Nagycsütörtök az utolsó vacsora, az Oltáriszentség alapításának ünnepe, valamint Jézus elárultatásának és elfogatásának estéje; a katolikusok ún. húsvéti szent három napjának első napja. 

„Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: »Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.« Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: »Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.« Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: »Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.« Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.« Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.” 
Lukács evangéliuma 22, 14–23. – A katolikus Biblia a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

Albrecht Dürer (1471–1528) metszete 1510-ből. Nem egykorú, hanem későbbi, valószínűleg 1580 körüli levonat; Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára (Digitális Képkönyvtár)

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

Dsida Jenő: Nagycsütörtök – Dsida Jenő összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

A vers Misztrál együttes által megzenésített és előadott változata megtekinthető Nyugat-honlapunk „zenés versei” között. 

 100 éve született Cseres Tibor író, újságíró (Gyergyóremete, rom.: Remetea – Budapest, 1993. május 24.). Klasszikussá érett műveiben a közép-európai népek együttélésének traumatikus pillanatait dolgozta fel, e népek egymás ellen elkövetett bűneit tárva fel pártatlanságra törekvő őszinteséggel.

Cseres Tibor. Fotó. In. A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. (Encyclopaedia Humana Hungarica, 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nagysikerű regénye, a Hideg napok (1964) az 1942. évi újvidéki (délvidéki) vérengzések témájával foglalkozik. 1942. január 20. és 30. között egy eredetileg a partizánok ellen indított razzia kiterjesztése során magyar katonai alakulatok az előző év tavaszán visszafoglalt Bácskában (Újvidéken és környékén) etnikai alapú tömeggyilkosságot követtek el, amelynek hozzávetőlegesen 3300–3800, főként szerb és zsidó, kisebb részben pedig roma, ruszin, magyar és orosz nemzetiségű polgári személy esett áldozatul, akik között nők, idős emberek és gyermekek is voltak. A kegyetlen vérengzés tettesei ellen már 1943-ban eljárás indult, de a felelősségre vonás akkor elmaradt. A fő felelősöket a háború után kiadták a titói Jugoszláviának, ahol népbírósági ítélettel háborús bűnösökként kivégezték őket. A regényt, mely Cseres életművében is új fejezetet nyitott, a nemzeti önvizsgálat és önismeret műveként tartja számon a szakirodalom. A tömör szerkesztésű, plasztikus alakrajzú, megjelenítő erejű regényből a szerző drámát is írt, Kovács András pedig filmváltozatát készítette el (1966). A regény kilenc kiadást élt meg és számos – angol, bolgár, cseh, francia, lengyel, német, orosz, román, szerb – nyelvre lefordították.

Hideg napok (1966), részlet. Rendező: Kovács András – MANDA

A Hideg napok a történelmi konkrétumok fontosságára, a múlttal való szembenézés, a tisztázás szükségességére hívja fel a figyelmet, ám a nemzeti történelmi kérdéseken túlmutatva általánosabb jellegű, átfogóbb és elvontabb erkölcsi kérdéseket is felvet: az egyén és a társadalom mindenkori történelmi felelősségét, az egyéni és kollektív bűnösség problémáját, melyek nemcsak háborús, hanem békeidőben is aktuális kérdésekké válhatnak, amint erre a regény keletkezését megelőző „ötvenes évek” bizonyítékul szolgáltak.

A lényeg az, hogy ott a nagy éccakai tiszti gyűlésen értettük meg, milyen fontos dologról van szó. „Célom a megtorlás!” Hát mi is lehetne, kérem alázattal, ha nem a megtorlás? Nekem is nyomban eszembe jutott a kiterített és jéggé dermedt hat újoncom. Milyen könnyen felejt az ember! Én is ni, hogy jól megfürödtem, mán nem is volt más gondom, csak a megbújás a leventeotthon mellékes szobájában. Meg hogy jaja, csak a házasszonyomnak haja szála ne görbüljön. Igazán mondom, sült le ott a pofámról a bűr, pedig egyáltalán nem rólam beszélt a kegyelmes úr! „Meg kell mutatni, hogy a magyar katona nem tűri az arcátlan packázást. Egy ideig tűr! Mert a magyarnak, sajnos, erénye a türelem, de egyszer annak is vége szakad, s akkor – lesújt! A vérszomjas és határtalanul elszemtelenedett ellenség meg fogja érezni, hogy nincs kegyelem és nincsen siránkozás, ha a megtorlásról van szó! A vétkeseknek lakolniok kell! Célom a megtorlás!”

Cseres Tibor: Hideg napok. Részlet. Budapest, Magvető, 1964. – Törzsgyűjtemény 

A jórészt Cseres regényének és az abból készült játékfilmnek köszönhetően nagy nemzetközi publicitást kapott újvidéki vérengzést a magyar lakosság ellen elkövetett, sokáig teljesen elhallgatott 1944–45-ös véres – több mint tízszeres – megtorlás követte, melynek részletei csak az utóbbi időben váltak ismertté. A megtorlások magyar áldozatainak számát 30 000 és 45 000 közé teszik.
Az író 1964-ben csak a történet egyik részét írhatta meg, a folytatást sem Magyarországon, sem a korabeli Jugoszláviában nem publikálhatta, de abban bízott, hogy példája követőre akad: „én azt remélem, hogy akad majd bátor szerb író, aki utánam megírja majd azt, mit követtek el az ő népe nevében 1944 őszén a Bácskába behatoló szerb partizánok” – írta a végül 1991-ben megjelent Vérbosszú Bácskában című dokumentarista prózájában, melyben a bácskai magyarok „hideg napjait” idézte föl.

Tibor Čereš: Hladni dani. [Pripovetke], ford.: Sava Babić, Subotica, Beograd, Minerva, 1966. (A Hideg napok szerb kiadásának címlapja) – Törzsgyűjtemény 

„Édesanyám mondta, alighogy ellovagoltál, fiam, már alkonyattal kezdtek átszivárogni ladikokkal a Dunán a fegyveres partizánok, lövöldözés hallatszott, de jajgatás még nem, mert úgy tetszik, vaktából s a levegőbe lövöldöztek. Reggel aztán, kora reggel a kisbíróval kidoboltatták, hogy mindenki saját érdekében gyülekezzen a futballpályára, halálbüntetés terhe alatt, senkinek sem szabad otthon maradni, még a betegeknek sem. Apám is lekászálódott a kémény mellől, ahonnan hajnalonta tisztálkodás végett mindennap le szokott amúgy is jönni, azt is gondolták, hogy a katonaszökevénység már úgysem érvényes, s vissza sem megy a padlásra, mert a magyarok által meghirdetett szökevény-felkoncolási veszély véglegesen elmúlt – hát megtisztálkodva, kiborotválkozva, anyámmal s öcsémmel együtt elballagott a dobolási parancs szerint a futballpályára. Itt már szólt a gramofon. Szerb partizánindulókat játszott, de néha feltették, talán biztatásul, azt a lemezt is, hogy Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország, s mingyárt utána, hogy Horthy Miklós katonája vagyok... A géppisztolyokkal övezett partizánok nem voltak többen húsznál, egy partizánnő volt a leghangosabb közöttük. Ott tolmácsok által kihirdették, hogy a tizenhat és ötven közötti férfiak maradjanak a futballpályán, a többieknek, öregeknek, nőknek, gyerekeknek pedig el kell hagyni a falut, a tanyák felé, senki nem mehet haza, majd csak akkor térhet vissza mindenki a házához, amikor erre engedélyt hirdetnek. A partizánok fegyverrel tuszkolva elkezdték terelni a népet a tanyákhoz vezető úton, már akkor nagy sírás-rívás támadt az asszonyok között, hogy a falu népét így kétfelé osztották. Félelem fogta el a kifelé indulókat, de a pályán maradókat is.”

Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában. Részlet. Budapest, Magvető, 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Cseres Tibor: Krvna osveta u Bačkoj, Zagreb, AGM, Hrvatski informativni centar, Turistkomerc, 1993. (A Vérbosszú Bácskában horvát kiadásának címlapja) – Törzsgyűjtemény 

A Vérbosszú Bácskában a mai napig nem jelent meg szerbül, ám jellegzetes közép-európai történetként Jugoszlávia szétesése után, a délszláv háború idején egy zágrábi kiadó, a szerb kollektív bűnösség bizonyítékaként megjelentette horvát nyelven. Az utóbbi két évtizedben számos magyar kutató mellett több szerb történész is foglalkozott az 1944–45-ös délvidéki vérengzések részleteinek feltárásával. 2013. június 26-án pedig, Tomislav Nikolić Szerbia államelnöke és Áder János köztársasági elnök közösen avatták fel a csúrogi emlékművet és emlékeztek meg az áldozatokról.

Mann Jolán

Ajánljuk még Cseres Tibor Vízaknai csaták (Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988) című regényét, amely elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban. 

Cseres Tibor író születésének 100. évfordulója alkalmából a mai napon a Kossuth Klub és a Magyar Írószövetség a Kossuth Klub dísztermében emlékkonferenciát rendez, melyen az Országos Széchényi Könyvtár két munkatársa, Rózsafalvi Zsuzsanna és Boka László is előadást tart. 

1885. március 29-én virágvasárnapon született Szabadkán Kosztolányi Dezső (†1936). A gyermek, aki utóbb a Nyugat ún. első nemzedékének egyik legjelentősebb művésze lett, a keresztségben apai nagyapja javaslatára a Desiderius, áhított jelentésű nevet kapta.

Kosztolányi Dezső, fotó: Halmi Béla. A képen jobb oldalt Kosztolányi saját kezű névaláírása zöld tintával (Budapest, 1927. március 13 előtt) – Színháztörténeti Tár

Egyik legmeghatározóbb gyerekkori emberi kapcsolata nagyapjához, Kosztolányi Ágostonhoz, Bem egykori századosához fűzte a költőt. Négy és féléves korában a nagyapa tanította meg írni és olvasni, később tőle tanulta az angol nyelvet is. (Kosztolányi Ágoston a szabadságharc leverését követően nyolc esztendőt töltött száműzetésben.) 1933–34-es naplójegyzeteiben a költő nagyapja halála pillanatához köti azt az élményt – a halállal, az elmúlással való találkozást – amely utóbb művészetének is meghatározó ihletőjévé vált.

„Engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt: a halál. Más nem. Azóta vagyok ember, mióta a nagyapámat láttam holtan, kilencéves koromban, azt az embert, akit talán legjobban szerettem akkor.
Költő, művész, gondolkozó is csak azóta vagyok. Az a roppant különbség, mely élő és holt közt van, a halál hallgatása megértette velem, hogy valamit tennem kell. És verseket kezdtem írni. Ha nem lenne halál, művészet sem lenne.”

Kosztolányi Dezső: [1933–34-es napló], részlet. In: Uő.: Levelek – Naplók, Osiris, Budapest, 1996 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

Az ifjú Kosztolányi Dezső 1910 körül, Budapest, ismeretlen fotós felvétele – Színháztörténeti Tár

A halálfélelem, a megsemmisülés gondolata már kamaszkorában gyötörte. Erről tanúskodik a tizenöt éves fiú egyik naplójegyzete is:

„Tudjuk-e, hogy vagyunk? Ez bántott engem egész éjjel. Biztosak vagyunk-e arról? Hátha az élet csak egy álom, s nem létező semmi? S hogy mink vagyunk-e? S az emberiség nem végtelen-e? Azért nem tudjuk felfogni magunkat, mert végtelenek vagyunk, egyik a másikból ered s ismét visszatér, s az egész faj egy. Egyik megszületik, meghal, majd újra megszületik. S így igazságszolgáltatás is lehetne, megbüntetni az előbbeni életet önnönmagával. Ilyen és hasonló gondolatok ácsorogtak fejemben egész nap. Irtózatos kétség! Mikor jutok biztos kikötőbe???”

Kosztolányi Dezső: [1900–19001-es napló], részlet, november 17. In: Uő.: Levelek – Naplók, Osiris, Budapest, 1996 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

Kosztolányi első igazán kiemelkedő kötete az 1910-ben megjelent A szegény kisgyermek panaszai című ciklus. A képen a nyitóvers autográf részlete látható, Kézirattár – A kötet, amely első megjelenését követően még 1923-ig folyamatosan bővült, hozta meg a költő számára a népszerűséget. 

Kosztolányi költészete legjelentősebb teljesítményének utolsó kötetét, a Számadás címűt tartja az irodalomtörténet-írás. A kötet megszületésének hátterében minden bizonnyal ott húzódik Kosztolányi 1933-ban jelentkező rákbetegsége, a rajta elvégzett kilenc műtét iszonyata és a rövidesen bekövetkező haláltól való félelem is. A halál közelségében kiteljesedő líra a testi és a lelki szenvedéssel, a végső kérdésekkel, az élet miértjével, az egyén megsemmisülésével és megismételhetetlenségével foglalkozik.

A vad kovács, a szenvedés,
sötét pöröllyel döngöl engem,
szikrázva visszanézek, és
kormos dalát ővéle zengem,
Beh jó nekem, hogy nem kell élni,
csak az üllőre ráalélni,
engedni szépen, mit se tenni,
csak fájni így és várni, lenni.
Verj, vad kovács, világfutóvá,
érzéstelenné és meredtté,
tökéletessé és tudóvá,
kemény, fájdalmas műremekké.

Kosztolányi Dezső: A vad kovács – Kosztolányi Dezső Összegyűjtött versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A Számadás-kötet és a modern magyar líra egyik legkiemelkedőbb alkotása, a Halotti beszéd című költemény, amely címével majd a zárlatban megismétlődő megszólításban („Édes barátaim”), s részben a vershelyzettel (a gyászolók közösségéhez való odafordulás), visszautal az első összefüggő magyar szövegemlékre is.

„Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.”

Kosztolányi Dezső: Halotti Beszéd, részlet – Kosztolányi Dezső Összegyűjtött versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A Nyugat 1936 decemberében megjelent Kosztolányi-emlékszámának címlapja – Elektronikus Periodika Archívum

„…nyugodtan pihenhetsz Kosztolányi, aki Egyén Őfelsége bátor, igaz katonája voltál, többre becsülvén az embert az emberiségnél.”

Karinthy Frigyes: A zöld tinta kiapadt, 9. rész, részlet – Elektronikus Periodika Archívum

A Kosztolányi Dezső életrajza és műveinek bibliográfiája, valamint a róla szóló monográfiák, illetve tanulmányok listája elérhető Nyugat-honlapunkon.

A legkorábbi fennmaradt magyar nyelvű összefüggő szövegemlékünk, a 32 soros Halotti beszéd és könyörgés más tekintetben is igen jelentős foglalata, a Pray-kódex vendégségben járt Prágában, a Nemzeti Galériában, a Nyisd ki a Paradicsom kapuit című nagyszabású kiállításon, amely a bencések civilizációs szerepét járta körül az „első évezred Európájában”, másként „a szerzetesek Európájában”, 800-tól 1300-ig. 

A kiállításról további képek itt találhatók. 

A kiállítás installációja egy középkori monostor csaknem élethű reprodukciója volt, hogy a régi kódexek és a kiállított tárgyak „otthon” érezzék magukat, illetve a Paradicsom képzetét is felidézte a látvány – hiszen egy középkori monostor a maga idejében ezt szimbolizálta. A kiállításban megjelenített „társaság” sem maradt el a visszautasíthatatlan helyszíntől: ott járt Szent Benedek Regulájának a 9. században lejegyzett változata a Szent Gellén Monostorból, Svájcból és a Codex Vyssegradensis is, a leghíresebb román kori, bohémiai kódex is – bár ez utóbbi csak egyetlen napig volt látható eredetiben, ugyanis lapjai igen érzékenyek a fényre. A kiállítás többi 182 napján tökéletes másolata helyettesítette a kódexet, és senki sem tudta, hogy melyik volt az egyetlen nap, amikor az eredeti volt kiállítva. A Kézirattárunkban őrzött, s csak igen ritkán kiállított Pray-kódex is ott járt Prágában, s most hazaérkezett féléves útjáról, előkelő rokonsága köreiből.

Pray-kódex 1195 körül; MNY 1 f27v–f28r, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

„A több különálló részből még a 13. század folyamán egybekötött kézirat tartalma középkori művelődéstörténetünknek valóban szinte valamennyi ágát érinti. Legterjedelmesebb része liturgikus tartalmú, a legkorábbi magyarországi használatra szerkesztett sacramentarium (azaz a miséző pap könyörgéseit tartalmazó szerkönyv). Ehhez kapcsolódnak olyan misén kívüli szertartások szövegei, mint az esketés, a templom alapkövének letétele és a temetés. A magyar nyelvű Halotti beszéd, legkorábbi összefüggő magyar nyelvű szövegemlékünk a temetési szertatás végén olvasható, egy bővebb, latin nyelvű temetési beszéd kíséretében.”

Madas Edit ismertetője a Pray-kódexről nyelvemlékhonlapunkon 

Nagy Imola

A reformkor legképzettebb magyar vízépítő mérnöke, Vásárhelyi Pál (Szepesolaszi, 1795. márc. 25. – Buda, 1846. ápr. 8.) tanulmányait a pesti tudományegyetem mérnöki intézetében végezte. Első mérnöki munkái a Körösök és az Al-Duna egy szakaszának felmérései voltak. 1833-tól Széchenyi István irányítása alatt készítette el az al-dunai Vaskapu szabályozásának tervét és kezdte meg a később Széchenyiről elnevezett al-dunai postaút építését. A kormánytámogatás megvonása miatt a munkákat nem tudták befejezni; a tervek csak jóval a kiegyezés után, 1889 és 1896 között valósultak meg. Vásárhelyi 1833-34 telén a szabályozással kapcsolatos nyugat-európai tanulmányútra ment Széchenyivel. 1841-től mint központi hajózási felügyelő az ország különböző helyein végzett vízügyi munkák felügyelője és irányítójaként tevékenykedett. Vásárhelyi fő műve a Tisza-szabályozás terve volt, amely több éves munka után 1846 márciusára készült el. A folyó szabályozását és az ármentesítést egységes feladatként kezelve határozta meg a szükséges átvágásokat, az árvízvédelmi töltések pontos kialakítását. A költséges és nagy munkaigényű terv heves vitákat váltott ki – ezek egyike során Vásárhelyi szívrohamot kapott és meghalt. Végül bebizonyosodott, hogy a munkálatokat teljes mértékben az ő elképzelései szerint kell elvégezni. Vásárhelyinek számos munkája maradt fenn nyomtatásban és kéziratban. Ezek közül a legjelentősebb a folyóvíz sebesség-eloszlásának törvényszerűségeit vizsgáló tanulmány illetve a Berettyó szabályozásával foglalkozó akadémiai székfoglaló értekezés. 

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

Barabás Miklós: Vásárhelyi Pál, 1846, litográfia. In. Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2000. (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Egy hegylánc közepén keresztültörve tetejéről talapjáig, négymértföldnyi messzeségben; kétoldalt hatszáz lábtól háromezerig emelkedő magas, egyenes sziklafalak, közepett az óvilág óriás folyama, az Ister: a Duna. A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? A mű Istené! Ahhoz hasonlót még a mai istenutánzó kor vaskezű emberei sem bírnak alkotni.

Jókai Mór: Az arany ember (A Vaskapu), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1964. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Urunk megtestesülésének hírüladása – Gyümölcsoltó Boldogasszony

Március 25-e Jézus fogantatásának ünnepe. Régi magyar neve, Gyümölcsoltó Boldogasszony, és a hozzá fűződő gazdag hiedelemanyag mutatja, hogy az oltás, szemzés hagyományos napja volt e tájon. A jámbor néphit szerint azért, mert Mária is ezen a napon fogadta méhébe Jézust. Racionális elme nem látja itt az összefüggést, de lelkünk mélyén tudunk róla. A címben idézett Petőfi-sor a példa rá. A legfőbb istenanya és a nőivarú, az istenfiú-gyümölcsöt termő világfa egymásnak megfelelő Föld és Tejút jelkép, láttunk már rá példát. A Bibliában a kép hasonlat-szinten maradt fenn, a messiási próféciákban, és az angyali üdvözlet szavaiban: „áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus”. A középkor látomásos festőinek fatábláin a faistenanya képzete ismét kivirágzik.

Jankovics Marcell: „ S én csüggtem ajkán... szótlanul... mint a gyümölcs a fán.” (részlet) In. Uő.: Jelkép-kalendárium, Debrecen, Csokonai, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár

PN mester: Angyali üdvözlet a liptószentmáriai főoltárról 1450–1460. (Magyar Nemzeti Galéria) In. Pannon reneszánsz. A Hunyadiak és a Jagelló-kor: 1437–1526, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1998. (Encyclopaedia humana Hungarica, 4.)  – Magyar Elektronikus Könyvtár

Bocsáttaték Gábriel angyal Istentől Galileának várasában, kinek neve Názáret, férfiúnak jegyzett szűzhez, kinek vala neve József, Dávidnak házából. És a szűznek neve Mária. (…) Ezenképpen ez mennyei fülemile, szent Gábriel arkangyel, mikoron megéneklé az mézzel folyó édes éneket, azaz az Ave Mariát, akkoron Istennek fia leszálla mennyországból az szűznek méhében, az mi idvességünknek mívelködésiért. (…) Minémű legyen avagy volt Gábriel arkangelnak jeleneti asszonyonk Máriához, kiről lehetnek négy elmélködésök avagy gondolatok. Első elmélködés az angelnak bemenéséről. Másod elmélködés az szűz Máriának foglalatosságáról. Harmad elmélködés az szűznek állásáról. Negyed elmélködés az angelnak látásáról.

Angyali üdvözlet. Horvát-kódex. 1522. In. Nagykarácsony, kiskarácsony, összeáll.: Lukácsy Sándor, [Pécs], Jelenkor, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Az angyali üdvözlet történetének kezdősorai a Horvát-kódexben, 1522. – Magyar Elektronikus Könyvtár

SZüz Mariához az Isten küldvén,
Gabriel Angyallal Szent Szüzet köszöntvén,
Idvözli, kedvét jelentvén.
Oh Szüz! meg-ujjúl Világ nevedben;
A’ föld kereksége meg-épül nemedben;
Mert Istent fogadsz méhedben.
A’ Szent Lélektül Kisded kezdödik;
Dávidnak székire mint Király tévödik;
Országa nem végezödik.

Ismeretlen szerző: Angyali üdvözletröl (részlet). In. Katolikus egyházi énekek. Jegyzetek írója: Holl Béla, Budapest, Argumentum, Akadémiai Kiadó, 1992. (Régi magyar költők tára XVII. század) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Meggyfa virága. – Digitális Képarchívum 

Zengjed, nyelv, a szűzi méhnek
angyali dicséretét,
melybe szállva ég Királya
formát öltött, emberét,
és megszülte férfi nélkül
Szűzanyánk a gyermekét.

Mennyországnak küldötteként
Gábor angyal lejöve:
szűzhöz, kinek nemzetsége
Dávid király nemzete,
neveztetik Máriának,
s Józsefnek a jegyese.

Üdvözlégy, szólt, érintetlen
s kegyelemmel teljes lány,
áldott vagy te mindnyájuk közt,
asszony csak van valahány:
mert szépséged megkívánta
atyai bölcs tudomány.

Csanádi Albert: Himnusz Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére, (16. század eleje). Fordította Csonka Ferenc. In. Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor (1500–1530), Budapest, Tankönyvkiadó, 1992, 270–271. o. – ELTE BTK, Gépeskönyv 

Csanádi Albert: Himnusz Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére. Zeneszerző, ének: Heinczinger Miklós. Előadja a Misztrál együttes.
A felvétel a Pálosaink a fehér barátok című kiállítás megnyitó ünnepségén készült 2014. október 17-én. 

További olvasnivalók Gábor arkangyal (március 24.)  és Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.)  ünnepéről a Jeles napok című tartalomszolgáltatásunkban

M. J.

A Pekingi Magyar Kulturális Intézet a Plakát- és Kisnyomtatványtárunk gyűjteményéből mutatott be kiállítást a kínai közönségnek. A pénteki zárás után a tárlat hosszú vidéki turnéra indul, így számos többmilliós kínai városban lesz majd látható.

A kiállítás gyűjteményünk plakátjainak másolataiból áll, amelyek Magyarországot mint úti célt mutatják be. A kínai közönség így nemcsak a magyar plakátművészet történetéből kap ízelítőt, hanem hazánk legszebb tájaival és nevezetességeivel is ismerkedhet.

A kiállítás 36 utazási plakátot mutat be az 1920 és 1990 közötti korszakból, amelyek másolatban láthatók a pekingi kiállításon. Az idegenforgalmi tematika jó választásnak bizonyult, nagyon jól illett a Magyar Kulturális Intézet (üveg)falai közé, hiszen hatásosan reprezentálta hazánkat.

Az idegenforgalom a két világháború közötti korszakban vált fontos iparággá az egész világon, így hazánkban is. Az utazás ekkorra már nem kevesek számára elérhető úri mulatság, hanem az egyre terjedő modern életmód szerves részévé vált. Az új életformához hozzátartozott az immár törvényekkel is elérhetővé tett szabadidő (létrejött a szabadságolás rendszere), a pihenés, a sport, a kikapcsolódás, és az utazás is.

A húszas években a pihenni vágyók közül többen utaztak külföldre (például a trianoni békével elcsatolt területekre), mint maradtak itthon, s így jelentős pénz áramlott ki az országból. Ezt a helyzetet orvosolandó, a vezetés nagyszabású idegenforgalmi kampánysorozatba kezdett, amely a külföldi turisták Magyarországra csábítását célozta. A kampány turisztikai irodák nyitása, szórólapok és újsághirdetések mellett plakátok megrendelését is jelentette, és erre a feladatra a legjobb tervezőket hívták meg. A legszebb utazási plakátokat a sikeres festő Molnár C. Pál, a magasra ívelő karrierjét ekkor kezdő Konecsni György, a Mallász Gitta–Dallos Hanna páros, illetve ifj. Richter Aladár alkották.

 Mallász Gitta plakátján búzakalászt tartó, huncut mosolyú, népviseletbe öltözött fiúcska csinál kedvet egy magyarországi utazáshoz – Plakát- és Kisnyomtatványtár, PKG.1931/128

Nyilvánvaló volt, hogy idegenforgalmi szempontból a legnagyobb vonzerőt Budapest jelentheti. Az első kampányok a Bécsbe érkezőket néhány napra, majd pár hétre csábították át a magyar fővárosba. Hamar kialakult Budapest jellegzetes megjelenése a plakátokon, ebben a festői távlatok, panorámák mellett az emblematikus épületek (Parlament, Halászbástya stb.) kaptak fontos szerepet. A harmincas években jött létre a „Budapest, fürdőváros” mint idegenforgalmi koncepció, amely tulajdonképpen máig működik. A gyógyfürdők a 19. század óta rendkívül népszerűek voltak, azonban csak a két világháború között jelentek meg a gyógyturizmust hirdető kampányok. A legemlékezetesebb, klasszikus szépségű plakátokat Konecsni György tervezte.

Budapesten kívül a Balaton került reflektorfénybe: a plakátokon fehér vitorlások, stégek, és az immár modern fürdőruhát viselő fürdőzők láthatók, a tó sima víztükre jelenik meg Molnár C. Pál híres művén – Plakát- és Kisnyomtatványtár, PKG.1932/27

A harmincas években jelenik meg a népi kultúra mint turisztikai vonzerő, a plakátokon gyakran népies viseletű alakok jelennek meg, hirdetve hazánkat, mint „egzotikumot”. Egyre fontosabb, különleges célponttá vált az Alföld is, plakátok hirdették például a Hortobágyot. A negyvenes években, a bécsi döntések nyomán visszakerült országrészeket is azonnal utazási plakátokon ajánlották a magyar közönségnek, a Felvidéket és Erdélyt is Konecsni György művei reklámozták.

A két világháború közötti korszak a magyar plakátművészet egyik virágkora volt, amelynek a második világháború vetett véget. A háború után lassan indult újra az élet, és a legfontosabb ügy az újjáépítés lett, amely szintén megjelent idegenforgalmi plakáton, Mallász Gitta egyik híres művén. Az 1949 után kiépülő új rendszer kötelező stílust, a szocialista realizmust és kötelező témákat írt elő a plakátművészek számára (boldog munkás és paraszt, fejlődő ország stb.), ez az idegenforgalmi plakátokat is meghatározta. (Ez a stílusvilág egyértelműen ismerős volt a kínai közönségnek is!) A következő virágkort a hatvanas évek hozták el: Balogh István, Máté András, Szilvásy Nándor színes, modern művei is láthatóak Pekingben. Máté András az újonnan létrejött Malév számára készített egy gyönyörű, pop-artos, neoszecessziós plakátsorozatot.

6–10 éves gyerekek számára rendezett interaktív, kézműves foglalkozás a kiállításon. Plakátok, ahogy ők látják.

A kiállítás létrehozásában szakmai szempontból közreműködött Kopcsay Ágnes, a Plakát- és Kisnyomtatványtár vezetője és a Tár összes többi munkatársa, a fotókat készítő Ackermann Ádám és Karasz Lajos. A kiállítás kínai bemutatását Dr. Buslig Szonja, a Pekingi Magyar Kulturális Intézet igazgatója és az intézet valamennyi munkatársa, valamint a Balassi Intézet részéről a szervezésben részt vevő munkatársak tették lehetővé.

Katona Anikó Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nemzeti ünnepünkről leginkább csak vezérszavak jutnak eszünkbe:

• 12 pont
• Nemzeti dal
• Múzeum lépcsője
• Pilvax
• Petőfi
• Táncsics

De március 15-én és az azt követő néhány napon több más határozat, egyházi beszéd, vers is megjelent. A Plakát- és Kisnyomtatvány Tárában megtalálható eddig nem annyira ismert dokumentumból válogatunk.  

Az első dokumentum, melyet bemutatunk, a Rottenbiller Leopold, Pest alpolgármestere által vezetett forradalmi bizottmány egy felhívása, amely a „rend fenntartására az alólírt bizottmányt közértelemmel választván, ez ugyancsak mai napon összeülvén” határozott a polgári őrsereg növeléséről, a belépésről, ismertetőjegyekről és arról, hogy: „A bizottmány minden becsületes hazafitól megvárja, hogy ennek és az őrsereg minden egyes tagjai intéseit szivesen követni és teljesíteni fogja.”
Érdekes, hogy ekkor még valószínűleg a bizottmány tagjai sem gondoltak trónfosztásra, hiszen jelszavaik között szerepel, hogy: Éljen a király!

Kny.1848.4⁰/3

Petőfi Sándor naplójában így ír a Nemzeti dal születéséről: „A Nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-kán írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-kén akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.” A Nemzeti dal mellett azonban más lelkesítő költemények is születtek a nagy napon. Bizonyos Rózsás Lajos Nemzeti őrseregdal címmel ünnepli, hogy: „A’ zsarnokság megszünt már e’ hazában”.

Kny.1848.8⁰/10

Hogyan terjedhettek a hírek akkoriban Pesten, hiszen nem volt okostelefon és internet?

"A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot, s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy munkát. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a viz nem olthatja el.

Az orvosi egyetem udvarában ismét fölolvasta Jókai a proklamációt és én elmondtam a nemzeti dalt. Innen a mérnökökhöz, ezektől a szemináriumba a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg." 

Lapok Petőfi Sándor naplójából. Pest, március 17. 1848. In. Petőfi Sándor összes prózai művei és levelezése. Sajtó alá rend., utószó és jegyz.: Martinkó András, Budapest, Szépirodalmi, 1974. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Közben a kinyomtatott Nemzeti dalt és 12 pontot osztogatták, ami villámgyorsan elterjedt, így nem csoda, hogy a délután 3-ra meghirdetett gyűlésen a Nemzeti Múzeumhoz már 10 ezer ember érkezett. A napi híreket időről-időre megjelentették nyomtatásban is. A következő bemutatandó dokumentumunkon a 3 óra előtti és a 7 órai híreket olvashatjuk.

Kny.1848.4⁰/2

A március 15-i euforikus hangulat rövid idő múlva az egész országban elterjedt, és ebből az egyház sem maradt ki. Március 25-én Magyar Ferenc mondott beszédet az örömünnep alkalmából Egerben. Többek között így beszélt: „A honszeretet az ember természeti hajlama, mellyet csak azok nem éreznek, kikben az önszeretet vak indulata minden nemes érzést elfojta.” A füzetformában megjelent beszéd végén egy Hála-éneket is olvashatunk, mely egy ismert egyházi ének (Ez nagy szentség valóban…) dallamára íródott.

S végül egy kis csemege a németül jól tudóknak. Egy humoros útlevél Metternich részére, mely azt mutatja, hogy – enyhén szólva – nem örvendett közszeretetnek. A születési adatok között például az szerepel, hogy: jobb lett volna, ha meg sem születik, az aláírók egyikének titulusát pedig – szabadon – úgy fordíthatjuk, hogy besúgási miniszter.

Kny.1848.20⁰14

A dokumentumok a szokott módon és feltételekkel megtekinthetők a Plakát- és Kisnyomtatványtárban.

Összeállította: Györgyné Borsa Zsófia és Kopcsay Ágnes

Negyven éve, 1975. március 11-én hunyt el Pécsett Várkonyi Nándor (szül.: 1896) író, szerkesztő, kultúrtörténész.

Pályája műfordításokkal indult, többek között Balzac, Huysmans,  E. T. A. Hoffmann, Poe műveit magyarította. Ezek révén, valamint világirodalmi tárgyú írásainak köszönhetően került a Nyugat vonzáskörébe, de később szinte valamennyi korabeli folyóiratban jelentek meg írásai. A hallását huszonévesen elvesztő könyvtáros, kutató a Pécsi Egyetemi Könyvtárban lelte meg szellemi otthonát, ott dolgozott 1956 nyarán történt nyugdíjazásáig. Ebben az emberöltőnyi időszakban születtek monográfiai (A modern magyar irodalom 1880–1920, Az újabb magyar irodalom 1880–1940), végezte irodalomszervezői tevékenységét a Janus Pannonius Irodalmi Társaság (1931–1945), majd annak utódja, a Batsányi János Irodalmi Társaság keretében (1945–1948), és szerkesztette a Sorsunk című folyóiratot (1941–1948). Politikai irányultsága a népi írókkal rokonította. Ott volt 1943-ban a szárszói találkozón, és a háborút követően tevékenyen részt vállalt a Nemzeti Parasztpárt munkájában.

Várkonyi Nándor: A modern magyar irodalom, [Pécs], Danubia, [1929]. Az első kiadás címlapja – Törzsgyűjtemény 

A harmincas években fordult érdeklődése a mítoszok felé. Weöres Sándort Várkonyi Nándor buzdította a Gilgames-eposz lefordítására, és Kodolányi János első regényeinek világát is alapvetően ő inspirálta. Ekkor kezdett el dolgozni az archaikus ember tudásának rekonstrukcióján. Sziriát oszlopai című monumentális munkájának csupán az első része jelenhetett meg, a teljes mű – az Elsüllyedt kultúrák, Elveszett paradicsom, Varázstudomány, valamint Az ötödik ember több ezer oldala – csak a kilencvenes évektől vált hozzáférhetővé. Ő maga így vallott törekvéséről: „az én kultúrbölcseletemről azt mondhatni: én divinizálni akarom az embert. A kozmosz hominizálása, az ember, mint a kozmosz középpontja filozófiailag végrehajtható-, értelmezhető-e? Ez az elmélet megvalósítható-e filozófiailag? Ezt nem tudom. De hogy az embert, az emberben lévő istenit, mint a világnak, a kozmosznak egy részét meg lehet ragadni, azt bátorkodom kijelenteni, és mint fő mondanivalómat hangsúlyozni.”

Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai. Elsüllyedt kultúrák, Budapest, Egyetemi Ny., [1942]. Az első kiadás címoldala – Törzsgyűjtemény 

Várkonyi Nándor életműve egyike a 20. század nagy szellemi teljesítményeinek. Saját becslése alapján közel háromszázezer kötetet vett kézbe élete során, ezek tudásanyaga hasznosul írásaiban. Weöres Sándor A benső végtelen sorait ajánlotta barátja emlékének:

„Égen madárhiány eped,
a nincs-világot sokszorozza.
Kitárul arcod utcahossza
a népes elmén átvezet

átszel minden játszóteret
végül jelekből kibogozva
röpíti láb alatt a puszta
s a végtelenség rámered

vagy ő nyilall határtalanba
mi kéz nélkül zsong mint a lant
s a kéznek elveszett a lantja –

nincs puszta itt, nincs fönt s alant,
hajlék se zár védett világot
de az sincs többé aki fázott.

V. F.

• Várkonyi Nándor a Magyar Elektronikus Könyvtárban: Várkonyi Nándor: Az írás és a könyv története, Budapest, Széphalom Könyvműhely, 2001. 
• Várkonyi Nándor oldala a Nyugat 100 című honlapján.
• Honlap Várkonyi Nándor munkásságáról. 

Magyar nyelven is megjelent Johann Georg Kohl Utazás Ausztria országain keresztül – Magyarországi utazás című munkája. A művet először 1842-ben Drezdában, illetve Lipcsében adtáki ki.  

A most megjelent magyar fordítást készítette, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta: Vizkelety András akadémikus, az MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport munkatársa.

Kohl 1868-ban egy nemzetkarakterológiai művet írt Európa népeiről. Ennek a magyarokról szóló részét is tartalmazza a kötet.

Könyvtárunkban, a 2015. március 4-én tartott bemutatón Dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója kiemelte az útleírás megdöbbentő gazdagságát és az utazó érzékenységét a napi valóság, valamint az egyszerű emberek megnyilvánulásai iránt, egyben méltatta Vizkelety András fordítói bravúrját. Az író, Johann Georg Kohl többször is rácsodálkozik az általa tapasztalt jelenségekre, azokat többnyire nagyon részletesen, sőt néha igen kritikusan írja le. Nem értette például azt sem, hogy a magyar kocsik miért zörögnek annyira, de ha már zörgősek, miért tesznek még a kocsik tengelyeire olyan elemeket, amelyek még hangosabbá teszik a járműveket. 

Boka László, könyvtárunk Tudományos igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy egy mindössze 33 éves fiatalember munkájáról van szó.
Láng József, az Argumentum Kiadó vezetője bízik a könyv sikerében. Azért is döntött a kiadás mellett, mert a 19. századi Magyarország igazi átélt történeteit meséli el a könyv írója.

Láng József, az Argumentum Kiadó vezetője, Dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója, Dr. Vizkelety András akadémikus Fotó: Ackermann Ádám
További képek a rendezvényről.

Vizkelety András figyelmét Kohl művére egy tanítványa hívta föl. A munka során a fordító egyik legnehezebb feladata az volt, hogy hogyan tegye a németül kissé terjengősen megírt mondatokat magyarul jól olvashatóvá. Néhány olyan részt, amely különösen megterhelte volna az olvasást, ki is hagyott a sajtó alá rendezett szövegből. Az akadémikus kiemelte, hogy Kohl több hétig tartózkodott Pesten és Budán, végighajózott a Dunán, de eljutott Kecskemétre is, ahol elámult azon, hogy mi értelme volt várost emelni egy olyan helyen, ahol voltaképpen semmi sem található. A német utazó-író magával Kossuth Lajossal is találkozott.

„A brémai születésű Johann Georg Kohl (1808–1878) korának egyik legtermékenyebb útleírója volt.: 46 kötetnyi terjedelemben 21 önálló útleírást és mintegy 100 földrajz- és történelemtudományi, néprajzi és nyelvészeti tanulmányt publikált. Első nagy utazásait a Baltikumban és Oroszországban tette, második útja 1841-ben az Osztrák Császárságba vezetett, amelyről 1842-ben öt kötetben számolt be, ezek közül kettő Magyarországról szól. E két kötet fordítását tartja kezében az olvasó. Kohl beutazta egész Nyugat-Magyarországot, sokáig tartózkodott Pesten, majd végighajózta a Dunát Orsováig, onnan a Dél-Alföldön, majd a Balaton-felvidéken át kocsin tért vissza Stájerországba. 1841 és 1842 a magyar reformkor talán legsikeresebb két éve volt. Az útra jól fel-készült, gazdag olvasmányháttérrel rendelkező Kohl kitűnő megfigyelő volt, minden érdekelte Magyarországon. Érzékletes tájleírásai, az országrészenként, sőt vármegyénként változó társadalmi, gazdasági, műveltségi viszonyok ismertetése az éppen változásban lévő Magyarország látlelete. A látottakat, hallottakat sokszor kíséri elismerő vagy kritikus kommentárral. Különös értéke a köteteknek, hogy visszaadják az úti vagy akár a kocsmai beszélgetéseket, de megtudunk pl. olyan, eddig is-meretlen részleteket is, hogyan éltek a Császárság észak-itáliai hadjáratai során foglyul ejtett olaszok a szegedi Csillag börtönben.”

A kötet megrendelhető az Argumentum kiadó honlapján.