodalom – kevésbé pontos, tágabb értelmű kifejezéssel: a szépirodalom – az, amit a nagyközönség műveltség iránt fogékony rétegei elsősorban szórakozásként olvasnak, amin elgondolkodnak, s ami alakítja felfogásukat önmagukról, embertársaikról és a világról. Ez a formáló hatás a művek mellett többféle csatornán keresztül érvényesül: az irodalomoktatástól kezdve a kritikán át a kiállításokig és a más műfajokban készített feldolgozásokig. A fikció és a tényszerű viszonya a művekben rendkívül változatos, az irodalmi fikcionalitásnak számos megjelenési formája és fokozata ismert, emellett létezik nem-irodalmi fikció és nem fikciós irodalom is. Az irodalmi fikció hatékonyan ösztönzi a megismerést, alakítja az emlékezést, és elősegíti a más országokról, népekről születő elképzelések formálódását.

1894. október 9-én a dél-franciaországi Cannes-ban meghalt egy alig 31 éves magyar fiatalember. Gyógyíthatatlan tüdőbaja miatt akkor már hosszú évek óta töltötte enyhe éghajlatú tájakon az őszi és téli hónapokat, a nyarakat pedig egyre inkább szeretett parasztgazdái és parasztszínészei között, szenttornyai birtokán. A felvidéki necpáli Justhokkal és női ágon a Marczibányi családdal is rokonságban álló Justh Zsigmond íróként és a társasági élet meghatározó alakjaként vált ismertté korában. Egyetlen, felnőttkort megért testvérétől, a politikus Justh Gyulától tizenhárom év korkülönbség választotta el.

De ki is volt Justh Zsigmond és milyennek látták őt a kortársai?

Justh Zsigmond berlini fényképe – Kézirattár

1849. október 6-án az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajost (szül. 1807), az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc tizenkét tábornoka és egy főtisztje szenvedett vértanúhalált Aradon. Dessewffy Arisztid tábornokot (szül. 1802), Kiss Ernő (szül. 1799) altábornagyot, Schweidel József tábornokot (szül. 1796) és Lázár Vilmos ezredest (szül. 1815) golyó általi halálra ítélték, Aulich Lajos (szül. 1793), Damjanich János (szül. 1804), Knezić Károly (szül. 1808), Láhner György (szül. 1795), Leiningen-Westerburg Károly (szül. 1819), Nagysándor József (szül. 1804), Poeltenberg Ernő (szül. 1808?), Török Ignác (szül. 1795) és Vécsey Károly (szül. 1807) tábornokokat pedig felakasztották.
Az aradi vértanúk sorában megemlékezünk a tizennegyedikként emlegetett és a börtönben megtébolyodott, majd elmebetegként meghalt Lenkey János tábornokról (1807–1850), valamint az 1849. augusztus 22-én felakasztott Ormai Norbert (szül. 1813) és az 1849. október 25-én agyonlőtt Kazinczy Lajos (szül. 1820) ezredesekről is.

Thorma János Aradi vértanúk. Október hatodika című festménye a Magyar Elektronikus Könyvtár Száz szép kép című összeállításában

Az 1849–1850-ben lefolyt véres megtorlásnak legalább 128 hazafi esett áldozatul – köztük Csány László, a Szemere-kormány közlekedési minisztere (szül. 1787) és Jeszenák János báró kormánybiztos (szül. 1800), akiket október 10-én, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat aláírói – Perényi Zsigmond báró, a felsőház elnöke (szül. 1783) és Szacsvay Imre (szül. 1818), a képviselőház jegyzője, akiket pedig október 24-én Pesten végeztek ki. Több százan kerültek börtönbe, több ezren álltak hosszabb-rövidebb ideig vizsgálat alatt, több tízezer volt honvédet soroztak be büntetésként a császári-királyi hadseregbe. Gyakorlatilag nem volt olyan magyar család, amelynek valamelyik tagját ne érintette volna a megtorlás. Számosan kényszerültek hosszú évekre belső vagy külső emigrációba. A külföldre menekültek közül többeket szintén halálra ítélték, az ítéleteket szimbolikusan végre is hajtották – az elítéltek távollétében neveiket szegezték az akasztófára.

Rumer Gergely Mária főhercegnő temetésén mondott beszédének nyomtatott változata – Régi Nyomtatványok Tára

Gyászmiséjén Franz von Dietrichstein püspök, és az éppen Brünnben tartózkodó II. Ferdinánd császár is megrendülten búcsúztatta. Rumer Gergely ma már kevéssé ismert, pedig korának kiemelkedő egyházi személyisége volt. A Nagyszombat melletti Báhony (Báhoň) faluban született, jómódú parasztcsalád gyermekeként. A brünni noviciátus anyakönyvei szerint magyar és szlovák nyelven egyaránt kitűnően beszélt. 1592-ben lépett a Jézus Társaságba, és 1609-ben szentelték pappá. Ezt követően a gráci egyetemen tanított szentírástant. Kiváló héber nyelvismerete lehetővé tette, hogy részt vegyen bibliafordításokban. Martino Del Rio spanyol jezsuita részére elkészítette az Énekek Éneke újabb latin fordítását héber eredetiről, és Káldi György magyar bibliafordításának is egyik lektora volt. Grácban kötött szoros barátságot az akkori stájer főherceggel, a későbbi II. Ferdinánd császárral, és édesanyjával, Mária főhercegnővel, akinek temetésén Wilhelm Lamormaini és Pedro Ximenez jezsuitákkal együtt ő is gyászbeszédet mondott. 1613-ban Grácból Olmützbe ment, ahol 1618-ig az egyetem rektora volt.

A címben idézett mondat, amely a Halászat című folyóirat 1941. augusztus 15-ei számában megjelent méltatásban szerepel, csak egy a számos hasonló közül, amelyeket a Kossuth-díjas kémikus, hidrobiológus, limnológus és a Magyar Tudományos Akadémia tagjának emberi és szakmai érdemeit együttesen méltató írásokban olvashatunk. De ki is volt Ő?

Dr. Maucha Rezső hetven éves, 1954. (Fotó: Magyar Fotó – Langer Klári)

Dr. Maucha Rezső 1884. szeptember 19-én született Budapesten, a Vízivárosban. Édesapja, Maucha József, Ausztriából áttelepült erdész-vadászmester végzettségű ember volt, aki szabadidejében szívesen foglalkozott növény- és rovargyűjtemények készítésével. Fia örökölte a természettudományok iránti érdeklődését, s ez hamar egyértelművé tette, hogy az 1903-ban, a budai Királyi Katolikus Egyetemi Főgimnáziumban letett érettségi vizsga után, egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudomány Egyetem természetrajz-kémia szakán folytatja. Tanárai a századelő hazai tudományos életének fontos személyiségei voltak: báró Eötvös Loránd, Than Károly, Schafarzik Ferenc, Winkler Lajos. 1909-ben szerezte meg egyetemi doktorátusát „Tanulmány az oldáshőről” címmel megírt disszertációjával. A dolgozat a szerves és szervetlen vegyületek oldáshőjéhez szolgált új információkkal.

Kétszáz évvel ezelőtt, 1819-ben jelent meg a Székesfehérvári Püspökség első, időben legkorábbi térképe, melyet a magyar kartográfia kevéssé ismert, székesfehérvári születésű személyisége, Pongrácz János (1760–1820) szerkesztett és az 1795-től Pesten élő Karacs Ferenc (1770–1838) metszett.

A Székesfehérvári Püspökség térképe, 1819. – Térképtár

Pongrácz sikeres katonai pályát futott be. Az 1790-es évektől az 1810-es évekig a császári hadsereg különböző tüzérezredeiben tisztként teljesített szolgálatot. A korabeli katonai Schematismusok évkönyvei szerint Pongrácz rangfokozatai a következők voltak: Unterleutnant (1797–1805), Oberleutnant (1806–1810), Captain-Leutnant (1811–1812), Hauptmann (1813–1816). 1810-ig Bécsben szolgált a 2. sz. tüzérezrednél, az 1811–1812 időszakban a csehországi Budweisban (Česke Budĕjovice), 1813 és 1816 között pedig a morvaországi Olmütz (Olomouc) volt a szolgálati helye. A századfordulón, mint a 2. tüzérezred alhadnagya Bécsben élt és szolgálati teendői mellett a birodalmi főváros két vezető térképkiadójának, Tranquillo Mollonak (1767–1837) és az 1765-ben alapított Artaria kiadónak két nagy sikerű, számos kiadást megért, többlapos térképet szerkesztett. A Mollo kiadóvállalat első önálló kartográfia alkotása, a Pongrácz által készített négylapos Európa postatérkép, 1798 nyarán jelent meg először és lett a kiadó egyik legsikeresebb térképkiadványa, amelyet módosított címmel, javított tartalommal és egyre nagyobb méretben a kiadó az 1810-es évek végéig forgalmazott.

Hevesi Sándor. Fotó: Az Est – Színháztörténeti Tár: NSZ KB II 80

Bölcsészeti és jogi tanulmányai elvégzése után a fővárosi lapokba és folyóiratokba írt színikritikáival és színházelméleti cikkeivel tűnt fel. 1892 és 1906 között a Magyar Szemle belső munkatársa volt. 1901-ben Beöthy László rendezőnek szerződtette a Nemzeti Színházhoz, ahol 1903-ban rendezett először.
1904 és 1908 között a Thália Társaság művészeti vezetője és rendezője volt. 1907-től 1908-ig főrendező a Népszínház-Vígoperában, majd visszatért a Nemzeti Színházhoz. 1912-től az Operaház főrendezője, majd 1914-ben visszaszerződött a Nemzeti Színházba, amelynek 1922-től főrendezője, 1923 és 1932 között igazgatója volt.

Mindig örömteli olyan könyvről adni hírt, amely egy kis szakterület még kisebb részletét tárja az olvasó elé. Ekképp örömteli esemény, hogy bemutathatom Korányi G. Tamás: Térkép és kereszt című munkáját, amely az elmúlt hónapban került a könyvesboltok polcaira, s a térképtörténet területének egy kicsiny szegletét mutatja be nekünk, jelesen Brentán Károly jezsuita szerzetes életét és munkásságát, kiemelve annak egyetlen, igen kevéssé közismert térképét.

Korányi G. Tamás: Térkép és kereszt: Brentán Károllyal Komáromtól Amazóniáig, Budapest, Clipperton, 2019. Címlap – Törzsgyűjtemény

A szerző, bár történelem és filozófia szakot végzett az ELTE Bölcsészkarán, korábbi munkái inkább a tőzsde területén való jártasságáról tanúskodnak, ám e munkája is igen közel áll személyiségéhez. Korányi G. Tamás térképgyűjtő, Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb magán-térképgyűjteményét gyarapítja, gondozza. E könyvének megszületését is egy, a gyűjteményébe került térkép indította el.

Brentán Károly 325 évvel ezelőtt, 1694. augusztus 23-án született. A komáromi születésű jezsuita sorsának rövid, lényegre törő kivonatát a könyv így foglalja össze:

Az első világháború kitörésekor igen nagy létszámú embert mozgósítottak, amely szám aztán évről-évre nőtt, de már az első hónapokban érezhető volt a kenyérkeresők hiánya, a felnőtt férfiak kivonása a munkából. 1914 augusztusában még a villámháború sikerében, a gyors és pozitív végeredményben bíztak, de már ekkor szükségessé vált az itthon maradt családtagok anyagi támogatása. Egymást érték a különböző jótékonysági rendezvények, gyűjtések országszerte, mint például az úgynevezett katonanap, amely nevével ellentétben nem a katonákról, hanem azok hozzátartozóinak segélyezéséről szólt. Mindezt az uralkodó, Ferenc József 84. születésnapjára, augusztus 18-ra időzítették. A megmozdulás fővédnöke fővédnöke – amint erről a Budapesti Hírlap másnap beszámolt – a szociálisan érzékeny és a háború folyamán mindvégig igen aktív Auguszta főhercegnő (1875–1964) volt, aki maga épp gyerekeinél Kistapolcsányban tartózkodott, de a nemes célra ezer koronát adományozott.

Külön tanulmányt érdemelne, miként változott a császár és király megítélése trónra lépésétől (1848. december 2.), a forradalom leverésétől a passzív ellenállás idején, majd a kiegyezésen át a háború kitöréséig. Az uralkodó képe ez alatt a 66 év alatt ifjú agresszorból egy személyes tragédiák által meggyötört, ősz uralkodóvá változott, aki jogos háborút folytat Szerbia és az Orosz Birodalom ellen. Mindez olyan, utólag már abszurdnak tűnő képzettársításokhoz vezetett, mint például a háborús propaganda által kitermelt „Ferenc József azt izente…” című színházi előadás.

Az Országos Széchényi Könyvtár gazdag gyűjteményében számos forrást találhatunk a korabeli folyóiratoktól a szöveges plakátokig, melyek érdekes és értékes forrásai a korabeli eseményeknek. Ezekből a hirdetményekből szeretnénk bemutatni néhányat, az ország különböző pontjairól.

Háromnyelvű (magyar, német, román) hirdetmény Besztercéről, mely az egész vármegye lakosságát adakozásra szólítja fel. –  Plakát- és Kisnyomtatványtár, I. világháborús gyűjtemény

A katonanap, a korabeli újságcikkek alapján úgy tűnik, országszerte nagy figyelmet kapott és igen pozitív eredménnyel zárult. Ne feledjük, ez még a háború elején történt, amikor az emberek anyagi helyzete össze sem volt hasonlítható a későbbi évekkel. Következzen néhány hír Budapestről és a nagyobb vidéki városokból. A Budapesti Hírlap szerint:

2019. június 17. és 19. között Szlovákia fővárosában rendezték meg a 8th Colloquium of Library and Information Expert of the V4+ Countries elnevezésű nemzetközi konferenciát. Ahogy azt elnevezése is mutatja, immár nyolcadik alkalommal meg rendezték meg ezt a konferenciát, amelynek minden évben más és más V4-es ország ad otthont. Így tette ezt korábban az Országos Széchényi Könyvtár is.

Az előadói kör is elsősorban a V4-es országok könyvtárosai és információs szakemberei közül került ki, de az utóbbi években jelentősen bővült a magukat képviseltető országok száma. Idén fő szervezőként az alapítása 100. évfordulóját ünneplő Pozsonyi Egyetemi Könyvtár jeleskedett a Szlovák Kulturális Minisztériummal együttműködve. A szervezőbizottság megtisztelő felkérésének eleget téve a magyar nemzeti könyvtárat öt munkatárs képviselte: Ilácsa Szabina, Radó Rita, Dancs Szabolcs, Németh Márton és Maczelka Árpád. 

 A 8th Colloquium of Library and Information Expert of the V4+ Countries nemzetközi konferencia plakátja. Forrás: A konferencia honlapja