1894. október 9-én a dél-franciaországi Cannes-ban meghalt egy alig 31 éves magyar fiatalember. Gyógyíthatatlan tüdőbaja miatt akkor már hosszú évek óta töltötte enyhe éghajlatú tájakon az őszi és téli hónapokat, a nyarakat pedig egyre inkább szeretett parasztgazdái és parasztszínészei között, szenttornyai birtokán. A felvidéki necpáli Justhokkal és női ágon a Marczibányi családdal is rokonságban álló Justh Zsigmond íróként és a társasági élet meghatározó alakjaként vált ismertté korában. Egyetlen, felnőttkort megért testvérétől, a politikus Justh Gyulától tizenhárom év korkülönbség választotta el.

De ki is volt Justh Zsigmond és milyennek látták őt a kortársai?

Justh Zsigmond berlini fényképe – Kézirattár

Justh Zsigmond rövid élete során számtalanszor járt és tért vissza a francia fővárosba, amelyről 1888. január 6-i naplóbejegyzésében azt írta, hogy „az egyetlen modern város a többi nagy falvak között”. A csak 1941-ben megjelenő Párisi naplóban egymást érik a francia főváros társasági életét bemutató bejegyzések: helyszínek, szereplők, személyes élmények, találkozások leírásai. Justh éppúgy bejáratos volt a legzártabb párizsi arisztokrata szalonokba, mint a filozófus, kritikus, író Hippolyte Taine vagy a színésznő Sarah Bernhardt otthonába, ellátogatott párizsi írók lakásába és a francia fővárosban alkotó nemzetközi művésztársaság műtermeibe (az orosz szobrász Antokolszkijtól kezdve az ausztrál származású festő Ruppert Bunny-ig). Naplója mellett számos tárcájában, karcolatában, elbeszélésében is megörökítette kedves városát.

Antokolszkij Mephistopheles-szobrával – Kézirattár

Párizs (és Dél-Franciaország üdülőhelyei) mellett járt Dél-Európában, Észak-Afrikában és Indiában is, ahonnét számos tárcát, útirajzot, novellát és elbeszélést küldött haza különböző napi- és hetilapokba, folyóiratokba. Útleírásai színesek élvezetesek, szemléltetők, érződik rajtuk a megélt élmény varázsa. Néhány kevésbé lendületes részlet mellett (amelyben általában tudományos igényű olvasmányait igyekszik visszaadni) akkor válnak leírásai igazán lebilincselőkké, amikor saját benyomásait veti papírra. Tobzódik a színek, illatok, hangok és hangulatok érzékeltetésében, pillanatok megragadásában és visszaadásában. Bár kényszerűségből utazott, leírásain érezhető, hogy sokszor élvezte az ismeretlen világok felfedezését, és magával ragadó módon adta át a távoli tájakon látottakat és az átélt élményeit. Nagyszerű (és tudatos) megfigyelő. Leírásaiban megelevenednek az észak-afrikai és indiai tájak, az ott élő emberek mindennapjai, szokásai, de olvashat az érdeklődő közönség az utazók társasági életéről és főbb jellemvonásairól is.

Justh Indiában – Kézirattár

Kötetben is megjelent regényei (Müvész szerelem – 1888; A pénz legendája – 1893; Gányó Julcsa – 1894, Fuimus – 1895 és a csak 1941-ben megjelent Ádám) és elbeszélései, novellái, karcolatai (Káprázatok – 1887; Paris elemei – 1889; A puszta könyve – 1892; Delelő – 1895) mellett érdemes megemlíteni kötetbe nem gyűjtött tárcáit, portréit, publicisztikáit is. Írásait különböző politikai és irodalmi, társasági és családi napi- és hetilapoknak, folyóiratoknak küldte. Éppúgy olvashatták munkáit A Hét, mint a Magyar Salon, a Fővárosi Lapok és melléklete, a kéthetente megjelenő Salon és Sport, a Magyar Bazár, az Ország-Világ vagy akár a Vasárnapi Újság olvasói, de megtalálhatták a nevét az Egyetértés, a Magyar Hírlap, a Nemzet és a Pesti Napló, valamint a Szemle és az Arad és Vidéke oldalain is.

Parasztszínészeivel a szenttornyai parkban –  Kézirattár

Az enyhébb idő beköszöntével a kényszerűségből lett világutazó hazatért. A Békés megyei földesúr az évek során egyre jobban szeretett parasztjai felé fordult. Nemcsak közülük választott útitársat magának hosszú utazásaira (amikor inasa utazás közben Palermóban meghalt, a faluja Szentiványi Istvánt „ajándékozta” neki kísérőül – ahogy A falu ajándoka című elbeszélésében is megörökítette –, akit csak néha váltott fel e feladatában a népköltő parasztszínész, Kulcsár István), hanem sokuknak násznagya, komája volt, figyelemmel kísérte sorsukat, segítette őket. Olvasókört szervezett, felolvasásokat tartott, ének- és táncversenyeket rendezett és számos novellában, elbeszélésben és egy regényben is megörökítette alakjukat. A méltán híressé vált parasztszínház létrehozása is az ő nevéhez fűződik. Először egyik üvegházát alakította színházzá, majd 1894 nyarán megépült a „görög színház”, ahol alkalmanként több darabból is játszottak jeleneteket, a szünetben pedig nótákat énekeltek a színészek, akik szinte mindannyian a birtokán dolgozó parasztok közül verbuválódtak. Előadás után hajnalig tartó tánc, mulatság kezdődött. Plautus, Shakespeare, Molière, Beaumarchais darabjai mellett Justh néhány színpadi jelentét is játszották.

A szenttornyai a tornác Justh Zsigmond egyiptomi és indiai emlékeivel – Kézirattár

Justh éppúgy itthon volt Magyarországon, mint ahogy otthon érezte magát a nagyvilágban. Arisztokrata és polgári szalonok, vidéki kastélyok és kúriák vendége, (fővárosi) irodalmi és művészeti, művelődési kezdeményezések elindítója és mozgatója volt. Az Országos Gyermekvédő Liga későbbi megalapítójával, gróf Edelsheim-Gyulai Lipóttal 1883-ban angol mintára vitakört alapított, amely harmincnál több (arisztokrata) fiatalembert egyesített, hogy rendszeres találkozóikon tudományos, szépirodalmi és művészeti előadásokkal, felolvasásokkal, komoly napi kérdések, problémák megvitatásával készüljenek fel közéleti szereplésükre. Az 1886-ig működő Debating Society-t 1890-ben újabb kezdeményezés, a Műbarátok Köre műpártoló egyesület követte. A tagok előadásokat, kiállításokat, hangversenyeket rendeztek, támogatták irodalmi és zeneművek kiadását, pályázatokat írtak ki és részt vettek országos ünnepségek rendezésében. Céljuk a társadalmi körök és az írói és művészi világ közeledésének előmozdítása volt. Ezt az eszmét más módon is támogatta Justh: arisztokrata irodalmi szalont álmodott meg, s ehhez végül gróf Csáky Albinnét, a kultuszminiszter feleségét nyerte meg. Ő maga fáradhatatlanul járta a különböző szalonokat és vett részt a társasági élet különböző eseményein. Párisi naplója mellett 1889-ben néhány hónapig magyarországi társasági élményeit is megörökítette (amelyek Hazai napló címen párizsi bejegyzéseivel egy kötetben jelentek meg).

Justh Zsigmond orosházi fényképe – Kézirattár

Ismeretségi köre hatalmas volt. Éppúgy otthonosan mozgott a Batthyány, Andrássy, Széchenyi, Teleki, Károlyi, Csáky családok otthonában, mint Feszty Árpád vagy Stróbl Alajos műtermében, különböző vidéki kúriákban vagy kávéházi asztaloknál, cigányzenét hallgatva. Ő maga is meghívta barátait fővárosi, Esterházy utcai lakásába és szenttornyai vidéki otthonába is. Francia, angol és magyar vendégek töltöttek nála hosszabb-rövidebb időt. Jártak nála a társasági és a diplomáciai élet ismert alakjai, valamint írók, festők, szobrászok, zeneszerzők. Barátait – elsősorban művészbarátait – szeretett parasztjaival is megismertette, s a közös felolvasásokat, színházi előadásokat, vacsorákat olykor levélváltások is követték. A Nyírség költője, Czóbel Minka (akit Justh a festő Mednyánszky Lászlóval együtt fedezett fel és vezetett be a magyar irodalmi életbe) is meglátogatta őt Szenttornyán. Justh haláláról levélben számolt be neki az író inasa, Szentiványi István.

Az író holttestét bátyja hozta haza. Tölgyfakoporsóba helyezett ólomkoporsóban érkezett október 17-én Pestre, majd két nappal később Szenttornyára. Október 21-én temették el szeretett színházában, páholya helyére (születésének századik évfordulóján az író és családtagjai koporsója a gádorosi temetőbe került). Kulcsár Pál parasztszínész, költő Czóbel Minkának küldött levelében fél évvel később verssel búcsúzott Justh Zsigmondtól.

Kulcsár Pál parasztszínész – Kézirattár

Dede Franciska

A szövegben előforduló idézeteket a mai akadémiai helyesírás szabályai szerinti átírásban közlöm. (A szerző megj.)

Felhasznált (válogatott) irodalom:

• Anonymus [gróf Vay Péter], Emlékezés Justh Zsigmondra halálának 40. évfordulója alkalmából, Budapesti Szemle, 241. kötet, 703. sz., 1936, 264‒292.
• Bertha Zoltán, Justh Zsigmond, Bp., a szerző kiadása, 1941.
• Bródy Sándor, Justh Zsigmond, A Hét, 1892. augusztus 7., 32. sz., 509.
• Czóbel Minka, Bajza utca 21. , Koszorú, 1938‒39, 147‒152.
• François Coppée, Egy párisi magyarról, Pesti Napló, 1894. november 18., 319. sz., 1‒2.
• Dede Franciska, A szalonember: Justh Zsigmond, Budapesti Negyed, 2004/tél, 46. sz., 377‒ (Társasélet Pesten és Budán)
• Dede Franciska: Justh Zsigmond, az irodalmi dendi, Disszertáció, Bp., 2005.
• Elek László, Justh Zsigmond, kiad. Békés megyei Tanács, Gyula, 1964.
• Gálos Magda, Justh Zsigmond művelődéspolitikai törekvései, Békéscsaba, Új Auróra, 1988.
• Gálos, Magda, Sigismond Justh et Paris. Contributions à l’histoire des relations littéraires franco-hongroises dans la deuxième moitié du XIXe siècle, Bp., Sárkány, 1933.
• Justh Zsigmond, Az utazás filozófiája, s.a.r. Dede Franciska, Bp., Kortárs‒OSZK, 2013.
• Justh Zsigmond naplója, s.a.r. Halász Gábor, Bp., [1941]
• Justh Zsigmond naplója és levelei, s.a.r. Kozocsa Sándor, Bp., Szépirodalmi, 1977.
• Szinnyei Ferenc, Justh Zsigmond, Budapesti Szemle, 1918, 173. kötet, 495. sz., 372‒407.
• Wohl Janka, Justh Zsigmond, Magyar Bazár, 1894. október 16., 20. sz., 153‒154.

Just Zsigmond művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

• Delelő és egyéb elbeszélések, Budapest: Athenaeum, 1895.
• Fuimus. Regény. In. Uő: A kiválás genezise, Budapest, Franklin-Társulat, 1905. 
• A pénz legendája; Gányó Julcsa. In. Uő: A kiválás genezise, Budapest, Franklin-Társulat, 1905.
• A pénz legendája; Gányó Julcsa; Fuimus. In. Uő: A kiválás genezise, Budapest, Franklin-Társulat, 1905.