A „vad gróf” visszaemlékezései

2017. május 20. 08:04 - nemzetikonyvtar

125 éve 1892. május 18-án hunyt el Nagyybányán gróf Teleki Sándor honvédezredes, emlékiratíró (1821–1892). Ebből az alkalomból a Magyar Elektronikus Könyvtár néhány művéből és a rá vonatkozó irodalomból válogatást tett közzé, továbbá a Plakát- és Kisnyomtatványtár is digitalizálta a Teleki Sándorra vontakozó dokumentumait.

1821. január 27-én született Kolozsvárott a széki Telekiek családjában. A kolozsvári piaristáknál tanult, később Táncsics Mihály volt a nevelője. Az ügyvédi vizsga letétele után Nyugat-Európában élt és folytatott egyetemi tanulmányokat, Spanyolországban részt vett a karlista harcokban, ahol fogságba esett és kis híján halálra ítélték. Németországba visszatérve megismerkedett Liszt Ferenccel, barátságot kötött vele, és egy ideig a társaságában maradt, Oroszországba majd Párizsba is követve őt.

Teleki Sándor díszmagyarban. Forrás: Wikipédia

Barátja volt Petőfi Sándor, aki 1846–47-ben három alkalommal is megfordult Teleki Sándor koltói birtokán a „vad gróf” vendégeként. Petőfi a koltói kastélyban töltötte 1847. szeptember 9. és október 19. között Szendrey Júliával mézesheteit. Huszonnyolc verse őrzi ezeknek az időknek az emlékét, köztük a Szeptember végén.

A koltói kastély – Digitális Képarchívum

Hazatérése után Teleki a partiumi Kővárvidék kapitánya lett. Részt vett a szabadságharcban. A 10. honvédzászlóaljban közhonvédként harcolt a Délvidéken, majd Erdélyben harcolt Bem seregében. Bem először őrnaggyá, majd ezredessé nevezte ki, és rábízta az erdélyi hadsereg felügyelőségét.

– Bem tábornok megérkezett!
– Mikor ?
– Az éjjel.
– Hát a gubás-, varga- és csizmadiacéhek?
– Mind kárba vesztek – egy árva lélek sem fogadta.
– Hova szállott?
– A vendéglőbe.
Megöltem magamat! – s kétségbe voltam esve. Magamra vasvilláztam ruhámat, s szaladtam a »Fehér ház« vendéglőbe.
A folyosón a tábornok segédtisztjével, gróf A. A .-val találkoztam, s kérdém:
– Felkelt-e a tábornok?
– Le sem feküdt; – volt a felelet.
– Kérem jelentsen be, én vagyok a kormánybiztos.
A tábornok elibe vezettek, – s először láttam azon embert, ki éltemre oly nagy befolyással volt, kit az események folytán a bálványozásig megszerettem, kinek nagysága eltölté lelkemet, kit még most is az imádásig becsülök, – s ki az egész hadjárat alatt pártfogóm, – apám volt.
Az első benyomás, melyet Bem tábornok rám tett, kellemetlen volt. Előttem állt egy igénytelen kinézésű kis homonculus, pisze orrával, duzzadt ajkaival, nyírott bajusszal, szakállát több nap óta ott felejtette a borotva, – öltözete hosszú szürke köpenyeg, lengyel-zsidósan szabva, – arcának jobb felén egy csak most hegedni kezdett seb, – habozó, sántikáló lépésekkel előmbe tántorgott, s rikácsoló hangon kérdé:
– Wer sind Sie? – was sind Sie? – und warum sind Sie?
Kicsoda ön? micsoda ön? és miért van ön? – Ezen előzékeny szavakkal fogadott engemet leendő tábornokom.
Első pillanatra nem tudtam mit felelni, – de villám gyorsasággal megfutá agyamat helyzetünk nehézsége, a fegyelmezetlenség s viszály, mely seregünkben fekélyként elterjedt, s összeszedvén ékesszólásomat, az öreg urnak elszavallám:
Én, tábornok ur! a kővárvidéki főkapitány és kormánybiztos vagyok, – nevem T. S . s azért vagyok, hogy az ön rendeleteit teljesítsem s mások által is teljesíttessem, – mert meg vagyok győződve, hogy itt parancsolni, s feltétlenül engedelmeskedni kell!
Az öreg ur rám mosolygott. – De sokszor láttam hadjáratunk alatt e mosolyt, mely nem annyira ajkain, mint inkább szemeiben tűnt fel!

Teleki Sándor: Emlékeim. 1. kötet, Budapest, Petőfi Társaság Aigner, [1879–1880]., 16–18. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Teleki Sándor: Az erdélyi felső hadsereg kormánybiztossától [!] hazafiak!, [S.l.], [s.n.], [1848]. – Kisnyomtatványtár Kny.1848/243

Jelen volt a világosi fegyverletételnél, és az aradi várban a tábornokok kivégzése idején, amiről érzékletes leírással szemtanúként számolt be.

„Ez az éjszaka – oly gazdag emlékekben azokra, akiknek megadatott túlélni azt – végre elmúlt, s meghasadt a hajnal.
Lázas izgalomban vártuk. Kazamatánkat egy zászlóalj gyalogság vette körül szuronyosan. Mikor a hét órát ütötte, sortűz tompa dördülése rettentett meg bennünket, melyet egyetlen lövés követett. Haynau megkegyelmezett négy elítéltnek: Kiss, Dessewffy, Schweidel és Lázár agyonlövettek. – Ez volt Haynau kegyelme.
De csak hárman roskadtak össze, Kiss tábornok állva maradt, a büszke, az ironikus Kiss, aki nem akarta meghazudtolni előkelő modorának hírét.
– Hát én – kiálta –, rólam elfeledkeztek?
A káplár, kinek puskája töltve maradt, kilépett a sorból, s rálőtt a nyugodt tábornokra, aki homlokon találva elhullott azon osztrák golyók egyikétől, melyeknek özönét annyiszor zúdította magára.
Ez volt az az egy lövés, melyet a sortűz után hallottunk, ez volt október 6-a tragédiájának előjátéka.”

Teleki Sándor: Az aradi vértanúk, Jersey, 1854. nov. In. Az aradi vértanúk, [vál., szerk., az előszót és a jegyzeteket írta Katona Tamás, Bp., Európa, 1983. (Pro memoria) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A fogságból megszökve egy ideig bujkált, majd Belgrádon keresztül Konstantinápolyba szökött. Távolléte alatt a császári haditörvényszék halálra és jószágvesztésre ítélte és jelképesen fölakasztotta. Később Londonba és Yersey szigetére ment. Guernsey szigetén telepedett le, ahol akkoriban Viktor Hugo is politikai emigrációban élt.

„…[Teleki Sándor] az írói szerencsét balszerencséjének, a hányatott élet és a csaknem két évtizedes emigráció megpróbáltatásainak köszönhette; a kalandos futású életpálya veszélyes kanyaraiban találkozott össze azokkal a világhírességekkel – Liszt Ferenccel és Victor Hugóval, Kossuthtal és Herzennel, Mazzinival és Rózsa Sándorral, forradalmárokkal és fejedelmekkel, tábornokokkal és cigányprímásokkal – akikről emlékezéseit írta. Számára az írás maga is egy kicsit kaland, mosolyogva vállalt kedvtelés; műfaja a csevegő, csapongó anekdota, a könnyed mesélés, lehetőleg humorral, csattanóval; emlékezéseit nem is rendezi egységes műbe, hanem újságok tárcacikkeiben szórja szét, szerkesztői kérésre, alkalomszerűen, hanyag mozdulattal; nagy eseményeket mellőz, tréfás, jellemző kiszólásokat följegyez; az elvek harcánál jobban érdekli egy lovasbravúr; a történetek összefüggése helyett a szereplők egyéniségét vagy éppen rigolyáit festi; szépírói hatásra törekszik.” – írja róla Lukácsy Sándor.

„Egy fénysugár világitá a hazátlanok körét, s e világosság ragyogó volt, mert eszméket szikrázott, s elvekben lángolt.
A világ legnagyobb költője hirdette az igét, mely testté vált a francia köztársaságban. Miért hogy Petőfi nem lehetett velünk?!
A francia, olasz, lengyel, magyar menekültek szivesen látott vendégei voltak a költőnek, kit Hugo Victornak nevez a halhatatlanság.”

Teleki Sándor: Egy karácsony estéje Hugo Viktornál. In. Uő.: Egyről-másról. Újabb emlékeim, 1–2. köt., Budapest, Révai, 1882. 28–29. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

1860-ban részt vett Garibaldi szicíliai hadjáratában, majd rövid ideig a Magyar Légió parancsnoka is volt.

Teleki Sándor gróf. Emilio Maza felvétele (Raccolta Bertarelli, Milánó, ltsz. E 1103). Milánó, 1861 körül. Forrás: Cs. Lengyel Beatrix: Az itáliai magyar emigráció fényképei In. Fotóművészet, 2004/3–4.

„Bergamo felé haladtunk; – utunk diadalmenet volt mindenütt, – a népség tódult élőnkbe, s fogadott, mint megváltókat. Az osztrákok iránti gyűlölet határtalan, urak, parasztok, nők, aggastyánok jöttek élőnkbe, lóháton, kocsin, gyalog, szekeren. Az ellenség egy lépést nem tehetett, hogy rögtön ne értesítettek volna; mozdulataikat, helyváltoztatásaikat jobban tudtuk mi, mint saját táborkari főnökük.
Garibaldi spionjának lenni dicsőség volt.
A hol az ellenség koplalt, éhezett: mi lakomáztunk, – a hol nem kaptak kenyeret: minket ott kaláccsal tartottak; – itt tapasztaltam, hogy a nép rokonszenve a legjobb intendantura. Bergamo bevétele volt kitűzött célunk. Bergamo egy sziklás hegy aljában, a Lombard térség kezdetén fekszik, hosszú elnyúló lapályon, a sziklahegy tetején várerőddel. A citadella megspékelve „kaiserlich”-ekkel, a város megszállva Urban labancaitól, vagy mint az olaszok őket nevezték: „maledetti croati.” Bergamo bevétele kemény falat volt, s alkalom a földbe harapásra.”

Teleki Sándor: Garibaldi alatt 1859-ben, Budapest, Révai, 1883. 17–18. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A kiegyezést követően hazatért, koltói birtokán gazdálkodott és emlékiratait írta. A Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság tagja volt, részt vett a Magyar Történelmi Társulat megalapításában.

Gróf Teleki Sándor ezredes urnak, mint a „Nagybánya és Vidéke” nagyérdemű belmunkatársának, nevenapja alkalmából..., Nagybánya, 1887. – Kisnyomtatványtár Kny.D 2.732

Gróf Teleki Sándor további művei és a rá vonatkozó irodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Legouvé Ernő: Beatrix vagy A művészet madonnája; ford. Teleki Sándor, Kolozsvár, Papp Ny., 1880.
Természet után. Humoros elbeszélések, Budapest, Révai, 1884.
Az angolok Kínában, Budapest, Révai – Salamon Ny., 1901.

Mann Jolán (szerk.)

komment

„Föl, föl, vitézek, a csatára” 2. rész

2017. május 17. 19:44 - nemzetikonyvtar

125 éve 1892-ben ezen a napon hunyt el Budapesten Klapka György honvédtábornok, emlékiratíró (1820–1892). Ebből az alkalomból digitalizáltuk a Plakát és Kisnyomtatványtárunkban található, honvédtábornokunk nevéhez köthető nyomtatványainkat – a szabadságharc dokumentumait és a dualizmus korának aprónyomtatványait.

Klapka az 1948–49-es szabadságharc egyik emblematikus személyisége volt. Neve összeforrt Komárom várának hősies védelmével. Katonai pályán indult, de fiatal főhadnagyként kilépett és csak a forradalom kitörésének hírére tért vissza eredeti hivatásához. 1848 júniusának elejétől honvédzászlóalj-százados a 12. határőrezredben, 1849 áprilisától már tábornok. 1849 májusában egy ideig hadügyminiszter-helyettes is volt. 1849. május 28-tól október 2-ig Komárom várának parancsnoka volt. A stratégiai szempontból rendkívül fontos várat – a harcok elején – ő mentette meg a magyar szabadságharcnak, amikor a magyar miniszterelnök megbízásából a várőrséget föleskette a magyar alkotmányra, majd határozott fellépésével elérte, hogy a Pákozd alól Győr felé visszavonuló Jelačić csapatai ne nyerjenek bebocsáttatást a várba.

Klapka György. Fotó (Möllendorf, H.). Felvétel helye: Leobschütz (Głubczyce Lengyelország) – Kézirattár

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a komáromi várat védő magyar haderők és az ostromló osztrák hadsereg között három ütközet folyt le. A császári csapatok 1848 decembere óta ostromolták a várat, ennek vetett véget időlegesen a Damjanich János és Klapka György vezetésével érkező magyar sereg az 1849. április 26-i első komáromi csata sikeres megvívásával, mely a szabadságharc egyik legfontosabb, döntő következményekkel járó csatája volt. Ezt követte a cári Oroszország hadseregének behívása.

A második komáromi csata a várat Görgey Artúr és Klapka György parancsnoksága alatt védők ellen 1849. július 2-án szintén magyar győzelemmel végződött.A július 11-i nagy veszteségekkel járó harmadik komáromi csata célja – a július 6-i haditanács határozata alapján – kísérlet volt Haynau ostromzárának áttörésére. Ez sikertelenül, a magyar csapatok a vár sáncai mögé való visszavonulásával végződött.

Klapka: Rendelet. Tapasztaltam, hogy a hadi tanács végzései nyilvános helyeken, mint közbeszéd tárgya, egyesek által taglalgatva, biráltatanak... [S.l.], Klapka, [1849]. – Plakát- és Kisnyomtatványtár, Kny.1848.2°/718

Augusztus 3-án – a Duna jobb partján rajtaütve az ellenséges haderőn –, Klapkának sikerült azt állásainak feladására kényszerítenie Haynaut, s Pozsonyig visszaszorítania, segítve ezzel a magyar hadsereg délen küzdő egységeit.

A világosi fegyverletétel után másfél hónapig kitartottak az osztrák túlerő ellen Komárom védői és egész Európában utolsóként tették le a fegyvert az 1848-49-es forradalmi hullám harcosai közül. A várban maradt Klapka augusztus 3-án végrehajtott még egy sikeres kirohanást, amit az augusztus 13-i világosi fegyverletételt megelőzően a szabadságharc egyik utolsó fellángolásának tekinthettünk.

Klapka György: Nyilt rendelet és Klapka György, Újházy László: Szózat

A világosi fegyverletétel ellenére a várvédők nem adták meg magukat, és hosszan tartó alkudozásba kezdtek a császáriakkal. Az alkupontok egy része az egész országra kiterjedő feltételeket szabott, melyet az osztrák fél nem fogadott el, így a harcok kiújultak. A szabadságharc utolsó katonai összecsapására szeptember 25-én Ószőnynél került sor.

Klapka György: A komáromi várőrség tisztikarához napi parancs, Komárom, Klapka György, 1849. augusztus 31. – Plakát- és Kisnyomtatványtár, Kny.1848.2°/665

Szeptember 27-én a Komáromtól kb. 4 km-re levő Herkálypusztán, Haynau hadiszállásán, végül aláírták a vár átadásának feltételeit tartalmazó okmányt, mely már nem tartalmazta az országos amnesztia feltételét. A helyőrség tagjai és a város valamennyi polgári tisztviselője, mintegy 30 ezer ember menlevelet kapott. Október 1–4. között az egész erődrendszert átadták az osztrákoknak.

Klapka: Bajtársak! A cselszövevény és árulás végromlás szélére vezeték szegény hazánkat

Klapka 1849–1867 között Kossuth és Teleki László mellett az emigráció legtekintélyesebb személyisége volt. Velük együtt hozta létre 1859-ben a Magyar Nemzeti Igazgatóságot, megszervezte az itáliai magyar légiót. Hazatérése után, 1867–72-ben, kormánypárti képviselőként és üzletemberként folytatta pályáját

Klapka György nyilatkozata. [S.l.], [s.n.], [1869]. és Klapka György programmja. Temesvár, Uhrmann és Blau-féle könyvny., 1869.

Klapka György halálának 125 éves évfordulójára emlékezve a Magyar Elektronikus Könyvtár Klapka György néhány művéből és a rá vonatkozó irodalomból digitális válogatást tett közzé. Ebből készült összeállításunk első részét itt olvashatja.

Mann Jolán (szerk.)

A sorozat első része ITT található!

komment

Címkék: magyar elektronikus könyvtár klapka györgy mann jolán

„Föl, föl, vitézek, a csatára” 1. rész

2017. május 17. 12:02 - nemzetikonyvtar

125 éve 1892-ben ezen a napon hunyt el Budapesten Klapka György honvédtábornok, emlékiratíró (1820–1892). Ebből az alkalomból a Magyar Elektronikus Könyvtár Klapka György néhány művéből és a rá vonatkozó irodalomból digitális válogatást tesz közzé.

1820. április 6-án Temesvárott született művelt polgárcsaládban. 1842-től a magyar királyi testőrség hadnagyaként szolgált Bécsben, ahonnan öt év után főhadnagyi rangban távozott a 12. határőrezredbe. 1848 májusában jelentkezett a magyar honvédségbe, amelynek 6. zászlóaljába századosi rangban nyert kinevezést, miután társaival sikeresen végrehajtotta a Batthyány Lajos miniszterelnök által rájuk bízott erdélyi missziót, azaz a székelyek megnyerését a magyar forradalom ügyének.

Klapka György. Fotó: Klösz György. In. Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Megjárva a bánáti, bácskai hadszínteret, 1848. szeptember 20-án Batthyány rábízta Komárom várának megmentését. Klapka szeptember 29-én, a pákozdi csata napján érkezett meg Komáromba, ahol a várőrséget föleskette a magyar alkotmányra, majd határozott fellépésével elérte, hogy Majthényi alezredes ne nyissa meg a vár kapuit a Győr felé visszavonuló Jelačić csapatainak. Ezt követően Nagyszombatnál vezet hadmozdulatokat, majd a bánáti hadtest törzskari főnöke lesz. 1849 januárjában ezredesként Tokaj mellett több győzelmet aratott, április 6-án tábornokká nevezték ki. Fontos része volt az 1849. április 19-én kivívott nagysallói diadalban.

A nagysallói csata. Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme, Budapest, Grill, 1928–1942. – Magyar Elektronikus Könyvtár

1849-ik év áprilisának 19-ik napja szép tavaszi nap volt. Sejtelmünk sem volt az ellenség közellétéről, a midőn egyszerre előcsapatomból néhány huszár jött lóhalálban, azzal a jelentéssel, hogy az ellenség nagy erővel Nagy-Sarlót tartja megszállva. Legott leszálltam a kocsimról, lóra szöktem s az elővéd legkülső vonaláig lovagoltam, hogy személyes meggyőződést szerezzek magamnak ennek a hírnek valódiságáról.
Valóban ott találtam az ellenséget, a mint éppen a Nagy-Sarló falu kijáratát megszállani s a falu mögötti dombokon seregének zömét csatarendben kifejteni kezdette. Nem volt nehéz, hogy az emelkedett pontról, a hol állottam, seregének erejét hozzávetőleg megbecsüljem: úgy 15–16 ezer főre rúghatott. Határozatommal legott készen voltam. Tudósítottam Damjanichot, a ki hadtestével utánam jött, az ellenség jelenlétéről s kertem őt, hogy tőlem balra vonuljon fel. Mihelyest Damjanich első osztályai a harcvonalba értek, s engem támogatni képesek valának, azonnal megadtam a jelt a támadásra. Kezdetet vette a veres nagysarlói csata, a melyben mi hat órai nehéz küzdelem után győztesek maradtunk. Az ellenség visszavonulása rendetlen futassa fajult, a mint megérkezett a hetedik hadtestnek egy lovasdandára, a mely a Garam felől jőve, megeresztett kantárral oldalába tort, épen a mikor már kezdett állásából kimozdulni. A Nagy-Sarlónal kivívott győzelem a legdöntőbb volt minden eddigiek között. Az ellenség a legnagyobb sietséggel és erőfeszítéssel tudott hét dandárt összehozni, a mellyel a Komaromba vivő utat el akarta előlünk állani. Szándékát meghiúsította a magyar csapatok vitézsége, s csak alig sikerült neki a Vagon túl újra összeszedelőzködni. Egy erős, ellenséges csapatot, mely kissé megkésve, abban a pillanatban érkezett meg, a mikor a nap sorsa már el volt döntve, s a mely minket oldalba és hátba akart fogni, könnyű szerrel szétrobbantottunk s bajtársai sorsára juttattunk.

Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 136–137. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A nagysallói csata. In. A szabadságharc kilenc nagy csatája: Than Mór csataképei; [a kötet anyagát Katona Tamás válogatta], Magyar Helikon, Budapest, 1978. – Törzsgyűjtemény

„Két eszme merült fel: vagy nyomuljunk összes erőnkkel a fővárosok ellen s a Rákos mezején egy főütközetben döntsük el a hadjárat sorsát, vagy pedig itt az ellenséget csupán látszólagos támadásokkal foglalkoztatván, a sereg nagyobb részével a komolyan fenyegetett Komarom várának — az ország e legerősebb védbástyájának, — segítségére siessünk. A rákosi csata eldöntetlenül is maradhatna, de ha Komárom elesik, akkor az ellenségnek hatalmában lenne, itt egy újabb és sokkal erősebb alapot biztosítani magának, a honnan a felső Duna egész vidékén a határtól a fővárosig, az ország leggazdagabb részén uralkodhatnék; ellenben ha sikerülne Komáromot az ostrom alól fölmenteni és innen egyesülve a várőrséggel az ellenség fő összeköttetési vonalat fenyegetni, akkor a fővárosok kiürítésének okvetlenül be kellene következnie s az ellenség kénytelen volna, hogy Becset fedezhesse, gyors menetben a határig visszavonulni.
Az utóbbi nézet, a melyet én is élénken képviseltem, jutott érvényre, s az operatio legközelebbi tárgyául Komárom fölmentése jelöltetett ki.”

Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 130–131. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Than Mór: Az első komáromi csata (1849. április 26.) In. A szabadságharc kilenc nagy csatája: Than Mór csataképei; [a kötet anyagát Katona Tamás válogatta], Magyar Helikon, Budapest, 1978. – Törzsgyűjtemény

„Én a magam részéről a mellett érveltem, hogy a várat teljesen föl kell menteni s e végből a jobbparti sáncokat bevenni. Az én nézetem lőn elfogadva, és Görgei, miután Bayer semmi áron sem akarta magára vállalni a felelősséget, meghatalmazott engem, hogy erre vonatkozólag tegyem meg a szükséges intézkedéseket. Komárom polgárai híven megtartottak ígéretüket, s azt sok áldozattal fizettek meg. 25-én este az ellenség leghevesebb tüzelése között befejeztetett a hídverés, és 26-án éjfél után egy órakor már néhány dandár megkísérthette a hídfőhöz legközelebb fekvő sáncok megrohanását. Három órakor hajnalban a mieink szuronyrohamot intéztek ezek ellen s az ott levő agyukat elfoglaltak.
A hídfőről intézett ezzel a támadással egyidejűleg föntebb a Dunán néhány ezer ember kelt át kompokon és dereglyéken, hogy az ellenséget hátulról támadja meg.
Öt óra után az ellenség egész állása birtokunkban volt, s az Ácsra vonult vissza. Erre több órai nyugalom állott be, a mit arra használtunk fel, hogy az első és harmadik hadtestnek meg bent maradt csapatait is átszállítsuk a Dunán, mert csak így, – és ha később a hetedik hadtest is megérkezik, – lehetett gondolni a kivívott siker teljes kihasználására.
Eközben azonban az ellenséges oldalon is megérkezett a főhadsereg segítsége, különösen Schlick hadteste, minek következtében a két fél között a harc az egész vonalon megújult. Damjanich a középsereget vezette Csém és Herkál felé, Görgei személyesen a jobb szárnyat Ács felé, és én a bal szárnyat vezényeltem, a mely már napfelkölte előtt fegyvert letenni kényszerítette Ó-Szőnyben az ott levő osztrák őrséget.
Tért nyertünk és minden ponton állandólag nyomultunk előre, a mint egyszerre Nagy Sándor hadtestem lovasságával az ellenség jobb szárnyat megkerülni akarván, az ellenség túlnyomó lovassága által megtámadtatott, s a gyalogságra visszaveretett. Sikerült ugyan a küzdelmet helyreállítani, mindazáltal a csata ezzel véget ért.

Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 139–140. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A második komáromi csatára július 2-án, a harmadikra július 11-én került sor.

Than Mór: A második komáromi csata (1849. július 2.) In. A szabadságharc kilenc nagy csatája: Than Mór csataképei; [a kötet anyagát Katona Tamás válogatta], Magyar Helikon, Budapest, 1978. – Törzsgyűjtemény

„A Komárom előtti ellenséges állások megtámadása július 11-én történt meg. Mint fönnebb említem, a főparancsnokságot én vittem. – Ez volt a legveresebb csatája egész szabadságharcunknak. A csapatok a kétségbeesés elszántságával küzdöttek. Dél fele minden ponton előnyben voltunk. Ekkor Panjutin orosz hadteste nyomult a harcvonalba, s előnyomulásunknak a centrumban állott ellene. Nekünk már nem volt tartalékunk, míg az ellenség mind újabb és újabb erősítéseket vont magához. Négy órakor végre – meggyőződve az áttörés lehetetlenségéről s hogy ne tegyem ki magunkat oly veszteségeknek, melyek a seregnek Komáromból való visszavonulhatását kérdésessé tehettek volna – parancsot adtam a visszavonulásra, a mi egészen az elsáncolt táborig a legnagyobb rendben hajtatott végre. Görgei meg betegen a bástyákról nézte a harcot s azt a meggyőződést szerezte magának, hogy az ellenség túlnyomó erejénél s állásánál fogva terve kivihetetlenné lőn.
Az első Dunán folytatott sok sikertelen küzdelem után meg is csak az az alternatíva állott előttünk, hogy vagy az egész sereg Komaromban maradjon táborozásra, vagy pedig a Duna balpartján a visszavonulást legott megkezdje. Görgei az utóbbira határozta el magát. Erre vonatkozólag megtetettek a szükséges intézkedések s a Tiszához való indulás idejéül 12-ikenek estéje tűzetett ki. Ugyanazon este búcsút vettem Görgeitől, ez alkalommal nem oly szívélyesen, mint máskor s ugyanekkor utoljára szorítottam kezet több hű és becsületes barátom és bajtársammal, a kik később hóhér által fosztattak meg dicső életüktől.
13-an virradatkor elhagyta a sereg – az első, harmadik és hetedik hadtest – a várat, s megindult útjára Vác fele. Dél fele hajtattak át az utolsó társzekerek a Vág hídján és én két hadtesttel egyedül maradtam Komaromban, hogy a nemzet e védbástyáját megtartsam s ott Magyarország fegyvereinek becsületét védelmezzem.”

Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 203–205. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Föl, föl, vitézek, a csatára. In. Kossuth Lajos táborában. Negyvennyolcas dalok, összeállító Katona Tamás, Budapest, Neumann Kht., 2006. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Klapka Komáromból igyekezett híreket szerezni az ellenség hadmozdulatairól és erről tájékoztatni Görgeit is. Augusztus 3-án a Duna jobb partján rajtaütve az ellenséges haderőn, sikerült azt állásainak feladására kényszerítenie s Pozsonyig visszaszorítania, segítve ezzel a magyar hadsereg délen küzdő egységeit. Ezt követően bevonult Győrbe. Lelkesítő sikerei nyomán nagy számú önkéntes jelentkezett honvédnek még a szabadságharc utolsó napjaiban is.

Klapka György: Nyilt rendelet. A komáromi feldunai vitéz hadsereg e folyó hó 3-án a vártkörnyező osztrák zsoldosokat, olly hatalmasan verte szét, ... 1849. augusztus 5. – Plakát- és Kisnyomtatványtár, Kny.1848.2°/644

Ezekben a napokban azonban lassan eldőlt a magyar szabadságharc sorsa. Az augusztus 13-i fegyverletétel hírét eleinte az ellenség által terjesztett álhírnek tartotta, amíg Görgei seregéből a várba érkező szemtanúk nem igazolták annak valódiságát. Ennek ellenére, Komárom védői nem tették le a fegyvert. Klapka megpróbált a délvidéki Péterváraddal karöltve végvárként megmaradni, de Pétervárad időközben kapitulált. Több hetes alkudozás kezdődött Haynauval. A vár végül szeptember 27-én megadta magát. Klapka október 3-án adta ki utolsó napiparancsát bajtársaihoz.

„Bajtársak!
Keblem elszorúl, a midőn utoljára szólok hozzátok, hozzátok, a kikhez engem oly sok öröm és bánat, annyi drága honfivéren vásárolt dicsőség és a legszentebb kötelesség közös érzelme eltéphetlen láncokkal kötöz.
Nem régen léptünk erre a szép, de küzdelmes pályára. A legnemesebb önfeláldozással küzdöttünk kitűzött célunk eléréséért. Megtettük, a mit emberi erő megtenni képes és pirulás nélkül állhatunk meg Isten és a világ ítélőszéke előtt.
De a sors könyvében máskép volt megírva! – És így lelépünk a pályáról, a melyre a közjó iránti érzület egykor oly szép reményvirágokat hintett volt, és a melyen ugyan elvérezhetünk még, de a haza ügyének nem tehetünk többe szolgálatot!
Lelépünk, mert úgy kívánja a haza, melynek a jövőben is szüksége van hű fiakra; – lelépünk, mert még szent kötelezettségeink vannak azon haza iránt, a melynek a jövőre vonatkozólag egyetlen vigasztalását a mi törhetlen ragaszkodásunkban találja.
Maradjatok azért továbbra is a haza oszlopai és támaszai! A rátok bízott feladatot az utolsó pillanatig férfiasan és következetesen végrehajtottátok. Meghajoltatok, mert meg kellett hajolnotok! – Az események vas vesszeje alatt hajoltatok meg, – ez a körülmény és a megmentett becsület mindnyájatokat megnyugvással tölthet el!
Fogadjátok azért férfias és elszánt küzdelmeitekért a hazának legforróbb köszönetét. Fogadjátok egyszersmind az én legszívesebb, legbensőbb búcsúmat is. Isten veletek!!”

Klapka György: Emlékeimből, Budapest, Franklin, 1886. 233–234. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A szabadságharc leverése után előbb Törökországban, majd Olaszországban és Svájcban élt emigrációban. Ezekben az években is aktívan politizált, az 1859-i osztrák–olasz–francia háború idején a Magyar Nemzeti Igazgatóság tagjaként részt vett az Olaszországi Magyar Légió megszervezésében és 1864-ben támogatta Garibaldi Ausztria elleni fegyveres akciójának előkészületeit. Az 1866-i osztrák-német háború idején Bismarck támogatásával felállította a Klapka Légiót, amely azonban már nem vett részt a hadműveletekben. A kiegyezés után hazatért, és az illavai kerület országgyűlési képviselője lett Tisza Kálmán balközép pártjában.

Klapka György síremléke a Kerepesi temetőben: 29-1–4. Szobrász: Róna József. Fényképezte: Varga József. – Digitális Képarchívum

Klapka György művei és a rá vonatkozó irodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Klapka: Memoirs of the war of independence in Hungary 1–2.; transl. by Otto Wenckstern, London, Gilpin, 1850.
Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/1849-ből, Pest, Heckenast, 1850.
Klapka György temesvári barátai és polgártársaihoz, [Pest], Pesti Kny., 1869.
Hamary Dániel: Komáromi napok 1849-ben, Klapka György honvédtábornok alatt, Pest, Heckenast, 1869.
Krivácsy József: Görgey és Klapka vagy Az 1848/9-ki önvédelmi harcz, Budapest, Schlesinger – Wohlauer Ny., 1881.
Georg Klapka: Aus meinen Erinnerungen, Zürich–Budapest, Verlags-Magazin–Singer-Wolfner, 1887.
Bulla György: Pöltenberg Ernő és a kápolnai csata: Klapka czáfolatául, Kolozsvár, Közművelődés Ny., 1894.
Vajda Emil: Komárom hőse, Budapest, Franklin, 1894. Ifjúsági regény
La plaque commémorative Klapka à Genève inaugurée le 10 Juillet 1908 par la Hungaria Société des Étudiants Hongrois à Genève, Budapest, Budapesti Hírlap Ny., 1910.
Lengyel Tamás: Klapka György emlékiratai és emigrációs működése, Budapest, Bethlen Ny., 1936.

Az összeállításunkban idézett Klapka-emlékirat újabb kiadása, amely kiegészíti az 1886-i kiadás hiányait, Törzsgyűjteményünkben olvasható:

Klapka György: Emlékeimből [a szöveget gondozta, kiegészítette, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Katona Tamás], Budapest, Szépirodalmi, 1986.

Klapka György halálának 125 éves évfordulójára emlékezve a Plakát és Kisnyomtatványtárunkban található, honvédtábornokunk nevéhez köthető nyomtatványainkat – a szabadságharc dokumentumait és a dualizmus korának aprónyomtatványait – ugyancsak digitalizáltuk, s ezeket összeállításunk második részében mutatjuk meg.

Mann Jolán (szerk.)

komment

Címkék: magyar elektronikus könyvtár klapka györgy mann jolán

Írógépelt színdarab Vándor Lajostól

2017. május 13. 08:26 - nemzetikonyvtar

Nemrég került fel az elektronikus gyűjteményünkbe Vándor Lajos Fagypont alatt című könyve a szerző örököseinek engedélyével.

P: Friss húst akarok enni mindennap, nem konzervet. Tudod mit adnék egy cukrászsüteményért, egy krémesért?
Pép: Ez már igen. Ez szent és komoly dolog. A krémest én is nagyon szeretem. Itt már nem lehet viccelni.
P: Ugye, hogy nem lehet?
Pép: Nem Patricia, nem. Érzékeny húrt penditettél meg bennem. Az egyetlen ami után honvágyat érzek itt fent északon, egy kis olasz cukrászda NEW York-ban. Nézd Patricia, én megértelek. Abból amire most vállakozom, be fogod látni, hogy mennyire megértelek. Csak egy kérdésem van. Mikor akarsz menni a kozmetikushoz. Délelőtt, vagy délután?

Vándor Lajos: Fagypont alatt – Magyar Elektronikus Könyvtár

Vándor (dr. Walder) Lajos. Fotó. In. Egy költő élt közöttetek. Budapest, Maecenas, 1989 –Magyar Elektronikus Könyvtár

Maczelka Árpád kollégánk a Mikes Kelemen Program keretében került kapcsolatba a szerző jogörököseivel. Több verseskötete, és két színdarabja már megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban, melyek nyomtatásban is megjelentek. A Fagypont alatt című dráma viszont csak szerzői gépiratban maradt fent, ennek másolatát Anni Vernes jogörökös személyesen adta át 2017 márciusában magyarországi látogatása alkalmával.

Vándor Lajos az 1930-as évek mozgalmas irodalmi életének egyik legeredetibb karakterű szereplője volt. Kortársai és barátai közé tartozott többek között Thurzó Gábor, Boldizsár Iván, Jékely Zoltán, Hollós Korvin Lajos, Tábori Pál, Örkény István, valamint Hegedűs Géza, aki posztumusz megjelent köteteihez előszóval is hozzájárult. Élete során csupán két verseskötete jelent meg, Fej vagy Írás (1933) és Csoportkép (1938) címmel.

„Mi, az abcdefghijklmnopqrstuvxyz / az ábécé huszonöt betűje”

A szerző gyermekeinek kérésére és engedélyével az OSZK-nak átadott példányt Vajda Henrik szkennelte.

A Magyar Elektronikus Könyvtárban elérhető mindaz, ami életművéből nyomtatásban is megjelent.

Vándor Lajos: Csoportkép
Vándor Lajos: Egy költő élt itt közöttetek
Vándor Lajos: Fej vagy írás
Vándor Lajos: Pompeji Két dráma

A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású, szabad terjesztésű elektronikus publikációkkal. A MEK-projekttel kapcsolatban az info@mek.oszk.hu e-mail címen lehet információkat kapni és kérdéseket feltenni.

komment

Címkék: magyar elektronikus könyvtár vándor lajos

Sittesduma

2017. május 09. 08:16 - nemzetikonyvtar

Nemrég került fel az elektronikus gyűjteményünkbe Kis Tamás Sittesduma, magyar börtönszlengszótár című könyve a szerző engedélyével.

„A szótárakat általában szakemberek állítják össze, nyelvészek, lexikográfusok, ellenben meglehetősen ritkán fordul elő az, hogy valaki a saját nyelvének szavait kezdje el gyűjteni, és mintegy belülről, nyelvhasználóként szótárkészítésre szánja el magát. Bizonyos szlengszótárak esetében ez talán egy kicsit gyakrabban előfordul, hiszen diák mindenki volt, így egy diáknyelvi szótár összeállítása akár érdekes játék is lehet, vagy a katonai szlengről is készültek olyan gyűjtemények, amelyeket készítőjük katonai évei ihlettek.

A börtönszleng azonban nem ilyen szlengtípus, beszélői tényleg csak a legritkább esetben szoktak nyelvi anyaggyűjtésbe kezdeni. Különösen nem jellemző, hogy az igazán súlyos, több évtizedes büntetésüket töltő elítéltek, az egykor a bűnözést életcélnak tekintő nehézfiúk töltsék börtönbeli éveiket saját maguk és környezetük szavainak, kifejezéseinek feljegyezgetésével és egy eljövendő szótár álmának dédelgetésével.”

Kis Tamás: Sittesduma, magyar börtönszlengszótár, Debreceni Egy. K., 2015 – Törzsgyűjtemény

Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású, szabad terjesztésű elektronikus publikációkkal. A MEK-projekttel kapcsolatban az info@mek.oszk.hu e-mail címen lehet információkat kapni és kérdéseket feltenni.

Részlet a könyvből. Kis Tamás: Sittesduma, magyar börtönszlengszótár, Debreceni Egy. K., 2015 – Törzsgyűjtemény

A Sittesduma nem tartalmaz minden szót és kifejezést, amit Gégény János összegyűjtött. Ennek egyik legfőbb oka maga a szótár forma. Mint minden szótár, a Sittesduma is kiszakítja a szavakat a valódi beszédből, amikor betűrendbe állítja őket, ezért a szótár elkészítőjének döntenie kell, hogy vajon a gyűjteményébe került szavak, kifejezések önmagukban is szlengnek minősülnek-e, vagy kiemelve őket természetes környezetükből, szócikkekbe zárva, ezt már nem tudják megmutatni. A szleng/nem szleng határának meghúzása, egy-egy szó bekerülésének vagy kihagyásának eldöntése nem egyszerű feladat.

A börtönben éveket, évtizedeket eltöltő, a börtönkörülményekhez alkalmazkodott (reszocializálódott, prizonizálódott) embereknek fogva tartásuk alatt csak az egymás közötti és a hivatalos beszédhelyzet között kell választaniuk, ezért minden kifejezés és szó, amit egymás közötti beszélgetéseikben használnak (különösen, ha ez a kifejezés témájában a börtönhöz kapcsolódik, vagy épp a börtönben hallották először), a rabok számára szlengnek minősül, hiszen a fogvatartottak esetében ezek mind a börtön szlengben mint egyféle sajátos beszédmódban fordulnak elő.

Kis Tamás: Sittesduma, magyar börtönszlengszótár, Debreceni Egy. K., 2015 – Törzsgyűjtemény

Részlet a könyvből. Kis Tamás: Sittesduma, magyar börtönszlengszótár, Debreceni Egy. K., 2015 – Törzsgyűjtemény

Töltsd le a kötetet most!

Valamivel több mint fél terabyte adatot találhatunk a MEK-ben. Egy könyvből többféle formátumot is szolgáltatunk lehetőség szerint (HTML, WORD, PDF), mostanában egyre több a képként PDF-ben szolgáltatott mű, ezek nagyobbak. A könnyebb letöltés érdekében a nagyobb méretű fájlokat optimalizáljuk, ezért a honlapra már nem túl nagy méretben kerülnek ki. Viszonylag nagyobb helyet foglal még az MP3 formátumban található 317 hangoskönyv.

A szolgáltatás biztonságát több, ún. tükörszerver is biztosítja. Van egy teljes értékű tükrörszerverünk a NIIF kezelésében, valamint Kárpátalján, Beregszászon.

Napi negyvenöt-ötvenezren látogatják oldalainkat a két fő szerveren (OSZK, NIIF), s naponta átlag ezerötszázan használják az akadálymentes felületet is, amelyet főként vakok és csökkentlátók számára fejlesztettünk. A MEK működése, felépítése, a vele kapcsolatos tudnivalók bekerültek az informatikai érettségi tételek közé.

Áprilisban csúcsot döntött a látogatók száma, volt olyan nap, hogy meghaladta a hetvenezret! A MEK-ben jelenleg 16440 dokumentum érhető el.

komment

Címkék: magyar elektronikus könyvtár sittesduma

„Zrínyi a törökökre támadva, ádáz küzdelemben áldozta életét a kereszténységért”

2017. május 06. 07:52 - nemzetikonyvtar

Orientalisták az OSZK-ban címmel programsorozat indult a nemzeti könyvtárban, amelynek keretében Szigetvár ostroma – Zrínyi és Szulejmán halála címmel Fodor Pál tart előadást 2017. május 9-én 18 órakor.
Az est és a sorozat házigazdája dr. Tüske László, az OSZK főigazgatója, orientalista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Arab Tanszékének adjunktusa.

Fodor Pált, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatóját, az MTA BTK Történettudományi Intézet igazgatóját kérdeztük.

1566. szeptember 7-én halt meg Szulejmán és a szigetvári várat védő Zrínyi Miklós. Vagy másnap vagy egy nappal korábban. Haláluk egybeesése számtalan legendának az alapját jelentette, sokáig nem voltak egységesek a történészek abban, hogy mi is történt azon az őszi napon. Miért volt bizonytalan Szigetvár elestének dátuma?

Fodor Pál: Tavaly tavasszal jelent meg Varga Szabolccsal közös cikkünk a Történelmi Szemlében, amelyben a legfontosabb magyar és török forrásokra támaszkodva tisztáztuk, hogy Szulejmán szeptember 7-én kora hajnalban, pontosabban fél kettő tájban, Zrínyi pedig dél körül hunyt el a törökökkel harcolva. Az időpontok azért csúsztak el viszonylag korán, mert az egyik legfontosabb és szinte mindenhová eljutó kortárs beszámolóban a fordító az eredeti dátum helyett szeptember 8-at írt, amit aztán a legtöbben átvettek. Ami érdekes: nemcsak a rosszul informált kortárs keresztények tették több nappal korábbra Szulejmán halálát, hanem a török krónikások is (általában két nappal). A valóságban fél nap különbséggel távozott a két főhős az élők világából.

Zrínyi Miklós. Zund Mátyás egykorú rézmetszetének kicsinyített másolata – Digitális Képarchívum

Egészen abszurd felvetések is találhatók az interneten Zrínyi halálának körülményeiről. Kirohant-e Zrínyi a várból?

Fodor Pál: Igen. Ez a hagyományos megfogalmazás. De mondhatjuk úgy is, hogy miután elsütötték a kapualjba állított ágyút, futva rontott a hídon tolongó törökre. Komoly ember soha nem kérdőjelezte meg, hogy Zrínyi a törökökre támadva, ádáz küzdelemben áldozta életét a kereszténységért.

Ki volt Cserenkó Ferenc, a szigetvári ostrom szemtanúja?

Fodor Pál: Zrínyi inasa, kamarása, aki az utolsó pillanatig ura mellett tartózkodott, s aki nyilván Zrínyi akarata szerint próbálta túlélni az apokaliptikus utolsó órákat, hogy megőrizze és továbbadja a védők helytállásának tényeit.

Egy szemtanú már elég lehet forrásnak?

Fodor Pál: Van, amikor igen, de az eseményekről nem csak ő hagyott hátra leírást, úgyhogy több oldalról tudjuk rekonstruálni a történteket. És ennek fényében Cserenkó leírása rendkívül pontos. Ha a kérdésével arra céloz, hogy esetleg eleve a heroizálás lehetett a célja, amint azt mostában többen felróják neki, akkor a válaszom: ez alapvető tévedés. Cserenkó szövege valójában rövid napló: nyilvánvaló, hogy azon melegében jegyezte fel a főbb eseményeket, amit az is bizonyít, hogy egyetlen hibát ejt az időpontokban: a szultán Szigetvárra érkezésének napját. De ezt a várból nem is tudhatta pontosan. Számomra egyértelmű, hogy olyan „hadinapló”-nak szánták urával együtt, mint amilyet Horváth Márk vezetett a tíz évvel korábbi, fényes keresztény győzelemmel végződött ostromról.

Fodor Pál (1955) az ELTE BTK-n szerzett történelem és török szakos diplomát. 1980-tól 1992-ig az MTA Nyelvtudományi Intézetében működő Orientalisztika Munkaközösség munkatársa volt. 1992 óta az MTA Történettudományi Intézet (2012-től: MTA BTK Történettudományi Intézet) kutatója, 2012-től az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója és az MTA BTK Történettudományi Intézet igazgatója. 2007-ben szerezte meg az MTA doktora címet. Szakterülete az Oszmán Birodalom 14–17. századi története, különösen az oszmán állam kialakulása, társadalmi és katonai szervezete, az oszmán politikai gondolkodás és államideológia, továbbá a magyarországi török hódítás és berendezkedés.

Hogyan terjedt akkoriban az információ?

Fodor Pál: Célzottan útnak indított levelekkel és hírnökökkel, kémek és menekülők révén. Aztán a megszerzett hírmorzsákat a korabeli hírlapok, szórólapok juttatták el a szélesebb közvéleményhez. Fontos mindig figyelni arra, hogy kitől származik az információ, hány kézen, milyen hálózaton keresztül jutott el a felhasználóig, és ki mire akarta vagy tudta felhasználni.

Miért titkolták Szulejmán halálát?

Fodor Pál: Hogy megelőzzék a török tábor felbomlását. A szultán halála az Oszmán Birodalomban gyakran járt politikai zűrzavarokkal, ezért már a 14. század végétől az uralkodó halálát a lehető legtovább titkolni igyekeztek. Addig mindenképpen, amíg valamelyik trónörökös meg nem érkezett a fővárosba, trónra nem ült, és a vezető elit le nem tette neki a hűségesküt.

Fodor Pál középen, a Propaganda az első világháborúban című kiállításunkon

Ha akkoriban lettek volna fotóriporterek, le tudták volna Szulejmánt és Zrínyit együtt fotózni? Milyen nyelven tudtak volna beszélgetni?

Fodor Pál: Nem. Soha nem kerültek egymáshoz néhány kilométernél közelebb. Valószínűleg semmilyen nyelven nem tudtak volna közvetlenül beszélgetni, hacsak Zrínyi nem szedett fel valami konyha-törököt az elmúlt évtizedek határ menti működése és küzdelmei során. Erről azonban nem tudunk. Szulejmán sem latinul, sem magyarul, sem horvátul nem beszélt.

Sérülhet-e a Zrínyi-kultusz?

Fodor Pál: A Zrínyi-kultusz már mélyen sérült az elmúlt egy-két évtizedben. Lassanként elfeledte őt a hálátlan utókor itthon és Horvátországban egyaránt. Pontosabban: ott hosszas felejtés után éppen az elmúlt másfél-két évtizedben kezdték felfedezni. A tavalyi „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” emlékév azonban sikeresen irányította újra a figyelmet Zrínyi és katonái nagyszerű helytállására, ami miatt ma egyáltalán létezünk. És ez nem túlzó megfogalmazás. Ma már nehezen értjük, hogy az akkori Magyarországon, amelyet több oldalról szorongattak és szabdaltak, mit jelentett egy Zrínyiéhez hasonló világos kiállás, állásfoglalás. Ezért lett egy-két évtizeden belül követendő és követhető minta, példa ezrek számára, akik ebbe kapaszkodtak, amikor lehetetlen körülmények között álltak a vártán és tartóztatták fel az egész Európát elnyeléssel fenyegető muszlim előretörést.

A történészt befolyásolhatják egyáltalán a kultuszok?

Fodor Pál: A korral foglalkozó történész dolga, hogy szenvetlenül, érzelemmentesen tárja fel a török hódítás és az ostrom tényeit, de azon túl azt a szellemi kisugárzást, azokat a szellemi mozgásokat is, amelyeket az akkori főszereplők cselekedetei idéztek elő. Ha aztán mindez beépül a nagyobb közösség, a nemzet identitásába, akkor csak örülhet. És egyáltalán nem probléma, ha ebbe a maga tudásával besegít. A fontos az, hogy soha ne szolgáltasson érveket az akkori valóságtól elrugaszkodott legendákhoz és az önigazoló, pátoszos múltszemlélethez.

Tóth Péter

Fodor Pál: Zrínyi és Szulejmán halála

Zrínyi és Szulejmán halála címmel Fodor Pál tart előadást az Orientalisták az OSZK-ban elnevezésű sorozatunk keretében. 1566-ban világtörténelmi jelentőségű események zajlottak Szigetvár falain belül és kívül. A Zrínyi Miklós vezette védők a végsőkig kitartottak az ötvenezer fős ostromló török sereggel szemben, és ezzel óriási szolgálatot tettek Európának. Miért indult ismét Magyarországra Szulejmán?

komment

Címkék: történelem történész zrínyi miklós 1566 Szigetvár fodor pál

„ha túléli, valaki lenne” 100 éve született Losonczy Géza

2017. május 05. 11:39 - nemzetikonyvtar

100 éve ezen a napon született Losonczy Géza (Érsekcsanád, 1917. május 5. – Budapest, 1957. december 21.) újságíró, politikus, országgyűlési képviselő, Nagy Imre kormányának államminisztere, az 1956-os forradalom mártírja.

„ha túléli, valaki lenne” címmel Hanák Gábor készített róla rövidfilmet 2008-ban a Történeti Interjúk Tárában.

komment

Címkék: történeti interjúk tára

A látványelemek helyett a tartalomra fókuszál Arany-kiállításunk

2017. április 25. 09:29 - nemzetikonyvtar

2017. április 28-án 11 órakor Áder János köztársasági elnök nyitja meg az OSZK Kézirattárának páratlan kincseire épülő „Más csak levelenként kapja a borostyánt...” – Kincsek, kultusz, hatástörténet című Arany János-kiállításunkat.

Az interaktív tárlat megidézi az Aranyt követő költőnemzedékek emlékezéseit, az előtte tisztelgő versek egész sorát, eljutva a mai költőkig, hiszen a nemzeti könyvtár 200 kortárs költőt szólított meg a jeles évfordulón, s a beérkezett kortárs eredeti kézírásos versek sokasága szintén megtekinthető lesz a tárlaton. A tárlat a könyvtár három terében járható be.

Imre Olga látványtervező, Rózsafalvi Zsuzsanna kurátor és Boka László tudományos igazgató

A kiállítás a Nemzeti Ereklyetér és a Manuscriptorium kiállítótér változatos felületein kap helyet. A kiállított műtárgyak és dokumentumok mellett, interaktív felületek teszik látványossá a tárlatot. Imre Olgától, a STÁB STÚDIÓ KFT. vezetőjétől, a kiállítás látványelemeinek tervezőjétől elsőként azt kérdeztük, hogy mennyire volt inspiráló „arannyal” dolgozni, esetleg hátráltatta-e a munkát Arany János neve.

Imre Olga: Arany Jánosról nem elsősorban az arany szín jut eszembe, de a bicentenáriumi megemlékezés, a rendezvény, amely a költő nagysága előtt tiszteleg, mindenképpen indokolta az arany szín használatát. Az épületbelső, a nagy belmagasság, a tágas terek mind a pompát, a nagyságot, az előkelőség hatását keltik, aminek az arany velejáró színe. A színnel elsődlegesen a márvány felületeket láttam hasznosnak beborítani. Az épület szürke márvány borítása, kis arany dekorral kiegészítve barátságosabbá teszi a teret.

Mit jelképez a fa a kiállítótér közepén, s miért ilyen nagy?

Imre Olga: A fa jelenlétét a kiállításban, mind az Arany János életművében jelenlévő tölgyfa, mind a tér adottsága indokolja. A fa az Ereklyetérben látható, ami egy közel 90 négyzetméteres tér, 4,5 méter belmagassággal. A tér 1/3–2/3-ánál, az aranymetszés pontnál van egy tartópillér, aminek az elburkolása alapgondolat volt. Az, hogy fa lett belőle, adta magát. A tölgyfa mérete és nagysága Arany János költészetének nagyságát mutatja. A nagy ágai alatt sétálva érezhetővé válik, hogy mi mily kicsinyek vagyunk, és felnézünk rá, és a hatása alá kerülünk.

A könyvtár adott kiállítási terei mennyiben hátráltatták vagy segítették a munkát?

Imre Olga: Az Arany-kiállításra szánt terek tágasságukkal az előkelőség látványát segítik. Ez a tér adottsága. Ennek hátránya, hogy a nagy felületek, látvánnyal és tartalommal történő megtöltése sok anyagot és munkát igényel. A kiállítási anyag az utolsó percig bővül, ezért nagyon rugalmasan kell kezelni a tereket. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több kiállítást készíthettem az OSZK-ban, ezáltal a tereket jól ismerem.

Az Arany János-emlékév 2017 rendezvénysorozathoz kapcsolódóan nyitja meg dr. Áder János köztársasági elnök a „Más csak levelenként kapja a borostyánt..." - Kincsek, kultusz, hatástörténet címú Arany János-kiállítást. A kiállítás kurátorai: Dr. Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténész, a Kézirattár és Borbély Mónika irodalomtörténész, a Tájékoztató Osztály munkatársa.

Mennyi időt szánjon a kiállításra a látogató? S mire figyeljen oda a megjelenítés elemeiből?

Imre Olga: Az összeállítás a látványelemek helyett a tartalomra fókuszál, s ha mindezt becsületesen végignézzük, legalább másfél-két óra szükséges a kiállítás megtekintésére. A kiállítás 200 évet mutat be, az alkotót és a munkásságának a hatását napjainkig. Az Ereklyetérben és a Manuscriptoriumban, csak eredeti dokumentumokkal, grafikákkal találkozhat a látogató. Nagyon nagy tartalmat igyekeztünk leszűkíteni, bár így is azt hiszem, nagyon "tömény" a kiállítás, rengeteg ritkasággal és tartalommal találkozhatunk. Az Ereklyetér előtti teret, bevezető, kedvcsináló könnyen érthető tartalommal töltöttük meg.

Melyik térben érdemes több időt eltölteni?

Imre Olga: Az Ereklyetér mindenképpen egy hosszabb időt igénylő tárlat, amit elhagyva, egy a látott kiállítás tartalmára utaló digitális játékkal lazíthat és tesztelheti magát a látogató. A főlépcsőn felfelé haladva, a lépcsőfordulón megpihenhetnek az asztaloknál, ahol élclapokat és az Aranyt követő költők Arany által ihletett műveit olvashatja az érdeklődő.

Az Ereklyetérben álló fa felnyúló ágait keresve, a lépcsőn felfelé haladhat a látogató, ahol újabb játékkal találkozhat, verset írhat, és ezt követően megtekintheti az OSZK felhívására, beérkezett kortárs írásokat, illetve monitor előtt megpihenve, interjúkat hallgathat és csodás bábokat láthat.

Az Ön számára melyek a kiállítás kedvenc részei?

Imre Olga: Szeretem a vitrines tárlókat, amikbe csak egy vagy két különleges kiállítási anyag kerül bemutatásra. Szeretem ezt a fajta kiemelést, fókuszálást egy kiállításban, ilyenkor egyedi műtárgytartót tervezek. Izgalmas elem az ún. Versfal, ami erre a kiállításra kitalált forgatós installáció. Szeretem a lépcsőházat mint teret, bár hatalmas. Tartalmát tekintve nagyon színes a kiállítás, a költészeti írások mellett, grafikák, szobrok, plakettek, bábok, karikatúrák is láthatók a tárlatban.

komment

Címkék: arany jános aranyokaranya

Jegenyék alatt

2017. április 24. 16:23 - nemzetikonyvtar

Száz évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Tömörkény István (született Steingassner István, Cegléd, 1866. december 21. – Szeged, 1917. április 24.) magyar író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató.

Tömörkény István – Forrás: A szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár honlapja

Németh László 1966-ban írt levelében Tömörkény rendkívüli jelentőségéről elmélkedik:

„Ennek a század eleji preszisztolénak (melyre a Lovik, Gozsdu, Petelei, Ambrus stb. neve emlékeztet, s a Papp Dánielé, akit ott fedeztem fel magamnak) Tömörkény volt tán a legnagyobb, jövőbe mutató írója. Nemcsak azzal, hogy ő volt az első – alaposságban, odaadásban alig fölülmúlt – »falukutatónk«, de ő keverte ki elsőül a hiteles alföldi színt is, azt a sárga ragyogást, amely Móricz Zsigmond könyveiben árasztotta el prózánkat.”

Németh László: Emlékezés Tömörkény Istvánra. In. Uő: Utolsó széttekintés. Életrajzi írások, esszék, drámák, műhelyvallomások, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1980, 788. Németh László munkái – Digitális Irodalmi Akadémia és Hajnali sötétben. In memoriam Tömörkény István, vál., szerk., összeáll. Lengyel András], Budapest, Nap, 2005. – Törzsgyűjtemény

Az író vallomása magáról:

„Ez az életrajz kissé zavaros, de nem én zavartam össze, hanem az élet. Ott kezdődik, hogy 1866. december 23-án születtem Cegléden, a vasúti állomáson. Édesapám abban az időben pár évig bérben bírta az osztrák államvasút-társaságtól a ceglédi vasúti vendéglőt, így esett meg, hogy hogy a szegedi születésű többi öt testvéreimmel szemben nem a szűkebb haza homokján láttam napvilágot. a gyerekkorban ebből később nagy testvéri hangok keletkeztek a „szegedi betyárok” és a „ceglédi bicskás” között.”

„Az élet ád tárgyat; mint a példa mutatja, harminckét év alatt még csak a szomszéd határba sem kellett értük menni s úgy vélem, nem is fogyok ki belőlük, amíg még ég a gyertyám ebben a tarkabarka földi életben. A sajátos észjárás, gondolkozás, cselekvés, szokások, a külső nép beszédében szinte elrejtőzve élő régi magyar szókincs, a földművelés nehéz szavú nézete, hogy ezer év óta vagyunk parasztok itt helyben, de jobbágyok sohase voltunk; a régi városi polgárság rátartisága, hangulatai összekapaszkodásban a megváltozott és a megváltozásában is folyton változó újfajta élet küzdelmeivel: egy nagy darab láthatatlan tintatartó az, amibe ha az események és életsorsok följegyzője beleüti a tollát, mindig marad a toll hegyén valami.”

Tömörkény István: Magamról; Önéletrajz (részletek). In. Hajnali sötétben. In memoriam Tömörkény István, [vál., szerk., összeáll. Lengyel András], Budapest, Nap, 2005. – Törzsgyűjtemény

Hegedűs Géza így ír Tömörkény írásművészetéről:

„A Szeged környéki népi nyelvből formált ki magának gazdag, képekkel teljes irodalmi nyelvet, itt-ott némi nyelvi különcködéssel is, ami azonban jól illett az ábrázolás olykor enyhe groteszkségéhez. Tömörkény világa ugyanis tele van fura alakokkal és fura helyzetekkel, hősei nemritkán agyafúrtan gondolkoznak, és játékos körülményességgel fejezik ki magukat.
Mire második novelláskönyve, a Jegenyék alatt megjelent (1897), már teljes birtokában van művészi eszközeinek. Ez a könyv talán a legszebb, legegységesebb gyűjteménye. De nem állt meg, ettől kezdve egyre újabb társadalmi rétegeket hódít meg az irodalomnak. Érdeklődve fordul a tanyavilág felé: a tanyasi embernek ő az első ábrázolója. Hamar felismeri, hogy a »vízi emberek« – a halászok, hajósok – nagyon másfélék, mint akár a falusiak, akár a tanyasiak: ezek függetlenebbek, eredetibb gondolkozásúak.
Legfontosabb műfaja a novella. Rendkívül tömören tud elmondani bonyolult történeteket is. Néhány szavas jellemzés után szemléletesen állnak előttünk a szereplők. Olykor úgy tűnik, mintha pongyolán fogalmazna, de hamarosan kiderül, hogy ez is művészi fogás, a mozzanatok egyszerre csak egységes képpé állnak össze. A novellákban gyakran visszatérő alakok – mint például Förgeteg János – az olvasó személyes ismerősei lesznek. Mesterien játszik a hangulatokkal, vidáman induló történetből nyomasztó tragédia fejlődik, komor helyzetek váratlan fordulattal komikumba csapnak át. Valamennyi novellája önmagában kerek, zárt világ, de együtt mégis nagy, egységes körképet adnak arról a mélységről, amelyről a századfordulóig vagy nem beszéltek, vagy idillé hamisították, vagy ha meg is közelítették, mint Mikszáth vagy Gárdonyi, mégsem vállalták azt a teljes szociális együttérzést, mint Tömörkény.”

Hegedűs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka, Budapest, Trezor, 1995. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Téli képek az Alföldről: Befujta az utat a hó. fényképész Kiss Ferenc Vasárnapi Ujság 49. évf. 6. sz. (1902. február 9.) Digitális Képarchívum

„– Esik a hó – mondták odakint Förgetegék, mikor legelsőbb hullani kezdett a pihe az égből a tanyákon.
– Hát esik, bátya.
No jó. Így szokás ez már télen, s a bolond ember az, aki a természet megszokott rendjében kivetni valót talál. A hó esett, vékonyan beteríté a tarlót, megakadt az elszáradt bogáncsok tetején, a kútgémen gubbasztó varjú hátán, a szalmaboglyákon.
Egyhangú az élet télen odakint, amiben csak két uralgó téma körül csoportosul a beszéd: a hó meg a hideg. Van mind a kettőből elég. Elhagyatott puszta az egész világ, vakító fehérség mindenütt, és imbolygó nehéz köd a láthatáron… Emberhangtalan némaság fekszik a végtelen síkon, a tanyák alszanak, mintha meg volnának fagyva.”

Tömörkény István: Tanyák a hó alatt (részlet). In. Tömörkény István válogatott novellái. Bíró Gergely válogatása, Budapest, Magyar Napló, Fokusz Egyesület, 2009. – Törzsgyűjtemény

Ortutay Gyula 1934-ben Szegeden megjelent Tömörkény írásművészetét taglaló könyvében a következőképpen vall a „befutott” íróról:

„… Ekkorra már alkatának természetére ismert, tudja, s követi irányítását, és önmagának szándékosan leszűkített területén munkál. Szeged és Szeged népe – mást nem ismer, nem is akar ismerni; sem emberi, sem írói élmény, amely valamiképp nem tartozik Szegedhez, nem érdekli, mereven elzárkózik tőle… A város struktúrájának már jellemzett kettőssége, a szegedi népi kultúra és a szegediesség közötti ellentét különös módon mutatkozik Tömörkény emberségében. Amíg életstílusa, életének külső színe minden ellenkezés nélkül csatlakozik a Belváros polgárainak életéhez, addig műveiben Szeged rejtőző igaz értékeit, a szegedi, szegedkörnyéki parasztkultúrát kíséri figyelemmel, ábrázolja alázatos tisztelettel. A Dankó-nóták mellett borozgató nyugodalmas életű polgár a pusztuló népi hangszerek, a kecskefejű bőrduda, a tekerő-lant után kutat, a népi rovásírás emlékeit gyűjtögeti… A higgadt, személytelen ábrázoló nyugalmát érzékenyen óvja; csak a formának sajátosságai, a stílus önkénytelen vallomásai leplezik le, hogy e mögött az ábrázoló személytelenség mögött mély emberi részvét és líra lüktet.”

Ortutay Gyula: Tömörkény István, Szeged, Magyar Irodalomtörténeti Intézet, 1934. Értekezések a Magyar Király Ferenc József Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetéből, 15. – Törzsgyűjtemény http://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/3405145

Ortutay Gyula: Tömörkény István, Szeged, Magyar Irodalomtörténeti Intézet, 1934. Címlap és a szerző dedikációja – Törzsgyűjtemény

I
A szűz nap-arcú és arany,
mögötte fodrot bont a föld,
mögötte szikrát szór a víz,
s az ég sötét, csillagtalan.
Sarlózva jobbra-balra ring,
kévébe gyűjti álmaink,
hajnalra fürtje szétbomol
s lábánál minden kötve van.

II

Holdvilág, ifjúság,
mennyi lombon szálltál,
mennyi forrást ittál,
mennyi tükrön háltál!
Szarvas hold, öregkor,
hány kopott szekéren
horgasztod az ostort
a kocsis kezében!

III

Egy szót, mit a szellő
remegve tovább visz –
egy szót, mit az éjfél
ködös szeme lát –
készíthetem akkor
az ágyat, amelyben
nyugodtan aludjam
a nagy éjszakát.

Weöres Sándor: Triptichon. Tömörkény István emlékére. In. Uő: Egybegyűjtött költemények, [Budapest], Helikon, 2013. – Törzsgyűjtemény

Tömörkény István művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Szegedi-Szabó Béla

komment

Címkék: tömörkény istván szegedi-szabó béla

Boldog születésnapot B. Müller Magda!

2017. április 23. 09:15 - nemzetikonyvtar

További eredményes alkotómunkát, jó egészséget kívánva tisztelettel és szeretettel köszöntjük B. Müller Magdát, a kiváló standfotóst, Filmtörténeti Fotógyűjteményünk gondozóját.

B. Müller Magda fotóművész (1937. ápr. 23.) gimnáziumi tanulmányai után fotográfusi szakvizsgát tett, majd az MTA Fizikai Kutatóintézetében dolgozott. Fontos fordulat következett be pályájában, amikor 1969-ben a MAFILM fotósa lett. A filmes világban eltöltött mintegy három évtized alatt hatvan játékfilm készítésében működött közre, az Oscar-díjas Mephisto című film fotóit is ő készítette.

Mephisto 1981. Fotó: B. Müller Magda

Nem pusztán a kötelező standfotós feladatokat teljesítette, hanem mind a felkészülések, a forgatások során, mind pedig a pihenőidőben készült képei a filmes szituációkon túl az egyes színészek, rendezők személyiségéhez is sok tekintetben kulcsot adnak.

Az aktív standfotós munka folytatásaként a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány létrehozásában és több évtizedes működésében is oroszlánrészt vállalt. 1989-től vezette a gyűjteményt. Két évtized alatt az 1945 óta forgatott mintegy ezer magyar játékfilmhez kapcsolódó igen értékes képanyagot férjével, Bauer György esztétával gondozták, digitalizálták, s egy adatbázissal kiegészítve mintegy 35.000 felvételt az interneten is elérhetővé tettek.

Szindbád 1971. Fotó: B. Müller Magda

A közalapítvány megszűnését követően az általa gondozott gyűjtemény az Országos Széchényi Könyvtárba került, ahol munkáját B. Müller Magda itt is több éven keresztül folytatta.

A filmtörténeti értéket képviselő, hallatlan gazdag fényképanyagból számos kiállítást rendezett, és tíz kötetet is kiadott. Egyéni fotóművészeti munkássága során számos kiállításon mutatta be a közönségnek műveit: 1964-től találkozhattak felvételeivel egyéni és csoportos tárlatokon az érdeklődők.

Két legutóbbi egyéni tárlata a Ferencvárosi Galériában és az Országos Széchényi Könyvtárban volt. Ugyancsak az Országos Széchényi Könyvtárban rendezett meg két nagyszabású tárlatot a Filmtörténeti Fotógyűjtemény képeiből Filmgyári Capriccio címmel. (ebből egy válogatás Madridban is látható volt).

Tagja volt a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának és a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Művészi munkásságáért 2000-ben Balázs Béla-díjat kapott.

Szeretettel köszöntjük :)

komment

Címkék: fotó könyvtár b. müller magda