Könyvtárunk egy latin-magyar ábécéskönyvecskével gyarapodott legutóbb: a röviden Abecedariumnak nevezett kis könyv a legkisebbek számára készült kétnyelvű, latin–magyar tankönyv. Nem is gondolnánk, hogy ez a könyvtípus milyen ritkaság, s ennek oka a használatban rejlik, azaz mivel annak idején a tankönyveket nemigen őrizték meg, ennek a könyvnek is elrongyolódhattak a példányai, amire a belőlük tanuló gyermekek már túljutottak a latin és magyar nyelv alapjainak elsajátításán. Katekizmus-ábécéskönyvnek is nevezik, mert a betűk, betűkapcsolatok felsorolásán túl hittankönyvként is szolgált. Bár érthetően sok kiadása volt, ezeket legtöbbször mégis csak hírből ismerjük, mert példányuk nem maradt fenn.

Abecedarium latino-hungaricum, seu Elementa linguae Latinae et Hungaricae, [Pozsony], [Landerer János Mihály], [ca. 1752] Címlap – Törzsgyűjtemény

Ez az új szerzeményünk, amely magánszemély ajándékaként került könyvtárunkba, címlapján a kiadás helyét, nyomdászát nem, csak egy 1728-as évszámot közöl. Ebből arra következtethetnénk, hogy a debreceni nyomda lajstromából (példány alapján azonban nem) ismert 1728-as debreceni ábécéskönyvvel van dolgunk, ám a kötet alaposabb vizsgálata ezt a feltételezést megcáfolta. Egyrészt tartalmilag, mert a könyvecske katolikus imádságokat, miserészeket tartalmaz, ami nem képzelhető el egy debreceni ábécéskönyv esetében, másrészt betűi, díszei sem illenek a debreceni nyomdába. Beleillik viszont az 1750-es évek elejének pozsonyi, Landerer-nyomdából származó kiadványaiba. Vagyis még a címlapra nyomtatott évszám sem valódi. A nyomdász szándékosan hagyta el nevét, és datálták vissza a könyvet, de vajon miért? Sejtésünk szerint azért, mert az üzletét 1750-ben megnyitó pozsonyi Landerer János Mihálynak nem volt iskoláskönyvekre szóló privilégiuma, ezzel ugyanis éppen rokona, a budai Landerer özvegye rendelkezett, és módfelett ragaszkodott is hozzá.

Abecedarium latino-hungaricum, seu Elementa linguae Latinae et Hungaricae, [Pozsony], [Landerer János Mihály], [ca. 1752] Címlaprészlet – Törzsgyűjtemény

A címlapot apró nyomdai díszek keretezik. Ha belenézünk a könyvecskébe, az első lapon található díszes „A” kezdőbetű után előbb a nagybetűk majd a kisbetűk következnek, utána betűkapcsolatok, jellegzetes magyar hangokat jelölő betűk, ezt követően pedig az imádságok előbb latinul, majd magyarul, mindkét esetben szótagolva. Köztük az egyik Az oskolában tanuló deáki seregnek hálaadása.
A könyv végén latin–magyar szószedet található.

Hálákat adunk mi tenéked, Kegyelmes Isten! ezért a’ te Kiváltképen-való Kegyelmességedért, hogy a’ tanitóknak es a’ tanúlóknak Seregeket az Oskolában, úgymint, az Ekklésiának, és a’ Külsö Közönséges-társaságnak veteményes Kertében, meg-tartod; és e fölött minket, a’ Kik azokban forgunk, a’ tanúlásra alkalmatosokká tészssz. Kérünk tégedet, hogy ezt a’ te Kegyelmedet tedd minékünk tulajdonunkká: tselekedgyed azt-is mi bennünk, hogy azokat tanúllyuk itt e’ földön, a’ mellyeknek tudása megmarad az egekben, Ament Mi Atyánk; ’s a’ t.

Abecedarium latino-hungaricum, seu Elementa linguae Latinae et Hungaricae, [Pozsony], [Landerer János Mihály], [ca. 1752] Címlap – Törzsgyűjtemény

Vizkelety Andrásné Ecsedy Judit Dr.

A Csepp a tengerben rovatban megjelent eddigi írásaink:

Ritka felhők – Petőfi Sándor tollából
Nemzeti termek Pittsburgh-ben

40 éve hunyt el Németh László író, esszéista, műfordító, orvos, pedagógus, a XX. századi magyar próza megújítója és európai szintű művelője. Életműve a tanulmánytól, a kritikától és az esszétől a regényen és drámán keresztül az önéletírásig terjed. Enciklopédikus műveltsége leginkább esszéiben nyilvánul meg, melyeknek tárgyköre az irodalmon túli területekre (történelemre, tudományra, ideológiára, pedagógiára) is kiterjed. Igazi harmadikutas, sem a jobb- sem a baloldalhoz, sem a népi, sem pedig az urbánus irányzathoz végleg soha nem csatlakozó, de mindkettővel szót értő, mindkettőre nyitott alkotó ember volt.

Németh László, Illyés Gyula, Babits Mihály, Farkas Zoltánné, Németh Lászlóné, Török Sophie Erdélyi József, Németh Lászlóéknál 1930 szilveszterén. Fotó: Farkas Zoltán – Kézirattár 

Nem szólt többet. A nagy drámai jelenet kimerítette. Még egyszer utoljára megmutatta, mit tud. Győzött a vejein. Mégis ő a nagyobb hatalom, aki engedelmességet szoptatott a lányaiba. Most már elégedetten várhatta a halált. Ő elvégezte a hivatalát. A ház, a szép, régi nemesi ház, amit az urával szereztek az egyik tönkrement megyei úrtól, nem kerül idegen kézre, nem lesz licitáció: a fiáé lesz, a vérié, ahogy ő azt annak idején kitervelte.
A szobán nagy-bús csönd gyújtózott végig. Órák hosszat ültek így, eszükbe sem jutott, hogy társalgást kezdjenek. Egyszer az egyik lány megkérdezte: – Hogy van, nyanya? Az nem felelt, még csak a fejét sem rázta. A fejekben tétova gondolatok kelebaláltak, s a három asszony szürke ködön át leste a mozdulatlan eseményeket.
Este kilenckor az öregasszony rúgott egyet: sóhajtott és meghalt. A lányai elvégezték körülötte, ami a kegyelet feladata, azután hazaszedelőzködtek. Cseresnyésné befogatott, mert ő a szomszéd faluban lakott, a másik kettő gyalog bandukolt. Sándor kikísérte őket a kapuig, közben a temetésről és az építendő kriptáról beszéltek. Az írás szóba sem került. 

Németh László: Horváthné meghal. (Részlet). In. Nyugat, 1925. 23–24. szám. – Elektronikus Periodika Archívum

2013-ban, Németh László 112. születésnapján mutattuk be a harmadikutas írót.

–MJ–

1877-től 1882-ben bekövetkezett haláláig a Margitszigeten töltötte nyarait az idősödő, betegeskedő Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.). Itt születtek az Őszikék című kötet versei, köztük A tölgyek alatt című költemény is.

„A tölgyek alatt
Szeretek pihenni,
Hova el nem hat
Város zaja semmi.
Zöld lomb közein
»Áttörve« az égbolt
S a rét mezein
Vegyül árny- és fényfolt.

A tölgyek alatt
Oly otthonos itten!
Évem leapadt:
Ime, gyermek lettem,
Mint mikor a tölgy
Sudarát megmásztam,
Hol seregély költ –
S vígan madarásztam.”

Arany János: A tölgyek alatt, részlet  – Arany János összes költeményei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Arany János a Gyulai Páltól 1856-ban ajándékba kapott ún. kapcsos könyvbe írta A tölgyek alatt című költemény szövegét, ahogy – többek között – a Mindvégig és a Tamburás öreg úr című híressé vált költeményeit, vagy a Tetemre hívás és a Vörös Rébék című balladákat.

A kapcsos könyv egy kb. B/5-ös méretű bőrkötésű könyv, amely 179, részben számozott lapot tartalmaz. Eredetileg talán kétszáz lapos lehetett, de még feltehetően Arany kitépett vagy kivágott tucatnyi lapot. Az első 45 lapon láthatjuk Arany kézírását, illetve az utolsó néhány oldalon töredékeket. A kéziratot 1953 óta a MTA Könyvtárának Kézirattára őrzi.

A tölgyek alatt c. vers kezdő sorai a kapcsos könyvben – Őszikék, virtuális kiállítás a Magyar Elektronikus Könyvtárban

„Eredetileg a Sziget kisebb magaslatán állt egy ritka szép koronájú kőrisfa, Arany János legkedvesebb fája. Mindig alatta szeretett volna padot veretni, s mikor látta, hogy kívánsága nem teljesül, csak akkor vonult a tölgyek alá. A szigeti tölgyek azóta viselik a nevét. Itt írta »Tölgyek alatt” « c. versét, mely először Margitsziget címmel 1878-ban a Budapesti Szemlében jelent meg. Mikor a verset írta, mögéje állt József királyi herceg és elolvasva a papírra vetett sorokat, ezt mondta: »Nem jó botanikus«; amely fák alatt ír, azok hársak, odább foglaljon helyet, vagy 10 lépésre vannak innét a tölgyek.” […] A víztorony mellett áll ma is ez a kőrisfa, a háborúban azonban annyira megsérült a koronája, hogy ma már inkább a monumentális törzs vonja magára a figyelmet.”

Balogh András: Magyarország nevezetes fái, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968., 21. o. – Törzsgyűjtemény

A tölgyek alatt című vers sorait végakaratként értelmezve, Arany koporsóját a margitszigeti tölgyek leveleiből font koszorú övezte 1882-ben. A költő temetése 1882 október 24-én, délután 3 órakor volt a Kerepesi temetőben.

„A tölgyek alatt
Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
Meg kelletik adni;
De, akárhol vár
A pihenő hely rám:
Egyszerüen, bár
Tölgy lenne a fejfám!”

Arany János: A tölgyek alatt, részlet – Arany János összes költeményei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Arany János sírja a Kerepesi temetőben napjainkban, fotó: Bozzai Attila

„Az eredetileg 11 tölgyből álló facsoport [a Margitszigeten] napjainkra nyolcra csökkent – a 20 méteres magasságot is meghaladó, s átlagosan 2,5 méter törzskerületű fákat ma 170–180 évesre becsülik. […] a Nemzeti Sírkertben (Kerepesi temető) – ha alaposan megkésve is, de az 1960-as évek elején a margitszigeti tölgyfákról vegetatív szaporítással nyert példányokat áttelepítve, ma már két idősebb tölgy békés árnya borul [Arany János sírja] fölébe…”

Kapocsy György: A magyarság nevezetes fái, Helikon, Budapest, 2009. 98. o. – Törzsgyűjtemény

---

„Nem a költőért sírok. Ő mienk.
Fáradt, beteg volt. Jó, hogy megpihent.
A vén idővel versenyt szállani
Fognak dicső, mélységes álmai.
Mit szent magányban gondolt, érezett:
Azzal kezdünk egy új évezredet,
Óh, nem a dalnokért hull könnyem árja!
Az emberért! Ő szállt a sír homályba.”

Reviczky Gyula: Arany János halálára, részlet – Reviczky Gyula összes költeményei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Látogatók Arany János sírjánál a Kerepesi temetőben napjainkban, fotó: Bozzai Attila

„Nem ismerek az egész földgolyón nagyobb művészt Arany Jánosnál, sem az élők, sem a halottak között. Az ilyen megállapításokat általában felelőtlennek, gyermekesnek tartom. Mégis le kell most írnom, mert ezt érzem. Van némi összehasonlítási alapom is. Hat-hét nyelven olvasgattam össze a világ legnagyobbjait. […] Gyakran jut eszembe Péterfy Jenő kijelentése. Mindenki, aki magyarnak született, s így akarva, nem akarva vállalja szenvedésünket, kárpótlást kap azáltal, hogy Arany Jánost eredetiben olvashatja.”

Kosztolányi Dezső: Látjátok feleim, részlet; összegyűjtötte: Réz Pál, Győr, Tarandus, 2012 – Törzsgyűjtemény

• A 197. születésnapon
• A 196. születésnapon

150 éve, 1865-ban drezdai emigrációjában hunyt el „a magyar Walter Scott”, báró Jósika Miklós (szül.: Torda, 1796. április 28.) katonatiszt, író, a magyar történelmi regény megteremtője, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Honvédelmi Bizottmányának és legfelsőbb törvényszékének tagja.

Szontágh Gusztáv, a reformkor egyik legjelentősebb irodalmi kritikusa e szavakkal fejezte ki elismerését Jósika Miklós Abafi című regényéről a Figyelmező című folyóirat 1837. április 25-i számában megjelent kritikájában: „Uraim, le a kalapokkal!” Van olyan vélemény, mely szerint Szontágh e bírálata után lett a magyarban szállóigévé a „Le a kalapokkal!” szófordulat.

Jósika Miklós (litográfia). In. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867) Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2000. (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Jósika Miklós báró 1836-ban megjelent regénye a második volt a gazdag, közel félszáz kötetet számláló életművében. A mű, amely a magyar irodalomban meghonosította a romantika jellegzetes műfaját, a Walter Scott-i típusú történelmi regényt, nagy sikert aratott. A magyar regény történetében fontos mű volt Dugonics András negyven évvel korábban, 1786-ban megjelent, az Árpád-korban játszódó regénykísérlete, az Etelka is.

„De térjünk Abafihoz, benne sok bátorság volt; gyakori vadászatok, melyek abban az időben nem egyszeri életveszéllyel párosultak, lélekjelenlétét idézték elő, s azon nemét az önérzetnek s önbizodalomnak fejték ki, mely a bátorságot edzi és neveli. – Első zsenge fiatal évei őt éppen romlottsága miatt helyzék durva, aljas körökbe, hol megtámadásoknak, pór bántalmaknak, gúnynak volt kitéve, s ezekre hirtelen kelle néha felelni vagy szóval, vagy tettel; adós ritkán maradt az ily viszontorlással, s ez egyelőre benne gyengétlen, heves feleletre készséget fejtett ki.

Lassanként ezen aljas körökben sajátjává tett készség, minden gúnyt s kikelést maga ellen visszaidézni - elméjét elkészíté azon nemesb készségre is, mely a helytelen bántalmat méltósággal veri hátra; a feleletek neme nem nyert gyöngédséget mindjárt, csak elméje készséget, s így természetesen, mikor gondolkozása szebb irányt vőn, ez is nemesedni, higgadni kezdett. Abafi halkkal észrevette magában, hogy ő nemesebb tárgyakhoz is bír azon feleleti s észrevételi készséggel, melyet azelőtt durva tréfák visszatorlására használt csak.

E készség s természetes bátorsága magyarázhatóvá s érthetővé teszik azt, hogy erkölcseinek szelídülésre indultok után némi ingert sejtett lelkében e tehetséget nagyobb, közhatásúbb esetekben is használni; sejté már, hogy ha egyszer életében azon helytelen álszégyent képes lesz legyőzni, mely őt köz helyeken szólástól tiltá eddig: ő a hon ügyében hasznos munkás részt veend. Megvolt az akarat benne Erdélynek akkori kétes viszonyaiba szóval s tettel beléelegyedni. […] Bizonyosan érdekteljes Abafi lelkének e fényülése és simulása mindenki előtt, kit a rény, az erkölcsiség nemes föltételekre hevít. Abafi kezde lelkében ily érdeket önmaga iránt sejdíteni; s így azon hiedelem, hogy neki nemesülnie kell, s emberien szólva a tökély délpontját elérheti: szinte folytonos, szinte kedvenc képzetévé idomult.”

Jósika Miklós: Abafi, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Az Abafi díszkiadásának (1851) díszcímlapja. In. Dézsi Lajos: Báró Jósika Miklós 1794–1865, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1916. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A Jósika után fellépő nagyszerű regényírók (Eötvös József, Kemény Zsigmond és főleg Jókai Mór) munkásságának jelentősége ugyan elhalványítja az ő életművét, melyet az irodalomtörténészeken és az ambiciózusabb bölcsészhallgatókon kívül manapság már valóban kevesen forgatnak, azonban az nemcsak saját korában és nemcsak magyar földön volt rendkívüli termékenyítő hatású.

Nikola Tesla (1856–1943), a korunkra legnagyobb hatást gyakoroló feltalálók egyike – akinek többek között a ma használatos (többfázisú) elektromos rendszert, a rádióhullámok alkalmazását, a váltóáramú motort és a távirányítást köszönhetjük – életére meghatározó hatással volt Jósika Miklós Abafi című regénye.

Erről az olvasmányélményéről az Electrical Experimenter című angliai szaklapban 1919-ben folytatásokban megjelent önéletrajzában így vallott:

„Leginkább a könyveket szerettem. Apámnak nagy könyvtára volt, így amikor csak kedvem támadt, hódoltam olvasási szenvedélyemnek. Ő ezt nem engedélyezte, és akárhányszor csak olvasáson kapott, szörnyű haragra gerjedt. Amikor rájött, hogy titokban olvasok, elrejtette a házban fellelhető összes gyertyát. Nem akarta, hogy rongáljam a szemem az éjszakai olvasással. Erre én összegyűjtöttem a maradék faggyút, kanócot sodortam és gyertyákat öntöttem. Éjszaka betömtem a kulcslyukat és a szobám ajtajának réseit, majd gyakran egészen hajnalig olvastam, amíg a többiek az igazak álmát aludták, anyám pedig neki nem állt mindennapos megerőltető házimunkájának. Egy alkalommal a kezembe került a neves író, Jósika Abafi című regényének szerb fordítása. Ez a mű ébresztette fel szunnyadó akaraterőmet, ennek a regénynek a hatására kezdtem az önuralom képességének gyakorlásába. Kezdetben ugyan az elhatározásom úgy olvadt el, mint az áprilisi hó, de hamarosan úrrá lettem gyengeségemen és olyan megelégedettséget éreztem, mint soha annak előtte – azt tettem, amit csak akartam. Idővel ez a nagy erejű lelkigyakorlat másik természetemmé vált. Eleinte el kellett fojtanom vágyaimat, azonban ezek egyre inkább közelítettek akaratomhoz. Néhány év leforgása alatt teljesen elsajátítottam ezeket az önfegyelmezési módszereket, így a későbbiekben csak játszottam azokkal a szenvedélyekkel, amelyek a legerősebb embert is tönkretehették volna.”

Nikola Tesla: Moji pronalasci – My inventions. Zagreb, Školska knjiga, 1990. 107–18. o. [Az idézett részletet fordította: Mann Jolán] – Törzsgyűjtemény 

Mann Jolán

Jósika Miklós életművéből ajánljuk még a további, online is elérhető, műveket:

Az Abafi egyéb kiadásai a MEK-ben:

• Abafi. Császár Elemér bevezetésével, Budapest, Franklin, [s.a.] (Élő könyvek. Magyar klasszikusok 12.); 
• Abafi: Regény; Winkler Elemér rajzaival, Budapest, Franklin, 1908. (Magyar regényírók képes kiadása 12.) 

További művei a MEK-ben:

• II. Rákóczi Ferenc, 1852, Budapest, Franklin, 1909 (Jósika Miklós összes művei) 
• A csehek Magyarországban. Korrajz első Mátyás király idejéből, Budapest, Franklin, 1905. (Magyar regényirók képes kiadása, 10–11.) 
• Emlékirat, [Budapest], Magyar Helikon, 1977. 
• Eszther. Regény, 1853, Budapest, Franklin, 1902. (Jósika Miklós összes művei) 
• A szegedi boszorkányok, Pest, Heckenast, 1854. 
• Az utolsó Bátori. Regény; Gergely Imre rajzaival, Budapest, Franklin, 1911. (Magyar regényírók képes kiadása, 13–14.) 
• Zrinyi Miklós a költő, Budapest, Fővárosi Könyvkiadó, 1929. 

 Róla szóló:

• Szinnyei József:Jósika Miklós (branyicskai báró). In. Uő.: Magyar írók élete és munkái 
• Dézsi Lajos: Báró Jósika Miklós 1794–1865, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1916. 

A gyöngyösi Szent Bertalan Templom Kincstárában őrzött muzeális nyomtatványok katalogizálása során a múlt hét csütörtökjén előkerült két olyan példánya Pázmány Péter esztergomi érsek 1695-ben kiadott posztillájának, melyek ismeretlenek voltak a szakma előtt.

Az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia közös vállalkozásában még a hatvanas évek elején megindult a „Régi Magyarországi Nyomtatványok” (röviden RMNy) elnevezésű kiadvány összeállítása, amely minden hazai, továbbá a külföldön részben vagy egészben magyar nyelven készült kiadvány igényes feltárását tűzte célul maga elé. Ennek első kötete, amely az 1600. évvel záródó korszakot dolgozta fel, 1971-ben jelent meg. Azóta a 17. század első részében megjelent kiadványok feltárása folyik a második kötet számára. Ez az anyaggyűjtés aránylag megnyugtatóan teljesnek mondható, mert a mostanában újonnan előkerülő és ebbe a kategóriába tartozó példányok mintegy 98–99 százaléka bibliográfiailag már ismert művek közül való. 

Borsa Gedeon: Könyvtörténeti írások – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az Országos Széchényi Könyvtár Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatások Osztályának „Régi Magyarországi Nyomtatványok” példánynyilvántartásában nem volt nyoma ennek a két példánynak. Bár a kiadásból szerencsére Magyarországon több mint 40, a Kárpát-medencében további 25 példányt ismerünk, örülünk minden régi magyar könyv előbukkant példányának. Munkatársaink rögzítették ezt az örömteli tényt a nyilvántartásukban. 

Pázmány Péter: A Romai Anyaszentegyház szokásából minden vasárnapokra es egy-nehany innepekre rendelt evangeliomokrúl, predikácziók. Mellyeket élö nyelvnek tanitása-után irásban foglalt cardinal Pázmány Péter esztergami érsek. Nagy-Szombatban : az Academiai bötükkel Hörmann János, 1695.

A 18. századi bőrkötésben, két példányban meglévő régi magyar könyv (Szabó: RMK I. 1482) a különleges ritkaságok közé tartozik a gyöngyösi Szent Bertalan Kincstár gyűjteményében.

Az első példány lapjai között Zatykó József, tatai, később gyöngyösi plébánoshoz írt levél található 1844-ből, feltételezhetjük, hogy ő volt a könyv régi tulajdonosa.

A másik példány vége csonka, ezt kézirattal pótolta ki egykori olvasója: „Index Pazmani” címmel. Ha hihetünk a második példány címlapjára írt bejegyzésnek, akkor ennek a példánynak a tulajdonosa nem kisebb ember, Madarassy János (1743–1817) egri kanonok és csillagász volt. Egerben és Nagyszombatban tanult, 1764-ben szentelték pappá Egerben, majd 1766-ban lett a Lyceum tanára. A közte lévő évben, 1765-ben, tehát már felszentelt papként írta be a nevét a címlapra. Egy évtizeddel később a bécsi csillagdában volt gyakornok (Eszterházy Károly egri érsek kérésére), s komoly szerepe volt az egri csillagászati eszközök beszerzésében. 1774–1784 között az egri csillagda igazgatója volt. Élete utolsó évét mint az egri vár prépostja töltötte el. Csillagászati megfigyelései meg is jelentek a Hell Miksa által szerkesztett Ephemerides Astronomicae köteteiben. Fontos eredménye volt, hogy meghatározta Eger földrajzi helyzetét, s megfigyelte a Jupiter holdjait.

Pázmány Péter katolikus posztilláinak első kiadását 1636-ban nyomtatták Pozsonyban. Az egyházi év vasárnapjaira és fő ünnepeire írott beszédeket tartalmazó mű. Ez volt az esztergomi érsek életében megjelent utolsó könyv, ami roppant népszerűségnek örvendett és a szakirodalom Pázmány legnagyobb hatású művének írja le.

Farkas Gábor Farkas

A Facebook-oldalunk üzenet funkcióját egyre többen használják felhasználóink. Többféle típusú kérés érkezik hozzánk. Könyvbemutatók, kiállítások megosztását kérik tőlünk rendezvényeink iránt érdeklődő követőink, és persze klasszikus könyvtári kérések is érkeznek hozzánk, de azt is megválaszoltuk már, hogy jár-e az a 16-os busz, amellyel a legegyszerűbben lehet hozzánk eljutni a Deák Ferenc térről.

Tegnap egy különleges kérést kaptunk Székelyudvarhelyről:

Néhány éve került a gyűjteményembe egy régi erdélyi könyvritkaság.
gróf Marosnémeti Gyulai Ferenc generálisnak, öreg korára nyomtattak egy (állítólag) egyedi könyvet, koros állapotára való tekintettel nagy betűkkel.... csupán a saját maga hasznára..
Érdekelne, hogy Önöknek van-e információja erről a könyvről?

A kötet természetesen megtalálható könyvtárunkban. Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tára vezetője válaszolt a kérdésre. 

A felhasználó megkapta és megköszönte a válaszunkat. De nem ért véget a kommunikáció.

Értéke megbecsülhető?

Farkas Gábor Farkas folytatja: 

Ezt így nem lehet megmondani. Nem gyakori az aukciókon, megnéztem az Axioartot, ott 2006 novemberében a Központi Antikvárium 100. jubileumi árverésén szerepelt (csak ott állítólag), s ott el is kelt. De sajnos a kikiáltási és a leütési ára nem érhető el az aukciós oldal előfizetés nélküli nézetén.

Mit írt az árverési katalógus 2006-ban a könyvről?

A magyar könyvtörténet egyik legendává vált darabja. Ez nagyrészt Kner Imrének köszönhető, aki felfedezte e tipográfiájában és díszítésében is figyelemre méltó, bájos kis kötetet, majd — egy kísérő tanulmánnyal kiegészítve – 1926-ban 200 példányban megjelentette hasonmását (a gyomai Kner nyomdában napvilágot látott füzetnek egyidejűleg német kiadása is született). Gyulai Ferenc gróf Mária Terézia tábornoka volt, harcolt az örökösödési háborúban. Visszavonulása után Szebenben élt, és itt adta ki 69 éves korában imádságos könyvét. Kner — feltehetően a címlapon olvasható "tsupán maga szükségére" kifejezést félreértve — egyetlen példányban készült kötetként ismerteti. Ez nyilván nem igaz, de feltehetően igen kis példányszámban láthatott napvilágot. A gyönyörű, fametszetű keretdísszel és kis képpel díszített címlap is igazolja, hogy nem véletlenül esett a XX. század legigényesebb hazai műhelyének választása e munkára. Egyben azt is tanúsítja, hogy a nyomdász, Hochmeister Márton a XVIII. századi Magyarország egyik legkiválóbb, európai színvonalú műhelyét hozta létre. Hochmeister Sárdi Sámuel (Bod Péter műveinek kiadója) társaként kezdte pályafutását, majd annak halála után önállóan vezette tovább a nyomdát. Igazi kultúraszervező volt: 1777-ben megnyitotta Erdély első könyvkereskedését, elindította az első német nyelvű erdélyi újságot, színházat és lövöldét alapított. A hasonmásban olvasható leírás alapján szinte bizonyos, hogy a Kner-féle hasonmás e példány alapján készült, ezen kívül még egyetlen hazai és egy erdélyi közgyűjteményben őrzött példányáról tudunk. Mindezek után talán nem meglepő, hogy árverésen még soha nem szerepelt "Gyulai generális imádságoskönyve". 

Forrás: Központiantikvárium.hu

Itt írják is, hogy igen ritka, kiemeltem a szöveget. Szóval komoly összeget is érhet, de minden könyv értékét a kereslet-kínálat szabja meg. Ilyenkor én azt javaslom, hogy a tulajdonos őrizze meg a példányt, vigyázzon rá, s adja majd oda az unokáinak azzal, hogy ők is vigyázzanak rá és őrizzék meg, mint családi kincset.

Üdvözlettel: Farkas Gábor Farkas

Most várjuk felhasználónk újabb kérdését.

Addig is ajánlunk egy másik könyvet, amit a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum és Tudományos Könyvtár őriz. A kötet digitalizált verzióját a Magyar Elektronikus Könyvtárban lehet olvasni.

 G. Gyulai Ferentz:  Rövid és együgyü magyar oratzio, mellyet... perorált fiui kész alázatossággal, 1729 – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Kedves Igazgató Úr, minthogy a Corv. [Corvina Kiadó, a szerk.] telefonon mindig mással beszél, s ha egyszer megkapjuk, azt mondja: tessék más számot hívni, ezúton vagyok kénytelen kérni, hogy megbeszélésünk szerint …a könyvet elvitetni illetve kicserélni szíveskedjék. Örülnék, ha felvilágosítást kaphatnék a honoráriumról szóló 2 levél eltérésének okáról Üdvözlettel Kodály Z”

Tehát nem más, mint maga Kodály Zoltán reklamál saját kezűleg. A Kézirattárában őrzött levél papírra vetéséhez az adott okot, hogy a világhírű magyar zeneművész nem győzte kivárni, míg a Corvina Kiadóban felveszik a telefont, vagy ha fel is vették, akkor sem a megfelelő melléket kapcsolták neki. (Ez tehát már akkor is probléma volt…) Hiábavaló tárcsázás helyett egyszerűbb volt levelet írni pár sorban (akárcsak ma is, olykor úgy tűnik, személyesen könnyebb intézni valamit, mint kivárni a vonal túlsó végét).

Íme, az izgalmas kézirat:

Kodály Zoltán levele a Corvina Kiadónak 1959. – Kézirattár

A telefonkészülék (az a hajdani „királyi”) biztos jó volt, arról még Rákosi elvtárs is megállapította, hogy a burzsoák jól megcsinálták. Csak hát a telefonos néni vagy bácsi, vagy az ügyintézők…?

De emellett – amint a levélből kiderül – probléma volt még a honorárium körül is, s így e kettő elég indok volt, hogy a határozott, egyértelmű rövid levél megszületessen.

Kodály Zoltán levele a Corvina Kiadónak 1959. – Kézirattár

Miként oldódott meg az ügy, nem tudjuk, de azt igen, hogy a finom lelkű művész és tudós szellemiségű Kodály Zoltán tudott azért határozott lenni még a nehéz időkben is. Egyébként ismert volt szófukar, de olykor szókimondó, ironikus stílusáról. Köztudott, hogy Rákosi egy új, Isten nélküli himnusz megírására vonatkozó javaslatát miként hárította el különösebb gondolkodás nélkül egy fél mondattal: „minek új, jó nekünk a régi is”. S ha kellett, akkor börtönben lévő emberekért is közbenjárt, mint például Pálóczy Horvát Lajos népdalgyűjtő és fordító esetében, aki háború alatti ellenállóként, üldözötteket rejtegetve, ki tudja, miért ült börtönben az ötvenes években. Kodály Zoltán Molnár Erik igazságügyi miniszterhez és történészhez intézett levelet a szabadon bocsátás érdekében, amelyben Pálóczy Horvát Lajos szakmai érdemeire is hivatkozott (Kodály Zoltán levelei. Szerk. Legány Dezső. Bp. 1982.; 795.sz., 228.l.).

Visszatérve a fent idézett levélre, a honorárium tisztázására utaló tömör megjegyzés sem véletlen. Kodály leveleiből olykor szinte sugárzik egyfajta száraz tárgyilagosság, mely arra utal, nem csak a hangjegyeket ismerte jól, hanem a számokkal is tisztában volt. Arról nincs szó, mely munkájáért járt a honorárium, erre csak hozzávetőlegesen következtethetünk.

Kodály Zoltán levele a Corvina Kiadónak 1959. – Kézirattár

A borítékon halványan az ’59. évi postai pecsét látható. A levélpapíron látható ún. érkeztetési pecsét dátuma, 1956 nem a tényleges időpontot jelöli, mert mint látható, a levélíró tolla felülírja a pecsét vonalait. Tehát későbbi, mint a pecsét. Ezúttal a bosszúság erősebb volt a formai igénynél is, hiszen Kodály nyilván már egy korábban a kiadótól hozzákerült „félig használt” papirost ragadott kézhez

A Corvina Kiadó 1956-ban adta ki Kodály Zoltán egyik legjelentősebb műve, A magyar népzene című kötet német nyelvű változatát Die ungarische Volksmusik címmel, amelyet Szabolcsi Bence és Ormay Imre zeneszakértő fordítók ültettek át német nyelvre. Akár ugyanennek a kötetnek az újabb kiadásáról is szó lehetett, hiszen Kodálynak ez az alapműve, 1960-ban még angolul is megjelent a Corvinánál (Folk music of Hungary). Sikerét mutatja, hogy Londonban és New Yorkban is kiadták, mint a világhírű magyar zenetudós és zeneszerző munkáját.

Kodály Zoltán levele a Corvina Kiadónak 1959. – Kézirattár

No, de ki volt a Corvinánál az a „Kedves Igazgató Úr”, aki eme 13 soros tömör és szókimondó (pontosabban: szóleíró) levél elején megszólíttatott? Nem más, mint Cserépfalvi Imre, a 20. századi magyar könyvkiadás és könyves szakma ismert képviselője. Cserépfalvi Imre a Bükk melletti Cserépfalun született 1900-ban. Felsőfokú tanulmányait Egerben és Budapesten végezte, majd rövid, de annál változatosabb I. világháborús katonai szolgálat után Franciaországba távozott. Már gyermekkorában kialakult érdeklődését követve Párizsban bekapcsolódott a könyves szakmába és neves könyvkiadóknál helyezkedett el. Tapasztalatokkal gazdagodva érkezett vissza Magyarországra, ahol a két világháború között könyvüzletet nyitott és kiadót alapított Cserépfalvi névvel. Egyik nagy sikere Ráth Végh István népszerű ismeretterjesztő könyveinek kiadásához kötődnek, de József Attila és Kassák Lajos műveivel is foglalkozott és a népi író Kovács Imre és szociográfus író Szabó Zoltán munkáit is megjelentette. A II világháború alatt bekapcsolódott az ellenállásba, amiért egy időre letartóztatták. A háború után újra indította könyves vállalkozásait, s a Szikra kiadó vezetője volt. Megszervezte a Magyar-Francia Társaságot, mely saját folyóiratot is kiadott, s melynek egyik, Jugoszláviával kapcsolatos számát azért tiltották be 1948-ban, mert pont akkor romlott meg a kapcsolat Titóval. Miután kiadóját államosították, a vállalkozó szellemű Cserépfalvi méhészettel kezdett foglalkozni, de részt vett a Gorkij Könyvtár szervezésében is. 1955-től a megalakuló Corvina Kiadó igazgatói posztját töltötte be egészen 1963-ban történő nyugdíjazásáig. Miután még 1989-ben megérhette a róla elnevezett Cserépfalvi Kiadó újraindulását, 1991-ben hunyt el 91 éves korában.

Cserépfalvi Imre – Várkonyi fotó 1947. Cserépfalvi-Galligan Katalin tulajdona

A Corvina Kiadó a minőségi és művészi kivitelezésű könyvek kiadására törekedett, s igényes tevékenységével nemzetközi hírnévre is szert tett. Amellett, hogy külföldi munkákat jelentetett meg Magyarországon, a színvonalas magyar műveket is lefordította idegen nyelvekre, hozzáférhetővé téve azokat a külföld számára. Így került kapcsolatba Cserépfalvi Imre igazgató Kodály Zoltánnal és műveivel.

Kodály szívesen időzött feleségével Galyatetőn, ezt a levelét is onnan küldte. A friss levegő és a természet látványa mellett a Badacsonyi Olaszrizling és a fodormenta tea is élete apró örömeihez tartozott.

Kodály Zoltán levele a Corvina Kiadónak 1959. – Kézirattár

Könyvtárunk több tudós és művész hagyatékát őrzi, így Kodály Zoltán leveleiből is olvashatunk néhányat. A fenti levél nem valaminő tudós értekezésről szól, s nem is valamely addig titkos művészi teória lebilincselő kifejtéséről, hanem pusztán annak bizonyítéka, hogy nagy szellemeknek is voltak hétköznapjaik, apróbb örömeik vagy éppen bosszúságaik.

Lipthay Endre

„…a nyomdász tulajdonképpen mindent mástól, készen kap. Mástól kapja a szöveget, a papírost, a betűt, a festéket, a gépeket. Amit ő ad a könyvhöz, az a betűk közötti fehér sík, az üres tér, a spácium.” (Kner Imre)

Kner Imre portréja és Major Henrik karikatúrája. In. Grafikai Szemle, 19. évf., 1909. májusi szám. 8. előzéklap. – Törzsgyűjtemény  

Kner Imre 125 évvel ezelőtt, 1890. február 3-án született Gyomán, Kner Izidor (1860–1935) első gyermekeként. Tipográfus-nyomdász pályája nagyon korán elkezdődött. Mindössze 12 éves volt, amikor gimnáziumi tanulmányait megszakítva, édesapja műhelyében nyomdászinasként kellett szakmát tanulnia. Kner Izidor hamis szembetegség diagnózisa miatt – közeli megvakulást feltételeztek nála –, késedelem nélkül át akarta adni szakmai tudását fiának. Imre 1904-től, amint életkora megengedte, a lipcsei Technikum für Buchdrucker szakiskola növendéke lett. 

Kner Imre 1905-ben, lipcsei nyomdásziskolájában készített szecessziós könyvterve – Kézirattár, Analekta 12.283

Hazatérése után, mindössze 17 évesen a nyomda műszaki vezetőjeként dolgozott.
Az önálló könyvkiadás lehetőségét csak gazdaságosan és folyamatosan előállított termékek nyomtatásával lehetett megteremteni. Kner Izidor mindezt az ünnepi és közigazgatási nyomtatványok, báli meghívók, propaganda- és reklámanyagok nyomtatásával tette lehetővé. Ajánlataikat szép kiállítású, rendszeresen megjelenő termékbemutató kiadványokban, katalógusokban mutatták be helyi és megyei megrendelőiknek. Kner Imre első munkái egyike egy ilyen reklámanyag, a Röpke Lapok című folyóirat borítójának tervezése volt. A lipcsei szecessziós művészeti stílus időszaka volt ez, melynek hatása, annak is inkább geometrikus formavilága érződik korai munkáin.

A nyomdásztársadalom előtt a Könyvnyomtatók Évkönyvében megjelent szakmai cikkével mutatkozott be (Művészet és nyomdászat, 1907), melyet számtalan további publikáció követett.

1916-tól bekapcsolódott a Vasárnapi Körbe, ahol fiatal magyar írókkal kötött ismeretséget, köztük Mannheim Károllyal, Balázs Bélával, Lesznai Annával és Lukács Györggyel. Tevan Andorhoz, későbbi barátjához és nyomdásztársához hasonlóan ő is több ismeretlen fiatal szerzőnek segítette indulását anyagi érdek nélkül, például Balázs Bélának, verseskötete kiadásával.

Csoportkép Kner Imrével és Tevan Andorral. In. Gécs Béla: A Tevan nyomda emlékezete, Békéscsaba, M. Miniatűr és Bibliofil Könyvészek Társ., 2003. p.74-75. – Törzsgyűjtemény 

A világháború után virágzó együttműködés indult Kozma Lajos grafikusművésszel, aki a Kner-nyomda könyvdíszeit, nyomdászjelvényeit készítette. Az ő munkáját dicséri a jól ismert, hátán tékában könyveket cipelő deák figurája, amely a Kner-nyomda védjegye lett.

Könyvárus deák figurája, a Kner-nyomda védjegye. Kozma Lajos munkája.

Forrás: Révész Béla: Ady Endre életéről, verseiről, jelleméről. Gyoma, Kner, 1922. Számozatlan utolsó oldalon. – Törzsgyűjtemény 

A fiatal Kner Imre első irodalmi kiadványainak kiválasztásával és azok külsejével hamar felhívta a figyelmet tehetségére. Nemzetközi könyvkiállításokon vett részt alkotásaival, munkáinak átlagon felüli színvonalát megismerték és elismerték a világban. 1923-ban a göteborgi nyomdászkongresszuson tartott előadásával a szakma legismertebb képviselőinek figyelmét hívta fel magára. 1927-ben, az első lipcsei nemzetközi könyvművészeti kiállítás (IBA) magyar bizottságának egyik rendező tagja volt, és még abban az évben a német könyvművészek egyesületének (Deutsche Buchküstler) tagjává választották, valamint 1928-ban meghívták a kölni PRESSA sajtókiállítás könyvművészeti szekciójának díszelnökségébe is.

Tizennyolc skandináv író magyarul. Gyoma, Kner, 1929–1931. Könyvborító. – Törzsgyűjtemény 

Könyvművészeti tevékenysége három stíluskorszakra bontható: a kezdeti szecessziós ízlést népies barokk formavilág követte, míg a különböző korok könyvstílusainak tanulmányozása után, Giambattista Bodoni (1740–1813) betűformáit – melyet Kner Imre alkalmazott először Magyarországon – tartotta a legharmonikusabb arányokkal rendelkező típusnak. Ezután készültek legszebb, klasszicista felfogásban alkotott könyvtervei.

Kitartóan hitt abban, hogy a tömegkönyveknek is meg lehet találni az igazi művészeti megjelenési formáját, és hogy a nyomdászok igazi hivatása nem a kis példányszámú luxuskiadások előállítása, hanem a legszélesebb olvasói rétegek kezébe jutó könyveket a „mesterség nemes eszközeivel, a technika természetes és becsületes lehetőségeivel széppé, művészivé tegyük.”

A kapcsolattartás útja – akár napi szinten is – Kner Imrénél a levelezés volt. Életszükséglet. Leveleit gondosan rendezte, íróik szerint csoportosította, nyomdai dolgozószobájában több polcfolyóméternyi leveles anyagot őrzött. A gyomai vállalat messze esett a fővárosi zajos élettől, a nyomdász, nem utolsósorban üzleti érdekből, gyakori levélváltásban állt a hazai irodalmi élet szereplőivel.

A Kner-nyomdavállalat legfőbb tevékenysége a közigazgatási nyomtatványok előállítása volt. Kner Imre egy községi jegyzőt megszégyenítő módon ismerte a közigazgatás működési rendjét, minden fortélyát, s azonnal hozzáigazította a szükséges nyomtatványokat, melyeket hasonló igényességgel készített, mint a Kner-nyomda többi termékét, és kiadványjegyzékben tett közzé. A korszak azonban, melyet ezeknek a gondosan készített nyomtatványoknak is ki kellett szolgálniuk, nem nézte a tehetséget, őt is eltiporta. 

„Nem kísérletezünk kivándorlással… arra a meggyőződésre jutottunk, hogy nem lehet csinálni semmit, de nem akarunk elmenni innen. Mi itt élünk… nem tudnánk élni másutt… Ha úgynevezett zsidó cégnek fogunk minősülni, s elveszítjük ezt a forradalmat, innen mást csinálni nem tudunk… Lehetetlen, hogy azért amit végeztem és létrehoztam halálos ítélet legyen jutalmam.”

Részlet Kner Imre Miklós barátjának, Móricz Zsigmond öccsének írt leveléből (1939. január 3.)

Kner Imre hetvenegy évvel ezelőtt, 1944. május 12-én, a mauthauseni koncentrációs táborban halt meg a holocaust áldozataként.

Somogyi Etelka

25 éve, 1990. február 1-jén hunyt el Budapesten Sziveri János vajdasági születésű költő, dramaturg, szerkesztő.

Penovác Károly: Sziveri János. Fotó. In. Sziveri János: Mi szél hozott?, Bp., Szépirodalmi, 1989. – Törzsgyűjtemény 

„Bánáti/bánsági gyerek vagyok, akárcsak Bartók, vagy mondjuk Herczeg Ferenc” – vall magáról Sziveri A rövid élet titka életregényem szinopszisa c. írásában, majd így folytatja:

„Nagybecskerek, ma Zrenjanin, mellett születtem, Muzslán, 1954-ben. A századelőn Nagybecskerek komoly magyar kultúrával rendelkezett. Itt közölte első írásait Fülep Lajos! Nekem persze ebből már semmi sem jutott. S bár szüleim ma is Muzslán élnek, én viszonylag korán elszármaztam onnan. Az általános iskola elvégzése után a Csontváry képeiről ismert Neretva menti Mosztárba mentem pilótaképző katonai gimnáziumba. A katonai szigor elől menekülni kellett, és a becskereki polgári gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Ott sem fogott sokáig a hely, s elmentem villanyszerelő inasnak. Ezt már befejeztem, bár igen nehezen, hiszen nem érdekelt engemet a villanyszerelés. Ekkor már közölte verseimet az Új Symposion, a Híd... Egy-két évet az újvidéki bölcsészkaron is lehallgattam, ahonnan Bori Imre riasztott el, aki 1978-ban vissza akarta vetetni tőlem a Sinkó-díjat, a Magyar Szó című napilapnak adott alkalmi kijelentésem miatt. Majd Pancsovára kerültem újságírónak, később pedig Újvidékre főszerkesztőnek, az Új Symposionhoz. Politikai okokból menesztettek. Ezután egzisztenciális mélypont következett. Temerinbe költöztem, majd - Csantavéren át! - Szabadkára, a színházhoz dramaturgnak. Bekalandoztam a Délvidéket, ám nemcsak tájait, hanem a szellem - szellemtelenség? - vidékeit is. Az ottani kultúra kellős közepéből zuhantam a margóra. Irodalmat szerveztem, éltem a bohémek életét, nyomorogtam, majd jött a súlyos betegség, a mérhetetlen testi szenvedés... Tájélményem kizárólag a Bánság: szikes, agyagos sík, a Bega folyó, és gyermekkorom gyöngyszeme - Lukácsfalva, Vajdaság legnagyobb halastavával s nagyapám gyönyörű gyümölcsösével. Ha időnként visszamegyek oda, alig is találok már valamit az egykori szépből, nem maradt egyéb, csak a szikes, agyagos sík, és néhány emléktöredék a fejemben.”

EX Symposion,1999. 28–29. Sziveri tematikus szám. 

Már két legkorábbi kötete is, a Szabadgyakorlatok (1977), valamint a Hidegpróba (1981) egy érett, karakteres, adekvát költőt mutat be.

 Sziveri János: Hidegpróba. Versek, Újvidék, Forum, 1981. (Symposion könyvek 58.) A borítót és a fedőlapot Kapitány László tervezte. – Törzsgyűjtemény 

A jugoszláviai politikai hatalom és a vajdasági kulturális élet akkori meghunyászkodó csinovnyikai eltávolították őt az Új Symposion főszerkesztői székéből.

Heinermann Péter cikkében a következőket írja:

„Sziveri János, a vajdasági magyar irodalom enfant terrible-je, majd élete során »lézengő árva apostola« (Bábel), március 25-én lenne 50 éves. Költőként azt vallotta, hogy »senki sem szabhatja meg hogyan és mit írjon«. Oly mértékben hiányzott belőle a kompromisszumkészség, hogy kényszerhelyzetben inkább az önrombolást választotta. Losoncz Alpár Időszerűtlen hittel c. cikkében megállapítja: »Nem ismerek senkit közülünk, aki olyannyira szemben állt volna a vajdasági magyar kultúra intézményes rendszerével, mint Sziveri János.«"

Forrás: SIKOLY irodalmi és művészeti folyóirat I. évfolyam, 1. szám - 2004. TÉL

A Dia-dalok 1987-ben jelenik meg, majd 1988-ban lát napvilágot a Szájbarágás című verseskötete. Rövid ideig dramaturgként is dolgozik Szabadkán, s ekkor írja meg nagyszerű színpadi művét, a Szelídítéseket.

Miklós Melánia színikritikájában írja:

 „Tolnainál olvasom, hogy a halála közeledtével fizikailag is egyre inkább asztráltestűvé lényegülő költő – aki utolsó köteteiben a másvilággal feleselve egyre közelebb került a hit és metafizika titkaihoz, ezért is választotta Dürer angyalfreskójának egy részletét (amelyiken Mihály legyőzi a sárkányt) kötetborítónak – utolsó szabadkai Népszínházbeli felolvasásán angyalszárnyakat viselt. „A látvány megdöbbentett, meg, mert semmi megdöbbentő nem volt benne: kis szürke szárnyai voltak. Kis szürke szárnyak pléhből vagy fóliával vont papundekliből. (…) Privát kis szürke szárnyak voltak, tán valamelyik szilveszterre készíthette, és a vállán fejlődtek. (..) Noha szavalás közben nem gesztikulált, a kis pléhszürke, szenvedésben elkopott szárnyak nem csapkodtak, mozdulatlan vitorláztak inkább, egyértelmű volt számomra, ő már egy másik szférában mozog…”

Forrás: Revizor a kritikai portál Online 2014.01.19

Sziveri művészbarátai segítségével Magyarországra települ, de ekkor már betegségével harcol. 36 éves korában, hosszú szenvedés után hunyt el Budapesten.

Művészi szarkazmussal, villoni éleslátással, Hieronymus Bosch-i attitűddel „festi” meg korának szellemi állapotát és abban az egyén tragikus sorsát. Nem ismerek még egy hozzá hasonló, döbbenetes erejű, cizelláltan pontos költői életművet a magyar költészet 1985 és 1992 közötti korszakából.

Sziveri János: Mi szél hozott?, Bp., Szépirodalmi, 1989. A kötésterv Sziveri János munkája A. Dürer Apokalipszis c. metszetének felhasználásával. – Törzsgyűjtemény 

Korunk azon kevés szókimondó alkotóművészei közé tartozott, akinek tanúságtétele, lényeglátása, kompromisszum nélküli élete és költészete elemi erővel képes hatni olvasójára. Sőt, valahol arra biztat, miként Rainer Maria Rilke: „Változtasd meg élted!”.

Rövid életpálya az övé, de profetikus, szenvedélyes költészetében mégis megadatott neki a kiteljesedés, mindez a magyar költészet kivételes alakjává avatja őt.

Sziveri János mindenkori „válasza” a vers maradt, a lélek vegytiszta lázadása, miként Radnótié vagy József Attiláé. Nem sokkal korai halála után „halhatatlanná” lett. Drámai erejű, látnoki költészete lenyomata mindannak, ami megesett vele efemer élete alatt. A képzelet morálját és annak törvényeit vallotta magáénak legeslegutolsó pillanatáig, akkor is, amikor már a szörnyű halál betegség képében eljött érte.

Sziveri János: Bábel, Bp., Szépirodalmi., 1990. A borító és kötésterv Bene József metszetének felhasználásával Sziveri János munkája. – Törzsgyűjtemény 

Bábel
(részlet)

lengő lófejek a csillagok
csörögnek de én csak hallgatok
mint az üvegcse melyhez kavics ha koccan
széttörik bár meg se moccan

édeskés illatok enyvesednek
könnye hullik téli fenyveseknek
piheg a szelíd karácsony
nőm haja akár a bársony

az éjben eső felesel rólam locsog
járdára zuhog csattog a mocsok
ravasz hó helyett a tűk a vatták
életem az ördögöknek adták

...

Sziveri János: Bábel, Bp., Szépirodalmi., 1990. A borító és kötésterv Bene József metszetének felhasználásával Sziveri János munkája. – Törzsgyűjtemény 

A Bábel c. kötet szerb nyelvű kiadása. Janoš Siveri: Vavilon, vál., ford.: Judita Šalgo, Novi Sad [Újvidék], Matica srpska, 1990. – Törzsgyűjtemény 

A Bábel című költemény a költő előadásában:

Néhány éve Sziveri János szellemiségét őrző kutatóintézet alakult Veszprémben.

A Sziveri János Intézet – Közép- és Kelet-európai Irodalmi és Társadalomtudományi Kutatóközpont, a Sziveri Baráti Társaság és a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara kezdeményezésére, valamint Veszprém város és a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatásával jött létre 2012-ben. Az intézet Veszprém városa és a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának közös kutatóintézeteként, egyben archívumként és könyvtáraként működik. Az intézet alapfenntartását a város (infrastruktúra részleges működtetése, koordinátor foglalkoztatása) és a Pannon Egyetem (elhelyezés, az infrastruktúra részleges működtetése) vállalja. A város, a kutatóközpont és az egyetem az egyéb feltételeket pályázatok útján valósítja meg. Az intézet külön figyelmet fordít a névadó, Sziveri János életművének és utóéletének dokumentálására és kutatására. 

Forrás: Sziveri János Intézet honlapja 

Ajánlom továbbá a Sikoly vajdasági irodalmi folyóirat 2014. tavaszi-nyári tematikus Sziveri-számát, amelyben többek között Pintér Viktória és Ladányi István Határon kívül? Sziveri Vajdaságon kívüli recepciója című tanulmányában próbálja újragondolni a Sziveri-képet, továbbá Sándor Zoltán „Bennünk erénnyé magasztosul a gyalázat” írását, amely a költő politikai költészetének társadalmi hátterét boncolgatja.

Sziveri János művei

• Szabadgyakorlatok (versek, Újvidék, 1977)
• Hidegpróba (versek, Újvidék, 1981)
• Penge (Jovan Zivlak válogatott verseinek fordítása, 1984)
• Madách-kommentárok; Shakespeare-kommentárok (szerk. társszerkesztőkkel, Szabadka, 1986)
• Dia-dalok (versek, Újvidék, 1987)
• Szájbarágás (versek, Budapest, 1988)
• Mi szél hozott? (versek, Budapest, 1989)
• Bábel (versek, Budapest, 1990)
• Magánterület (versek, Budapest, Szépirodalmi, 1990)
• Sziveri János minden verse (Kortárs Kiadó, 1994)
• Sziveri János művei (Reményi József Tamás szerkesztésében, Budapest, Gondolat, 2011)

Szegedi-Szabó Béla

80 éves Óe Kenzaburó.  A japán író 1994-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.
Még diákkorában, 1957-ben kezdett írni.  Óe fia értelmi fogyatékos s talán ez is hozzájárul, hogy az életet hatékonyabban és erőteljesebben ragadja meg személyes hangvételű, gyakran önéletrajzi önéletrajzi ihletésű írásaiban.

Portré. In.: Nagyvilág : a Magyar Írók Szövetségének világirodalmi folyóirata 1979/11. 1665. oldal – Törzsgyűjtemény, Hírlapolvasó

Óe Kenzaburó a hagyományos japán szépség ill. a japán folklór művészi ábrázolásáért kapta a Nobel-díjat.

„Mintha egy mély szakadék alja futna a fejünk felett, húzódik a téli égbolt keskeny csíkja, a sötét falként összepréselt, örökzöldekkel sűrűn benőtt erdei út fölött. A délutáni ég lassan folyik el a magasban, színe megváltozik, egyre sápadtabb áradatként ereszkedik alá. Esteledik, mint kagylót a kagylóhéj, az óriási erdő betakarja az ég. Rettenetes érzés fog el, mintha élve lenne eltemetve az ember. Bár erdőben nevelkedtem, mégis mindannyiszor, ha az erdőn keresztül jövök vissza a falumba, nem tudok elszakadni ettől a nyomasztó állapottól. Ez a lélegzetelállító állapot régen eltűnt ősöktől öröklődik most már nemzedékrről nemzedékre.”

Óe Kenzaburó: Futball-lázadás, részlet. Irodalmi Epreskert 5 – Online kiadvány. –  Magyar Elektronikus Könyvtár

Óe Kenzaburó: Futball-lázadás, Borító. In.: Budapest, Metropolis Media, 2011. – Törzsgyűjtemény

A japán író egyetlen magyarul is olvasható regényét Vihar Judit fordította. A Mint egy állatot című novellája  a Modern japán elbeszélők című kötetben olvasható, további magyar nyelven elérhető novellái a Nagyvilág Világirodalmi folyóiratban jelentek meg, melyek megtalálhatók könyvtárunk szabadpolcos Hírlapolvasójában.

 A Nagyvilág című folyóiratot a Hírlapolvasó Oroszlános udvar felőli sarkában találja.

"Egyszer mindenkinek meg kell halnia. És száz év múlva már senki sem fogja tudni, hogy ki hogyan halt meg. Semmi sem jobb annál, mintha úgy hal meg az ember, ahogyan ő maga akarja."

Óe Kenzaburó: Futball-lázadás, Borító. In.: Budapest, Metropolis Media, 2011. – Törzsgyűjtemény