Gróf Széchényi Ferenc (Fertőszéplak, 1754 – Bécs, 1820), aki a róla elnevezett Országos Széchényi Könyvtárat megalapította 1802-ben. 

Még ma sem tisztázott, hogy április 28-án vagy 29-én született Széchényi Ferenc – Bártfai Szabó Lászlónak, a Széchényi család történetét feldolgozó háromkötetes monográfiájában április 28-i születési dátum olvasható.

Gróf Széchényi Zsigmond és gróf Cziráky Mária harmadik gyermeke volt. 1770–1772 között a bécsi Theresianumban tanult, a kőszegi kerületi táblánál kezdte jogi-politikai pályafutását. II. József reformpolitikájának híveként 1783-ban a horvát bán helyettese lett, s több vármegyének főispáni helytartója, királyi biztosa. 1786-ban a pécsi kerület királyi biztosává nevezte ki az uralkodó. A magyar alkotmányos rendet megsértő jozefinista politikával meghasonló Széchényi Ferenc 1786-ban – meggyengült egészségére hivatkozva – összes politikai hivataláról lemondott. Ekkor hosszabb európai utazásra indult Csehországon, Németországon, Belgiumon keresztül Angliába, amelynek során az országok politikai berendezkedését, gazdaságát tanulmányozta, továbbá kulturális intézményeit, könyvtárakat, akadémiákat, tudós társaságokat ismert meg.

Széchényi Ferenc családja körében (Egykorú vízfestmény a Magyar Tud. Akadémia Széchényi Múzeumában) Közli Fraknói Vilmos Széchényi monográfiája.

Széchényi a nyugat-európai út során szerzett tapasztalatai birtokában szembesült igazán Magyarország valós helyzetével; ennek hatására fogalmazódott meg benne a mindennél erősebb elhatározás, hogy hazája elmaradottságát a politikai reformok mellett mindenekelőtt annak szellemi-kulturális felemelésével kívánja orvosolni. Széchényi a magyar kultúra és tudomány egyik legbőkezűbb mecénása volt a 18/19. század fordulóján: írók, tudósok műveinek kiadását, idegen nyelvű művek lefordítását, térképek kiadását támogatta. Az 1790/91. évi országgyűlésen az országgyűlés visszahelyezte hivatalába, s őt bízta meg a király és nemzet képviseletében a nápolyi küldetéssel, amelynek során ő adta át IV. Ferdinánd nápolyi királynak – II. Lipót testvérének – a koronázási emlékérmet. 1792-ben itáliai útján tüntették ki a Szent Januarius-renddel (első külföldi volt, akit a nápolyi uralkodó e magas elismerésben részesített), s audiencián vett részt VI. Pius pápánál. 1798-ban Somogy vármegye főispánja lett, 1799-ben a hétszemélyes tábla elnöke, ezt követően királyi főkamarásmester, majd helyettes országbíró.

Ex libris a nagycenki gyűjteményből

Cenki kastélya a családi könyvtárral már jóval a könyvtáralapítás előtt a magyarországi tudósok rendelkezésére állt, balatonfüredi villája, pesti háza a kor értelmiségének találkozóhelye volt, ahol tervek születtek a magyar nyelv és irodalom pártolására, s foglalkoztak egy tudós társaság létrehozásának gondolatával is. Széchényi Ferenc támogatta a Bécsben a Görög Demeter által kiadott újság, a Magyar Hírmondó körül csoportosuló, literátorokból álló „magyar társaságot”, s a lap által kiírt magyar nyelvi és művelődési pályázatokat.

Széchényi Ferenc életében 1793-tól kezdődik az igazán tudatos, szervezett könyvgyűjtés; a jakobinus szövetkezés vérbefojtása után 1795-től a politikai közélettől visszahúzódva egyre inkább könyvgyűjteménye rendezésének és gyarapításának szentelte magát. Ekkor már a legteljesebb körű hungarikagyűjtés koncepcióját követte, vagyis fő célja lett a Magyar Királyság területén (Erdélyt és Horvátországot is beleértve) élő és alkotó szerzőktől származó nyomdatermékek, valamint a külföldön magyar szerzőtől megjelenő, magyar és idegen nyelvű kiadványok, illetve bármilyen, Magyarországot és a magyarságot érintő mű megszerzése. Gyűjtői jelszava a „Hungariam et Hungaros” volt. Az 1790-es években már a magyarországi írók-tudósok nagy részével kapcsolatban és levelezésben állt, valóságos könyvkereskedői hálózatot alakított ki magyar és külföldi szakemberek bevonásával.

Széchényi Ferenc gróf – Johann Ender festménye, 1825, Magyar Nemzeti Múzeum.

Széchényi felismerte, hogy az általa összegyűjtött könyvanyag úgy őrizhető meg, úgy válik igazán jelentős értékké a magyarországi tudományosság számára, ha rendszerezi azt, és kiadja nyomtatott katalógusát. Kiadásával az a fő cél lebegett a szeme előtt, hogy a hazai és nemzetközi tudományos életet tájékoztassa gyűjteményéről, és példát adjon a további gyarapításra. Az 1799–1800-ban nyomtatásban megjelent Catalogus Bibliothecae Hungaricae első három kötete – a kétkötetes betűrendes jegyzék és a szakrendi mutató – első ízben foglalta össze a Magyarországon megjelent nyomtatványok és a magyar nyelvű, illetve magyar vonatkozású külföldi nyomtatványok megközelítő teljességét. Széchényit már az 1790-es évek második felében foglalkoztatta a könyvtáralapítás terve, majd az 1802 tavaszára összehívott országgyűlés időszakát, a társadalmon úrrá lett bizakodó hangulatot tartotta alkalmas pillanatnak arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket az Országos vagy Nemzeti Könyvtár megalapítására. Szándékát I. Ferenc királynak felségfolyamodvány formájában nyújtotta be márciusban. Ebben gyűjteményét 'A gróf Széchényi család Magyar Könyvtára' (Bibliotheca Hungarica Familiae Comitum Széchényi) néven ajánlotta fel a magyar nemzet javára. Hivatkozik a prágai egyetemi könyvtárnak a Kinský gróf által ajándékozott gyűjtemény feliratára, s ennek mintájára készíti el sajátját:

Francisco II. Caes. Aug. Hung. Rege Josepho Archid. Austriae Prorege Bibliotheca Hungarica Familiae Comitum Széchényi Patriae Sacrata Anno 1802. magyarul:

A gróf Széchényi-család Magyar Könyvtára II. Ferenc császár felségének, Magyarország királyának József ausztriai főherceg nádornak idejében 1802-ben a hazának szentelve.

Az alapító nagy szerénységgel jelenti ki: „Keresztnevemet nem kívánom a feliratban feltüntetni, mert nem akarom, hogy hiú dicsekvésnek tűnjék fel eljárásom. Egyedüli célom, hogy más honfiak, elsősorban pedig leszármazottjaim, hasonló cselekedetekre buzdíttassanak.” I. Ferenc császár 1802. június 23-án kibocsátott határozata jóváhagyta Széchényi felajánlását. 1802. november 25-én nyújtotta be Széchényi az alapítólevelet az udvari kancelláriához, s a 26-án keltezett királyi oklevél azt minden pontjában jóváhagyta. Az alapító okiratban Széchényi Ferenc kinyilvánítja, hogy Magyarországra vonatkozó nyomtatott művekből, kéziratokból, térképekből, metszetekből és pénzérmékből álló magángyűjteményét „édes hazámnak és a közösségnek hasznára és javára mindörökre és visszavonhatatlanul adományozom”. A könyvtárat az ország nádorának fennhatósága alá helyezte, s uralkodói kegyként megkapta a köteles példány bekéretésének jogát.

 

Ez a díszes kötet az Országos Széchényi Könyvtár alapításának 210. évfordulójára jelent meg, s a könyvtár nyomtatott katalógusainak szétküldése alkalmából Széchényi Ferencnek írott korabeli köszöntőlevelekből ad gazdag válogatást a hazai és külföldi kulturális, tudományos és politikai élet meghatározó személyiségeinek tollából.A kiadvány megvásárolható az OSZK könyvesboltjában és megrendelhető az OSZK kiadványtárában.

Széchényi tudta, hogy a nyomtatott katalógusok a legjobb hírvivői a könyvtárnak, ezért a saját költségén megjelentetett „könyvlajstromokat” tiszteletpéldányként küldte szét magyarországi és európai tudományos intézményeknek, könyvtáraknak, főiskoláknak, szerkesztőségeknek, világi és egyházi hatóságoknak, vármegyéknek és szabad királyi városoknak, valamint főrangú méltóságoknak, íróknak, tudósoknak. A külföldre jutó példányok elsősorban osztrák és német területre kerültek, de részesült belőlük Cseh-, Lengyel-, Oroszország, Itália, valamint Anglia is. A válaszul beérkező több mint félezer magyarországi és külföldi köszönőlevél hitelesen tükrözi a könyvtáralapítás korabeli társadalmi fogadtatását. Széchényi Ferenc e levelek eredetijét a Nemzeti Könyvtárban, másolatukat a családi levéltárban helyezte el és őrizte meg az utókor számára. Az alapítót a göttingeni tudós társaság 1803-ban, a jénai akadémia 1804-ben, a varsói tudományos akadémia 1811-ben, a bécsi művészeti akadémia 1812-ben elismerése jeléül tiszteletbeli taggá választotta.

Gróf Széchényi Ferenc az Aranygyapjas-rend díszruhájában. Lehnhardt Sámuel rézmetszete, 1821, OSZK Kisnyomtatványtára

Széchényi Ferenc egyre erősödő szembetegsége következtében 1811-ben lemondott összes közhivataláról, s visszavonulva családjának élt. 1818-ban újabb adományt tett: soproni könyvtárát is az országos könyvtárnak ajándékozta.

Széchényi Ferenc nagy fontosságot tulajdonított gyermekei nemzeti szellemű nevelésének. Fiai, Pál, Lajos és István mellé magyar nevelőket fogadott Petravits Ignác, Tibolth Mihály és Liebenberg János személyében, és külön súlyt fektetett magyar nyelvtanulásukra, sőt még fiai feleségeinek magyar tanítására is. Végrendelete értelmében és a könyvtár 1802. évi alapítólevelében foglaltak alapján, fiainak kötelessége a nemzeti gyűjtemény gyarapítása, további katalógusainak kinyomtatása és a könyvtárral kapcsolatos ügyek felügyelete.

Deák Eszter

„Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe. […] Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.

Egyik háromszéki beköszöntő:

Feltámadt a Jézus, mondják az írások,
Vízöntő hétfűre buzognak források.
Eljöttem hezzátok ifiú létemre,
Hogy harmatot öntsek egy szép növendékre,
Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben,
Nem virágzik szépet nekünk jövendőben.
Virágozzék szépet, ékes virágokat,
Nyerjen az egekben fényes koronákat.”

Bálint Sándor: Húsvét másnapja. In. Uő.: Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából,  Budapest, [Szent István Társulat], 1989. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár 

Mór húsvétkor. Országos Széchényi Könyvtár, Digitális Képarchívum 

„A húsvéti tojás a húsvéttal mint egyházi ünneppel szoros kapcsolatban van, az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. A tojás díszítését és kultikus felhasználását azonban nem a kereszténység kezdeményezte; az egyház egy korábbi gyakorlat kereszténnyé tételére törekedett. A díszített húsvéti tojás elsősorban Európa keleti felén terjedt el, Közép- és Ny-Európában kisebb, körülhatárolt területeken van gyakorlatban, ahol a húsvéti tojást általában egyszínűre festik. Hazánk nagy részén ismert a húsvéti tojás hímzése; legkevésbé az Alföldön. Magyarországon és a tőle keleti, északi és déli irányban fekvő országokban a batikolás a húsvéti tojás díszítésének jellemző módja. Pálcára erősített fémcsövecskét, tollcsévét mártogatnak forró méhviaszba, ezzel írják rá a mintát a nyers vagy főtt tojás felületére, majd festéklében áztatják vagy főzik…”

Húsvéti tojás, hímes tojás, írott tojás, piros tojás  In. Magyar néprajzi lexikon. Főszerk.: Ortutay Gyula, Bp., Akadémiai, 1977–1982. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

„Kelj fel párnáidról, szép ibolyavirág;
Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek szépen az ég harmatával.
Teljék a tarisnya szép, piros tojással!”

[Kelj fel párnáidról, szép ibolyavirág …]  In. Magyar népdalok. Szerk.: Ortutay Gyula, Bp., Szépirodalmi, 1976. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

Hímes tojások. Országos Széchényi Könyvtár, Digitális Képarchívum 

„A húsvéti locsolás ősi katarktikus rítus keresztényiesített formája. Eredetének egyházi magyarázata részint a keresztelésre utal, részint arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták volna a zsidók elhallgattatni, ill. a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A gyermekek locsolkodása szagos vízzel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű, városokon is ismert. A legények előre megszervezett köszöntős felvonulásai zászlóval, zenével szintén nem ősi formát tükröznek. A húsvéthétfő vízbevető, vízbehányó hétfő elnevezése utal a szokás eredeti jellegére. Szeged vidékén pl. a bandákba verődött legények a lányokat a kúthoz hurcolták, egész vödör vízzel leöntötték, nehogy kelésesek legyenek. Az Ipoly mentén szervezetten történt a húsvéti locsolás, öntözködés. A legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, és ott tojásrántottát készítettek és elfogyasztották. A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Ezután elindultak locsolni…”

Húsvéti locsolás. In. Magyar néprajzi lexikon. Főszerk.: Ortutay Gyula, Bp., Akadémiai, 1977–1982. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

A sokak szerint dél-európai eredetű szokás, a komatál-küldés egy újkori példája. Horvátország ajándéka Budapestnek. Húsvéti tojás a Szent István téren. Országos Széchényi Könyvtár, Digitális Képarchívum 

A középkori egyházi írók a húsvéti tojást is beillesztették jelképrendszerükbe. Érdekes a Sándor-kódex leírása a „Mennyországban található igen szép dolgokról”. Az igen szép dolgok között említi a kókonyát, a húsvéti szentelt ételt is, melyet az emberek egymásnak is küldözgetnek. A tojásfehérjét Krisztus lelkéhez hasonlítja, a tojás sárgáját pedig Krisztus istenségéhez. A kókonyához tartozik még a „koszorúmódra csinált” húsvéti kenyér is. [...] A tojással kapcsolatos a húsvétot követő fehérvasárnap (mátkáló vasárnap) és az ezt követő hétfő, a már többször idézett dies concussionis ovorum szokásanyaga is. E napon a keresztszülők tojást küldöttek keresztgyermekeiknek, és az ifjúság is komatállal tisztelte meg egymást. A komálás, a mátkatál küldés szokása különösen Dél-Dunántúlon maradt fenn. Lényege, hogy az egymásnak ajándékot küldő lányok, fiúk az ajándékkal egy életre szóló kapcsolatot teremtenek:

Komatálat hoztam,
Fel is koszorúztam.
Koma küldte komának,
Hogy váltsa ki komának.
Ha nem váltsa magának,
Küldje vissza komának.

A szokás teljesebb formáira a románoknál és délszlávoknál bukkanunk. Eredetére nézve megoszlanak a vélemények; egyházi eredetűnek is tartják, mások régi délszláv korcsoport-társulások emlékének...”

Dömötör Tekla: Húsvéti tojás – Öntözés – Komatál küldés.  In. Uő.: Naptári ünnepek, népi Bp., Akadémiai, 1979. – OSZK, Magyar Elektronikus Könyvtár

Húsvétvasárnap a föltámadás vasárnapja, a liturgikus év legnagyobb és legrégibb ünnepe. Az egész keresztény világ a föltámadt Krisztust, az élet diadalát ünnepli.

„Mikor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt. És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelköltekor. És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról? És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala. És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének. Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék. De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, a mint megmondotta néktek. És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala.”

A Márk írása szerint való szent evangyéliom, 16, 1–8. – Szent Biblia azaz istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, magyar nyelvre fordította Károli Gáspár; a Magyar Elektronikus Könyvtárban

„CHristus Virágunk,
Szép termö águnk.
Alleluját énekellyünk;
Minden bünt lelkünkben öllyünk.
Ki fekvék sirban,
Fel-kele vígan.
Fel-kele fényünk,
Christus reményünk.”

Virag vasarnapi processiora, részlet – Katolikus egyházi énekek; Régi magyar költők tára XVII. század; 15/a kötet a Magyar Elektronikus Könyvtárban

[A feltámadás] – A Mátyás Graduale címlapja, (f. 3r). A miniatúra a húsvétvasárnapot, Krisztus feltámadását ábrázolja. Az énekelt hely: Zsoltár 138, 18, 5–6. A címlap alsó részén Mátyás és Beatrix címere látható. A kódex az 1480-as évek második felében készült. Készítési helye vitatott. Feltehetőleg a palotakápolna könyvállományába tartozott; Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

„Akik tanait gyülölték,
Meg nem ölheték.
Nem rejthette sír magába
Égi szellemét.
Mert égből eredt s nem is volt
Születése sem...
Feltámadt az istenember
Győzedelmesen!”


Reményik Sándor: Feltámadás, részlet – Reményik Sándor összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

———

„Az írások szerint Jézus az eltemettetése utáni harmadik napon visszatért a földre, s itt tartózkodott még negyven napot. Föltámadásával az egyházi évben újabb bőség időszaka köszönt az emberekre (feltéve, ha van mit enniök), ami ötven napig, pünkösdig tart. A húsvétnak mint tavasz-ünnepnek is a föltámadás a fénypontja. A naptári fordulatot nemcsak a »sódar behozatala«, hanem tűzszentelés is jelzi; eddig is láthattuk, minden »negyvenedik« ünnepnapon (karácsonykor, gyertyaszentelőkor, illetve húshagyókor és most, húsvétkor) tűzünnep is járta. Ilyenkor a nép otthonában kioltotta a régi tüzeket, hogy az új, szentelt tűzzel gyújtson új világot.

[…]

A föltámadás ábrázolása terén a művészek a tridenti zsinatig sokszor figyelmen kívül hagyták a Szentírásban foglaltakat, ahol az is olvasható, hogy a sírhoz zarándokoló szent asszonyok a sírt nyitva találják, és angyali szózatból értesülnek a történtekről. A középkor és a reneszánsz festőit a földre visszatért Jézus személyénél jobban foglalkoztatta annak isteni lényege. Ezért a föltámadást a mennybemenetelhez hasonlóan értelmezték. Krisztust természetfölötti lényként a levegőben lebegve, fényes mandorlával övezetten jelenítik meg a kitárult sír felett, kezében a föltámadás zászlajával, miközben a földön a sír elvakított vagy alvó őrei henteregnek.”

Föltámadás, részlet – Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium című műve a Magyar Elektronikus Könyvtárban

———

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.


Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.


Pilinszky János: Harmadnapon – Pilinszky János összegyűjtött versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Kis bárány a Digitális Képkönyvtárban

„E húsvéti bárány, a keresztény ősegyház egyik legrégibb, az apostolok korával egyidős szimbóluma, Szent Pál (I. Kor. 5, 7.) egy ótestamentumi vonatkozású hasonlatából került azon metaforák sorába, melyek a megváltás tanát szóval és képpel magyarázzák.

Megvan ugyan e hasonlat Péter apostol első levelének 1. fejezete 19. versében is. Sőt János evangéliumának 1. fejezetében (29. v.) már Keresztelő Szent János is Isten bárányának nevezi Krisztust: de sem az egyik, sem a másik hely nem esik oly súlyosan a latba, mint Pál apostol szavai, akinek levelei kétségtelenül a legrégibbek és a leghitelesebbek az újtestamentomi könyvek között.

Péter és János illető helyei különben is a már közkeletűvé vált beszédszokásból merítettnek tüntetik fel e hasonlatot: holott Pál szavain még megérzik a közvetetlenségnek és az újdonságnak az az üdesége, amely az előzőkkel való szerves kapcsolatban egyúttal elárulja a szerző gondolatmenetének egész természetes láncolatát is. És éppen ez a láncolat világítja meg fölötte tanulságos módon a megváltás tanának vallástörténelmileg oly nevezetes kifejlődését, egyúttal pedig az áldozat fogalmának a legnyersebb ősi képzettől a legátszellemültebb keresztény tanításig való fokozatos felemelkedését.

Szent Pál ugyanis a Korintusiakhoz intézett első levele 5. fejezetének 6–8. verseiben (Károli Gáspár fordítása szerint) ezt mondja:

6. …Avagy nem tudjátok-e, hogy egy kicsiny kovász megposhasztja az egész tésztát?

7. Tisztítsátok ki azért a régi kovászt, hogy legyetek új tészták, miképpen hogy kovász nélkül valók vagytok. Mert a mi Húsvéti bárányunk, a Krisztus érettünk megáldoztatott.

8. Azért Innepet szenteljünk nem régi kovászban, sem nem gonoszságnak és álnokságnak kovászában, hanem a tisztaságnak és igazságnak kovász nélkül való kenyereiben.

Az eredeti görög szövegben a 7. vers „Húsvéti bárány”-ának a (Pascha) szó felel meg, vagyis azon héber szó görögös alakja, amely magát a zsidó húsvétünnepet s annak a mózesi könyvekben (különösen Exod. 12, 3-11.) több helyütt részletesen körülirt rituális étket jelenti. E szó eredeti értelme pedig arra enged következtetni, hogy a zsidók húsvéti báránya, amelyet keserű füvekkel és kovásztalan kenyérrel kellett Nizán hó 14-én az Egyiptomból való menekülés s az ő elsőszülötteinek váltsága emlékére évenkint enniök, nem egyéb valamely régibb áldozat olyanféle megváltásánál, aminő az engesztelő napon a pusztába eresztett bűnbak vagy aminő – még találóbb hasonlattal élve az Izsák helyett leölt kos az Ábrahám áldozatában. (I. Móz. 22.)”

A húsvéti bárány, részlet – Katona Lajos Folklór-kalendárium című műve a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Minden kedves olvasónknak áldott, békés ünnepet kívánunk!

Nagy csokor tulipán a Digitális Képarchívumban

Nagyszombat a csöndes gyász napja, Jézus sírban pihenésének ideje. Jézus nagypénteken bekövetkezett halála után az összeverődött kíváncsi tömeg mellét verve szétoszlott, Jézus ismerősei pedig, köztük az asszonyok is, akik Galileából kísérték, távolabbról látták a történéseket.

Jézus halálának évében – az evangéliumok tanúbizonysága szerint – az ószövetségi húsvét (pészah) szombatra esett. Jézus megfeszítése, halála és eltemetése így az ún. készület napján történt, a szombatot pedig – az ószövetségi törvény előírása szerint – a tanítványok is nyugalomban töltötték.

„Volt egy József nevű tanácsos, derék és igaz férfi, Júdea Arimatea nevű városából származott, és maga is várta az Isten országát. Ő nem értett egyet a határozattal és az eljárással. Ez elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és sziklasírba helyezte, ahol még nem feküdt senki. A készület napja volt, a szombat már beállóban. A Galileából érkezett asszonyok is elmentek és megnézték a sírt, hogyan helyezték el benne a holttestet. Hazatérőben illatszereket és keneteket vásároltak, a szombatot meg a parancs szerint nyugalomban töltötték.”

Lukács evangéliuma 23, 50–56 – A katolikus Biblia a Magyar Elektronikus Könyvtárban

A nagyszombathoz kapcsolódó vallási gyakorlatok és szokások közös vonása az elcsendesülés, az imádság, Jézus szenvedéstörténetének felidézése, a katolikusoknál az ún. szentsírlátogatás. A szentsír Jézus jeruzsálemi Szent Sírjának utánképzése, a sziklasír kőpadján fekvő, gyolcsba göngyölt halott Jézus templomi megjelenítése.

A Szent Sír kápolnájának bejárata Jeruzsálemben – Fénykép a Vasárnapi Újság 1898. április 10-én megjelent (45. évf. 15. sz.) számában a Digitális Képarchívumban

Ismerem Jézus éjszakáit,
és a bal lator istentelen magányát.
A jótett szelíd mezejét, s a merénylő
elhagyatott, üszkös kezét a tett után.

És ismerem a bárány vesztét,
úgy is, mint aki veszkődve topog
halálos esése előtt,
és úgy is, mint aki hitével
a meleg belsőt keresi.

Pilinszky János: Ismerem – Pilinszky János összegyűjtött versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Balló Ede: Piéta – Az Országos Képzőművészeti Társulat téli kiállításából. Fénykép a Vasárnapi Újság 1892. december 11-én megjelent (45. évf. 15. sz.) számában a Digitális Képarchívumban

Jézus föltámadásának ideje a nagyszombatról vasárnapra virradó éjszaka, vasárnap hajnala. A katolikusoknál ezért nagyszombat este, sötétedés után kezdődik az ún. húsvéti vigília szertartása, amelyben a világ világosságának, Jézusnak győzelmét ünneplik a sötétség fölött, az élet győzelmét a bűn és a halál fölött.

Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra. Az újtűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, és így földjeiknek termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola, ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel, és annak egyházias értelmezésével helyettesítette. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. Más magyarázat szerint a kovakő, amelyből tüzet csiholnak: Krisztus, a tűz pedig: a Szentlélek, amelynek útját, kiáradását a Megváltó előkészítette. A liturgikus gyakorlat ma is él: a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetőleg az örökmécset.


Nagyszombat, részlet – Bálint Sándor Karácsony, húsvét, pünkösd című kötete a Magyar Elektronikus Könyvtárban

----

„Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó - mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.

Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, – most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.”

Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett, részlet – Dsida Jenő összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban