A könyvtár első női alkalmazottja használta az első írógépünket

2016. október 15. 08:37 - nemzetikonyvtar

Minden reggel a korai órákban egy adott napra szóló OSZK-s emléket olvashatnak Facebook-oldalunk követői. A #napom hashtag-gel jelzett rovatunkban a mai napon egy 118 évvel ezelőtti eseményre emlékeztünk.

#napom 1898. október 15. A Széchényi Országos Könyvtár az 1898. szept. 1-jén vásárolt amerikai, Hammond típusú írógép használatára napidíjasként alkalmazta Tóth Erzsébetet, a könyvtár első női munkatársát.

Mi a hír? Az írógép vásárlása, vagy az első női munkatárs alkalmazása?

Mindkettő.

  • A magyar könyvtárak közül nem az OSZK volt az első, amelyik írógépet vásárolt. Ebben megelőzte könyvtárunkat az Egyetemi Könyvtár 1897-ben és a Képviselőház Könyvtára 1898 tavaszán. Mindkét helyen Remington márkájú írógépet vásároltak.
  • A könyvtári jelentésekben egyszer, az 1899. éviben szerepel a személyzet létszámában egy írógépkezelő-nő, igaz, a többi jelentés nem, vagy csak ritkán közli a személyzet besorolás szerinti létszámát.
  • Az írógépet valószínűleg a könyvtári munkában közvetlenül nem használták, csak a hivatali levelezésben – legalábbis erre utal, hogy nincs semmi nyoma a könyvtár jelentéseiben.
  • Az Egyetemi Könyvtár katalóguscédulák másolására szánta az írógépét.
  • A második írógépet 25 év múlva, 1923-ban vásárolta a könyvtár számára Hóman Bálint könyvtárigazgató, de nincs nyoma annak, hogy az elsőt használták-e még.

Somkuti Gabriella már megírta az első női alkalmazottunk történetét az OSZK Híradó 1995-ös 9/10. számában. Az írásban többféle dokumentumra hivatkozik, melyek terjedelmi korlátok miatt egy nyomtatott kiadványban nem jelenhettek meg.

A blog szinte mindent elbír, kellően alá is tudjuk támasztani egykori kolléganőnk írását:

multunk_oroksegunk.jpg

Somkuti Gabriella feltételezte, hogy Tóth Erzsébet már a kinevezése, október 15. előtt is a könyvtárban dolgozhatott. 

Úgy gondoljuk, hogy a „próbaidő” után akkor kezdeményezték a végleges alkalmazását, amikor egy díjnoki állást erre fel tudtak használni. És árulkodó az is, ahogy az értesítő levelet címezték: „T. Tóth Erzsébet kisasszonynak. Helyben.”. Tehát nem a lakáscímére küldték. Vajon hogyan fizették, ill. fizették-e egyáltalán a kisasszonyt korábban? Erre sincs válasz, mint ahogy az írógép megrendelésének idejéről sem találtunk eddig dokumentumot, sőt a megrendelőlevelet sem.

Fejérpataky László, az akkori könyvtárigazgató a Tóth Erzsébet kinevezését előterjesztő, okt. 13-i levelében is úgy fogalmaz, hogy a könyvtár az elmúlt hónapokban megszerezvén egy Hammond-féle írógépet...

toth_erzsebet_fejerpataky.jpgFejérpataky László levele 1898. október 13. 

Az akkoriban elterjedt Remington írógépről a Pesti Hírlapban írtak vásárlást ösztönző cikket. Ma pr-cikknek mondjuk az ilyen típusú írásokat. (Az idézetben meghagytuk az akkori helyesírás szerinti írásmódot.)

„A Remington-irógépnek országszerte lévő nagyszámú barátait érdekelni fogja azon érdekes hir, hogy immár a magyar országgyűlés is Remington-irógépeket használ, a mennyiben egyelőre a könyvtári irodában működik legnagyobb megelégedésre Remington-irógépünk, éppúgy a budai kir. várpalotában és Budapest székes-fővárosnál (tanácsi kiadó hív., vásárcsarnok igazg., VII. ker. elöljáróság) és az összes minisztériumokban. Általában óriási mérveket öltött ezen világhírű írógép terjedése ; igy csak az utóbbi időben is a következők szerezték azt be: Miniszterelnökség, fiumei kormányzóság, Dunagőzhajózási társaság, több kerületi honvéd-parancsnokság, Vaszary Kolos herczegprimás, Schlauch Lőrincz bibornok, Pesti hazai első takarékpénztáregyesület, budapesti, győri, debreczeni és más több kir. tábla és törvényszék stb. stb. Kizárólagos eladási telep; Glogowski és Tsa. Erzsébet-tér 16.”

Pesti Napló, 49. évf. 356. sz. (1898. december 25.) – Törzsgyűjtemény

Milyen volt az OSZK írógépe, a Hammond Ideal?

Hammond typewriters – Typewriter.be

Az első I. olykép voltak szerkesztve, hogy egy emeltyürudon voltak az egyes betük és jelek a nyomdai betük módjára kivésve és a rudat kellett egy nyiláshoz előre-hátra mozgatni a szerint, amint milyen betüt akartak lenyomtatni; később köralaku lemezt használtak, melyen épp ugy voltak a betük alkalmazva, mint az előbbin és egy fogantyu által kellett a lemezt az irónyiláshoz forgatni.

Pallas Nagylexikon, írógép címszó – Magyar Elektronikus Könyvtár

A képen lévő írógép nem, de a könyvtár Hammond Ideal írógépe ismerte a magyar ékezeteket is! Nem tudjuk, vajon ez speciális igény lehetett-e, vagy a magyar piacra eleve ilyet gyártottak? Csak a hosszú í-t nem találjuk a levelekben, nem tudjuk eldönteni, hogy a gépről hiányzott, vagy az akkori helyesírási sajátosság miatt nincs a szövegben, mint ahogy a rövid ü-t és rövid u-t használták a hosszúk helyett.

hammond_hirdetes_nemzetikonyvtar.png

Országos Hírlap 1898. II. évf. 100. sz. (1898. április 10.) – Elektronikus Periodika Archívum

Kanitz C. és Fiai egy évi jótállást vállaltak az írógépre, mely nem tartalmazta az esetleges töréskárt. A vásárláskor 32 forintot kért a forgalmazó, majd havonta 22 forintos részletekkel fizette ki a könyvtár a 275 forintos vételárat. (Összehasonlításul: az 1899 nyarán szervezett új segédőri álláshoz évi fizetésként 800 forint járt, amit évi 350 forint lakpénz egészített ki.)

Kanitzék a levélben Angolország és Amerika kulturális intézményeire hivatkoztak, ahol a „legnagyobb megelégedéssel működnek” az írógépek.

kanitz_szamlakisero_szines18980620_nemzetikonyvtar.jpg

A Hammond írógép számlájának kísérőlevele

A számla kísérőlevelének a dátuma 1898. június 20., tehát az ezt megelőző napokban kerülhetett az írógép a könyvtárba. Nyilván használatba is vették azonnal, és kellett a hozzáértő személy: Tóth Erzsébet. 

A számla maga is egy műalkotás, melyet 1898. szeptember elsejére dátumozva állítottak ki.

kanitz_szamla_szines18980620_nemzetikonyvtar.jpg

Mutatjuk az írógéphasználat első bizonyítékát, mely a portómentesség kibővítéséről szól. Az irat további érdekessége Fejérpataky László könyvtárigazgató kézi javítása és aláírása.
portomentesseglevel_nemzetikonyvtar.jpg

Visszatérve a mai naphoz rendelt hírünkhöz, azaz Tóth Erzsébethez. Vagy Tóth Katalinhoz?  Az október 15-i kronológiai tételben két kétes adat is van: Az egyik az írógépvásárlás dátuma. A szeptember 1. az a nap, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Országos Könyvtára (mai nevén: OSZK) kérésére a kereskedő a számlára írt június 20-án. Az írógépet feltehetően nyár elején vásárolták meg, talán a kezelőnő is akkor került a könyvtárba. Nincs új a nap alatt: az OSZK-t akkor is olyan kevéssé dotálták, hogy csak egy év alatt, havi részletekben tudta kifizetni a 275 forintos, elég magas vételárat.

A másik kétes adat a hölgy neve. Minden kétséget kizáróan Erzsébet szerepel Fejérpataky kézírásos előterjesztésében és a hölgynek szóló levélben is. Utána azonban sehol sem fordul elő ez a név, csak Tóth Kataliné. 1908-ban az összesen 36 főnyi személyzetben a „tisztviselőkön”, azaz a könyvtárosokon és a „szolgákon”: raktáros, olvasótermi felügyelő stb. kívül 8 napidíjas gyakornokot – korábban őket nevezték díjnoknak – és egy írógépkezelőt alkalmaztak. Somkuti Gabriella kézírásos kutatási feljegyzéseiben a neve is szerepel: Tóth Katalin.

Tóth Katalin 1915-ben, egészségügyi okokra hivatkozva kérte a nyugdíjba helyezését. A nyugdíjaztatási kérelem továbbításakor „Katalinnal” kapcsolatban hivatkozik Fejérpataky arra, hogy 1898. október 13. óta dolgozott a könyvtárban.

Egyre erősebb a gyanúnk, hogy Fejérpataky László elírhatta a könyvtár első női munkatársának a nevét 1898-ban, vagy esetleg két keresztneve közül csak az egyiket tüntette fel.

Tehát a hír, a kutatásunk mai napi állása szerint:

#napom 1898. október 15. A Széchényi Országos Könyvtár az 1898 nyarán vásárolt amerikai, Hammond típusú írógép használatára napidíjasként alkalmazta Tóth Erzsébetet vagy Katalint, a könyvtár első női munkatársát.

Rácz Ágnes, Tóth Péter

komment

Zichy és Lermontov közös démonja(i) – 1. rész

2016. október 14. 08:27 - nemzetikonyvtar

Az esti köd az éji fátyol
A grúz dombokra ráterül
S üzetve édes hajlamától
A démon arra átrepül.

Lermontov: A Démon, 1841., Radó György fordítása – Magyar Elektronikus Könyvtár

Két részes írásunk megjelenéséhez az apropót Zichy Mihály (Zala, 1827. október 14. – Szentpétervár, 1906. március 1.) és Mihail Jurjevics Lermontov (Moszkva, 1814. október 15. – Pjatyigorszk 1841. július 27.) egymást követő születésnapja alkalmából A Démon című költemény híres illusztrátorának és költőjének közös szellemi öröksége adja.

A Zichy megrajzolt hősei című kiállításunkon fő helyet kapott a Démon című költemény. A vers megszületésének előzményeiről szólunk az alábbiakban, kiemelve a két művész életéből néhány figyelemreméltó, lényeges párhuzamot.

A két, egyaránt október közepén született alkotót kortársakként aligha említhetjük, hiszen Zichy – társai között második eminensként – épp az ötödik osztályt fejezte be (akkoriban az első humanitas tanulójának számított) abban az évben a budapesti Piarista Gimnáziumban, amikor Lermontov Oroszországban meghalt. A kis Zichy tehetsége azonban már ekkor megmutatkozott. 1840-ben készült Önarckép című művén sajátos humorral ábrázolta magát ünnepi öltözékben, büszke fiúként. Lermontov egy régi legenda szerint apai ágon skót nemesi származású és a család eredeti neve Learmonth volt. Miután kisgyermek korában elvesztette édesanyját, irodalomban jártas apai nagyanyja nevelte kastélyában. Zichy szintén nemesi család sarja, és bár a Zichy-család a 13. századig tudja visszavezetni családfáját, Mihály már az elszegényedett nemesi ág tagjaként látta meg a napvilágot. A nagyszülői támogatás azonban nála sem hiányzott, az azonos nevű alispán foglalkozású nagyapának, Zichy Mihálynak is hatalmas könyvtára volt a Somogy megyei Zicsen, úgy mint Lermontov nagyanyjának Tarhaniban. Az ifjú Zichy gyakran húzódott vissza ide, leginkább a népviseletekkel kapcsolatos albumok tanulmányozása vonzotta. Mindkét művész sokat merített gyermekkoruk helyszínének, a falu világának sokoldalúságából, ami később művészetük alapját is biztosította.

Zichy Mihály megrajzolt hősei. A kiállítás megtekinthető október 28-ig az Ereklyetérben. Kurátorok: Szarka Anita, Szűts-Novák Rita.

Lermontov tizennégy éves korában egy moszkvai bentlakásos iskolába került, ahol kitűnt zenei és képzőművészeti tehetségével. 1830-ban a Moszkvai Egyetemen tanult irodalmat, történelmet, klasszikus és élő nyelveket. A szabadelvű fiút konzervatív tanárai eltávolították az iskolából. A szintén konvenciók ellen lázadó Zichy, szembeszállva anyja akaratával, Antal bátyjával ellentétben egy évet sem végzett el a jogi egyetemen Bécsben, amikor hivatalosan is a képzőművészetnek szentelve az életét, felfogadta magántanárának a neves osztrák biedermeier festőt Ferdinand Georg Waldmüllert. Mai szóhasználattal éve, ő lett a fiú mentora, aki néhány évvel később a húsz éves fiút maga helyett küldte, hogy szolgáljon az orosz cár öccsének, mint a cár unokahúga, Katalin hercegnő magántanára.01_lermontov_demonahoz_nemzetikonyvtar.jpgZichy Mihály kaukázusi illusztrációja A Démonhoz

I. Miklós érdekes, ambivalens szerepet játszott mindkét művész életében. Lermontov Puskin-halálára írta meg 1837-ben A költő halála című művét, amely a cári udvar felelősségét tárgyalja Puskin halálának kapcsán, cáfolva az öngyilkosságot. A költemény megjelenése után Lermontovot elkapták, de a cár megkegyelmezett neki, ezért nem ítélték el, csupán száműzték őt, neki többé nem volt felhőtlen viszonya az uralkodóval. A száműzetés Zichy esetében csak a cári udvarból történt, aminek körülményeit több legenda övezi. Elképzelhető, hogy a fiatal rajztanárt azért mentették fel hivatalából, mert túl szoros kapcsolatba került a hercegnővel, de sokkal valószínűbb az a nézet, hogy Zichynek nem tetszett, hogy I. Miklós jelentős szerepet vállalt az ekkor zajló magyar szabadságharc leverésében.

01_zichymihalyonarckep1840_nemzetikonyvtar.jpgZichy Mihály: Önarckép, 1840, forrás: Zichy Mihály élete és munkássága: 1827-1906 / Berkovits Ilona – Budapest : Akadémiai Kiadó, 1964

A siker Zichyt és Lermontovot is Szentpétervárott érte el. A költő kadétiskolát végezve kezdetben a testőr huszárezred tisztje, majd lovashadnagy lett, így került be a pezsgő, szentpétervári társasági életbe. Hamarosan a közönség is megismerhette Lermontov korai verseit, aminek egy része száműzetése ideje alatt a Kaukázusban született. Zichy is a tisztekkel kialakított jövedelmező kapcsolatai révén tett szert a „cári udvari örökös tagságra”, amikor portréfestést is vállalt Wenninger fotográfusnál, és dagerrotípiák retusálásával biztosította megélhetését havi 90 rubel fizetésért. Az első kevéssé sikeres próba után Zichy, még többször visszatért a cár udvarába, összesen négy uralkodó mellett dolgozott személyes festőként, megörökítve azok mindennapi életét. Az igazi orosz sikert II. Sándor cár koronázási albumának illusztrálásával érte el, ennek folyományaként 1858-ban az Orosz Művészeti Akadémia tagjává választották és 1859-ben Őfelségének, az Imperátornak udvari festője címet kapott.

01_zm_keszitette_tanitvanya_mary_nemzetikonyvtar.jpgZichy Mihály tanítványa, Mary által készített portréja

A kor és családjuk elvárásának megfelelően, mind Lermontov, mind Zichy már fiatalon magas szinten beszélt angolul, franciául, németül, latinul, így a költő – a pályája csúcsán lévő Puskin alkotásai mellett – már fiatalkorában megismerkedett a lírájára nagy hatást gyakorló Byron költészetével is. A dacos ifjúban ekkor még gyakran támadtak disszonáns érzelmek nagy példaképei iránt, a következő versben például elhatárolódik attól, hogy Byron örökösének kiáltsák ki:

„Nem Byron, más vagyok. Ha lángol
bennem a szó s égnek lobog,
Mint ő, vészverte, büszke vándor,
de én orosz lélek vagyok…”

Lermontov: Nem Byron vagyok…, 1832., Szabó Lőrinc fordítása Magyar Elektronikus Könyvtár

Zichy ifjúkorában inkább Voltaire és Rousseau műveit, Schiller drámáit forgatta, de mint ismeretes, felnőtt korában olvasta Byront, Puskint, Gogolt, és Lermontov művei mellett, az ő alkotásaikat is lelkesen illusztrálta az 1880-as évektől Szentpétervárott.

Szűts-Novák Rita, a kiállítás kurátora

#zichy #exhibition #painting Zichy-kiállítás

komment

„az alkotás azért több, mint fotózgatás vagy egy-egy sikerült kép”

2016. október 07. 08:52 - nemzetikonyvtar

Irodalmi és kultúrtörténeti programsorozatunk, a Könyvtárlat idén a Testes Évad jegyében zajlik, következő állomása, „testrésze” a TEKINTET. Mire és hogyan TEKINT a fotóművész, ha fényképez? Főként, ha portréalanya maga is művész? Erre a kérdésre is keressük a választ az MTI számos hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett fotóművészével, Czimbal Gyulával 2016. október 13-án 17 órától a könyvtárban.

Czimbal Gyula 1958-ban született Budapesten. Érettségi után a Magyar Távirati Iroda fotószerkesztőségében helyezkedett el, mint világosító, majd elvégezte a fotós szakiskolát. Közben a legnagyobb fotóművészek mellett sajátíthatta el szakmája mesterfogásait. Ekkor főképp kulturális témák feldolgozásával foglalkoztak: színészeket, festő-, szobrász- és zeneművészeket, színházi előadásokat fényképeztek, ami meghatározta későbbi érdeklődését. Ezt követően az MTI fotóüzletkötője lett. Számtalan szerkesztőség fotórovatának munkájába nyert beletekintést. Itt igazi műhelymunkával, sokféle stílusú, nézetű, műfajú fotográfussal ismerkedett meg. A MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémián képszerkesztőként képezte tovább magát, majd tanítani kezdett a Matild Média iskolában. 2011 óta az MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap munkatársa, a Fotóarchívum képszerkesztője. Hazai és nemzetközi művész- és sajtófotó pályázatok rendszeres díjazottja. 2008-ban elnyerte az MTI Év fotóriportere díjat. A Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagja.


Sajtó-foto.hu

A fotózás a vizuális művészetek egyik legérzékenyebbike, hiszen művelője minden művésznél inkább „ki van szolgáltatva” a látható világnak. A természet és az épített környezet észrevételére, emberekkel való találkozásokra „szorul”, hogy alkothasson. Az észrevevés pillanatát ugyanakkor intenzív szellemi és érzelmi tevékenység előzi meg, majd kíséri, hogy a „témából” igazi művészet legyen. Pedig fotózni – gondoljuk – mindenki tud…

Czimbal Gyulát kérdeztük.

Nehéz volt cipelni a nagy fotósok cuccait a Magyar Távirati Irodában?

Czimbal Gyula: A cipekedés szó szerinti volt, mert mint világosító, tényleg a táskák halmazával, bennük komoly fényképezőgépekkel „rohangáltunk”. Nálunk, az MTI Fotóban szinte mindenki nagy volt a maga szakterületén. 

Mi volt a legfontosabb tapasztalata, és volt-e olyan, amit akkor megfogadott, hogy nem csinál a nagyok után? 

Czimbal Gyula: Mindenkitől nagyon sokat tanultam, a protokollosoktól a sportfotósokon át a kultúrásokig. Tolonganak a személyes élmények, egy-egy fotózásra visszaemlékezve, akad köztük nagyon humoros emlék is. Magam számára azt vontam le tanulságul, hogy a személyesebb „hangvételű” anyagokat nem lehet kilóra készítenem.

Az alkalmazott fotós a megrendelő által elképzelt képet mennyire tudja befolyásolni?

Czimbal Gyula: A „megrendelő” már eleve azt a fotóst választja ki – szerintem – akit alkalmasnak talál az elképzelései megvalósításához, akivel tud együtt dolgozni és feltételezi a rugalmasságát. Ez a rugalmasság persze kölcsönös kell, hogy legyen. A „megrendelőnek” elképzelése van, a fotósnak érzéke, gyakorlata és tudása van, hogy az elképzelt képet megvalósítsa.

sipos_barbara.jpgSípos Barbara festőművész alkotásaival. Fotó: Czimbal Gyula.

Különleges képei a művész és a művek lefotózása egy kockába. Gondolt-e arra, hogy ún. átlagemberek műveit is lefotózza hasonlóképpen?

Czimbal Gyula: Rendszeresen fényképezek un. „átlagembereket”, hiszen nagyon nagy többségünk ebbe a kategóriába tartozik. Így nincs különbség, és nem is szeretnék különbséget tenni személy és személy között.

Van-e kompakt gépe, fotózik-e az egyre jobb minőségű mobilokkal?

Czimbal Gyula: Nincs kompakt gépem. Sok barátom hord magánál ilyent, hogy szükség esetén gyorsan tudja használni. Nálam mindig ott a gépem. Néha fényképezek mobillal is, elég ritkán, de nagyon érdekes a végeredmény.

Czimbal Gyula legújabb tükörreflexes képei

Ma már mindenki fotós, írja az Internet, érdemes-e még tanulni fotózást, vagy a jó szemű mobilosok úgyis megcsinálják a legjobb képeket, mégha azt sem tudják, mi az, hogy rekesz?

Czimbal Gyula: Igen. Szinte mindenkinek van, akár több gépe is és mobilja is, sok ember filmezni és fotózni is használja ezeket. A fotografálás megtanulásában – és ezért is ajánlom a tanulást, akár egy „mester” véleményére hagyatkozást – nemcsak a komponálás, a technikai felkészültség a nagy, hanem a másik emberhez való közeledés is, ha személyt fényképezünk. De mint az első részben is utaltam rá, az alkotás – bármilyen műfajban is dolgozik az ember – azért több, mint fotózgatás vagy egy-egy sikerült kép.

KönyvTÁRlat: A festők és a fotográfus – Czimbal Gyula 2016. október 13-án 17 órától!

 

KönyvTÁRlat: A festők és a fotográfus - Czimbal

komment
Címkék: czimbal gyula

Az Aradi vértanúk albuma

2016. október 06. 10:44 - nemzetikonyvtar

Az aradi vértanúk emléknapja – Gróf Batthyány Lajos kivégzésének napja – nemzeti gyásznap

Az Aradi vértanúk albumát Arad város közönsége és az Aradi Kölcsey-Egyesület megbízásából a Franklin Nyomda (később a Lampel R. – Wodianer F. és Fiai) jelentette meg 1890-ben. A reprezentatív album Arad kultuszáról tanúskodik: a kor jelentős szerzőinek (Palágyi Lajos, Marczali Henrik, Irányi Dániel) szövegeit neves képzőművészek (Magyar-Mannheimer Gusztáv, Benczúr Gyula, Jendrássik Jenő, Baranszky Emil László) több mint száz kisebb képe és rajza illusztrálja.

aradi_vertanuk_albuma_nemzetikonyvtar.jpgAradi vértanúk albuma. Szerk. Varga Ottó, Budapest, Arad sz. kir. város, 1890. Címlap. – Törzsgyűjtemény. Kossuth Lajos könyvtára. Jelzet: 2642

A dokumentum a tizenhárom aradi vértanú arcképes leírása mellett a vonatkozó esemény egyéb szereplőit mutatja be, valamint a szóban forgó helyeket, a szabadságharc hadi felszerelését, a vértanúk különböző múzeumokban tárolt ereklyéit, és az aradi vértanúk emlékszobrát, amely mellé irodalmi emlékként hozták létre az albumot.

Az emlékalbum facsmileként közli a felkért híres kortársak leveleit, többek között Klapka György válaszlevelét és Kossuth Lajos üdvözletét, amely sok ponton megegyezik az aradi vértanúk emlékműve felavatására szánt ünnepi beszédével, amelyet 1890. október 20-án Turinban rögzítettek fonográfhengerekre.

 Az aradi vértanúk emlékszobrának avatási ünnepségén az agg és emigrációban élő Kossuth nem vehetett részt, de hagyatékában fönnmaradt az a pálmalevél, melyet Arad polgármestere, Salatz Gyula küldött neki a koszorúk egyikéről.

kossut_arad_palmalevel_nemzetikonyvtar.jpgPálmalevél az aradi vértanúk emlékszobra avatási ünnepségének (1890. okt. 6.) egyik koszorújáról, melyet Arad polgármestere, Salatz Gyula küldött az emigrációban élő Kossuth Lajosnak. Kossuth-gyűjtemény

Az emlékalbum Kossuth könyvtárában fennmaradt példányának 65. oldalán Kossuth kézírásos széljegyzete olvasható, melyben a könyv egyik állítását cáfolja egy Damjanich János tábornok által levezényelt hadmozdulattal kapcsolatban. A könyv állítása szerint Damjanich „Bem helyzetéről értesülve, – mert Erdély visszafoglalásának nagy fontosságát belátta, – határozott utasítása és saját érdeke ellenére, Bemnek jelentékeny segélyosztagot küldött és saját hadtestét gyöngítette, egyedül a maga felelősségére.” Kossuth széljegyzete szerint „ez tévedés, én rendeltem. Damjanich teljes készséggel engedelmeskedett rendeletemnek.”

kossuth_marginalia_aradi_vertanuk_albuma_65_nemzetikonyvtar.jpgKossuth széljegyzete a Damjanich Jánosról szóló megemlékezésben. In. Aradi vértanúk albuma. Szerk. Varga Ottó, Budapest, Arad sz. kir. város, 1890. 65. o. – Törzsgyűjtemény. Kossuth Lajos könyvtára. Jelzet: 2642

A hat kiadást megért album Zichy Mihály, Munkácsy Mihály, Benczúr Gyula képeit is közli, melyek közül a vitathatatlanul legszebb kompozíciók Zichy Mihály művei, a Múlt és a Jelen címet viselő képek.

Szerk.: Mann Jolán

Az Aradi vértanúk albuma megtekinthető az október 28-ig nyitva tartó Zichy megrajzolt hősei című kiállításunkon. 

Tavalyi blogbejegyzésünk Az aradi vértanúk emléknapján: A magyar Golgota

komment

90 éve hunyt el Jászai Mari

2016. október 05. 05:41 - nemzetikonyvtar

Ez év januárjában emlékeztünk Blaha Lujzára halálának 90. évfordulóján. Most, a pályatárs-kortárs Jászai Mari elhunytának napján, ismét az előző századforduló körüli évtizedekre esik pillantásunk. Jászai és Blaha Lujza egyazon esztendőben született és halt meg – mintha szimbolikus volna az életüket keretező két évszám: 1850 és 1926.

Jászai Mari a magyar színjátszás legnagyobbnak tartott tragikája volt, az önerejére építő nő példája sokak számára.

Kripl (Krippel) Mária Anna, a Komáromhoz közeli Ászáron élt szegény iparoscsalád gyermek leánya pesztonka (ma úgy mondanánk, babysitter) volt és Bécsben cseléd. Pesten sörmérő csaposként dolgozott, majd cirkuszosokhoz csatlakozott. Aztán a königgrätzi csatában – amikor 1866 nyarán az osztrákok döntő vereséget szenvedtek a poroszoktól – markotányosnő volt, kitéve a katonák erőszakoskodásának. Hazatérve a háborúból, a tizenhat éves Mari Székesfehérvárra szökött, Hubay Gusztáv ott állomásozó színtársulatához. Előbb kis szerepeket kapott, de hamarosan már Budán, majd Kolozsváron lépett föl.

Hivatalosan mindössze két évig tartott házassága Kassai Vidor komikus színészhez kötötte, akinek mesterségbeli segítségére ekkor, barátságára később is számíthatott. Utóbb nem ment újra férjhez, bár kapcsolatai nyilvánosan ismertek voltak, különösen a Feszty Árpáddal, vagy a költő Reviczky Gyulával folytatott viszonyai. Naplója tanúsága szerint (ami Dérynéével ellentétben valóban a szerző aktuális bejegyzéseiből szerkesztve került kiadásra először a halála utáni évben) elsősorban Petőfi alakja és szelleme, Shakespeare, valamint a legnagyobb magyar, Széchenyi István gondolatai voltak hatással rá minden idők nagy férfiúi közül. Nagyasszony volt. Erős, önálló, de magányos és meg nem alkuvó.

„Én a magam részére Petőfi „Szinész dalát” tizparancsolatnak tüztem ki magam elé még gyermeklélekkel és ahhoz szabtam az életemet. (Nem ujkeletü hódolat ez.) »Minden művészetek fején a korona a mi művészetünk.«
Ezt ő akkor hitte, mikor mondta, mert érezte, hogy mennyifélét kellene a jó szinésznek tudni. És ez igy is van. A szinészetnek valamennyi művészetre szüksége van és valamire való szinész meg is lopja valamennyit, mint a méh a mezők valamennyi virágát.
De mikor én azt a szárnyas, büszke mondást a zászlómra irtam, szentirásnak tartottam, hozzá szabtam az életemet, nem csoda hát, hogy annak javarésze magammal való örökös elégedetlenséggel folyt le. Tökéletes akartam lenni és mindent akartam tudni.”


Jászai Mari: Egy színészlélek. In uő: A tükröm. Budapest, 1909. József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület, 213–214. o.

Jászai 1872-ben szerződött a Nemzeti Színházhoz, s mindvégig tag maradt, igaz, a színház művészi válságkorszakában egy évadra – provokáció gyanánt – a Vígszínházba ment át (1900-ban). Amikor visszatért a Nemzetibe, örökös tagsággal tüntették ki, hogy mindenképpen ott tartsák. Első szerepe a Kerepesi úti színpadon 1872-ben, 22 évesen a Bánk bán Gertrudisa volt.

02_gertrudis_nemzetikonyvtar.jpg

Jászai Mari Gertrudis szerepében Katona Bánk bánjából. Nemzeti Színház, 1890-es évek. Erdélyi felvétele. A szerepet Jászai 1872. ápr. 3-i nemzeti színházi debütálásától játszotta

S már fiatalon eljátszotta azokat a nagy világirodalmi szerepeket, melyekért és melyekkel az érett színésznőknek is meg kell küzdeniük. Elektrát játszotta, Antigonét és Shakespeare-szerepeket. Gonerilt a Lear királyban, Capuletnét a Rómeó és Júliában, Hyppolitát a Szentivánéji álomban és Portiát, A velencei kalmár hősnőjét. Királynőket játszott, ő volt Margit, Lady Macbeth, Kleopátra, Katalin és Constantia. Jászai Mari volt az első Mirígy és az első Éva.

05_eva_nemzetikonyvtar.jpg

Jászai Mari az első Éva Madách Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóján. Nemzeti Színház, 1883. szept. 21. Éva a párizsi színben. Strelisky felvétele

Kora híres és népszerű szerzőjéhez, Ibsenhez személyes szálak fűzték. Szinte még kamasz csodálója, Szomory Dezső neki írta a Nagyasszonyt. Pályája végén már inkább szavalati esteket tartott.

És írt. Pontosan elemző, mélyen látó és érző íróként. Nemcsak naplót, de könyveket, cikkeket, tanulmányokat. És olvasott. S mert beszélt németül, angolul, franciául, olaszul, görögül is, hát fordított. Például Ibsentől a John Gabriel Borkmannt. Minden érdekelte, a színház, az esztétika, a technika új csodái, a lélektan, a politika.

Jászai elkötelezettje volt a nemzeti színjátszásnak, s miután színháza egyik ideiglenességből a másikba zuhant a századfordulón és utána, majd 1908-ban a régi házat is el kellett hagyniuk, a bontás alatt álló első Nemzeti Színház köveiből megépíttette sírját a Kerepesi temetőben (ma Fiumei úti Nemzeti Sírkert). A halotti emlék 1913-tól várta a színésznőt, aki végül 1926. október 5-én lelt benne nyugalmat.

2016. szeptember 27-én arról tudósítottak a hírszolgáltatók, hogy Jászai halotti maszkjának egy másolata Ráckevei Annától a debreceni Déri Múzeumba került. Ráckevei Anna 2012-ben bújt Jászai bőrébe és lelkébe a Jászai című előadásban. (Jászai Mari naplói és Borbély Szilárd A nagy Jászai című drámája alapján színre alkalmazta Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert. Bem. 2012. május 4. Debrecen, a Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínpada). Jászai Mariról újabban Menszátor-Héresz Attila (Jászai – monodráma. Író-dramaturg Sediánszky Nóra, rendezte Menszátor-Héresz Attila. Bem. 2007. április 27. Spinoza Színház.) és Lázár Kati (Kripli Mari. Írta-rendezte Lázár Kati és Gyalog Eszter. Bem. 2014. november 15. Spinoza Színház.) mutatott be önálló előadásokat.
Nevét neves színházi elismerés (Jászai Mari-díj) és a Tatabányai Jászai Mari Színház viseli.

Jászai Mari nem szép volt, de sugárzó. Ösztönös tehetség volt, de kezdettől önképzéssel fejlesztette tudását és képességeit, kiemelkedő lélektani realizmussal hitelesítette szerepeit, az antik hősnőket és Shakespeare történeti vagy fiktív figuráit épp úgy, mint a kortárs nőalakokat. Ugyanakkor nem formált sosem hétköznapi vagy értéktelen, érdektelen nőket – sem a színpadon, sem a civil életben. Ő volt a legtökéletesebb tragika.

Sirató Ildikó

komment

Egy talált tárgy megtisztítása

2016. szeptember 30. 09:54 - nemzetikonyvtar

Sok könyvtáros és könyvtárrajongó szíve kezd el hevesebben verni, ha előkerül egy régi papírosra írt vagy nyomtatott katalóguscédula. Ez a forma megszűnőben van. Elvétve még katalógusszekrények is vannak könyvtárakban, láttunk már olyat, hogy zoknit tárolnak bennük papírcédula helyett.
Mert az idő halad, gyorsan szaladsz, manapság már telefonon is nézhetjük a könyvtári katalógusokat, el is jutottunk az elektronikusan rögzített katalógusrekord-nosztalgia korába. Az ELTE Egyetemi Könyvtár 20 éve vezette be elektronikus katalógusát, 5 évvel ezelőtt azonban lecserélte egy másikra. Hová lettek a régi rekordok? Természetesen áttöltötték az új adatbázisba, de mégis az akkori eszköz, amin tárolták a könyvek adatait, nincs meg. Pár képernyőkép lappang azért még valahol.
Itt az első online rekordra való emlékezés, ami azért is különleges, mert az Egyetemi Könyvtár legrégebbi nyomtatványának „ecédulája” a nosztalgia tárgya.

Farkas Gábor Farkas írása.

Még idén áprilisban gondoltam arra, hogy megkeresem az első régi könyves rekordomat. Természetesen a rekordot elsöpörte már a digitális nagytakarítás, de egy képernyőkép még őrzi az 1996-os állapotot (amit, úgy tűnik, 2004-ben javítottam valamelyest). Egy feszes rendrakás a merevlemezemen, és elő is került ez a kép.

ant.JPG

rekord: A dokumentum formai és tartalmi adatait géppel olvasható formában, mezőkbe és almezőkbe rendezve tartalmazó tétel. Katalógus vagy bibliográfia számára készülő, a dokumentum formai és tartalmi adatait szabvány által előírt sorrendben és formában tartalmazó, besorolási adatokkal kiegészített tétel. 

1996 áprilisában még nem létezett számunkra a mai internet az ELTE Egyetemi Könyvtárában. Nem volt e-mailem (ezt valamikor 1996 őszén kaptam a zseniális pine programmal), telnet és gopher jelentette a kapcsolatot egy OS/2 warpon futó gépen (a merevlemeze elérte az egy gigát, de ez nem biztos) és talán volt Yahoo, de olyan lassan töltődött be, hogy előtte feltettük a kávét a rezsóra (we like our Internet slow, okay?).

Látszik, hogy a bibliográfiai fájlt 1996. április 26-án hoztam létre, ez érdekes, mert ez egy pénteki nap volt. A kutatónapomon, ami mindig erre a napra esett, lejártam Szegedre tanítani: a könyv művelődéstörténete volt a téma a régikönyv szakosoknak. Ám az is lehet, hogy akkor már vége volt ennek a korszaknak, és éppen ez volt az első „szabad” péntekem 1991 óta, s talán azért vágtam bele a rekord létrehozásába, mintegy új életet kezdve.

Volt előzménye a történetnek. 1995 őszén a kézirattárból a tájékoztatóba kerültem, ahol egy fiatal sráccal – szintén Szegeden végzett – Barabás László Barnával azon tanakodtunk, hogyan lehetne egy régi könyves adatbázist létrehozni. Pár héttel később egy konferenciát rendezett az Országos Széchényi Könyvtárban a XVI-XVIII. századi könyvek számítógépes feldolgozásának problémáiról a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Társadalomtudományi szekciója. Az alábbi vicces mondattal kezdődött az előadásunk: „Nemcsak a könyveknek, hanem az őket őrző könyvtárosoknak is megvan a sorsuk.” Az előadásunk egy adatbázis lehetőségéről szólt, amely az Egyetemi Könyvtár legrégebbi állományát szándékozott informatikai módszerekkel feldolgozni.

Az Egyetemi Könyvtár integrált rendszere, a Horizon egy Sybase adatbázisban tárolja az adatokat, amelyeket OS/2 vagy Windows98 vagy Windows NT operációs rendszer alatt működő kliensekkel lehet elérni. A bibliográfiai adatokat USMARC formátumban kell rögzíteni. Ez lehetővé teszi mind a modern, mind a régi nyomtatványok adatainak rögzítését és visszakereshetőségét. Az olvasók részére egy egyszerű, Windows 3.1 alatt futó OPAC szolgál keresőfelületül. A program kezeli a bibliográfiai rekordok közötti kapcsolatokat, valamint a bibliográfiához csatolt egyéb fájlokat. Így teremtődik meg az a lehetőség, hogy képfájlokat kössünk a bibliográfiához. A csatolt képek az adott gépen a rendelkezésre álló (ez minden számítógépen változó) programmal automatikusan meg tudja jeleníteni.
A modern könyvekhez képest a régi nyomtatványok feldolgozása – speciális tulajdonságaik miatt – elkülönítve történt, más lelőhely azonosítóval, hiszen a kötetek fizikailag is külön tároljuk. Az előkészítő szakaszban számos kérdés vetődött fel, többek között a nevek egységesítésének problémái, a régi nyomtatványok tárgyszavazása, speciális jegyeinek (kötésére, tulajdonosaira, használatára vonatkozó adatok) feltárása és megjelenítése. Megoldást kellett találni az adatelemek visszakeresésére.
Az alaprekord mezőihez továbbiakat kellett illeszteni. 1997 májusától kezdődött el a rendszer feltöltése, jelenleg 300 régikönyv található már a RARE elnevezésű lelőhelyünkön. 


Virtuális Régi Könyvtár és az Egyetemi Könyvtár régi könyvei. Networkshop Gödöllő, 2000. április 18 - 20. – Networkshop

Az Egyetemi Könyvtár – ezt talán nem tudja mindenki – jó pár évtizeddel idősebb a Pázmány Péter esztergomi érsek által alapított nagyszombati intézménynél. Dümmert Dezső már az 1960-as évek elején felfigyelt arra, hogy több 15–16. századi nyomtatvány címlapján különös szövegek szerepelnek: a különböző jezsuita rezidenciák és kollégiumok tulajdoni bejegyzései. Világossá vált számára, hogy a nagyszombati, znióváraljai és vágsellyei jezsuita könyvtárak darabjaira épült fel az 1635-ben alapított egyetem könyvtára. A kutatások alapján 1561-re teszik a Ferenciek terén álló könyvtárpalota gyűjteményének a megalapítását, tehát jóval hét évtizeddel megelőzően már létezett a bibliotéka, amelynek egyes darabjait még ma is őrzi a könyvtár.

A rekord is ezt a történeti réteget kívánta megjeleníteni: a 651-es mezőkben szerepel időrendi sorrendben a tulajdoni bejegyzések feloldása és értelmezése. Ráadásul két ősnyomtatvány összekeveredése révén sikerült rendet tenni abban a kérdésben, hogy melyik könyv a legrégebbi ismert darabja az Egyetemi Könyvtárnak, magyarul melyiket őrzi a legrégebb óta. Sokat változott azóta a régi nyomtatványok feltárása – hála Istennek – egyes mezők nem rendeltetésszerű használata ma már sikeretelen amicus-vizsgát vonna maga után, de talán jól tükrözi a 20 évvel ezelőtti kísérletező világunkat.

A rekord mai szövegének részlete és képernyőképe a katalógusban:

FMT     BK
LDR          cam  2200157 c 4500
001     000415098
005     20150326112723.0
008     071128s1487    it     fr     000 0 lat d
0248    |a HCR_5194
0248    |a GW_6841
0248    |a CIH_995
040     |a ELTE
0410    |a lat
090     |a LIV_a
1001    |a Cicero, Marcus Tullius |d Kr. e. 106-Kr. e. 43
24510   |a Epistolae ad familiares |c Marcus Tullius Cicero
260     |a Venezia |b Andreas de Paltaszichis |c 1487 |g 18. Jun. 1487
300     |a 206 fol. |c 32 cm
562     |a A nyomtatványból 2 folio hiányzik
563     |a Félbőr kötés a XIX. századból
584     |a Margináliák
7001    |a Ubertino da Crescentino |d ca 1405-1500 |4 comm.

cic.JPG

Farkas Gábor Farkas

A poszt címének forrása: Tandori Dezső: Egy talált tárgy megtisztítása

komment

A Todoreszku−Horváth-könyvtár sorsa az OSZK-ban

2016. szeptember 23. 07:46 - nemzetikonyvtar

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 8., utolsó rész.

Horváth Aranka 1919. december 4-én, tehát már egy héttel Todoreszku halála után hivatalosan is bejelentette a Nemzeti Múzeumnak a „Dr. Todoreszku Gyula és neje Horváth Aranka Régi Magyar Könyvtára” elnevezésű gyűjtemény örök letétként való adományozását.

„Boldogult férjem, néhai Dr. Todoreszku Gyula már életében többízben kinyilatkoztatta azt a szándékát, hogy „hungarica” könyvgyűjteménye, melyet közel 40 év fáradságos munkájával összegyűjtött: halála után az Országos Széchényi könyvtárban foglaljon helyet.”

Maga az adománylevél viszont csak 1920. január 6-án kelt, mert a bonyolult jogi feltételek teljesítéséhez idő kellett. Az adományozó legfontosabb kikötései a következők voltak:

„Az adományozott gyűjtemény a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárában »Dr. Todoreszku Gyula és neje szül. Horváth Aranka könyvtár« elnevezés alatt egy külön − éspedig a Széchényi-terem mellett levő − teremben, együttesen helyeztessék el oly módon, hogy az általam adományozott gyűjtemény egyes kötetei, avagy adományom más része más gyűjteményben el nem helyezhető, át nem ruházható, be nem olvasztható, − viszont ezen gyűjtemény elhelyezésére szánt, illetve lekötött terembe más gyűjteményből eredő vagy másnemű bármily könyv elhelyezhető ne legyen s ezen könyvgyűjteményből a könyvtáron kívüli használatra semmi ki nem adható. [...] Az örökletéteményként kezelendő és általam adományozott gyűjtemény fejlesztésére és gyarapítására bizonyos − később meghatározandó és a hagyatéki eljárás eredményétől függő − jelentékeny összeggel is hozzájárulni kívánok s emellett a könyvgyűjteményen kívül átadni óhajtom [...] a könyvtár elhelyezésére szánt könyvszekrényeket, tartályokat és bútorfélét, s általában azt az általam meghatározandó miliőt, melyben néhai férjem ezen könyvtár létrehozásában dolgozott − élt és munkálkodott.”

A pénzbeli támogatás összegét Horváth Aranka 1921. február 7-én kelt levelében évi 10 000 koronában jelölte meg. Infláció lévén, ez az összeg állandóan emelkedett, így 1922-ben már 138.629 koronát fordított a gyűjtemény gyarapítására és a berendezésre.

A könyvtár átvételéhez 1920. január 3-án fogtak hozzá, de csak március 1-jén fejezték be. A pontos lajstromozást és gondos csomagolást személyesen Melich János vezette Todoreszkuék Népszínház u. 36. szám alatti, az egész első emeletet elfoglaló lakásában. A 46 ládába csomagolt gyűjtemény átszállítása a Múzeum épületébe 1920. március 22-én történt, május 14-én pedig megérkeztek a könyvszekrények és az egyéb bútorok is. A hivatalos átadásra november 17-én került sor, amikor Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter, Pekár Gyula államtitkár és Czakó Elemér miniszteri tanácsos kíséretében a kormány nevében átvette özv. Todoreszku Gyuláné Horváth Arankától a rendkívül értékes könyvtárat.

A Todoreszku−Horváth Könyvtár először értékéhez méltatlan helyen szorongott a Nemzeti Múzeum épületében a földszint (nyugati szárny) két szobájában. Véglegesnek szánt elhelyezésére csak 1927-ben került sor, amikor a Széchényi-teremmel szomszédos 100 m2 területű, ún. kiállítási teremben kapott helyet. Emiatt kiürítették a zenei anyagot és a háborús-forradalmi gyűjteményt. A belső átalakítás költségeit az adományozó vállalta magára. A mennyezet fehér stukkódíszétől kezdve az amerikai tölgyfaszekrényekig minden megújult a teremben, amelyben a könyvtár legszebb darabjait kiállításszerűen helyezték el.

todoreszku_terem_nemzetikonyvtar.jpgA Todoreszku-terem a Nemzeti Múzeumban

A nagy értékű anyag feldolgozása sem váratott sokáig magára: 1922-ben Akantisz Viktor publikálta a könyvtár leltárszerű katalógusát, majd Pukánszkyné Kádár Jolán − aki hivatalból irányította a gyűjtemény szakszerű felállítását is − mutatta be 1929−1930-ban (négy közleményben) a gyűjtemény unikumait a Magyar Könyvszemlében.

A Todoreszku−Horváth-Könyvtár nagyobb változáson esett át, amikor 1928 júniusában 20 kéziratát és 10 ősnyomtatványát 40 RMK-másodpéldányra cserélték az OSZK állományából. A második világháború idején a gyűjtemény felügyeletét Bartoniek Emma látta el, ahogy a Kézirattár, az RMK-, és az Apponyi-gyűjteményét is. Mivel nem menekítették külföldre, szerencse, hogy az 1945-ös akna-, illetve bombatalálat, amely a Todoreszku-termet érte, nem okozott kárt benne. 1945 májusa után az anyag a Régi Magyar Gyűjtemények Tára gondozásába került, melyet Varjas Béla vezetett.

1947-ben Tolnai Gábor bejelentette a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának, hogy „az Országos Széchényi Könyvtár Széchényi-terme a háborús károsodás következtében annyira megrongálódott, hogy az abban elhelyezett Régi Magyar Könyvtár anyaga most, a ládákból való kicsomagolás után hely nélkül maradt. Minthogy ezen igen értékes anyag elhelyezésére más lehetőség nem volt, ideiglenesen a Todoreszku-teremben, a Todoreszku-gyűjtemény anyagába osztottuk be. […] A régi Magyar Könyvtár anyagának a Todoreszku gyűjteménybe való beosztása azonban csak látszólag bontja meg a Todoreszku-gyűjtemény egységét, tulajdonképpen az továbbra is megbontatlan, önálló egységet képez.”

todoreszkuterem1953nemzetikonyvtar.jpgTudományos olvasóterem a Todoreszku-teremből 1953.

Az 1950-es években a könyvtár új szervezeti felépítést kapott, ezzel megszűnt a Todoreszku-gyűjtemény önállósága, a Todoreszku-teremből tudományos olvasóterem lett, a könyvtár pedig a Régi Nyomtatványok Tára raktárába került. Innen 1977-ben adták át a Todoreszku gyűjtemény nem RMK-anyagát a törzsgyűjteményi raktárnak, ahol ezt ma is elkülönítve őrzik. A Régi Nyomtatványok Tárában maradtak az ősnyomtatványok, az 1711 előtt megjelent régi magyar nyomtatványok (RMK), a ritka kalendáriumok, a cirillika-gyűjtemény, valamint a vízjelek gyűjteménye, melyet Fazakas József, a Régi Nyomtatványok Tára egykori munkatársa tovább gyarapított.

todoreszkuterem1983bannemzetikonyvtar.jpgTudományos olvasóterem 1983-ban

Legutóbb a vízjelek és a román nyelvű nyomtatványok kapcsán irányult újra a gyűjteményre a kutatás fokozottabb figyelme, de a többi állományrészt is folyamatosan használják a kutatók, jelezve, hogy a nagylelkű adomány máig kimagasló értéke nemzeti könyvtárunknak. Létrehozóinak és adományozóinak adósai vagyunk.

Varga Bernadett

komment

Akantisz Viktor (1864−1943)

2016. szeptember 22. 07:37 - nemzetikonyvtar

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 7. rész

A restaurálás, kiegészítés és köttetés munkájával alakította a gyűjteményt a Todoreszkuval csaknem egyidős Akantisz Viktor. Jogot és filozófiát tanult a pesti egyetemen, majd íróként és grafikusként tartotta fenn magát. Különös egyéniség, autodidakta és ezermester, író, bibliográfus, grafikus, festő, könyvrestaurátor és könyvkötő volt. Magát elsősorban művésznek érezte, akinek nem jutott osztályrészül a kellő érvényesülés. Jóformán egész Nyugat-Európát bejárta s a nyugati világnyelveket többé-kevésbé elsajátította.

akantisz_viktor_onarckepe_nemzetikonyvtar.jpgAkantisz Viktor önarcképe

Írói minőségben első műve, Pompadour marquise életrajza 1889-ben Fréron A. V. álnéven jelent meg. Ezt követte A klasszikus ókor legszebb hősmondái Schivab, Stoll és mások nyomán című kompilációja, majd A sakkjáték kézikönyve Rozsnyai Károllyal közösen. Rozsnyai Gyors nyelvmestereinek sorozatában német, francia, angol, olasz, orosz, spanyol, japán, lengyel, cseh, török és portugál nyelvtanokat írt, a bűnügyi regénytár számára Conan Doyle műveit fordította. Később Az olaj festészet, majd A vízfestés alapvonalai című műveket publikálta. Ezeket nagy szünet után követte 1922-ben a Todoreszku-gyűjtemény leltár-szerű katalógusa.

Közben grafikusként is alkotott: többek közt saját műveit, Petőfi A helység kalapácsa című költeményét és Vargha Damján imakönyveit illusztrálta. 1900-ban kötött ismeretséget Todoreszku Gyulával s ettől fogva kapcsolódott be a Todoreszku-könyvtár fejlesztésébe. 1910-ben megszakadt írói tevékenysége, ekkortól lett Todoreszku állandó alkalmazásában álló restaurátor és könyvkötő, ami bőkezűen biztosította megélhetését.

Todoreszku halála után az özvegy az adománylevél 5. pontjában gondoskodott Akantisz sorsáról:

,,ez ne csak holt komplexum maradjon, hanem tovább fejleszthető s emellett folyton kellően gondozható és fenntartható legyen, − ezért kérem, hogy boldogult férjem, volt munkatársát, Akantisz Viktor Urat a Magyar Nemzeti Múzeum személyzete létszámában az általam adományozott, létesíteni kívánt könyvtárnál megfelelő alkalmazásban rendszeresíteni méltóztassék.”

A Széchényi Könyvtár elsősorban az adományozott gyűjtemény gondozására alkalmazta Akantiszt 1920. augusztus 10-én. Minthogy a tisztviselői státusba beilleszthető nem volt, egy sajátos, csak az ő személyére szóló címet adtak neki: ,,könyvművészeti előadó” lett. A Todoreszku-gyűjtemény első, ideiglenes felállítását ő végezte. Később a könyvtár könyvkötői és restaurátori munkára osztotta be. A nehéz természetű Akantisz és a kötészetet vezető Kiss Erzsébet közt nem volt harmonikus a viszony, ezért előbbi 1922. február 9-én felmentését kérte (eredménytelenül), mert „a kötések elbírálását az osztályok maguknak tartják fenn”, valamint mert „a felszerelés ügyét Sáfár laboráns önhatalmúlag intézi”.

24490717_be74d0f207316223e7607b53a2898b6f_xl.jpg
Festett pergamenkötések. Akantisz Viktor munkái. 

Akantisz alapos − de főleg a régi és ritka anyagra irányuló, restaurátori munkáját igazolja egy 1921. január 12-éről keltezett jelentés, mely szerint: „a november hóban megkezdett javítási munkák tovább folytatódtak és pedig elsősorban a tervbe vett ősnyomtatványok bekötési tábláinak helyreállításával. Ezekből elkészült összesen 109 darab rongált kötés, kisebb-nagyobb defektussal, miknek a minéműsége a Naplóban pontosan feltüntetve is van. Különös súlyt helyeztem arra, hogy ne csupán a hiányok, szakadások stb. pótoltassanak, hanem lehetőleg visszaadattam festéssel a bőrkötések színét s kenőccsel azoknak eredeti fényét is. A könyvek belső szöveg és előzéklapjai − a beragasztások − és apróbb javításokon kívül teljesen érintetlenül maradtak; s e megjegyzésem különösen vonatkozik az előzéklapokra, számolva azzal az eshetőséggel, hogy mint eddig, úgy ezután is bizonyára akadnak kutatók s szakemberek, kik ezeket a lapokat, ha leragasztattak volna, újra fölfejtenék: bibliographiai adatok, nyelvemlékek vagy más irodalmi ritkaságok után való kutatás céljából.”

Akantisz Todoreszku özvegyéhez való viszonya sem volt teljesen harmonikus. A gyűjteménynek a végleges helyen való felállítását már nem ő végezte. A nyugdíjhoz szükséges szolgálati ideje letelte után, 1929-ben nyugalomba vonult.

Varga Bernadett

Kamaratárlatunk Dr. Todoreszku Gyuláról 2016. december 16-ig látható a Kézirattár folyosóján. 

 

A 2016. szeptember 16-án nyílt Todoreszku-kiállítás válogatást nyújt a könyvtár ritkán látható kincseiből, egyúttal bemutatja annak történetét, miközben a gyűjtemény sorsával kapcsolatos dokumentumokból, valamint a könyvtárral együtt adományozott berendezési tárgyakból válogat. http://www.oszk.hu/rendezvenyek/150-eve-szuletett-todoreszku-gyula-kiallitasmegnyito http://nemzetikonyvtar.blog.hu/tags/TODORESZKU

komment

„Honfinak lenni nehéz, de nem lehetetlen”

2016. szeptember 21. 15:48 - nemzetikonyvtar

225 évvel ezelőtt született a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István (1791–1860) politikai író, államférfi.

Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; – én azt szeretem hinni: lesz!

Széchenyi István: Hitel (részlet) Végszó. In. Hitel 1828-1829, [szerk. Spira György; a vál., a szöveggondozás, a jegyzetek és az utószó Gergely András, Spira György, Sashegyi Oszkár munkája], Budapest, Szépirodalmi, 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Barabás Miklós: Gróf Széchenyi István, 1836. In. Száz szép kép (18.), szerkesztő Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Honfinak lenni nehéz, de nem lehetetlen”
Sz. I.

Így keverül ma a jaj s nevetés
„hív s hő” kebelekben:
magyarnak lenni nehéz,
de nem lehetetlen.

Illyés Gyula: Széchenyi szellemének. In. Illyés Gyula összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1993. – Digitális Irodalmi Akadémia 

Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele. 1854 (Akvarell) In. Száz szép kép (17.), szerkesztő Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Hány könyvet írt! És valamennyinél
többet ér
ez a híd. Hogy él!

Egy mondandón, mit nem papirlapokra

bízott, ki észbe fogta
és létre hozta,
egy derék eszmén járok át naponta.

Napi örömöm ez a jó

anyagba burkolt közölnivaló.

Illyés Gyula: Széchenyi hídja (részlet) In. Illyés Gyula összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1993. – Digitális Irodalmi Akadémia 

Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele. 1864 (Olaj, vászon, Magyar Nemzeti Múzeum) In. Száz szép kép (17.), szerkesztő Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Szegény, lankadt lelkek, hova, hova csúszunk?
Csak lefelé csúszunk, föl már sohse kúszunk
uj idők árjával tehetetlen úszunk,
régi partjainktól aggódva bucsúzunk.

Régi nagy ujítónk, más ujító voltál
harcod áldozat volt és eszményed oltár,
eveződ viz ellen, ajakadon zsoltár
tártál uj csatornát, hogy folyjon a holt ár.

Babits Mihály: Széchenyi (részlet). Babits Mihály összegyűjtött versei – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Than Mór: Széchenyi és Deák kora. 1875–76 (A Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőháza). In. Száz szép kép (59.), szerkesztő Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Széchenyi István művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban: 

 Széchenyi Istvánra vonatkozó irodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

komment

A gyűjtemény gondozása – Kötések

2016. szeptember 21. 07:56 - nemzetikonyvtar

150 éve született Todoreszku Gyula (1866−1919), a nemzeti könyvtár harmadik legnagyobb adományozója, akinek munkásságát nyolcrészes sorozatban mutatjuk be. 6. rész

Todoreszku igyekezett a régi magyar nyomtatványok túlnyomó részének szegényes nyomdai kiállítását pompás külső kötéssel ellensúlyozni. A gyűjtői hivatásról szóló nyilatkozatban ezt a területet is említi: „a kötésekben pedig igyekszünk a régi szép kötések motívumainak, a Corvinák-nak felhasználásával ujakat kreálni.” (Könyvtári séták III: Todoreszku Gyula dr. gyűjteménye: Második séta. In. Könyvtári Szemle, 2(1914), 178.) A gyűjtő azonban nem volt könnyű helyzetben, hiszen a korabeli magyar könyvkötőipar nem feltétlenül tudta kiszolgálni a könyvbarátok tudományos és esztétikai igényeit. Erről a szomorú helyzetről írt 1914-ben Jaschik Álmos, polihisztor művésztanár.

„Ha könyvbarátaink balsejtelmes aggodalommal szemlélik könyvkötőkhöz küldött könyveik sorsát és valósággal fellélegeznek, ha azok különösebb technikai és művészi sérelem nélkül kerülnek ismét vissza a műhelyekből, úgy azt elsősorban azért teszik, mert kísérletek és tapasztalatok érlelték meg bennük ezt az ösztönszerű bizalmatlanságot.”

Jaschik Álmos: Magyar könyvkötő művészet. In. Könyvtári Szemle, 2(1914), 134–135.)

Jaschik ugyanebben a tanulmányában Todoreszku Gyula magánkönyvtárának néhány újabban kötött példányával illusztrálja.

„hogy a modern könyvkötés műipari részének szoros esztétikai kapcsolatban kell lépnie a letűnt idők gazdára váró örökségével. A mi e kötéseket muzeális értéküekké teszi, az első sorban a kötés technikájának klasszikus stílszerüsége és a felhasznált, különlegesen előkelő, bekötési anyagnak […] nemessége. Fokozza ezt az értéket a diszitő szerszámok korhü megválasztása, a kézi aranyozásban szokatlan precizitás és az átgondolt, logikus szerkezetű kompozíció.”

Jaschik Álmos: Magyar könyvkötő művészet. In. Könyvtári Szemle, 2(1914), 138.

Todoreszku könyveinek jó részét ezüstveret, bársony, zománcdíszítés, bőr vagy festett hártya burkolta, dús aranyozással, hogy értékükhöz illő kötésben sorakozzanak szekrényeiben. Magyar iparművészeket foglalkoztatott, hogy könyveit művészi kivitelűen beköttesse, köztük Jaschik Álmost, Galamb Józsefet és az ötvös Richard Zutt-tot. Megbízásai hozzájárultak a hajdan jelentős magyar könyvkötészet újbóli felvirágoztatásához. Ezzel párhuzamosan Európa nevezetesebb könyvkötő-iparművészeit is felkereste.

muveszi_kotesek_nemzetikonyvtar.jpg Művészi kötések

Az új kötések két csoportra oszlanak: vagy régi kötések utánzatai, vagy új, a szecesszió idején fellendült bőrdíszművesség hatása alatt készült bőrmozaik-kötések és festett hártyakötések, az utóbbiak részben Akantisz Viktor művei. Az első csoportba tartoznak a vert ezüst kötések, mint Sylvester János Új Testamentum fordításáé vagy a Thuróczy-krónika kötése, melyet még zománcos címerek is ékesítenek; a bársonykötések, olykor ezüstveretekkel vagy archaizáló bőr és bőrmozaik kötések. Akantisz hártyakötései részben archaizálók, nagyobb részükben azonban magyaros motívumú modern kötések.

Todoreszku könyvgyűjteménye tehát a könyvkötés szempontjából is páratlan magángyűjtemény.

Varga Bernadett

Kamaratárlatunk Dr. Todoreszku Gyuláról 2016. december 16-ig látható a Kézirattár folyosóján. 

150 éve született Todoreszku Gyula – Kiállításmegnyitó

komment
süti beállítások módosítása
Mobil